Egy éves a blog - érdekességek

Így, hogy évfordulóhoz értem, kíváncsi lettem a bloggal kapcsolatos statisztikákra. Egyébként hidegen hagynak ezek, nem a látogatók számát próbálom emelni a bejegyzéseim milyenségével. Ha ez így lenne, napota írnék rövid postokat, telepakolnám divatos témákkal, képekkel, linkekkel. Gyakorlatilag naplót írok a kapcsolatom tükrén keresztül, ami ebben az esetben egy meleg párkapcsolat. Lehet, hogy idegesítő a zabolátlan eszmefuttatásom. Lehet, hogy sokmindent leírok, ami evidens, lehet hogy olyan érzésekről is szót ejtek, amik naívnak mutatnak. Lehet, hogy néha színpadisas a stílusom. Bizonyára sokan frászt kapnak a szövegeimtől. Itt, ezen a helyen le szoktam venni a hétköznapi pajzsaimat. Leírom, amit a dolgok mögött megélek, belül. Vannak, akiket ez érdekel. Örülök, hogy nincsenek beszólások. Még aki esetleg frászt is kap tőlem, az is tiszteletben tart, úgy látszik :) Mindegy, jöjjenek az egy éves statisztikák, néhány - ahogy az tőlem elvárható, nemisbiztos, hogy csak néhány... - megjegyzéssel ellátva:

2008 májusában a kutya sem volt rám kíváncsi... Persze ezt más soha nem tudom meg, mert 2011 október végén indítottam a dermedt lelkek blogot... Egy éve, novemberben 2421 megtekintés volt a csúcs. Ez gyakorlatilag egybeesik az indulással. Érthető, hogy ilyenkor sokan kíváncsiak. Bár mit talál az ember egy induló blogon, max egy-két bejegyzést arról, hogy ki ő és mi a célja az oldallal... Úgy tűnik nagyjából az emberek harmadát érdeklem :D Persze ez nem ilyen egyszerű, de szeretek ilyeneken hülyülni. 700-1000 megtekintés állandósult havonta. A vége azért esik lefele, mert az a mostani hónap és még csak harmadika van... Összesen 11692 látogatás történt az oldalon eddig. Ez meglepő számomra. Nem tudom, hogy mik a normális számok, de ez nekem baromi sok :) Nyílván ez jóval kevesebb embert jelent, de durva belegondolni. Az azért sejthető, hogy nem 3-4 ember olvas hétről hétre. Hihetetlen :) És köszi!

Nem tudom, hogy ki követ külföldrűl, új infó nekem. Az USA-ból ennyiszer nézték a blogot, durva. Szerbiára és Thaiföldre lenne tippem :)

Ezek a legolvasottabb bejegyzéseim. Nem tudom, hogy miért a munkám vezeti a sort, de az látszik, hogy a külföldi tapasztalatok és a ködösen megfogalmazott címeket rejtő bejegyzések sok embert érdekelnek.

Ezekből pedig semmi következtetést sem fogok levonni :) Azért azt elárulom, hogy én Mac-et használok és Safarit, néha iPad-et bejegyzés íráshoz. Szóval nem én lendítem fel a látogatottsági adatokat :)

Fontos még, hogy 126 bejegyzés érkezett az egy év alatt. Nem sok, nem kevés. Szerintem a támákhoz viszonyítva ez oké. Tudom, hogy nehéz hozzászólni a végtelen önelemzéseimhez. Sokan vagytok, akik csöndben maradtok. Álltalában én is így vagyok más territóriumán... Bíztatok azért mindenkit, hogy néha bukkanjon fel egy-egy gondolattal.

A blog átesett egy design váltáson is. Ez ezért történt, mert a kapcsolatom is - amiről a szövegeim legtöbbszőr szólnak - átesett egy nagy váltáson. Inkább úgy mondanám, hogy túljutottunk egy nagy göröngyön. Egyébként az itteni külső messze van attól a mércétől, amit a munkámban diktálok magamnak, mint grafikus. Az átszínezéseken, háttéren kívül egyáltalán nem nyúltam bele a sablonba. Majd egyszer talán készítek egy egyedi felületet.

Végül köszönöm Kapitánynak és Fabiennek a tőlük érkező vendégeket! Ígérem, folytatom!

U.I. : Van egy nagy tervem, ami alapvetően átalakíthatja a blogot. Nem árulok el részleteket, de véleményem szerint nemhogy letérek az eddigi útról, hanem megtöbbszörözöm az üzenetet. Ha összejön, és működik...

Pertu

Végre egy rendes pihenést is kiérdemeltem. Az előző hosszú hétvégén nem volt igazán időm pihenni. Egy sima hétvégére zsugorodott a munka miatt, ahogy rendszerint a sima hétvégéim egynapos lassításra zsugorodnak. Most viszont úgy jött ki a lépés, hogy még a négynapos szünet előtt leadtam a munkám, hétfőig nincs mit csinálnom vele. Gergő tervezte, hogy hazamegy a szüleihez vidékre, pár napra. Elkísértem.

Szeretek itt lenni. Budapestet is szeretem, sosem elégedetlenkedtem. A kertvárosban nőttem fel. Mindig sok volt a zöld, nem volt nagy a forgalom, csönd és nyugi volt. Egy idő után túl nagy csönd és nyugi... Lakásra vágytam a belvárosban. Nyüzsgésre. Egyfolytában szerveztem valamit, baráti találkozókat, sétákat Gergővel, mozit, sütizést, bolyongást ismeretlen városrészeken... Apám halála után elviselhetetlen volt a házban a csönd. Úgy éreztem, hogy nem bírom tovább, és betelepültem a nyüzsgő városközpontba. Azóta beindult a nyüzsgés a munkámban. Napi 10-12 órát nyüzsizek. Hazaérve nyugalomra, állandóságra, csöndre vágyom. Ez nemnagyon van a belváros "vendéglátóipari egységekkel"egyik legjobban felszerelt utcájában. Mikor meglátogatom a családomat a kertvárosban, az mindig feltölt. Most sem tudnék ilyen környezetben élni, de érzem, hogy erre is szükségem van.

/ Ez megint egy olyan dolog, hogy két véglet is igaz rám. Illetve két véglet között vagyok, olyan metszetben, ahol nincsenek sorstársaim a környezetemben. Sok példát tudnék erre hozni. Néha úgy érzem, hogy mindig én vagyok a kakukktojás. Lányok között én vagyok a férfi, férfiak között én vagyok a lányos. Húsevők között én vagyok a vegetáriánus, vegetáriánusok között húsevő vagyok ( halat eszem... ), iparművészek között túl képző-, képzőművészek között iparművész vagyok. Komoly emberek között bohém vagyok, őrült fiatalok között én vagyok a komoly. Szépek között csúnya vagyok, csúnyák között szép. Heterók között meleg vagyok, melegek között heteró. Lassúak között én vagyok a gyors, gyorsak között a lassú. És így tovább, sorolhatnám még... A lényeg, hogy mindenhol kilógok. Van, hogy ez pozitív, van hogy negatív. Mások szempontából is és bennem is. Néha örülök ennek, mert ez sosem unalmas, szürke sosem vagyok. Viszont őrjítő is tud lenni, mert Gergőn kívül nem vagyok senkivel sem összhangban, mindenkivel egy szeletem kerül összhangba csak, vagy egy szeletem nem, a többi igen... /

Szóval itt vagyunk egy vidéki városban, Gergő szüleinél. Bírom őket. Mindig vidámak, sürögnek-forognak. Tele vannak élettel. Pedig ez nem egy nyüzsgő nagyváros, ahol percenként történik valami. Mégis mindig van miről mesélni, mindig van mire készülni. Kedvesek, nyitottak, önzetlenek, diszkréten viselkednek. Egyfolytában megy a viccelődés :) Mind nálunk otthon, anyuval és a hugommal. Más fajta viccelődés, de ugyanaz az életfelfogás a gyökere. Sokszor van szó negatív dolgokról, de nem kesergés van ezzel kapcsolatban, hanem mindenki kifigurázza a helyzetet, akár saját magát is. Tele vannak iróniával és öniróniával. Nincs ebben semmiféle negatív, egyszerűen csak jó élni, bármi történjen is. Az ilyen emberek boldogok. Nem vágynak máshová, ott érzik jól magukat, ahova kerülnek. Szeretnék ilyen lenni. Voltam ilyen és bennem van a vágy most is, hogy ilyen legyek. Valami mégis hajszol, hogy törekedjek máshova, mint ahol vagyok. Nem is ezzel lehet a probléma, hanem a türelmetlenséggel. Magamat hibáztatom, ha valami nem elég jó, pedig ha visszanézek nincs miért panaszkodnom. Meg kell tanulnom megelégednem annnyival, ami éppen van. Igyekszem. Gergőben is ezt érzem. Sokmindennel elégedett, de benne is motoszkál a türelmetlenség. Idegesíti, hogy sok minden messze van, amit szeretne elérni. Nem érzi, hogy közelítene feléjük. Pedig közelít, csak esetleg máshogy, mint ahogy elképzeli.

Szükségünk van az ilyen pillanatokra. Mióta itt vagyunk, nem gondoltam a munkámra; a karrieremre; az egzisztenciára, amit szeretnék elérni kettőnknek; a családra, amire vágyom Gergővel. Vagyunk csak, pihenünk, szeretjük egymást. És elégedett vagyok :)

Tegnap pertut ittunk Gergő anyukájával. Eddig is jó volt köztünk a kapcsolat. Nemtudom, hogy miért pont most ajánlotta fel. Eddig valamiért fontosnak találta, hogy egy kis távolságot tartson, azzal, hogy én magázom őt. Mindenesetre nagyon jól esett a gesztus. Ismerjük egymás családját, a családunk is elkezdte megismerni egymást. Egyáltalán nem rémít ez meg engem. Nincs pánikérzetem. Nem félek az elköteleződéstől. Mindenki tegez mindenkit. Mindenki kedves, örömmel fogad minket. Nincs benne semmi megjátszott érzelem. Nemrég mutattam be Gergő anyukájának az anyukámat. Látta a lakásunkat, kicsit belepillantott a közös életünkbe. Találkozott a kutyánkkal. Nemrég jöttünk össze egy szakítás után, de nem is érződik rajtunk. Erősebbek lettünk együtt. Szerintem ezek olyan dolgok, amiket Gergő anyukája értékel. Nem tudom mi játszódott le benne eddig kettőnkkel kapcsolatban. Látta hogy Gergő boldog, nem tiltakozott, szeretettel fogadott korábban is. Szerintem olyami lehet, mint anyumnál annó. Féltette Gergőt, lehet hogy csak tudat alatt. Most látta, hogy rendezett körülmények között élünk, hogy a barátaink, családunk támogatnak minket, hogy a nyugdíjas anyukám is teljesen laza ebben a kérdésben, hogy megoldjuk a problémáinkat. Talán most fogadta ezt el igazán.

Szeretjük egymást és nagyon jó érzés, amikor ezt a környezetünk is értékeli. Tudom, hogy Gergőnek mennyire fontos anyukája. Nekem is fontos. Nem tudom, hogy ebből ő mennyit vett észre, de én úgy érzem, hogy amellett, hogy ez egy megnyugtató dolog, hogy elfogadnak minket a szüleink, egyben egy igenlés is az élettől. Az anyák ösztönei ritkán tévednek. Két anyuka - két ilyen anyatigris - ösztönei pedig biztosan nem tévedhetnek :)

Évfordulók

Nem pont a mai napra esnek, de mostanában aktuális több fontos évforduló is.

Egy éve költöztünk össze Gergővel. Kevésnek tűnik, olyan mintha mindig is így lett volna. Távoli emlékeknek tűnnek az összeköltözésünk előtti események. Pedig volt több, mint másfél évünk együtt azelőtt is. Nagyon sok hullámvölgyön mentünk keresztül együtt ebben az időszakban. Most már mindkettőnkben letisztázódott, hogy külső problémák gyűrtek maguk alá, amiket sajnos bevonszoltunk a kapcsolatba is. Szintet léptünk azzal, hogy közös otthont alakítottunk ki magunknak - még ha átmeneti is, mivel "csak" egy albérlet. Volt, hogy elveszett a közös otthon jelleg. Volt, hogy mást is beengedtünk és egy káosz lett a nyugalom szigetéből. A lakótársunk pár napja kiköltözött, újra a mi otthonunk a lakásunk. Sok szép emlék köt azokhoz a falakhoz, és sok keserű pillanat. Ez is, az is mi voltunk, a mi közös emlékeink. Folyamatosan tanulunk, érünk egymás mellett. Ahogy visszagondolok a mostanihoz képest vad, felhőtlen, felelőtlen, magával ragadó, kiszámíthatatlan, izzó hónapokra, kapcsolatunk hajnalára, mindig megmosolygom magunkat. Egyfolytában csak adni akartunk a másiknak másfél évig, koncentráltuk magunkat, hogy a legjobb oldalunkat mutassuk a másiknak, mikor találkozunk. Szép dolog ez, de nem valóságos hosszútávon. Arra remek volt, hogy egy gyönyörű képet tudjunk őrizni egymásról, ha a másikra gondolunk. Emellett a mindennaokban ott vannak a kellemetlenségek is. Már elmúlt a rácsodálkozás időszaka. Nem esünk kétségbe, ha a másik épp nem a gyönyörű és megfoghatatlanul vonzó arcát mutatja. Merünk gyengék lenni a másik előtt, merünk őrülten viselkedni, merünk beszólni, merünk, beleszólni a másik dolgaiba, ha nem is durván. Elfogadtuk, hogy a másik nem az, akinek akarjuk, hanem egy másik ember. Olykor gyarló, olykor kiborítóan figyelmetlen, olykor egy barom, máskor pedig nélkülözhetetlen társ, zseniális pszichológus, megértő barát vagy lelki támasz. Ez mind nem jött volna ki ilyen keményen, ha nem költözünk össze. Évekig megtehettünk volna, hogy a legszebb valónk találkozzon egymással. Könnyű türelmesnek, megértőnek, viccesnek, szexinek lenni, ha az ember tudja hogy 6-11-ig kell annak lennie, előtte és utána azt csinál, amit akar. Most látjuk, mit csinál a másik 6 előtt és hova fárad 11 után.

A reggelek a kedvenceim együtt. A fél óra a napi hajtás előtt, mikor csak magunk vagyunk. A kutyus fel szokott jönni az ágy alól, odabújik hozzánk. Gergővel csak mosolygunk. Belülről csiklandoz valami megnyugtató, biztonságos érzés. Tiszták a gondolataink, nem gondolunk még a napi problémákra. Minden olyan változatlannak és öröknek tűnik. Akárhogy is alakul az életem, ezt az érzést örökre megőrzöm és mindig fel fog tölteni, ha erre gondolok. 

A másik évforduló, hogy egy éve vezetem a blogomat. Sok kedves üzenetet kaptam, bíztatást, dícséretet. Folytatom ezután is :)

Spontán Hollandia

Megleptem Gergőt repjegyekkel Eindhovenbe. Egy hétvégére megyünk, amibe beleesik november vége, december eleje. Láttam valahol a neten, hogy a Ryanairnél nagy akciók vannak. Az időpont és a helyszín is random jött, azt néztem, hogy olyan hely legyen ahol még egyikünk sem volt, és ahova olcsó a jegy. Volt nagy boldogság, aztán Gergő megkérdezte, hogy mi van Eindhovenben. Kiderült, hogy egyikünk sem tud róla semmit, azon kívül, hogy Hollandiában van... Másnap a munkahelyemen egész nap eindhoveni honlapokat bújtam. Kiderült, hogy döntőben van Helsinkivel a Világ design fővárosa címért. Szóval lesz mit megnéznünk. Egyikőnk sem volt még Hollandiában, de régóta szeretnénk eljutni. Kócsszörfinggel keresünk szállást. Az adatlapomon jeleztem, hogy fiú pár vagyunk. Úgy gondolom hogy ez így korrekt. Nem akarjuk megjátszani magunkat a leendő szállásadóink előtt, még két napig sem. Ha meg ott derül ki, akkor kínos, kitudja hogy reagál az illető stb. Amúgy is nyitott emberek regisztrálnak az oldalra, biztos találni köztük olyat, aki pozitívan áll hozzá a kérdéshez. Egyenlőre van három talánunk és rengeteg nemünk. Mindenki azzal utasít el, hogy elutazik pont akkor. Ettől függetlenül kedvesek, örülnek hogy kíváncsiak vagyunk a városukra ( ha tudnák, hogy véletlen esett a választásunk oda :) ... ), programokat ajánlanak, kérdezgetnek Budapestről, felajnlanak szállást máskorra. Írtuk, hogy viszünk ki kézzel készült meglepetést, ez többeket lázba hozott. Gondolkoztunk, hogy mit vihetnénk ajándékba, ami személyes, van köze Budapesthez és hozzánk is. Kaja, pia nem játszik, mert csak kézi poggyászunk lesz, és a repülőre nem vihetünk fel ilyesmit. Végül azt találtuk ki, hogy csinálunk egy mini szubjektív Budapest utikönyvet. Belevesszük a kedvenc helyeinket. Pékségeket, mindenféle kajáldát, boltokat, romkocsmákat, kiülős helyeket, galériákat, szobrokat, kávézókat, cukrászdákat, buszútvonalakat, design boltokat, vásárokat, parkokat, sétaútvonalakat, titkos helyeket... Mindről csinálunk fotókat, beletesszük a már meglévőket is, írunk ajánlókat, vicces sztorikat, kajákat, amiket ki kell próbálni, rajzokat, megjegyzéseket és össszerakom egy füzetbe. Jó lesz magunknak is, de később is, ha utazunk oda tudjuk adni új barátoknak. Ez azt jelenti, hogy a hetekben körbe kell látogatnunk minden helyet, amit szeretünk a városban :) Vicces lesz. Ősszel úgyis szépek a színek és a fények. Lehet pár helyet majd ide is kiteszek képekkel együtt.

Találkoztak a szüleink

Na, ezt is megéltük, anyukáink együtt ebédeltek :)

Azt hiszem, hogy kijelenthetem, hogy a szüleink jól érezték magunkat nálunk. Nem volt feszengés, egyáltalán nem volt kínos a helyzet. Jót beszélgettünk, volt nagy röhögés, komoly témák és hülyülés is. Szimpatikus volt mindkét nő a másiknak, jól kijöttek egymással. Az ebéd is finom lett állítólag ;) Kókuszos rizst találtam ki, gyömbéres csirkével, illetve vegyes zöldség salátával. Mivel én nem eszem húst, a csirkét nem kóstoltam, de azt mondták jó lett az is.

Voltak bonyodalmak is... Napközben az egyik ismerősöm felhívott, és azt mondta, hogy ne várjak sokat, az ilyenek mindig felemásra sikerülnek. Igazából nem azért lett felemás, mint amilyen okra ő gondolt. Az anyukáinkkal nem volt semmi probléma. Gergővel volt feszkó köztünk...

Az egész ott kezdődött, hogy én még szombaton este be akartam fejezni a pakolást, takarítást, hogy másnap délelőtt már csak vásárolni, főzni kelljen. A lakótársam barátja szakított vele, Gergő rávette, hogy borozzanak este és ettől kifáradt. Nem fejeztünk be mindent, másnapra maradt egy csomó dolog. Ahogy az lenni szokott, ilyenkor jelenti be Gergő anyja, - negyed órával azután, hogy reggel felébredtünk - hogy korábban jön. Ebből lett a nagy kapkodás. Gergő rögtön elindult az anyja elé, én meg maradtam takarítani. Rábíztam a bevásárlást, ha már így alakult, intézzék el anyukájával együtt. Mondtam neki, hogy még legalább egy órát ne hozza fel, mert még szétszedem és újra összerakom az egész konyhát. Mindent lesikáltam, felmostam, elmosogattam az esti borozás maradványait. Még az előszoba és a fürdőszoba összepakolása előtt elmentem fürödni. Jöttem ki a zuhany alól, mikor Gergő betoppant anyástól. Nagyon ideges lettem, de mivel nem vittem be a ruháimat a fürdőbe, ki se tudtam jönni. Gergő egyedül végigmutogatta a lakást, mintha csak ő lakna itt egyedül. Közben nekiálltak rétesezni, borkóstolót tartani a lakótársunkkal hármasban. Közben én kitakarítottam a fürdőszobát, majd a vécén ülve vártam, hogy induljanak már el vásárolni. Végre leléptek, felöltöztem, gyorsan rendbetettem az előszobát. Közben elment az idő, már lassan anyumnak is be kellett volna futnia, ebéd meg sehol hozzávalók hiányában... Közben felhívott egy barátom, segítséget kért mindenféle programtelepítési ügyben, neki fakadtam ki. Megnyugtatott, ő mondta, hogy ne várjak túl sokat ettől, csak legyek túl rajta. Megjöttek Gergőék. Nagyon nehezen, de félretettem a dühömet, elkezdtünk kapkodni a főzéssel. Anyukája is besegített. Anyum is befutott közben. Na ezt nem akartam, hogy már megint azt mutassuk meg, hogy milyen szerencsétlenek vagyunk. Még két vendégnek sem tudunk előre összerakni egy ebédet, kapkodunk, emiatt dolgok kimaradnak...

Anyukáink a "megszoktuk, semmi baj" állapotba kerültek. Anyum tudta, hogy majd lesz valami, de Gergő anyjának muszáj volt segítenie, ő ilyen típus. Hatalmas szerencsém, hogy nem rontottam el egyik fogást sem, pedig az idegességtől azt se tudtam, milyen fűszerhez nyúlok. Mikor végre leültünk enni, akkor már jó volt. Velünk szemben ült Gergő és az anyukája. Így vicces volt felváltva mesélni a családi sztorikat. Főleg anyukám mesélt, mindenkit megnevettetett pár vicces élethelyzettel és az ő vicces hozzáállásával :) Látszott, hogy hasonlítunk anyukáinkra. Az is kiderült, hogy elég hasonló szellemben neveltek minket, ez nyílván abban is megmutatkozik, ahogy a kapcsolatunkhoz állnak. Azt sajnáltam csak, hogy a két nőnek nem volt ideje kettesben beszélgetni. Úgy terveztem, hogy amíg a második fogást befejezzük Gergővel, addig tudnak bent beszélgetni a szobában, de a nagy kapkodás miatt, ez borult. Annyit mondott anyum, hogy kb. egy percük volt nélkülünk, akkor Gergő anyukája megkérdezte, hogy ő hogyan fogadta a hírt, hogy nekem van Gergő. Elmondta, hogy előszőr nehezen fogadta, mert féltett. Aztán hamar belátta, hogy így vagyok boldog, és nem ér bántás emiatt, úgyhogy azóta teljesen természetes ez neki. Különben is felnevelt, már a magam ura vagyok szerinte.

Gergő kikísérte az anyját a buszhoz, közben anyum még mararadt beszélgetni. Rég volt már ilyen őszinte és tartalmas beszélgetésem anyukámmal. Részletessen elmeséltem, hogyan éltem meg a kapcsolatunk kezdetét, hogyan vették át az irányítást az érzelmeim a félelmeim felett. Elmondtam, hogyan mutattam be Gergőt a barátaimnak. Beszéltünk az elmúlt év nehézségeiről, a munkaügyekről és a kapcsolatomról is Gergővel. A szakításról. Anyukám azt mondta, hogy bármikor odaköltözhetünk a házba, ha nem tudjuk valamiért fizetni az albérletet. Kedvelik Gergőt, a hugommal már rég természetesnek veszik, hogy együtt vagyunk. Jól esett, amiket mondott. Annak is örültem, hogy sokmindent el tudtam neki mondani, amiről nem tudott, de nekem fontos volt. Ő olyan, hogy nem kérdez, mert nem akar belekontárkodni a dolgaimba. Inkább diszkrét, és megvárja, hogy mit mondunk el magunktól, nem támaszt velünk szembe ilyesztő elvárásokat. Éreztem, hogy neki is jól esett, hogy megint bizalmasan tudtunk beszélgetni. Apa halála óta, illetve mióta elköltöztem, most a leginkább.

Beszéltünk még a családról is, a testvéreimről. Szerinte nem csak nekem tesz jót, hogy a bátyámmal gyakran találkozunk a céges ügyek miatt. A bátyám mindig is a mintafiú volt otthon. Jól tanult, mindig lehetett rá számítani, mindig otthon volt fiatalon, nem voltak balhéi, hazaadott pénzt anyumnak, mikor meg volt szorulva, unokák vannak tőle, nyugodt, rendezettek a családi körülményei, vezető beosztásban dolgozott egy multinál, most csinálta meg a harmadik diplomáját. Viszont kezd visszaütni a nagy nyugalom, mert stresszeli magát, görcsössen áll hozzá dolgokhoz, semmiben sem kockáztat, nagyon visszafogják a gyerekeket is. Anyum szerint, mióta több időt töltönk együtt, és kicsit belelátása van általunk a művészvilágba ( ezt nem szeretem így mondani, mert mi csak tesszük a dolgunkat... ), sokat lazult. Érezhető rajta, hogy ingerhiánya van, szeretne nyitottabb lenni, hátha most sikerül.

Mikor elment, gondolkoztam, hogy miért beszélünk mostanában ilyen keveset anyummal. Nincs semmilyen konfliktus köztünk, ha lelkileg nem is, fizikailag nagyon eltávolodtunk egymástól. Két-három havonta látjuk egymást, közte nem is nagyon beszélünk, pedig még a cégünkben is benne van. Arra jutottam, hogy - azon kívül, hogy annyi a munkám, hogy aludni sincs nagyon időm - ez egy védekező mechanizmus nálam. Mióta apámat elvesztettem, inkább távol maradok a családomtól, mert ha majd egyszer őket is elveszítem, akkor az nagyon nehéz lesz. Nem akartam belemenni abba a folamatba, hogy ha kevesebben vagyunk, akkor jobban összetartsunk, mert akkor nehezebb lesz egymást elengedni. Inkább önálló életet kezdtem. Persze ez nem egy tudatos dolog volt nálam. Csak éreztem, hogy el kell jönnöm otthonról, illetve Gergővel már ott tartott a kapcsolatunk, hogy ne csak lopott időnkben találkozzunk titokban. Rájöttem, hogy mindig jönnek új emberek a családba, ott van a hugom barátja, illetve Gergő. Meg kell szoknom, hogy mostmár minden gyorsabban fog változni, mint régen. Amígy az ember együtt él a szüleivel, addig a változások nagyon lassan zajlanak, olyan, mintha minden változatlan lenne. Most viszont felpörögtek a dolgok, ahogy a kezembe vettem az életem irányítását. Ez így természetes, igyekszem belenőni. Gyakrabban szervezek majd közös programokat anyummal, illetve Gergőt is gyakrabban viszem majd haza.

Anyatalálkozó holnap

Gergő anyukája feljön vidékről meglátogatni minket, most vasárnap. Az ő ötlete volt, hogy hívjam meg én is anyumat, mutassuk be őket egymásnak. Anyukámnak sok a programja, mióta barátja van, nem bíztam benne, hogy rá fog érni. Végül sikerült összehozni :) Azt hittem meglepetésnek szánjuk nekik, úgyogy én nem is mondam részleteket a meghívához, de Gergő lelőtte a poént az ő anyjánál. Mondjuk ő még a lakást se látta, meg a kutyánkkal se találkozott, elég neki ennyi újdonság. Kíváncsi vagyok hogy fog alakulni a dolog. Már mindketten ismerjük egymás szűk családját, szeretnek minket, nincs semmi konfliktusunk egymással. Mikor szakításban voltunk, Gergő anyukája bíztatta, hogy béküljünk ki, rendezzük a dolgainkat. Sok mindenben hasonlítanak egymára, főleg mentalitásban. Mind a két nő nagyon pozitív, sok mindennel találkoztak az életben, nagyon családcentrikusak, erős egyéniségek... Korkülönbség van köztük, Gergő anyja a nővéremmel egy idős, negyvenes, anyukám a hatvanas évei közepén jár. Mindketten 10-15 évet simán letagadhatnának :)

Olvastam a neten különböző cikkeket, hogy mi lehet a közös a meleg fiúk anyjaiban. Az volt az eredmény, hogy álltalában termékenyebben, mint a legtöbb nő. Életvidámabbak, könnyen kezelik a konfliktusokat, erősek, attraktívak, lazák, nyitottak, kevésbé hajlamosak nemi betegségekre, szülésse kapcsolatos komplikációkra a többi nőnél. Olyan kimutatásokat is olvastam, hogy álltalában sok gyereket szülnek, és így összességében nem születik kevesebb gyerek a melegek miatt... Hát nem tudom, elég sok minden befolyásolja, hogy egy pár hány gyereket vállal. Hiába szeretne egy nő sok gyereket, hiába van meg minden testi adottsága, hogy ez "könnyen menjen neki", ha nincsenek meg a megfelelő körülmények, vagy ha a férfi nem akar több gyereket... Mindenesetre a mi szüleinkre igaz, hogy lazák, attraktívak, nyitottak, életvidámak :)

Most nagy rendrakásban, takarításban vagyunk. Délelőtt főzünk, még egy-két dolgot veszünk az IKEA-ban. Mingyárt kifestjük az előszobát. Már régóta tervben van, félig már megcsináltuk korábban, de most adott az alkalom, hogy befejezzük. Visszaraktam a konyhaszekrényt a falra, mert a legutóbbi festéskor kiszakadtak a tartócsavarok és lusták voltunk visszatenni, a pulton pihent. Szóval sok minden érett már, most rendbetettünk mindent :) Majd megírom, hogy sikerült az ebéd!

A sztorinknak nem lesz vége...

Egyik nap munka után hazajöttem váltás ruháért. Nagyon fáradt voltam, kicsit ledőltem pihenni a kanapéra. Megjött Gergő. Addigra már minden érzelmi viharon túlvoltunk, energiánk sem volt folytatni. Leült mellém. Megkérdeze, hogy hogy ment a munka. Beszélgettünk. Semmi komolyról, csak úgy mindenféléről. Mondtam neki, hogy elmegyek kajálni, éhes vagyok. Eljött velem. Még sokáig dumáltunk, sétáltunk. Azt mondta, hogy igazam volt, hogy változtatnia kell az életén. Sokat gondolkozik ezen. Munkát keres, állásinterjúkra jár. Láttam rajta, hogy komolyan gondolja. Megnyugodtam, örültem, hogy Gergő elindulni látszik egy fejlődési folyamaton.

Másnap megint szarul voltam. Egyértelmű volt, hogy vége. A beszélgetésünk is végig olyan hangvételben zajlott, hogy tudtuk, hogy vége. Gergő ugyan megkérdezte, hogy hiszek -e a valamikori folytatásban. Azt mondtam neki, hogy ezt nem lehet így előre eldönteni. Nem tudhatjuk, hogy hónapok/évek múlva mit fogunk érezni. Addig kivel találkozunk, mi történik. Elmondtuk egymásnak, hogy nem keresünk másik fiút. Egyikőnk sem tudja elképzelni. Mondtam neki, hogy ne reménykedjen a folytatásban, mert semmi sem biztos. Magával foglalkzzon, tegye rendbe az életét. Napközben szarul voltam. Az ismerőseimmel, barátaimmal másról se lehetett beszélni, mint a szakításról. Akkor is szarul voltam, ha beszéltem róla, mert elegem volt a témából. Akkor se volt jó, ha magamba folytottam. Mindenki nagyon helyeselt, hogy jól döntöttem. Egy idő után már azt éreztem, hogy mindenki a környezetemből rosszfiút csinál Gergőből. Zavart. Túlzásnak éreztem. Nem akartam kibeszélni a háta mögött. A rengeteg tanácsból is elegem lett. Ilyen srácot találok magamnak, meg olyat. Lányok ajánlgatták, hogy eljönnek velem melegbárba. Emberek bizonygatták, hogy jobb ez így nekem, nem is vagyok meleg, találok egy lányt. Volt aki azt mondta, hogy még mindig szerelmes vagyok, és semmi nem számít. Jaj de meguntam ezt! A munkatársamnál hárman beszélgettünk az egyik este. Ő, a barátja és én. Nagyon össze vannak nőve. Az egyik szemem sírt, a másik nevetett rajtuk. Ott is kívülálló voltam.

Éjjel ráírtam Gergőre, hogy nem beszélünk -e másnap. Hosszan sms-eztünk. Megírtam neki, hogy elegem van az emberek tanácsaiból. Senki sem lát ebbe bele és én sem tudom úgy elmagyarázni az egész kacsolatunkat, hogy átérezzék. Megbeszéltük, hogy ennek ellenére mindketten kezdünk visszatalálni önmagunkhoz. Rájöttünk, hogy ez lehetett az igazi baj. Egyikőnk sem volt önmaga az utóbbi időben, ezért nem találtuk egymást sem. Hagytuk,hogy a kívülről jövő dolgok közénk álljanak. Másnap estére beszéltünk meg egy találkozót. Úgy volt, hogy előtte megnézzük az ARC kiállítást, a ligetnél a barátaimmal. Kint volt egy plakátom, de még nem volt időm megnézni. Sajnos összekavarodtak a dolgok és Gergő akkor jött, meg, mikor még a többiek is ott voltak. Nem szóltam nekik, hogy jön, de a közös facebook csoportban beszéltük meg. Szerintem azt gondolták, hogy látta és magától jött. Mikor mindenki hazaindult, akkor mi még maradtunk sétálni a ligetben.

Nagyon sokat beszélgettünk. Végre végigbeszéltük az elmúlt időszakot. Elmondta, hogy neki mi volt a szar. Sok banális dolog derült ki. Egy idő után bevallottam neki, hogy ebben a helyzeben is csak akkor vagyok nyugodt, ha vele találkozunk kettesben. Kicsit olyan volt, mint mikor összejöttünk. Akkor sem kérdeztük meg senki véleményét, titokban találkozgattunk, jól éreztük magunkat, hagytuk hogy történjenek a dolgok a maguk irracionális valójukban. Együtt kívülhelyezkedtünk az egész életünkön, megbeszéltük a dolgokat, kinevettük a hülyeségeinket, elmélkedtünk mindenféléről, rengeteget beszélgettünk, sétáltunk fáradtság nélkül egész éjszaka.

Nem mondtunk ki semmit. Otthon megkérdeztem tőle, hogy mi lesz. Én már annyiszor mondtam, hogy mi ne legyen, most legyen ő, az aki megmondja, hogy mi lesz ezután. Azzal kezdte, hogy elköltözik. Várt. Folyt a hátamon az izzadtság, ezerrel kalapált a szívem. Tudtam, hogy minden most dől el... Nem akartam befolyásolni, hogy mit mondjon, csak vártam az ítéletre. Azt mondta, hogy legyen olyan köztünk minden, mint annó. Visszakérdeztem, hogy melyik annó. Mikor nagyon jó barátok voltunk és sokat segítettünk egymásnak hosszú beszélgetésekkel, vagy mikor együtt voltunk és találkozgattunk nagy szerelmesen? Az utóbbi volt a válasza. Vártam én is a válasszal. Mondtam neki, hogy jó terv, legyen így. Megölelt, megcsókolt. Éreztem, hogy jól döntöttünk. Hatalmas kő zuhant le a szívemről, nem is tudtam, hogy ott van. Nagyon boldogok voltunk abban a pillanatban, az elmúlt egy év törlődött és megint itt állunk nagy szerelesen, csak már van hozzá egy közös életünk is, amit eddig elfelejtettünk észrevenni :)

A sztori folytatódik

Miután direkt nagyon bunkó módon kimondtam a kapcsolat végét - smsben, könyörtelenül, aztán meg eltűntem - napokig nem is beszéltünk Gergővel. Komolyan gondoltam, hogy nem akarom már látni többet. Ő aznap utazott vidékre, a szüleihez. Nekem aznap sokkal könnyebb volt minden. Jól éreztem magam, eszembe se jutott, hogy akár szarul is lehetnék. Dolgoztunk az irodán, festettem, takarítottam, sétáltam, zenét hallgattam. Nyugodt voltam. Másnap, vasárnap éreztem, hogy valami kezd nem oké lenni. Addig senkinek nem mondtam, hogy mi történt. Nem érdekelt senkinek sem a véleménye, nem akartam erről beszélni, vagy egyáltalán rá gondolni. Csak szabadulni akartam.

Ráírtam egy közös barátunkra ( legyen a neve itt Emese ) , hogy ez van, szarul vagyok, szívesen beszélgetnék vele. Felhívott, mondta, hogy estig nem ér rá, mert vidéken van, de keressem valamelyik barátnőjét, ők biztos szívesen leitatnak, beszélgetnek velem. Írtam az egyiknek. Nem válaszolt, úgyhogy írtam a másiknak is. Semmi. Később visszahívott az egyik, találkoztunk. Összefutottunk Gergő egyik csoporttársával is, egy sráccal. Leülünk egy padra, egy üveg bor és egy doboz cigi mellett megbeszéltük a szakítást. Közben befutott a lány, akinek eredetileg írtam, pár barátjával. A végén egy kocsmában találtam magam Gergő néhány bartájával. Nagyon fura szitu volt. Az én barátaim még nem is tudtak semmit ( a munkatársam Rómában romantikázott a párjával... ), és Gergő környezete meg nekem segít ebben a helyzetben... Igazat adtak, egyetértettek, hogy nem volt már más válsztásom. Az egyiküknél aludtam, hogy ne találkozzak a lakásban Gergővel. Még éjjel felhivatták velem Gergőt, hátha akkor, ott beszélünk. Azt mondta a telefonba, hogy fáradt, majd másnap. Hétfő reggel nagyon rossz volt bemenni a másik munkahelyre. Borzasztóan voltam lelkileg, testileg. Nem tudtam eldönteni, hogy mitől vagyok szarabbul, a piától, vagy a lelki nyomástól. Megbeszéltük, hogy este 10-kor találkozunk és dumálunk. Délutántól kezdve mászkáltunk Emesével a városban. Mondta, hogy beszélt Gergővel is. Tartja magát, de látszik rajta, hogy nagyon készen van. Mondta, hogy Gergő már 7-től otthon van. Mivel nagyon fáradt voltam, írtam neki, hogy akkor találkozzunk előbb.

Egyébként még vasárnap, a szakítás másnapján, írtam egy hosszú levelet Gergőnek. Az már egyáltalán nem volt bunkó. Elbúcsúztam tőle. Megköszöntem egy csomó mindent. Megírtam, hogy mikből lett elegem, és ha nem fogta volna fel, egészen pontosan mi játszódott le bennem az elmúlt egy év alatt. Leírtam, hogy miket tanácsolok neki, a konklúzió az volt, hogy nőjön fel.

Nem jött előbb. Visszaírt, hogy maradjon a 10 óra. Ebből arra következtettem, hogy nagyon készül valamivel. Én egyáltalán nem készültem. Azt sem tudtam, hogy mit mondhatnék még neki. Már mindent hallott, olvasott. Nem voltak más gondolataim vele kapcsolatban. Ő meg a kapcsolatunk alatt nem tudott nekem választ adni rengeteg dologra, akkor már mindegy utólag. Így voltam vele. Ott voltam fél órával korábban. Bíztam benne, hogy hamarabb jön. Nagyon fáradt voltam. Még akkor sem gondoltam arra, hogy mi lesz most. Pár perccel egész előtt elkezdtem nagyon furcsán érezni magam. Minden második emberre azt hittem, hogy ő az. Egyre jobban menekülni akartam. Már percekkel elmúlt 10 óra, mikor besokaltam. Azt éreztem, ha meglátnám, elfutnék. Elindultam. Nem tudtam, hova, csak el. Írt egy sms-t, hogy késik. Visszaírtam, hogy most rontotta el az utolsó lehetőségét. Fogalmam sincs, miért írtam neki ezt. Eszembe se jutott, hogy további esélyt adjak kettőnknek. Azt hiszem, azt akartam, hogy fájjon neki. Hogy azt érezze, most mindent elrontott, hogy érezze a saját bőrén is, milyen az, ha bánt. Lássa végre a következményeket. Nem az volt a bajom, hogy késett - énis késős vagyok - hanem, a mentegetőzéséből azt éreztem, hogy már megint nem jelent neki semmi komolyat ez az egész dolog kettőnk között. Ez az az ember volt, akit látni sem akartam. Abban bíztam, hátha egy másik Gergő jön el, akivel tudunk úgy beszélni kicsit mint régen. Nem reménykedtem semmiben, csak szerettem volna utoljára találkozni és elköszönni az igazi Gergőtől. Mikor írt, már tudtam, hogy ez nem lesz meg aznap este.

Kimentem a Dunapartra. Mindig oda mentünk tovább a hősidőkben, azután a Lánchídon át a várba... Most leültem egy padra, néztem magam elé és bőgtem. A szakítás óta előszőr. Nagyon egyedül éreztem magam. Vártam, hogy történjen valami, de nem volt semmi. Közben rengeteg pár haladt el mellettem... Eszembe jutott, hogy milyen nagyon szerelmesen ültünk ott sok sok éjjelen keresztül. Mennyire hittünk a kapcsolatunkban, mennyire nagy álmaink voltak közösen. Együtt ábrándoztunk egy lakásról, amit úgy rendezünk be, ahogy csak akarunk. Ahol annyit beszélgetünk, főzünk, hülyéskedünk, alkotunk, szeretkezünk, amennyit csak akarunk. Ahol igazán kettesben lehetünk kizárva a külvilágot... Tudtam, hogy ott a lakás, és mégsem így lett. Fájt. Azt éreztem, hogy minden elromlott. Zokogtam, és mint egy kisgyerek, arra vártam, hogy végre felébredjek a rémálomból és újra ott legyünk ketten, éjjel, évekkel korábban, a bajoktól mentesen. Azt gondoltam, ha még mindig szeret és mindent vissza akar csinálni, akkor legyen, oldjon meg mindent, találjon meg ott a padon és vigyen magával. Mondja el, hogy hogy lesz eztután, és legyen is úgy. Öleljen meg és ne engedje, hogy méggyszer elengedjem... Ott ülten órákig és nem jött. Azt éreztem, hogy mindennek vége. Az is eszembe jutott, hogy leugrok a hídról, hátha akkor végre figyelne rám. Elindultam a hídon. Átértem. Felmentem a várba, elgyalgoltam a Margit szigtre. Közben fotókat csináltam a kedvenc helyeinkről és elküldözgettem neki. Tudtam, hogy úgyis csak majd otthon látja. Nem volt semmi célom az egésszel, csak mentem, mentem, amíg a lábam bírta. Mikor rájöttem, hogy éjjel van és már nem jár a metró, felhívtam Emesét, hogy aludtatok -e nála. Azt mondta, hogy épp isznak Gergővel. Hívott, hogy menjek oda és beszéljek vele, majd ő kettesben hagy minket. Nem mentem. Haza akartam menni, anyumékhoz. Az éjszakai buszt átvariálták, hajnalban kerültem volna ágyba. Nem lett volna semmi értelme, mert korán kellett kelnem a meló miatt. Elaludtam egy padon, de egy csöves felébresztett. Nagyon készen voltam, de ezen a ponton röhögőgörcsöt kaptam. Kijött minden feszültségem. Úgy döntöttem, hogy nem érdekel senki és a lakásban alszom a konyhában. Ott volt Emese és Gergő. Odaköszöntem, bementem a szobába és elaludtam a földön. Reggel nem volt már ott Gergő, mikor felkeltem.

Másnap hazajött Rómából a munkatársam. Miután mindent megbeszéltünk beköltöztetett pár napra magához.

Folyt. köv.

Meló meló meló

Most van egy kis időm írni, mert egyedül vagyok bent az irodában. A munkatársam beteg napok óta, ma sem jön be dolgozni, így ma teljesen a magam ura vagyok. Végre :)

Nem tudom eddig mennyit írtam róla, de céget alapítottunk a legjobb barátommal. Kivettünk egy irodahelyiséget, amit magunknak kellett megcsinálni. Sok munka volt vele. Még télen kezdtük el csinálni, nyár közepén lett beköltözhető. Még koránt sincs kész, sok a tervünk, de kevés az idő erre. Jellemzően hétvégéken érek rá, fél napokat ezzel foglalkozni. A munkatárs nagyon szerelmes, a hétvégéit romantikus kikapcsolódásra tartogatja, így a bátyámmal szoktunk bejárni dolgozni az irodán. Mindenféle bonyodalom után eljutottunk oda, hogy bevettük a bátyámat is üzlettársnak, illetve anyukám is kapott szerepet. A grafikával mi foglalkozunk ketten, nyílván ez a fő profil, de a bátyám hozott be új ötleteket is. A nyáron főleg pályázatokon indultunk, nem volt olyan sok a megrendelés. Most ősszel viszont minden beindult. Két nagy projektünk van, az egyiket egyedül én viszem. Nagyon király a meló, de a megrendelővel nehéz a közös munka. Hosszú lesz, de bízok a jó végeredményben. Hosszútávú együttműködés is kilátásban van, ha sikeres lesz a dolog :) Keményen kell fellépni, ez egyre jobban megy. Sok mindent nem tanultunk meg a főiskolán, de igyekszünk... Tudtommal még senki sem alapíott saját stúdiót a korábban végzettek közül, jó lenne pozítív példát mutatni. Még egy dolog, amivel a sulit is segítjük...

Nyár közepén az egyik gimis barátom - egy lány - megkeresett egy állásajánlattal. Közös társaságunkkal nyaraltunk együtt. Mostanában felvettem a kapcsolatot régi baráti körökkel, amiknek valaha a tagja voltam. Mindenki tud már Gergőről, gyakorlatilag már mindenki akivel beszélő viszonyban vagyok. Visszakanyarodva, ez a lány pr-osként dolgozik egy kis cégnél, ahol épp nagy szükség van grafikusra. Mondtam neki, hogy külsősként bármikor vállalok munkákat, de a friss cégemet nem tudom itthagyni. A főnöke nem akar külsőssel dolgozni, valakit állandóra keres, úgyhogy ennyiben maradtunk. Nyár végén megint megkeresett, hogy heti 2-3 napot be tudnék -e vállalni jövő év elejéig, amíg találnak valakit teljes munkaidőre. Végiggondoltam, elvállaltam. Úgy voltam vele, hogy kérek egy magasabb összeget, amiért megérné bevállalnom, hogy hónapokig két állásban éjjel nappal robotoljak. Lement az interjú, a főnök elfogadta a kéréseimet. Azóta heti három napot ott vagyok 8 órában. Azokon a napokon még 3 órát dolgozok a saját stúdióba is, plussz még három napot 10 órázok, szintén a stúdióban. Ebből az következik, hogy egy szabadnapom van a héten és folyamatosan fáradt vagyok. Alszom, dolgozok, utazok, dolgozok, alszom, dolgozok, alszom, dolgozok, utazok, dolgozok, alszom.... A kikapcsolódok fázis minimálisra korlátozódik. Amúgy nem akarok panaszkodni, mert tulajdonképpen élvezem. Jól esik, hogy van kereslet a munkámra. Azt hiszem, egy telített szakmában, a pályakezdő fiatalnak örülnie kell, ha több helyen várják a munkáját :) Különben is imádom a munkámat, megharcoltam érte, hogy ezt csinálhassam. Kikapcsol, izgalmas, változatos. Most, hogy erről szól az életem - főleg - jól érzem magam. Egyensúlyba kerültem.

Sok mindent elértem, így 24 évesen, amiről azt gondoltam, hogy csak 30 éves korom fölött lehet esélyem rá. Az apámmal történt időszak után akarva akaratlan, felnőttem. A kortársaim, illetve a környezetem még mindig ott tart mint évekkel ezelőtt. Hülyén érzem magam köztük. Sokszor elvesznek kis hülyeségekben és nem haladnak előre az életben. Furcsának tartanak, ha nem veszek részt minden eseményben, nem bulizok velük heti háromszor. Azt éreztetik, hogy velem van a baj, én lettem sótlan... Mikor hulla fáradtan hazamegy az ember és csak nyugodtan olvasgatna, beszélgetne a párjával, vagy megnézne egy filmet összebújva, akkor valahogy nincs kedve a részeg lakótársaival táncolni és hülyülni menni az éjszakába... És még bennem keltik a lelkiismeretfurdalást, hogy nem érzem magam jól. Nem vagyunk már 16 évesek, basszus. Kiakaszt, hogy mindenhez ennyire komolytalanul állnak hozzá. Nem fogják fel, hogy nekem ebből elegem van.

Tegnap a lakáson akadtam ki. Egy dzsumbuj az egész. Régebben még viszonylag rendezett volt, de mostmár annyi ott a felesleges cucc, hogy nem lehet hova elpakolni. Úszunk a lomtengerben... Megőrülök attól, hogy nincs olyan helyiség, ahol nyugi van. Sehol sem lehetek egyedül, nincs egy saját sarkom, ahol azt rakok oda, amit és ahova akarok. Rendet rakni is felesleges, mert minden ott van elől, nem lesz rendezett a szoba sehogy sem, amíg ki nem üritjük. Elegem van az átmeneti megoldásokból, a rumliból, a káoszból. Építeni akrok végre, nem elevickélni valahogy!

Gergő ezeket sose fogta fel. Illetve egyetértett velem, de ennek ellenére ő is kérlelt részegen, hogy menjek velük ökörködni éjszaka, gyakorlatilag a hét minden napján. Mondtam neki, hogy én már nem menekülni akarok a problémáim elől, és könnyű szórakozással jobb kedvre deríteni magamat, hanem megoldani a problémákat és jutni egyről a kettőre. Nem bírt ebből ő sem kiszakadni. Nem talált munkát, nem foglalta el magát hasznos dolgokkal, csak lógatta a lábát és várta, hogy bulizzon vele valaki. Hiába próbáltam neki segíteni, nem tudott kilépni ebből.

Szóval ez van most velem főleg. Hajtás. Most a karrierem és az egzisztenciám van előtérben. Nem is baj, már itt volt az ideje!

Szakítás

Szakítottunk.

Nem bírtam tovább és kimondtam, hogy vége.

Gergő nem volt itt már rég óta, úgy értem lélekben.

Úgy érzem nagyon sokszor próbálkoztam felhívni a figyelmét, hogy ez így nem oké, de nem történt semmi.

Idegenként éltünk egymás mellett.

Úgy éreztem, hogy ezeket csak én látom, ő pedig leszarja az egészet.

Azt éreztem, hogy nem ismerem ezt az embert, aki naponta elalszik mellettem, akinek a jelenéről nem tudok szinte semmit.

Ő sem igazán érdeklődött, hogy velem mi van.

Egy rémálommá vált az egész.

Kifogytam a türelemből.

Fáj.

Beismertem, hogy ennek nincs semmi értelme tovább.

Nincsenek eszközeim, hogy figyelmet csikarjak ki belőle.

Már nem is érdekelt, hogy felfogja -e egyáltalán, hogy mi játszódik le közöttünk, vagy csak leszarja.

Eljutottam a közönyig, amit már jól ismerek korábbi kapcsolataimból.

Nem akartam, hogy elmérgesedjenek a dolgok köztünk, egy nyugodt ( már amennyire nyugodt vagyok mostanában... ) pillanatban akartam kimondani, hogy ennyi és nem több.

Gyerek.

Egyedül vittem a hátamon a közös dolgainkat, már rég óta.

Nem segített, pedig nagyon nehéz időszakom van nekem is.

Nem vett részt a közös döntéseinkben.

Enyém volt minden felelősség.

Nem ilyen kapcsolatra vágytam.

Nem tudok tovább alkalmazkodni.

Nem bírom tovább a szürkeséget, megfojt.

Az egész kapcsolat megfojt.

Ragaszkodik, nem enged, rabul ejt, de leszar, nincs véleményem, ami eljut hozzá.

Fáj.

Nem akarom elhinni, ami itt van a szemem előtt.

Nem akarom, hogy minen valósággá váljon.

Reménykedek.

Fáj.

Újra és újra csalódok.

Rosszabb, mint valaha.

Egyedül vagyok.

Senki sem ért enegem.

Ő nincs.

Semmi nincs.

Szar.

Fáj.

Elég.

Tenni akarok valamit.

Kihajítom a picsába.

Leszarom.

Ki a szar ez?!?

Nem kell.

Mehet, amerre akar, kit érdekel.

Csessze el tovább az életét, már nem az én bajom.

Nem horgonyzok itt tovább.

Nem ezt akarom.

El innen.

Látni sem akarom többet.

Ez az utolsó pillanat, mikor lát, de ezt ő még nem tudja.

Leszarom.

Biztos szar lesz neki.

Hátha egyszer megtudja mit élek át hónapok óta.

Az kéne hozzá, hogy ne tagadjon magának ennyit.

Nem néz szembe semmivel, csak menekül.

Elegem van ebből a menekülésből.

Én nem ilyen vagyok.

Egyszer élünk, nem cseszem el erre az időmet.

Egyszer biztos észbe kap, majd sajnálhatja utólag.

Már messze leszek.

Most van az  pont, hogy eljöttem otthonról és nem akarok többé oda visszamenni.

Megírom neki.

" Még annyi időt sem tudunk mostanában együtt tölteni, hogy szakítsak veled "

Nem érti.

Nyílván.

Semmit sem ért.

Nem tudná elviselni, ha végleg elvesztene...

Pedig végleg elvesztettél!

Egy heted van kiköltözni.

Nem akarlak látni többé!

Pá!

Nem válaszolok neki azóta.