Egyik nap munka után hazajöttem váltás ruháért. Nagyon fáradt voltam, kicsit ledőltem pihenni a kanapéra. Megjött Gergő. Addigra már minden érzelmi viharon túlvoltunk, energiánk sem volt folytatni. Leült mellém. Megkérdeze, hogy hogy ment a munka. Beszélgettünk. Semmi komolyról, csak úgy mindenféléről. Mondtam neki, hogy elmegyek kajálni, éhes vagyok. Eljött velem. Még sokáig dumáltunk, sétáltunk. Azt mondta, hogy igazam volt, hogy változtatnia kell az életén. Sokat gondolkozik ezen. Munkát keres, állásinterjúkra jár. Láttam rajta, hogy komolyan gondolja. Megnyugodtam, örültem, hogy Gergő elindulni látszik egy fejlődési folyamaton.
Másnap megint szarul voltam. Egyértelmű volt, hogy vége. A beszélgetésünk is végig olyan hangvételben zajlott, hogy tudtuk, hogy vége. Gergő ugyan megkérdezte, hogy hiszek -e a valamikori folytatásban. Azt mondtam neki, hogy ezt nem lehet így előre eldönteni. Nem tudhatjuk, hogy hónapok/évek múlva mit fogunk érezni. Addig kivel találkozunk, mi történik. Elmondtuk egymásnak, hogy nem keresünk másik fiút. Egyikőnk sem tudja elképzelni. Mondtam neki, hogy ne reménykedjen a folytatásban, mert semmi sem biztos. Magával foglalkzzon, tegye rendbe az életét. Napközben szarul voltam. Az ismerőseimmel, barátaimmal másról se lehetett beszélni, mint a szakításról. Akkor is szarul voltam, ha beszéltem róla, mert elegem volt a témából. Akkor se volt jó, ha magamba folytottam. Mindenki nagyon helyeselt, hogy jól döntöttem. Egy idő után már azt éreztem, hogy mindenki a környezetemből rosszfiút csinál Gergőből. Zavart. Túlzásnak éreztem. Nem akartam kibeszélni a háta mögött. A rengeteg tanácsból is elegem lett. Ilyen srácot találok magamnak, meg olyat. Lányok ajánlgatták, hogy eljönnek velem melegbárba. Emberek bizonygatták, hogy jobb ez így nekem, nem is vagyok meleg, találok egy lányt. Volt aki azt mondta, hogy még mindig szerelmes vagyok, és semmi nem számít. Jaj de meguntam ezt! A munkatársamnál hárman beszélgettünk az egyik este. Ő, a barátja és én. Nagyon össze vannak nőve. Az egyik szemem sírt, a másik nevetett rajtuk. Ott is kívülálló voltam.
Éjjel ráírtam Gergőre, hogy nem beszélünk -e másnap. Hosszan sms-eztünk. Megírtam neki, hogy elegem van az emberek tanácsaiból. Senki sem lát ebbe bele és én sem tudom úgy elmagyarázni az egész kacsolatunkat, hogy átérezzék. Megbeszéltük, hogy ennek ellenére mindketten kezdünk visszatalálni önmagunkhoz. Rájöttünk, hogy ez lehetett az igazi baj. Egyikőnk sem volt önmaga az utóbbi időben, ezért nem találtuk egymást sem. Hagytuk,hogy a kívülről jövő dolgok közénk álljanak. Másnap estére beszéltünk meg egy találkozót. Úgy volt, hogy előtte megnézzük az ARC kiállítást, a ligetnél a barátaimmal. Kint volt egy plakátom, de még nem volt időm megnézni. Sajnos összekavarodtak a dolgok és Gergő akkor jött, meg, mikor még a többiek is ott voltak. Nem szóltam nekik, hogy jön, de a közös facebook csoportban beszéltük meg. Szerintem azt gondolták, hogy látta és magától jött. Mikor mindenki hazaindult, akkor mi még maradtunk sétálni a ligetben.
Nagyon sokat beszélgettünk. Végre végigbeszéltük az elmúlt időszakot. Elmondta, hogy neki mi volt a szar. Sok banális dolog derült ki. Egy idő után bevallottam neki, hogy ebben a helyzeben is csak akkor vagyok nyugodt, ha vele találkozunk kettesben. Kicsit olyan volt, mint mikor összejöttünk. Akkor sem kérdeztük meg senki véleményét, titokban találkozgattunk, jól éreztük magunkat, hagytuk hogy történjenek a dolgok a maguk irracionális valójukban. Együtt kívülhelyezkedtünk az egész életünkön, megbeszéltük a dolgokat, kinevettük a hülyeségeinket, elmélkedtünk mindenféléről, rengeteget beszélgettünk, sétáltunk fáradtság nélkül egész éjszaka.
Nem mondtunk ki semmit. Otthon megkérdeztem tőle, hogy mi lesz. Én már annyiszor mondtam, hogy mi ne legyen, most legyen ő, az aki megmondja, hogy mi lesz ezután. Azzal kezdte, hogy elköltözik. Várt. Folyt a hátamon az izzadtság, ezerrel kalapált a szívem. Tudtam, hogy minden most dől el... Nem akartam befolyásolni, hogy mit mondjon, csak vártam az ítéletre. Azt mondta, hogy legyen olyan köztünk minden, mint annó. Visszakérdeztem, hogy melyik annó. Mikor nagyon jó barátok voltunk és sokat segítettünk egymásnak hosszú beszélgetésekkel, vagy mikor együtt voltunk és találkozgattunk nagy szerelmesen? Az utóbbi volt a válasza. Vártam én is a válasszal. Mondtam neki, hogy jó terv, legyen így. Megölelt, megcsókolt. Éreztem, hogy jól döntöttünk. Hatalmas kő zuhant le a szívemről, nem is tudtam, hogy ott van. Nagyon boldogok voltunk abban a pillanatban, az elmúlt egy év törlődött és megint itt állunk nagy szerelesen, csak már van hozzá egy közös életünk is, amit eddig elfelejtettünk észrevenni :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése