Találkoztak a szüleink

Na, ezt is megéltük, anyukáink együtt ebédeltek :)

Azt hiszem, hogy kijelenthetem, hogy a szüleink jól érezték magunkat nálunk. Nem volt feszengés, egyáltalán nem volt kínos a helyzet. Jót beszélgettünk, volt nagy röhögés, komoly témák és hülyülés is. Szimpatikus volt mindkét nő a másiknak, jól kijöttek egymással. Az ebéd is finom lett állítólag ;) Kókuszos rizst találtam ki, gyömbéres csirkével, illetve vegyes zöldség salátával. Mivel én nem eszem húst, a csirkét nem kóstoltam, de azt mondták jó lett az is.

Voltak bonyodalmak is... Napközben az egyik ismerősöm felhívott, és azt mondta, hogy ne várjak sokat, az ilyenek mindig felemásra sikerülnek. Igazából nem azért lett felemás, mint amilyen okra ő gondolt. Az anyukáinkkal nem volt semmi probléma. Gergővel volt feszkó köztünk...

Az egész ott kezdődött, hogy én még szombaton este be akartam fejezni a pakolást, takarítást, hogy másnap délelőtt már csak vásárolni, főzni kelljen. A lakótársam barátja szakított vele, Gergő rávette, hogy borozzanak este és ettől kifáradt. Nem fejeztünk be mindent, másnapra maradt egy csomó dolog. Ahogy az lenni szokott, ilyenkor jelenti be Gergő anyja, - negyed órával azután, hogy reggel felébredtünk - hogy korábban jön. Ebből lett a nagy kapkodás. Gergő rögtön elindult az anyja elé, én meg maradtam takarítani. Rábíztam a bevásárlást, ha már így alakult, intézzék el anyukájával együtt. Mondtam neki, hogy még legalább egy órát ne hozza fel, mert még szétszedem és újra összerakom az egész konyhát. Mindent lesikáltam, felmostam, elmosogattam az esti borozás maradványait. Még az előszoba és a fürdőszoba összepakolása előtt elmentem fürödni. Jöttem ki a zuhany alól, mikor Gergő betoppant anyástól. Nagyon ideges lettem, de mivel nem vittem be a ruháimat a fürdőbe, ki se tudtam jönni. Gergő egyedül végigmutogatta a lakást, mintha csak ő lakna itt egyedül. Közben nekiálltak rétesezni, borkóstolót tartani a lakótársunkkal hármasban. Közben én kitakarítottam a fürdőszobát, majd a vécén ülve vártam, hogy induljanak már el vásárolni. Végre leléptek, felöltöztem, gyorsan rendbetettem az előszobát. Közben elment az idő, már lassan anyumnak is be kellett volna futnia, ebéd meg sehol hozzávalók hiányában... Közben felhívott egy barátom, segítséget kért mindenféle programtelepítési ügyben, neki fakadtam ki. Megnyugtatott, ő mondta, hogy ne várjak túl sokat ettől, csak legyek túl rajta. Megjöttek Gergőék. Nagyon nehezen, de félretettem a dühömet, elkezdtünk kapkodni a főzéssel. Anyukája is besegített. Anyum is befutott közben. Na ezt nem akartam, hogy már megint azt mutassuk meg, hogy milyen szerencsétlenek vagyunk. Még két vendégnek sem tudunk előre összerakni egy ebédet, kapkodunk, emiatt dolgok kimaradnak...

Anyukáink a "megszoktuk, semmi baj" állapotba kerültek. Anyum tudta, hogy majd lesz valami, de Gergő anyjának muszáj volt segítenie, ő ilyen típus. Hatalmas szerencsém, hogy nem rontottam el egyik fogást sem, pedig az idegességtől azt se tudtam, milyen fűszerhez nyúlok. Mikor végre leültünk enni, akkor már jó volt. Velünk szemben ült Gergő és az anyukája. Így vicces volt felváltva mesélni a családi sztorikat. Főleg anyukám mesélt, mindenkit megnevettetett pár vicces élethelyzettel és az ő vicces hozzáállásával :) Látszott, hogy hasonlítunk anyukáinkra. Az is kiderült, hogy elég hasonló szellemben neveltek minket, ez nyílván abban is megmutatkozik, ahogy a kapcsolatunkhoz állnak. Azt sajnáltam csak, hogy a két nőnek nem volt ideje kettesben beszélgetni. Úgy terveztem, hogy amíg a második fogást befejezzük Gergővel, addig tudnak bent beszélgetni a szobában, de a nagy kapkodás miatt, ez borult. Annyit mondott anyum, hogy kb. egy percük volt nélkülünk, akkor Gergő anyukája megkérdezte, hogy ő hogyan fogadta a hírt, hogy nekem van Gergő. Elmondta, hogy előszőr nehezen fogadta, mert féltett. Aztán hamar belátta, hogy így vagyok boldog, és nem ér bántás emiatt, úgyhogy azóta teljesen természetes ez neki. Különben is felnevelt, már a magam ura vagyok szerinte.

Gergő kikísérte az anyját a buszhoz, közben anyum még mararadt beszélgetni. Rég volt már ilyen őszinte és tartalmas beszélgetésem anyukámmal. Részletessen elmeséltem, hogyan éltem meg a kapcsolatunk kezdetét, hogyan vették át az irányítást az érzelmeim a félelmeim felett. Elmondtam, hogyan mutattam be Gergőt a barátaimnak. Beszéltünk az elmúlt év nehézségeiről, a munkaügyekről és a kapcsolatomról is Gergővel. A szakításról. Anyukám azt mondta, hogy bármikor odaköltözhetünk a házba, ha nem tudjuk valamiért fizetni az albérletet. Kedvelik Gergőt, a hugommal már rég természetesnek veszik, hogy együtt vagyunk. Jól esett, amiket mondott. Annak is örültem, hogy sokmindent el tudtam neki mondani, amiről nem tudott, de nekem fontos volt. Ő olyan, hogy nem kérdez, mert nem akar belekontárkodni a dolgaimba. Inkább diszkrét, és megvárja, hogy mit mondunk el magunktól, nem támaszt velünk szembe ilyesztő elvárásokat. Éreztem, hogy neki is jól esett, hogy megint bizalmasan tudtunk beszélgetni. Apa halála óta, illetve mióta elköltöztem, most a leginkább.

Beszéltünk még a családról is, a testvéreimről. Szerinte nem csak nekem tesz jót, hogy a bátyámmal gyakran találkozunk a céges ügyek miatt. A bátyám mindig is a mintafiú volt otthon. Jól tanult, mindig lehetett rá számítani, mindig otthon volt fiatalon, nem voltak balhéi, hazaadott pénzt anyumnak, mikor meg volt szorulva, unokák vannak tőle, nyugodt, rendezettek a családi körülményei, vezető beosztásban dolgozott egy multinál, most csinálta meg a harmadik diplomáját. Viszont kezd visszaütni a nagy nyugalom, mert stresszeli magát, görcsössen áll hozzá dolgokhoz, semmiben sem kockáztat, nagyon visszafogják a gyerekeket is. Anyum szerint, mióta több időt töltönk együtt, és kicsit belelátása van általunk a művészvilágba ( ezt nem szeretem így mondani, mert mi csak tesszük a dolgunkat... ), sokat lazult. Érezhető rajta, hogy ingerhiánya van, szeretne nyitottabb lenni, hátha most sikerül.

Mikor elment, gondolkoztam, hogy miért beszélünk mostanában ilyen keveset anyummal. Nincs semmilyen konfliktus köztünk, ha lelkileg nem is, fizikailag nagyon eltávolodtunk egymástól. Két-három havonta látjuk egymást, közte nem is nagyon beszélünk, pedig még a cégünkben is benne van. Arra jutottam, hogy - azon kívül, hogy annyi a munkám, hogy aludni sincs nagyon időm - ez egy védekező mechanizmus nálam. Mióta apámat elvesztettem, inkább távol maradok a családomtól, mert ha majd egyszer őket is elveszítem, akkor az nagyon nehéz lesz. Nem akartam belemenni abba a folamatba, hogy ha kevesebben vagyunk, akkor jobban összetartsunk, mert akkor nehezebb lesz egymást elengedni. Inkább önálló életet kezdtem. Persze ez nem egy tudatos dolog volt nálam. Csak éreztem, hogy el kell jönnöm otthonról, illetve Gergővel már ott tartott a kapcsolatunk, hogy ne csak lopott időnkben találkozzunk titokban. Rájöttem, hogy mindig jönnek új emberek a családba, ott van a hugom barátja, illetve Gergő. Meg kell szoknom, hogy mostmár minden gyorsabban fog változni, mint régen. Amígy az ember együtt él a szüleivel, addig a változások nagyon lassan zajlanak, olyan, mintha minden változatlan lenne. Most viszont felpörögtek a dolgok, ahogy a kezembe vettem az életem irányítását. Ez így természetes, igyekszem belenőni. Gyakrabban szervezek majd közös programokat anyummal, illetve Gergőt is gyakrabban viszem majd haza.