Emberi kapcsolataim javítása 1.

Visszaolvasva elég depressziós a három héttel ezelőtti bejegyzésem, ahol a kapcsolataim halványodásán kesergek. Nem is tudom miért olvasok vissza... Eldöntöttem, mikor belefogtam a blogírásba, hogy igyekszem nem cenzúrázni magam. A hirtelen felindulásból megírt, lázas, indulatos, elkeseredett gondolatok is igaziak, ott és akkor. Nem tagadom le magamat, ez is hozzám tartozik. A fájdalmak, előttem tornyosulni látszó hegyek, mind, mind engem jellemeznek. Nekem is furcsa magamat olvasni, megfogalmazódik bennem az igény, hogy fogjam vissza magam. Viszont elegem van a megfelelési igényből. Sajnos a munkám többek között arról szól, hogy másoknak megfeleljek, mint szolgáltató. Illetve a termék, amit készítek az ügyfeleim ügyfeleinek kell, hogy megfeleljen. Gondolhatjátok, hogy mennyire elegem van ebből és a magánéletemben mennyire próbálok mindenféle megtévesztéstől és alakoskodástól elhatárolódni.

Nem olyan vészes - már - a helyzet, mint ahogy azt hetekkel ezelőtt láttam. A gangon depiző estét egy hosszú, barátokkal dorbézolós másnap követte. Voltuk Gergővel Bin Jip koncerten. A magyarok közül nálam, most ők az abszolút kedvencek. Harcsa Vera hangjától megborzongok, ritka intenzív hatással van rám. Gergővel ez volt a nyolcadik koncertünk tőlük. Eljött még két barátunk. Az egyikük a lány, aki most diplomázik ott, ahol én is két éve. Válik, szresszel, mostanában sok időt töltünk együtt. Segítek neki, szakmában, kikapcsolódni, meghallgatom a problémáit. Gergővel is jóban lettek, sokat beszélgetnek. A másik lány pedig a munkatársam és legjobb barátom jelenlegi ellenpólusa. Az ő évek óta húzódó konfliktusuk feszítette szét a baráti társaságot. A többiekkel viszont úgy vagyunk egy ideje, hogy nem érdekel már minket, elhatárolódunk a kettejük háborújától. Meg is beszéltük a múlt hétvégén, hogy tőlük függetlenül mi 2 hetente találkozunk, ők is meg vannak hívva, aki jön az jön... Külön külön mindkettőjükkel jóban vagyok, nem hagyom már, hogy akár fegyverként, akár pajzsként használjanak egymás ellen. Mint a múltheti lelkizéskor kiderült, a társaság többi tagja is ugyanezt gondolja. Úgy érzem, hogy végre sikerül összetartanunk.

Szóval a koncert után a diplomázó lány hazament a diplomamunkáját csiszolni, mi hárman meg az Akváriumnál boroztunk még egy órát. Gergőt hazakísértük, ketten mentünk tovább a társoság további tagjait felkutatni. Kitérők után végül egy másik lánnyal ketten maradtunk. Ő volt a lakótársunk fél évig Gergővel. A többiek bepunnyadtak és hazamentek. Minketten örörködtünk egy darabig, aztán egy helyen letelepedve elkeztünk lelkizni. Noszogattam, hogy szedje össze magát, bíztattam, végül elsírta magát a vállamon. Én is kiöntöttem neki a lelki szemetesládámat. Eleséltem a gangos depimet, hogy hiányoznak nekem, hogy sokat vagyok magányos. Hajnalig beszélgettünk az utcán sétálva. Jól esett, végre újra érezhettem, hogy vannak emberek, akikkel fontosak vagyunk egymásnak az ökörködésen túl.

Azóta többmindenkivel találkoztunk, voltak közös programjaink. A sors iróniája, hogy véletlenül is összeakadunk, mióta többen kifejeztük, hogy hiányzunk egymásnak. Három emberrel is összetalálkoztunk teljesen véletlenül az elmúlt egy héten :)

Mostmár igyekszem tudatosabban is tervezni a barátokkal. Majdnem elveszítve őket, tudom hogy mennyire fontosak vagyunk egymásnak. Mostmár látom, hogy nem vesztettem el senkit, csak türelmesebbbnek kell lennem velük és kitartóbbnak kell lennem, ha közös programot szeretnék velük, vagy bízhatok a véletlen találkozókban :)

Hétvégék

Szombaton általában nem csinálunk semmit. Itthon pihenünk Gergővel. Nem dolgozok, ha péntekről marad munkám, azzal csak vasárnap foglalkozok. Főiskola első évében csináltam azt, hogy szombatonként meg sem mozdultam, most pár hónapja megint beállt ez a ciklus. Kell egy ingerszegény nap, mikor feldolgozom az elmúlt pár nap történéseit, mikor nem kell terveznem, mikor nem felelek semmiért, mikor az mozgathat egyedül, ami jól esik... Így vagyok most egyensúlyban. Ez egy olyan nap, mikor kimondatlanul egymással foglalkozunk. Hétköznap beszélgetni sem nagyon van időnk, közös programokra pedig egyáltalán nem. Szombaton ezért el sem szakadunk egymástól.

Vasárnap az aktív kikapcsolódásé és ez az a nap, mikor felkészülök a következő hétre. Hosszú évek munkája, hogy már nem érzem azt a jajmármingyártvégeahétvégénekdeszörnyű állapotot. Inkább olyanok szoktak lenni a vasárnapjaim, mintha mindig újra és újra élném ugyanazt a napot. Igyekszem mindent belesűríteni, olyan élményeket felhalmozni, amikre hétköznap esélyem sincs. Dolgozom kicsit, rendberakom a gépemet, blogokat olvasok, sétálunk, főzünk, barátokkal beszélgetünk, kutyázunk, átmegyünk segíteni a diplomaőrületben széteső barátunknak, áthívunk másokat vacsorára, múzeumba megyünk...

Ilyenek általában a hétvégéink.

Hello Hollandia!

Előzmények, Budapest

Elbénáztam a dátumot Coughsurfing-en és véletlenül egy hónappal későbbre tettem az időpontokat... Sok embernek írtam, hogy mennénk szívesen, páran válaszoltak, hogy talán tudnak fogadni. Egy héttel a kiutazás előtt lett egy biztos igenünk. Egy házaspár pár hónapos gyerekkel. Azt írták, hogy előszőr próbálnék a CS-et és családokat fogadnának be pár napra, most épp ránk gondoltak. Azt hiszem nem kell magyaráznom, hogy ez miért furcsa, de ez nem Magyarország... Sajnos a tényleges időpont nem volt jó nekik.

SOS írtam még egy csomó embernek, végül egyikük válaszolt. Annyit írt, hogy tud minket fogadni. Később megkérdezte, hogy mikor érkezünk és elküldte a telefonszámát. Próbáltam haverkodni vele, hátha kicsit szeretne többet tudni azokról akiket beenged napokra az otthonába, de csak ennyit írt...

A bonyodalmakat már leírtam korábban.

Péntek este, Eindhoven

Leszálltunk a gépről. Írtam a holland srácnak, hogy megérkeztünk. Annyit válaszolt, hogy wellcome és egy szó meg egy kód... Nem tudtam, hogy mi lehet az, rágugliztam. Kiderült, hogy a címe, csak egybeírják az utcaneveket... Mielőtt odamentünk, mászkáltunk a városban kicsit. Bebuszoztunk a reptérről. Néztem a telefonomon, hogy meddig közelít a busz az elméleti szállásunk felé, mikor elkezdett távolodni, leszálltunk. A belvárosban találtuk magunkat. Kicsit Váci utca feeling volt, csak sokkal bohémabb, kevésbé puccos, szellősebb, vidámabb, átláthatóbb...

az egész kicsit emlékeztetett egy Tim Burton film díszletre

hamburger automata

 design kukabolt

design bolt

bájos horror 

 pub, ahol sokan voltak, még kint is ültek

 design bolt...

 ez is valami beülős hely

 pub

rengeteg a bicikli, sokan színesre festik, ez már csak azért is praktikus,
mert így hamar megtaláli a több száz egy kupacban parkoló bringa között...

10 körül beállítottunk a tulajhoz. Kicsit para volt elsőre. Félhomály, koponya és csonkolt kéz az asztalon, mellette egy katonai tőr... A srác mondta, hogy most kelt, leültetett minket, sört bontott nekünk. Még a beszélgetés elején kiderült, hogy ő is meleg. Mesélte, hogy sok vendéget fogadott már a nagyvilágból, de meleg pár még nem járt nála. Álítólag nem jellemző, hogy fiúk együtt regisztrálnak az oldalra, főleg nem keletről, ahogy ő mondta... Mi csak mosolyogtunk és elütöttük azzal, hogy szerencsénk van a környezetünkkel, illetve így tartottuk korrektnek. Ha már kikapcsolódni megyünk valahova, akkor nem akarjuk megjátszani magunkat - amúgy sem szoktuk - és akkor olyan helyre megyünk, ahol nem kell titkolóznunk, tehát nyugodtan lehettünk őszinték. Mondta, hogy hát jó, akkor most az övéi vagyunk pár napig. Ez kicsit rémisztő volt, de szerencsére csak poénnak szánta, ahogy később bebizonyosodott. Beszélgetünk mindenféléről. Családról, munkáról, művészetről, barátokról, melegekről. Azt mondta, hogy neki nincsenek lány barátai, csak a fiúk társaságát keresi. Ez nekem furcsa volt, de nem mentünk jobban bele a témába. Mondta azt is, hogy elég társaságkerülő - ilyenek ezek a társoságkerülő hollandok, idegenekkel beszélgetnek a nappalijukban a társaságkerülésről... - pár közeli barátja van, egyébként nincs sok ismerőse. Szimpi volt összességében, de Gergőt leszámítva mindenki nehezen megnyíló típus és ezen a sör sem segített egy idő után, úgyhogy pár beszélgetés alatt nem lettünk vele barátok. Bár ki tudja, még nem küldtük el neki az ajándékunkat., majd karácsonyra :)

Szombat, Eindhoven

Másnap bevásároltunk mindenféle kaját és nyakunkba vettük a várost. A szállásadónktól kaptunk kulcsot a lakáshoz, így nem kellett egymáshoz alkalmazkodnunk napközben. Csak úgy mentünk, amerre a lábunk vitt. Pár helyet bejelöltem magamnak térképen a telefonomba, hogy majd, ha valamelyikhez közel kóválygunk, akkor megnézzük. Eljutottunk a kertvárosba. Minden nagyon rendezett, továbbra is Tim Burton fimbe illő.

külvárosi kacsa

 kávézó, zárva volt, pedig tetszett

este bementünk a Van Abbe Múzeumba, egy ételekről szóló kiállítást láttunk,
izgalmas volt, jól jött volna annó a diplomamunkámhoz :)

Később visszamentünk a láakásra. Kiderült, hogy Amsterdam csak kicsit több mint egy órára van. Utána néztem a neten, hogy mennyibe kerülne. Úgy voltunk vele, hogy ha már itt vagyunk, menjünk el oda is :) A szállásadónk korán elment aludni, aznap nem is beszélgettünk.

 Vasárnap, Amsterdam

A vonatozás rendben volt, minden a sínen ment...

ajánlom mellé meghallgatni ezt!

Kb. öt perc után elkezdett szakadni az eső, ahogy leszálltunk a vonatról. Előszőr bemenekültünk egy szuvenír boltba. Meg is vettük a legolcsóbb Amsterdam feliratos esernyőt. 2 percig bírta, aztán jött a jégeső. Ekkor egy coffee shop-ba menekültünk. Két teát kértünk - csak - és megszáritkoztunk. Durva volt a szag, füst kombó. Füstöt már semmilyet nem látni itthon, hamar elszoktunk tőle a dohányzás tilalom bevezetése óta. Kinéztünk egy modern művészeti múzeumot, hogy ott biztosan órákat el tudunk tölteni hasznosan fedett helyen, addig hátha jobb idő lesz. Míg odanavigáltunk egyfolytában zuhogott. Egy idő után már nem érdekelt minket, mászkáltunk ide-oda, fényképeztünk, megnéztük a kis utcákat is...

 ez volt az első dolog, ami Amsterdamban fogadott...

 kicsit posztapokaliptikus volt az időjárás

 még így is nagyon tetszettek az épületek

 nem ritka az ilyen palota sem, de azért általában ízlésesebbek a házak

 minden színes, de nem csiricsáré, mintha direkt kikeverték volna a palettát,
úgy hogy bárhogy egymásmellé téve is harmonikus legyen az összkép - biztos így történt

főleg itt harmonikusak a színek...

 a legkisebb házakon is hatalmasak az ablakok

Van Gogh füle és közös kép rólunk :) 

 Stedelijk Múzeum kívülről, egy kád alakú,
de a felújítások miatt nem tudtuk messziről lefotózni

vetítés alatt összebújó pár a múzeumban, nem tudtam jobb képet csinálni, mert mindeki
engem nézett a fókuszlámpa fénye miatt, pedig nagyon szépek voltak a fények... 

kilátás a múzeumból 

valóságban még ennél is élénkebb színű kép

mire kijöttünk a múzeumból, kisütött a nap 

és el is kezdett lemenni 

 kerestünk egy parkot, ahol megkajálhatunk

találtunk is :) 

Közben rengeteget sétáltunk. Finomakat ettünk. Kézen fogva mentünk mindehova, kihasználva, hogy ott lehet. Fülig ért a szánk :) Többen, akik jöttek szemben ránkmosolyogtak. A reptéren nehéz volt elengedni egymás kezét. Azóta is néha reflexből nyúlnék Gergő után az utcán, de aztán gyorsan leállítom magam :/ Rengeteg házon hatalmasak az ablakok, sokszor még a függöny sincs behúzva a földszinten sem. Így láttunk be egy baba konyhának berendezett gyerekszobát. Benne két kisfiú játszott, épp valamit főztek. Nagyon vicces volt és egyben szokatlan látvány is. Azon röhögtünk, hogy közös oviban biztos mi is palacsintasütősdit játszottunk volna Gergővel :D Aztán lement a nap és a borús idő már nem számított, a város kivirult.

ez én vagyok az egyik legnagyobb csatorna partján 

 sajnáltam, hogy nem volt nálam állvány... sok hajólakást láttunk a vizen

 Gergő a hídon...

Későn értünk haza, még órákig sétáltunk, beültünk sörözni egy régi Amsterdami pubba. A tulajnál ott volt két barátja. Leültettek dumálni. Megkóstolták az Unicumot amit vittünk, ízlett nekik. Nagyon fáradtak voltunk, úgyhogy csak ritkán szóltunk bele a beszélgetésbe, de így is jó volt. Sokat nevettünk. Mindhárman szingli meleg srácok voltak, kicsit irigykedtek is ránk, hogy mi itt együtt nyaraunk. Az egyikük Boszniából jött cserediák, ő egész sok mindent tudott Magyarországról. A másik két srác bevallotta, hogy annyi az össz infójuk, hogy keletebbre vagyunk Németországnál. Sokáig fent voltunk, beszélgettünk.

Reggel már nem találkoztunk szállásadónkkal, azt mondta, hogy csak dobjuk be a kulcsot a postaládába, ha elmentünk. Így is volt. Kajáltunk, elmentünk egy print shop-ba kinyomtatni a repjegyeket, vettünk ebédet, hogy elköltsük a maradék eurónkat, és kimentünk a reptérre. Ott megebédeltünk. Olyan finom volt és annyi minden, hogy majdnem le is késtük a repülőt a nagy dőzsölésben :) Végül elértük - sajnos... - és már itthon is vagyunk.

utolsó reggel a holland lakásunkban...

Szép volt, jó volt, nyugis volt, visszamegyünk :) A legélhetőbb ország, ahol eddig jártam. Kedvesek az emberek, nem érezni a nagy rohanást még tömegben sem. Szépek a helyek, de nem giccsesek. Látszik, hogy nem csak kirakatba készültek, hanem az életőség is fontos szempont. Sok a természetes burkolat, szín, ember... Nincs érezhető kirekesztés, diszkrimináció, viszont azt a nemtörődömséget sem éreztem, ami mondjuk Párizsban ezzel társul. Mindenhol kedvesek voltak velünk, segítőkészek, türelmesek, de mégis minden gyorsan és flottul zajlott. A múzeumban, ahol nem működött a kártyás fizetés, nem mondták a magukét, hanem kedvesen elmondták hogy hol tudunk pénzt felevenni. Utána, mint régi ismerősöket üdvözöltek, mikor visszamentünk. Amszterdamban is a nagy modern művészeti múzeumban, ahol sok volt az ember, gyorsan bejutottunk, kb. 2 perc alatt. Mindenhol tudtuk, hogy merre kell menni, minden jól szervezett volt. A boltok ízlésesen vannak berendezve, sokmindenből van kint kóstoló, le lehet ülni kávézni :) Vannak elérhető áron jó minőségű élelmiszerek, azt néztük, hogy sok minden itthon drágább ugyanolyan azonos minőségben... Abszolút vonzó hely, csak ajánlani tudom!

Egy éves a blog - érdekességek

Így, hogy évfordulóhoz értem, kíváncsi lettem a bloggal kapcsolatos statisztikákra. Egyébként hidegen hagynak ezek, nem a látogatók számát próbálom emelni a bejegyzéseim milyenségével. Ha ez így lenne, napota írnék rövid postokat, telepakolnám divatos témákkal, képekkel, linkekkel. Gyakorlatilag naplót írok a kapcsolatom tükrén keresztül, ami ebben az esetben egy meleg párkapcsolat. Lehet, hogy idegesítő a zabolátlan eszmefuttatásom. Lehet, hogy sokmindent leírok, ami evidens, lehet hogy olyan érzésekről is szót ejtek, amik naívnak mutatnak. Lehet, hogy néha színpadisas a stílusom. Bizonyára sokan frászt kapnak a szövegeimtől. Itt, ezen a helyen le szoktam venni a hétköznapi pajzsaimat. Leírom, amit a dolgok mögött megélek, belül. Vannak, akiket ez érdekel. Örülök, hogy nincsenek beszólások. Még aki esetleg frászt is kap tőlem, az is tiszteletben tart, úgy látszik :) Mindegy, jöjjenek az egy éves statisztikák, néhány - ahogy az tőlem elvárható, nemisbiztos, hogy csak néhány... - megjegyzéssel ellátva:

2008 májusában a kutya sem volt rám kíváncsi... Persze ezt más soha nem tudom meg, mert 2011 október végén indítottam a dermedt lelkek blogot... Egy éve, novemberben 2421 megtekintés volt a csúcs. Ez gyakorlatilag egybeesik az indulással. Érthető, hogy ilyenkor sokan kíváncsiak. Bár mit talál az ember egy induló blogon, max egy-két bejegyzést arról, hogy ki ő és mi a célja az oldallal... Úgy tűnik nagyjából az emberek harmadát érdeklem :D Persze ez nem ilyen egyszerű, de szeretek ilyeneken hülyülni. 700-1000 megtekintés állandósult havonta. A vége azért esik lefele, mert az a mostani hónap és még csak harmadika van... Összesen 11692 látogatás történt az oldalon eddig. Ez meglepő számomra. Nem tudom, hogy mik a normális számok, de ez nekem baromi sok :) Nyílván ez jóval kevesebb embert jelent, de durva belegondolni. Az azért sejthető, hogy nem 3-4 ember olvas hétről hétre. Hihetetlen :) És köszi!

Nem tudom, hogy ki követ külföldrűl, új infó nekem. Az USA-ból ennyiszer nézték a blogot, durva. Szerbiára és Thaiföldre lenne tippem :)

Ezek a legolvasottabb bejegyzéseim. Nem tudom, hogy miért a munkám vezeti a sort, de az látszik, hogy a külföldi tapasztalatok és a ködösen megfogalmazott címeket rejtő bejegyzések sok embert érdekelnek.

Ezekből pedig semmi következtetést sem fogok levonni :) Azért azt elárulom, hogy én Mac-et használok és Safarit, néha iPad-et bejegyzés íráshoz. Szóval nem én lendítem fel a látogatottsági adatokat :)

Fontos még, hogy 126 bejegyzés érkezett az egy év alatt. Nem sok, nem kevés. Szerintem a támákhoz viszonyítva ez oké. Tudom, hogy nehéz hozzászólni a végtelen önelemzéseimhez. Sokan vagytok, akik csöndben maradtok. Álltalában én is így vagyok más territóriumán... Bíztatok azért mindenkit, hogy néha bukkanjon fel egy-egy gondolattal.

A blog átesett egy design váltáson is. Ez ezért történt, mert a kapcsolatom is - amiről a szövegeim legtöbbszőr szólnak - átesett egy nagy váltáson. Inkább úgy mondanám, hogy túljutottunk egy nagy göröngyön. Egyébként az itteni külső messze van attól a mércétől, amit a munkámban diktálok magamnak, mint grafikus. Az átszínezéseken, háttéren kívül egyáltalán nem nyúltam bele a sablonba. Majd egyszer talán készítek egy egyedi felületet.

Végül köszönöm Kapitánynak és Fabiennek a tőlük érkező vendégeket! Ígérem, folytatom!

U.I. : Van egy nagy tervem, ami alapvetően átalakíthatja a blogot. Nem árulok el részleteket, de véleményem szerint nemhogy letérek az eddigi útról, hanem megtöbbszörözöm az üzenetet. Ha összejön, és működik...

Spontán Hollandia

Megleptem Gergőt repjegyekkel Eindhovenbe. Egy hétvégére megyünk, amibe beleesik november vége, december eleje. Láttam valahol a neten, hogy a Ryanairnél nagy akciók vannak. Az időpont és a helyszín is random jött, azt néztem, hogy olyan hely legyen ahol még egyikünk sem volt, és ahova olcsó a jegy. Volt nagy boldogság, aztán Gergő megkérdezte, hogy mi van Eindhovenben. Kiderült, hogy egyikünk sem tud róla semmit, azon kívül, hogy Hollandiában van... Másnap a munkahelyemen egész nap eindhoveni honlapokat bújtam. Kiderült, hogy döntőben van Helsinkivel a Világ design fővárosa címért. Szóval lesz mit megnéznünk. Egyikőnk sem volt még Hollandiában, de régóta szeretnénk eljutni. Kócsszörfinggel keresünk szállást. Az adatlapomon jeleztem, hogy fiú pár vagyunk. Úgy gondolom hogy ez így korrekt. Nem akarjuk megjátszani magunkat a leendő szállásadóink előtt, még két napig sem. Ha meg ott derül ki, akkor kínos, kitudja hogy reagál az illető stb. Amúgy is nyitott emberek regisztrálnak az oldalra, biztos találni köztük olyat, aki pozitívan áll hozzá a kérdéshez. Egyenlőre van három talánunk és rengeteg nemünk. Mindenki azzal utasít el, hogy elutazik pont akkor. Ettől függetlenül kedvesek, örülnek hogy kíváncsiak vagyunk a városukra ( ha tudnák, hogy véletlen esett a választásunk oda :) ... ), programokat ajánlanak, kérdezgetnek Budapestről, felajnlanak szállást máskorra. Írtuk, hogy viszünk ki kézzel készült meglepetést, ez többeket lázba hozott. Gondolkoztunk, hogy mit vihetnénk ajándékba, ami személyes, van köze Budapesthez és hozzánk is. Kaja, pia nem játszik, mert csak kézi poggyászunk lesz, és a repülőre nem vihetünk fel ilyesmit. Végül azt találtuk ki, hogy csinálunk egy mini szubjektív Budapest utikönyvet. Belevesszük a kedvenc helyeinket. Pékségeket, mindenféle kajáldát, boltokat, romkocsmákat, kiülős helyeket, galériákat, szobrokat, kávézókat, cukrászdákat, buszútvonalakat, design boltokat, vásárokat, parkokat, sétaútvonalakat, titkos helyeket... Mindről csinálunk fotókat, beletesszük a már meglévőket is, írunk ajánlókat, vicces sztorikat, kajákat, amiket ki kell próbálni, rajzokat, megjegyzéseket és össszerakom egy füzetbe. Jó lesz magunknak is, de később is, ha utazunk oda tudjuk adni új barátoknak. Ez azt jelenti, hogy a hetekben körbe kell látogatnunk minden helyet, amit szeretünk a városban :) Vicces lesz. Ősszel úgyis szépek a színek és a fények. Lehet pár helyet majd ide is kiteszek képekkel együtt.

Találkoztak a szüleink

Na, ezt is megéltük, anyukáink együtt ebédeltek :)

Azt hiszem, hogy kijelenthetem, hogy a szüleink jól érezték magunkat nálunk. Nem volt feszengés, egyáltalán nem volt kínos a helyzet. Jót beszélgettünk, volt nagy röhögés, komoly témák és hülyülés is. Szimpatikus volt mindkét nő a másiknak, jól kijöttek egymással. Az ebéd is finom lett állítólag ;) Kókuszos rizst találtam ki, gyömbéres csirkével, illetve vegyes zöldség salátával. Mivel én nem eszem húst, a csirkét nem kóstoltam, de azt mondták jó lett az is.

Voltak bonyodalmak is... Napközben az egyik ismerősöm felhívott, és azt mondta, hogy ne várjak sokat, az ilyenek mindig felemásra sikerülnek. Igazából nem azért lett felemás, mint amilyen okra ő gondolt. Az anyukáinkkal nem volt semmi probléma. Gergővel volt feszkó köztünk...

Az egész ott kezdődött, hogy én még szombaton este be akartam fejezni a pakolást, takarítást, hogy másnap délelőtt már csak vásárolni, főzni kelljen. A lakótársam barátja szakított vele, Gergő rávette, hogy borozzanak este és ettől kifáradt. Nem fejeztünk be mindent, másnapra maradt egy csomó dolog. Ahogy az lenni szokott, ilyenkor jelenti be Gergő anyja, - negyed órával azután, hogy reggel felébredtünk - hogy korábban jön. Ebből lett a nagy kapkodás. Gergő rögtön elindult az anyja elé, én meg maradtam takarítani. Rábíztam a bevásárlást, ha már így alakult, intézzék el anyukájával együtt. Mondtam neki, hogy még legalább egy órát ne hozza fel, mert még szétszedem és újra összerakom az egész konyhát. Mindent lesikáltam, felmostam, elmosogattam az esti borozás maradványait. Még az előszoba és a fürdőszoba összepakolása előtt elmentem fürödni. Jöttem ki a zuhany alól, mikor Gergő betoppant anyástól. Nagyon ideges lettem, de mivel nem vittem be a ruháimat a fürdőbe, ki se tudtam jönni. Gergő egyedül végigmutogatta a lakást, mintha csak ő lakna itt egyedül. Közben nekiálltak rétesezni, borkóstolót tartani a lakótársunkkal hármasban. Közben én kitakarítottam a fürdőszobát, majd a vécén ülve vártam, hogy induljanak már el vásárolni. Végre leléptek, felöltöztem, gyorsan rendbetettem az előszobát. Közben elment az idő, már lassan anyumnak is be kellett volna futnia, ebéd meg sehol hozzávalók hiányában... Közben felhívott egy barátom, segítséget kért mindenféle programtelepítési ügyben, neki fakadtam ki. Megnyugtatott, ő mondta, hogy ne várjak túl sokat ettől, csak legyek túl rajta. Megjöttek Gergőék. Nagyon nehezen, de félretettem a dühömet, elkezdtünk kapkodni a főzéssel. Anyukája is besegített. Anyum is befutott közben. Na ezt nem akartam, hogy már megint azt mutassuk meg, hogy milyen szerencsétlenek vagyunk. Még két vendégnek sem tudunk előre összerakni egy ebédet, kapkodunk, emiatt dolgok kimaradnak...

Anyukáink a "megszoktuk, semmi baj" állapotba kerültek. Anyum tudta, hogy majd lesz valami, de Gergő anyjának muszáj volt segítenie, ő ilyen típus. Hatalmas szerencsém, hogy nem rontottam el egyik fogást sem, pedig az idegességtől azt se tudtam, milyen fűszerhez nyúlok. Mikor végre leültünk enni, akkor már jó volt. Velünk szemben ült Gergő és az anyukája. Így vicces volt felváltva mesélni a családi sztorikat. Főleg anyukám mesélt, mindenkit megnevettetett pár vicces élethelyzettel és az ő vicces hozzáállásával :) Látszott, hogy hasonlítunk anyukáinkra. Az is kiderült, hogy elég hasonló szellemben neveltek minket, ez nyílván abban is megmutatkozik, ahogy a kapcsolatunkhoz állnak. Azt sajnáltam csak, hogy a két nőnek nem volt ideje kettesben beszélgetni. Úgy terveztem, hogy amíg a második fogást befejezzük Gergővel, addig tudnak bent beszélgetni a szobában, de a nagy kapkodás miatt, ez borult. Annyit mondott anyum, hogy kb. egy percük volt nélkülünk, akkor Gergő anyukája megkérdezte, hogy ő hogyan fogadta a hírt, hogy nekem van Gergő. Elmondta, hogy előszőr nehezen fogadta, mert féltett. Aztán hamar belátta, hogy így vagyok boldog, és nem ér bántás emiatt, úgyhogy azóta teljesen természetes ez neki. Különben is felnevelt, már a magam ura vagyok szerinte.

Gergő kikísérte az anyját a buszhoz, közben anyum még mararadt beszélgetni. Rég volt már ilyen őszinte és tartalmas beszélgetésem anyukámmal. Részletessen elmeséltem, hogyan éltem meg a kapcsolatunk kezdetét, hogyan vették át az irányítást az érzelmeim a félelmeim felett. Elmondtam, hogyan mutattam be Gergőt a barátaimnak. Beszéltünk az elmúlt év nehézségeiről, a munkaügyekről és a kapcsolatomról is Gergővel. A szakításról. Anyukám azt mondta, hogy bármikor odaköltözhetünk a házba, ha nem tudjuk valamiért fizetni az albérletet. Kedvelik Gergőt, a hugommal már rég természetesnek veszik, hogy együtt vagyunk. Jól esett, amiket mondott. Annak is örültem, hogy sokmindent el tudtam neki mondani, amiről nem tudott, de nekem fontos volt. Ő olyan, hogy nem kérdez, mert nem akar belekontárkodni a dolgaimba. Inkább diszkrét, és megvárja, hogy mit mondunk el magunktól, nem támaszt velünk szembe ilyesztő elvárásokat. Éreztem, hogy neki is jól esett, hogy megint bizalmasan tudtunk beszélgetni. Apa halála óta, illetve mióta elköltöztem, most a leginkább.

Beszéltünk még a családról is, a testvéreimről. Szerinte nem csak nekem tesz jót, hogy a bátyámmal gyakran találkozunk a céges ügyek miatt. A bátyám mindig is a mintafiú volt otthon. Jól tanult, mindig lehetett rá számítani, mindig otthon volt fiatalon, nem voltak balhéi, hazaadott pénzt anyumnak, mikor meg volt szorulva, unokák vannak tőle, nyugodt, rendezettek a családi körülményei, vezető beosztásban dolgozott egy multinál, most csinálta meg a harmadik diplomáját. Viszont kezd visszaütni a nagy nyugalom, mert stresszeli magát, görcsössen áll hozzá dolgokhoz, semmiben sem kockáztat, nagyon visszafogják a gyerekeket is. Anyum szerint, mióta több időt töltönk együtt, és kicsit belelátása van általunk a művészvilágba ( ezt nem szeretem így mondani, mert mi csak tesszük a dolgunkat... ), sokat lazult. Érezhető rajta, hogy ingerhiánya van, szeretne nyitottabb lenni, hátha most sikerül.

Mikor elment, gondolkoztam, hogy miért beszélünk mostanában ilyen keveset anyummal. Nincs semmilyen konfliktus köztünk, ha lelkileg nem is, fizikailag nagyon eltávolodtunk egymástól. Két-három havonta látjuk egymást, közte nem is nagyon beszélünk, pedig még a cégünkben is benne van. Arra jutottam, hogy - azon kívül, hogy annyi a munkám, hogy aludni sincs nagyon időm - ez egy védekező mechanizmus nálam. Mióta apámat elvesztettem, inkább távol maradok a családomtól, mert ha majd egyszer őket is elveszítem, akkor az nagyon nehéz lesz. Nem akartam belemenni abba a folamatba, hogy ha kevesebben vagyunk, akkor jobban összetartsunk, mert akkor nehezebb lesz egymást elengedni. Inkább önálló életet kezdtem. Persze ez nem egy tudatos dolog volt nálam. Csak éreztem, hogy el kell jönnöm otthonról, illetve Gergővel már ott tartott a kapcsolatunk, hogy ne csak lopott időnkben találkozzunk titokban. Rájöttem, hogy mindig jönnek új emberek a családba, ott van a hugom barátja, illetve Gergő. Meg kell szoknom, hogy mostmár minden gyorsabban fog változni, mint régen. Amígy az ember együtt él a szüleivel, addig a változások nagyon lassan zajlanak, olyan, mintha minden változatlan lenne. Most viszont felpörögtek a dolgok, ahogy a kezembe vettem az életem irányítását. Ez így természetes, igyekszem belenőni. Gyakrabban szervezek majd közös programokat anyummal, illetve Gergőt is gyakrabban viszem majd haza.

Anyatalálkozó holnap

Gergő anyukája feljön vidékről meglátogatni minket, most vasárnap. Az ő ötlete volt, hogy hívjam meg én is anyumat, mutassuk be őket egymásnak. Anyukámnak sok a programja, mióta barátja van, nem bíztam benne, hogy rá fog érni. Végül sikerült összehozni :) Azt hittem meglepetésnek szánjuk nekik, úgyogy én nem is mondam részleteket a meghívához, de Gergő lelőtte a poént az ő anyjánál. Mondjuk ő még a lakást se látta, meg a kutyánkkal se találkozott, elég neki ennyi újdonság. Kíváncsi vagyok hogy fog alakulni a dolog. Már mindketten ismerjük egymás szűk családját, szeretnek minket, nincs semmi konfliktusunk egymással. Mikor szakításban voltunk, Gergő anyukája bíztatta, hogy béküljünk ki, rendezzük a dolgainkat. Sok mindenben hasonlítanak egymára, főleg mentalitásban. Mind a két nő nagyon pozitív, sok mindennel találkoztak az életben, nagyon családcentrikusak, erős egyéniségek... Korkülönbség van köztük, Gergő anyja a nővéremmel egy idős, negyvenes, anyukám a hatvanas évei közepén jár. Mindketten 10-15 évet simán letagadhatnának :)

Olvastam a neten különböző cikkeket, hogy mi lehet a közös a meleg fiúk anyjaiban. Az volt az eredmény, hogy álltalában termékenyebben, mint a legtöbb nő. Életvidámabbak, könnyen kezelik a konfliktusokat, erősek, attraktívak, lazák, nyitottak, kevésbé hajlamosak nemi betegségekre, szülésse kapcsolatos komplikációkra a többi nőnél. Olyan kimutatásokat is olvastam, hogy álltalában sok gyereket szülnek, és így összességében nem születik kevesebb gyerek a melegek miatt... Hát nem tudom, elég sok minden befolyásolja, hogy egy pár hány gyereket vállal. Hiába szeretne egy nő sok gyereket, hiába van meg minden testi adottsága, hogy ez "könnyen menjen neki", ha nincsenek meg a megfelelő körülmények, vagy ha a férfi nem akar több gyereket... Mindenesetre a mi szüleinkre igaz, hogy lazák, attraktívak, nyitottak, életvidámak :)

Most nagy rendrakásban, takarításban vagyunk. Délelőtt főzünk, még egy-két dolgot veszünk az IKEA-ban. Mingyárt kifestjük az előszobát. Már régóta tervben van, félig már megcsináltuk korábban, de most adott az alkalom, hogy befejezzük. Visszaraktam a konyhaszekrényt a falra, mert a legutóbbi festéskor kiszakadtak a tartócsavarok és lusták voltunk visszatenni, a pulton pihent. Szóval sok minden érett már, most rendbetettünk mindent :) Majd megírom, hogy sikerült az ebéd!

A sztori folytatódik

Miután direkt nagyon bunkó módon kimondtam a kapcsolat végét - smsben, könyörtelenül, aztán meg eltűntem - napokig nem is beszéltünk Gergővel. Komolyan gondoltam, hogy nem akarom már látni többet. Ő aznap utazott vidékre, a szüleihez. Nekem aznap sokkal könnyebb volt minden. Jól éreztem magam, eszembe se jutott, hogy akár szarul is lehetnék. Dolgoztunk az irodán, festettem, takarítottam, sétáltam, zenét hallgattam. Nyugodt voltam. Másnap, vasárnap éreztem, hogy valami kezd nem oké lenni. Addig senkinek nem mondtam, hogy mi történt. Nem érdekelt senkinek sem a véleménye, nem akartam erről beszélni, vagy egyáltalán rá gondolni. Csak szabadulni akartam.

Ráírtam egy közös barátunkra ( legyen a neve itt Emese ) , hogy ez van, szarul vagyok, szívesen beszélgetnék vele. Felhívott, mondta, hogy estig nem ér rá, mert vidéken van, de keressem valamelyik barátnőjét, ők biztos szívesen leitatnak, beszélgetnek velem. Írtam az egyiknek. Nem válaszolt, úgyhogy írtam a másiknak is. Semmi. Később visszahívott az egyik, találkoztunk. Összefutottunk Gergő egyik csoporttársával is, egy sráccal. Leülünk egy padra, egy üveg bor és egy doboz cigi mellett megbeszéltük a szakítást. Közben befutott a lány, akinek eredetileg írtam, pár barátjával. A végén egy kocsmában találtam magam Gergő néhány bartájával. Nagyon fura szitu volt. Az én barátaim még nem is tudtak semmit ( a munkatársam Rómában romantikázott a párjával... ), és Gergő környezete meg nekem segít ebben a helyzetben... Igazat adtak, egyetértettek, hogy nem volt már más válsztásom. Az egyiküknél aludtam, hogy ne találkozzak a lakásban Gergővel. Még éjjel felhivatták velem Gergőt, hátha akkor, ott beszélünk. Azt mondta a telefonba, hogy fáradt, majd másnap. Hétfő reggel nagyon rossz volt bemenni a másik munkahelyre. Borzasztóan voltam lelkileg, testileg. Nem tudtam eldönteni, hogy mitől vagyok szarabbul, a piától, vagy a lelki nyomástól. Megbeszéltük, hogy este 10-kor találkozunk és dumálunk. Délutántól kezdve mászkáltunk Emesével a városban. Mondta, hogy beszélt Gergővel is. Tartja magát, de látszik rajta, hogy nagyon készen van. Mondta, hogy Gergő már 7-től otthon van. Mivel nagyon fáradt voltam, írtam neki, hogy akkor találkozzunk előbb.

Egyébként még vasárnap, a szakítás másnapján, írtam egy hosszú levelet Gergőnek. Az már egyáltalán nem volt bunkó. Elbúcsúztam tőle. Megköszöntem egy csomó mindent. Megírtam, hogy mikből lett elegem, és ha nem fogta volna fel, egészen pontosan mi játszódott le bennem az elmúlt egy év alatt. Leírtam, hogy miket tanácsolok neki, a konklúzió az volt, hogy nőjön fel.

Nem jött előbb. Visszaírt, hogy maradjon a 10 óra. Ebből arra következtettem, hogy nagyon készül valamivel. Én egyáltalán nem készültem. Azt sem tudtam, hogy mit mondhatnék még neki. Már mindent hallott, olvasott. Nem voltak más gondolataim vele kapcsolatban. Ő meg a kapcsolatunk alatt nem tudott nekem választ adni rengeteg dologra, akkor már mindegy utólag. Így voltam vele. Ott voltam fél órával korábban. Bíztam benne, hogy hamarabb jön. Nagyon fáradt voltam. Még akkor sem gondoltam arra, hogy mi lesz most. Pár perccel egész előtt elkezdtem nagyon furcsán érezni magam. Minden második emberre azt hittem, hogy ő az. Egyre jobban menekülni akartam. Már percekkel elmúlt 10 óra, mikor besokaltam. Azt éreztem, ha meglátnám, elfutnék. Elindultam. Nem tudtam, hova, csak el. Írt egy sms-t, hogy késik. Visszaírtam, hogy most rontotta el az utolsó lehetőségét. Fogalmam sincs, miért írtam neki ezt. Eszembe se jutott, hogy további esélyt adjak kettőnknek. Azt hiszem, azt akartam, hogy fájjon neki. Hogy azt érezze, most mindent elrontott, hogy érezze a saját bőrén is, milyen az, ha bánt. Lássa végre a következményeket. Nem az volt a bajom, hogy késett - énis késős vagyok - hanem, a mentegetőzéséből azt éreztem, hogy már megint nem jelent neki semmi komolyat ez az egész dolog kettőnk között. Ez az az ember volt, akit látni sem akartam. Abban bíztam, hátha egy másik Gergő jön el, akivel tudunk úgy beszélni kicsit mint régen. Nem reménykedtem semmiben, csak szerettem volna utoljára találkozni és elköszönni az igazi Gergőtől. Mikor írt, már tudtam, hogy ez nem lesz meg aznap este.

Kimentem a Dunapartra. Mindig oda mentünk tovább a hősidőkben, azután a Lánchídon át a várba... Most leültem egy padra, néztem magam elé és bőgtem. A szakítás óta előszőr. Nagyon egyedül éreztem magam. Vártam, hogy történjen valami, de nem volt semmi. Közben rengeteg pár haladt el mellettem... Eszembe jutott, hogy milyen nagyon szerelmesen ültünk ott sok sok éjjelen keresztül. Mennyire hittünk a kapcsolatunkban, mennyire nagy álmaink voltak közösen. Együtt ábrándoztunk egy lakásról, amit úgy rendezünk be, ahogy csak akarunk. Ahol annyit beszélgetünk, főzünk, hülyéskedünk, alkotunk, szeretkezünk, amennyit csak akarunk. Ahol igazán kettesben lehetünk kizárva a külvilágot... Tudtam, hogy ott a lakás, és mégsem így lett. Fájt. Azt éreztem, hogy minden elromlott. Zokogtam, és mint egy kisgyerek, arra vártam, hogy végre felébredjek a rémálomból és újra ott legyünk ketten, éjjel, évekkel korábban, a bajoktól mentesen. Azt gondoltam, ha még mindig szeret és mindent vissza akar csinálni, akkor legyen, oldjon meg mindent, találjon meg ott a padon és vigyen magával. Mondja el, hogy hogy lesz eztután, és legyen is úgy. Öleljen meg és ne engedje, hogy méggyszer elengedjem... Ott ülten órákig és nem jött. Azt éreztem, hogy mindennek vége. Az is eszembe jutott, hogy leugrok a hídról, hátha akkor végre figyelne rám. Elindultam a hídon. Átértem. Felmentem a várba, elgyalgoltam a Margit szigtre. Közben fotókat csináltam a kedvenc helyeinkről és elküldözgettem neki. Tudtam, hogy úgyis csak majd otthon látja. Nem volt semmi célom az egésszel, csak mentem, mentem, amíg a lábam bírta. Mikor rájöttem, hogy éjjel van és már nem jár a metró, felhívtam Emesét, hogy aludtatok -e nála. Azt mondta, hogy épp isznak Gergővel. Hívott, hogy menjek oda és beszéljek vele, majd ő kettesben hagy minket. Nem mentem. Haza akartam menni, anyumékhoz. Az éjszakai buszt átvariálták, hajnalban kerültem volna ágyba. Nem lett volna semmi értelme, mert korán kellett kelnem a meló miatt. Elaludtam egy padon, de egy csöves felébresztett. Nagyon készen voltam, de ezen a ponton röhögőgörcsöt kaptam. Kijött minden feszültségem. Úgy döntöttem, hogy nem érdekel senki és a lakásban alszom a konyhában. Ott volt Emese és Gergő. Odaköszöntem, bementem a szobába és elaludtam a földön. Reggel nem volt már ott Gergő, mikor felkeltem.

Másnap hazajött Rómából a munkatársam. Miután mindent megbeszéltünk beköltöztetett pár napra magához.

Folyt. köv.