Évekkel ezelőtt befagytak az emberi kapcsolataim. Persze jönnek-mennek körülöttem új emberek, de már régen fogott meg valaki. Utoljára két éve szereztem új barátot, azóta csak egy-két ismerőssel bővült a kör. Barátságokról beszélek. Munkakapcsolatok nyílván születnek rendszeresen, mert muszáj újabb és újabb projekteket szerezni.
A meglévő kapcsolataim változnak, gyengülnek, erősödnek. Főleg a családomban történnek változások, főleg, hogy a munka is összeköt mostmár minket. Felnőttként kezelnek már minket is a hugommal együtt. Bátyámmal sokat találkozunk, nővéremmel ritkán, de akkor intenzíven. Anyuval kéthavonta leülünk egy üveg bor mellé és átbeszélgetjük az egész napot. Hugommal telefonon beszélünk néha félórákat.
Gergővel és a legjobb barátommal (már többször adtam neki fedőnevet itt a blogon, de egyikre sem emlékszem, legyen mostantól Réka) naponta találkounk. Az egyikükkel együtt lakok, a másikukkal együtt dolgozok. Réka barátjával négyen szoktunk egy-két hetente duplarandi jelleggel közös programot csinálni. Mozi, vagy csak tévézés, vásárlás stb.
A fősulis baráti kör megvan, bár egyre több a széthúzás. Nekem senkivel sem változott a kapcsolatom, bár ritkábban találkozunk, a közös facebook csoportban naponta többször is kommunikálunk. Két-három hetente együtt bulizunk. Van egy lány, aki most végez a fősulin, vele külön szoktunk találkozni. Hetente átjön a kutyájával, vagy elmegyünk közös kutyasétáltatásra. Néha spontán elhív valahova, moziba, kiállításmegnyitóra, koncertre és akkor megyünk :)
A gimiből egy társoságom maradt meg. A nagy részükkel gyerektáborokat szerveztünk annó közösen. Az ő körük bővült tagokkal egyetemről, innen-onnan. Velük kb. havonta-másfél havonta találkozom. Sokan vannak, mindig pezsegnek, vicces programokat szoktak szervezni. Néhányukkal személyesen is jó a kapcsolatunk, sokat beszélgetünk, viccelődünk, a többiekkel csak társaság szinten vagyunk barátok.
Van még Gergő egyetemi társasága. Szétszéledtek az alapképzés után, sokan nem is ismerik egymást. Itt vannak kisebb körök. Évente szerveznek össztalálkozót, de kisebb együtt bulizások pár hetente előfordulnak. Köztük van egy lány, akivel gyakran, hetente többször is találkozunk. Feljön egy üveg borral, vagy mi megyünk fel hozzá, elhív valahova, kiülünk egy térre beszélgetni. Ezek is spontánul szoktak történni.
Még van Gergő huga, ők hetente találkoznak, én csak ritkán látom. Régebben voltak közös programjaink, mostanában nagyobb a távolság.
Gergőnek van néhány meleg barátja. Közülük egyet ismerek. Párszor találkoztunk, de nem lettünk nagy barátok. Nincs bajunk egymással, de nagyon különbözünk. Szerintem mindketten kicsit kellemetlenül érezzük magunkat a másik társaságában, mert nem akarunk rosszban lenni, de nehéz miről beszélni, ha ennyire mások vagyunk.
Ennyi, más nincs. A többiek ismerősök a munkahelyről, vagy a gimiből, fősuliból. Ha összefutunk, köszönünk egymásnak, max. pár szót beszélgetünk, de semmi több.
Ez így állandósult. A különböző társaságokat néha vegyítjük, de tartós híd nem épült ki köztük.
Másfél éve írom ezt a blogot - több-kevesebb intenzitással... - és innen sem lettek eddig új barátaim. Néhányotokkal leveleztünk, de mindig megakadt valahol a kommunikáció. Nem vagyok ebben jó, na. Sajnálom, mert vannak itt szimpi emberek.
Nem tudok hogyan közelíteni. Nyomulni nem akarok, mert nem az én stílusom egyrészt, másrészt nem akarom hogy félreérthetőek legyenek a barátkozási szándékaim. Talán pont ez a bajom. Nem tudom kezelni, hogy hol a határ melegeknél a barátság és a több között. Ha megkedvelek valakit, akkor nagyon közvetlen, szókimondó, őszinte vagyok vele, amit már sokszor félreértettek. (Lányok a gimiben, fősulin...) Testileg viszont nagyon zárkózott vagyok, már egy kézfogástól is zavarba jövök. Családommal, barátaimmal sem szoktunk egymáshoz érni, pusziszkodni, ölelkezni, maximunm nagyon kivételes esetben. Ahhoz már nagyon nagy bizalom kell nálam, hogy ne féljek ilyen szinten a másiktól.
Türelmetlen is vagyok. Ha szimpi a másik, akkor rögtön szeretném, ha nagyon jó barátok lennénk. Ilyenkor sok vagyok, átugrok határokat, nagylelkű vagyok ok nélkül, megbolygatok olyan témákat, amihez már nagyobb bizalom kéne, összességében elijesztem az embereket. Ha megérzem, hogy a másik inkább menekülne már előlem, akkor bepánikolok. Megpróbálok kedvesebb, megértőbb lenni. Valószínő ilyenkor már kifejezetten őrültnek tartanak... Elszomorodom, hogy nem vevők rám a többiek. (Túl furcsa vagyok, nem tartom be a társadalmi illemszabályokat. Nem véletlen kattant az összes ismerősöm. Együtt hányunk fittyet egy csomó társadalmi beidegződésre...) Elmegy minden önbizalmam. A háttérbe vonulok és meghúzom magam, hogy ne okozzak több kellemetlenséget a másiknak. Legközelebb már kellemetlenül érzem magam, ha újra beszélünk. Nem szeretnék sok lenni, nem szeretnék kellemetlen lenni, inkább legyek unalmas, semleges, mint zavaró. Így végül érdektelenségbe fullad az egész és egy furcsa, de talán kevésbé idegesítő képet hagyok magam után.
Nem tudom fog -e ez változni. Megjátszani nem fogom magam, ilyen vagyok. Néha sok. Sajnálom.
