Szingli élet

Szakítottunk.

Gergő egyre pozitívabb volt a héten. Minden nap letettem az asztalra egy szál rózsát, estére mindig a vázában landolt. Mikor összefutottunk egyre oldottabb, vidámabb volt velem. Aztán szombat este írt, hogy tegyük át a nagy beszélgetést vasárnapról szerdára. Akkor eléggé kikészültem, de belementem. Hétfő délelőtt írt, hogy legyen aznap este. Nem tudtam dolgozni, teljesen készen voltam aznap.

Este elvitt randizni. Olyan volt két óra hosszat, mint a hőskorunkban. Teljesen elhitette velem, hogy folytatást szeretne. Aztán közölte, hogy fázik, hazamegy. Kicsit kiakadtam, mert nem beszéltünk meg semmit. Beültünk egy helyre. Mivel magától már megint nem mondott semmit, ezért kérdezgetni kezdtem. Megint a könnyebb végén fogta meg a beszélgetést, de ezúttal nem hagytam magam. Eleget vártam, nem csinálhatja ezt velem végtelenségig. Előtte el is döntöttem, hogy ha továbbra is ilyen, akkor én nem tudom ezt folytatni.

Felváltva voltak oldottabb témák és a lényegi beszélgetés köztünk. Aztán az egyik oldottabb szövegében kimondta a szakítás szót. Lecsaptam, megkérdeztem, hogy akkor ez egy szakítás?!? Csak mert egész addig nem mutatta jelét. Az. Onnantól kezdve nem törődtem tovább vele, hogy finomkodjak. Nagyrészt arról beszélt, hogy nem akar elveszíteni, de nem tud szerelmet érezni. Eszébe sem jutott, hogy ezután kevesebbet találkozunk, lazul a kapcsolatunk. Hét éve nagyon fontos vagyok neki, nélkülem nem is tudja elképzelni az életet... Mondtam neki, hogy ezt én is így érzem, de nem értem, hogy hogyan képzeli. Össze akart költözni, ugyanúgy folytatni a kettőnk kapcsolatát, csak szerelem nélkül. Mondtam, hogy ettől én nagyon szenvednék, mert szerelmes vagyok. Nem tudnám végignézni, ahogy ismerkedik. Nem tudom elképzelni, hogy ez teljesen őszinte tudna lenni köztünk. Nem bírja a felelősséget, a kimondott dolgokat, ezért inkább éljünk egymás mellett káoszban. Most egyikünknek sem erre van szüksége. Újra össze kell tennünk magunkat, mert az utóbbi években elhagytuk magunk. Nem tudok már asszisztálni az életéhez, szerelmes vagyok, de nem hülye. Nem fizetek egy albérletet neki, nem viszem nyaralni, nem főzök neki finomakat, nem bújok vele ágyba, ha nem akar engem ugyanúgy, ahogy én is őt. Aztán egy szép napon lelép valakivel, akivel beizzik a láng, ő meg szólt ugye, hogy nem szerelmes...

Megbeszéltük, hogy per pillanat, ahol tartunk az életben, az nem összeegyeztethető tovább. Mindketten el tudjuk képzelni, hogy évek múlva megint fellobban köztünk a láng és újra egymásra találunk. Azért mondtam neki, hogy ezzel ne hitegesse magát, ne várjunk egymásra, mert elmegy mellettünk az élet. Lehet, hogy így lesz, lehet hogy valami jobb vár ránk. Viccből megfogadtuk, ha 40 évesen is szinglik maradunk, akkor folytatjuk mindenképp.

Nem akarta átbeszélni a kettőnk között történt dolgokat, ki nem mondott problémákat. Elfáradt, sokkolta hogy nem akarom többé látni. Nem hagytam neki, hogy megint elmeneküljön. Előszedtünk apróságokat. A lényeg az, hogy én mindent megmondtam neki, ami engem zavart, de ő nem akart megbántani. Mondtam neki, hogy hosszú távon ez lett belőle. Ha ott és akkor kimondja, tudtam volna változtatni, esetleg megmagyarázni. Elmondtam neki, hogy nagyon fájt, hogy egy ideje nem állt mellettem. Ha szarul voltam este, nem ölelt át, nem mondta hogy semmi baj. Régen igen, mostanában magamra voltam utalva ilyen szempontból. Láttam rajta, hogy sajnálja. Mondtam neki, amit anyumtól hallottam. Egy ember akkor tud őszintén adni, ha már neki megvan a 100%. Egyébként valaki sérül. Velünk ez történt. A másiknak adtunk sok mindent, de magunkat nem tudtuk adni, mert az elveszett. Egyikünk sem azt az embert látja az asztal túloldalán, akit rég, hanem egy árnyékot. Ezt nem csinálhatjuk egymással. Ha mindketten most összekapjuk magunkat, akkor mint két felnőtt, független férfi, semmi akadálya, hogy adjunk egymásnak.

Végül elindultunk, mert Gergőnek már nagyon menekülhetnékje volt. A Balhán egyszercsak nem szállt fel velem a villamosra, eltűnt. El sem búcsúztunk. Nem akarta hallani. Ismerem, felkészültem erre is. Viszont engem bántott volna, ha nem mondok ki utoljára, hogy mit jelent nekem. Előre írtam egy búcsúlevelet, ami otthon fogadta a rózsák mellett. Sajnálom, hogy így alakult köztünk. Nagyon szerettem, szeretem, de be kell látnunk, hogy ebben a formában sokat szenvedünk. Tiszta szívemből azt kívánom, hogy legyen boldog, még ha most nehéz is elfogadnom, hogy nem mellettem lesz az. Ha a későbbiekben összefutunk, bárhogy is viselkedek tudnia kell, hogy nem haragszom és mindig lesz egy kis zug számára a szívemben. Köszönök mindent, amit értem tett. Nem bánok semmit, de fáj hogy ez lett a vége!

Még 2 nap

Még két nap maradt az eddigi életemből. Vasárnap délután ülünk le beszélni Gergővel újra, végleges döntést hozni. Pár napja jobban lettem, a saját hibáim kijavításán dolgozom és reménykedek. Egyre erősebb bennem a remény a folytatásra. Sok apró részletet tudnék mondani, de főleg megérzés...

Most megint nem tudok aludni. Tele lesz programokkal a hétvégém, csupa nagyszerű emberekkel találkozom. Görcsben van a gyomrom, tovább fogyok.

Vasárnapra idegbeteg leszek, ha ilyen szinten folytatódik ez az érzés. Gergő kevesebb mint egy hete azt mondta, hogy nem vagyok türelmes ember. Rosszul esett, hogy ezt mondja, de jobban ismer, mint én magamat.. Azóta nem nyaggatom, be szeretném bizonyítani, hogy bármeddig van türelmem vele kapcsolatban. Úgy örülnék, ha most itt lenne és megnyugtatna. Nem szabad beleélnem magam. Nehéz! Hiányzik! Féltem!

Reménysugár

Vasárnap útban a lakás fele egyre erősebb reményt éreztem. Elkezdett bennem valami nyüzsögni, mosolyogtam, vártam a percet, mikor újra látom majd Gergőt. Úgy éreztem, hogy bizonyítanom kell. Bocsánatot kérni mentem haza, bebizonyítani, hogy fontos nekem, oda akartam rá figyelni. Vettem egy szál vörös rózsát.

Gergő még aludt, mikor odaértem. Kitakarítottam a konyhát, rendet raktam. Az asztalt is letakarítottam, a közepére tettem a rózsát. Lementem valami kajáért, végül elmentem boltba bevásárolni. Eszembe jutott, hogy sok szép pillanatunk kötődik a közös evéshez. Csupa olyan dolgot vettem, amit tudom, hogy szeret. Visszamentem, még mindig az ágyban volt. A rózsa vázában a konyhapulton. Örültem, hogy vízbe tette, számít. Visszatettem vázástól az asztal közepére. Gyorsan megfőztem, terítettem. Közben kijött, mondta hogy jó illat van. Kérdeztem, hogy éhes -e. Igen. Tálaltam, leültünk. Beszélgettünk, hülyültünk, mintha mi se történt volna.

Kaja után megkérdeztem, hogy tud -e enni. Igen. Én nem. Bocsánatot kértem. Nem értette, hogy miért. Mondtam, hogy azért mert felkaptam a vizet pénteken. Nem hagytam, hogy elmondjon mindent, az indulataim felül kerekedtek rajtam. A régi figyelmetlenségeimért, szúrkálódásaimért, bántásaimért is bocsánatot kértem. Nem vezetett sehova, nem szeretnék neki ártani. Nem jó módszert választottam, hogy megnyissam jobban. Megkérdeztem, hogy lehetségesnek tartja -e az újrakezdést. Nem mondta, hogy nem, de fájdalmasan tiltakozott. Elkezdtem meggyőzni. Szerintem nincs vesztenivalónk. Mióta a szakadék elkezdődött köztünk, még nem próbáltunk meg érdemben tenni ellene. Már régen érzem, hiába mondtam. A felismerés még nem megoldás. Szerintem ki kellene próbálnunk, milyen ha visszalépünk sok sok lépcsőt és máshogy tesszük meg együtt. Utánaolvastam meleg párterápiáknak, engem meggyőztek, hogy kérjünk külső segítséget. Elakadtunk mindketten, külön külön is. Nem csoda hogy együtt nem megy mostanában. Anyukám egyik bölcs mondása, hogy az ember akkor tud adni, ha már magának megadott mindent. A maradékból, pluszból lehet őszintén adni, abból később sem lesz baj. Előszőr bizonytalan volt, tiltakozott. Meggyőztem, hogy ez nem a folytatás megvásárlása. Egymás motivációjának, döntéseinek a megismerése. Magunktól elakadtunk, nem tudunk közös nevezőre jutni, mindegy hogy mi az a nevező. Ha még lehet ebből a kapcsolatból valami, miért ne adjuk meg az esélyét? Lezárni is segít a terápia, ha úgy döntünk alatta. Kérte, hogy küldjem át a linket. Mondta, ha folytatjuk is esetleg, akkor is lakjunk most külön. Mondtam, hogy rendben, kezdjük ezeket előről. Mondta, szeretne egyedül lenni, mert fel akarja építeni magát. Tudom, erről már tavaly is volt szó. Jót fog velünk tenni a távolság, növeli a bizsergést. Végül annyit igért meg, hogy gondolkozik azokon, amiket mondtam, de idő kell neki. Mindketten indultunk egy egy baráthoz beszélgetni. Mondtam, hogy este visszajövök, mondta rendben. Nem emlékszem, de valamire azt mondta, hogy türelmetlen ember vagyok.

Sokat beszélgettünk a legjobb barátommal aznap este. Szerinte mindkettőnknek jót tesz, ha most mindent nagyon megváltoztatunk, legyen az akár szakítás, akár tiszta lap.

Visszamentem, nem volt otthon még. Közben rámírt egy közös ismerős, hogy ebédelnünk együtt hétfőn. Kérdeztem tőle, hogy azért kérdezi -e, mert hallotta, mi történt. Nem, új volt neki. Fel akartam hívni, mert nem válaszolt egy ideje. Kinyomoztam a számát. Gergővel közös ismerősük adta meg a számot, a hangomból arra is rájött, hogy baj van. Nem akartam elmondani, de kicsúszott. Gergő és ez a srác jó barátok, neki kellett volna mondania. Inni akart velem, mondtam, hogy jól esik, de Gergőnek nagyobb szüksége van a barátságára most. Megigérte, hogy felhívja. Közben beszéltem a lánnyal is. Megbeszéltük a hétfői ebédet. Beszéltünk még egy lánnyal, akinél most lakom. Aztán nagyon lefáradtam, befeküdtem az ágyba és már aludtam is.

Gergő éjszaka jött haza. Nem ment fel a galériára aludni, befeküdt mellém, de az ágy másik végébe. Nagy nehezen elaludtam. Hajnalban sírógörccsel ébredtem. Próbáltam elfolytani, de nem ment. Majdnem egy órán át tartott, közben Gergő úgy tett, mintha aludna. A kutya próbált megvígasztalni. Kimentem a konyhába, órákig vegetáltam. Betettem egy szirmot a rózsából Gergő szemüvegtokjába. Kitettem az asztalra néhány közös emléket a pénztárcámból. Bútor számlát, holland repjegyet. Fontosak neki a tárgyi emlékek.

Korán mentem be dolgozni, egész nap a meló éltetett. Közben a fél világgal chateltem. Sok barát, ismerős van mellettem. Minden napra van valaki, aki segít. Visszavittem a kutyát a lakásba. A szirom az asztalon volt. Jelentheti azt is, hogy nem kell neki, meg azt is, hogy tudatni akarja velem, hogy észrevette. A papírokon ott volt egy papír tőle. Jegyzetei egy munkáról, időpontjai a hétre. Nem tudom, hogy érti, lehet hogy csak meg akarta mutatni, hogy látta, amit odatettem.

Elmentünk sportolni a munkatársammal. Közben írtam Gergőnek, hogy az a tervem, hogy este megyek fel cuccokért, a barátomnál alszom, reggel jövök a kutyáért. Ez a napi forgatókönyv. Írta, hogy neki is oké így. Írtam, hogy szóljon, ha beszélni akar. Mondta, hogy elég elfoglalt, de szól majd. Megkérdeztem, hogy a haverja felhívta -e. Mondta, hogy nem. Írtam, hogy véletlen elmondtam, vígasztalni akart, de hozzá irányítottam. Megköszönte.

A mozgás után nagyon fáradtan mentem fel a lakásba. Ott volt Gergő. Nyugodtan beszélgettünk. Figyeltem rá, láttam hogy észrevette. Mondta, hogy öt napja fáj a hasa, próbáltam tanácsokat adni. Olvasott közben, de egyre többet tette le a könyvet. Végre a szemembe nézet, nem volt hideg velem. Jól esett, Nagyon lassan pakoltam, segített. Már már meghitt volt. Megkérdeztem, hogy hogy legyenek a dolgok a lakással. Azt mondta, hogy hétvégére kap választ a koliból, hogy mikor költözhet. Oké. És a telefonnal, mi legyen? Mondta, hogy fizeti a hűségnyilatkozatot helyettem, havonta küldi a pénzt. Mondtam, hogy rendben. Megkérdeztem azt is, hogy mikor tudunk nagyot beszélni. Hétvégén. Persze mondtam, hogy szóljon, ha még kell majd idő, várok rá akármeddig. Elköszöntünk. Vigyázz magadra, ezt mondta mindkettőnk.

Útközben véletlen Gergőnek küldtem egy sms-t amit nem neki szántam. Elnézést kértem. Azt írta semmi baj, vigyázzak magamra. Jól esett az este, megnyugtatott. Kitaláltam, hogy nem adom fel, szórom az apró jeleimet. Most egész bizakodó vagyok az újrakezdést illetően. Nem merem teljesen belélni magam. Később bánnám, ha nem tennék meg most mindent. Ha még nincs veszve minden, akkor hatni fog rá a sok apró kedvesség. Szívből jön.

Várok. Úgy, mint rég, mintha a szomszéd szobában lenne. Itt is van meg nem is, ettől indult be annó a szerelem. Nem a folytonos egymáson lógástól. Várok. Bizakodom.

Boldogság, gyere haza!

Péntek este Gergő azt mondta, hogy már nem szerelmes. Megérdezte, hogy én az vagyok -e. Azt válaszoltam, hogy igen. Ezután három órán keresztül nem szóltunk egymáshoz.

Összeomlottam. Ültünk a konyhában és nem tudtunk megszólalni. Rendeltem alkoholt, hogy megeredjen a nyelvünk. Józanul akartam beszélni, de egyszerűen nem ment.

Elsőként megszólaltam, megkérdeztem, hogy akar -e erről most beszélni. Mondta, hogy nehéz. Mondtam, hogy muszáj. Hamar berugtunk, nem minden tiszta a beszélgetésből. Kemény voltam vele, nem tudtam megnyugodni. Mondta hogy nehéz neki, nem akarja, hogy így legyen. Nem érti az okát, keresi a hibákat. Én meg folyton csak a szakítás praktikus részleteivel traktáltam, pedig egy szóval sem mondta, hogy ezt szeretné.

Hajnalban eljöttem az egyik barátomhoz, estig folytattuk az ivást. Ledőltem egy kicsit aludni, mert vártunk még egy lányt a társoságból és össze akartam szedni magam kicsit. Nagyon rossz volt másnaposan egyedül felébredni. Józan fejjel újra átgondoltam a dolgokat, segítettek a lányok is.

Most úgy érzem, hogy megér egy próbát feleleveníteni a múltat. Vagy máshogy, de együtt újra kezdeni. Rájöttem, hogy nem is biztos, hogy Gergő szakítani akar, csak én kezeltem ezt ennyire fekete fehéren. Időt akartam neki hagyni, hogy tisztázza az érzéseit, de most úgy érzem, hogy cserben hagytam. Ha úgy döntünk, hogy folytatjuk, akkor sok energiát kell beletennem a kapcsolatba. Szégyenlem magam, hogy büszkeségi kérdést csináltam a helyzetből. Ezzel csak az indulatomról győztem meg, a szerelmünket nem mutattam ki. Eltávolodtam tőle, megértem, hogy úgy érzi nem tud szeretni. Nem így viselkedtem vele, mikor megszeretett. Sokkal gondoskodóbb, megértőbb voltam. Ő is velem. Le kell győznünk a büszkeségünket. Kár lenne mindent kidobni az ablakon. El sem tudom képzelni.

Rossz belegondolnom, hogy szenved. Szeretnék neki segíteni, szeretném hogy visszakapja azt az embert, akit elveszített. Megváltoztam apám halála óta. Bizalmatlanabb vagyok, nem lehet rám számítani. Nem támogattam mindenben, önző voltam vele. El akarom ezeket mondani neki. Azt akarom, hogy ne hibáztassa magát, amiatt ahogy érez. Jó oka van rá. Sokat változott ő is, sok mindenben én sem számíthattam rá, de el tudom felejteni. Érte mindenre képes vagyok, szeretnék kűzdeni a szerelméért.

Mindketten szeretnénk visszakapni a társunkat, szerelmünket. Tegnap megmagyarázhatatlan módon újra remény támadt bennem. Szeretném vele megosztani. Félek attól, hogy nem érinti meg, de most csak ez éltet.

Írtam neki hajnalban egy hosszú levelet. Olyat, amit régen szoktam. Megálltam, odafigyelek rá, leromboltam a falaimat. Bocsánatot kértem. Megkérdeztem, hogy mit szeretne. Egyszerű dolgok, de valamiért eddig hülye voltam és nem figyeltem rá eléggé. Reggel írtam neki sms-t, hogy mikor van ma otthon. Megkérdeztem, hogy tudunk -e ma beszélni. Még nem válaszolt. Várok, de belebolondulok. Félek. Féltem. Hiányzik!

Kényszer költözés

Pár napja a tulajdonos felmondta a bérleti szerződést. Annó, másfél éve mikor a fejünk fölött tulajdonosváltás történt, abban állapodtunk meg, hogy nagyjából két évig szeretnénk még itt lakni. Mivel a tulajdonos egy 18 éves, akkor még fiatalabb, lány ezért az ügyvédnő anyja intézte az ügyeket. Az akkor megbeszéltek alapján abban a hiszemben voltunk, hogy tavasszal költözik be a lány. Végülis két hónapunk van az átköltözésre. Az eredeti tervem az volt, hogy szépen megírok ide minden tapasztalatot. Mivel a kinézett lakások nagy része egy szobás, ezért nem kell sok logika, hogy a tulaj rájöjjön, hogy egy meleg pár vagyunk. Gergő eleinte tiltakozott, hogy ezt nyíltan meg is mondjuk, de én nem szeretem az ilyen sumákolást. Ahol nem szívesen látnak, oda nem megyek, ennyi.

Odáig jutottam, hogy kigyűjtöttem 20 lakást a neten. Egyik este átnyálaztuk őket Gergővel, kettőt kihúzott a listámról. Előkerült a szokásos konfliktus. Szeretném, ha nem én dönteném el egyedül, hogy hol lakjunk az elkövetkező pár évünkben. Ezzel a lakással is az a legnagyobb gondom, hogy olyan, mintha Gergő lakna nálam, nem a kettőnk közös otthona lenne. Mindent rám bíz.

Az oké, és jól is esik, hogy a berendezést, színeket rám bízza, lévén hogy vizualitással foglalkozom. Gyerekkorom óta egy-két havonta átrendeztem a szobámat. Mindig kerestem, hogy lehetne még praktikusabban kihasználni a teret. Gyakran selejtezek, azt tartom meg, ami előre visz. Az elromlott dolgokat átalakítom, a tér hibáit eltűntetem, ebben már van tapasztalatom. A színekről, formákról, kompozícióról nem is beszélve, ezekkel napi szinten dolgozom :)

Kértem Gergőt, hogy írja össze, hogy miket szeretne és miket nem egy új lakásban. Ilyenekre gondolok, hogy ebben a lakásban nem lehet rendesen szellőztetni, megtapasztaltuk hogy ez hosszú távon mennyire kellemetlen, mindenképp olyan lakást nézünk, ami jól szellőzik. Vagy legalább abba szóljon bele, hogy hol nézzek lakásokat. Egy dolog, hogy nekem most jobb lenne, ha kiköltöznénk a külvárosba, de helyette nem dönthetem el, hogy a napjaiból 1,5 órát tömegközlekedéssel töltsön... Nem tudom, hogy ez megint a pénzről szól -e nála. Egy hónapja nincs állandó munkája, így megint én vagyok a fő pénzforrás. Lehet, hogy ezért nem szól semmit, mert nem ő fedezi? Ez csak azért baromság, mert most hosszabb távra tervezünk. 5-8 évre keresünk új lakást, az erre az időszakra vonatkozó igényeinket, terveinket kellene most összeszednünk. A munkatársam szerint Gergőnek azért mindegy, mert még nem tart itt fejben. Nincsenek hosszútávú tervei, nem gondolkodik előre. Ezt mondjuk kétlem, de hogy mik a tervei, azt én sem tudom. Már egy ideje feladtam ezt a kűzdelmet és nem próbálok belelátni a fejébe. Ha valami nem tetszik neki, úgyis szól.

Egy-két nap alatt nagyon fellelkesedtem, főleg mert sok jól hangzó lakásra bukkantam. Egy kicsit fázom attól a gondolattól, hogy egy csomó vadidegennel kell megosztanunk, hogy egy pár vagyunk. Tartok a visszautasítástól, megjegyzésektől. Eddig ilyen szempontból elkényeztetett minket az élet. A kutya is problémaforrás és még van egy-két speciális igényünk. A legjobb lenne olyan lakást találni, amit mi újíthatunk fel és a lakbérből levonhatnánk ennek a költségeit. Szóval sok mindennek kellene passzolni és rövid időn belül.

Egyik ismerősünk most kap saját lakást az apjától, ezért költöznek. Egyszer voltunk náluk házibuliban. A beosztás és egy-két benyomás megvan, a többire a pálinka miatt nem emlékszem... A közelben van, két szobás, galériás, felújított, sok minden szól mellette. A tulaj is jó fej állítólag, állat sem gond, ajánlással velünk sem lesz ellenszenv. Egyedül az a probléma, hogy drágább, mint a mostani. Amíg Gergő nem talál munkát, addig húzós egyedül fizetnem. Olyan a beosztás, hogy lakótárs is kényelmesen elférne.  A közeli ismerősők közül most épp senki nem költözne, szét kéne nézni a távolabbi szálakon is.

Egyre inkább lehorgonyzunk az említett lakásnál. Várom már, hogy jobb körülmények közé költözzünk. Abban bízom, hogy kihat majd a mindennapjainkra. Remélem Gergőnek is jó motiváció lesz a munkakereséshez, tanuláshoz. A kutyának lesz a legnehezebb, nem szereti a változást. Ezt a lakást kb. fél évig tartott megszoknia, remélem ez most gyorsabban megy majd...

Jövő vagy azutáni hétvégén festjük ezt a lakást, ahonnan elmegyünk. A barátok igérték, hogy jönnek glettelni, festeni, szemetet cipelni :) A költözésnél a hugomék utánfutójával elég kétszer, háromszor fordulni, egy nap alatt simán át fogunk tudni cuccolni. Az ünnepeket már mindenképp másik lakásban töltjük. A szokásos szilveszteri házibuli is nálunk lesz, az új lakásban :)

Jelentkezem a fejleményekkel!