Redukált én

Tegnap volt egy beszélgetésem pénzügyekről. Az egyik ismerősöm pénzügyi tanácsadónak tanul, úgy néz ki, hogy én leszek az egyik első ügyfele. Sok ponton érintettük a jövőt, utólag elgondolkoztam.

Egy ideje nem tiszta számomra sem a saját jövőképem. Annó a szakításkor éreztem, hogy az életem, céljaim, mint egy kártyavár, összedőlnek. Mondtam is Gergőnek, hogy mindent kihúz alólam. Ezt azóta is így gondolom. Többet már nem tudom azt a biztonságot érezni a jövőmmel kapcsolatban. Nem bízom vakon a céljaim elérésében. Alapvetően a régi céljaim már nem motiválnak. Család, gyerekek, saját lakás, szakmai sikerek, egyikben sem hiszek már. Úgy érzem, hogy ez egy másik ember volt, aki ezekért kűzdött. Előszőr megtanultam, hogy bárkit elveszíthetünk. Betegség, baleset, szakítás, semelyik emberi kapcsolatunk nem állandó és nem is tudom így érezni már. A tárgyakhoz való viszonyom is megváltozott. Gyerekkoromban nagyon ragaszkodtam sok tárgyamhoz, játékokhoz, könyvekhez, ruhákhoz. Szinte betegesen. Hisztiztem, ha valamit nem szerezhettem meg, rengeteg cuccot cipeltem mindenhova. Úgy érzem, hogy élettelen dolgokban kerestem a boldogságot. Később jöttek az emberek. Barátok, párok, az ő szeretetüktől függtem. Aztán a veszteségek okozta fájdalom megtanított rá, hogy így soha sem leszek boldog.

Most mi van helyette? Tapasztalatszerzés leginkább. Igyekszem megtalálni az érdekeset mindenben, ami elém kerül. Nem menekülök, hanem igyekszem minél több mindent megérteni. Nem fölfelé akarok haladni, hanem ezen a szinten terjeszkedni, ahol vagyok. Úgy akarok élni, hogy ne azt néztem mi van előttem, hanem azzal elégedettnek lenni, amim van. Úgy érzem, hogy az a feladatom, hogy másoknak segítsek. Talán meglátok összefüggéseket, amik a tapasztalataimmal vegyítve tájékozottabbá tesznek. Ezeket arra használom, hogy megértsek, támogassak másokat. Most nekem így jó. Később nem tudom mi lesz, lesz e valami amit nagyon el szeretnék érni. Egyenlőre sok energiám abban, hogy ne akarjak semmit nagyon. Új dimenzióját élem az életemnek és izgalmas. Hosszú távon nem tudom mennyi van ebben, kiderül ha majd eljön az ideje.

Samuval egyenlőre nincs ebből konfliktusunk, mert éppen most jelöli ki a saját útját. Magára kell most koncentrálnia én pedig nem zavarok be az eltérő jövőképemmel, lévén hogy nincsen. Akármit is szeretne később, még sok teendője van a közeljövőben, én pedig mellette állok. Nekem most ez jelenti a boldogságot, nem vágyom többre.

Ébredés

Sok dolog történt velem az utóbbi hetekben, hónapokban. Nem csak eseményekre gondolok, hanem belső folyamatokra is. Most nem is arról szeretnék beszámolni, hogy mi miatt, inkább arról, hogy hova jutottam gondolatban.

Egyre több olyan visszajelzést kapok az utóbbi időben, hogy megváltoztam. Nem csak arra gondolok, mikor valaki ezt mondja nekem, hanem sokszor érzem, hogy megváltozott a viszonyom dolgokkal kapcsolatban. Kicsit visszavonultam, többet gondolkozom és kevesebbet cselekszem. Én ezt abszolút pozitívan élem meg, mert úgy érzem, hogy bizonyos dolgokon változtatnom kellett. A fősuli alatt nagyon kinyílam annó. Hagytam az ösztöneimet felszínre kerülni, akár pozitív, akár negatív következményei volak. Sokszor nem érdekelt semmi, csak mentem előre, amerre a szívem diktálta. Nem is bántam meg semmit, mert azt gondolom, hogy megfelelő időben hagytam előtőrni a személyiségemnek ezt az oldalát. Az energiám sok embert meggyőzött, sokan megszerettek és adnak a véleményemre. Meg kell jegyeznem, hogy a barátaim nagy része így ismert meg és ezt a viselkedést várják el tőlem. Ez van, hogy teher nekem. Változok folyamatosan. Úgy éreztem, hogy zsákutcába kerültem, ezért folyamatosan azon vagyok, hogy újraértékeljem az életemet, újradefiniáljam magamat. Egészen eddig nem voltam ebben szigorú magammal, kényelmes tempóban haladtam és próbáltam megtalálni benne az örömömet.

Sokszor írtam már a terhekről, amiket az utóbbi években összegyűjtöttem. Az utolsó ilyen az egy évvel ezelőtti szakítás volt. A kontrolt nem hagytam kicsúszni a kezemből, tudtam mit kell csinálnom, hogy tovább tudjak lépni. Lelkileg viszont megviselt, visszavonulóra késztetett. Nem hiányzik a Gergővel volt kapcsolatom, nem bánom hogy így alakultak a dolgok, a kudarcélmény az amit nehezen dolgoztam fel. Úgy érzem, hogy könnyen meg tudom szerezni, amit szeretnék. Megtartani viszont sokszor nem megy. Az elmúlt pár évben sokat vesztettem a rugalmasságomon. Azon dolgozom, hogy visszaszerezzem. Most viszont nem azt szeretném, hogy gyengeségből és ragaszkodásból táplálkozzon, inkább erőből, hitből, bizalomból.

Azt is észrevettem, hogy sokszor félreértenek az utóbbi időben. Ha harsány vagyok, akkor hamar átmegy az üzenetem, de azt meg kell tanulnom, hogyan fejezzem ki magam hatékonyan más eszközökkel. Többször próbálták meg kitalálni, hogy mi zajlik bennem és megmondani, hogy mi lehet a viselkedésem mögött. Legutóbb a legjobb barátom-munkatársam tegnap este. Elgondolkoztatott, mert olyanokat mondott nekem, amik ha valósak, akkor sok mindenen változtatnom kéne. Igyekeztem az ő szemszögéből átértékelni az elmúlt időszakot. Végülis nem tudok neki igazat adni, úgy érzem hogy nincs oka félteni. Arra viszont ráébresztett, hogy ez az átmeneti állapot, amiben vagyok, mások számára zavart okoz. Több visszajelzést kell adnom, hogy elkerüljük a félreértéseket. Mostmár szeretnék konkrét célokat kitűzni magam elé és határidőket szabni magamnak.

Az elkövetkező heteim ebben a szellemben fognak telni. Úgy érzem, hogy ebben Samu is támogatni fog. Még nem beszéltem neki erről, mert neki is sok feladata van mostanában, nem akartam elvonni a figyelmét. Továbbra is pozitívan állok a jövőhöz és hiszem, hogy a dolgoknak így kell történniük.

Következmények

Egy hónappal ezelőtt volt egy csúnya veszekedésünk Samuval. Meglepetés szülinapot szerveztek nekem a barátaim. Kirándultunk, piknikeztünk, megáztunk, egyik barátomnál tortáztunk, este buliztunk. Egész nap csúsztak le a sörök, fröccsök, estére már be is rúgtam. Éjfélkor zárt a hely, ahol voltunk, ezért Samuval és az egyik barátnőmmel hárman kiültünk a Dunapartra beszélgetni, mert még erőltettem a folytatást. Az ajándékba kapott szlovák gyomorkeserűtől nagyon csúnyán berúgtam, az lett a vége, hogy veszekedtünk hazafele Samuval. Az események nagy részére nem emlékszem, nem voltam tiszta. Egyedül ébredtem az utcán, a telefonom nélkül. Megijedtem, hogy mi történhetett Samuval, hazarohantam, láttam hogy alszik. Lezuhanyoztam, mentem be a szobába és nekemesett. Én azt sem tudtam, hogy mi történik, veszekedtünk. A sokadik sértődés, kiabálás után végre elmesélte, hogy mi történt. Elvieg az volt a vége, hogy az utcán úgy összevesztünk, hogy ellöktem, közöltem hogy köztünk mindennek vége és eltűntem. Keresett, nem talált, hazament. Nem nagyon tudtam felfogni, mert nem értettem, hogy ennek az egésznek mi lehetett az oka. Kerestem a válaszokat, de egyfolytában bántott én meg visszatámadtam. Aztán nem bírtam tovább, el akartam menni sétálni, hogy kiszellőztessem a fejem, mert nagyon kimerültem érzelmileg. Velem még ilyen nem volt, nem szoktam soha így veszekedni emberekkel. Még senki nem tudott így felhúzni korábban. Végül meggyőzött, hogy maradjak, de nem volt hajlandó megbeszélni értelmesen a dolgokat. Csak azt szajkózta, hogy reggel hazamegy vonattal és többet nem jön vissza. Addigra kitisztult a fejem és csak értelmesen meg akartam beszélni a dolgokat, mert csupa félinformáció hangzott el. Nekem még mindig nem volt világos, hogy miért veszekszünk, védekeztem a leki támadások ellen. Mondta, hogy aludjak, aludjak én meg nem tudtam megnyugodni. Addig kérleltem, míg egy kicsit tudtunk beszélgetni nyugodtabban, de nagyjából semmit nem beszéltünk meg. Aludtunk, aztán ment a barátnője elé, aki meg volt beszélve, hogy két napig nálunk alszik. Mikor felébredtem nagyon rosszul éreztem magam. Már nem is az érdekelt, hogy mi történt valójában és mi lehetett az oka, hanem emiatt az egész hangulat miatt voltam rosszul. Nagyon fájt, ha eszembe jutott, milyen arccal nézett rám. Soha nem szerettem volna neki szomorúságot okozni, abszurdnak éreztem a helyzetet. Nem tudtam hovatenni a viselkedésünket. Mielőbb tisztázni szerettem volna a helyzetet. Barátokkal beszélgettem. Nagyjából minenki úgy volt vele, hogy hülye vagyok, de semmi gáz, mindenkivel előfordul az ilyesmi. Nem tudtam, hogy mi lesz, mit szeretne Samu. Féltem, hogy olyannak lát, amilyen nem vagyok. Mondtam neki többször is tiszta fejjel, hogy nem tudom, hogy miért történt, ez nem én vagyok, ezeket a dolgokat nem így gondolom. Nem tudom, hogy miért mondtam bizonyos dolgokat, de ne vegye komolyan, mert nem igazak. Tudom, hogy ilyenkor milyen, csak azt hallja meg, amit meg akar. Nem tudtam, hogy megközelíteni. Azt értezem, hogy elkönyvelt és kész, bezárultak a falak. Az a baj, hogy nem emlékszem semmire és nem tudok magyarázatot adni. Nem kerek nekem a sztori, csak az ő oldalát ismerem az események nagy részéről. Úgy döntöttem, hogy nem tehetek mást, el kell fogadnom az ő verzióját és ezen nem kattogok tovább. Végül megjöttek este a barátnőjével. Nem volt alkalmunk megbeszélni, a lányt kísérgettük helyekre. Igyekeztem normálisan viselkedni. Kitakarítottam, főztem nekik vacsorát, mentem velük mindenfele. Ez ment napokig, aztán együtt hazamentek vidékre...

Nekem meg jött a bizonytalanság különböző hullámokban. Nem akartam Samut nyúzni, de úgy éreztem, hogy percről percre messzebb van & egy idő után már nem tehetek semmit. Levelet akartam neki írni már az elejétől, de annyira ideges voltam, hogy nem bírtam egy helyben ülni. Miután beláttam, hogy ez az egyetlen irány, amiben elmozdulhatok, rákoncentráltam az energiáimat & mindent leírtam neki, amit gondolok. Nem vártam nagy kibékülést. Egyrészt nem vagyok ennyire szentimentáliskodó, másrészt nem tűnt reálisnak. Azt szerettem volna, hogy mindketten megnyugodjunk & továbblépjünk ezen. Inkább arról beszéljünk, hogy mi lesz, ne arról, hogy mi volt. Elolvasta, leírta, hogy rosszul esett neki, amit csináltam. Elmondta, hogy nehéz neki, egyenlőre nem tud túllendülni, idő kell neki, de amúgy folytassuk, nincs para.
Azóta is igyekszem. Megfogadtam, hogy nem bántom többet. Mikor felhúz, akkor sem hagyom magam felidegsíteni. Ha nagyon élesedik a helyzet, akkor inkább időt adok magamnak lenyugodni.
Ebből eljutottunk odáig, az én szempontomból, hogy nem szólok semmiért. Ha valamiért mégis, akkor is tompítva, csak a sokadik alkalommal, vagy ha nagyon tellik a pohár. Bármit megteszek neki szó nélkül, a saját ingerküszöbömet pedig magasan tartom. Mosok, főzök, takarítok, bármikor megyek vele szórakozni időt & pénzt sem kímélve. Ha pár napig nincs itt nem költök semmit, hogy legyen pénzem, ha itt van & megyünk valahova.
Két hétig szabin voltam a hónap végén. Sokat voltunk együtt. Éreztem, hogy valami nem oké, akárhogy igyekszem szeretni, falat húz közénk. Igyekeztem az optimista oldalamat elővenni & csak csinálni tovább, amit a szívem diktál. Sokszor nehéz volt csendben maradnom, de nem érdekel. Szeretem. Bármit megtennék érte, Néha összezuhanok & hagyom magamnak átérezni, hogy mennyire megbánt apró gesztusokkal. Aztán meggyőzöm magam, hogy nem kell ezeket felvennem, csak magamat, a szeretetemet adnom. Azzal nem lehet semmi baj, ha szeretek valakit.
Fáj sokszor. Néha egy cigi mellett elgondolkozom, hogy hova tartunk. Lehet, hogy nem látja, de sok áldozatot hozok érte & közben ő a sértett fél. Hova vezet ez? Neki sokkal több mindent lehet, mint nekem ebben a kapcsolatban. Moat ez a helyzet csak ráerősít.
Felhoztam neki végül. Megkérdeztem, hogy mi a baja velem. Azt mondta, hogy nehezen tud megbocsátani. Elfogadom, de nem tudom meddig mehet ez így. Zavar hogy folyamatos teljesítési ingerem van felé & úgy érzem hogy kevesebbet kapok vissza. Ez rombolja a kapcsolatunkat. Folyamatosan igyekszem félretenni a sérelmeimet, neki lehet kiakadni, lekezelni, beszólni, érzelmekkel zsarolni, tesztelni, szeretetet rendelni bármikor bármekkora mennyiségben. Megijedek, mert ez nem egy egyenlőségre épülő, egészséges kapcsolat felé visz minket. Szeretem. Azt szeretném, hogy jól menjenek köztünk a dolgok. Félek. Felnőttebb szeretnék lenni, de mindig ellágyulok tőle. Tudom, hogy ez most nem igazán jó nekünk, keresem a megoldást, ami mindkettőnknek emészthető.

Sok minden

Lassan a hetedik hónapnál járunk Samuval. A nagyobb viharok elcsendesedni látszanak köztünk. Úgy látom egyre jobban kiismerjük egymást, így könnyebben megy az idegen dolgok, helyzetek megértése / elfogadása is. A részemmé vált, nem csak a mindennapokban, hanem belül is. Vannak még távlatok, de sok gátlás feloldásán már túl vagyunk. Örülök a nyárnak, mert többet lehetünk együtt. Az egyik baráti társaságommal már voltunk egy balatoni hosszúhétvégén, két hét múlva kettesben megyünk, augusztusban meg lesz két hét szabim, amikor hosszabb időt is tudunk együtt tölteni távol a munkától & a hétköznapi feladatoktól, stressztől. Furcsa, hogy a közös életből már egyre több tapasztalatunk van, de a közös lazulásból még nem sok. Ezen szeretnék most változtatni.

A tulaj a fejünk fölött újítgattatja a lakást, ami egyenlőre kellemetlen, de inkább igyekszem arra koncentrálni, hogy hosszabb távon jobb lesz. Előre nem bejelentett időpontokban vadidegen munkások jelennek meg, túrják fel a konyhát & az előszobát. Kulcsuk is van... Nem tudja senki meddig tart, pontosan mi fog történni. A tulaj nem felügyeli a munkálatokat, folyton rábeszélik újabb & újabb változtatásokra, néha meg nem elégedett az eredménnyel & plusz köröket futtat. Senki nem fektetett energiát a tervezésbe. Most ugyan újabb - hogy szebb -e az szubjektív, szerintem nem - de használhatatlabb konyhát készítettek. Kicsi a hely, de semmilyen praktikát nem alkalmaztak, hogy kényelmesebb legyen a használat. Nem ez a szakmám, de kapásból vagy tíz dolgot tudnék mondani, amit alkalmazva több lehetne a tárolóhely, nagyobb lehetne a munkafelület, lenne hely olyan dolgoknak, mint a kuka, csöpögtető stb. és lenne elég fény a főzéshez... Drága anyagokból csinálnak ízléstelen, rosszul kivitelezett és kényelmetlen konyhát.

A munkások látványosan megvetnek minket, mert melegek vagyunk. Tiszteletlenül beszélnek, csak akkor szólnak hozzánk, ha nincs más megoldás. Hétvégén reggel dörömbölnek az ajtón, hogy engedjem be őket, aztán még ők vannak kiakadva, amiért időbe telik míg felöltözök és ajtót nyitok. Összekoszolnak mindent, nem csak azt, amivel dolgoznak.Tudom milyen egy felújítás, volt már részem néhányban, de normális esetben az ember tiszteletben tartja, hogy más hogyan él, nem igyekszik mindenhol felfordulást hagyni maga után. Persze szemtől szemben nem mondanak semmit, csak éreztetik, hogy megvetnek minket. Nem kérdeznek, hanem utasítanak, kiosztanak, beszólogatnak. Ha én lennék a megbízójuk, már sokkal kevesebbért is elküldtem volna őket. Mondanom sem kell, a munkájuk eredményén is látszik, hogy rosszat kívánnak nekünk... Lassan már nincs olyan felület, amihez ne nyúltak volna hozzá, így bízom benne, hogy hamarosan vége lesz ennek a zűrzavarnak.

Mostanában elég passzív vagyok az életem szervezését illetően. Nem hívok meg embereket, nem szervezek filmnézős estéket, nem megyek haza anyuékhoz, ritkán keresem a barátaimat. Ez hónapokig zajlott tudattalanul, mostanában kezdtem el ezen kattogni. Nincs bajom, csak azt hiszem elfáradtam kicsit. Az utóbbi pár évben - kezdve a főiskolán - nagyon aktívan éltem, sok új barátot szereztem, lakás, bulik, cégalapítás, komoly kapcsolat, tanulás, munka, pénzszerzés, a határaim feszegetése, gyász tették ki a mindennapjaimat. Két végén égettem a gyertyát.  A novemberi szakítás visszakergetett a csigaházamba. Átestem a másik végletbe. Akkor megyek, ha hívnak, sodródom. Rábízom magam másokra, ha valami nem tetszik menekülök. Tudom, hogy ez most nincs jól, szeretnék egy egyensúlyt kialakítani. Azt hiszem a feltöltődő fázisom végén tartok. Már zavar a saját tehetetlenségem, háttérbe csúszásom, de még nem érzem magam teljesen megerősödve, hogy újra teljes mellszélességgel menjek előre. Hiányoznak sokan a környezetemből, akikkel ritkán találkozom, de fontosak nekem. Talán attól félek, hogy csalódnak bennem, mert nem vagyok 100%-on & félek, hogy lerombolom a rólam kialakult képet. Segíteni sem kell nekem, mert nincs problémám, amit meg lehetne oldani, magamnak kell előkészítenem a jövőmet. Sok szempontból sínen vagyok, csak fel kell nőnöm hozzá, hogy tényleg ott is legyek. Ígérem, hamarosan visszatérek!

4 hónap

Sokszor eszembe jut, hogy írnom kellene, de most jutott annyi időm rá, hogy meg is tegyem...

Samuval pár napja ünnepeltük, hogy négy hónapja vagyunk együtt. Másfél hónapja költöztünk össze. Megvannak az előnyei és a hátrányai is, hogy ilyen villám tempóban haladtunk a kapcsolat elején. Az már az első pillanatban kiderült, hogy sokat jelentünk egymásnak és jól kijövünk. Persze azóta volt több konfliktusunk, amiből látszik, hogy ez nem ilyen egyszerű. A problémáinknak két fő okát látom. Az egyik, hogy még nem csiszolódtunk össze, a másik hogy más fázisában tartunk az életnek.

Úgy látom, hogy olyan dolgok mozgatják Samut, amik engem is mozgattak pár éve, a fősulis éveim alatt. Kimeríthetetlen az energiája, mindig jönne-menne, szórakozna, két végén égetné a gyertyát. Tudom, hogy ez a legjobb, amit most tehet, felszabadul, keresi az útját, utánamegy mindennek, ami hajtja. Sajnos ez a fajta motiváció bennem megcsappant, mikor apám halálával összekuszálódtak a családi szerepek, elveszettnek éreztem magam, befejeztem a tanulmányaimat, elszakadtam otthonról, céget alapítottam, elkezdtem eltartani magam, függetlenedtem a családomtól és berendezkedtem egy saját életre. Akármennyire is igyekszem derűsnek és felhőtlennek érezni magam, a mindennapokban rengeteg dolgot kell megoldanom, hosszútávú döntéseket hoznom, ami komolyságot igényel.

Főleg a cég miatt agyalok sokat, mikor bent vagyok és dolgozom, akkor felelősséget vállalok a magam és mások munkájáért is. Egyre komolyabb ügyfeleink, partnereink vannak, megbízhatóan ott kell lennem, a felmeülő problémákra megoldást kell találnom, 100%-osan jelen kell lennem. És nem csak ennyi, mert egy brendet építünk magunk köré, folyamatosan fejlesztenünk kell magunkat, hogy minnél jobban benne legyünk a szakma vérkeringésében. Ügyfeleket kell szereznünk, közben egyre nagyobbnak és jobbnak mutatni magunkat. Évekig tartott, amíg beleszoktam a felelősségbe. A szakmai dolgokban is folyamatosan tanulok, mindig figyelemmel kísérem az új technológiákat, stílusokat, igyekszem hatékonyabban elvégezni a rutinszerű munkákat is. Azon is folyton agyalok, hogy hogyan kezeljek egy-egy ügyfelet, vagy hogyan találjam el hogy mi tetszene neki, ami közben a céljainak megfelel. Ebben a szakmában nagyon különböző ügyfelek vannak, különböző területekről. Van hogy mellrák témában, van hogy német bútortervezésben, gyerekkönyvkiadó, banki alkalmazás, szórakozóhely arculat, vagy biztonságtechnikai témában kell tájékozódnom. Különböző hozzáállást igényel, más a cél, más az eszköz, más személyiség az ügyfél, amihez idomulnunk kell. Ettől szép, de sok energiát követel tőlünk, legalábbis tőlem. Ott vannak az alvállalkozóink is, egy-egy projektnél az ő munkájukat is át kell látnom, kordinálnom, kommunikálnom az ügyfél felé. Közben szerződéseket írok, új ügyfelekkel tárgyalok, pályázatkon indulok, figyelem a gyakornok munkáját és meghallgatom a munkatársam személyes problémáit...

Munka után nehéz átkattannom a vidám, lelkes, energiabomba fiatalságomba. Samu hajnalig sétálna, filmezne, bulizna, pörögne velem minden nap. Alkoholt iszik, cigizik, amiben én egyre jobban mértéket tartok. Tudom, hogy sok a bizonytalanság, átmenetileg segítenek ezek a dolgok, de az embernek meg kell találnia magában a megoldást. Nekem egyre kevésbé kell külső anyagokhoz fordulnom, ha bizonytalan vagyok, de tudom, hogy ez egy folyamat. Ami az erőmből kifér, azt igyekszem vele tölteni, de gyakran lemerül az elem, vagy csak nincs hangulatom. Én nagyon jól tudom, hogy ennek semmi köze a kettőnk kapcsolatához, de úgy érzem, hogy ő fejében ezt valami kettőnk között bontakozó széthúzásnak értelmezi. Amikor a céges ügyekről, vagy hasonló "felnőttes" témákról beszélek neki, akkor ugyan figyel, de nem nagyon tud mit mondani, neki ez még egy másik világ. Nem akarok unalmas lenni, meg nagy felnőttet játszani, kioktatni, lerázni. Idővel szerintem beáll az egyensúly. Márcsak azért is, mert ő most diplomázik. El kell döntenie, hogy mihez kezd magával, tovább tanul -e, dolgozik, él a beinduló külföldi karrierjével... Lassan eljut ő is arra a fordulópontra, hogy nem másoktól várja a segítséget, hanem a kezébe veszi az életét. Lassan el akarja majd tartani magát, a munkával sok új helyzetbe kerül, amiken keresztül kialakul egy komoly énje is. Nem akarok úgy állni a dolgokhoz, hogy hátradőlök és megvárom, hogy olyan legyen amilyet szeretnék. Bízom benne, hogy ki tudjuk használni a különbségek miatti előnyöket és át tudjuk hidalni a surlódásokat. Ha sikerül, akkor biztos vagyok benne, hogy megerősíti a kapcsolatunkat. Később is lesznek ilyen helyzetek, mikor eltérő külső tényezők irányítanak minket, de ha megvan a receptünk, akkor nem lesz baj.

Megtanultam türelemmel kezelni a kapcsolataimat, különválasztani a pillanatnyi lelkiállapotomat, lelkiállapounkat a kapcsolat egészétől. Tudom, hogy ez az egész egy dinamikus, folyton változó helyzet, nem várom el, hogy napi 24 órában együtt legyünk és maximális hőfokon izzon a szerelem. Egy kapcsolat nekem sokkal többről szól. A szerelmet nem nagyon kell magyaráznom, nekem ez a belépő. Egy kapu, ami a másikkal összeköt & egyáltalán lehetőséget teremt, hogy megismerjük egymást. Idővel rengeteget tudunk meg egymásról & saját magunkról is, változunk a másik miatt, eljutunk a határainkig, közös döntéseket hozunk, hatással vagyunk egymásra, de mellette igyekszünk a saját személyiségünket megtartani. Új dolgok jönnek be, amihez alkalmazkodunk, segítünk egymásnak, de nem a másik helyett döntünk, vagy teszünk meg dolgokat, hanem segítünk megerősíteni, hogy saját erejéből tudja megoldani az életét. Sok rugalmasság & türelem kell az ilyesmihez, amiben a szeretet a katalizátor, de számomra nem csak a végcél. Nekem valami ilyesmit jelent egy kapcsolat. Négy hónap alatt elindultunk ezen az úton, hátunk mögött van már jó néhány áthidalt konfliktus, előttünk van rengeteg csapda, de megéri, ezt érezzük mindketten. 

2 hónap

Ma van két hónapja, hogy együtt vagyunk Samuval.

A héten vége lett az extra melónak. Samu szerint látszik rajtam, mikor munka után lát, hogy egész máshogy nézek ki. Biztos így van, nekem belülről nem ilyen éles a kontraszt. Hiányzott a természetes közegem, két hét idegen után jobban tudom értékelni a sajátot. Jövő hétfőtől már a spanyol gyakornokunk is ott lesz az irodában. Csütörtök este leültünk vele sörözni, hogy ne az első munkanapon essünk túl a kínos bemutatkozó körökön, hanem kicsit lazább körülmények között. Egyenlőre semleges nekem a helyzet, se nem kifejezetten szimpi, se nem ellenszenves a srác. Az első pár nap biztos kicsit furcsa lesz de aztán majd csak kialakul valami egyensúly. A nyári gyakornok lánnyal jól kijöttünk, igaz vele nem voltak nyelvi határaim. A munkatársam jól beszél angolul, kicsit spanyolul is. Én mindent értek, csak kifejezni nehéz magamat idegen nyelven. Többekközt ezért is mentem bele ebbe a helyzetbe, hogy túljussak ezen a gáton. Néha sikerül egy-egy különösen szimpi külföldivel felszabadultan beszélgetni, de általában azért leblokkolok vagy csak hallgatom, hogy a többiek miket beszélnek velük.

Ez a második hétvége, hogy Samuék albérletében maradok. A barátom hiányol, aki a szakítás után befogadott, de mivel már a cuccaim fontosabbik része itt van, kényelmesebb maradnom. Ez is olyan dolog, ami természetesnek tűnik, mindaddig amíg el nem kezdek gondolkozni rajta. Pénteken tartottunk egy házibulit, eljöttek olyanok is, akikkel a szakítás óta nem találkoztunk. Egy barátom kérdezgetett Samuról. Mikor neki meséltem, akkor furcsa volt kimondani, hogy két hónapja ismerem, az első randin is itt aludtam és mostanra már teljesen itt lakom, amíg nem találunk egy jobb lakást, ahova visszacuccolhatom a háztartásomat kutyástól. A buli is olyan volt, mint régen a lakásban, amiket Gergővel rendeztünk. A különbség csak annyi volt, hogy most nem én szerveztem, készülődtem stb., mert Samu találta ki. Az én barátaim jöttek és jó érzés volt. A csapat sem ugyanaz, mint régen. A szakítás utáni hetekben felelevenített haverságokból azóta barátságok lettek és összeeresztettem néhány barátomat, akik összebarátkoztak. A zárt baráti köröm így kicsit bővült, illetve nyitottabb lett. A furcsa inkább az, hogy nem is Samu barátai csatlakoztak, hanem miatta az enyéimek ismerték meg egymást. Mivel neki mindenki új volt, felkavarta az állóvizet, hogy különböző embereket ereszt össze, akik úgy tűnik kijönnek egymással. Szóval ezen a fronton is új dolgok történnek. Egyedül a Gergő baráti köréből hiányzik egy-két ember. Próbáltam velük találkozni, amíg Gergővel igyekeztünk barátságot fenttartani, addig volt is néhány alkalom. Idén még nem  láttam egyiküket sem és hiányoznak. Folyton ott van Gergő is, ha mennek valahova, én meg nem szívesen találkoznék vele. Samut is vinném, mert miattam van fent a hétköznapokon Pesten, alig várja hogy este találkozzunk, nem hanyagolnám őt. Egyébként is akinek tudom bemutatom a barátaim közül.

A jövőhétre szervezem, hogy otthon is bemutassam Samut. Fél tőle, mert még nem volt ilyen helyzetben. Egyébként sem vagyunk egy szokványos felfogású család, de majd megtapasztalja élőben. Azt kérdezgette tőlem, hogy mi van ha nem szimpi anyukámnak. Egyrészt anyu nem szólna bele, hogy kivel vagyok, boldognak lát így meg főleg nem. Másrészt biztos vagyok benne, hogy jól ki fognak jönni, mert nem tudok semmi olyan okot, ami miatt problémájuk lehetne egymással. Gergővel is csak annyi baja volt anyunak az elején, hogy én fizettem egyedül a lakást. Most még ennyi hibalehetőség sincs, mert hárman fogjuk fizetni az új lakást. Nekem már furcsa, hogy a költözésnél tartunk, a barátaim is ismerik, de otthon még nem látták Samut. A kutyával is jó lenne ha nem a költözésnél találkoznának előszőr.

A héten voltam életemben negyedszer meleg buliban. Barátaim, egy pár hívtak. Nem vagyok tapasztalt ilyen téren, alapvetően ezek a helyek nem a természetes közegem. Samu nem nagyon akart jönni, mert még sosem volt, de aztán végülis belement miattam. Előszőr még Gergő hívott, jött pár fősulis haverom is. Akkor jól éreztem magam, mert a saját barátaim vettek körül meg csak egy sima kocsámzás volt. A Szigeten szarul voltam, de így utólag azt gondolom, hogy Gergő viselkedése tette pokollá azt az estét. Nyomultak, flörtöltek, meztelenül táncoltak, ezekre nekem nincs szükségem. Főleg az volt kellemetlen hogy Gergőt ezek a dolgok érdekelték, engem meg nem. A szakítás után volt a harmadik alkalom, ugyanaz a pár hívott, akik most is. Láttam, hogy milyen jól érzik magukat együtt felszabadultan. Akkor viszont egyedül voltam és zavart, hogy nincs velem senki. Most viszont ott volt Samu. Táncoltunk, beszélgettünk, csókolóztunk és minden olyan természetes volt. Jó volt, hogy nem kellett szétnézni, ha meg akartam puszilni, vagy ölelni. Egy idő után ő is ellazult és jól szórakoztunk. Nekem is új élmény volt, mert mással ez még sose volt ilyen természetes. Hülyültünk és nem érdekelt senki csak egymás. Éreztem, hogy közel van és nem kellett emiatt feszengenem, mert mindenki másnak is természetes volt. Szóval azt gondolom, hogy stabil kapcsolatban még jobb bulizni együtt, mint a barátokkal :)

Iga

Szépen lassan haladnak a dolgaim. A telet már nagyon unom, nem örülök, hogy még csak most jön a neheze. Fáradt vagyok nap mint nap, úgy érzem, hogy alig megy az idő. Állandósult az állandóság hiánya. Rosszul nem érzem magam, mert nincs semmi nagy baj, csak letudnám már ezt az átmeneti időszakot.

Extra melót vállaltam be. Két hétig beugrottam az ügynökséghez, ahol ismerőseim dolgoznak. Mellette csinálom a saját céges munkáinkat is. Többfele figyelek, ami megeröltető, mert nem ez a típus vagyok. A munkatársam családjában gondok vannak a nagyszülőkkel, ezért otthonról dolgozik egy hétig, összességében teljes a káosz. A kutyámat ivartalanítani kellett, mert a másik kutya lassan tüzel, akivel egy kertben laknak jelenleg. Nem akartam korlátozni szegényt, de sajnos most ez volt az egyetlen megoldás. Egyébként is szarul érzem magam, amiatt haza kellett passzolnom, amíg nincs egy megfelelő lakásom, ahova vihetem. Hétvégén tudom megvillámlátogatni, addig nem jutok haza.

Samuval jól vagyunk :) Szünete van, hétköznap fent van Budapesten. Az extra meló miatt nem tudunk annyi tartalmas időt együtt tölteni, mint amennyit szeretnénk. Minden este együtt lógunk, ott alszom náluk, gyakorlatilag már ott lakom. A szünet miatt a lakótársai nincsenek fent mind, így nem zavarok annyira. Meló után kell nekem egy-két óra, amíg el tudom magam engedni. Samu sokat segít, beszélgetünk, kikapcsolunk, mászkálunk, főzünk, filmezünk, sör mellett lazítunk. Későn fekszem, sokszor hajnalban, de örülök, hogy van aki kimozdít a komfortzónámból.

Úgy érzem, hogy jobban élek, mint korábban, nem lustulok, fordulok be, sok minden történik, rá vagyok kényszerülve, hogy aktív szereplője legyek az életembek. Samu sok szeretetet ad, naponta többször meghatódom. Megnevettet, meghallgat, támogat, bízik bennem, megnyugtat.

A héten eldöntöttük, hogy összeköltözünk. A kutyával együtt négyen leszünk, Samu egyik lakótársa is jön velünk. Aranyos lány, bírjuk egymást. Így nem annyira éles az összeköltözünk érzés sem, mert nem csak ketten leszünk. Samu amúgyis sokat van otthon, anyukája miatt a hétvégékre hazajár. A szüneteket is otthon szokta tölteni, még nem repült ki. Nem

bánom, hogy így van, szerintem ez most ideális lesz nekünk. Örülök, hogy haladunk :) A kutya is végre velem lesz, lesz állandó kuckóm, közel lesz megint az iroda, Samut is gyakran látom :) Anyagilag is jobb lesz, mint régen.

Jöjjön a tavasz és a nyár és süssön a nap és élni jó :)

Újdonságok

Az utóbbi pár napban megfogalmazódott bennem pár dolog, amit megélek mostanában. Sok minden beérett, ami régebben kezdődött bennem és furcsa érzés volt ezekre ráébrednem. Megpróbálom összeszedni, de még biztos lesznek ilyen nagy bumm érzések bennem mostanában.

Gergő mellett szocializálódtam, mint meleg a környezetemben. Ami rendszer kialakult az első pár hónapban, az változatlan is maradt a kapcsolat végéig. Mások előtt mindig, mint haverok viselkedtünk. A legközelibb barátok, családtagok előtt, akik régóta tudták, elfogadták, hogy együtt voltunk, előttük is. Csak kettesben értünk egymáshoz, fogalmaztunk gyengéden, stb. Nagyon nagyon kevés kivétel volt. Külföld, egy bizonyos buli, véletlen ránknyitás... Ezt én kezdtem, mert nehezen tudtam meghúzni a határt, hogy mi nekem a természetes és mi nem. Nem akartam senkit zavarni, megoldottuk máshogy. Valószínűleg ez az önelfogadásom egy szinten való beragadásával is összefügg, öngerjesztő folyamat. Meleg ismerőseim sem voltak, Gergő haverjai előtt is ugyanaz volt a viselkedésmintánk, mint máskor. Ezek most változtak. Samuhoz bújok mindenhol. Azon veszem észre magam, hogy két centire vagyok tőle mikor az utcán sétálunk, minden lehetőséget kihasználok, hogy hozzáérhessek. Gondolok itt a „legális” helyzetekre elsősorban, villamoson tömegben véletlen hozzányomnak az emberek, megkocogtatom a vállát, ha szólok neki, hozzáérek a kezéhez ha valamit odaadok neki... Akaratlanul ennél több működik köztünk a barátok előtt is. Ölelések, puszik, összenézések, mosolyok, belsős megjegyzések megállíthatatlanul zajlanak köztünk. Vannak még a nyílvános köszönések, amiben nagy ugrás történt. Ha kikísérem a vonathoz, vagy kimegyek elé, akkor ölelést vagy ölelést és puszit is váltunk. Ilyen eddig senkivel nem volt nekem. Annó lányokkal, de családtagokkal, barátokkal is távolságtartó vagyok testileg, a kézfogáson túl nekem már minden kellemetlen szokott lenni. Most mindenki más eltűnik és nem is számít :) Egyébként meg a Keleti pályaudvar bejáratánál a lépcső közepén egy meleg pár érzelmes ölelése úgy tűnik nem megbotránkoztató történés 2014-ben, Budapesten :)

Másik, de hasonló dolog, hogy nem érzek bűntudatot az után, hogy Samuval együtt vagyunk. Ez kísért egész eddig, valahogy mindig túlzottan intimnek és sötétnek éltem meg a szexualitásomat. Minden, ami történt az mindig hatalmas jelentőséggel bírt és utána mindig összezuhantam. Most úgy érzem nincs tét, nem érzem az elvárások nyomását se kívülről, se belülről. Teljesen más élmény így együtt lennem valakivel, mintha valami nagy terhet levettek volna rólam. Merek kísérletezni, elfogadást, vágyat, szeretetet érzek a másik oldalról, nem megfelelési kényszert. Furcsa ezt mondani, de eddig egyáltalán nem jelentett számomra szórakozást a szex, feszült voltam, túlagyaltam. Nem azt mondom, hogy agyatlan kielégülésekre vágyom, egyáltalán nem, viszont könnyebb lett elfogadnom magam ilyen téren is. Egy kicsit ilyesztő, hogy korábban sem én, sem más nem vette észre rajtam, hogy ezzel gondjaim voltak.

Mikor apám meghalt, olyan volt, mintha tíz évet öregedtem volna. Hosszas folyamat volt elfogadni, hogy már semmi nem lesz olyan, bennem is megváltoztak dolgok és ne akarjak az lenni, aki korábban voltam. Most olyan, mintha visszakaptam volna azt a tíz évet :) Lekerült egy teher rólam ebből a szempontból is. El tudom engedni magam és nem kell hozzá semmi extra, nem aggódok egyfolytában, nincsenek váratlanul felbukkanó irreális félelmeim. Amik vannak, azokat Samu segít elkergetni. Neki el tudom hinni, hogy minden renden van. Kezdtem azt hinni,

hogy ilyen csak a filmekben van. Nem tudom biztosan, de azt érzem, hogy ez kölcsönös. Észrevettem párszor, hogy sikerült megnyugtatnom vagy feltöltenem.

Vannak dolgok, amiket megérzünk egymással kapcsolatban. Ebbe a témába jobban nem mennék bele, mert nehéz megfogalmazni. Mindkettőnknek vannak terheink, amiket régóta hurcolunk, egymást kezdjük ezekre a területekre is beengedni. Mikor épp történik, akkor nem furcsa, csak utólag elgondolkodva. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért ő az, aki bejöhet, de egyszerűen csak jön jön jön és ugyanez történik fordítva is. Nem érzek kellemetlenül emiatt, érzem hogy jó az ami velünk történik. Bizalmatlan sem tudok vele szemben lenni.

Az elmúlt egy hétben elkezdett zavarni, hogy nincs állandóra berendezett életem, mint korábban volt. Nem a múltat sírom vissza, másképp szeretném csinálni. Egyenlőre még nem érzem teljesen tisztán, hogy mit szeretnék. Nem a kapcsolatra gondolok, hanem az életkörülményeimre. Itt is ott is lakom, ezt is azt is eszem, változó hogy mennyire lustulok vagy pörgök, kísérletezek vagy a megszokottat keresem stb. Így hogy érzelmileg megtaláltam a stabilitást, szeretném rendezni magam körül a dolgokat. Agyalok azon, hogy mi lenne a megoldás lakásra, kutyára, munkára, életvitelre. Két napja kicsit befordultam emiatt, de Samu segített megnyugodni és lazábban hozzáállni ehhez. Van időm, semmit sem kell elkapkodnom, minden a kezemben van, hogy jól tudjam csinálni :)

Happy End

Előszőr is boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!

Év végére minden kisimult körülöttem. Helyére kerültek a dolgok. Sok minden történt, ezért nem volt időm írni, pedig lett volna téma több bejegyzésre is elég.

Samuval tökéletes volt az első randink, ahogy a második is és az összes többi azt követő is. Nagyon hamar beindult a szerelem ;) Sokat beszélünk, chaten és személyesen is. Amiktől az elején féltem kicsit, hogy fiatalabb nálam pár évvel és grafikusnak tanul, alaptalanul zavartak. Valószínüleg Gergő miatt ijedtem meg, nem akartam újból valakinek az apja vagy a mentora lenni, elegem lett, hogy erről szól a párkapcsolatom. El is felejtem, hogy fiatalabb Samu, mert gondolkodásában meghaladja a korát, egyáltalán nincs köztünk szakadék. Vannak céljai, halad előre az életben, tudatos, komolyan hoz meg döntéseket, önálló. Büszke vagyok rá, hogy ilyen tud lenni 21 évesen.

Gyorsan történik köztünk minden. Alig 2,5 hete vagyunk együtt, mégis olyan mintha évek óta ismernénk egymást. Valami olyat találtunk meg mindketten a másikban, amit nagyon rég keresünk. Hihetetlen, olyan mintha az összes igényemet, vágyamat a másik felemről összegyúrták volna egy hús vér emberbe, még hihetetlenebb, hogy összetalálkoztunk és most Ő a másik felem. Figyelmes, megértő, érdeklődő, mesél magáról, megnyílik nekem, nem titkolózik, nehéz témákról is könnyű vele beszélgetni, nem játsza meg magát, kimondja amit gondol, erős az akarata, érzékeny, nyitott, laza. Már el is felejtettem, hogy milyen az, mikor fáradt vagyok, vagy valami bajom van és a másik teljesen leveszi a vállamról a terhet. Meg tud nyugtatni, elvonja a figyelmem a gondokról, megmagyarázza, hogy nincs semmi baj. Megölel, személyesen vagy virtuálisan és minden kisimul :)

Minden nap, mikor fent van Pesten, találkozunk. Többször is egy nap akár. Együtt ebédelünk, vagy elkísér napközben, ha elintéznivalóm van. Este megyek hozzá, eszünk, filmezünk, beszélgetünk, találkozunk a barátaival, összebújunk. Nyugodtan alszom mellette, jó ott ébredni, onnan indítani a napomat. Közben egész nap chatelünk, telefonálunk, képeket, zenéket küldözgetünk egymásnak. Olyan, mintha mindig itt lenne mellettem, fognánk egymás kezét, nem hagy egyedül, figyelünk egymásra egész nap. Furcsának hathat ez a ragaszkodás, főleg az én szabadságvágyammal összevetve, de mégis nagyon tetszik. Nem korlátoz, nem szól bele abba, hogy mit teszek, csak ott van mindig, figyel és támogat. Ugyanez fordítva is természetesen :) Segítünk egymásnak, ha valami nem megy, de nem irányítgatjuk egymást. Nincsenek játszmák köztünk, nem kavarunk, nem ugráltatjuk a másikat. Nagyon hasonlítunk belül, ez sokszor gyakorlati dolgokban is meglátszik. Hasonló vagy ugyanazok a dolgok, tárgyak, márkák, színek tetszenek, ugyanattól félünk, vagy ugyanazokat a dolgokat nem szeretjük. Persze ez nem mindenre igaz, de sokszor vicces a ráismerés. Hasonló szerepet töltünk be a baráti társoságunkban, ugyanúgy kezel minket a környezetünk :) Ez nem hogy unalmas, hanem kifejezetten szórakoztató nekem.

Voltam a szülinapi buliján. Bemutattam én is a barátaimnak egy buli keretein belül. Mindenkinek szimpi, jókat beszélgettünk, hülyültünk együtt. Többen mondták, hogy meglepően nyitott, több mindenben közelebb engedi magához az embert, mint annó Gergő. Hát igen, ezt nekem nem kell magyarázni... Örülök, hogy ezek a dolgok is zökkenőmentesen zajlanak.

Látom Samun, hogy egyre szabadabb belül, nyitottabb, vidámabb, felszabadultabb. A környezete is mondta már nekem, de magamtól is látom. Nagyon boldoggá tesz az öröme :) Örülök, hogy ez kölcsönös, mindkettőnk béket tud adni a másiknak a sok vihar után. Úgy hangozhat, mintha túldimenzionálnám ezt a kapcsolatot, hiszen alig pár hete tart, de valóban ennyire intenzív. Pár nap alatt kinőtte magát a számomra legfontosabb embernek. Nem tudom, hogy történt, de mindent felülírt bennem. Nagyon szeretem!

Karácsony előtt egy nappal chateltünk Samu anyukájával. Beszélgetni akart velem, nem zárkóztam el előle. Kellemes ünnepeket kívántunk egymásnak, összetegeződtünk. Bocsánatot kért, amiért nem figyelt előszőr Samura, mikor rólam mesélt neki. Elmondta, hogy régóta igyekszik elfogadni a fia másságát, de még vannak félelmei. Igyekeztem megnyugtatni. Mondta, hogy látja Samun, hogy nagyon boldog. Megköszönte nekem :) Aranyos volt. Akármilyen bizar is ez a szitu, örültem neki. Szeretem az egyenes embereket. Jól esett a bizalom és az őszinteség.

Hallva az elmúlt karácsonyaimon érzett magányosságot, Samu felajánlotta, hogy feljön hozzám karácsony másnapján :) Nagyon meghatott. Még soha senki nem tett engem első helyre karácsonykor. Mindig vágytam arra, hogy a párommal meghitten, kettesben karácsonyozzunk, de mindig ott volt a két család miatti szakadék, amibe végül mindig én estem bele. Nagyszüleim, apám halála, nővérem külföldre költözése, anyum és hugom párra lelése óta a karácsony nálunk elvesztette az igazi velejét. Sokan nincsnek már ott, a maradék rohan, szervezi a saját programját. Kiveszett a nyugalom, béke, a környezet kizárása, egymásra figyelés. Egy sima vasárnapi ebéd hangulata lett, ami nem rossz, de a korábbiakhoz képest kevés. Gergő mindig hazautazott, tavaly meghivattam magam, de az is kicsit erőltetett lett így, Szenteste így is egyedül voltam. Idén meghittebb volt az otthoni ebéd is, mint lenni szokott. Este átjöttem a barátnőmhöz, akinél lakom, összedobtuk a családi sütikészleteket, pezsgőztünk, mandulalikőröztünk, idióta karácsonyi filmet néztünk, videótelefonáltunk Samuval. Jó volt :) Ma délután jön föl Samu. Kettesben leszünk másfél napot az albérletükben. Várom nagyon.

A szilvesztert idén is én szervezem, csak most az otthoni házba. Jön Samu is :) Nagyon szépre sikerül az év vége. Soha nem gondoltam volna, hogy így, de happy end van :)

Nektek is hasonlóan boldog és vidám év végi ünneplést, családozást, barátozást, bulizást, pihenést kívánok!

Randi <3

Pár napja úgy keltem, hogy szeretnék magam mellé valakit. Rájöttem, hogy a körökben ahol mozgok, a büdös életben nem találok senkit, viszonylag ritka madár az új ismerős és akkor az igényeimről még nem is beszéltem. Felregisztráltam egy meleg társkeresőre. Kiemeltem hogy barátokat és komoly kapcsolatot kedesek, más nem érdekel. Fél nap alatt 28-an írtak rám. A nagy részüktől kapásból elköszöntem, mert megkeseredett társfüggők voltak vagy túl nagynak éreztem a korkülönbséget. Szerelmes levelet is kaptam, de lehűtöttem a srácot, hogy két kép és három sor alapján nem ismer és nem tudom komolyan venni. Két srác volt, akikkel viszonylag sokat beszélgettünk. Az egyikük képről nem tetszett annyira de szimpi volt a beszélgetésünk alapján. A másik nagyon tetszett pár óra chat után randit is megbeszéltünk aznap estére...

Végül a randiból nem lett semmi. Lebetegedett de aztán meg inkább a barátaival bulizott. Még ő volt rám ideges, aztán könyörgött hogy találkozzam vele, aztán megint szidott. Elküldtem végül, mert nekem ez nem hiányzik.

A másik srácnak írtam, hogy randim lesz és ne haragudjon, de most mást választottam és azt tartanám korrektnek ha nem tartanék több vasat a tűzbe, csak egy helyre koncentrálnék. Megértette, aranyos volt.

Mikor az őrültről már tudtam, hogy nem akarok vele semmit, akkor újra ráírtam a másik srácra. Tökjó beszélgetés alakult ki köztünk. Bocsánatot kértem, hogy nem láttam meg benne elsőre a lehetőséget. 8 órát chateltünk, egy kis alvást leszámítva folytattuk egész nap. Tegnap fel is hívtam, egy órát beszéltünk. Nagyon durván megfelel az elvárásaimnak és ettől függetlenül elvarázsol. Nagyon lelkiismeretes, kedves, szerény, talpraesett, őszinte, komoly és vicces, figyelmes. Hihetetlen, mintha a kívánságaim alapján gyúrták volna össze. Nagyon érdekes dolgokat mond és őt is nagyon érdekli, amit én mondok. Eddig semmi negatívat nem találtam benne, de nem is keresek. Nagyon húz, én is őt, de az egész nem tudatos. Neki is a szex az nem egy bemutatkozó esemény, majd egyszer alakul, ha alakul. Nem is beszéltünk a szexről. Nem hittem, hogy létezik ilyen ember. Most vidéken van a szüleinél, hétfő este randizunk ;) Percenként ráírunk egymásra, nagyon egy hullámhosszon vagyunk.

Egyébként úgy néz ki Gergővel működik az őszinteség köztünk. Mikor utoljára találkoztunk megmutatta, hogy kivel jár, én hogy kivel fogok randizni. Jót beszélgettünk. Nem éreztem féltékenységet, rajta sem éreztem. A meghiúsult randim előtt még smst is írt, hogy érezzem jól magam. Persze ez jelentheti az ellenkezőjét is, de úgy érzem felesleges lenne túlkomplikálnom. Egyébként ami óta van az új srác, nem beszéltünk, nem is érzem, hogy lenne rá igényem.

Ezennel hivatalosan is adok blognevet az új fiúnak, legyen mostantól Samu ;)

Barátok

Sok minden változott a legutóbbi bejegyzésem óta. Egy eseménysorozatot szervezünk a munkatársammal, napok óta a lebonyolításán dolgozunk. A 8 órás munkanap után nég órákat töltünk bent, prezentációkat vezénylünk le. 9-10-ig bent vagyunk. Társasági életre sincs emellett időm, nem hogy leírni, hogy mi történik velem. Most kis darabokból rakom össze a sztorit, ha van szabad öt percem, akkor írok hozzá pár mondatot... Előre is elnézést, ha emiatt nem lesz néhol kerek a mondanivalóm.

A kimondott szakítás után megvolt az egy napos tombolás, részegedés a barátokkal, amit egy napos alvás követett. Este találkoztam egyik lány ismerösömmel, elmentünk vacsorázni. Találtunk egy jó helyet, nagyot beszélgettünk. Onnan mentem tovább egy újdonsült barátom lakására teázni. Egy meleg srác, chateltünk párszor. Vele is nagyon sokat beszélgettünk. Elgondolkoztató dolgokat mondott. Ott és akkor sokkolt, amit hallottam, de sokat segített, hogy helyre kattanjanak bennem dolgok. Azt mondta, hogy nagyon furcsa, hogy így kezelem a helyzetet. Gergő egy lépést akart hátralépni, de az nekem nem kényelmes ezért inkább százat hátráltam. Úgy kezelem ezt a kapcsolatot, mint egy hetero házasságot, pedig árnyaltabb a dolog. Valójában én szakítottam, mert Gergő nem akart elveszteni, de én képtelen vagyok szoros barátságban maradni vele. Ezeket be tudtam látni otthon egyedül. De úgy voltam vele, hogy a bennem zajló érzések nem engedik, hogy másképp viselkedjek...

Másnap nagyon furcsán keltem. Erotikus álmom volt, de a vágy tárgya nem Gergő, hanem egy idegen fiú volt. Ilyen már nagyon régen történt, teljesen Gergőre voltam beállva az elmúlt pár évben, más eszembe sem jutott. A kezdeti zavar után megörültem. Sütött a nap, sétáltam, jól éreztem magam. Reggel összefutottunk a lakásban, mikor mentem a kutyáért. Gergő és a lakás is idegennek tűnt, távolinak, mintha évekkel ezelőtt történt volna minden. A jó kedvem töretlen maradt, talán túlságosan is önfeledt voltam. Gergő nagyon leharcolt állapotban volt, nem értette, hogy mi van velem, de nem mondott rá semmit.

Napok múlv sem hiányzott, rendbe kerültem. Hétvégén ráírtam Gergőre, hogy ha már úgyis öszefutunk a lakás kipakolása miatt, akkor leülhetnénk kicsit beszélgetni. Így is lett. Órákon át dumáltunk, rég volt ennyire őszinte és nyugodt a kommunikáció köztünk. Elmondtam neki, hogy lezártam, továbbléptem, úgy érzem, hogy messze vagyok már tőle. Mint ember hiányzik, de kapcsolatba képtelen lennék vele kezdeni. Nagyon mások az igényeink, per pillanat nagyon máshogy működünk. Sokat tanultam az egészből. Nem akarok keseregni és a sebeimet nyalogatni, ami jó volt megmarad örökre, a többi meg tapasztalatnak oké. Elmondta, hogy előszőr nem akart szakítani, de ott hagytam. Belátta, hogy értelmetlen próbálkozni, elsüllyedt a depressziójában. Nem gondlta, hogy ennyire kikészül majd. Nem könnyebbült meg, csalódott a szerelemben, visszacsinálna mindent, ha tudna. Elmondtam, hogy én nem a múltban keresem a hibát, hanem  jelenre koncentrálok. Átrendezek mindent, jobbra törekszem. Sokat haladtam, boldogabb is vagyok. Visszajött a régi optimizmusom és a kifogyhatatlan energiám. Futok, edzek, egészségesen eszem. Abbahagytam a vegetáriánusságot, levágattam a hosszú hajam, kidobok mindent, amihez ragaszkodtam de visszahúz. Előre megyek, kűzdök a céljaimért. Láttam rajta, hogy örül, hogy jól vagyok. Megbeszéltük, hogy megpróbáljuk  barátságot kettőnk között. Azóta sokkal jobb minden. Nincsenek kínos kerülgetések, kombinálások, csak őszinte szavak. Egy-két naponta beszélünk, néha összefutunk, abszolút barátként tudok rá tekinteni, úgy érzem hogy ő is.

A környezetünk nem érti. Azt hiszik, hogy belül tombolok, hogy elnyomom a fájdalmat. Nem tudják elképzelni, hogy ennyi idő után továbbléptem volna. Telebeszélték a fejem, hogy lesz ez még rosszabb is, de én nem így érzem. Persze lehet, nem látom előre, hogy mi lesz, de majd én tudom, hogy mit érzek. Változó, hogy ki mennyire fogadja el ezt, vannak akiknek kifeezetten heves dühkitörései vannak és más barátaimtól akarnak bizonyosságot szerezni, hogy biztosan szarul vagyok igazából.

Annyi bajom van csak, hogy magányos vagyok, olyan mint gimis koromban. Hiába van most nagyon sok jó barátom, valami hiányzik. Valami és nem valaki, Gergő nincs a képben. Az életstílus, egy társ hiányzik, de közben kihasználom a szabadságomat is. Megyek mindenfele, sokkal többet találkozom barátokkal, aktívan szervezek mindenfélét. Nem lustálkodok. Csak kéne valaki, akinek odaadhatom a szeretetem, akinél leparkolhatok néha, akiért érdemes erősnek lennen. Nem keresek aktívan barátot. Nem az a cél, hogy mindenáron legyen valakim. Így hogy fogytam 15 kilót és rövid a hajam, sok az egy éjszakás jelentkező, de ez nem az én világom. Tettem egy próbát, de az is csak engem igazolt. Ha találkozok valakivel, aki nagyon megmozgat, készen állok egy kapcsolatra már ma is, de nekem csak komolyan megy :)

Szingli élet

Szakítottunk.

Gergő egyre pozitívabb volt a héten. Minden nap letettem az asztalra egy szál rózsát, estére mindig a vázában landolt. Mikor összefutottunk egyre oldottabb, vidámabb volt velem. Aztán szombat este írt, hogy tegyük át a nagy beszélgetést vasárnapról szerdára. Akkor eléggé kikészültem, de belementem. Hétfő délelőtt írt, hogy legyen aznap este. Nem tudtam dolgozni, teljesen készen voltam aznap.

Este elvitt randizni. Olyan volt két óra hosszat, mint a hőskorunkban. Teljesen elhitette velem, hogy folytatást szeretne. Aztán közölte, hogy fázik, hazamegy. Kicsit kiakadtam, mert nem beszéltünk meg semmit. Beültünk egy helyre. Mivel magától már megint nem mondott semmit, ezért kérdezgetni kezdtem. Megint a könnyebb végén fogta meg a beszélgetést, de ezúttal nem hagytam magam. Eleget vártam, nem csinálhatja ezt velem végtelenségig. Előtte el is döntöttem, hogy ha továbbra is ilyen, akkor én nem tudom ezt folytatni.

Felváltva voltak oldottabb témák és a lényegi beszélgetés köztünk. Aztán az egyik oldottabb szövegében kimondta a szakítás szót. Lecsaptam, megkérdeztem, hogy akkor ez egy szakítás?!? Csak mert egész addig nem mutatta jelét. Az. Onnantól kezdve nem törődtem tovább vele, hogy finomkodjak. Nagyrészt arról beszélt, hogy nem akar elveszíteni, de nem tud szerelmet érezni. Eszébe sem jutott, hogy ezután kevesebbet találkozunk, lazul a kapcsolatunk. Hét éve nagyon fontos vagyok neki, nélkülem nem is tudja elképzelni az életet... Mondtam neki, hogy ezt én is így érzem, de nem értem, hogy hogyan képzeli. Össze akart költözni, ugyanúgy folytatni a kettőnk kapcsolatát, csak szerelem nélkül. Mondtam, hogy ettől én nagyon szenvednék, mert szerelmes vagyok. Nem tudnám végignézni, ahogy ismerkedik. Nem tudom elképzelni, hogy ez teljesen őszinte tudna lenni köztünk. Nem bírja a felelősséget, a kimondott dolgokat, ezért inkább éljünk egymás mellett káoszban. Most egyikünknek sem erre van szüksége. Újra össze kell tennünk magunkat, mert az utóbbi években elhagytuk magunk. Nem tudok már asszisztálni az életéhez, szerelmes vagyok, de nem hülye. Nem fizetek egy albérletet neki, nem viszem nyaralni, nem főzök neki finomakat, nem bújok vele ágyba, ha nem akar engem ugyanúgy, ahogy én is őt. Aztán egy szép napon lelép valakivel, akivel beizzik a láng, ő meg szólt ugye, hogy nem szerelmes...

Megbeszéltük, hogy per pillanat, ahol tartunk az életben, az nem összeegyeztethető tovább. Mindketten el tudjuk képzelni, hogy évek múlva megint fellobban köztünk a láng és újra egymásra találunk. Azért mondtam neki, hogy ezzel ne hitegesse magát, ne várjunk egymásra, mert elmegy mellettünk az élet. Lehet, hogy így lesz, lehet hogy valami jobb vár ránk. Viccből megfogadtuk, ha 40 évesen is szinglik maradunk, akkor folytatjuk mindenképp.

Nem akarta átbeszélni a kettőnk között történt dolgokat, ki nem mondott problémákat. Elfáradt, sokkolta hogy nem akarom többé látni. Nem hagytam neki, hogy megint elmeneküljön. Előszedtünk apróságokat. A lényeg az, hogy én mindent megmondtam neki, ami engem zavart, de ő nem akart megbántani. Mondtam neki, hogy hosszú távon ez lett belőle. Ha ott és akkor kimondja, tudtam volna változtatni, esetleg megmagyarázni. Elmondtam neki, hogy nagyon fájt, hogy egy ideje nem állt mellettem. Ha szarul voltam este, nem ölelt át, nem mondta hogy semmi baj. Régen igen, mostanában magamra voltam utalva ilyen szempontból. Láttam rajta, hogy sajnálja. Mondtam neki, amit anyumtól hallottam. Egy ember akkor tud őszintén adni, ha már neki megvan a 100%. Egyébként valaki sérül. Velünk ez történt. A másiknak adtunk sok mindent, de magunkat nem tudtuk adni, mert az elveszett. Egyikünk sem azt az embert látja az asztal túloldalán, akit rég, hanem egy árnyékot. Ezt nem csinálhatjuk egymással. Ha mindketten most összekapjuk magunkat, akkor mint két felnőtt, független férfi, semmi akadálya, hogy adjunk egymásnak.

Végül elindultunk, mert Gergőnek már nagyon menekülhetnékje volt. A Balhán egyszercsak nem szállt fel velem a villamosra, eltűnt. El sem búcsúztunk. Nem akarta hallani. Ismerem, felkészültem erre is. Viszont engem bántott volna, ha nem mondok ki utoljára, hogy mit jelent nekem. Előre írtam egy búcsúlevelet, ami otthon fogadta a rózsák mellett. Sajnálom, hogy így alakult köztünk. Nagyon szerettem, szeretem, de be kell látnunk, hogy ebben a formában sokat szenvedünk. Tiszta szívemből azt kívánom, hogy legyen boldog, még ha most nehéz is elfogadnom, hogy nem mellettem lesz az. Ha a későbbiekben összefutunk, bárhogy is viselkedek tudnia kell, hogy nem haragszom és mindig lesz egy kis zug számára a szívemben. Köszönök mindent, amit értem tett. Nem bánok semmit, de fáj hogy ez lett a vége!

Még 2 nap

Még két nap maradt az eddigi életemből. Vasárnap délután ülünk le beszélni Gergővel újra, végleges döntést hozni. Pár napja jobban lettem, a saját hibáim kijavításán dolgozom és reménykedek. Egyre erősebb bennem a remény a folytatásra. Sok apró részletet tudnék mondani, de főleg megérzés...

Most megint nem tudok aludni. Tele lesz programokkal a hétvégém, csupa nagyszerű emberekkel találkozom. Görcsben van a gyomrom, tovább fogyok.

Vasárnapra idegbeteg leszek, ha ilyen szinten folytatódik ez az érzés. Gergő kevesebb mint egy hete azt mondta, hogy nem vagyok türelmes ember. Rosszul esett, hogy ezt mondja, de jobban ismer, mint én magamat.. Azóta nem nyaggatom, be szeretném bizonyítani, hogy bármeddig van türelmem vele kapcsolatban. Úgy örülnék, ha most itt lenne és megnyugtatna. Nem szabad beleélnem magam. Nehéz! Hiányzik! Féltem!

Reménysugár

Vasárnap útban a lakás fele egyre erősebb reményt éreztem. Elkezdett bennem valami nyüzsögni, mosolyogtam, vártam a percet, mikor újra látom majd Gergőt. Úgy éreztem, hogy bizonyítanom kell. Bocsánatot kérni mentem haza, bebizonyítani, hogy fontos nekem, oda akartam rá figyelni. Vettem egy szál vörös rózsát.

Gergő még aludt, mikor odaértem. Kitakarítottam a konyhát, rendet raktam. Az asztalt is letakarítottam, a közepére tettem a rózsát. Lementem valami kajáért, végül elmentem boltba bevásárolni. Eszembe jutott, hogy sok szép pillanatunk kötődik a közös evéshez. Csupa olyan dolgot vettem, amit tudom, hogy szeret. Visszamentem, még mindig az ágyban volt. A rózsa vázában a konyhapulton. Örültem, hogy vízbe tette, számít. Visszatettem vázástól az asztal közepére. Gyorsan megfőztem, terítettem. Közben kijött, mondta hogy jó illat van. Kérdeztem, hogy éhes -e. Igen. Tálaltam, leültünk. Beszélgettünk, hülyültünk, mintha mi se történt volna.

Kaja után megkérdeztem, hogy tud -e enni. Igen. Én nem. Bocsánatot kértem. Nem értette, hogy miért. Mondtam, hogy azért mert felkaptam a vizet pénteken. Nem hagytam, hogy elmondjon mindent, az indulataim felül kerekedtek rajtam. A régi figyelmetlenségeimért, szúrkálódásaimért, bántásaimért is bocsánatot kértem. Nem vezetett sehova, nem szeretnék neki ártani. Nem jó módszert választottam, hogy megnyissam jobban. Megkérdeztem, hogy lehetségesnek tartja -e az újrakezdést. Nem mondta, hogy nem, de fájdalmasan tiltakozott. Elkezdtem meggyőzni. Szerintem nincs vesztenivalónk. Mióta a szakadék elkezdődött köztünk, még nem próbáltunk meg érdemben tenni ellene. Már régen érzem, hiába mondtam. A felismerés még nem megoldás. Szerintem ki kellene próbálnunk, milyen ha visszalépünk sok sok lépcsőt és máshogy tesszük meg együtt. Utánaolvastam meleg párterápiáknak, engem meggyőztek, hogy kérjünk külső segítséget. Elakadtunk mindketten, külön külön is. Nem csoda hogy együtt nem megy mostanában. Anyukám egyik bölcs mondása, hogy az ember akkor tud adni, ha már magának megadott mindent. A maradékból, pluszból lehet őszintén adni, abból később sem lesz baj. Előszőr bizonytalan volt, tiltakozott. Meggyőztem, hogy ez nem a folytatás megvásárlása. Egymás motivációjának, döntéseinek a megismerése. Magunktól elakadtunk, nem tudunk közös nevezőre jutni, mindegy hogy mi az a nevező. Ha még lehet ebből a kapcsolatból valami, miért ne adjuk meg az esélyét? Lezárni is segít a terápia, ha úgy döntünk alatta. Kérte, hogy küldjem át a linket. Mondta, ha folytatjuk is esetleg, akkor is lakjunk most külön. Mondtam, hogy rendben, kezdjük ezeket előről. Mondta, szeretne egyedül lenni, mert fel akarja építeni magát. Tudom, erről már tavaly is volt szó. Jót fog velünk tenni a távolság, növeli a bizsergést. Végül annyit igért meg, hogy gondolkozik azokon, amiket mondtam, de idő kell neki. Mindketten indultunk egy egy baráthoz beszélgetni. Mondtam, hogy este visszajövök, mondta rendben. Nem emlékszem, de valamire azt mondta, hogy türelmetlen ember vagyok.

Sokat beszélgettünk a legjobb barátommal aznap este. Szerinte mindkettőnknek jót tesz, ha most mindent nagyon megváltoztatunk, legyen az akár szakítás, akár tiszta lap.

Visszamentem, nem volt otthon még. Közben rámírt egy közös ismerős, hogy ebédelnünk együtt hétfőn. Kérdeztem tőle, hogy azért kérdezi -e, mert hallotta, mi történt. Nem, új volt neki. Fel akartam hívni, mert nem válaszolt egy ideje. Kinyomoztam a számát. Gergővel közös ismerősük adta meg a számot, a hangomból arra is rájött, hogy baj van. Nem akartam elmondani, de kicsúszott. Gergő és ez a srác jó barátok, neki kellett volna mondania. Inni akart velem, mondtam, hogy jól esik, de Gergőnek nagyobb szüksége van a barátságára most. Megigérte, hogy felhívja. Közben beszéltem a lánnyal is. Megbeszéltük a hétfői ebédet. Beszéltünk még egy lánnyal, akinél most lakom. Aztán nagyon lefáradtam, befeküdtem az ágyba és már aludtam is.

Gergő éjszaka jött haza. Nem ment fel a galériára aludni, befeküdt mellém, de az ágy másik végébe. Nagy nehezen elaludtam. Hajnalban sírógörccsel ébredtem. Próbáltam elfolytani, de nem ment. Majdnem egy órán át tartott, közben Gergő úgy tett, mintha aludna. A kutya próbált megvígasztalni. Kimentem a konyhába, órákig vegetáltam. Betettem egy szirmot a rózsából Gergő szemüvegtokjába. Kitettem az asztalra néhány közös emléket a pénztárcámból. Bútor számlát, holland repjegyet. Fontosak neki a tárgyi emlékek.

Korán mentem be dolgozni, egész nap a meló éltetett. Közben a fél világgal chateltem. Sok barát, ismerős van mellettem. Minden napra van valaki, aki segít. Visszavittem a kutyát a lakásba. A szirom az asztalon volt. Jelentheti azt is, hogy nem kell neki, meg azt is, hogy tudatni akarja velem, hogy észrevette. A papírokon ott volt egy papír tőle. Jegyzetei egy munkáról, időpontjai a hétre. Nem tudom, hogy érti, lehet hogy csak meg akarta mutatni, hogy látta, amit odatettem.

Elmentünk sportolni a munkatársammal. Közben írtam Gergőnek, hogy az a tervem, hogy este megyek fel cuccokért, a barátomnál alszom, reggel jövök a kutyáért. Ez a napi forgatókönyv. Írta, hogy neki is oké így. Írtam, hogy szóljon, ha beszélni akar. Mondta, hogy elég elfoglalt, de szól majd. Megkérdeztem, hogy a haverja felhívta -e. Mondta, hogy nem. Írtam, hogy véletlen elmondtam, vígasztalni akart, de hozzá irányítottam. Megköszönte.

A mozgás után nagyon fáradtan mentem fel a lakásba. Ott volt Gergő. Nyugodtan beszélgettünk. Figyeltem rá, láttam hogy észrevette. Mondta, hogy öt napja fáj a hasa, próbáltam tanácsokat adni. Olvasott közben, de egyre többet tette le a könyvet. Végre a szemembe nézet, nem volt hideg velem. Jól esett, Nagyon lassan pakoltam, segített. Már már meghitt volt. Megkérdeztem, hogy hogy legyenek a dolgok a lakással. Azt mondta, hogy hétvégére kap választ a koliból, hogy mikor költözhet. Oké. És a telefonnal, mi legyen? Mondta, hogy fizeti a hűségnyilatkozatot helyettem, havonta küldi a pénzt. Mondtam, hogy rendben. Megkérdeztem azt is, hogy mikor tudunk nagyot beszélni. Hétvégén. Persze mondtam, hogy szóljon, ha még kell majd idő, várok rá akármeddig. Elköszöntünk. Vigyázz magadra, ezt mondta mindkettőnk.

Útközben véletlen Gergőnek küldtem egy sms-t amit nem neki szántam. Elnézést kértem. Azt írta semmi baj, vigyázzak magamra. Jól esett az este, megnyugtatott. Kitaláltam, hogy nem adom fel, szórom az apró jeleimet. Most egész bizakodó vagyok az újrakezdést illetően. Nem merem teljesen belélni magam. Később bánnám, ha nem tennék meg most mindent. Ha még nincs veszve minden, akkor hatni fog rá a sok apró kedvesség. Szívből jön.

Várok. Úgy, mint rég, mintha a szomszéd szobában lenne. Itt is van meg nem is, ettől indult be annó a szerelem. Nem a folytonos egymáson lógástól. Várok. Bizakodom.

Boldogság, gyere haza!

Péntek este Gergő azt mondta, hogy már nem szerelmes. Megérdezte, hogy én az vagyok -e. Azt válaszoltam, hogy igen. Ezután három órán keresztül nem szóltunk egymáshoz.

Összeomlottam. Ültünk a konyhában és nem tudtunk megszólalni. Rendeltem alkoholt, hogy megeredjen a nyelvünk. Józanul akartam beszélni, de egyszerűen nem ment.

Elsőként megszólaltam, megkérdeztem, hogy akar -e erről most beszélni. Mondta, hogy nehéz. Mondtam, hogy muszáj. Hamar berugtunk, nem minden tiszta a beszélgetésből. Kemény voltam vele, nem tudtam megnyugodni. Mondta hogy nehéz neki, nem akarja, hogy így legyen. Nem érti az okát, keresi a hibákat. Én meg folyton csak a szakítás praktikus részleteivel traktáltam, pedig egy szóval sem mondta, hogy ezt szeretné.

Hajnalban eljöttem az egyik barátomhoz, estig folytattuk az ivást. Ledőltem egy kicsit aludni, mert vártunk még egy lányt a társoságból és össze akartam szedni magam kicsit. Nagyon rossz volt másnaposan egyedül felébredni. Józan fejjel újra átgondoltam a dolgokat, segítettek a lányok is.

Most úgy érzem, hogy megér egy próbát feleleveníteni a múltat. Vagy máshogy, de együtt újra kezdeni. Rájöttem, hogy nem is biztos, hogy Gergő szakítani akar, csak én kezeltem ezt ennyire fekete fehéren. Időt akartam neki hagyni, hogy tisztázza az érzéseit, de most úgy érzem, hogy cserben hagytam. Ha úgy döntünk, hogy folytatjuk, akkor sok energiát kell beletennem a kapcsolatba. Szégyenlem magam, hogy büszkeségi kérdést csináltam a helyzetből. Ezzel csak az indulatomról győztem meg, a szerelmünket nem mutattam ki. Eltávolodtam tőle, megértem, hogy úgy érzi nem tud szeretni. Nem így viselkedtem vele, mikor megszeretett. Sokkal gondoskodóbb, megértőbb voltam. Ő is velem. Le kell győznünk a büszkeségünket. Kár lenne mindent kidobni az ablakon. El sem tudom képzelni.

Rossz belegondolnom, hogy szenved. Szeretnék neki segíteni, szeretném hogy visszakapja azt az embert, akit elveszített. Megváltoztam apám halála óta. Bizalmatlanabb vagyok, nem lehet rám számítani. Nem támogattam mindenben, önző voltam vele. El akarom ezeket mondani neki. Azt akarom, hogy ne hibáztassa magát, amiatt ahogy érez. Jó oka van rá. Sokat változott ő is, sok mindenben én sem számíthattam rá, de el tudom felejteni. Érte mindenre képes vagyok, szeretnék kűzdeni a szerelméért.

Mindketten szeretnénk visszakapni a társunkat, szerelmünket. Tegnap megmagyarázhatatlan módon újra remény támadt bennem. Szeretném vele megosztani. Félek attól, hogy nem érinti meg, de most csak ez éltet.

Írtam neki hajnalban egy hosszú levelet. Olyat, amit régen szoktam. Megálltam, odafigyelek rá, leromboltam a falaimat. Bocsánatot kértem. Megkérdeztem, hogy mit szeretne. Egyszerű dolgok, de valamiért eddig hülye voltam és nem figyeltem rá eléggé. Reggel írtam neki sms-t, hogy mikor van ma otthon. Megkérdeztem, hogy tudunk -e ma beszélni. Még nem válaszolt. Várok, de belebolondulok. Félek. Féltem. Hiányzik!

Emberi kapcsolataim javítása 1.

Visszaolvasva elég depressziós a három héttel ezelőtti bejegyzésem, ahol a kapcsolataim halványodásán kesergek. Nem is tudom miért olvasok vissza... Eldöntöttem, mikor belefogtam a blogírásba, hogy igyekszem nem cenzúrázni magam. A hirtelen felindulásból megírt, lázas, indulatos, elkeseredett gondolatok is igaziak, ott és akkor. Nem tagadom le magamat, ez is hozzám tartozik. A fájdalmak, előttem tornyosulni látszó hegyek, mind, mind engem jellemeznek. Nekem is furcsa magamat olvasni, megfogalmazódik bennem az igény, hogy fogjam vissza magam. Viszont elegem van a megfelelési igényből. Sajnos a munkám többek között arról szól, hogy másoknak megfeleljek, mint szolgáltató. Illetve a termék, amit készítek az ügyfeleim ügyfeleinek kell, hogy megfeleljen. Gondolhatjátok, hogy mennyire elegem van ebből és a magánéletemben mennyire próbálok mindenféle megtévesztéstől és alakoskodástól elhatárolódni.

Nem olyan vészes - már - a helyzet, mint ahogy azt hetekkel ezelőtt láttam. A gangon depiző estét egy hosszú, barátokkal dorbézolós másnap követte. Voltuk Gergővel Bin Jip koncerten. A magyarok közül nálam, most ők az abszolút kedvencek. Harcsa Vera hangjától megborzongok, ritka intenzív hatással van rám. Gergővel ez volt a nyolcadik koncertünk tőlük. Eljött még két barátunk. Az egyikük a lány, aki most diplomázik ott, ahol én is két éve. Válik, szresszel, mostanában sok időt töltünk együtt. Segítek neki, szakmában, kikapcsolódni, meghallgatom a problémáit. Gergővel is jóban lettek, sokat beszélgetnek. A másik lány pedig a munkatársam és legjobb barátom jelenlegi ellenpólusa. Az ő évek óta húzódó konfliktusuk feszítette szét a baráti társaságot. A többiekkel viszont úgy vagyunk egy ideje, hogy nem érdekel már minket, elhatárolódunk a kettejük háborújától. Meg is beszéltük a múlt hétvégén, hogy tőlük függetlenül mi 2 hetente találkozunk, ők is meg vannak hívva, aki jön az jön... Külön külön mindkettőjükkel jóban vagyok, nem hagyom már, hogy akár fegyverként, akár pajzsként használjanak egymás ellen. Mint a múltheti lelkizéskor kiderült, a társaság többi tagja is ugyanezt gondolja. Úgy érzem, hogy végre sikerül összetartanunk.

Szóval a koncert után a diplomázó lány hazament a diplomamunkáját csiszolni, mi hárman meg az Akváriumnál boroztunk még egy órát. Gergőt hazakísértük, ketten mentünk tovább a társoság további tagjait felkutatni. Kitérők után végül egy másik lánnyal ketten maradtunk. Ő volt a lakótársunk fél évig Gergővel. A többiek bepunnyadtak és hazamentek. Minketten örörködtünk egy darabig, aztán egy helyen letelepedve elkeztünk lelkizni. Noszogattam, hogy szedje össze magát, bíztattam, végül elsírta magát a vállamon. Én is kiöntöttem neki a lelki szemetesládámat. Eleséltem a gangos depimet, hogy hiányoznak nekem, hogy sokat vagyok magányos. Hajnalig beszélgettünk az utcán sétálva. Jól esett, végre újra érezhettem, hogy vannak emberek, akikkel fontosak vagyunk egymásnak az ökörködésen túl.

Azóta többmindenkivel találkoztunk, voltak közös programjaink. A sors iróniája, hogy véletlenül is összeakadunk, mióta többen kifejeztük, hogy hiányzunk egymásnak. Három emberrel is összetalálkoztunk teljesen véletlenül az elmúlt egy héten :)

Mostmár igyekszem tudatosabban is tervezni a barátokkal. Majdnem elveszítve őket, tudom hogy mennyire fontosak vagyunk egymásnak. Mostmár látom, hogy nem vesztettem el senkit, csak türelmesebbbnek kell lennem velük és kitartóbbnak kell lennem, ha közös programot szeretnék velük, vagy bízhatok a véletlen találkozókban :)

Kapcsolatok

Évekkel ezelőtt befagytak az emberi kapcsolataim. Persze jönnek-mennek körülöttem új emberek, de már régen fogott meg valaki. Utoljára két éve szereztem új barátot, azóta csak egy-két ismerőssel bővült a kör. Barátságokról beszélek. Munkakapcsolatok nyílván születnek rendszeresen, mert muszáj újabb és újabb projekteket szerezni.

A meglévő kapcsolataim változnak, gyengülnek, erősödnek. Főleg a családomban történnek változások, főleg, hogy a  munka is összeköt mostmár minket. Felnőttként kezelnek már minket is a hugommal együtt. Bátyámmal sokat találkozunk, nővéremmel ritkán, de akkor intenzíven. Anyuval kéthavonta leülünk egy üveg bor mellé és átbeszélgetjük az egész napot. Hugommal telefonon beszélünk néha félórákat.

Gergővel és a legjobb barátommal (már többször adtam neki fedőnevet itt a blogon, de egyikre sem emlékszem, legyen mostantól Réka)  naponta találkounk. Az egyikükkel együtt lakok, a másikukkal együtt dolgozok. Réka barátjával négyen szoktunk egy-két hetente duplarandi jelleggel közös programot csinálni. Mozi, vagy csak tévézés, vásárlás stb.

A fősulis baráti kör megvan, bár egyre több a széthúzás. Nekem senkivel sem változott a kapcsolatom, bár ritkábban találkozunk, a közös facebook csoportban naponta többször is kommunikálunk. Két-három hetente együtt bulizunk. Van egy lány, aki most végez a fősulin, vele külön szoktunk találkozni. Hetente átjön a kutyájával, vagy elmegyünk közös kutyasétáltatásra. Néha spontán elhív valahova, moziba, kiállításmegnyitóra, koncertre és akkor megyünk :)

A gimiből egy társoságom maradt meg. A nagy részükkel gyerektáborokat szerveztünk annó közösen. Az ő körük bővült tagokkal egyetemről, innen-onnan. Velük kb. havonta-másfél havonta találkozom. Sokan vannak, mindig pezsegnek, vicces programokat szoktak szervezni. Néhányukkal személyesen is jó a kapcsolatunk, sokat beszélgetünk, viccelődünk, a többiekkel csak társaság szinten vagyunk barátok.

Van még Gergő egyetemi társasága. Szétszéledtek az alapképzés után, sokan nem is ismerik egymást. Itt vannak kisebb körök. Évente szerveznek össztalálkozót, de kisebb együtt bulizások pár hetente előfordulnak. Köztük van egy lány, akivel gyakran, hetente többször is találkozunk. Feljön egy üveg borral, vagy mi megyünk fel hozzá, elhív valahova, kiülünk egy térre beszélgetni. Ezek is spontánul szoktak történni.

Még van Gergő huga, ők hetente találkoznak, én csak ritkán látom. Régebben voltak közös programjaink, mostanában nagyobb a távolság.

Gergőnek van néhány meleg barátja. Közülük egyet ismerek. Párszor találkoztunk, de nem lettünk nagy barátok. Nincs bajunk egymással, de nagyon különbözünk. Szerintem mindketten kicsit kellemetlenül érezzük magunkat a másik társaságában, mert nem akarunk rosszban lenni, de nehéz miről beszélni, ha ennyire mások vagyunk.

Ennyi, más nincs. A többiek ismerősök a munkahelyről, vagy a gimiből, fősuliból. Ha összefutunk, köszönünk egymásnak, max. pár szót beszélgetünk, de semmi több.

Ez így állandósult. A különböző társaságokat néha vegyítjük, de tartós híd nem épült ki köztük.

Másfél éve írom ezt a blogot - több-kevesebb intenzitással... - és innen sem lettek eddig új barátaim. Néhányotokkal leveleztünk, de mindig megakadt valahol a kommunikáció. Nem vagyok ebben jó, na. Sajnálom, mert vannak itt szimpi emberek.

Nem tudok hogyan közelíteni. Nyomulni nem akarok, mert nem az én stílusom egyrészt, másrészt nem akarom hogy félreérthetőek legyenek a barátkozási szándékaim. Talán pont ez a bajom. Nem tudom kezelni, hogy hol a határ melegeknél a barátság és a több között. Ha megkedvelek valakit, akkor nagyon közvetlen, szókimondó, őszinte vagyok vele, amit már sokszor félreértettek. (Lányok a gimiben, fősulin...) Testileg viszont nagyon zárkózott vagyok, már egy kézfogástól is zavarba jövök. Családommal, barátaimmal sem szoktunk egymáshoz érni, pusziszkodni, ölelkezni, maximunm nagyon kivételes esetben. Ahhoz már nagyon nagy bizalom kell nálam, hogy ne féljek ilyen szinten a másiktól.

Türelmetlen is vagyok. Ha szimpi a másik, akkor rögtön szeretném, ha nagyon jó barátok lennénk. Ilyenkor sok vagyok, átugrok határokat, nagylelkű vagyok ok nélkül, megbolygatok olyan témákat, amihez már nagyobb bizalom kéne, összességében elijesztem az embereket. Ha megérzem, hogy a másik inkább menekülne már előlem, akkor bepánikolok. Megpróbálok kedvesebb, megértőbb lenni. Valószínő ilyenkor már kifejezetten őrültnek tartanak... Elszomorodom, hogy nem vevők rám a többiek. (Túl furcsa vagyok, nem tartom be a társadalmi illemszabályokat. Nem véletlen kattant az összes ismerősöm. Együtt hányunk fittyet egy csomó társadalmi beidegződésre...) Elmegy minden önbizalmam. A háttérbe vonulok és meghúzom magam, hogy ne okozzak több kellemetlenséget a másiknak. Legközelebb már kellemetlenül érzem magam, ha újra beszélünk. Nem szeretnék sok lenni, nem szeretnék kellemetlen lenni, inkább legyek unalmas, semleges, mint zavaró. Így végül érdektelenségbe fullad az egész és egy furcsa, de talán kevésbé idegesítő képet hagyok magam után.

Nem tudom fog -e ez változni. Megjátszani nem fogom magam, ilyen vagyok. Néha sok. Sajnálom.

Családi beszélgetés természetesen

Húsvéti ebéd volt tegnap anyuméknál. Ott volt mindhárom tesóm a párjával, bátyámék a gyerekekkel, és anyu. Sajnos Gergő dolgozott, úgyhogy nem tudott eljönni. Mindenki hiányolta, kérdezgettek róla.

Ebéd után az asztal mellett maradtunk beszélgetni. Anyum vicceskedve mesélte, hogy 8 éve nem született már unokája, de most mégis lett két új, hogy a nővérem új barátjának vannak kicsi gyerekei. Bátyámék mondták, hogy náluk már nem lesz több, hugom nagyon tiltakozik még a gyerek témától.

Jött a kínos csönd, mikor mindenki eljutott odáig gondolatban, hogy négyünk közül csak én nem lettem megemlítve. Aztán a nővérem rákérdezett, hogy itthon fogadhatnak -e örökbe gyereket egynemű párok. Mondtam, hogy nem, de ha aktuális lesz a téma, akkor meg fogjuk oldani valahogy. Anyum is mondta, hogy tudja hogy szeretnék majd gyerekeket, addigra reméli változik annyit a világ, hogy egyszerűbb legyen nekünk. Aztán elmesélte, hogy volt egy Czeizel Endre előadáson, ami Pilinszkyről és a titkolt melegségéről szólt, illetve a kutatásokról, amik kimutatták, hogy közös gén örökítgeti a homoszexualitásra való hajlamot és a művészi tehetséget. Aztán elmesélte, hogy állítólag a nők 99 %-a, akit a terhessége alatt erről megkérdeztek, elvetetné, ha a születendő gyerekéről kiderülne, hogy hajlamos lehet s homoszexualitásra és a művészetre... Mondta, hogy szerinte ez durva és ő biztos nem vetetett volna el adott esetben. Aztán mondta, hogy bocsánatot kér, hogy ezt ő örökítette rám. Erre a nővéremmel felnevettünk, mondtam hogy nincs mit sajnálni, boldog vagyok. Aztán még a nővérem taglalta, hogy szereti Pilinszkyt és nem is tudta róla, hogy meleg, de akkor ennek fényében újraolvassa a verseit. Anyum mondta, hogy sajnálja azokat, akik nem tudják felvállalni a melegségüket és eltorzítják emiatt az önképüket. Ebben mindenki egyetértett, hogy nagyon jól tettem, hogy elmondtam és látszik rajtam, hogy nincsenek félelmeim. Gergőről is kérdeztek, hogy a családja hogy viszonyult, viszonyul ehhez a témához. Mondtam, hogy az apjának egy pillanatig sem volt ezzel problémája, az anyja is támogatja, szeret engem is, de érezhetően neki idő kellett, amíg ezt feldolgozta. Anyummal mikor találkoztak és egy percre kettesben maradtak, akkor rögtön kérdezgette, hogy ő hogy emésztette, meg a fia melegségét. Anyu igyekezett megnyugtatni. Gergő tesója homofób ellenes aktivista táborba akart menni valahova külföldre, pár éve, mikor még csak sejtette, hogy mi együtt vagyunk. Azóta is támogat, szeret minket így együtt. Szóval ők is pozitívan kezelik ezt a helyzetet.

Összességében nagyon boldog voltam, hogy teljesen természetesen, a rossz időjárás, a nővérem megváltozott élethelyzete és a hugom barátjának kaszkadőrös kalandjai között ez a téma is feljött és mindenki hozzá is szólt. Minimális része volt kínos a beszélgetésnek, de minenkin érződött a jó szándék és sajnos a tájékozatlanság is. Utóbbi gyorsan változni fog, ha folytatódik ez a hangulat a többi családi eseményen is. Pár éve nem számítottam volna arra, hogy nyugiban elrétesezgetünk és közben az előbújás a téma :)

Szeretem a családom, másnak is hasonlót kívánok!

Hétvégék

Szombaton általában nem csinálunk semmit. Itthon pihenünk Gergővel. Nem dolgozok, ha péntekről marad munkám, azzal csak vasárnap foglalkozok. Főiskola első évében csináltam azt, hogy szombatonként meg sem mozdultam, most pár hónapja megint beállt ez a ciklus. Kell egy ingerszegény nap, mikor feldolgozom az elmúlt pár nap történéseit, mikor nem kell terveznem, mikor nem felelek semmiért, mikor az mozgathat egyedül, ami jól esik... Így vagyok most egyensúlyban. Ez egy olyan nap, mikor kimondatlanul egymással foglalkozunk. Hétköznap beszélgetni sem nagyon van időnk, közös programokra pedig egyáltalán nem. Szombaton ezért el sem szakadunk egymástól.

Vasárnap az aktív kikapcsolódásé és ez az a nap, mikor felkészülök a következő hétre. Hosszú évek munkája, hogy már nem érzem azt a jajmármingyártvégeahétvégénekdeszörnyű állapotot. Inkább olyanok szoktak lenni a vasárnapjaim, mintha mindig újra és újra élném ugyanazt a napot. Igyekszem mindent belesűríteni, olyan élményeket felhalmozni, amikre hétköznap esélyem sincs. Dolgozom kicsit, rendberakom a gépemet, blogokat olvasok, sétálunk, főzünk, barátokkal beszélgetünk, kutyázunk, átmegyünk segíteni a diplomaőrületben széteső barátunknak, áthívunk másokat vacsorára, múzeumba megyünk...

Ilyenek általában a hétvégéink.

A hét csúcspontja - péntek

Hosszú hetem volt/van. Sok a megrendelés, napi 10-14 órát ülök az irodában. Két pályázatot is nyertünk a múlt héten, mindkettőt az én terveimmel. Most ez azt jelenti, hogy a többi megrendelésen felül most ezekkel is fogalkoznom kellett a héten. A munkatársam már dolgozott az egyik társasággal, velük jó a hangulat, főleg hogy mobil játékon dolgozunk. Napi fél órát egyeztetünk, brainstormingolunk skype-on. Nehéz hozzászoknom. Telefonálni is utálok, még barátokkal is, nem hogy idegenekkel... Általában emailben vagy személyesen tartom a kapcsolatot az ügyfelekkel, de ehhez is hozzá kell szoknom. Mostmár arra is figyelnem kell, hogy a reggeli kávé előtt - 11 körül üzemelik be a kávégépet az irodában, addig no kávé... - is kinézzek valahogy, a webcam miatt... Általában lazára veszem a figurát, ha nincs tárgyalásunk ügyféllel, sokszor direkt komolytalanul öltözünk fel a munkatársammal, hogy ezzel is oldjuk a hétköznapok szürkeségét :) Közben a kutya jön-megy szétdobálja a játékait, néha átjön egy-egy haverja a folyosóról és ott játszanak a lábamnál.

Szóval nagy volt a hajtás egész héten. Pénteken benézett az egyik fejlesztő srác egyeztetni. Közben volt egy meetingünk a bátyámmal, aki marketinges tippeket adott az egyik ügyfélnek a honlapjához, amin épp a munkatársam dolgozik. Korábban jött, a fejlesztő srác meg tovább maradt, mert oktatásra jött fel vidékről és közben nem volt hova mennie. Kicsit burleszk jelenet volt, ahogy több minden egyszerre zajlott. Miután mindenki elment, kicsit leengedtünk. Közben jött két mail. Mindkettő megrendelés. Az egyik a stúdiónak, egy külföldi cégtől hosszútávú partneri szerződést szeretne, a másik nekem, hogy vegyek részt egy start up munkában. Már ezeken poénkodunk a munkatárssal, új megrendeőkkel riogatjuk egymást :)

A bátyám elhozott leveleket otthonról. Az egyikből kiderült, hogy örököltem részvényeket elég magas értéken, de csak most tudtam meg, mert valamiért a hagyatéki ügyintézés során annó elkallódott. Sajnos a bank már zárva volt, előtte még nyomdába is kellett mennem, úgyhogy nem tudtam a végére járni a dolognak. Nagyon úgy néz ki, hogy most egy évre megoldódott az anyagi biztonságunk, addigra már tuti a céges ügyek is oda jutnak, hogy bőven eltartsanak minket. Szóval ez most egy nagy terhet vett le rólam. Érzem a megkönnyebbülést fizikailag is, egészen nyugadt vagyok azóta.

Anyukámmal emaileztem, illetve írtam neki egy hosszú emailt. Karácsony óta nem beszéltünk, mert mindenkinek sok a dolga. Találkozni is csak egyszer, futólag sikerült egy kiállítás megnyitónkon, de onnan is rohant, csak köszönni tudtunk egymásnak. Hugomat is felhívtam, egy órát beszéltünk telefonon. Szegény egy éve keres munkát, mint Gergő, de neki is ugyanaz a baja, hogy a diplomájával meg van lőve. Szakmába vágó munkát nem talál, mert telített a piac, bármi másoz meg vagy alul-, vagy túlképzett... Próbálkoznak mindketten, közben nyelvet tanulnak.

8 körül végeztem az irodában. Két koraesti programot le kellett mondanom emiatt, de a harmadikra odaértünk Gergővel. A volt csoporttársai összeültek mulatni egy helyen, oda mentünk mi is. Az elején túl oldott volt a hangulat a fáradtsági szintünkhöz képest, de egy óra alatt behoztuk a lemaradást :P Sokat beszélgettem külön-külön emberekkel, jól éreztem magam.

Azt gondoltam ennél gondtalanabbul már nem érezhetném magam, az életkörülményeimhez képest, mikor kaptam egy válasz mailt anyukámtól. Nővéremmel kapcsolatban már hónapok óta kommunikációs blokk van. Válnak a férjével, de erről elvileg csak anyu tud, mi meg nem merünk vele beszélni, hogy anyut ne buktassuk le. Meg egyébként is el szokott vonulni, ha problémája van, nem szabad hozzászólni, amíg egyedül meg nem oldotta. Ilyen típus. Rég óta szeretne gyereket, már egy 9 éves kapcsolata ráment erre, most a férjével nem ez volt a központi probléma, de nem lehetett közös gyerekünk. Az örökbe fogadást évekkel ezelőtt elindtották itthon is, Franciaországban is, de nem sok reményük volt benne. Most kiderült, hogy a válás kimondása óta talált egy férfit, aki egyedül neveli a két kis gyerekét, és boldogok együtt :) Szegényt sajnáltam, mert 42 évesen nulláról kezdeni az ismerkedést, mire komoly kapcsolat, gyerek lehetne, addigra már kifuthat az időből... Ez a lehetőség eszembe se jutott, hogy egy gyerekes apát kéne mellérendelni, de úgy tűnik a sors megint megviccelt minket :) A jó kedvem ezzel az infóval már végképp határtalanra duzzadt. Hajnali 4-ig maradtunk is, jókat beszélgettünk. Nem is tudom hány sört gurítottam le, de rég lehultam el ennyire. Nem is csak az alkoholra gondolok, hanem végre biztonságban tudhatom magunkat és a családom nagy részét.

Már csak Gergőnek és a hugomnak kéne valami munka és akkor minden tényleg fenékig tejfel lenne.

Egyedül hétvégézem, mert Gergő hazautazott a szüleihez - najó a kutya most is itt szuszog az ágy alatt. Nem baj, jól esik most egy kis magány a hétkoznapi zsongás után. Pizzát rendeltem, filmeket néztem, olvastam, a lényeg, hogy semmi fontosat és felelősségteljesen nem csináltam ma :D

Fáradt vagyok, még sok minden van a fejemben ezekkel a dolgokkal kapcsolatban, de majd később. Így is elég kuszára sikerült a bejegyzés...

Ui.: A Shelter című film nagyon jó, érdemes megnézni. Keressetek rá. Gyakorlatilag egy srác előbújásáról, saját magával való megbékéléséről, kapcsolatáról szól. Néhol kicsit felszínesre sikerült, de így is az egyik legjobb meleg film, amit láttam. Pozitív példát állít, komoly kapcsolattal, gyerekkel, elfogadó környezettel, naplementével...