Családban marad

Éppen egy idegen autóban ülünk, telekocsival Gergő szüleihez megyünk  a holnapi szüretre. Gergő diplomaosztója óta most találkozom először a családjával. Nincs köztünk konfliktus, nekem az első pillanattól kezdve szimpatikusak mindketten. Anyukájával mégis van egy kis feszültség köztünk. Nagyon érzékeny vagyok az ilyesmire, tudom, ha a másiknak ellenérzései vannak velem szemben. Általában ez fordítva is igaz, látszik rajtam, hogy mit gondolok. Ördögi kör ez, mikor muszáj reagálnom valahogy arra, hogy tudom, hogy a másiknak problémája van velem. Nekem nincs, megértem, elfogadom a helyzetet, de akárhogy is próbálom, nem tudom leplezni, hogy észreveszem a feszültséget. Hiába szereti, elfogadja, támogatja Gergőt, nem teljesen oké, hogy nem lesz felesége, gyereke, nem

lehet vele kapcsolatban az ismerősökkel nyíltan beszélni... Az utóbbi időben egyre jobban felfigyelek az apró jelekre. Néha olyan, mintha verseny lenne köztünk. Egyáltalán nem szállok be, a birkatürelmemmel elég jól bírom a helyzetet. Semmi élesre nem kell gondolni. Tudom, hogy egy csupaszív, kedves nő, sosem érzékeltette az ellenkezőjét. Tudatalatt vannak olyan apró megnyílvánulásai, amikből tudom, hogy még mindig nem dolgozta fel teljesen, hogy a fia meleg. Csigatempóban oldódik a helyzet, de engem idegesítenek a ki nem mondott dolgok.

Ki nem mondott dolgok között nőttem fel, a saját magam irányított mindennapi életemben igyekszem egyenes lenni és egyértelműsíteni az emberi kapcsolataimat. Ha egy barátomon látom, hogy baj van, kérdezek. Mindig elmesélem mit gondolok, nem rejtem véka alá a véleményemet. Rólam általában mindent lehet tudni, vállalom a tetteimet, véleményemet. Elismerem, ha hibázok. Igyekszem másik oldalról is megvizsgálni helyzeteket, nem csak a sajátomból. Ez valószínű az apám titkolózási, susmusolási, eltusolási viselkedésenek a kompenzációja. A legjobb barátom nyers, őszinte, nem köntörfalaz. Amúgy is igaz, hogy ilyen emberek vesznek körül, ezt szeretem.

Gergőéknél kicsit más a "divat". Szerintem többet adnak a látszatnak, mint kellene. Persze nem vagyok abban a helyzetben, hogy ezt meg tudjam ítélni. Nem élek vidéki kisvárosban, más a generációm, speciális közegben mozgok...

Remélem, hogy egyszer meg tudjuk ezeket őszintén beszélni Gergő anyukájával. Remélem, hogy egyszer majd ő is úgy fogja gondolni, hogy a fiának én vagyok a tökéletes társa, ahogy azt az én anyum gondolja Gergőről! Többször kéne anyutalálkozókat rendeznünk, hogy Gergő anyukájának legyen kivel megbeszélni a félelmeit. Anyu sokat olvas a neten, beszélget erről a testvéreimmel, meleg témájú előadásokra jár, cikkeket olvas. Egyébként is egy karakán nő, biztos vagyok benne, hogy a barátnői előtt sem csinál ebből problémát. Sajnos Gergő anyukájának nincsenek ilyen lehetőségei. Ott ahol ez az egész városban tabu, nehéz hol tájékozódni. A számítógéphez nem ért, az ismerőseivel sem tud erről beszélni. Gergő apja nem nagyon beszédes típus, szerintem vele sem téma ez a szitu. Szívesen segítenék, de azt hiszem a fekete bárány szerepemből nehéz lenne. Gergővel sem nagyon lehet erről beszélni. Lehet, hogy a hugán keresztül lehetne forrásokat juttatni Gergő anyja kezébe. Megkérdezem legközelebb erről!

hogyan tovább?!?

Mostanában többször elgondolkoztam, hogy mi legyen a bloggal. Nyomaszt ez a lassú haldoklás. Annyi minden történik velem, újra szabadnak érzem magam, megélem a mindennapokat. Valahogy ide nem menekítem át a gondolataimat. Zárjam le? Miért? Meghagyhatom a lehetőséget a folytatásra. Nyomasztanak a lezáratlan ügyek. Nem akarok ígéretet sem tenni, mert nem szeretném, hogy később muszájnak érezzzem az írást. Tehát mégiscsak lezáratlan projektként kezelem továbbra is ezt a csatornát, talán egy kicsit lazulok :)

Egy év telt el azóta, hogy Gergővel szakítottunk, majd újrakezdtük. Sokkal több időnek tűnik. Azóta annyira máshogy érzek. Sok emberrel megbeszéltem ezt a témát. Pont tegnap éjjel is egy lánnyal, Gergő régi haverjával. Spontán este volt, reggel hatig beszélgettünk. Eddig, ha összefutottunk, kerültük egymást, csak ment az udvariaskodás. Most kiderült, hogy sokmindenben hasonlítunk. Több nehéz témát is átrágtunk, elgondolkoztató volt. Ő is így volt vele, mikor meséltem a kapcsolatnkról.

A szerelem, szeretet mellé beért a türelem is ennyi idő után. Egy tomboló szerelmes általában nem türelmes. Problémák felszínre kerülésénél pedig főleg nem türelmes... Mégis, ha lecsupaszítom kettőnket, akkor kristálytisztán látom azt a két élniakaró, tettrekész, szeretni vágyó, naív, ártatlan kölyköt, akik egymás társaságában tudnak igazán önmaguk lenni. Ez semmivel sem bonyolultabb. A többit a külvilág hozza, a boldogulási kényszer, mások viselkedése, nehéz helyzetek, alkalmazkodás, szerepek, kényszerek, szabályok...Ezek folyton változnak, a felszínen változtatnak is. Úgy érzem ki tudok szabadulni ezek alól és egyszerűen csak tudok a párommal együtt lenni. Felszabadító érzés, hogy nem érdekel hova jutunk, mert együtt megyünk az úton. Innentől kezdve minden olyan, mint egy színdarab, nem lehet komolyan venni.

Sok új emberrel beszélgetek mostanában. Ismerősök új oldalát ismerem meg, régi barátságokat elevenítek fel, külföldiekkel chat-elek. Olyan jó újra meg-megállni és mint egy darabot, megbeszélni az élethelyzeteket, amibe kerülünk. Olyan jó csak úgy felhívni valakit munkaidőben, minden ok nélkül csak egy kicsit beszélgetni. Igazi. Gergőnek is van már mobilnet a telefonján. Néha csak random képeket küldünk egymásnak. Néha lefotózza mit csinál, én meg elküldöm neki, hogy a kutya milyen pózban alszik. Nincs sértődés belőle, ha a másik nem válaszol, mert nem ez a lényeg. Olyan, mintha kicsit mindig itt lenne. Egyébként is közel vagyunk egymáshoz, mióta megint egyetemre jár, 10 percre vagyunk egymástól gyalog egész nap. Egyszer-kétszer együtt tudunk majd ebédelni egy héten. Beülünk valahova, vagy csak piknikezünk egy parkban, mint a régi szép időkben :) Régóta várom ezt. Jó lesz néha együtt reggelizni, együtt hárman, a kutyával elindulni itthonról. Megvárni egymást. A munka is könnyebben megy. Lazább vagyok, látszik mert bátrabb vagyok és spontánabb az ötletelésben, lelkesebb a megvalósításban. Végre érzem, hogy mindigis ezt akartam csinálni. Nem tudom mit hoz a jövő, de most jó ez így!