Következmények

Egy hónappal ezelőtt volt egy csúnya veszekedésünk Samuval. Meglepetés szülinapot szerveztek nekem a barátaim. Kirándultunk, piknikeztünk, megáztunk, egyik barátomnál tortáztunk, este buliztunk. Egész nap csúsztak le a sörök, fröccsök, estére már be is rúgtam. Éjfélkor zárt a hely, ahol voltunk, ezért Samuval és az egyik barátnőmmel hárman kiültünk a Dunapartra beszélgetni, mert még erőltettem a folytatást. Az ajándékba kapott szlovák gyomorkeserűtől nagyon csúnyán berúgtam, az lett a vége, hogy veszekedtünk hazafele Samuval. Az események nagy részére nem emlékszem, nem voltam tiszta. Egyedül ébredtem az utcán, a telefonom nélkül. Megijedtem, hogy mi történhetett Samuval, hazarohantam, láttam hogy alszik. Lezuhanyoztam, mentem be a szobába és nekemesett. Én azt sem tudtam, hogy mi történik, veszekedtünk. A sokadik sértődés, kiabálás után végre elmesélte, hogy mi történt. Elvieg az volt a vége, hogy az utcán úgy összevesztünk, hogy ellöktem, közöltem hogy köztünk mindennek vége és eltűntem. Keresett, nem talált, hazament. Nem nagyon tudtam felfogni, mert nem értettem, hogy ennek az egésznek mi lehetett az oka. Kerestem a válaszokat, de egyfolytában bántott én meg visszatámadtam. Aztán nem bírtam tovább, el akartam menni sétálni, hogy kiszellőztessem a fejem, mert nagyon kimerültem érzelmileg. Velem még ilyen nem volt, nem szoktam soha így veszekedni emberekkel. Még senki nem tudott így felhúzni korábban. Végül meggyőzött, hogy maradjak, de nem volt hajlandó megbeszélni értelmesen a dolgokat. Csak azt szajkózta, hogy reggel hazamegy vonattal és többet nem jön vissza. Addigra kitisztult a fejem és csak értelmesen meg akartam beszélni a dolgokat, mert csupa félinformáció hangzott el. Nekem még mindig nem volt világos, hogy miért veszekszünk, védekeztem a leki támadások ellen. Mondta, hogy aludjak, aludjak én meg nem tudtam megnyugodni. Addig kérleltem, míg egy kicsit tudtunk beszélgetni nyugodtabban, de nagyjából semmit nem beszéltünk meg. Aludtunk, aztán ment a barátnője elé, aki meg volt beszélve, hogy két napig nálunk alszik. Mikor felébredtem nagyon rosszul éreztem magam. Már nem is az érdekelt, hogy mi történt valójában és mi lehetett az oka, hanem emiatt az egész hangulat miatt voltam rosszul. Nagyon fájt, ha eszembe jutott, milyen arccal nézett rám. Soha nem szerettem volna neki szomorúságot okozni, abszurdnak éreztem a helyzetet. Nem tudtam hovatenni a viselkedésünket. Mielőbb tisztázni szerettem volna a helyzetet. Barátokkal beszélgettem. Nagyjából minenki úgy volt vele, hogy hülye vagyok, de semmi gáz, mindenkivel előfordul az ilyesmi. Nem tudtam, hogy mi lesz, mit szeretne Samu. Féltem, hogy olyannak lát, amilyen nem vagyok. Mondtam neki többször is tiszta fejjel, hogy nem tudom, hogy miért történt, ez nem én vagyok, ezeket a dolgokat nem így gondolom. Nem tudom, hogy miért mondtam bizonyos dolgokat, de ne vegye komolyan, mert nem igazak. Tudom, hogy ilyenkor milyen, csak azt hallja meg, amit meg akar. Nem tudtam, hogy megközelíteni. Azt értezem, hogy elkönyvelt és kész, bezárultak a falak. Az a baj, hogy nem emlékszem semmire és nem tudok magyarázatot adni. Nem kerek nekem a sztori, csak az ő oldalát ismerem az események nagy részéről. Úgy döntöttem, hogy nem tehetek mást, el kell fogadnom az ő verzióját és ezen nem kattogok tovább. Végül megjöttek este a barátnőjével. Nem volt alkalmunk megbeszélni, a lányt kísérgettük helyekre. Igyekeztem normálisan viselkedni. Kitakarítottam, főztem nekik vacsorát, mentem velük mindenfele. Ez ment napokig, aztán együtt hazamentek vidékre...

Nekem meg jött a bizonytalanság különböző hullámokban. Nem akartam Samut nyúzni, de úgy éreztem, hogy percről percre messzebb van & egy idő után már nem tehetek semmit. Levelet akartam neki írni már az elejétől, de annyira ideges voltam, hogy nem bírtam egy helyben ülni. Miután beláttam, hogy ez az egyetlen irány, amiben elmozdulhatok, rákoncentráltam az energiáimat & mindent leírtam neki, amit gondolok. Nem vártam nagy kibékülést. Egyrészt nem vagyok ennyire szentimentáliskodó, másrészt nem tűnt reálisnak. Azt szerettem volna, hogy mindketten megnyugodjunk & továbblépjünk ezen. Inkább arról beszéljünk, hogy mi lesz, ne arról, hogy mi volt. Elolvasta, leírta, hogy rosszul esett neki, amit csináltam. Elmondta, hogy nehéz neki, egyenlőre nem tud túllendülni, idő kell neki, de amúgy folytassuk, nincs para.
Azóta is igyekszem. Megfogadtam, hogy nem bántom többet. Mikor felhúz, akkor sem hagyom magam felidegsíteni. Ha nagyon élesedik a helyzet, akkor inkább időt adok magamnak lenyugodni.
Ebből eljutottunk odáig, az én szempontomból, hogy nem szólok semmiért. Ha valamiért mégis, akkor is tompítva, csak a sokadik alkalommal, vagy ha nagyon tellik a pohár. Bármit megteszek neki szó nélkül, a saját ingerküszöbömet pedig magasan tartom. Mosok, főzök, takarítok, bármikor megyek vele szórakozni időt & pénzt sem kímélve. Ha pár napig nincs itt nem költök semmit, hogy legyen pénzem, ha itt van & megyünk valahova.
Két hétig szabin voltam a hónap végén. Sokat voltunk együtt. Éreztem, hogy valami nem oké, akárhogy igyekszem szeretni, falat húz közénk. Igyekeztem az optimista oldalamat elővenni & csak csinálni tovább, amit a szívem diktál. Sokszor nehéz volt csendben maradnom, de nem érdekel. Szeretem. Bármit megtennék érte, Néha összezuhanok & hagyom magamnak átérezni, hogy mennyire megbánt apró gesztusokkal. Aztán meggyőzöm magam, hogy nem kell ezeket felvennem, csak magamat, a szeretetemet adnom. Azzal nem lehet semmi baj, ha szeretek valakit.
Fáj sokszor. Néha egy cigi mellett elgondolkozom, hogy hova tartunk. Lehet, hogy nem látja, de sok áldozatot hozok érte & közben ő a sértett fél. Hova vezet ez? Neki sokkal több mindent lehet, mint nekem ebben a kapcsolatban. Moat ez a helyzet csak ráerősít.
Felhoztam neki végül. Megkérdeztem, hogy mi a baja velem. Azt mondta, hogy nehezen tud megbocsátani. Elfogadom, de nem tudom meddig mehet ez így. Zavar hogy folyamatos teljesítési ingerem van felé & úgy érzem hogy kevesebbet kapok vissza. Ez rombolja a kapcsolatunkat. Folyamatosan igyekszem félretenni a sérelmeimet, neki lehet kiakadni, lekezelni, beszólni, érzelmekkel zsarolni, tesztelni, szeretetet rendelni bármikor bármekkora mennyiségben. Megijedek, mert ez nem egy egyenlőségre épülő, egészséges kapcsolat felé visz minket. Szeretem. Azt szeretném, hogy jól menjenek köztünk a dolgok. Félek. Felnőttebb szeretnék lenni, de mindig ellágyulok tőle. Tudom, hogy ez most nem igazán jó nekünk, keresem a megoldást, ami mindkettőnknek emészthető.

Sok minden

Lassan a hetedik hónapnál járunk Samuval. A nagyobb viharok elcsendesedni látszanak köztünk. Úgy látom egyre jobban kiismerjük egymást, így könnyebben megy az idegen dolgok, helyzetek megértése / elfogadása is. A részemmé vált, nem csak a mindennapokban, hanem belül is. Vannak még távlatok, de sok gátlás feloldásán már túl vagyunk. Örülök a nyárnak, mert többet lehetünk együtt. Az egyik baráti társaságommal már voltunk egy balatoni hosszúhétvégén, két hét múlva kettesben megyünk, augusztusban meg lesz két hét szabim, amikor hosszabb időt is tudunk együtt tölteni távol a munkától & a hétköznapi feladatoktól, stressztől. Furcsa, hogy a közös életből már egyre több tapasztalatunk van, de a közös lazulásból még nem sok. Ezen szeretnék most változtatni.

A tulaj a fejünk fölött újítgattatja a lakást, ami egyenlőre kellemetlen, de inkább igyekszem arra koncentrálni, hogy hosszabb távon jobb lesz. Előre nem bejelentett időpontokban vadidegen munkások jelennek meg, túrják fel a konyhát & az előszobát. Kulcsuk is van... Nem tudja senki meddig tart, pontosan mi fog történni. A tulaj nem felügyeli a munkálatokat, folyton rábeszélik újabb & újabb változtatásokra, néha meg nem elégedett az eredménnyel & plusz köröket futtat. Senki nem fektetett energiát a tervezésbe. Most ugyan újabb - hogy szebb -e az szubjektív, szerintem nem - de használhatatlabb konyhát készítettek. Kicsi a hely, de semmilyen praktikát nem alkalmaztak, hogy kényelmesebb legyen a használat. Nem ez a szakmám, de kapásból vagy tíz dolgot tudnék mondani, amit alkalmazva több lehetne a tárolóhely, nagyobb lehetne a munkafelület, lenne hely olyan dolgoknak, mint a kuka, csöpögtető stb. és lenne elég fény a főzéshez... Drága anyagokból csinálnak ízléstelen, rosszul kivitelezett és kényelmetlen konyhát.

A munkások látványosan megvetnek minket, mert melegek vagyunk. Tiszteletlenül beszélnek, csak akkor szólnak hozzánk, ha nincs más megoldás. Hétvégén reggel dörömbölnek az ajtón, hogy engedjem be őket, aztán még ők vannak kiakadva, amiért időbe telik míg felöltözök és ajtót nyitok. Összekoszolnak mindent, nem csak azt, amivel dolgoznak.Tudom milyen egy felújítás, volt már részem néhányban, de normális esetben az ember tiszteletben tartja, hogy más hogyan él, nem igyekszik mindenhol felfordulást hagyni maga után. Persze szemtől szemben nem mondanak semmit, csak éreztetik, hogy megvetnek minket. Nem kérdeznek, hanem utasítanak, kiosztanak, beszólogatnak. Ha én lennék a megbízójuk, már sokkal kevesebbért is elküldtem volna őket. Mondanom sem kell, a munkájuk eredményén is látszik, hogy rosszat kívánnak nekünk... Lassan már nincs olyan felület, amihez ne nyúltak volna hozzá, így bízom benne, hogy hamarosan vége lesz ennek a zűrzavarnak.

Mostanában elég passzív vagyok az életem szervezését illetően. Nem hívok meg embereket, nem szervezek filmnézős estéket, nem megyek haza anyuékhoz, ritkán keresem a barátaimat. Ez hónapokig zajlott tudattalanul, mostanában kezdtem el ezen kattogni. Nincs bajom, csak azt hiszem elfáradtam kicsit. Az utóbbi pár évben - kezdve a főiskolán - nagyon aktívan éltem, sok új barátot szereztem, lakás, bulik, cégalapítás, komoly kapcsolat, tanulás, munka, pénzszerzés, a határaim feszegetése, gyász tették ki a mindennapjaimat. Két végén égettem a gyertyát.  A novemberi szakítás visszakergetett a csigaházamba. Átestem a másik végletbe. Akkor megyek, ha hívnak, sodródom. Rábízom magam másokra, ha valami nem tetszik menekülök. Tudom, hogy ez most nincs jól, szeretnék egy egyensúlyt kialakítani. Azt hiszem a feltöltődő fázisom végén tartok. Már zavar a saját tehetetlenségem, háttérbe csúszásom, de még nem érzem magam teljesen megerősödve, hogy újra teljes mellszélességgel menjek előre. Hiányoznak sokan a környezetemből, akikkel ritkán találkozom, de fontosak nekem. Talán attól félek, hogy csalódnak bennem, mert nem vagyok 100%-on & félek, hogy lerombolom a rólam kialakult képet. Segíteni sem kell nekem, mert nincs problémám, amit meg lehetne oldani, magamnak kell előkészítenem a jövőmet. Sok szempontból sínen vagyok, csak fel kell nőnöm hozzá, hogy tényleg ott is legyek. Ígérem, hamarosan visszatérek!

4 hónap

Sokszor eszembe jut, hogy írnom kellene, de most jutott annyi időm rá, hogy meg is tegyem...

Samuval pár napja ünnepeltük, hogy négy hónapja vagyunk együtt. Másfél hónapja költöztünk össze. Megvannak az előnyei és a hátrányai is, hogy ilyen villám tempóban haladtunk a kapcsolat elején. Az már az első pillanatban kiderült, hogy sokat jelentünk egymásnak és jól kijövünk. Persze azóta volt több konfliktusunk, amiből látszik, hogy ez nem ilyen egyszerű. A problémáinknak két fő okát látom. Az egyik, hogy még nem csiszolódtunk össze, a másik hogy más fázisában tartunk az életnek.

Úgy látom, hogy olyan dolgok mozgatják Samut, amik engem is mozgattak pár éve, a fősulis éveim alatt. Kimeríthetetlen az energiája, mindig jönne-menne, szórakozna, két végén égetné a gyertyát. Tudom, hogy ez a legjobb, amit most tehet, felszabadul, keresi az útját, utánamegy mindennek, ami hajtja. Sajnos ez a fajta motiváció bennem megcsappant, mikor apám halálával összekuszálódtak a családi szerepek, elveszettnek éreztem magam, befejeztem a tanulmányaimat, elszakadtam otthonról, céget alapítottam, elkezdtem eltartani magam, függetlenedtem a családomtól és berendezkedtem egy saját életre. Akármennyire is igyekszem derűsnek és felhőtlennek érezni magam, a mindennapokban rengeteg dolgot kell megoldanom, hosszútávú döntéseket hoznom, ami komolyságot igényel.

Főleg a cég miatt agyalok sokat, mikor bent vagyok és dolgozom, akkor felelősséget vállalok a magam és mások munkájáért is. Egyre komolyabb ügyfeleink, partnereink vannak, megbízhatóan ott kell lennem, a felmeülő problémákra megoldást kell találnom, 100%-osan jelen kell lennem. És nem csak ennyi, mert egy brendet építünk magunk köré, folyamatosan fejlesztenünk kell magunkat, hogy minnél jobban benne legyünk a szakma vérkeringésében. Ügyfeleket kell szereznünk, közben egyre nagyobbnak és jobbnak mutatni magunkat. Évekig tartott, amíg beleszoktam a felelősségbe. A szakmai dolgokban is folyamatosan tanulok, mindig figyelemmel kísérem az új technológiákat, stílusokat, igyekszem hatékonyabban elvégezni a rutinszerű munkákat is. Azon is folyton agyalok, hogy hogyan kezeljek egy-egy ügyfelet, vagy hogyan találjam el hogy mi tetszene neki, ami közben a céljainak megfelel. Ebben a szakmában nagyon különböző ügyfelek vannak, különböző területekről. Van hogy mellrák témában, van hogy német bútortervezésben, gyerekkönyvkiadó, banki alkalmazás, szórakozóhely arculat, vagy biztonságtechnikai témában kell tájékozódnom. Különböző hozzáállást igényel, más a cél, más az eszköz, más személyiség az ügyfél, amihez idomulnunk kell. Ettől szép, de sok energiát követel tőlünk, legalábbis tőlem. Ott vannak az alvállalkozóink is, egy-egy projektnél az ő munkájukat is át kell látnom, kordinálnom, kommunikálnom az ügyfél felé. Közben szerződéseket írok, új ügyfelekkel tárgyalok, pályázatkon indulok, figyelem a gyakornok munkáját és meghallgatom a munkatársam személyes problémáit...

Munka után nehéz átkattannom a vidám, lelkes, energiabomba fiatalságomba. Samu hajnalig sétálna, filmezne, bulizna, pörögne velem minden nap. Alkoholt iszik, cigizik, amiben én egyre jobban mértéket tartok. Tudom, hogy sok a bizonytalanság, átmenetileg segítenek ezek a dolgok, de az embernek meg kell találnia magában a megoldást. Nekem egyre kevésbé kell külső anyagokhoz fordulnom, ha bizonytalan vagyok, de tudom, hogy ez egy folyamat. Ami az erőmből kifér, azt igyekszem vele tölteni, de gyakran lemerül az elem, vagy csak nincs hangulatom. Én nagyon jól tudom, hogy ennek semmi köze a kettőnk kapcsolatához, de úgy érzem, hogy ő fejében ezt valami kettőnk között bontakozó széthúzásnak értelmezi. Amikor a céges ügyekről, vagy hasonló "felnőttes" témákról beszélek neki, akkor ugyan figyel, de nem nagyon tud mit mondani, neki ez még egy másik világ. Nem akarok unalmas lenni, meg nagy felnőttet játszani, kioktatni, lerázni. Idővel szerintem beáll az egyensúly. Márcsak azért is, mert ő most diplomázik. El kell döntenie, hogy mihez kezd magával, tovább tanul -e, dolgozik, él a beinduló külföldi karrierjével... Lassan eljut ő is arra a fordulópontra, hogy nem másoktól várja a segítséget, hanem a kezébe veszi az életét. Lassan el akarja majd tartani magát, a munkával sok új helyzetbe kerül, amiken keresztül kialakul egy komoly énje is. Nem akarok úgy állni a dolgokhoz, hogy hátradőlök és megvárom, hogy olyan legyen amilyet szeretnék. Bízom benne, hogy ki tudjuk használni a különbségek miatti előnyöket és át tudjuk hidalni a surlódásokat. Ha sikerül, akkor biztos vagyok benne, hogy megerősíti a kapcsolatunkat. Később is lesznek ilyen helyzetek, mikor eltérő külső tényezők irányítanak minket, de ha megvan a receptünk, akkor nem lesz baj.

Megtanultam türelemmel kezelni a kapcsolataimat, különválasztani a pillanatnyi lelkiállapotomat, lelkiállapounkat a kapcsolat egészétől. Tudom, hogy ez az egész egy dinamikus, folyton változó helyzet, nem várom el, hogy napi 24 órában együtt legyünk és maximális hőfokon izzon a szerelem. Egy kapcsolat nekem sokkal többről szól. A szerelmet nem nagyon kell magyaráznom, nekem ez a belépő. Egy kapu, ami a másikkal összeköt & egyáltalán lehetőséget teremt, hogy megismerjük egymást. Idővel rengeteget tudunk meg egymásról & saját magunkról is, változunk a másik miatt, eljutunk a határainkig, közös döntéseket hozunk, hatással vagyunk egymásra, de mellette igyekszünk a saját személyiségünket megtartani. Új dolgok jönnek be, amihez alkalmazkodunk, segítünk egymásnak, de nem a másik helyett döntünk, vagy teszünk meg dolgokat, hanem segítünk megerősíteni, hogy saját erejéből tudja megoldani az életét. Sok rugalmasság & türelem kell az ilyesmihez, amiben a szeretet a katalizátor, de számomra nem csak a végcél. Nekem valami ilyesmit jelent egy kapcsolat. Négy hónap alatt elindultunk ezen az úton, hátunk mögött van már jó néhány áthidalt konfliktus, előttünk van rengeteg csapda, de megéri, ezt érezzük mindketten. 

Iga

Szépen lassan haladnak a dolgaim. A telet már nagyon unom, nem örülök, hogy még csak most jön a neheze. Fáradt vagyok nap mint nap, úgy érzem, hogy alig megy az idő. Állandósult az állandóság hiánya. Rosszul nem érzem magam, mert nincs semmi nagy baj, csak letudnám már ezt az átmeneti időszakot.

Extra melót vállaltam be. Két hétig beugrottam az ügynökséghez, ahol ismerőseim dolgoznak. Mellette csinálom a saját céges munkáinkat is. Többfele figyelek, ami megeröltető, mert nem ez a típus vagyok. A munkatársam családjában gondok vannak a nagyszülőkkel, ezért otthonról dolgozik egy hétig, összességében teljes a káosz. A kutyámat ivartalanítani kellett, mert a másik kutya lassan tüzel, akivel egy kertben laknak jelenleg. Nem akartam korlátozni szegényt, de sajnos most ez volt az egyetlen megoldás. Egyébként is szarul érzem magam, amiatt haza kellett passzolnom, amíg nincs egy megfelelő lakásom, ahova vihetem. Hétvégén tudom megvillámlátogatni, addig nem jutok haza.

Samuval jól vagyunk :) Szünete van, hétköznap fent van Budapesten. Az extra meló miatt nem tudunk annyi tartalmas időt együtt tölteni, mint amennyit szeretnénk. Minden este együtt lógunk, ott alszom náluk, gyakorlatilag már ott lakom. A szünet miatt a lakótársai nincsenek fent mind, így nem zavarok annyira. Meló után kell nekem egy-két óra, amíg el tudom magam engedni. Samu sokat segít, beszélgetünk, kikapcsolunk, mászkálunk, főzünk, filmezünk, sör mellett lazítunk. Későn fekszem, sokszor hajnalban, de örülök, hogy van aki kimozdít a komfortzónámból.

Úgy érzem, hogy jobban élek, mint korábban, nem lustulok, fordulok be, sok minden történik, rá vagyok kényszerülve, hogy aktív szereplője legyek az életembek. Samu sok szeretetet ad, naponta többször meghatódom. Megnevettet, meghallgat, támogat, bízik bennem, megnyugtat.

A héten eldöntöttük, hogy összeköltözünk. A kutyával együtt négyen leszünk, Samu egyik lakótársa is jön velünk. Aranyos lány, bírjuk egymást. Így nem annyira éles az összeköltözünk érzés sem, mert nem csak ketten leszünk. Samu amúgyis sokat van otthon, anyukája miatt a hétvégékre hazajár. A szüneteket is otthon szokta tölteni, még nem repült ki. Nem

bánom, hogy így van, szerintem ez most ideális lesz nekünk. Örülök, hogy haladunk :) A kutya is végre velem lesz, lesz állandó kuckóm, közel lesz megint az iroda, Samut is gyakran látom :) Anyagilag is jobb lesz, mint régen.

Jöjjön a tavasz és a nyár és süssön a nap és élni jó :)

Randi <3

Pár napja úgy keltem, hogy szeretnék magam mellé valakit. Rájöttem, hogy a körökben ahol mozgok, a büdös életben nem találok senkit, viszonylag ritka madár az új ismerős és akkor az igényeimről még nem is beszéltem. Felregisztráltam egy meleg társkeresőre. Kiemeltem hogy barátokat és komoly kapcsolatot kedesek, más nem érdekel. Fél nap alatt 28-an írtak rám. A nagy részüktől kapásból elköszöntem, mert megkeseredett társfüggők voltak vagy túl nagynak éreztem a korkülönbséget. Szerelmes levelet is kaptam, de lehűtöttem a srácot, hogy két kép és három sor alapján nem ismer és nem tudom komolyan venni. Két srác volt, akikkel viszonylag sokat beszélgettünk. Az egyikük képről nem tetszett annyira de szimpi volt a beszélgetésünk alapján. A másik nagyon tetszett pár óra chat után randit is megbeszéltünk aznap estére...

Végül a randiból nem lett semmi. Lebetegedett de aztán meg inkább a barátaival bulizott. Még ő volt rám ideges, aztán könyörgött hogy találkozzam vele, aztán megint szidott. Elküldtem végül, mert nekem ez nem hiányzik.

A másik srácnak írtam, hogy randim lesz és ne haragudjon, de most mást választottam és azt tartanám korrektnek ha nem tartanék több vasat a tűzbe, csak egy helyre koncentrálnék. Megértette, aranyos volt.

Mikor az őrültről már tudtam, hogy nem akarok vele semmit, akkor újra ráírtam a másik srácra. Tökjó beszélgetés alakult ki köztünk. Bocsánatot kértem, hogy nem láttam meg benne elsőre a lehetőséget. 8 órát chateltünk, egy kis alvást leszámítva folytattuk egész nap. Tegnap fel is hívtam, egy órát beszéltünk. Nagyon durván megfelel az elvárásaimnak és ettől függetlenül elvarázsol. Nagyon lelkiismeretes, kedves, szerény, talpraesett, őszinte, komoly és vicces, figyelmes. Hihetetlen, mintha a kívánságaim alapján gyúrták volna össze. Nagyon érdekes dolgokat mond és őt is nagyon érdekli, amit én mondok. Eddig semmi negatívat nem találtam benne, de nem is keresek. Nagyon húz, én is őt, de az egész nem tudatos. Neki is a szex az nem egy bemutatkozó esemény, majd egyszer alakul, ha alakul. Nem is beszéltünk a szexről. Nem hittem, hogy létezik ilyen ember. Most vidéken van a szüleinél, hétfő este randizunk ;) Percenként ráírunk egymásra, nagyon egy hullámhosszon vagyunk.

Egyébként úgy néz ki Gergővel működik az őszinteség köztünk. Mikor utoljára találkoztunk megmutatta, hogy kivel jár, én hogy kivel fogok randizni. Jót beszélgettünk. Nem éreztem féltékenységet, rajta sem éreztem. A meghiúsult randim előtt még smst is írt, hogy érezzem jól magam. Persze ez jelentheti az ellenkezőjét is, de úgy érzem felesleges lenne túlkomplikálnom. Egyébként ami óta van az új srác, nem beszéltünk, nem is érzem, hogy lenne rá igényem.

Ezennel hivatalosan is adok blognevet az új fiúnak, legyen mostantól Samu ;)

Barátok

Sok minden változott a legutóbbi bejegyzésem óta. Egy eseménysorozatot szervezünk a munkatársammal, napok óta a lebonyolításán dolgozunk. A 8 órás munkanap után nég órákat töltünk bent, prezentációkat vezénylünk le. 9-10-ig bent vagyunk. Társasági életre sincs emellett időm, nem hogy leírni, hogy mi történik velem. Most kis darabokból rakom össze a sztorit, ha van szabad öt percem, akkor írok hozzá pár mondatot... Előre is elnézést, ha emiatt nem lesz néhol kerek a mondanivalóm.

A kimondott szakítás után megvolt az egy napos tombolás, részegedés a barátokkal, amit egy napos alvás követett. Este találkoztam egyik lány ismerösömmel, elmentünk vacsorázni. Találtunk egy jó helyet, nagyot beszélgettünk. Onnan mentem tovább egy újdonsült barátom lakására teázni. Egy meleg srác, chateltünk párszor. Vele is nagyon sokat beszélgettünk. Elgondolkoztató dolgokat mondott. Ott és akkor sokkolt, amit hallottam, de sokat segített, hogy helyre kattanjanak bennem dolgok. Azt mondta, hogy nagyon furcsa, hogy így kezelem a helyzetet. Gergő egy lépést akart hátralépni, de az nekem nem kényelmes ezért inkább százat hátráltam. Úgy kezelem ezt a kapcsolatot, mint egy hetero házasságot, pedig árnyaltabb a dolog. Valójában én szakítottam, mert Gergő nem akart elveszteni, de én képtelen vagyok szoros barátságban maradni vele. Ezeket be tudtam látni otthon egyedül. De úgy voltam vele, hogy a bennem zajló érzések nem engedik, hogy másképp viselkedjek...

Másnap nagyon furcsán keltem. Erotikus álmom volt, de a vágy tárgya nem Gergő, hanem egy idegen fiú volt. Ilyen már nagyon régen történt, teljesen Gergőre voltam beállva az elmúlt pár évben, más eszembe sem jutott. A kezdeti zavar után megörültem. Sütött a nap, sétáltam, jól éreztem magam. Reggel összefutottunk a lakásban, mikor mentem a kutyáért. Gergő és a lakás is idegennek tűnt, távolinak, mintha évekkel ezelőtt történt volna minden. A jó kedvem töretlen maradt, talán túlságosan is önfeledt voltam. Gergő nagyon leharcolt állapotban volt, nem értette, hogy mi van velem, de nem mondott rá semmit.

Napok múlv sem hiányzott, rendbe kerültem. Hétvégén ráírtam Gergőre, hogy ha már úgyis öszefutunk a lakás kipakolása miatt, akkor leülhetnénk kicsit beszélgetni. Így is lett. Órákon át dumáltunk, rég volt ennyire őszinte és nyugodt a kommunikáció köztünk. Elmondtam neki, hogy lezártam, továbbléptem, úgy érzem, hogy messze vagyok már tőle. Mint ember hiányzik, de kapcsolatba képtelen lennék vele kezdeni. Nagyon mások az igényeink, per pillanat nagyon máshogy működünk. Sokat tanultam az egészből. Nem akarok keseregni és a sebeimet nyalogatni, ami jó volt megmarad örökre, a többi meg tapasztalatnak oké. Elmondta, hogy előszőr nem akart szakítani, de ott hagytam. Belátta, hogy értelmetlen próbálkozni, elsüllyedt a depressziójában. Nem gondlta, hogy ennyire kikészül majd. Nem könnyebbült meg, csalódott a szerelemben, visszacsinálna mindent, ha tudna. Elmondtam, hogy én nem a múltban keresem a hibát, hanem  jelenre koncentrálok. Átrendezek mindent, jobbra törekszem. Sokat haladtam, boldogabb is vagyok. Visszajött a régi optimizmusom és a kifogyhatatlan energiám. Futok, edzek, egészségesen eszem. Abbahagytam a vegetáriánusságot, levágattam a hosszú hajam, kidobok mindent, amihez ragaszkodtam de visszahúz. Előre megyek, kűzdök a céljaimért. Láttam rajta, hogy örül, hogy jól vagyok. Megbeszéltük, hogy megpróbáljuk  barátságot kettőnk között. Azóta sokkal jobb minden. Nincsenek kínos kerülgetések, kombinálások, csak őszinte szavak. Egy-két naponta beszélünk, néha összefutunk, abszolút barátként tudok rá tekinteni, úgy érzem hogy ő is.

A környezetünk nem érti. Azt hiszik, hogy belül tombolok, hogy elnyomom a fájdalmat. Nem tudják elképzelni, hogy ennyi idő után továbbléptem volna. Telebeszélték a fejem, hogy lesz ez még rosszabb is, de én nem így érzem. Persze lehet, nem látom előre, hogy mi lesz, de majd én tudom, hogy mit érzek. Változó, hogy ki mennyire fogadja el ezt, vannak akiknek kifeezetten heves dühkitörései vannak és más barátaimtól akarnak bizonyosságot szerezni, hogy biztosan szarul vagyok igazából.

Annyi bajom van csak, hogy magányos vagyok, olyan mint gimis koromban. Hiába van most nagyon sok jó barátom, valami hiányzik. Valami és nem valaki, Gergő nincs a képben. Az életstílus, egy társ hiányzik, de közben kihasználom a szabadságomat is. Megyek mindenfele, sokkal többet találkozom barátokkal, aktívan szervezek mindenfélét. Nem lustálkodok. Csak kéne valaki, akinek odaadhatom a szeretetem, akinél leparkolhatok néha, akiért érdemes erősnek lennen. Nem keresek aktívan barátot. Nem az a cél, hogy mindenáron legyen valakim. Így hogy fogytam 15 kilót és rövid a hajam, sok az egy éjszakás jelentkező, de ez nem az én világom. Tettem egy próbát, de az is csak engem igazolt. Ha találkozok valakivel, aki nagyon megmozgat, készen állok egy kapcsolatra már ma is, de nekem csak komolyan megy :)

Emberi kapcsolataim javítása 1.

Visszaolvasva elég depressziós a három héttel ezelőtti bejegyzésem, ahol a kapcsolataim halványodásán kesergek. Nem is tudom miért olvasok vissza... Eldöntöttem, mikor belefogtam a blogírásba, hogy igyekszem nem cenzúrázni magam. A hirtelen felindulásból megírt, lázas, indulatos, elkeseredett gondolatok is igaziak, ott és akkor. Nem tagadom le magamat, ez is hozzám tartozik. A fájdalmak, előttem tornyosulni látszó hegyek, mind, mind engem jellemeznek. Nekem is furcsa magamat olvasni, megfogalmazódik bennem az igény, hogy fogjam vissza magam. Viszont elegem van a megfelelési igényből. Sajnos a munkám többek között arról szól, hogy másoknak megfeleljek, mint szolgáltató. Illetve a termék, amit készítek az ügyfeleim ügyfeleinek kell, hogy megfeleljen. Gondolhatjátok, hogy mennyire elegem van ebből és a magánéletemben mennyire próbálok mindenféle megtévesztéstől és alakoskodástól elhatárolódni.

Nem olyan vészes - már - a helyzet, mint ahogy azt hetekkel ezelőtt láttam. A gangon depiző estét egy hosszú, barátokkal dorbézolós másnap követte. Voltuk Gergővel Bin Jip koncerten. A magyarok közül nálam, most ők az abszolút kedvencek. Harcsa Vera hangjától megborzongok, ritka intenzív hatással van rám. Gergővel ez volt a nyolcadik koncertünk tőlük. Eljött még két barátunk. Az egyikük a lány, aki most diplomázik ott, ahol én is két éve. Válik, szresszel, mostanában sok időt töltünk együtt. Segítek neki, szakmában, kikapcsolódni, meghallgatom a problémáit. Gergővel is jóban lettek, sokat beszélgetnek. A másik lány pedig a munkatársam és legjobb barátom jelenlegi ellenpólusa. Az ő évek óta húzódó konfliktusuk feszítette szét a baráti társaságot. A többiekkel viszont úgy vagyunk egy ideje, hogy nem érdekel már minket, elhatárolódunk a kettejük háborújától. Meg is beszéltük a múlt hétvégén, hogy tőlük függetlenül mi 2 hetente találkozunk, ők is meg vannak hívva, aki jön az jön... Külön külön mindkettőjükkel jóban vagyok, nem hagyom már, hogy akár fegyverként, akár pajzsként használjanak egymás ellen. Mint a múltheti lelkizéskor kiderült, a társaság többi tagja is ugyanezt gondolja. Úgy érzem, hogy végre sikerül összetartanunk.

Szóval a koncert után a diplomázó lány hazament a diplomamunkáját csiszolni, mi hárman meg az Akváriumnál boroztunk még egy órát. Gergőt hazakísértük, ketten mentünk tovább a társoság további tagjait felkutatni. Kitérők után végül egy másik lánnyal ketten maradtunk. Ő volt a lakótársunk fél évig Gergővel. A többiek bepunnyadtak és hazamentek. Minketten örörködtünk egy darabig, aztán egy helyen letelepedve elkeztünk lelkizni. Noszogattam, hogy szedje össze magát, bíztattam, végül elsírta magát a vállamon. Én is kiöntöttem neki a lelki szemetesládámat. Eleséltem a gangos depimet, hogy hiányoznak nekem, hogy sokat vagyok magányos. Hajnalig beszélgettünk az utcán sétálva. Jól esett, végre újra érezhettem, hogy vannak emberek, akikkel fontosak vagyunk egymásnak az ökörködésen túl.

Azóta többmindenkivel találkoztunk, voltak közös programjaink. A sors iróniája, hogy véletlenül is összeakadunk, mióta többen kifejeztük, hogy hiányzunk egymásnak. Három emberrel is összetalálkoztunk teljesen véletlenül az elmúlt egy héten :)

Mostmár igyekszem tudatosabban is tervezni a barátokkal. Majdnem elveszítve őket, tudom hogy mennyire fontosak vagyunk egymásnak. Mostmár látom, hogy nem vesztettem el senkit, csak türelmesebbbnek kell lennem velük és kitartóbbnak kell lennem, ha közös programot szeretnék velük, vagy bízhatok a véletlen találkozókban :)

Barátok?

Tegnap este egyedül ültem a gangon. Kezemben fehérborral és cigivel azon tűnődtem, hogy miért nincs senki, akit felhívhatnék szombat este. Senkit sem tudtam, aki eljönne velem kiereszteni a gőzt.

Nagyon fárasztó hetem volt, amit a péntek esti ügyfélkommentek csak mégjobban megkoronáztak. Ordítani tudtam volna hazafele. Semmi komoly bajom, csak feltornyosult bennem a sok stressz. Úgy volt, hogy megyünk valahova Gergővel. Átjött egy meleg haverja, borozgattunk hárman, beszélgettünk. Nem volt rossz, de mindenki finomkodott. Igazából csak tovább fársztott mentálisan, hogy figyelnem kellett magamra, meg a házigazdáskodás is kimerített. Amíg ők 1-1 pohárral ittak, én megittam négyet... Benne volt a levegőben a feszültség, nem tudom miért, de kicsit kínosan éreztem magam. Aztán a srác hazament, nem mentünk tovább sehova. Még egy darabig győzködtem Gergőt, hogy menjünk még valahova, de már félig aludt...

Azt éreztem, hogy tele vagyok, a fejemben a heti munkabeszélgetések, viták, teendők visszhangzottak. Valami egész mást szerettem volna csinálni. Megpróbáltam elhívni pár barátomat, hátha van kedve valakinek felkerekedni velem és reggelig menni menni menni. Vagy elutaztak, vagy fel se vették a telefont...

Egyedül a gangig jutottam, kijött utánam a kutya is. /Legalább nem mondhatom, hogy a kutya se törődik velem :P / Azon golndolkoztam, bárcsak bátrabb lennék és elindulnék egyedül valamilyen ismeretlen társasághoz csatlakozva. Itt lakunk a party központban, tele az utca, az egész környék laza fiatalokkal. Nem tudok idegenekkel szóba elegyedni. Ha megszólítanak, úgy más, szívesen beszélgetek, de én utálok nyomulni. Barátokkal sokszor ismerünk meg egy-egy új embert, akkor mindig lelkes vagyok és nem okoz gondot a kommunikáció. Sajnos egyedül mégis képtelen vagyok rá.

Arra jutottam, hogy sok embert kell megismernem, hogy legyenek még, akiket felhívhatok, hogy merre járnak este, csatlakozhatok -e egy-két órára. Amíg Gergő a hétvégén is dolgozik, nincs örök társam a hajnalig csavargásra, bennem pedig sok a mehetnék. Hiányzik a társasági életem, hiányoznak a spontán őrültségek. Hiányzik, hogy mások hívogassanak, hogy menjek-menjek. Tudom, tehetek róla, hogy ez így alakult. Sokszor rossz oldalra áltam, vagy nem védtem meg azokat, akiknek szükségük lett volna rá. Én is hagytam, hogy széthulljon a fősulis baráti társaság. Csak a panaszkodásra tellett részemről is. Sajnos már túl nagy sebek keletkeztek, mindenkit más fele húz a büszkesége. Új utakon kell járnom. Szeretnék egy vegyes, laza, boldog baráti kört, de néhány négyszemközti barátság is nagyon boldoggá tenne.

Imádok például főzni; itt a projektor, lehet mozizni; mindig vannak kreatív ötleteim programokra, problámák megoldására; szeretek jókat beszélgetni, hülyéskedni, vagy komoly dolgokról filozofálni; szívesen eljárnék sok-sok kiállításra, megnyitókra, eseményekre, beszélgetnék róluk; szeretek kirándulni, csavarogni, piknikezni, új helyeket, új ízeket felfedezni; sokan mondják rám, hogy egyedi látásmódom van; szívesen segítek másoknak, meghallgatom őket, ha tudok tanácsokat adok; cuki a kutyám; szeretek nagylelkű lenni; nincsenek zűrös dolgaim; nem vagyok nyomulós; alkoholmentes és alkoholos programokban is benne vagyok; nem irigykedek; nem szoktam szívességeket kérni;  empatikus vagyok, igyekszem mindekit megérteni és elfogadni... Miért tűnnek el a barátaim? Miért kerülnek az emberek? Egy okot tudok csak, hűséges vagyok olyan barátokhoz, akik megosztják az embereket, akik mellől sokan eltűnnek. Ez ekkora hiba lenne? Szeretem és nem hagyom ott őket. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy elég színes vagyok ahoz, hogy ne azonosítsanak másokkal csak azért, mert jóban vagyunk. Furcsák az emberek!

Kapcsolatok

Évekkel ezelőtt befagytak az emberi kapcsolataim. Persze jönnek-mennek körülöttem új emberek, de már régen fogott meg valaki. Utoljára két éve szereztem új barátot, azóta csak egy-két ismerőssel bővült a kör. Barátságokról beszélek. Munkakapcsolatok nyílván születnek rendszeresen, mert muszáj újabb és újabb projekteket szerezni.

A meglévő kapcsolataim változnak, gyengülnek, erősödnek. Főleg a családomban történnek változások, főleg, hogy a  munka is összeköt mostmár minket. Felnőttként kezelnek már minket is a hugommal együtt. Bátyámmal sokat találkozunk, nővéremmel ritkán, de akkor intenzíven. Anyuval kéthavonta leülünk egy üveg bor mellé és átbeszélgetjük az egész napot. Hugommal telefonon beszélünk néha félórákat.

Gergővel és a legjobb barátommal (már többször adtam neki fedőnevet itt a blogon, de egyikre sem emlékszem, legyen mostantól Réka)  naponta találkounk. Az egyikükkel együtt lakok, a másikukkal együtt dolgozok. Réka barátjával négyen szoktunk egy-két hetente duplarandi jelleggel közös programot csinálni. Mozi, vagy csak tévézés, vásárlás stb.

A fősulis baráti kör megvan, bár egyre több a széthúzás. Nekem senkivel sem változott a kapcsolatom, bár ritkábban találkozunk, a közös facebook csoportban naponta többször is kommunikálunk. Két-három hetente együtt bulizunk. Van egy lány, aki most végez a fősulin, vele külön szoktunk találkozni. Hetente átjön a kutyájával, vagy elmegyünk közös kutyasétáltatásra. Néha spontán elhív valahova, moziba, kiállításmegnyitóra, koncertre és akkor megyünk :)

A gimiből egy társoságom maradt meg. A nagy részükkel gyerektáborokat szerveztünk annó közösen. Az ő körük bővült tagokkal egyetemről, innen-onnan. Velük kb. havonta-másfél havonta találkozom. Sokan vannak, mindig pezsegnek, vicces programokat szoktak szervezni. Néhányukkal személyesen is jó a kapcsolatunk, sokat beszélgetünk, viccelődünk, a többiekkel csak társaság szinten vagyunk barátok.

Van még Gergő egyetemi társasága. Szétszéledtek az alapképzés után, sokan nem is ismerik egymást. Itt vannak kisebb körök. Évente szerveznek össztalálkozót, de kisebb együtt bulizások pár hetente előfordulnak. Köztük van egy lány, akivel gyakran, hetente többször is találkozunk. Feljön egy üveg borral, vagy mi megyünk fel hozzá, elhív valahova, kiülünk egy térre beszélgetni. Ezek is spontánul szoktak történni.

Még van Gergő huga, ők hetente találkoznak, én csak ritkán látom. Régebben voltak közös programjaink, mostanában nagyobb a távolság.

Gergőnek van néhány meleg barátja. Közülük egyet ismerek. Párszor találkoztunk, de nem lettünk nagy barátok. Nincs bajunk egymással, de nagyon különbözünk. Szerintem mindketten kicsit kellemetlenül érezzük magunkat a másik társaságában, mert nem akarunk rosszban lenni, de nehéz miről beszélni, ha ennyire mások vagyunk.

Ennyi, más nincs. A többiek ismerősök a munkahelyről, vagy a gimiből, fősuliból. Ha összefutunk, köszönünk egymásnak, max. pár szót beszélgetünk, de semmi több.

Ez így állandósult. A különböző társaságokat néha vegyítjük, de tartós híd nem épült ki köztük.

Másfél éve írom ezt a blogot - több-kevesebb intenzitással... - és innen sem lettek eddig új barátaim. Néhányotokkal leveleztünk, de mindig megakadt valahol a kommunikáció. Nem vagyok ebben jó, na. Sajnálom, mert vannak itt szimpi emberek.

Nem tudok hogyan közelíteni. Nyomulni nem akarok, mert nem az én stílusom egyrészt, másrészt nem akarom hogy félreérthetőek legyenek a barátkozási szándékaim. Talán pont ez a bajom. Nem tudom kezelni, hogy hol a határ melegeknél a barátság és a több között. Ha megkedvelek valakit, akkor nagyon közvetlen, szókimondó, őszinte vagyok vele, amit már sokszor félreértettek. (Lányok a gimiben, fősulin...) Testileg viszont nagyon zárkózott vagyok, már egy kézfogástól is zavarba jövök. Családommal, barátaimmal sem szoktunk egymáshoz érni, pusziszkodni, ölelkezni, maximunm nagyon kivételes esetben. Ahhoz már nagyon nagy bizalom kell nálam, hogy ne féljek ilyen szinten a másiktól.

Türelmetlen is vagyok. Ha szimpi a másik, akkor rögtön szeretném, ha nagyon jó barátok lennénk. Ilyenkor sok vagyok, átugrok határokat, nagylelkű vagyok ok nélkül, megbolygatok olyan témákat, amihez már nagyobb bizalom kéne, összességében elijesztem az embereket. Ha megérzem, hogy a másik inkább menekülne már előlem, akkor bepánikolok. Megpróbálok kedvesebb, megértőbb lenni. Valószínő ilyenkor már kifejezetten őrültnek tartanak... Elszomorodom, hogy nem vevők rám a többiek. (Túl furcsa vagyok, nem tartom be a társadalmi illemszabályokat. Nem véletlen kattant az összes ismerősöm. Együtt hányunk fittyet egy csomó társadalmi beidegződésre...) Elmegy minden önbizalmam. A háttérbe vonulok és meghúzom magam, hogy ne okozzak több kellemetlenséget a másiknak. Legközelebb már kellemetlenül érzem magam, ha újra beszélünk. Nem szeretnék sok lenni, nem szeretnék kellemetlen lenni, inkább legyek unalmas, semleges, mint zavaró. Így végül érdektelenségbe fullad az egész és egy furcsa, de talán kevésbé idegesítő képet hagyok magam után.

Nem tudom fog -e ez változni. Megjátszani nem fogom magam, ilyen vagyok. Néha sok. Sajnálom.

Évforduló 3.0

Igen, megint eltelt egy év :) Egy hete ünnepeltük Gergővel a harmadik évfordulónkat. Nem mondom, hogy kevesebb dolog történt, mint tavaly. Nemrég kifejtettem, hogy mik történtek velünk, egy hét csúszással egybeesik a naptári év és a mi időszámításunk...

Idén minden megváltozott. Idén minden összeomlott. Idén minden újraépült. Idén kiderült, hogy még mindig a legfontosabbak vagyunk egymásnak. Idén is megmaradtunk mi! Idén sem vagyok egyedül, idén is van kihez bújnom, van kivel elmenekülnünk, idén is van aki mindig segít ha nekem már nem megy valami, idén is van, akit mindig jó látni, idén is van aki nem nevet ki, van aki csüng a szavaimon, van kivel osztozni, idén is van akinek leshetem a kedvét, van akit megnevettethetek.

Spórolunk mostanság, de úgy döntöttem, hogy mi együtt most megérdemlünk egy kis lazítást az idei év fáradalmai után. Elmentünk a Wasabiba all you can eat japán dőzsölésre. Nagyon vicces volt. Előszőr jártunk ilyen helyen. Az elején próbáltuk visszafogni magunkat. Egy-két falatos „fogásokat” lehet leemelni egy futószalagról, bármennyit. Az üres tányérokat néha elviszi a pincér. Cikinek éreztük, hogy mindig hatalmas halmokban gyűltek a tányérjaink. Folyton ugrattuk egymást, felröhögtünk... Mellettünk párok andalogtak a félhomályban, komolyan vették a helyet, mi meg hülyéskedtünk az ételeken. Attól csak még viccesebb lett, hogy vissza kellett fogni magunkat. Nem mertünk semmit sem a tányérokon hagyni, mert az furán vette volna ki magát, ha a tányérkupacainkon kajakupacok is maranak és a picér 5 percenként félig megevett menüket hord el az asztalunkról... Ha valami egyikőnknek sem ízlett, akkor győzködtük egymást, hogy milyen jó, vagy egész más ételekhez hasonlítgattuk :)

Volt valami ízetlen darabos pépes desszert, amit egyikőnk sem bírt megenni, már egyébként is megteltünk, válogatósabbra ettük magunkat. Kijelentettem, hogy ezt biztosan az egyik kedves vendég pakolta vissza a tányérjára és újra a futószalagra, mert úgy néz ki. Közben nem értettem, hogy Gergő mért vág kétségbeesett fejet és próbál elfojtva röhögni. Kiderült, hogy egy méterre mögöttem állt a pincér... Mikor elment, nagyon röhögtünk :D

Egy idő után kerültem a zsírosabb fogásokat, aztán már úgy voltam vele, hogy már mindegy és összevissza ettem mindent, végül már csak a gyümölcsök csúsztak. Előtte egy héttel volt több napos gyomorrontásom, nemrég álltam le a diétával. A gyomrom még össze volt szűkülve, úgyhogy hamarabb elfáradtam, mint Gergő. Az utolsó egy órában, már én válogattam neki, hogy miket kell még helyettem is megóstolnia. Megbeszéltük, hogy addig nem indulunk, amíg már egy falattal se megy le több a torkunkon. Végül majdem három óra folytonos zabálás után Gergő is kidőlt...

Kihagytuk a sétát a helyeken, ahol annó az éjszakát töltöttük, mikor összejöttünk. Alig bírtunk mozogni, de nagyon vicces volt. Itthon is csak fetrengtünk egymás mellett és a kajákról beszéltünk összebújva :)

Hát ilyen volt az idei ünneplés :D

2012

Így 2013-at megkezdve elgondolkoztam az elmúlt egy évemen...

Nyers év volt számomra. Több minden történt velem, mint korábban. Nagy változásokon mentem keresztül, leginkább belső változásokon. Idén sokat értem, sokmindent kinőttem.

Tavaly ilyenkor bizakodva tekintettem magam elé. Semmi mást nem akartam, csak kijönni a gödörből. Fél évvel a diploma után még mindig nem bírtam összekapni magam lelkileg, hogy munkát keressek, de két volt csoporttársammal, barátommal cégalapítást fontolgattunk. Végre hajtott valami, nem csak magamért csináltam. Be akartuk bizonyítani, hogy nem kell beállni a sorba, hogy nem kell multinál güriznünk, reklámmal foglalkoznunk. Gergővel szemben türelmes voltam. Sok volt bennem a feszültség a nyári, őszi zűrök óta, de úgy éreztem, hogy az együttélés következménye, hogy nem maradnak majd titkok. Nem voltam jól, de jobban mint előtte. A változásnak örültem, ez hajtott.

Az év első pár hónapjában sok volt a szervezés. Munkakeresés. Kudarc. Ketten maradtunk a munkatársammal, immár támogatás nélkül. Ha összenéztünk, tudtuk, hogy ezt akarjuk csinálni, de nem tudtuk, hogyan. Én jobban féltem, mint ő, pedig ő szokott. Aztán varázsütésre megoldódtak a dolgok - átmenetileg - beszállt a bátyám. A sokéves munkatapasztalata, kapcsolatai, ötletei révén el tudtunk indulni, nem kellett úgy félnünk, hogy elrontjuk. Újra bizakodtam. Közelebb kerültem a családomhoz is. Anyukám végig bízott bennem, nem korholt, nem sürgetett.

Gergővel őrjítően nem volt semmi. Hagytam, mert a diplomájára készült. A feszültség csak nőtt, kezdtem bepánikolni, hogy túlnő rajtunk. Nem ismertem rá a kapcsolatunkra, nem ismertem rá Gergőre. Elmúlt az időszak, mikor egyenlőek voltunk a kapcsolatban. Fájt. Nem értettem a külső dolgok, hogyan férkőznek kettőnk közé, ha korábban mindent ki tudtunk zárni. Vissza akartam csinálni a költözést. Egyre csalódottabb voltam.

A nyárra megváltást vártam. Nem jött... A cégben mindenki hisztizett, nehezen találtuk a közös hangot, de folytattuk. Átvertek, kihasználtak, mi kűzdöttünk, dolgoztunk. Felépítettük az irodánkat, beköltöztünk. Végre új ingerek értek. A közösségben, ahol a stúdiónk van, sok új emberrel találkoztunk. Felvettem a kapcsolatot gimis barátaimmal. Commingoutoltam nekik is. Újra olyan lett velük a viszonyom, mint régen. Visszamentünk az egyikükkel a gimibe tábort tartani gyerekeknek. Jó volt újra ott lenni. Éreztük, hogy mi már felnőttünk, szembesültünk vele mennyi minden változott. Lehívtak egy nyaralásra. Megint régi-új ismerősök. Van életem újra életérzés. Emberek, emberek, emberek...

Közben Gergő sehol. Kiakadtam. Felborította a terveinket, felborított mindent. Hidegen hagyta, hogy ez fáj. A kérdésekre nem válaszolt. Fájt. Üvöltöttem. Fájt. Cserbenhagyott. Fájt. Tomboltam. Fájt. Elmeséltem barátoknak. Mindenki védett, segített. Csak Gergő nem értett. Egyedül éreztem magam, kicsinek, tehetetlennek. Fájt.

Ősszel beindult a cég, félállást is vállaltam mellé. Közben beköltözött hozzánk egy jó barátom, egy lány. Sokat melóztam, megint új emberek, új kihívások jöttek. Úgy éreztem végre fontos vagyok, végre keres a sors. Mégsem epizódszerepre szántak csak, amibe már elkezdtem beletörődni.

Ami munkafronton pozitívba fordult, Gergővel szemben mégjobban nyomasztott. Sarkamra álltam. Nem bírtam tovább várni, úgy éreztem elárul minket. Szakítottam. Megnyugodtam, aztán minden mégjobban összekuszálódott. Dolgoztam, nem kerülhettem padlóra, de csúsztam másztam. Fájt. Máris hiányzott. Vártam, hogy újra belépjen,de úgy mint rég. Elrontotta. Soha már. Aztán kiüresedtem. Nem hajtott semmi, nem voltam senki egyedül. A többiek tanácsaitól már hányingerem volt. Nem értette senki. Csak mi. Találkoztunk. Mint rég. Két srác, akik egész este kötetlenül beszélgetnek nem akármilyen lelki mélységekben. Igen ez Ő. Semmi más nem érdekelt. Mint rég.

Télen a főiskolai barátok eltávolodtak. Mindenkinek valamiből elege lett. Elkezdtek irigykedni, szivatni, eltűnni... Nagyon jó csapat voltunk együtt, de most mindenki máshova tart. Mindenki csak mondja a magáét, de nem tesz semmit. A munkatársammal is feszültségek alakultak ki köztünk, mert a másik munkahely miatt keveset vagyok bent. Megbeszéltük, de ott lebegett felettünk. A lakótárs zavarni kezdett, Gergővel nem tudtunk magunk lenni. Én komolyodni szerettem volna, ők mindig lazulni. Nem tudtuk rendesen összeegyeztetni az életritmusunkat. A lakás kosztenger lett, a kutya is nehezen viselte az összevisszaságot. Senki se akarta, hogy rámenjen erre a barátságunk. Kiköltözött végül, de nem haraggal. Meló, meló, meló. Vártam az ünnepeket, a pihenést.

Gergővel kimentünk pár napra Hollandiába. Mézeshetek hangulat. Azóta is minden oké. Újra egyensúly van köztünk.

A másodállásnak vége, év végéig szólt a megállapodás. Végre csak a céggel foglakozhatok. Munkaidőben. Zűrösnek induló nyugodt karácsony. Coughsurferek, vicces év vége. Beteg év eleje...

Sok újat tanultam. Főleg türelmesnek maradni, a felesleges kattogást kiiktatni. Belátom, hogy felnőttként kell viselkedjek, mert olyan életszakaszban vagyok, ami fokozott komolyságot követel. Sok dologba vágtam bele az utóbbi időszakban, amihez nincs tapasztalatom. Kimerítő rálelni a megfelelő módszerekre, kialakítani egy rendszert. Kicsit átestem a ló túloldalára. Munka és alvás tette ki a napjaimat, szórakozásra, barátokra nem sok időt szántam. Meg kellett tanulnom az egyensúlyt, mikor engedhetem el magam és mikor nem. Eddig ez ösztönös volt, de idén az ösztöneim kudarcot vallottak. Persze eddig adott volt egy keret, hogy mit hogyan csináljak. Főiskola, otthoni rendszer, amibe beleszülettem stb. Most, hogy a saját kezembe vettem az életemet, mindent fel kell építenem. Terveznem kell. Néha tervezetlenséget tervezek be, ezzel fenttartva az egyensúlyt. Inkább cselekszem, mint kattogok. Ez régen is mindig bejött, nemtudom miért felejtettem el. Haladok, biztosan előre. Ezt mindig észre kell vegyem, ha épp úgy érzem, hogy minden szar. Pedig nem. Megtanultam újra komplexebben hozzáállni a dolgokhoz. A következő lecke a felszabadultság ki és bekapcsolása lesz. Az egyensúly fenttartásának legjobb eszköze. A kapcsolatokról is sok minden tanultam. A kapcsolat nem csak egy pillanatnyi állapot számomra már. Felelősség. Magadért és a másikért is. Főleg érte, neki pedig főleg értem. Nagyon nehéz szembesülni az ideálok összeomlásával, de remek dolog új arcáról megismerni a másikat. Gyengének lenni a másik mellett, megosztani a hibákat is. Vinni egymás terhét. Kevésbé fáj mindenkinek. Változunk, új lehetőségek jönnek. Valami elmúlik, de jön helyette más. Nyitottnak kell maradni a másikra. Meg kell keresni a kaput, ahol bejuthatunk és megérthetjük mi zajlik a másikban. Van kulcs mindig. És ez csak kettőnkről szól, nem valamelyikünkről. Ez a mi kettőnk örök játéka, felfedezni egymást. Újra és újra. Erről szól. Még ezek is mi vagyunk.

Remélem nem voltam túl ködös. Ennyit az évemről. Tervek pedig vannak, idő is. Már csak össze kell egyeztetni őket!

Hello Hollandia!

Előzmények, Budapest

Elbénáztam a dátumot Coughsurfing-en és véletlenül egy hónappal későbbre tettem az időpontokat... Sok embernek írtam, hogy mennénk szívesen, páran válaszoltak, hogy talán tudnak fogadni. Egy héttel a kiutazás előtt lett egy biztos igenünk. Egy házaspár pár hónapos gyerekkel. Azt írták, hogy előszőr próbálnék a CS-et és családokat fogadnának be pár napra, most épp ránk gondoltak. Azt hiszem nem kell magyaráznom, hogy ez miért furcsa, de ez nem Magyarország... Sajnos a tényleges időpont nem volt jó nekik.

SOS írtam még egy csomó embernek, végül egyikük válaszolt. Annyit írt, hogy tud minket fogadni. Később megkérdezte, hogy mikor érkezünk és elküldte a telefonszámát. Próbáltam haverkodni vele, hátha kicsit szeretne többet tudni azokról akiket beenged napokra az otthonába, de csak ennyit írt...

A bonyodalmakat már leírtam korábban.

Péntek este, Eindhoven

Leszálltunk a gépről. Írtam a holland srácnak, hogy megérkeztünk. Annyit válaszolt, hogy wellcome és egy szó meg egy kód... Nem tudtam, hogy mi lehet az, rágugliztam. Kiderült, hogy a címe, csak egybeírják az utcaneveket... Mielőtt odamentünk, mászkáltunk a városban kicsit. Bebuszoztunk a reptérről. Néztem a telefonomon, hogy meddig közelít a busz az elméleti szállásunk felé, mikor elkezdett távolodni, leszálltunk. A belvárosban találtuk magunkat. Kicsit Váci utca feeling volt, csak sokkal bohémabb, kevésbé puccos, szellősebb, vidámabb, átláthatóbb...

az egész kicsit emlékeztetett egy Tim Burton film díszletre

hamburger automata

 design kukabolt

design bolt

bájos horror 

 pub, ahol sokan voltak, még kint is ültek

 design bolt...

 ez is valami beülős hely

 pub

rengeteg a bicikli, sokan színesre festik, ez már csak azért is praktikus,
mert így hamar megtaláli a több száz egy kupacban parkoló bringa között...

10 körül beállítottunk a tulajhoz. Kicsit para volt elsőre. Félhomály, koponya és csonkolt kéz az asztalon, mellette egy katonai tőr... A srác mondta, hogy most kelt, leültetett minket, sört bontott nekünk. Még a beszélgetés elején kiderült, hogy ő is meleg. Mesélte, hogy sok vendéget fogadott már a nagyvilágból, de meleg pár még nem járt nála. Álítólag nem jellemző, hogy fiúk együtt regisztrálnak az oldalra, főleg nem keletről, ahogy ő mondta... Mi csak mosolyogtunk és elütöttük azzal, hogy szerencsénk van a környezetünkkel, illetve így tartottuk korrektnek. Ha már kikapcsolódni megyünk valahova, akkor nem akarjuk megjátszani magunkat - amúgy sem szoktuk - és akkor olyan helyre megyünk, ahol nem kell titkolóznunk, tehát nyugodtan lehettünk őszinték. Mondta, hogy hát jó, akkor most az övéi vagyunk pár napig. Ez kicsit rémisztő volt, de szerencsére csak poénnak szánta, ahogy később bebizonyosodott. Beszélgetünk mindenféléről. Családról, munkáról, művészetről, barátokról, melegekről. Azt mondta, hogy neki nincsenek lány barátai, csak a fiúk társaságát keresi. Ez nekem furcsa volt, de nem mentünk jobban bele a témába. Mondta azt is, hogy elég társaságkerülő - ilyenek ezek a társoságkerülő hollandok, idegenekkel beszélgetnek a nappalijukban a társaságkerülésről... - pár közeli barátja van, egyébként nincs sok ismerőse. Szimpi volt összességében, de Gergőt leszámítva mindenki nehezen megnyíló típus és ezen a sör sem segített egy idő után, úgyhogy pár beszélgetés alatt nem lettünk vele barátok. Bár ki tudja, még nem küldtük el neki az ajándékunkat., majd karácsonyra :)

Szombat, Eindhoven

Másnap bevásároltunk mindenféle kaját és nyakunkba vettük a várost. A szállásadónktól kaptunk kulcsot a lakáshoz, így nem kellett egymáshoz alkalmazkodnunk napközben. Csak úgy mentünk, amerre a lábunk vitt. Pár helyet bejelöltem magamnak térképen a telefonomba, hogy majd, ha valamelyikhez közel kóválygunk, akkor megnézzük. Eljutottunk a kertvárosba. Minden nagyon rendezett, továbbra is Tim Burton fimbe illő.

külvárosi kacsa

 kávézó, zárva volt, pedig tetszett

este bementünk a Van Abbe Múzeumba, egy ételekről szóló kiállítást láttunk,
izgalmas volt, jól jött volna annó a diplomamunkámhoz :)

Később visszamentünk a láakásra. Kiderült, hogy Amsterdam csak kicsit több mint egy órára van. Utána néztem a neten, hogy mennyibe kerülne. Úgy voltunk vele, hogy ha már itt vagyunk, menjünk el oda is :) A szállásadónk korán elment aludni, aznap nem is beszélgettünk.

 Vasárnap, Amsterdam

A vonatozás rendben volt, minden a sínen ment...

ajánlom mellé meghallgatni ezt!

Kb. öt perc után elkezdett szakadni az eső, ahogy leszálltunk a vonatról. Előszőr bemenekültünk egy szuvenír boltba. Meg is vettük a legolcsóbb Amsterdam feliratos esernyőt. 2 percig bírta, aztán jött a jégeső. Ekkor egy coffee shop-ba menekültünk. Két teát kértünk - csak - és megszáritkoztunk. Durva volt a szag, füst kombó. Füstöt már semmilyet nem látni itthon, hamar elszoktunk tőle a dohányzás tilalom bevezetése óta. Kinéztünk egy modern művészeti múzeumot, hogy ott biztosan órákat el tudunk tölteni hasznosan fedett helyen, addig hátha jobb idő lesz. Míg odanavigáltunk egyfolytában zuhogott. Egy idő után már nem érdekelt minket, mászkáltunk ide-oda, fényképeztünk, megnéztük a kis utcákat is...

 ez volt az első dolog, ami Amsterdamban fogadott...

 kicsit posztapokaliptikus volt az időjárás

 még így is nagyon tetszettek az épületek

 nem ritka az ilyen palota sem, de azért általában ízlésesebbek a házak

 minden színes, de nem csiricsáré, mintha direkt kikeverték volna a palettát,
úgy hogy bárhogy egymásmellé téve is harmonikus legyen az összkép - biztos így történt

főleg itt harmonikusak a színek...

 a legkisebb házakon is hatalmasak az ablakok

Van Gogh füle és közös kép rólunk :) 

 Stedelijk Múzeum kívülről, egy kád alakú,
de a felújítások miatt nem tudtuk messziről lefotózni

vetítés alatt összebújó pár a múzeumban, nem tudtam jobb képet csinálni, mert mindeki
engem nézett a fókuszlámpa fénye miatt, pedig nagyon szépek voltak a fények... 

kilátás a múzeumból 

valóságban még ennél is élénkebb színű kép

mire kijöttünk a múzeumból, kisütött a nap 

és el is kezdett lemenni 

 kerestünk egy parkot, ahol megkajálhatunk

találtunk is :) 

Közben rengeteget sétáltunk. Finomakat ettünk. Kézen fogva mentünk mindehova, kihasználva, hogy ott lehet. Fülig ért a szánk :) Többen, akik jöttek szemben ránkmosolyogtak. A reptéren nehéz volt elengedni egymás kezét. Azóta is néha reflexből nyúlnék Gergő után az utcán, de aztán gyorsan leállítom magam :/ Rengeteg házon hatalmasak az ablakok, sokszor még a függöny sincs behúzva a földszinten sem. Így láttunk be egy baba konyhának berendezett gyerekszobát. Benne két kisfiú játszott, épp valamit főztek. Nagyon vicces volt és egyben szokatlan látvány is. Azon röhögtünk, hogy közös oviban biztos mi is palacsintasütősdit játszottunk volna Gergővel :D Aztán lement a nap és a borús idő már nem számított, a város kivirult.

ez én vagyok az egyik legnagyobb csatorna partján 

 sajnáltam, hogy nem volt nálam állvány... sok hajólakást láttunk a vizen

 Gergő a hídon...

Későn értünk haza, még órákig sétáltunk, beültünk sörözni egy régi Amsterdami pubba. A tulajnál ott volt két barátja. Leültettek dumálni. Megkóstolták az Unicumot amit vittünk, ízlett nekik. Nagyon fáradtak voltunk, úgyhogy csak ritkán szóltunk bele a beszélgetésbe, de így is jó volt. Sokat nevettünk. Mindhárman szingli meleg srácok voltak, kicsit irigykedtek is ránk, hogy mi itt együtt nyaraunk. Az egyikük Boszniából jött cserediák, ő egész sok mindent tudott Magyarországról. A másik két srác bevallotta, hogy annyi az össz infójuk, hogy keletebbre vagyunk Németországnál. Sokáig fent voltunk, beszélgettünk.

Reggel már nem találkoztunk szállásadónkkal, azt mondta, hogy csak dobjuk be a kulcsot a postaládába, ha elmentünk. Így is volt. Kajáltunk, elmentünk egy print shop-ba kinyomtatni a repjegyeket, vettünk ebédet, hogy elköltsük a maradék eurónkat, és kimentünk a reptérre. Ott megebédeltünk. Olyan finom volt és annyi minden, hogy majdnem le is késtük a repülőt a nagy dőzsölésben :) Végül elértük - sajnos... - és már itthon is vagyunk.

utolsó reggel a holland lakásunkban...

Szép volt, jó volt, nyugis volt, visszamegyünk :) A legélhetőbb ország, ahol eddig jártam. Kedvesek az emberek, nem érezni a nagy rohanást még tömegben sem. Szépek a helyek, de nem giccsesek. Látszik, hogy nem csak kirakatba készültek, hanem az életőség is fontos szempont. Sok a természetes burkolat, szín, ember... Nincs érezhető kirekesztés, diszkrimináció, viszont azt a nemtörődömséget sem éreztem, ami mondjuk Párizsban ezzel társul. Mindenhol kedvesek voltak velünk, segítőkészek, türelmesek, de mégis minden gyorsan és flottul zajlott. A múzeumban, ahol nem működött a kártyás fizetés, nem mondták a magukét, hanem kedvesen elmondták hogy hol tudunk pénzt felevenni. Utána, mint régi ismerősöket üdvözöltek, mikor visszamentünk. Amszterdamban is a nagy modern művészeti múzeumban, ahol sok volt az ember, gyorsan bejutottunk, kb. 2 perc alatt. Mindenhol tudtuk, hogy merre kell menni, minden jól szervezett volt. A boltok ízlésesen vannak berendezve, sokmindenből van kint kóstoló, le lehet ülni kávézni :) Vannak elérhető áron jó minőségű élelmiszerek, azt néztük, hogy sok minden itthon drágább ugyanolyan azonos minőségben... Abszolút vonzó hely, csak ajánlani tudom!