Újdonságok

Az utóbbi pár napban megfogalmazódott bennem pár dolog, amit megélek mostanában. Sok minden beérett, ami régebben kezdődött bennem és furcsa érzés volt ezekre ráébrednem. Megpróbálom összeszedni, de még biztos lesznek ilyen nagy bumm érzések bennem mostanában.

Gergő mellett szocializálódtam, mint meleg a környezetemben. Ami rendszer kialakult az első pár hónapban, az változatlan is maradt a kapcsolat végéig. Mások előtt mindig, mint haverok viselkedtünk. A legközelibb barátok, családtagok előtt, akik régóta tudták, elfogadták, hogy együtt voltunk, előttük is. Csak kettesben értünk egymáshoz, fogalmaztunk gyengéden, stb. Nagyon nagyon kevés kivétel volt. Külföld, egy bizonyos buli, véletlen ránknyitás... Ezt én kezdtem, mert nehezen tudtam meghúzni a határt, hogy mi nekem a természetes és mi nem. Nem akartam senkit zavarni, megoldottuk máshogy. Valószínűleg ez az önelfogadásom egy szinten való beragadásával is összefügg, öngerjesztő folyamat. Meleg ismerőseim sem voltak, Gergő haverjai előtt is ugyanaz volt a viselkedésmintánk, mint máskor. Ezek most változtak. Samuhoz bújok mindenhol. Azon veszem észre magam, hogy két centire vagyok tőle mikor az utcán sétálunk, minden lehetőséget kihasználok, hogy hozzáérhessek. Gondolok itt a „legális” helyzetekre elsősorban, villamoson tömegben véletlen hozzányomnak az emberek, megkocogtatom a vállát, ha szólok neki, hozzáérek a kezéhez ha valamit odaadok neki... Akaratlanul ennél több működik köztünk a barátok előtt is. Ölelések, puszik, összenézések, mosolyok, belsős megjegyzések megállíthatatlanul zajlanak köztünk. Vannak még a nyílvános köszönések, amiben nagy ugrás történt. Ha kikísérem a vonathoz, vagy kimegyek elé, akkor ölelést vagy ölelést és puszit is váltunk. Ilyen eddig senkivel nem volt nekem. Annó lányokkal, de családtagokkal, barátokkal is távolságtartó vagyok testileg, a kézfogáson túl nekem már minden kellemetlen szokott lenni. Most mindenki más eltűnik és nem is számít :) Egyébként meg a Keleti pályaudvar bejáratánál a lépcső közepén egy meleg pár érzelmes ölelése úgy tűnik nem megbotránkoztató történés 2014-ben, Budapesten :)

Másik, de hasonló dolog, hogy nem érzek bűntudatot az után, hogy Samuval együtt vagyunk. Ez kísért egész eddig, valahogy mindig túlzottan intimnek és sötétnek éltem meg a szexualitásomat. Minden, ami történt az mindig hatalmas jelentőséggel bírt és utána mindig összezuhantam. Most úgy érzem nincs tét, nem érzem az elvárások nyomását se kívülről, se belülről. Teljesen más élmény így együtt lennem valakivel, mintha valami nagy terhet levettek volna rólam. Merek kísérletezni, elfogadást, vágyat, szeretetet érzek a másik oldalról, nem megfelelési kényszert. Furcsa ezt mondani, de eddig egyáltalán nem jelentett számomra szórakozást a szex, feszült voltam, túlagyaltam. Nem azt mondom, hogy agyatlan kielégülésekre vágyom, egyáltalán nem, viszont könnyebb lett elfogadnom magam ilyen téren is. Egy kicsit ilyesztő, hogy korábban sem én, sem más nem vette észre rajtam, hogy ezzel gondjaim voltak.

Mikor apám meghalt, olyan volt, mintha tíz évet öregedtem volna. Hosszas folyamat volt elfogadni, hogy már semmi nem lesz olyan, bennem is megváltoztak dolgok és ne akarjak az lenni, aki korábban voltam. Most olyan, mintha visszakaptam volna azt a tíz évet :) Lekerült egy teher rólam ebből a szempontból is. El tudom engedni magam és nem kell hozzá semmi extra, nem aggódok egyfolytában, nincsenek váratlanul felbukkanó irreális félelmeim. Amik vannak, azokat Samu segít elkergetni. Neki el tudom hinni, hogy minden renden van. Kezdtem azt hinni,

hogy ilyen csak a filmekben van. Nem tudom biztosan, de azt érzem, hogy ez kölcsönös. Észrevettem párszor, hogy sikerült megnyugtatnom vagy feltöltenem.

Vannak dolgok, amiket megérzünk egymással kapcsolatban. Ebbe a témába jobban nem mennék bele, mert nehéz megfogalmazni. Mindkettőnknek vannak terheink, amiket régóta hurcolunk, egymást kezdjük ezekre a területekre is beengedni. Mikor épp történik, akkor nem furcsa, csak utólag elgondolkodva. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért ő az, aki bejöhet, de egyszerűen csak jön jön jön és ugyanez történik fordítva is. Nem érzek kellemetlenül emiatt, érzem hogy jó az ami velünk történik. Bizalmatlan sem tudok vele szemben lenni.

Az elmúlt egy hétben elkezdett zavarni, hogy nincs állandóra berendezett életem, mint korábban volt. Nem a múltat sírom vissza, másképp szeretném csinálni. Egyenlőre még nem érzem teljesen tisztán, hogy mit szeretnék. Nem a kapcsolatra gondolok, hanem az életkörülményeimre. Itt is ott is lakom, ezt is azt is eszem, változó hogy mennyire lustulok vagy pörgök, kísérletezek vagy a megszokottat keresem stb. Így hogy érzelmileg megtaláltam a stabilitást, szeretném rendezni magam körül a dolgokat. Agyalok azon, hogy mi lenne a megoldás lakásra, kutyára, munkára, életvitelre. Két napja kicsit befordultam emiatt, de Samu segített megnyugodni és lazábban hozzáállni ehhez. Van időm, semmit sem kell elkapkodnom, minden a kezemben van, hogy jól tudjam csinálni :)

Barátok

Sok minden változott a legutóbbi bejegyzésem óta. Egy eseménysorozatot szervezünk a munkatársammal, napok óta a lebonyolításán dolgozunk. A 8 órás munkanap után nég órákat töltünk bent, prezentációkat vezénylünk le. 9-10-ig bent vagyunk. Társasági életre sincs emellett időm, nem hogy leírni, hogy mi történik velem. Most kis darabokból rakom össze a sztorit, ha van szabad öt percem, akkor írok hozzá pár mondatot... Előre is elnézést, ha emiatt nem lesz néhol kerek a mondanivalóm.

A kimondott szakítás után megvolt az egy napos tombolás, részegedés a barátokkal, amit egy napos alvás követett. Este találkoztam egyik lány ismerösömmel, elmentünk vacsorázni. Találtunk egy jó helyet, nagyot beszélgettünk. Onnan mentem tovább egy újdonsült barátom lakására teázni. Egy meleg srác, chateltünk párszor. Vele is nagyon sokat beszélgettünk. Elgondolkoztató dolgokat mondott. Ott és akkor sokkolt, amit hallottam, de sokat segített, hogy helyre kattanjanak bennem dolgok. Azt mondta, hogy nagyon furcsa, hogy így kezelem a helyzetet. Gergő egy lépést akart hátralépni, de az nekem nem kényelmes ezért inkább százat hátráltam. Úgy kezelem ezt a kapcsolatot, mint egy hetero házasságot, pedig árnyaltabb a dolog. Valójában én szakítottam, mert Gergő nem akart elveszteni, de én képtelen vagyok szoros barátságban maradni vele. Ezeket be tudtam látni otthon egyedül. De úgy voltam vele, hogy a bennem zajló érzések nem engedik, hogy másképp viselkedjek...

Másnap nagyon furcsán keltem. Erotikus álmom volt, de a vágy tárgya nem Gergő, hanem egy idegen fiú volt. Ilyen már nagyon régen történt, teljesen Gergőre voltam beállva az elmúlt pár évben, más eszembe sem jutott. A kezdeti zavar után megörültem. Sütött a nap, sétáltam, jól éreztem magam. Reggel összefutottunk a lakásban, mikor mentem a kutyáért. Gergő és a lakás is idegennek tűnt, távolinak, mintha évekkel ezelőtt történt volna minden. A jó kedvem töretlen maradt, talán túlságosan is önfeledt voltam. Gergő nagyon leharcolt állapotban volt, nem értette, hogy mi van velem, de nem mondott rá semmit.

Napok múlv sem hiányzott, rendbe kerültem. Hétvégén ráírtam Gergőre, hogy ha már úgyis öszefutunk a lakás kipakolása miatt, akkor leülhetnénk kicsit beszélgetni. Így is lett. Órákon át dumáltunk, rég volt ennyire őszinte és nyugodt a kommunikáció köztünk. Elmondtam neki, hogy lezártam, továbbléptem, úgy érzem, hogy messze vagyok már tőle. Mint ember hiányzik, de kapcsolatba képtelen lennék vele kezdeni. Nagyon mások az igényeink, per pillanat nagyon máshogy működünk. Sokat tanultam az egészből. Nem akarok keseregni és a sebeimet nyalogatni, ami jó volt megmarad örökre, a többi meg tapasztalatnak oké. Elmondta, hogy előszőr nem akart szakítani, de ott hagytam. Belátta, hogy értelmetlen próbálkozni, elsüllyedt a depressziójában. Nem gondlta, hogy ennyire kikészül majd. Nem könnyebbült meg, csalódott a szerelemben, visszacsinálna mindent, ha tudna. Elmondtam, hogy én nem a múltban keresem a hibát, hanem  jelenre koncentrálok. Átrendezek mindent, jobbra törekszem. Sokat haladtam, boldogabb is vagyok. Visszajött a régi optimizmusom és a kifogyhatatlan energiám. Futok, edzek, egészségesen eszem. Abbahagytam a vegetáriánusságot, levágattam a hosszú hajam, kidobok mindent, amihez ragaszkodtam de visszahúz. Előre megyek, kűzdök a céljaimért. Láttam rajta, hogy örül, hogy jól vagyok. Megbeszéltük, hogy megpróbáljuk  barátságot kettőnk között. Azóta sokkal jobb minden. Nincsenek kínos kerülgetések, kombinálások, csak őszinte szavak. Egy-két naponta beszélünk, néha összefutunk, abszolút barátként tudok rá tekinteni, úgy érzem hogy ő is.

A környezetünk nem érti. Azt hiszik, hogy belül tombolok, hogy elnyomom a fájdalmat. Nem tudják elképzelni, hogy ennyi idő után továbbléptem volna. Telebeszélték a fejem, hogy lesz ez még rosszabb is, de én nem így érzem. Persze lehet, nem látom előre, hogy mi lesz, de majd én tudom, hogy mit érzek. Változó, hogy ki mennyire fogadja el ezt, vannak akiknek kifeezetten heves dühkitörései vannak és más barátaimtól akarnak bizonyosságot szerezni, hogy biztosan szarul vagyok igazából.

Annyi bajom van csak, hogy magányos vagyok, olyan mint gimis koromban. Hiába van most nagyon sok jó barátom, valami hiányzik. Valami és nem valaki, Gergő nincs a képben. Az életstílus, egy társ hiányzik, de közben kihasználom a szabadságomat is. Megyek mindenfele, sokkal többet találkozom barátokkal, aktívan szervezek mindenfélét. Nem lustálkodok. Csak kéne valaki, akinek odaadhatom a szeretetem, akinél leparkolhatok néha, akiért érdemes erősnek lennen. Nem keresek aktívan barátot. Nem az a cél, hogy mindenáron legyen valakim. Így hogy fogytam 15 kilót és rövid a hajam, sok az egy éjszakás jelentkező, de ez nem az én világom. Tettem egy próbát, de az is csak engem igazolt. Ha találkozok valakivel, aki nagyon megmozgat, készen állok egy kapcsolatra már ma is, de nekem csak komolyan megy :)

Szingli élet

Szakítottunk.

Gergő egyre pozitívabb volt a héten. Minden nap letettem az asztalra egy szál rózsát, estére mindig a vázában landolt. Mikor összefutottunk egyre oldottabb, vidámabb volt velem. Aztán szombat este írt, hogy tegyük át a nagy beszélgetést vasárnapról szerdára. Akkor eléggé kikészültem, de belementem. Hétfő délelőtt írt, hogy legyen aznap este. Nem tudtam dolgozni, teljesen készen voltam aznap.

Este elvitt randizni. Olyan volt két óra hosszat, mint a hőskorunkban. Teljesen elhitette velem, hogy folytatást szeretne. Aztán közölte, hogy fázik, hazamegy. Kicsit kiakadtam, mert nem beszéltünk meg semmit. Beültünk egy helyre. Mivel magától már megint nem mondott semmit, ezért kérdezgetni kezdtem. Megint a könnyebb végén fogta meg a beszélgetést, de ezúttal nem hagytam magam. Eleget vártam, nem csinálhatja ezt velem végtelenségig. Előtte el is döntöttem, hogy ha továbbra is ilyen, akkor én nem tudom ezt folytatni.

Felváltva voltak oldottabb témák és a lényegi beszélgetés köztünk. Aztán az egyik oldottabb szövegében kimondta a szakítás szót. Lecsaptam, megkérdeztem, hogy akkor ez egy szakítás?!? Csak mert egész addig nem mutatta jelét. Az. Onnantól kezdve nem törődtem tovább vele, hogy finomkodjak. Nagyrészt arról beszélt, hogy nem akar elveszíteni, de nem tud szerelmet érezni. Eszébe sem jutott, hogy ezután kevesebbet találkozunk, lazul a kapcsolatunk. Hét éve nagyon fontos vagyok neki, nélkülem nem is tudja elképzelni az életet... Mondtam neki, hogy ezt én is így érzem, de nem értem, hogy hogyan képzeli. Össze akart költözni, ugyanúgy folytatni a kettőnk kapcsolatát, csak szerelem nélkül. Mondtam, hogy ettől én nagyon szenvednék, mert szerelmes vagyok. Nem tudnám végignézni, ahogy ismerkedik. Nem tudom elképzelni, hogy ez teljesen őszinte tudna lenni köztünk. Nem bírja a felelősséget, a kimondott dolgokat, ezért inkább éljünk egymás mellett káoszban. Most egyikünknek sem erre van szüksége. Újra össze kell tennünk magunkat, mert az utóbbi években elhagytuk magunk. Nem tudok már asszisztálni az életéhez, szerelmes vagyok, de nem hülye. Nem fizetek egy albérletet neki, nem viszem nyaralni, nem főzök neki finomakat, nem bújok vele ágyba, ha nem akar engem ugyanúgy, ahogy én is őt. Aztán egy szép napon lelép valakivel, akivel beizzik a láng, ő meg szólt ugye, hogy nem szerelmes...

Megbeszéltük, hogy per pillanat, ahol tartunk az életben, az nem összeegyeztethető tovább. Mindketten el tudjuk képzelni, hogy évek múlva megint fellobban köztünk a láng és újra egymásra találunk. Azért mondtam neki, hogy ezzel ne hitegesse magát, ne várjunk egymásra, mert elmegy mellettünk az élet. Lehet, hogy így lesz, lehet hogy valami jobb vár ránk. Viccből megfogadtuk, ha 40 évesen is szinglik maradunk, akkor folytatjuk mindenképp.

Nem akarta átbeszélni a kettőnk között történt dolgokat, ki nem mondott problémákat. Elfáradt, sokkolta hogy nem akarom többé látni. Nem hagytam neki, hogy megint elmeneküljön. Előszedtünk apróságokat. A lényeg az, hogy én mindent megmondtam neki, ami engem zavart, de ő nem akart megbántani. Mondtam neki, hogy hosszú távon ez lett belőle. Ha ott és akkor kimondja, tudtam volna változtatni, esetleg megmagyarázni. Elmondtam neki, hogy nagyon fájt, hogy egy ideje nem állt mellettem. Ha szarul voltam este, nem ölelt át, nem mondta hogy semmi baj. Régen igen, mostanában magamra voltam utalva ilyen szempontból. Láttam rajta, hogy sajnálja. Mondtam neki, amit anyumtól hallottam. Egy ember akkor tud őszintén adni, ha már neki megvan a 100%. Egyébként valaki sérül. Velünk ez történt. A másiknak adtunk sok mindent, de magunkat nem tudtuk adni, mert az elveszett. Egyikünk sem azt az embert látja az asztal túloldalán, akit rég, hanem egy árnyékot. Ezt nem csinálhatjuk egymással. Ha mindketten most összekapjuk magunkat, akkor mint két felnőtt, független férfi, semmi akadálya, hogy adjunk egymásnak.

Végül elindultunk, mert Gergőnek már nagyon menekülhetnékje volt. A Balhán egyszercsak nem szállt fel velem a villamosra, eltűnt. El sem búcsúztunk. Nem akarta hallani. Ismerem, felkészültem erre is. Viszont engem bántott volna, ha nem mondok ki utoljára, hogy mit jelent nekem. Előre írtam egy búcsúlevelet, ami otthon fogadta a rózsák mellett. Sajnálom, hogy így alakult köztünk. Nagyon szerettem, szeretem, de be kell látnunk, hogy ebben a formában sokat szenvedünk. Tiszta szívemből azt kívánom, hogy legyen boldog, még ha most nehéz is elfogadnom, hogy nem mellettem lesz az. Ha a későbbiekben összefutunk, bárhogy is viselkedek tudnia kell, hogy nem haragszom és mindig lesz egy kis zug számára a szívemben. Köszönök mindent, amit értem tett. Nem bánok semmit, de fáj hogy ez lett a vége!

Reménysugár

Vasárnap útban a lakás fele egyre erősebb reményt éreztem. Elkezdett bennem valami nyüzsögni, mosolyogtam, vártam a percet, mikor újra látom majd Gergőt. Úgy éreztem, hogy bizonyítanom kell. Bocsánatot kérni mentem haza, bebizonyítani, hogy fontos nekem, oda akartam rá figyelni. Vettem egy szál vörös rózsát.

Gergő még aludt, mikor odaértem. Kitakarítottam a konyhát, rendet raktam. Az asztalt is letakarítottam, a közepére tettem a rózsát. Lementem valami kajáért, végül elmentem boltba bevásárolni. Eszembe jutott, hogy sok szép pillanatunk kötődik a közös evéshez. Csupa olyan dolgot vettem, amit tudom, hogy szeret. Visszamentem, még mindig az ágyban volt. A rózsa vázában a konyhapulton. Örültem, hogy vízbe tette, számít. Visszatettem vázástól az asztal közepére. Gyorsan megfőztem, terítettem. Közben kijött, mondta hogy jó illat van. Kérdeztem, hogy éhes -e. Igen. Tálaltam, leültünk. Beszélgettünk, hülyültünk, mintha mi se történt volna.

Kaja után megkérdeztem, hogy tud -e enni. Igen. Én nem. Bocsánatot kértem. Nem értette, hogy miért. Mondtam, hogy azért mert felkaptam a vizet pénteken. Nem hagytam, hogy elmondjon mindent, az indulataim felül kerekedtek rajtam. A régi figyelmetlenségeimért, szúrkálódásaimért, bántásaimért is bocsánatot kértem. Nem vezetett sehova, nem szeretnék neki ártani. Nem jó módszert választottam, hogy megnyissam jobban. Megkérdeztem, hogy lehetségesnek tartja -e az újrakezdést. Nem mondta, hogy nem, de fájdalmasan tiltakozott. Elkezdtem meggyőzni. Szerintem nincs vesztenivalónk. Mióta a szakadék elkezdődött köztünk, még nem próbáltunk meg érdemben tenni ellene. Már régen érzem, hiába mondtam. A felismerés még nem megoldás. Szerintem ki kellene próbálnunk, milyen ha visszalépünk sok sok lépcsőt és máshogy tesszük meg együtt. Utánaolvastam meleg párterápiáknak, engem meggyőztek, hogy kérjünk külső segítséget. Elakadtunk mindketten, külön külön is. Nem csoda hogy együtt nem megy mostanában. Anyukám egyik bölcs mondása, hogy az ember akkor tud adni, ha már magának megadott mindent. A maradékból, pluszból lehet őszintén adni, abból később sem lesz baj. Előszőr bizonytalan volt, tiltakozott. Meggyőztem, hogy ez nem a folytatás megvásárlása. Egymás motivációjának, döntéseinek a megismerése. Magunktól elakadtunk, nem tudunk közös nevezőre jutni, mindegy hogy mi az a nevező. Ha még lehet ebből a kapcsolatból valami, miért ne adjuk meg az esélyét? Lezárni is segít a terápia, ha úgy döntünk alatta. Kérte, hogy küldjem át a linket. Mondta, ha folytatjuk is esetleg, akkor is lakjunk most külön. Mondtam, hogy rendben, kezdjük ezeket előről. Mondta, szeretne egyedül lenni, mert fel akarja építeni magát. Tudom, erről már tavaly is volt szó. Jót fog velünk tenni a távolság, növeli a bizsergést. Végül annyit igért meg, hogy gondolkozik azokon, amiket mondtam, de idő kell neki. Mindketten indultunk egy egy baráthoz beszélgetni. Mondtam, hogy este visszajövök, mondta rendben. Nem emlékszem, de valamire azt mondta, hogy türelmetlen ember vagyok.

Sokat beszélgettünk a legjobb barátommal aznap este. Szerinte mindkettőnknek jót tesz, ha most mindent nagyon megváltoztatunk, legyen az akár szakítás, akár tiszta lap.

Visszamentem, nem volt otthon még. Közben rámírt egy közös ismerős, hogy ebédelnünk együtt hétfőn. Kérdeztem tőle, hogy azért kérdezi -e, mert hallotta, mi történt. Nem, új volt neki. Fel akartam hívni, mert nem válaszolt egy ideje. Kinyomoztam a számát. Gergővel közös ismerősük adta meg a számot, a hangomból arra is rájött, hogy baj van. Nem akartam elmondani, de kicsúszott. Gergő és ez a srác jó barátok, neki kellett volna mondania. Inni akart velem, mondtam, hogy jól esik, de Gergőnek nagyobb szüksége van a barátságára most. Megigérte, hogy felhívja. Közben beszéltem a lánnyal is. Megbeszéltük a hétfői ebédet. Beszéltünk még egy lánnyal, akinél most lakom. Aztán nagyon lefáradtam, befeküdtem az ágyba és már aludtam is.

Gergő éjszaka jött haza. Nem ment fel a galériára aludni, befeküdt mellém, de az ágy másik végébe. Nagy nehezen elaludtam. Hajnalban sírógörccsel ébredtem. Próbáltam elfolytani, de nem ment. Majdnem egy órán át tartott, közben Gergő úgy tett, mintha aludna. A kutya próbált megvígasztalni. Kimentem a konyhába, órákig vegetáltam. Betettem egy szirmot a rózsából Gergő szemüvegtokjába. Kitettem az asztalra néhány közös emléket a pénztárcámból. Bútor számlát, holland repjegyet. Fontosak neki a tárgyi emlékek.

Korán mentem be dolgozni, egész nap a meló éltetett. Közben a fél világgal chateltem. Sok barát, ismerős van mellettem. Minden napra van valaki, aki segít. Visszavittem a kutyát a lakásba. A szirom az asztalon volt. Jelentheti azt is, hogy nem kell neki, meg azt is, hogy tudatni akarja velem, hogy észrevette. A papírokon ott volt egy papír tőle. Jegyzetei egy munkáról, időpontjai a hétre. Nem tudom, hogy érti, lehet hogy csak meg akarta mutatni, hogy látta, amit odatettem.

Elmentünk sportolni a munkatársammal. Közben írtam Gergőnek, hogy az a tervem, hogy este megyek fel cuccokért, a barátomnál alszom, reggel jövök a kutyáért. Ez a napi forgatókönyv. Írta, hogy neki is oké így. Írtam, hogy szóljon, ha beszélni akar. Mondta, hogy elég elfoglalt, de szól majd. Megkérdeztem, hogy a haverja felhívta -e. Mondta, hogy nem. Írtam, hogy véletlen elmondtam, vígasztalni akart, de hozzá irányítottam. Megköszönte.

A mozgás után nagyon fáradtan mentem fel a lakásba. Ott volt Gergő. Nyugodtan beszélgettünk. Figyeltem rá, láttam hogy észrevette. Mondta, hogy öt napja fáj a hasa, próbáltam tanácsokat adni. Olvasott közben, de egyre többet tette le a könyvet. Végre a szemembe nézet, nem volt hideg velem. Jól esett, Nagyon lassan pakoltam, segített. Már már meghitt volt. Megkérdeztem, hogy hogy legyenek a dolgok a lakással. Azt mondta, hogy hétvégére kap választ a koliból, hogy mikor költözhet. Oké. És a telefonnal, mi legyen? Mondta, hogy fizeti a hűségnyilatkozatot helyettem, havonta küldi a pénzt. Mondtam, hogy rendben. Megkérdeztem azt is, hogy mikor tudunk nagyot beszélni. Hétvégén. Persze mondtam, hogy szóljon, ha még kell majd idő, várok rá akármeddig. Elköszöntünk. Vigyázz magadra, ezt mondta mindkettőnk.

Útközben véletlen Gergőnek küldtem egy sms-t amit nem neki szántam. Elnézést kértem. Azt írta semmi baj, vigyázzak magamra. Jól esett az este, megnyugtatott. Kitaláltam, hogy nem adom fel, szórom az apró jeleimet. Most egész bizakodó vagyok az újrakezdést illetően. Nem merem teljesen belélni magam. Később bánnám, ha nem tennék meg most mindent. Ha még nincs veszve minden, akkor hatni fog rá a sok apró kedvesség. Szívből jön.

Várok. Úgy, mint rég, mintha a szomszéd szobában lenne. Itt is van meg nem is, ettől indult be annó a szerelem. Nem a folytonos egymáson lógástól. Várok. Bizakodom.

Boldogság, gyere haza!

Péntek este Gergő azt mondta, hogy már nem szerelmes. Megérdezte, hogy én az vagyok -e. Azt válaszoltam, hogy igen. Ezután három órán keresztül nem szóltunk egymáshoz.

Összeomlottam. Ültünk a konyhában és nem tudtunk megszólalni. Rendeltem alkoholt, hogy megeredjen a nyelvünk. Józanul akartam beszélni, de egyszerűen nem ment.

Elsőként megszólaltam, megkérdeztem, hogy akar -e erről most beszélni. Mondta, hogy nehéz. Mondtam, hogy muszáj. Hamar berugtunk, nem minden tiszta a beszélgetésből. Kemény voltam vele, nem tudtam megnyugodni. Mondta hogy nehéz neki, nem akarja, hogy így legyen. Nem érti az okát, keresi a hibákat. Én meg folyton csak a szakítás praktikus részleteivel traktáltam, pedig egy szóval sem mondta, hogy ezt szeretné.

Hajnalban eljöttem az egyik barátomhoz, estig folytattuk az ivást. Ledőltem egy kicsit aludni, mert vártunk még egy lányt a társoságból és össze akartam szedni magam kicsit. Nagyon rossz volt másnaposan egyedül felébredni. Józan fejjel újra átgondoltam a dolgokat, segítettek a lányok is.

Most úgy érzem, hogy megér egy próbát feleleveníteni a múltat. Vagy máshogy, de együtt újra kezdeni. Rájöttem, hogy nem is biztos, hogy Gergő szakítani akar, csak én kezeltem ezt ennyire fekete fehéren. Időt akartam neki hagyni, hogy tisztázza az érzéseit, de most úgy érzem, hogy cserben hagytam. Ha úgy döntünk, hogy folytatjuk, akkor sok energiát kell beletennem a kapcsolatba. Szégyenlem magam, hogy büszkeségi kérdést csináltam a helyzetből. Ezzel csak az indulatomról győztem meg, a szerelmünket nem mutattam ki. Eltávolodtam tőle, megértem, hogy úgy érzi nem tud szeretni. Nem így viselkedtem vele, mikor megszeretett. Sokkal gondoskodóbb, megértőbb voltam. Ő is velem. Le kell győznünk a büszkeségünket. Kár lenne mindent kidobni az ablakon. El sem tudom képzelni.

Rossz belegondolnom, hogy szenved. Szeretnék neki segíteni, szeretném hogy visszakapja azt az embert, akit elveszített. Megváltoztam apám halála óta. Bizalmatlanabb vagyok, nem lehet rám számítani. Nem támogattam mindenben, önző voltam vele. El akarom ezeket mondani neki. Azt akarom, hogy ne hibáztassa magát, amiatt ahogy érez. Jó oka van rá. Sokat változott ő is, sok mindenben én sem számíthattam rá, de el tudom felejteni. Érte mindenre képes vagyok, szeretnék kűzdeni a szerelméért.

Mindketten szeretnénk visszakapni a társunkat, szerelmünket. Tegnap megmagyarázhatatlan módon újra remény támadt bennem. Szeretném vele megosztani. Félek attól, hogy nem érinti meg, de most csak ez éltet.

Írtam neki hajnalban egy hosszú levelet. Olyat, amit régen szoktam. Megálltam, odafigyelek rá, leromboltam a falaimat. Bocsánatot kértem. Megkérdeztem, hogy mit szeretne. Egyszerű dolgok, de valamiért eddig hülye voltam és nem figyeltem rá eléggé. Reggel írtam neki sms-t, hogy mikor van ma otthon. Megkérdeztem, hogy tudunk -e ma beszélni. Még nem válaszolt. Várok, de belebolondulok. Félek. Féltem. Hiányzik!

Emberi kapcsolataim javítása 1.

Visszaolvasva elég depressziós a három héttel ezelőtti bejegyzésem, ahol a kapcsolataim halványodásán kesergek. Nem is tudom miért olvasok vissza... Eldöntöttem, mikor belefogtam a blogírásba, hogy igyekszem nem cenzúrázni magam. A hirtelen felindulásból megírt, lázas, indulatos, elkeseredett gondolatok is igaziak, ott és akkor. Nem tagadom le magamat, ez is hozzám tartozik. A fájdalmak, előttem tornyosulni látszó hegyek, mind, mind engem jellemeznek. Nekem is furcsa magamat olvasni, megfogalmazódik bennem az igény, hogy fogjam vissza magam. Viszont elegem van a megfelelési igényből. Sajnos a munkám többek között arról szól, hogy másoknak megfeleljek, mint szolgáltató. Illetve a termék, amit készítek az ügyfeleim ügyfeleinek kell, hogy megfeleljen. Gondolhatjátok, hogy mennyire elegem van ebből és a magánéletemben mennyire próbálok mindenféle megtévesztéstől és alakoskodástól elhatárolódni.

Nem olyan vészes - már - a helyzet, mint ahogy azt hetekkel ezelőtt láttam. A gangon depiző estét egy hosszú, barátokkal dorbézolós másnap követte. Voltuk Gergővel Bin Jip koncerten. A magyarok közül nálam, most ők az abszolút kedvencek. Harcsa Vera hangjától megborzongok, ritka intenzív hatással van rám. Gergővel ez volt a nyolcadik koncertünk tőlük. Eljött még két barátunk. Az egyikük a lány, aki most diplomázik ott, ahol én is két éve. Válik, szresszel, mostanában sok időt töltünk együtt. Segítek neki, szakmában, kikapcsolódni, meghallgatom a problémáit. Gergővel is jóban lettek, sokat beszélgetnek. A másik lány pedig a munkatársam és legjobb barátom jelenlegi ellenpólusa. Az ő évek óta húzódó konfliktusuk feszítette szét a baráti társaságot. A többiekkel viszont úgy vagyunk egy ideje, hogy nem érdekel már minket, elhatárolódunk a kettejük háborújától. Meg is beszéltük a múlt hétvégén, hogy tőlük függetlenül mi 2 hetente találkozunk, ők is meg vannak hívva, aki jön az jön... Külön külön mindkettőjükkel jóban vagyok, nem hagyom már, hogy akár fegyverként, akár pajzsként használjanak egymás ellen. Mint a múltheti lelkizéskor kiderült, a társaság többi tagja is ugyanezt gondolja. Úgy érzem, hogy végre sikerül összetartanunk.

Szóval a koncert után a diplomázó lány hazament a diplomamunkáját csiszolni, mi hárman meg az Akváriumnál boroztunk még egy órát. Gergőt hazakísértük, ketten mentünk tovább a társoság további tagjait felkutatni. Kitérők után végül egy másik lánnyal ketten maradtunk. Ő volt a lakótársunk fél évig Gergővel. A többiek bepunnyadtak és hazamentek. Minketten örörködtünk egy darabig, aztán egy helyen letelepedve elkeztünk lelkizni. Noszogattam, hogy szedje össze magát, bíztattam, végül elsírta magát a vállamon. Én is kiöntöttem neki a lelki szemetesládámat. Eleséltem a gangos depimet, hogy hiányoznak nekem, hogy sokat vagyok magányos. Hajnalig beszélgettünk az utcán sétálva. Jól esett, végre újra érezhettem, hogy vannak emberek, akikkel fontosak vagyunk egymásnak az ökörködésen túl.

Azóta többmindenkivel találkoztunk, voltak közös programjaink. A sors iróniája, hogy véletlenül is összeakadunk, mióta többen kifejeztük, hogy hiányzunk egymásnak. Három emberrel is összetalálkoztunk teljesen véletlenül az elmúlt egy héten :)

Mostmár igyekszem tudatosabban is tervezni a barátokkal. Majdnem elveszítve őket, tudom hogy mennyire fontosak vagyunk egymásnak. Mostmár látom, hogy nem vesztettem el senkit, csak türelmesebbbnek kell lennem velük és kitartóbbnak kell lennem, ha közös programot szeretnék velük, vagy bízhatok a véletlen találkozókban :)

Barátok?

Tegnap este egyedül ültem a gangon. Kezemben fehérborral és cigivel azon tűnődtem, hogy miért nincs senki, akit felhívhatnék szombat este. Senkit sem tudtam, aki eljönne velem kiereszteni a gőzt.

Nagyon fárasztó hetem volt, amit a péntek esti ügyfélkommentek csak mégjobban megkoronáztak. Ordítani tudtam volna hazafele. Semmi komoly bajom, csak feltornyosult bennem a sok stressz. Úgy volt, hogy megyünk valahova Gergővel. Átjött egy meleg haverja, borozgattunk hárman, beszélgettünk. Nem volt rossz, de mindenki finomkodott. Igazából csak tovább fársztott mentálisan, hogy figyelnem kellett magamra, meg a házigazdáskodás is kimerített. Amíg ők 1-1 pohárral ittak, én megittam négyet... Benne volt a levegőben a feszültség, nem tudom miért, de kicsit kínosan éreztem magam. Aztán a srác hazament, nem mentünk tovább sehova. Még egy darabig győzködtem Gergőt, hogy menjünk még valahova, de már félig aludt...

Azt éreztem, hogy tele vagyok, a fejemben a heti munkabeszélgetések, viták, teendők visszhangzottak. Valami egész mást szerettem volna csinálni. Megpróbáltam elhívni pár barátomat, hátha van kedve valakinek felkerekedni velem és reggelig menni menni menni. Vagy elutaztak, vagy fel se vették a telefont...

Egyedül a gangig jutottam, kijött utánam a kutya is. /Legalább nem mondhatom, hogy a kutya se törődik velem :P / Azon golndolkoztam, bárcsak bátrabb lennék és elindulnék egyedül valamilyen ismeretlen társasághoz csatlakozva. Itt lakunk a party központban, tele az utca, az egész környék laza fiatalokkal. Nem tudok idegenekkel szóba elegyedni. Ha megszólítanak, úgy más, szívesen beszélgetek, de én utálok nyomulni. Barátokkal sokszor ismerünk meg egy-egy új embert, akkor mindig lelkes vagyok és nem okoz gondot a kommunikáció. Sajnos egyedül mégis képtelen vagyok rá.

Arra jutottam, hogy sok embert kell megismernem, hogy legyenek még, akiket felhívhatok, hogy merre járnak este, csatlakozhatok -e egy-két órára. Amíg Gergő a hétvégén is dolgozik, nincs örök társam a hajnalig csavargásra, bennem pedig sok a mehetnék. Hiányzik a társasági életem, hiányoznak a spontán őrültségek. Hiányzik, hogy mások hívogassanak, hogy menjek-menjek. Tudom, tehetek róla, hogy ez így alakult. Sokszor rossz oldalra áltam, vagy nem védtem meg azokat, akiknek szükségük lett volna rá. Én is hagytam, hogy széthulljon a fősulis baráti társaság. Csak a panaszkodásra tellett részemről is. Sajnos már túl nagy sebek keletkeztek, mindenkit más fele húz a büszkesége. Új utakon kell járnom. Szeretnék egy vegyes, laza, boldog baráti kört, de néhány négyszemközti barátság is nagyon boldoggá tenne.

Imádok például főzni; itt a projektor, lehet mozizni; mindig vannak kreatív ötleteim programokra, problámák megoldására; szeretek jókat beszélgetni, hülyéskedni, vagy komoly dolgokról filozofálni; szívesen eljárnék sok-sok kiállításra, megnyitókra, eseményekre, beszélgetnék róluk; szeretek kirándulni, csavarogni, piknikezni, új helyeket, új ízeket felfedezni; sokan mondják rám, hogy egyedi látásmódom van; szívesen segítek másoknak, meghallgatom őket, ha tudok tanácsokat adok; cuki a kutyám; szeretek nagylelkű lenni; nincsenek zűrös dolgaim; nem vagyok nyomulós; alkoholmentes és alkoholos programokban is benne vagyok; nem irigykedek; nem szoktam szívességeket kérni;  empatikus vagyok, igyekszem mindekit megérteni és elfogadni... Miért tűnnek el a barátaim? Miért kerülnek az emberek? Egy okot tudok csak, hűséges vagyok olyan barátokhoz, akik megosztják az embereket, akik mellől sokan eltűnnek. Ez ekkora hiba lenne? Szeretem és nem hagyom ott őket. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy elég színes vagyok ahoz, hogy ne azonosítsanak másokkal csak azért, mert jóban vagyunk. Furcsák az emberek!

Kapcsolatok

Évekkel ezelőtt befagytak az emberi kapcsolataim. Persze jönnek-mennek körülöttem új emberek, de már régen fogott meg valaki. Utoljára két éve szereztem új barátot, azóta csak egy-két ismerőssel bővült a kör. Barátságokról beszélek. Munkakapcsolatok nyílván születnek rendszeresen, mert muszáj újabb és újabb projekteket szerezni.

A meglévő kapcsolataim változnak, gyengülnek, erősödnek. Főleg a családomban történnek változások, főleg, hogy a  munka is összeköt mostmár minket. Felnőttként kezelnek már minket is a hugommal együtt. Bátyámmal sokat találkozunk, nővéremmel ritkán, de akkor intenzíven. Anyuval kéthavonta leülünk egy üveg bor mellé és átbeszélgetjük az egész napot. Hugommal telefonon beszélünk néha félórákat.

Gergővel és a legjobb barátommal (már többször adtam neki fedőnevet itt a blogon, de egyikre sem emlékszem, legyen mostantól Réka)  naponta találkounk. Az egyikükkel együtt lakok, a másikukkal együtt dolgozok. Réka barátjával négyen szoktunk egy-két hetente duplarandi jelleggel közös programot csinálni. Mozi, vagy csak tévézés, vásárlás stb.

A fősulis baráti kör megvan, bár egyre több a széthúzás. Nekem senkivel sem változott a kapcsolatom, bár ritkábban találkozunk, a közös facebook csoportban naponta többször is kommunikálunk. Két-három hetente együtt bulizunk. Van egy lány, aki most végez a fősulin, vele külön szoktunk találkozni. Hetente átjön a kutyájával, vagy elmegyünk közös kutyasétáltatásra. Néha spontán elhív valahova, moziba, kiállításmegnyitóra, koncertre és akkor megyünk :)

A gimiből egy társoságom maradt meg. A nagy részükkel gyerektáborokat szerveztünk annó közösen. Az ő körük bővült tagokkal egyetemről, innen-onnan. Velük kb. havonta-másfél havonta találkozom. Sokan vannak, mindig pezsegnek, vicces programokat szoktak szervezni. Néhányukkal személyesen is jó a kapcsolatunk, sokat beszélgetünk, viccelődünk, a többiekkel csak társaság szinten vagyunk barátok.

Van még Gergő egyetemi társasága. Szétszéledtek az alapképzés után, sokan nem is ismerik egymást. Itt vannak kisebb körök. Évente szerveznek össztalálkozót, de kisebb együtt bulizások pár hetente előfordulnak. Köztük van egy lány, akivel gyakran, hetente többször is találkozunk. Feljön egy üveg borral, vagy mi megyünk fel hozzá, elhív valahova, kiülünk egy térre beszélgetni. Ezek is spontánul szoktak történni.

Még van Gergő huga, ők hetente találkoznak, én csak ritkán látom. Régebben voltak közös programjaink, mostanában nagyobb a távolság.

Gergőnek van néhány meleg barátja. Közülük egyet ismerek. Párszor találkoztunk, de nem lettünk nagy barátok. Nincs bajunk egymással, de nagyon különbözünk. Szerintem mindketten kicsit kellemetlenül érezzük magunkat a másik társaságában, mert nem akarunk rosszban lenni, de nehéz miről beszélni, ha ennyire mások vagyunk.

Ennyi, más nincs. A többiek ismerősök a munkahelyről, vagy a gimiből, fősuliból. Ha összefutunk, köszönünk egymásnak, max. pár szót beszélgetünk, de semmi több.

Ez így állandósult. A különböző társaságokat néha vegyítjük, de tartós híd nem épült ki köztük.

Másfél éve írom ezt a blogot - több-kevesebb intenzitással... - és innen sem lettek eddig új barátaim. Néhányotokkal leveleztünk, de mindig megakadt valahol a kommunikáció. Nem vagyok ebben jó, na. Sajnálom, mert vannak itt szimpi emberek.

Nem tudok hogyan közelíteni. Nyomulni nem akarok, mert nem az én stílusom egyrészt, másrészt nem akarom hogy félreérthetőek legyenek a barátkozási szándékaim. Talán pont ez a bajom. Nem tudom kezelni, hogy hol a határ melegeknél a barátság és a több között. Ha megkedvelek valakit, akkor nagyon közvetlen, szókimondó, őszinte vagyok vele, amit már sokszor félreértettek. (Lányok a gimiben, fősulin...) Testileg viszont nagyon zárkózott vagyok, már egy kézfogástól is zavarba jövök. Családommal, barátaimmal sem szoktunk egymáshoz érni, pusziszkodni, ölelkezni, maximunm nagyon kivételes esetben. Ahhoz már nagyon nagy bizalom kell nálam, hogy ne féljek ilyen szinten a másiktól.

Türelmetlen is vagyok. Ha szimpi a másik, akkor rögtön szeretném, ha nagyon jó barátok lennénk. Ilyenkor sok vagyok, átugrok határokat, nagylelkű vagyok ok nélkül, megbolygatok olyan témákat, amihez már nagyobb bizalom kéne, összességében elijesztem az embereket. Ha megérzem, hogy a másik inkább menekülne már előlem, akkor bepánikolok. Megpróbálok kedvesebb, megértőbb lenni. Valószínő ilyenkor már kifejezetten őrültnek tartanak... Elszomorodom, hogy nem vevők rám a többiek. (Túl furcsa vagyok, nem tartom be a társadalmi illemszabályokat. Nem véletlen kattant az összes ismerősöm. Együtt hányunk fittyet egy csomó társadalmi beidegződésre...) Elmegy minden önbizalmam. A háttérbe vonulok és meghúzom magam, hogy ne okozzak több kellemetlenséget a másiknak. Legközelebb már kellemetlenül érzem magam, ha újra beszélünk. Nem szeretnék sok lenni, nem szeretnék kellemetlen lenni, inkább legyek unalmas, semleges, mint zavaró. Így végül érdektelenségbe fullad az egész és egy furcsa, de talán kevésbé idegesítő képet hagyok magam után.

Nem tudom fog -e ez változni. Megjátszani nem fogom magam, ilyen vagyok. Néha sok. Sajnálom.

Családi beszélgetés természetesen

Húsvéti ebéd volt tegnap anyuméknál. Ott volt mindhárom tesóm a párjával, bátyámék a gyerekekkel, és anyu. Sajnos Gergő dolgozott, úgyhogy nem tudott eljönni. Mindenki hiányolta, kérdezgettek róla.

Ebéd után az asztal mellett maradtunk beszélgetni. Anyum vicceskedve mesélte, hogy 8 éve nem született már unokája, de most mégis lett két új, hogy a nővérem új barátjának vannak kicsi gyerekei. Bátyámék mondták, hogy náluk már nem lesz több, hugom nagyon tiltakozik még a gyerek témától.

Jött a kínos csönd, mikor mindenki eljutott odáig gondolatban, hogy négyünk közül csak én nem lettem megemlítve. Aztán a nővérem rákérdezett, hogy itthon fogadhatnak -e örökbe gyereket egynemű párok. Mondtam, hogy nem, de ha aktuális lesz a téma, akkor meg fogjuk oldani valahogy. Anyum is mondta, hogy tudja hogy szeretnék majd gyerekeket, addigra reméli változik annyit a világ, hogy egyszerűbb legyen nekünk. Aztán elmesélte, hogy volt egy Czeizel Endre előadáson, ami Pilinszkyről és a titkolt melegségéről szólt, illetve a kutatásokról, amik kimutatták, hogy közös gén örökítgeti a homoszexualitásra való hajlamot és a művészi tehetséget. Aztán elmesélte, hogy állítólag a nők 99 %-a, akit a terhessége alatt erről megkérdeztek, elvetetné, ha a születendő gyerekéről kiderülne, hogy hajlamos lehet s homoszexualitásra és a művészetre... Mondta, hogy szerinte ez durva és ő biztos nem vetetett volna el adott esetben. Aztán mondta, hogy bocsánatot kér, hogy ezt ő örökítette rám. Erre a nővéremmel felnevettünk, mondtam hogy nincs mit sajnálni, boldog vagyok. Aztán még a nővérem taglalta, hogy szereti Pilinszkyt és nem is tudta róla, hogy meleg, de akkor ennek fényében újraolvassa a verseit. Anyum mondta, hogy sajnálja azokat, akik nem tudják felvállalni a melegségüket és eltorzítják emiatt az önképüket. Ebben mindenki egyetértett, hogy nagyon jól tettem, hogy elmondtam és látszik rajtam, hogy nincsenek félelmeim. Gergőről is kérdeztek, hogy a családja hogy viszonyult, viszonyul ehhez a témához. Mondtam, hogy az apjának egy pillanatig sem volt ezzel problémája, az anyja is támogatja, szeret engem is, de érezhetően neki idő kellett, amíg ezt feldolgozta. Anyummal mikor találkoztak és egy percre kettesben maradtak, akkor rögtön kérdezgette, hogy ő hogy emésztette, meg a fia melegségét. Anyu igyekezett megnyugtatni. Gergő tesója homofób ellenes aktivista táborba akart menni valahova külföldre, pár éve, mikor még csak sejtette, hogy mi együtt vagyunk. Azóta is támogat, szeret minket így együtt. Szóval ők is pozitívan kezelik ezt a helyzetet.

Összességében nagyon boldog voltam, hogy teljesen természetesen, a rossz időjárás, a nővérem megváltozott élethelyzete és a hugom barátjának kaszkadőrös kalandjai között ez a téma is feljött és mindenki hozzá is szólt. Minimális része volt kínos a beszélgetésnek, de minenkin érződött a jó szándék és sajnos a tájékozatlanság is. Utóbbi gyorsan változni fog, ha folytatódik ez a hangulat a többi családi eseményen is. Pár éve nem számítottam volna arra, hogy nyugiban elrétesezgetünk és közben az előbújás a téma :)

Szeretem a családom, másnak is hasonlót kívánok!

Hétvégék

Szombaton általában nem csinálunk semmit. Itthon pihenünk Gergővel. Nem dolgozok, ha péntekről marad munkám, azzal csak vasárnap foglalkozok. Főiskola első évében csináltam azt, hogy szombatonként meg sem mozdultam, most pár hónapja megint beállt ez a ciklus. Kell egy ingerszegény nap, mikor feldolgozom az elmúlt pár nap történéseit, mikor nem kell terveznem, mikor nem felelek semmiért, mikor az mozgathat egyedül, ami jól esik... Így vagyok most egyensúlyban. Ez egy olyan nap, mikor kimondatlanul egymással foglalkozunk. Hétköznap beszélgetni sem nagyon van időnk, közös programokra pedig egyáltalán nem. Szombaton ezért el sem szakadunk egymástól.

Vasárnap az aktív kikapcsolódásé és ez az a nap, mikor felkészülök a következő hétre. Hosszú évek munkája, hogy már nem érzem azt a jajmármingyártvégeahétvégénekdeszörnyű állapotot. Inkább olyanok szoktak lenni a vasárnapjaim, mintha mindig újra és újra élném ugyanazt a napot. Igyekszem mindent belesűríteni, olyan élményeket felhalmozni, amikre hétköznap esélyem sincs. Dolgozom kicsit, rendberakom a gépemet, blogokat olvasok, sétálunk, főzünk, barátokkal beszélgetünk, kutyázunk, átmegyünk segíteni a diplomaőrületben széteső barátunknak, áthívunk másokat vacsorára, múzeumba megyünk...

Ilyenek általában a hétvégéink.

A hét csúcspontja - péntek

Hosszú hetem volt/van. Sok a megrendelés, napi 10-14 órát ülök az irodában. Két pályázatot is nyertünk a múlt héten, mindkettőt az én terveimmel. Most ez azt jelenti, hogy a többi megrendelésen felül most ezekkel is fogalkoznom kellett a héten. A munkatársam már dolgozott az egyik társasággal, velük jó a hangulat, főleg hogy mobil játékon dolgozunk. Napi fél órát egyeztetünk, brainstormingolunk skype-on. Nehéz hozzászoknom. Telefonálni is utálok, még barátokkal is, nem hogy idegenekkel... Általában emailben vagy személyesen tartom a kapcsolatot az ügyfelekkel, de ehhez is hozzá kell szoknom. Mostmár arra is figyelnem kell, hogy a reggeli kávé előtt - 11 körül üzemelik be a kávégépet az irodában, addig no kávé... - is kinézzek valahogy, a webcam miatt... Általában lazára veszem a figurát, ha nincs tárgyalásunk ügyféllel, sokszor direkt komolytalanul öltözünk fel a munkatársammal, hogy ezzel is oldjuk a hétköznapok szürkeségét :) Közben a kutya jön-megy szétdobálja a játékait, néha átjön egy-egy haverja a folyosóról és ott játszanak a lábamnál.

Szóval nagy volt a hajtás egész héten. Pénteken benézett az egyik fejlesztő srác egyeztetni. Közben volt egy meetingünk a bátyámmal, aki marketinges tippeket adott az egyik ügyfélnek a honlapjához, amin épp a munkatársam dolgozik. Korábban jött, a fejlesztő srác meg tovább maradt, mert oktatásra jött fel vidékről és közben nem volt hova mennie. Kicsit burleszk jelenet volt, ahogy több minden egyszerre zajlott. Miután mindenki elment, kicsit leengedtünk. Közben jött két mail. Mindkettő megrendelés. Az egyik a stúdiónak, egy külföldi cégtől hosszútávú partneri szerződést szeretne, a másik nekem, hogy vegyek részt egy start up munkában. Már ezeken poénkodunk a munkatárssal, új megrendeőkkel riogatjuk egymást :)

A bátyám elhozott leveleket otthonról. Az egyikből kiderült, hogy örököltem részvényeket elég magas értéken, de csak most tudtam meg, mert valamiért a hagyatéki ügyintézés során annó elkallódott. Sajnos a bank már zárva volt, előtte még nyomdába is kellett mennem, úgyhogy nem tudtam a végére járni a dolognak. Nagyon úgy néz ki, hogy most egy évre megoldódott az anyagi biztonságunk, addigra már tuti a céges ügyek is oda jutnak, hogy bőven eltartsanak minket. Szóval ez most egy nagy terhet vett le rólam. Érzem a megkönnyebbülést fizikailag is, egészen nyugadt vagyok azóta.

Anyukámmal emaileztem, illetve írtam neki egy hosszú emailt. Karácsony óta nem beszéltünk, mert mindenkinek sok a dolga. Találkozni is csak egyszer, futólag sikerült egy kiállítás megnyitónkon, de onnan is rohant, csak köszönni tudtunk egymásnak. Hugomat is felhívtam, egy órát beszéltünk telefonon. Szegény egy éve keres munkát, mint Gergő, de neki is ugyanaz a baja, hogy a diplomájával meg van lőve. Szakmába vágó munkát nem talál, mert telített a piac, bármi másoz meg vagy alul-, vagy túlképzett... Próbálkoznak mindketten, közben nyelvet tanulnak.

8 körül végeztem az irodában. Két koraesti programot le kellett mondanom emiatt, de a harmadikra odaértünk Gergővel. A volt csoporttársai összeültek mulatni egy helyen, oda mentünk mi is. Az elején túl oldott volt a hangulat a fáradtsági szintünkhöz képest, de egy óra alatt behoztuk a lemaradást :P Sokat beszélgettem külön-külön emberekkel, jól éreztem magam.

Azt gondoltam ennél gondtalanabbul már nem érezhetném magam, az életkörülményeimhez képest, mikor kaptam egy válasz mailt anyukámtól. Nővéremmel kapcsolatban már hónapok óta kommunikációs blokk van. Válnak a férjével, de erről elvileg csak anyu tud, mi meg nem merünk vele beszélni, hogy anyut ne buktassuk le. Meg egyébként is el szokott vonulni, ha problémája van, nem szabad hozzászólni, amíg egyedül meg nem oldotta. Ilyen típus. Rég óta szeretne gyereket, már egy 9 éves kapcsolata ráment erre, most a férjével nem ez volt a központi probléma, de nem lehetett közös gyerekünk. Az örökbe fogadást évekkel ezelőtt elindtották itthon is, Franciaországban is, de nem sok reményük volt benne. Most kiderült, hogy a válás kimondása óta talált egy férfit, aki egyedül neveli a két kis gyerekét, és boldogok együtt :) Szegényt sajnáltam, mert 42 évesen nulláról kezdeni az ismerkedést, mire komoly kapcsolat, gyerek lehetne, addigra már kifuthat az időből... Ez a lehetőség eszembe se jutott, hogy egy gyerekes apát kéne mellérendelni, de úgy tűnik a sors megint megviccelt minket :) A jó kedvem ezzel az infóval már végképp határtalanra duzzadt. Hajnali 4-ig maradtunk is, jókat beszélgettünk. Nem is tudom hány sört gurítottam le, de rég lehultam el ennyire. Nem is csak az alkoholra gondolok, hanem végre biztonságban tudhatom magunkat és a családom nagy részét.

Már csak Gergőnek és a hugomnak kéne valami munka és akkor minden tényleg fenékig tejfel lenne.

Egyedül hétvégézem, mert Gergő hazautazott a szüleihez - najó a kutya most is itt szuszog az ágy alatt. Nem baj, jól esik most egy kis magány a hétkoznapi zsongás után. Pizzát rendeltem, filmeket néztem, olvastam, a lényeg, hogy semmi fontosat és felelősségteljesen nem csináltam ma :D

Fáradt vagyok, még sok minden van a fejemben ezekkel a dolgokkal kapcsolatban, de majd később. Így is elég kuszára sikerült a bejegyzés...

Ui.: A Shelter című film nagyon jó, érdemes megnézni. Keressetek rá. Gyakorlatilag egy srác előbújásáról, saját magával való megbékéléséről, kapcsolatáról szól. Néhol kicsit felszínesre sikerült, de így is az egyik legjobb meleg film, amit láttam. Pozitív példát állít, komoly kapcsolattal, gyerekkel, elfogadó környezettel, naplementével...

A változás szele

Érzem, hogy közeleg valami. Valahogy kevésbé nyomasztanak a mindennapi gondok, mint korábban. Régen volt bennem ilyen várakozás a jövőt illetően. Nem tudom hol vesztettem el a fonalat. Illetve az még csak csak megvan, de hogy miért nem sikerült eddig felvenni, azt nem értettem. Sokszor hallottam, hogy a gyász ilyen, hogy egyik nap egyszer csak úgy kelsz, hogy vége, hogy nincs többé és új dolgok kezdődnek. Két sötét év van mögöttem.

Három éve növesztem a hajam. Mindig elvarázsolt a hosszú kibontott haj, mindegy hogy nő vagy férfi volt a viselője. Sosem bontom ki a hajam, mindig össze van fogva, vagy sapka alatt van... Szépen csendben elérte a hátam közepét. Ma valamiért nem fogtam össze. Felszabadító érzés, mintha nem is az enyém lenne. Lehet, hogy ez egy mélyen megbúvó ígéret volt eddig. Nem mertem élni a lehetőségeimmel, árnyként nagyon óvatosan éltem.

Ma a munkatársammal kitöltöttünk egy kérdőívet. Egy designer oldal a szárnyai alá vesz és ehhez egy bemutatkozást vártak tőlünk, kérdések alapján. Voltak mindennapi kérdések, amit vicceskedve próbáltam megválaszolni, de sokszor nagyon kellett törnöm a fejemet, hogy mi lehet bennem az érdekes. Közben döbbentem rá, hogy mennyire hagyom elfolyni a napjaimat. Mindig ugyanaz a biztonságos rutin. RUTIN, te jó ég, mindtha nem is magamat hallanám. A tizenöt éves magam, ha most szembetalálkoznánk durván lehordana. Maga voltam a rutin ellentéte. Mindig a felfedezés, a tréfa, a megszokott eljárások kerülése mozgatta a fantáziám, nem a biztonság.

A munkám ma nagyon jól ment. Van egyfajta biztoshogyjóleszérzemhogyígykellennie érzésem, ha valamit jól csinálok. Ilyenkor úgy érzem falakat át tudnék törni, olyan erő száll meg, olyan tiszta kapcsolat valamivel, amit meg kell csináljak, amit kapok, hogy létrejöjjön általam. Na, ezt sem éreztem évek óta, mindig elbizonytalanodtam. Emiatt belassultam az utóbbi időben. A munkatársam már nem is emlékszik arra, hogy valaha gyorsan dolgoztam volna...

Itt van, érzem, tudom. Érzem a reményt. Azt hittem örökre elveszett, hogy a túlélés a valódi élet, amit így vagy úgy leplezni próbálunk. Hihetetlen, hogy tudtam enélkül élni.

Már csak egy kívánságom van, hogy jusson belőle Gergőnek is. Száműzzük el együtt a sötétség napjait! Nem fogom össze a hajam, kapjon csak bele a szabadság szele!

Évforduló 3.0

Igen, megint eltelt egy év :) Egy hete ünnepeltük Gergővel a harmadik évfordulónkat. Nem mondom, hogy kevesebb dolog történt, mint tavaly. Nemrég kifejtettem, hogy mik történtek velünk, egy hét csúszással egybeesik a naptári év és a mi időszámításunk...

Idén minden megváltozott. Idén minden összeomlott. Idén minden újraépült. Idén kiderült, hogy még mindig a legfontosabbak vagyunk egymásnak. Idén is megmaradtunk mi! Idén sem vagyok egyedül, idén is van kihez bújnom, van kivel elmenekülnünk, idén is van aki mindig segít ha nekem már nem megy valami, idén is van, akit mindig jó látni, idén is van aki nem nevet ki, van aki csüng a szavaimon, van kivel osztozni, idén is van akinek leshetem a kedvét, van akit megnevettethetek.

Spórolunk mostanság, de úgy döntöttem, hogy mi együtt most megérdemlünk egy kis lazítást az idei év fáradalmai után. Elmentünk a Wasabiba all you can eat japán dőzsölésre. Nagyon vicces volt. Előszőr jártunk ilyen helyen. Az elején próbáltuk visszafogni magunkat. Egy-két falatos „fogásokat” lehet leemelni egy futószalagról, bármennyit. Az üres tányérokat néha elviszi a pincér. Cikinek éreztük, hogy mindig hatalmas halmokban gyűltek a tányérjaink. Folyton ugrattuk egymást, felröhögtünk... Mellettünk párok andalogtak a félhomályban, komolyan vették a helyet, mi meg hülyéskedtünk az ételeken. Attól csak még viccesebb lett, hogy vissza kellett fogni magunkat. Nem mertünk semmit sem a tányérokon hagyni, mert az furán vette volna ki magát, ha a tányérkupacainkon kajakupacok is maranak és a picér 5 percenként félig megevett menüket hord el az asztalunkról... Ha valami egyikőnknek sem ízlett, akkor győzködtük egymást, hogy milyen jó, vagy egész más ételekhez hasonlítgattuk :)

Volt valami ízetlen darabos pépes desszert, amit egyikőnk sem bírt megenni, már egyébként is megteltünk, válogatósabbra ettük magunkat. Kijelentettem, hogy ezt biztosan az egyik kedves vendég pakolta vissza a tányérjára és újra a futószalagra, mert úgy néz ki. Közben nem értettem, hogy Gergő mért vág kétségbeesett fejet és próbál elfojtva röhögni. Kiderült, hogy egy méterre mögöttem állt a pincér... Mikor elment, nagyon röhögtünk :D

Egy idő után kerültem a zsírosabb fogásokat, aztán már úgy voltam vele, hogy már mindegy és összevissza ettem mindent, végül már csak a gyümölcsök csúsztak. Előtte egy héttel volt több napos gyomorrontásom, nemrég álltam le a diétával. A gyomrom még össze volt szűkülve, úgyhogy hamarabb elfáradtam, mint Gergő. Az utolsó egy órában, már én válogattam neki, hogy miket kell még helyettem is megóstolnia. Megbeszéltük, hogy addig nem indulunk, amíg már egy falattal se megy le több a torkunkon. Végül majdem három óra folytonos zabálás után Gergő is kidőlt...

Kihagytuk a sétát a helyeken, ahol annó az éjszakát töltöttük, mikor összejöttünk. Alig bírtunk mozogni, de nagyon vicces volt. Itthon is csak fetrengtünk egymás mellett és a kajákról beszéltünk összebújva :)

Hát ilyen volt az idei ünneplés :D

2012

Így 2013-at megkezdve elgondolkoztam az elmúlt egy évemen...

Nyers év volt számomra. Több minden történt velem, mint korábban. Nagy változásokon mentem keresztül, leginkább belső változásokon. Idén sokat értem, sokmindent kinőttem.

Tavaly ilyenkor bizakodva tekintettem magam elé. Semmi mást nem akartam, csak kijönni a gödörből. Fél évvel a diploma után még mindig nem bírtam összekapni magam lelkileg, hogy munkát keressek, de két volt csoporttársammal, barátommal cégalapítást fontolgattunk. Végre hajtott valami, nem csak magamért csináltam. Be akartuk bizonyítani, hogy nem kell beállni a sorba, hogy nem kell multinál güriznünk, reklámmal foglalkoznunk. Gergővel szemben türelmes voltam. Sok volt bennem a feszültség a nyári, őszi zűrök óta, de úgy éreztem, hogy az együttélés következménye, hogy nem maradnak majd titkok. Nem voltam jól, de jobban mint előtte. A változásnak örültem, ez hajtott.

Az év első pár hónapjában sok volt a szervezés. Munkakeresés. Kudarc. Ketten maradtunk a munkatársammal, immár támogatás nélkül. Ha összenéztünk, tudtuk, hogy ezt akarjuk csinálni, de nem tudtuk, hogyan. Én jobban féltem, mint ő, pedig ő szokott. Aztán varázsütésre megoldódtak a dolgok - átmenetileg - beszállt a bátyám. A sokéves munkatapasztalata, kapcsolatai, ötletei révén el tudtunk indulni, nem kellett úgy félnünk, hogy elrontjuk. Újra bizakodtam. Közelebb kerültem a családomhoz is. Anyukám végig bízott bennem, nem korholt, nem sürgetett.

Gergővel őrjítően nem volt semmi. Hagytam, mert a diplomájára készült. A feszültség csak nőtt, kezdtem bepánikolni, hogy túlnő rajtunk. Nem ismertem rá a kapcsolatunkra, nem ismertem rá Gergőre. Elmúlt az időszak, mikor egyenlőek voltunk a kapcsolatban. Fájt. Nem értettem a külső dolgok, hogyan férkőznek kettőnk közé, ha korábban mindent ki tudtunk zárni. Vissza akartam csinálni a költözést. Egyre csalódottabb voltam.

A nyárra megváltást vártam. Nem jött... A cégben mindenki hisztizett, nehezen találtuk a közös hangot, de folytattuk. Átvertek, kihasználtak, mi kűzdöttünk, dolgoztunk. Felépítettük az irodánkat, beköltöztünk. Végre új ingerek értek. A közösségben, ahol a stúdiónk van, sok új emberrel találkoztunk. Felvettem a kapcsolatot gimis barátaimmal. Commingoutoltam nekik is. Újra olyan lett velük a viszonyom, mint régen. Visszamentünk az egyikükkel a gimibe tábort tartani gyerekeknek. Jó volt újra ott lenni. Éreztük, hogy mi már felnőttünk, szembesültünk vele mennyi minden változott. Lehívtak egy nyaralásra. Megint régi-új ismerősök. Van életem újra életérzés. Emberek, emberek, emberek...

Közben Gergő sehol. Kiakadtam. Felborította a terveinket, felborított mindent. Hidegen hagyta, hogy ez fáj. A kérdésekre nem válaszolt. Fájt. Üvöltöttem. Fájt. Cserbenhagyott. Fájt. Tomboltam. Fájt. Elmeséltem barátoknak. Mindenki védett, segített. Csak Gergő nem értett. Egyedül éreztem magam, kicsinek, tehetetlennek. Fájt.

Ősszel beindult a cég, félállást is vállaltam mellé. Közben beköltözött hozzánk egy jó barátom, egy lány. Sokat melóztam, megint új emberek, új kihívások jöttek. Úgy éreztem végre fontos vagyok, végre keres a sors. Mégsem epizódszerepre szántak csak, amibe már elkezdtem beletörődni.

Ami munkafronton pozitívba fordult, Gergővel szemben mégjobban nyomasztott. Sarkamra álltam. Nem bírtam tovább várni, úgy éreztem elárul minket. Szakítottam. Megnyugodtam, aztán minden mégjobban összekuszálódott. Dolgoztam, nem kerülhettem padlóra, de csúsztam másztam. Fájt. Máris hiányzott. Vártam, hogy újra belépjen,de úgy mint rég. Elrontotta. Soha már. Aztán kiüresedtem. Nem hajtott semmi, nem voltam senki egyedül. A többiek tanácsaitól már hányingerem volt. Nem értette senki. Csak mi. Találkoztunk. Mint rég. Két srác, akik egész este kötetlenül beszélgetnek nem akármilyen lelki mélységekben. Igen ez Ő. Semmi más nem érdekelt. Mint rég.

Télen a főiskolai barátok eltávolodtak. Mindenkinek valamiből elege lett. Elkezdtek irigykedni, szivatni, eltűnni... Nagyon jó csapat voltunk együtt, de most mindenki máshova tart. Mindenki csak mondja a magáét, de nem tesz semmit. A munkatársammal is feszültségek alakultak ki köztünk, mert a másik munkahely miatt keveset vagyok bent. Megbeszéltük, de ott lebegett felettünk. A lakótárs zavarni kezdett, Gergővel nem tudtunk magunk lenni. Én komolyodni szerettem volna, ők mindig lazulni. Nem tudtuk rendesen összeegyeztetni az életritmusunkat. A lakás kosztenger lett, a kutya is nehezen viselte az összevisszaságot. Senki se akarta, hogy rámenjen erre a barátságunk. Kiköltözött végül, de nem haraggal. Meló, meló, meló. Vártam az ünnepeket, a pihenést.

Gergővel kimentünk pár napra Hollandiába. Mézeshetek hangulat. Azóta is minden oké. Újra egyensúly van köztünk.

A másodállásnak vége, év végéig szólt a megállapodás. Végre csak a céggel foglakozhatok. Munkaidőben. Zűrösnek induló nyugodt karácsony. Coughsurferek, vicces év vége. Beteg év eleje...

Sok újat tanultam. Főleg türelmesnek maradni, a felesleges kattogást kiiktatni. Belátom, hogy felnőttként kell viselkedjek, mert olyan életszakaszban vagyok, ami fokozott komolyságot követel. Sok dologba vágtam bele az utóbbi időszakban, amihez nincs tapasztalatom. Kimerítő rálelni a megfelelő módszerekre, kialakítani egy rendszert. Kicsit átestem a ló túloldalára. Munka és alvás tette ki a napjaimat, szórakozásra, barátokra nem sok időt szántam. Meg kellett tanulnom az egyensúlyt, mikor engedhetem el magam és mikor nem. Eddig ez ösztönös volt, de idén az ösztöneim kudarcot vallottak. Persze eddig adott volt egy keret, hogy mit hogyan csináljak. Főiskola, otthoni rendszer, amibe beleszülettem stb. Most, hogy a saját kezembe vettem az életemet, mindent fel kell építenem. Terveznem kell. Néha tervezetlenséget tervezek be, ezzel fenttartva az egyensúlyt. Inkább cselekszem, mint kattogok. Ez régen is mindig bejött, nemtudom miért felejtettem el. Haladok, biztosan előre. Ezt mindig észre kell vegyem, ha épp úgy érzem, hogy minden szar. Pedig nem. Megtanultam újra komplexebben hozzáállni a dolgokhoz. A következő lecke a felszabadultság ki és bekapcsolása lesz. Az egyensúly fenttartásának legjobb eszköze. A kapcsolatokról is sok minden tanultam. A kapcsolat nem csak egy pillanatnyi állapot számomra már. Felelősség. Magadért és a másikért is. Főleg érte, neki pedig főleg értem. Nagyon nehéz szembesülni az ideálok összeomlásával, de remek dolog új arcáról megismerni a másikat. Gyengének lenni a másik mellett, megosztani a hibákat is. Vinni egymás terhét. Kevésbé fáj mindenkinek. Változunk, új lehetőségek jönnek. Valami elmúlik, de jön helyette más. Nyitottnak kell maradni a másikra. Meg kell keresni a kaput, ahol bejuthatunk és megérthetjük mi zajlik a másikban. Van kulcs mindig. És ez csak kettőnkről szól, nem valamelyikünkről. Ez a mi kettőnk örök játéka, felfedezni egymást. Újra és újra. Erről szól. Még ezek is mi vagyunk.

Remélem nem voltam túl ködös. Ennyit az évemről. Tervek pedig vannak, idő is. Már csak össze kell egyeztetni őket!

Couchsurferek nálunk, alkoholmentes szilveszter...

A két ünnep között nem dolgozunk, ez volt a terv. Amíg Gergő szüleinél karácsonyoztunk két coachsurfer is bejelentkezett hozzánk. Úgy voltam vele, hogy ezt az időszakot kikapcsolódásra, a megszokottból való kilépésre szánnám egyébként is, akkor miért ne haverkodjunk laza külföldiekkel :) Gergőnek is tetszett az ötlet, úgyhogy 28.-a óta itt van velünk Max, a francia srác. Nagyon nehezen oldódik. Többször találkozott a barátainkkal, de nem sokat szólalt meg. Ha kérdeztük válaszolt, de általában csak igennel vagy nemmel :/ Ha itthon vagyunk ő is itt van, egyedül nem megy sehova. Gergő mutatta meg neki a várost, állítólag akkor kicsit oldottabb volt, de reggel és este, mikor én találkoztam vele, szinte meg sem szólalt. Velünk reggelizik, vacsorázik, napközben nem eszik, kicsit furcsa... Úgy vagyunk vele, hogy amit ketten ennénk elég hármónknak is, de azért fura, hogy ezt természetesnek veszi, közben meg nagyon távolságtartó. Volt hogy korábban kelt fel, mint mi és bereggelizett a készleteinkből... Na mindegy, más kultúra. Közben két napot mégis dolgoznom kellett, úgyhogy sokat nem is találkoztam Maxxal.

Másodikára este úgy volt, hogy jön egy bolgár srác és aznap négyen leszünk, mert az a francia utolsó estéje is nálunk. Aztán olyan verzió is volt, hogy 5 haverjával jött volna 31.-én, de azt nem tudtuk bevállalni. Végül egy napra jön egy haverjával.

Közben én lebetegedtem, úgyhogy itthon fekszem, amíg Gergőék mászkálnak. Holnap hazamegyek, hogy elférjenek a bolgárék és hogy nyugodtan tudjak pihenni. Sajnálom, hogy így alakult, jófejnek tűnik a két srác, szívesen megismertem volna őket. Az is hülyén jött ki, hogy most szegény Gergőnek kell egy csapat külföldit szórakoztatnia. Mondjuk élvezi, csak néha akad ki a franciától, mikor mindenhova magával viszi és a magyar történelemről és az épültekről kérdezgeti :) Meg estére mindig nagyon fáradt, hogy egész nap angolul beszél. Legalább gyakorol a nyelvvizsgájára, tavasszal le kell tennie a szóbelit.

Szilveszterre tizenketten lettünk a lakásban. Én egész nap felváltva hánytam és a vécén ültem, estére belázasodtam, de nem akartam lemondani a bulit nálunk. A többiek az utolsó pillanatban nehezen mentek volna máshova, meg egyébként is örültem, hogy ennyien elfogadták a meghívásunkat. Éjjfélig itt voltak, utána nélkülem mentek tovább. Én főleg a babzsákon fetrengtem, nem ettem-ittam semmit, minden energiám arra ment el, hogy tartsam magam. Így nem beszélgettem sokat a többiekkel. Zavart, hogy nem tudtam házigazdáskodni, pedig nagyon szeretek. Utólag nem volt olyan rossz, de egész máshogy terveztem :P 12 éves korom óta ez volt az első alkalom, hogy nem ittam egy korty alkoholt se, 3 éves korom óta, hogy még gyerekpezsgőt se :D Az biztos, hogy sokáig emlékezni fogok rá! A lényeg, hogy zajlik az élet!

A munkát legközelbb holnapután tudom elkezdeni, holnap még pihennem kell. Fogalmam sincs mivel töltöm a holnapot, rég volt ilyen, de legalább rápihenek a hajtásra.

BÚÉK nektek!

Együtt-külön-együtt Karácsony

Boldog Karácsonyt kívánok neked, aki épp olvasol!

A karácsonyaim megfakultak az utóbbi időben, úgy néz ki, hogy végre most lett számomra újra igazi az ünnep. Gyerekkoromban a nagyobb tesóim jöttek hozzánk a párjaikkal 24.-e délelőtt. Másnap szüleimmel, hugommal mentünk az egyik, harmadnap a másik nagyszüleimhez. Ott unokatesókkal, nagynénikkel, nagybácsikkal, mindenkivel találkoztunk. Mióta nem élnek a nagyszüleim, a nővérem kiköltözött külföldre, már nem az igazi a karácsonyi hangulat. Két éve apám haldoklott, pont kórházba került karácsonyra, azóta már ő is hiányzik a fa mellől. Bátyámék kislányai ugyan bővítették az erősen fogyó csapatot, de így is hiányérzetem szokott lenni. Tavaly a karácsonyi ebédet leszámítva egyedül voltam a lakásban.

Idén úgy tűnt, hogy minden megváltozik. Gergővel jobban megismertek, elfogadtak minket egymás szülei, ebben az elmúlt évben. Gergő több családi eseményünkre is hivatalos volt, a bátyámék is megismerték stb. November elején megbeszéltük, hogy idén együtt töltjük a karácsonyt. Nálunk ebéd, náluk vacsora szokott lenni 24.-én, így adta magát a szervezés. Délután utaztunk volna tovább Gergő vidéki szüleihez, hogy pár napot ott töltsünk.

Örültem, hogy végre megint igazi karácsonyom lehet. Készültem, vártam, mint kiskoromban. A munkaszünet miatt is már hónapok óta erre ácsingóztam. Aztán jött a zűrzavar... Gergő nem szervezte le otthon időben a teveinket, a szülei csak 25.-ére vártak. Engem, őt egy nappal előbb. Így hát mégis szét kellett szakadnunk. Megértem, hogy olyan rokonok mentek hozzájuk szenteste, akik nem tudnak kettőnkről. Az volt a rossz, hogy direkt ezért beszéltük meg jóelőre. Gergő azt mondta, hogy csak ők, a szűk család lesznek otthon, mehetek nyugodtan. Hiába nyúztam, nem beszélte meg otthon, hogy engem is vinne. Ez lett a vége. Közben kiderült, hogy a barátaim 26.-ára karácsonyi bulit szerveznek. Kiakadtam, közöltem Gergővel, hogy akkor nem is megyek, nem fogom a karácsonyt egyedül a volánbuszon tölteni. Aztán pár napja kiderült, hogy 2-kor indul haza a busz, amire jegyet foglalt 24.-ére. Ebédre hívott anyukám, amit hetekkel ezelőtt lefixáltunk. Mondtam neki, hogy akkor oda se jöjjön. Elegem van abból, hogy a családom csak a zűrt látja körülöttem. Nem igaz, hogy a pár alkalmat, mikor találkozunk, nem lehet normálisan együtt tölteni. Mindig az utolsó pillanatban Gergő miatt borul az egész. Aztán úgy döntöttem, hogy ez fordítva nem így lesz. Nem akarom, hogy a szülei azt gondolják, hogy bajom van velük, ezért nem megyek mégsem le hozzájuk. Lemondtam a bulit, leszerveztem az odautamat kocsival Gergőékhez. 23.-a estére megszerveztem egy kettesben előkarácsonyozást.

A 23.-a jól sikerült. Reggel megjött a fa biciklisfutárral. Napközben vásárolgattunk, ami még hiányzott az ajándékok közül azt beszereztük. Vettünk égőket, szaloncukrot a fára. Találtam világító csipeszeket, úgyhogy azzal tettük fel a szaloncukrot. Az Ikeában vettünk egy két dolgot a konyhába, bevásároltunk a vacsorához, kávéztunk, átverekedtük magunkat az Árkádos Oláh Gergő koncerten, ajándékokat csomagoltunk... Gyümölcsökkel töltött pisztrángot csináltam, kagylós galuskával és almásrétest ;) Minden finom kett. Gyertyafényes vacsora után odaadtuk egymásnak az ajándékainkat az első közös karácsonyfa alatt. Új tokot kaptam a gépemhez, amit ő csinált kézzel :) Gergő nagyon örült a szemüvegének, bár még csak egy kupon a leendő szemüvegéhez. Megbeszéltük, hogy így az ajándékom mindig vele lesz :D

A 24.-e zűrösre sikeredett. Kitaláltuk, hogy koradélelőtt megyünk át anyumékhoz, és akkor legalább nem csak egy fél ebédnyi ideje van ott Gergőnek. Hazavittük a kutyát, hogy ne legyen egyedül, amíg vidéken vagyunk. Gergő hozta az utazótáskáit, én a kutyát és az ajándékokat. Taxit akartam hívni, hogy normálisan hazajussunk ennyi cuccal, de Gergő nem engedte, mondván hogy sokba fog kerülni. Nekivágtunk bkv-val, kerülőúton, mert a kutya nagyon fél a metrón. Csomót vártunk a járművekre, csupa sárosak lettünk a kutyától, egy idegbaj volt így hazajutni. Majdnem dél volt, mire odaértünk. Anyum előrehozta az ebédet, gyorsan ajándékoztunk, aztán Gergő el is indult. Kiderült, hogy estére anyum meghívta a fickóját, így haza kellett jönnöm a lakásba. Amúgy a délután jó volt. Sokat beszélgettünk, nevettünk anyuval. Megmutattam a hollandiai képeket, boroztunk, amíg megjött a barátja. Bemutatott minket egymásnak. Szimpi volt a kezdeti megdöbbenés után - hasonlít apámra, csak öregebbnek néz ki... - de nem sokat beszélgettünk, mert hamar jött a taxim. ( Nem úsztam meg... )

Este fura volt itthon egyedül, úgyhogy korán lefeküdtem aludni. Most fogok előszőr telekocsival utazni. Pár hete regisztráltam, a visszautunk 28.-ára már napok óta le van zsírozva, de tegnap odafuvart is találtam Gergőékhez. Délre már ott is leszek.

Ha nem is zökkenőmentesen, de végül mégis VAN IGAZI KARÁCSONYOM! :)

Remélem nektek is jól telik! Mégegyszer boldog karácsonyt!

Hello Hollandia!

Előzmények, Budapest

Elbénáztam a dátumot Coughsurfing-en és véletlenül egy hónappal későbbre tettem az időpontokat... Sok embernek írtam, hogy mennénk szívesen, páran válaszoltak, hogy talán tudnak fogadni. Egy héttel a kiutazás előtt lett egy biztos igenünk. Egy házaspár pár hónapos gyerekkel. Azt írták, hogy előszőr próbálnék a CS-et és családokat fogadnának be pár napra, most épp ránk gondoltak. Azt hiszem nem kell magyaráznom, hogy ez miért furcsa, de ez nem Magyarország... Sajnos a tényleges időpont nem volt jó nekik.

SOS írtam még egy csomó embernek, végül egyikük válaszolt. Annyit írt, hogy tud minket fogadni. Később megkérdezte, hogy mikor érkezünk és elküldte a telefonszámát. Próbáltam haverkodni vele, hátha kicsit szeretne többet tudni azokról akiket beenged napokra az otthonába, de csak ennyit írt...

A bonyodalmakat már leírtam korábban.

Péntek este, Eindhoven

Leszálltunk a gépről. Írtam a holland srácnak, hogy megérkeztünk. Annyit válaszolt, hogy wellcome és egy szó meg egy kód... Nem tudtam, hogy mi lehet az, rágugliztam. Kiderült, hogy a címe, csak egybeírják az utcaneveket... Mielőtt odamentünk, mászkáltunk a városban kicsit. Bebuszoztunk a reptérről. Néztem a telefonomon, hogy meddig közelít a busz az elméleti szállásunk felé, mikor elkezdett távolodni, leszálltunk. A belvárosban találtuk magunkat. Kicsit Váci utca feeling volt, csak sokkal bohémabb, kevésbé puccos, szellősebb, vidámabb, átláthatóbb...

az egész kicsit emlékeztetett egy Tim Burton film díszletre

hamburger automata

 design kukabolt

design bolt

bájos horror 

 pub, ahol sokan voltak, még kint is ültek

 design bolt...

 ez is valami beülős hely

 pub

rengeteg a bicikli, sokan színesre festik, ez már csak azért is praktikus,
mert így hamar megtaláli a több száz egy kupacban parkoló bringa között...

10 körül beállítottunk a tulajhoz. Kicsit para volt elsőre. Félhomály, koponya és csonkolt kéz az asztalon, mellette egy katonai tőr... A srác mondta, hogy most kelt, leültetett minket, sört bontott nekünk. Még a beszélgetés elején kiderült, hogy ő is meleg. Mesélte, hogy sok vendéget fogadott már a nagyvilágból, de meleg pár még nem járt nála. Álítólag nem jellemző, hogy fiúk együtt regisztrálnak az oldalra, főleg nem keletről, ahogy ő mondta... Mi csak mosolyogtunk és elütöttük azzal, hogy szerencsénk van a környezetünkkel, illetve így tartottuk korrektnek. Ha már kikapcsolódni megyünk valahova, akkor nem akarjuk megjátszani magunkat - amúgy sem szoktuk - és akkor olyan helyre megyünk, ahol nem kell titkolóznunk, tehát nyugodtan lehettünk őszinték. Mondta, hogy hát jó, akkor most az övéi vagyunk pár napig. Ez kicsit rémisztő volt, de szerencsére csak poénnak szánta, ahogy később bebizonyosodott. Beszélgetünk mindenféléről. Családról, munkáról, művészetről, barátokról, melegekről. Azt mondta, hogy neki nincsenek lány barátai, csak a fiúk társaságát keresi. Ez nekem furcsa volt, de nem mentünk jobban bele a témába. Mondta azt is, hogy elég társaságkerülő - ilyenek ezek a társoságkerülő hollandok, idegenekkel beszélgetnek a nappalijukban a társaságkerülésről... - pár közeli barátja van, egyébként nincs sok ismerőse. Szimpi volt összességében, de Gergőt leszámítva mindenki nehezen megnyíló típus és ezen a sör sem segített egy idő után, úgyhogy pár beszélgetés alatt nem lettünk vele barátok. Bár ki tudja, még nem küldtük el neki az ajándékunkat., majd karácsonyra :)

Szombat, Eindhoven

Másnap bevásároltunk mindenféle kaját és nyakunkba vettük a várost. A szállásadónktól kaptunk kulcsot a lakáshoz, így nem kellett egymáshoz alkalmazkodnunk napközben. Csak úgy mentünk, amerre a lábunk vitt. Pár helyet bejelöltem magamnak térképen a telefonomba, hogy majd, ha valamelyikhez közel kóválygunk, akkor megnézzük. Eljutottunk a kertvárosba. Minden nagyon rendezett, továbbra is Tim Burton fimbe illő.

külvárosi kacsa

 kávézó, zárva volt, pedig tetszett

este bementünk a Van Abbe Múzeumba, egy ételekről szóló kiállítást láttunk,
izgalmas volt, jól jött volna annó a diplomamunkámhoz :)

Később visszamentünk a láakásra. Kiderült, hogy Amsterdam csak kicsit több mint egy órára van. Utána néztem a neten, hogy mennyibe kerülne. Úgy voltunk vele, hogy ha már itt vagyunk, menjünk el oda is :) A szállásadónk korán elment aludni, aznap nem is beszélgettünk.

 Vasárnap, Amsterdam

A vonatozás rendben volt, minden a sínen ment...

ajánlom mellé meghallgatni ezt!

Kb. öt perc után elkezdett szakadni az eső, ahogy leszálltunk a vonatról. Előszőr bemenekültünk egy szuvenír boltba. Meg is vettük a legolcsóbb Amsterdam feliratos esernyőt. 2 percig bírta, aztán jött a jégeső. Ekkor egy coffee shop-ba menekültünk. Két teát kértünk - csak - és megszáritkoztunk. Durva volt a szag, füst kombó. Füstöt már semmilyet nem látni itthon, hamar elszoktunk tőle a dohányzás tilalom bevezetése óta. Kinéztünk egy modern művészeti múzeumot, hogy ott biztosan órákat el tudunk tölteni hasznosan fedett helyen, addig hátha jobb idő lesz. Míg odanavigáltunk egyfolytában zuhogott. Egy idő után már nem érdekelt minket, mászkáltunk ide-oda, fényképeztünk, megnéztük a kis utcákat is...

 ez volt az első dolog, ami Amsterdamban fogadott...

 kicsit posztapokaliptikus volt az időjárás

 még így is nagyon tetszettek az épületek

 nem ritka az ilyen palota sem, de azért általában ízlésesebbek a házak

 minden színes, de nem csiricsáré, mintha direkt kikeverték volna a palettát,
úgy hogy bárhogy egymásmellé téve is harmonikus legyen az összkép - biztos így történt

főleg itt harmonikusak a színek...

 a legkisebb házakon is hatalmasak az ablakok

Van Gogh füle és közös kép rólunk :) 

 Stedelijk Múzeum kívülről, egy kád alakú,
de a felújítások miatt nem tudtuk messziről lefotózni

vetítés alatt összebújó pár a múzeumban, nem tudtam jobb képet csinálni, mert mindeki
engem nézett a fókuszlámpa fénye miatt, pedig nagyon szépek voltak a fények... 

kilátás a múzeumból 

valóságban még ennél is élénkebb színű kép

mire kijöttünk a múzeumból, kisütött a nap 

és el is kezdett lemenni 

 kerestünk egy parkot, ahol megkajálhatunk

találtunk is :) 

Közben rengeteget sétáltunk. Finomakat ettünk. Kézen fogva mentünk mindehova, kihasználva, hogy ott lehet. Fülig ért a szánk :) Többen, akik jöttek szemben ránkmosolyogtak. A reptéren nehéz volt elengedni egymás kezét. Azóta is néha reflexből nyúlnék Gergő után az utcán, de aztán gyorsan leállítom magam :/ Rengeteg házon hatalmasak az ablakok, sokszor még a függöny sincs behúzva a földszinten sem. Így láttunk be egy baba konyhának berendezett gyerekszobát. Benne két kisfiú játszott, épp valamit főztek. Nagyon vicces volt és egyben szokatlan látvány is. Azon röhögtünk, hogy közös oviban biztos mi is palacsintasütősdit játszottunk volna Gergővel :D Aztán lement a nap és a borús idő már nem számított, a város kivirult.

ez én vagyok az egyik legnagyobb csatorna partján 

 sajnáltam, hogy nem volt nálam állvány... sok hajólakást láttunk a vizen

 Gergő a hídon...

Későn értünk haza, még órákig sétáltunk, beültünk sörözni egy régi Amsterdami pubba. A tulajnál ott volt két barátja. Leültettek dumálni. Megkóstolták az Unicumot amit vittünk, ízlett nekik. Nagyon fáradtak voltunk, úgyhogy csak ritkán szóltunk bele a beszélgetésbe, de így is jó volt. Sokat nevettünk. Mindhárman szingli meleg srácok voltak, kicsit irigykedtek is ránk, hogy mi itt együtt nyaraunk. Az egyikük Boszniából jött cserediák, ő egész sok mindent tudott Magyarországról. A másik két srác bevallotta, hogy annyi az össz infójuk, hogy keletebbre vagyunk Németországnál. Sokáig fent voltunk, beszélgettünk.

Reggel már nem találkoztunk szállásadónkkal, azt mondta, hogy csak dobjuk be a kulcsot a postaládába, ha elmentünk. Így is volt. Kajáltunk, elmentünk egy print shop-ba kinyomtatni a repjegyeket, vettünk ebédet, hogy elköltsük a maradék eurónkat, és kimentünk a reptérre. Ott megebédeltünk. Olyan finom volt és annyi minden, hogy majdnem le is késtük a repülőt a nagy dőzsölésben :) Végül elértük - sajnos... - és már itthon is vagyunk.

utolsó reggel a holland lakásunkban...

Szép volt, jó volt, nyugis volt, visszamegyünk :) A legélhetőbb ország, ahol eddig jártam. Kedvesek az emberek, nem érezni a nagy rohanást még tömegben sem. Szépek a helyek, de nem giccsesek. Látszik, hogy nem csak kirakatba készültek, hanem az életőség is fontos szempont. Sok a természetes burkolat, szín, ember... Nincs érezhető kirekesztés, diszkrimináció, viszont azt a nemtörődömséget sem éreztem, ami mondjuk Párizsban ezzel társul. Mindenhol kedvesek voltak velünk, segítőkészek, türelmesek, de mégis minden gyorsan és flottul zajlott. A múzeumban, ahol nem működött a kártyás fizetés, nem mondták a magukét, hanem kedvesen elmondták hogy hol tudunk pénzt felevenni. Utána, mint régi ismerősöket üdvözöltek, mikor visszamentünk. Amszterdamban is a nagy modern művészeti múzeumban, ahol sok volt az ember, gyorsan bejutottunk, kb. 2 perc alatt. Mindenhol tudtuk, hogy merre kell menni, minden jól szervezett volt. A boltok ízlésesen vannak berendezve, sokmindenből van kint kóstoló, le lehet ülni kávézni :) Vannak elérhető áron jó minőségű élelmiszerek, azt néztük, hogy sok minden itthon drágább ugyanolyan azonos minőségben... Abszolút vonzó hely, csak ajánlani tudom!