Több félig megírt bejegyzésem vár befejezésre, de most mégis egy újabba kezdek.
Lecsendesedtem mostanában. Elmúltak a belső viharok. Vannak munkáim, ezerrel készítjük elő a munkahelyünket a legjobb barátommal. Az időm, energiám nagy részét most ez teszi ki. Nem erről szeretnék írni, pusztán bevezetőnek szántam. Ilyen körülmények között születtek a gondolataim, amik következnek...
Nem látom már annyira szélsőségesnek a helyzetünket Gergővel. Elgondolkoztam, hogy mindent összevetve haladnak a dolgaink. Nem tűnik olyan intenzívnek a kettőnk közössége, mint korábban, de valójában ez csak a felszín. Nagyon fontos dolog zajlik most a háttérben, fontosabb, mint a kezdeti izgalmas lendületben együtt vígadozni. Az nem nehéz, az a Világ legegyszerűbb dolga. Másfél évig minden ment magától, az egy ajándék volt. Megéreztem általa, hogy mivel állok szemben. Komoly döntésekre ösztönzött, cselekedetekre, hogy felvállaljam önmagam. Most ott tartok, hogy felvállalom Őt. Az a lendület mindig emlékeztetni fog rá, hogy van értelme miért csinálni. Sokszor voltam türelmetlen az utóbbi időben. Azt gondoltam, hogy a szeretet mindent azonnal megold és mindenből tündérmesét varázsol. Sajnos ez nincs így. Szégyenlem, hogy azt gondoltam, ez az ő hibája. Azt gondoltam, hogy bennem nem változott semmi, a lelkesedésem, tetteim is ezt támasztják alá, mégis minden romlik, akkor benne változott valami. Már tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű. Mindketten ugyanolyan komolyan gondoljuk az első perctől kezdve ezt a kapcsolatot.
Nem könnyű ma Magyarországon melegnek lenni. Nagyon sok dolog bizonyította nekem az ellenkezőjét az utobbi időben. Mégis félek, mégsincs vége ennek az útnak. Megtaláltuk egymást a párommal. Szétválaszthatatlannak érzem magunkat. A barátaim, családom támogatnak. Összeköltöztünk, nem kell sokat nélkülöznöm Őt. Egyre jobban félek, mert életemben előszőr érzem, hogy igazán van veszíteni valóm. Félek, hogy kiderül, hogy valaki becsapott. Félek, hogy talán én rontom el, és nem tudok megfelelni annak a képnek, ami miatt kitartanak mellettem az emberek. Félek, hogy valaki ki akar majd kezdeni minket. Nincsenek meleg barátaim, valami gát még nem szakadt át ezzel kapcsolatban. A páromnak van egy-két meleg haverja, de nics szoros kapcsolata melegekkel. Valamiért bizalmatlan vagyok. Nyáron voltak kísérletek, hogy meleg helyekre menjünk Gergővel, de hamar megfutamodtam. Gyanakvó vagyok, féltékeny, nem tudom elengedni magam, rossz érzésem van ilyen helyeken. Nem tudom megmagyarázni, de bánt. Bízom Gergőben, bízom a kapcsolatunkban, nem hiszem, hogy bárki közénk állhatna, de mégsem vagyok nyugodt. Ezért írom ezt a blogot, mert mégiscsak keresem a kapcsolatot melegekkel. Nem zárhatom magamat, magunkat burokba, mert az egyrészt ellenkezik a nyitottságra törekvéssel, ami alapvetően meghatároz, másrészt úgyis visszaüt. A helyen, ahol a stúdiónk lesz, tuti lesznek melegek. Félek is és kíváncsi is vagyok. Szeretnék érdemben beszélgetni sorstársakkal, talán barátságok is kialakulnak, de tartok tőle, hogy talán nekik máshol van a határ. Nem akarok senkit sem megbántani a túlzott bizalmatlankodásommal.
Az egyik munkaadóm egy fiatal srác. Első találkozásra szimpi volt, jót dumáltunk egy sör mellett. Egy kicsit zavart a szerénytelensége, de alapvetően nyitott, kreatív embernek tűnt. Második alkalommal már én sem szerénykedtem, mert nem akartam gyengébbnek tűnni, visszaüthetett volna a melóban, ha nem tekint egyenrangúnak. Örültem, mert ritkán tudom elengedni magam idegenek társoságában, és fiúkkal is ritkán beszélgetek jókat. ( Zavar is ez engem, mert lány társaságban akaratlanul is feminimebb vagyok, mint lennék amúgy. Fiú barátom nem sok van, mert a fősulin nagyon el van tolódva a nemek aránya a lányok javára, korábbról meg nincsenek kapcsolataim ) Jó érzés volt, hogy szimpi vagyok egy idegennek és hasonló a világnézetünk, még akkoris, ha máshonnan jöttünk. A meló kapcsán nézegettünk képeket a telefonomról és sajna nemcsak az odaillő képek kerültek elő. Semmi intim nincs a telefonomon, meg sehol sem "megörökítve", ennek nem vagyok a híve. Gergővel és az egyik közös barátunkkal, egy lánnyal voltunk egy vicces turkálóban, és hülye jelmezeket próbáltunk, lefotóztuk egymást, közben rengeteget röhögtünk. Volt egy kép, amiben olyan magassarkúban állok, aminek nincs talp része, csak konkrétan a lábujj..., na ezt mutattam meg véletlen a megrendelő srácnak a munkaképekkel együtt... Nem voltunk teljesen józanok, valahogy kidumáltam magam, de utána minden megváltozott. Érezni kezdtem, hogy a közeledése egyre kevésbé baráti, már-már nyomulás. Zavarba hozott, mert nem tudtam eldönteni, hogy valóban így van-e, vagy csak én képzelem. Meghivatta magát hozzám, a lakásra a következő megbeszélésre. Ciki lett volna lemondani, de elég kényelmetlen volt nekem ez az egész. Épp telefonáltam a boltban, mikor vett 4 üveg bort, mikor jöttünk a lakásba. Kitalálta, hogy vetítsem ki neki a terveimet a projektorral. Egy idő után egy ágyon ültünk mind a ketten a sötétben, közben próbált leitatni... Egyébként nem csinált semmit, valószínű nem mert áthatolni a páncélomon. Azon kívül, hogy kedves voltam vele és meséltem énis mindenféle vicces fősulis sztorit, a jelét sem mutattam, hogy érdekelne. Az átható nézését se reagáltam le sehogy, úgy tettem, mintha észre se venném. Ezen a ponton már eléggé idegesített, mert nem nagyon tehettem semmit a kedvesség határain belül. Komolyan már azt vártam, hogy lépjen valami egyértelműt, amit egyértelműen el tudok utasítani, hátha akkor tisztázni tudjuk a helyzetet és barátilag folytatni. Felhívott a legjobb barátom, a lány, akivel együtt dolgozunk. Innentől kezdve Ildi. (Asszem már adtam neki itt fedőnevet, de nem emlékszem rá, majd visszakeresem) Hívott egy helyre pár közös barátunkkal borozni, mondta hogy vigyem nyugodtan ezt a srácot is. Megkönnyebültem, hogy nem ülünk tovább a sötétben. Közben megfogadtam magamban, hogy többet nem hozom magam ilyen helyzetbe, és a srácnak is mihamarabb a tudtára juttatom, hogy állítsa le magát, mert nem akarok tőle semmit. A többieknek egyáltalán nem volt szimpi, a már említett szerénytelensége miatt. Ilditől arrébb megkérdeztem, hogy szerinte is nyomul-e rám, mondta hogy nem lehet nem észrevenni, mint ahogy azt sem, hogy ez egyoldalú. Mikor wc-n voltam később, állítólag már annyira nem bírták elviselni a srácot, hogy Ildi kerek perec közölte vele, hogy van barátom hosszú ideje és ne is reménykedjen... Nem sokkal később le is lépett, pont mielőtt Gergő megérkezett volna. Nem igazán örültem a közbeavatkozásnak, mert az egy pillanatig sem volt kimondva, hogy meleg vagyok, és még valahol belül hittem abban, hogy csak én dimenzionáltam túl ezt az egészet és valójában a srác csak barátilag közelít. Meg volt a lehetősége, hogy ezek után hülyekavarósbuziként viselkedjen velem, akár meleg, akár nem. Végülis nem jött ez elő többet. Azóta már közös stúdióként működünk Ildivel, a további munkákat együtt csináltuk, a megbeszélésekre is együtt megyünk el. Az első ilyen alkalommal a srác vérig volt sértődve, hogy nem egydül mentem. Látszott rajta, hogy belül fortyog, de próbált kedves lenni. Mekiben találkoztunk, de át akart menni egy nyugisabb helyre, úgyhogy beltünk egy romkocsma kihalt szobájába. Mi csak teáztunk Ildivel, ő sörözött. Csak a munkára akartuk szánni az időt, eltekintve a bájcsevejtől. A srác győzködött minket, hogy igyunk vele, de nem kértünk aloholt. Mikor elment magának még egy körért, két sörrel jött vissza, az egyiket nekem hozta. Kérdeztem, hogy és Ildinek miért nem hozott, az volt a válasz, hogy nem kért. Mondtam, hogy én se kértem. Ketten ittuk meg a sört Ildivel, de a srác ölni tudott a szemével, minden alkalommal, mikor Ildi emelte a korsót. Ezek után már én se voltam a sráccal túl kedves, ezzel már túlment egy határon. Máskor felhívott részegen és összevissza beszélt, mailekkel bombázott, én meg nem győztem közönnyel és hidegen reagálni. Egy idő után úgy tűnt, hogy nagy nehezen csak felfogta, hogy le kéne hűtenie magát, már nem ellenségeskedett Ildivel, nem küldött nekem videókat, haladt rendben a munka. Pár napja fizetett ki minket, Ildi elsietett, és kezdődött minden előről. Óvatosabb volt ugyan, de teljesen mindegy, ha nem fogta fel, hogy erre nem vagyok vevő. Mindegy, már csak röhögök rajta.
Gergő nem nagyon reagált ezekre semmit, mikor meséltem neki a srác nyomulásának fejezeteit. Ez nagyon idegesített egy darabig. Nem értettem, hogy miért nem lesz ideges. Az egy dolog, hogy nem féltékeny, mert bízik bennem és tudja, hogy milyen vagyok, meg hogy küldeném el a francba a gyereket, ha megpróbálna hozzámnyúlni. Azt nem értettem, hogy hogy tud ennyire nyugodt maradni, miközben én tombolok mellette a dühtől. Miért nem lesz ideges, vagy miért nem nyugtat meg. Olyan volt, mintha hidegen hagyná, hogy mi van velem...
Megértettem ezt az egészet. Énis így vagyok egyébként a dolgaival. Rájöttem, hogy azzal, hogy nem idegesíti fel magát, és hogy nem is kezel engem úgy, mintha valami nagy gondom lenne, azzal a végeredményben azt mutatja ki, hogy összességében nincs itt semmi baj. Ugrálhatnak körülöttünk mindenféle emberek, nem fogunk miattuk változtatni a kettőnk kapcsolatán, de még boncolgatni sem érdemes a témát, mert érdektelen az egész. Inkább ugyanúgy viselkedünk együtt, mintha meg sem történt volna. Kár ilyenekre pazarolni a közös időt. Ugyanígy reagáltam, mikor kétségbe esett, hogy nem sikerült a nyelvvizsgája. Azzal, hogy nem kezdtem el ezerrel megnyugtatni, nem támasztottam alá, hogy itt most ok lenne hisztire, mert nincs itt semmi nagy gond. Hamar továbblépett, készül a következő időpotra, nem kesereg. Sajnos az ember nehezen látja objektíven a helyzetét, ilyenkor mások reakcióit is hajlamos félreérteni. Tudom, hogy nem távolodtunk egymástól Gergővel, hanem olyan dolgok kerülnek most elő szépen lassan, amik számunkra is rejtélyesek magunkkal kapcsolatan. Nyiottnak kell maradnunk, türelmesnek és hallgatni kell arra, ami sosem változott, az összetartozás érzésére, az egymárhoz húzó ösztönökre, a hitre, hogy együtt bármire képesek vagyunk, a közös világunkra. Nem értem minden tettét, nem ismerem minden gondolatát, de nem is ezért szeretem :)
Nem vagyok benne biztos, hogy sikerült a lényeget megfogalmaznom... Sok szempontból kegyetlen világban élünk, egymásra számíthatunk csak mindenben. Könnyű elveszni fiatalként, könnyű elveszni magyar fiatalként, könnyű elveszni meleg magyar fiatalként, de mi már itt vagyunk egymásnak, hogy ne hagyjuk elveszni a máikat. Egyikünk sem enged be ide mást, néha úgy tűnhetett, de valójában ez mindig így volt. Sokszor az ember elhiszi a legnagyobb félelmeit, és hajlamos bizonyítékként kezelni, félreértelmezni apróságokat, ott kezdődnek a bajok, ha ebből ügyet csinálunk.
