Elutaztunk Gergővel Franciaországba. Egy vicces Brüsszeli délután után mentünk tovább Bordeaux-ba a nővéremhez. Egy hétig nagyon jól éreztük magunkat, rengeteget szórakoztunk, finomakat ettünk, gyönyörű helyeken jártunk, teljesen kikapcsolódtunk a hétköznapokból. Otthon hagytam a munkát, lazítottam, feltöltődtem. Ma délutánra Madridba értünk, kivettünk egy elég olcsó, szép szobát. Sétálgattunk, élveztük a 26 fokos meleget. Este felkerekedtünk, elég volt egy pólóban elindulni, olyan jó az idő. Találtunk egy meleg pubot, beültünk. Most együtt sörözünk, felhőtlenül boldogok vagyunk. Senkit sem zavar, hogy fogjuk egymás kezét, összebújunk...
Sajnos ezeknek a dolgoknak a nagy része fikció...
Brüsszelben ellopták Gergő táskáját az irataival, nem tudtuk, hogyan jussunk tovább a franciákhoz. Hosszú sztori, de a brüsszeli hatóságok inkopetenciája miatt minden kétségbeejtően lassan intéződött. Végül egy éjszakát a belgáknál aludtunk, gyorsvonattal hagytuk el az országot. Ezek nem voltak benne az alap költségvetésünkben, a nővéremtől kellett kölcsönkérnem. Bordeaux-ban napokig tartott mire elengedtük magunkat. A nővéremék mindent megtettek a férjével, hogy jól érezzük magunkat, tényleg nagyon jó programokat csináltunk. Aztán jöttek a munkával kapcsolatos problémák, veszekedés neten a társammal... Úgy tűnt, hogy végül minden elintéződött. Gergő szülei kiküldték gyorspostával a lejárt útlevelét, lebeszéltük a légitársaságokkal, hatóságokkal, hogy azzal utazhasson. A csomagnak nyoma veszett, Gergőnek Franciaországban kellett maradnia. Az eltűnt személyie másolata nem volt elég a légitársaságnak. Amint megérkezik hozzájuk az útlevél, veszek neki új repjegyeket. Hogyha egyáltalán nem kapja meg az útlevelet, akkor Párizsba vonatoznia, a konzulátusnál ideiglenes útlevelet kell csináltatnia, hogy onnan repülhessen haza... Most Madridban ülök egyedül egy meleg pubban, sörrel az asztalomon. A telefonomról pötyögök. Mellettem egy meleg pár fogja egymás kezét, viccelődnek, beszélgetnek, gyűrű van az ujjukon... Kedvem lenne sírni, de csak tompa dühöt, keserű szeretetéhséget érzek. Kicsinek érzem magam, elveszettnek, becsapottnak, kiszolgáltatottnak. Ma este a sör és a doboz Chesterfield a barátom...
Ui: Hogy mondhatja egy belga rendőr a rendőrségen egy meglopott, kiszolgáltatott, személyazonosságától megfosztott turistának - aki nem mellesleg szintén EUs országból jött - hogy nem érdekli a problémája, kopjon le, másnak is van problémája?!?
Egyedüli pozitívum, hogy a kényszerhelyzet feloldotta a nyelvi gátlásaimat és már az első nap többet beszéltem franciául és angolul, mint az elmúlt öt évben összesen. Hogyha a nyelvvizsgán olyan szituációt kapok, hogy egy belga rendőrrel kell veszekedni a reptéren, nem fogok zavarba jönni...
