Kapcsolatok

Évekkel ezelőtt befagytak az emberi kapcsolataim. Persze jönnek-mennek körülöttem új emberek, de már régen fogott meg valaki. Utoljára két éve szereztem új barátot, azóta csak egy-két ismerőssel bővült a kör. Barátságokról beszélek. Munkakapcsolatok nyílván születnek rendszeresen, mert muszáj újabb és újabb projekteket szerezni.

A meglévő kapcsolataim változnak, gyengülnek, erősödnek. Főleg a családomban történnek változások, főleg, hogy a  munka is összeköt mostmár minket. Felnőttként kezelnek már minket is a hugommal együtt. Bátyámmal sokat találkozunk, nővéremmel ritkán, de akkor intenzíven. Anyuval kéthavonta leülünk egy üveg bor mellé és átbeszélgetjük az egész napot. Hugommal telefonon beszélünk néha félórákat.

Gergővel és a legjobb barátommal (már többször adtam neki fedőnevet itt a blogon, de egyikre sem emlékszem, legyen mostantól Réka)  naponta találkounk. Az egyikükkel együtt lakok, a másikukkal együtt dolgozok. Réka barátjával négyen szoktunk egy-két hetente duplarandi jelleggel közös programot csinálni. Mozi, vagy csak tévézés, vásárlás stb.

A fősulis baráti kör megvan, bár egyre több a széthúzás. Nekem senkivel sem változott a kapcsolatom, bár ritkábban találkozunk, a közös facebook csoportban naponta többször is kommunikálunk. Két-három hetente együtt bulizunk. Van egy lány, aki most végez a fősulin, vele külön szoktunk találkozni. Hetente átjön a kutyájával, vagy elmegyünk közös kutyasétáltatásra. Néha spontán elhív valahova, moziba, kiállításmegnyitóra, koncertre és akkor megyünk :)

A gimiből egy társoságom maradt meg. A nagy részükkel gyerektáborokat szerveztünk annó közösen. Az ő körük bővült tagokkal egyetemről, innen-onnan. Velük kb. havonta-másfél havonta találkozom. Sokan vannak, mindig pezsegnek, vicces programokat szoktak szervezni. Néhányukkal személyesen is jó a kapcsolatunk, sokat beszélgetünk, viccelődünk, a többiekkel csak társaság szinten vagyunk barátok.

Van még Gergő egyetemi társasága. Szétszéledtek az alapképzés után, sokan nem is ismerik egymást. Itt vannak kisebb körök. Évente szerveznek össztalálkozót, de kisebb együtt bulizások pár hetente előfordulnak. Köztük van egy lány, akivel gyakran, hetente többször is találkozunk. Feljön egy üveg borral, vagy mi megyünk fel hozzá, elhív valahova, kiülünk egy térre beszélgetni. Ezek is spontánul szoktak történni.

Még van Gergő huga, ők hetente találkoznak, én csak ritkán látom. Régebben voltak közös programjaink, mostanában nagyobb a távolság.

Gergőnek van néhány meleg barátja. Közülük egyet ismerek. Párszor találkoztunk, de nem lettünk nagy barátok. Nincs bajunk egymással, de nagyon különbözünk. Szerintem mindketten kicsit kellemetlenül érezzük magunkat a másik társaságában, mert nem akarunk rosszban lenni, de nehéz miről beszélni, ha ennyire mások vagyunk.

Ennyi, más nincs. A többiek ismerősök a munkahelyről, vagy a gimiből, fősuliból. Ha összefutunk, köszönünk egymásnak, max. pár szót beszélgetünk, de semmi több.

Ez így állandósult. A különböző társaságokat néha vegyítjük, de tartós híd nem épült ki köztük.

Másfél éve írom ezt a blogot - több-kevesebb intenzitással... - és innen sem lettek eddig új barátaim. Néhányotokkal leveleztünk, de mindig megakadt valahol a kommunikáció. Nem vagyok ebben jó, na. Sajnálom, mert vannak itt szimpi emberek.

Nem tudok hogyan közelíteni. Nyomulni nem akarok, mert nem az én stílusom egyrészt, másrészt nem akarom hogy félreérthetőek legyenek a barátkozási szándékaim. Talán pont ez a bajom. Nem tudom kezelni, hogy hol a határ melegeknél a barátság és a több között. Ha megkedvelek valakit, akkor nagyon közvetlen, szókimondó, őszinte vagyok vele, amit már sokszor félreértettek. (Lányok a gimiben, fősulin...) Testileg viszont nagyon zárkózott vagyok, már egy kézfogástól is zavarba jövök. Családommal, barátaimmal sem szoktunk egymáshoz érni, pusziszkodni, ölelkezni, maximunm nagyon kivételes esetben. Ahhoz már nagyon nagy bizalom kell nálam, hogy ne féljek ilyen szinten a másiktól.

Türelmetlen is vagyok. Ha szimpi a másik, akkor rögtön szeretném, ha nagyon jó barátok lennénk. Ilyenkor sok vagyok, átugrok határokat, nagylelkű vagyok ok nélkül, megbolygatok olyan témákat, amihez már nagyobb bizalom kéne, összességében elijesztem az embereket. Ha megérzem, hogy a másik inkább menekülne már előlem, akkor bepánikolok. Megpróbálok kedvesebb, megértőbb lenni. Valószínő ilyenkor már kifejezetten őrültnek tartanak... Elszomorodom, hogy nem vevők rám a többiek. (Túl furcsa vagyok, nem tartom be a társadalmi illemszabályokat. Nem véletlen kattant az összes ismerősöm. Együtt hányunk fittyet egy csomó társadalmi beidegződésre...) Elmegy minden önbizalmam. A háttérbe vonulok és meghúzom magam, hogy ne okozzak több kellemetlenséget a másiknak. Legközelebb már kellemetlenül érzem magam, ha újra beszélünk. Nem szeretnék sok lenni, nem szeretnék kellemetlen lenni, inkább legyek unalmas, semleges, mint zavaró. Így végül érdektelenségbe fullad az egész és egy furcsa, de talán kevésbé idegesítő képet hagyok magam után.

Nem tudom fog -e ez változni. Megjátszani nem fogom magam, ilyen vagyok. Néha sok. Sajnálom.

2012

Így 2013-at megkezdve elgondolkoztam az elmúlt egy évemen...

Nyers év volt számomra. Több minden történt velem, mint korábban. Nagy változásokon mentem keresztül, leginkább belső változásokon. Idén sokat értem, sokmindent kinőttem.

Tavaly ilyenkor bizakodva tekintettem magam elé. Semmi mást nem akartam, csak kijönni a gödörből. Fél évvel a diploma után még mindig nem bírtam összekapni magam lelkileg, hogy munkát keressek, de két volt csoporttársammal, barátommal cégalapítást fontolgattunk. Végre hajtott valami, nem csak magamért csináltam. Be akartuk bizonyítani, hogy nem kell beállni a sorba, hogy nem kell multinál güriznünk, reklámmal foglalkoznunk. Gergővel szemben türelmes voltam. Sok volt bennem a feszültség a nyári, őszi zűrök óta, de úgy éreztem, hogy az együttélés következménye, hogy nem maradnak majd titkok. Nem voltam jól, de jobban mint előtte. A változásnak örültem, ez hajtott.

Az év első pár hónapjában sok volt a szervezés. Munkakeresés. Kudarc. Ketten maradtunk a munkatársammal, immár támogatás nélkül. Ha összenéztünk, tudtuk, hogy ezt akarjuk csinálni, de nem tudtuk, hogyan. Én jobban féltem, mint ő, pedig ő szokott. Aztán varázsütésre megoldódtak a dolgok - átmenetileg - beszállt a bátyám. A sokéves munkatapasztalata, kapcsolatai, ötletei révén el tudtunk indulni, nem kellett úgy félnünk, hogy elrontjuk. Újra bizakodtam. Közelebb kerültem a családomhoz is. Anyukám végig bízott bennem, nem korholt, nem sürgetett.

Gergővel őrjítően nem volt semmi. Hagytam, mert a diplomájára készült. A feszültség csak nőtt, kezdtem bepánikolni, hogy túlnő rajtunk. Nem ismertem rá a kapcsolatunkra, nem ismertem rá Gergőre. Elmúlt az időszak, mikor egyenlőek voltunk a kapcsolatban. Fájt. Nem értettem a külső dolgok, hogyan férkőznek kettőnk közé, ha korábban mindent ki tudtunk zárni. Vissza akartam csinálni a költözést. Egyre csalódottabb voltam.

A nyárra megváltást vártam. Nem jött... A cégben mindenki hisztizett, nehezen találtuk a közös hangot, de folytattuk. Átvertek, kihasználtak, mi kűzdöttünk, dolgoztunk. Felépítettük az irodánkat, beköltöztünk. Végre új ingerek értek. A közösségben, ahol a stúdiónk van, sok új emberrel találkoztunk. Felvettem a kapcsolatot gimis barátaimmal. Commingoutoltam nekik is. Újra olyan lett velük a viszonyom, mint régen. Visszamentünk az egyikükkel a gimibe tábort tartani gyerekeknek. Jó volt újra ott lenni. Éreztük, hogy mi már felnőttünk, szembesültünk vele mennyi minden változott. Lehívtak egy nyaralásra. Megint régi-új ismerősök. Van életem újra életérzés. Emberek, emberek, emberek...

Közben Gergő sehol. Kiakadtam. Felborította a terveinket, felborított mindent. Hidegen hagyta, hogy ez fáj. A kérdésekre nem válaszolt. Fájt. Üvöltöttem. Fájt. Cserbenhagyott. Fájt. Tomboltam. Fájt. Elmeséltem barátoknak. Mindenki védett, segített. Csak Gergő nem értett. Egyedül éreztem magam, kicsinek, tehetetlennek. Fájt.

Ősszel beindult a cég, félállást is vállaltam mellé. Közben beköltözött hozzánk egy jó barátom, egy lány. Sokat melóztam, megint új emberek, új kihívások jöttek. Úgy éreztem végre fontos vagyok, végre keres a sors. Mégsem epizódszerepre szántak csak, amibe már elkezdtem beletörődni.

Ami munkafronton pozitívba fordult, Gergővel szemben mégjobban nyomasztott. Sarkamra álltam. Nem bírtam tovább várni, úgy éreztem elárul minket. Szakítottam. Megnyugodtam, aztán minden mégjobban összekuszálódott. Dolgoztam, nem kerülhettem padlóra, de csúsztam másztam. Fájt. Máris hiányzott. Vártam, hogy újra belépjen,de úgy mint rég. Elrontotta. Soha már. Aztán kiüresedtem. Nem hajtott semmi, nem voltam senki egyedül. A többiek tanácsaitól már hányingerem volt. Nem értette senki. Csak mi. Találkoztunk. Mint rég. Két srác, akik egész este kötetlenül beszélgetnek nem akármilyen lelki mélységekben. Igen ez Ő. Semmi más nem érdekelt. Mint rég.

Télen a főiskolai barátok eltávolodtak. Mindenkinek valamiből elege lett. Elkezdtek irigykedni, szivatni, eltűnni... Nagyon jó csapat voltunk együtt, de most mindenki máshova tart. Mindenki csak mondja a magáét, de nem tesz semmit. A munkatársammal is feszültségek alakultak ki köztünk, mert a másik munkahely miatt keveset vagyok bent. Megbeszéltük, de ott lebegett felettünk. A lakótárs zavarni kezdett, Gergővel nem tudtunk magunk lenni. Én komolyodni szerettem volna, ők mindig lazulni. Nem tudtuk rendesen összeegyeztetni az életritmusunkat. A lakás kosztenger lett, a kutya is nehezen viselte az összevisszaságot. Senki se akarta, hogy rámenjen erre a barátságunk. Kiköltözött végül, de nem haraggal. Meló, meló, meló. Vártam az ünnepeket, a pihenést.

Gergővel kimentünk pár napra Hollandiába. Mézeshetek hangulat. Azóta is minden oké. Újra egyensúly van köztünk.

A másodállásnak vége, év végéig szólt a megállapodás. Végre csak a céggel foglakozhatok. Munkaidőben. Zűrösnek induló nyugodt karácsony. Coughsurferek, vicces év vége. Beteg év eleje...

Sok újat tanultam. Főleg türelmesnek maradni, a felesleges kattogást kiiktatni. Belátom, hogy felnőttként kell viselkedjek, mert olyan életszakaszban vagyok, ami fokozott komolyságot követel. Sok dologba vágtam bele az utóbbi időszakban, amihez nincs tapasztalatom. Kimerítő rálelni a megfelelő módszerekre, kialakítani egy rendszert. Kicsit átestem a ló túloldalára. Munka és alvás tette ki a napjaimat, szórakozásra, barátokra nem sok időt szántam. Meg kellett tanulnom az egyensúlyt, mikor engedhetem el magam és mikor nem. Eddig ez ösztönös volt, de idén az ösztöneim kudarcot vallottak. Persze eddig adott volt egy keret, hogy mit hogyan csináljak. Főiskola, otthoni rendszer, amibe beleszülettem stb. Most, hogy a saját kezembe vettem az életemet, mindent fel kell építenem. Terveznem kell. Néha tervezetlenséget tervezek be, ezzel fenttartva az egyensúlyt. Inkább cselekszem, mint kattogok. Ez régen is mindig bejött, nemtudom miért felejtettem el. Haladok, biztosan előre. Ezt mindig észre kell vegyem, ha épp úgy érzem, hogy minden szar. Pedig nem. Megtanultam újra komplexebben hozzáállni a dolgokhoz. A következő lecke a felszabadultság ki és bekapcsolása lesz. Az egyensúly fenttartásának legjobb eszköze. A kapcsolatokról is sok minden tanultam. A kapcsolat nem csak egy pillanatnyi állapot számomra már. Felelősség. Magadért és a másikért is. Főleg érte, neki pedig főleg értem. Nagyon nehéz szembesülni az ideálok összeomlásával, de remek dolog új arcáról megismerni a másikat. Gyengének lenni a másik mellett, megosztani a hibákat is. Vinni egymás terhét. Kevésbé fáj mindenkinek. Változunk, új lehetőségek jönnek. Valami elmúlik, de jön helyette más. Nyitottnak kell maradni a másikra. Meg kell keresni a kaput, ahol bejuthatunk és megérthetjük mi zajlik a másikban. Van kulcs mindig. És ez csak kettőnkről szól, nem valamelyikünkről. Ez a mi kettőnk örök játéka, felfedezni egymást. Újra és újra. Erről szól. Még ezek is mi vagyunk.

Remélem nem voltam túl ködös. Ennyit az évemről. Tervek pedig vannak, idő is. Már csak össze kell egyeztetni őket!

Egy éves a blog - érdekességek

Így, hogy évfordulóhoz értem, kíváncsi lettem a bloggal kapcsolatos statisztikákra. Egyébként hidegen hagynak ezek, nem a látogatók számát próbálom emelni a bejegyzéseim milyenségével. Ha ez így lenne, napota írnék rövid postokat, telepakolnám divatos témákkal, képekkel, linkekkel. Gyakorlatilag naplót írok a kapcsolatom tükrén keresztül, ami ebben az esetben egy meleg párkapcsolat. Lehet, hogy idegesítő a zabolátlan eszmefuttatásom. Lehet, hogy sokmindent leírok, ami evidens, lehet hogy olyan érzésekről is szót ejtek, amik naívnak mutatnak. Lehet, hogy néha színpadisas a stílusom. Bizonyára sokan frászt kapnak a szövegeimtől. Itt, ezen a helyen le szoktam venni a hétköznapi pajzsaimat. Leírom, amit a dolgok mögött megélek, belül. Vannak, akiket ez érdekel. Örülök, hogy nincsenek beszólások. Még aki esetleg frászt is kap tőlem, az is tiszteletben tart, úgy látszik :) Mindegy, jöjjenek az egy éves statisztikák, néhány - ahogy az tőlem elvárható, nemisbiztos, hogy csak néhány... - megjegyzéssel ellátva:

2008 májusában a kutya sem volt rám kíváncsi... Persze ezt más soha nem tudom meg, mert 2011 október végén indítottam a dermedt lelkek blogot... Egy éve, novemberben 2421 megtekintés volt a csúcs. Ez gyakorlatilag egybeesik az indulással. Érthető, hogy ilyenkor sokan kíváncsiak. Bár mit talál az ember egy induló blogon, max egy-két bejegyzést arról, hogy ki ő és mi a célja az oldallal... Úgy tűnik nagyjából az emberek harmadát érdeklem :D Persze ez nem ilyen egyszerű, de szeretek ilyeneken hülyülni. 700-1000 megtekintés állandósult havonta. A vége azért esik lefele, mert az a mostani hónap és még csak harmadika van... Összesen 11692 látogatás történt az oldalon eddig. Ez meglepő számomra. Nem tudom, hogy mik a normális számok, de ez nekem baromi sok :) Nyílván ez jóval kevesebb embert jelent, de durva belegondolni. Az azért sejthető, hogy nem 3-4 ember olvas hétről hétre. Hihetetlen :) És köszi!

Nem tudom, hogy ki követ külföldrűl, új infó nekem. Az USA-ból ennyiszer nézték a blogot, durva. Szerbiára és Thaiföldre lenne tippem :)

Ezek a legolvasottabb bejegyzéseim. Nem tudom, hogy miért a munkám vezeti a sort, de az látszik, hogy a külföldi tapasztalatok és a ködösen megfogalmazott címeket rejtő bejegyzések sok embert érdekelnek.

Ezekből pedig semmi következtetést sem fogok levonni :) Azért azt elárulom, hogy én Mac-et használok és Safarit, néha iPad-et bejegyzés íráshoz. Szóval nem én lendítem fel a látogatottsági adatokat :)

Fontos még, hogy 126 bejegyzés érkezett az egy év alatt. Nem sok, nem kevés. Szerintem a támákhoz viszonyítva ez oké. Tudom, hogy nehéz hozzászólni a végtelen önelemzéseimhez. Sokan vagytok, akik csöndben maradtok. Álltalában én is így vagyok más territóriumán... Bíztatok azért mindenkit, hogy néha bukkanjon fel egy-egy gondolattal.

A blog átesett egy design váltáson is. Ez ezért történt, mert a kapcsolatom is - amiről a szövegeim legtöbbszőr szólnak - átesett egy nagy váltáson. Inkább úgy mondanám, hogy túljutottunk egy nagy göröngyön. Egyébként az itteni külső messze van attól a mércétől, amit a munkámban diktálok magamnak, mint grafikus. Az átszínezéseken, háttéren kívül egyáltalán nem nyúltam bele a sablonba. Majd egyszer talán készítek egy egyedi felületet.

Végül köszönöm Kapitánynak és Fabiennek a tőlük érkező vendégeket! Ígérem, folytatom!

U.I. : Van egy nagy tervem, ami alapvetően átalakíthatja a blogot. Nem árulok el részleteket, de véleményem szerint nemhogy letérek az eddigi útról, hanem megtöbbszörözöm az üzenetet. Ha összejön, és működik...