Sűrű hetek

Egy filmben izgalmasnak találnám azt a részt, amit most megélek. A valóságban már nagyon szeretnék túllenni rajta. Az tény, hogy valószínüleg sokáig emlékezni fogok erre az időszakra és erőt fog adni, hogy túl tudtunk jutni rajta. A helyzet az, hogy egyre nagyobb káosszá lesz körülöttem a bizonytalanság...

Az előző bejegyzésem után akartam írni egy másikat, arról hogy hazaköltözöm Gergőstől anyukámhoz és a hugomhoz. Végiggondoltam a helyzetet, ez tűnt a legésszerűbb megoldásnak. Nincs elég pénz jelenleg, hogy fenttartsuk az aktuális életszínvonalunkat, anyum szívesen lát, mondta is, nyugi lenne, átmenetileg sok minden megoldódna. A céget vagy be tudjuk indítanirendesen fél éven belül, vagy felvetetem magam teljes állásba a céghez, ahova most bedolgozom. Gergőnek is lassan össze kell jönnie valami állásnak. Egy évre szerettem volna otthon lenni. Érdekes posztokat tudtam volna írni arról, hogy milyen az, ha 2012-ben, Magyarországon egy meleg pár együtt él az egyikük családjával. Egy darabig biztosan nem fogok, mert maradunk. Anyummal végigbeszélve a helyzetet, rájöttem, hogy még van pár szál, amin elindulva tartósan fenttartható a jelenlegi helyzet. Nagyon sok macera lenne a költözés. Kezdve a lakásfestéstől, a bútor szét és összeszerelésekig. Maximálisan összeszervezve is legalább egy hét lenne kivitelezni. Nincs egy hetem, főleg úgy, hogy utána hulla fáradt lennék. Újabb költözésnél megint egy csomó macera lenne... Nyílván lenne sok mindennapi surlódás, még akkor is, ha mindenki szeret mindenkit és alapvetően nyitott és türelmes emberek vagyunk. De nem is ez a fő gondom ezzel a tervvel, hanem hogy visszalépes. Ezt anyukám is tudja és ezért bíztatott, hogy ne adjam fel. Illetve nem ez a jó szó, mert egy pillanatig sem gondolta, hogy belebuktam valamibe, és rávezetett, hogy ne lássam ilyen borúsan a a helyzetet.

A félállásban, ahol dolgozom, most mint külsős vagyok. Bejelentetem magam a főnökömmel és akkor a kezembe kapom a pénzemet. Alkuképes vagyok, a lényeg, hogy legyen belőle fix jövedelem. Emellett van még két terv, amit most nem írok le, de biztató a helyzet :)

Tegnap a legjobb barátom-munkatársammal veszekedtünk, hogy mi legyen a céggel. Mindkettőnknek nehéz ez a helyzet, hogy három napot máshol vagyok, nem találkozunk minden nap, sokszor a másik nélkül döntünk stb. Az lenne a jó, ha csak a céggel foglalkoznék, viszont anyagilag nagyobb kockázatot vállalnék. Nem akarom elvágni a lehetőséget, hogy teljes állásba felvegyenek, ha mi úgy döntünk fél éven belül hogy lehúzzuk a rolót. Ördögi kör... Abban állapodtunk meg, ha Gergőt felveszik valahova, akkor eljövök a félállásból és csak a cég marad.

Maradunk a lakásban. Van B terv. Nem vagyok teljesen nyugodt, de közelebb vagyok az álmaim megvalósulásához, mintha hazamentünk volna. Illetve az álmaim itt vannak körülöttem, azon kell dolgoznom, hogy fenttartható maradjon ez az állapot. Az egyik álmom itt fekszik mellettem az ágyon, a másik az ágy alatt, a harmadikban lakom, a negyedikbe megyek be dolgozni holnap reggel ;) Hozzáállás kérdése, hogy mennyire szenvedek aztól, hogy mindez sok munkába kerül.

Változások, csőd, folytatás

Tegnap borult egy csomó minden. Nem köztünk Gergővel. Apró hülyeségeket leszámítva jól megvagyunk. A pénzügyi stabilitásom borult.

Igazából soha nem is volt. Azóta nem, hogy önállóan irányítom az életemet. A két munkahely felemészt, pénzt egyenlőre alig látok. A saját vállalkozásomra nincs elég időm, nem haladnak simán a dolgok. Év végéig vannak munkáink, utána csak bizonytalanság. Közben fizetem az albérletet. Gergő nem talál munkát, nekem nem kön a pénz, az adósaim nem fizetnek, a banki ügyeim is megcsúsztak, a lakótárs kiköltözött és az ő részét is én fizetem. Ez így együtt sok...

Nem esek kétségbe, ezek eddig is benne voltak a pakliban. Vannak vészforgatókönyvek. Tegnap mindent átbeszéltünk a munkatársammal és Gergővel is. Megnyugodtam. Változások jönnek.

Előveszem a régi mondásomat: Engem a változás éltet!

Néma mai esténk

Nem sokkal azután, hogy hazajöttem néma veszekedés lett az estéből. Beszélgettünk, viccelődtünk. Gergő kérdezett a napomról. Viccelődve meséltem, kifigurázva a szitut, amiről beszéltem. Legfőképpen magamat kifigurázva, ahogy szoktam... A telefonján pötyögött közben, egy idő után úgy tűnt, hogy nem figyel. Nem reagált semmit a poénokra, nem válaszolt a kérdésekre. Pedig neki löktem a stand up comedy-t... Megkérdeztem, hogy figyel-e egyáltalán. Semmi válasz. Azt mondta utána, hogy most üzenetet olvas. Aztán nem érdekelt, főzem a konyhában. Közben rájött, hogy valami nem oké, kijött a konyhába és olyanokat kérdezett, amiről 5 perccel korábban beszéltünk... Még reagált is akkor.

Azóta nem szóltam hozzá. Mondott mindenfélét, de nem érdekel. Ma inkább nem beszélgetek, mert így semmi értelme. Azért nem beszélgetek, hogy hallassam a hangomat...

Egész nap szarul voltam, idegesítettek az emberek. Arra vártam, hogy végre hazaérjek és csak mi legyünk ketten. Mondtam neki, mikor hazaértem. Kezdett jó kedvem lenni, ahogy beszélgettünk. Sajnos kiderült, hogy nem beszélgettünk...

Egy éves a blog - érdekességek

Így, hogy évfordulóhoz értem, kíváncsi lettem a bloggal kapcsolatos statisztikákra. Egyébként hidegen hagynak ezek, nem a látogatók számát próbálom emelni a bejegyzéseim milyenségével. Ha ez így lenne, napota írnék rövid postokat, telepakolnám divatos témákkal, képekkel, linkekkel. Gyakorlatilag naplót írok a kapcsolatom tükrén keresztül, ami ebben az esetben egy meleg párkapcsolat. Lehet, hogy idegesítő a zabolátlan eszmefuttatásom. Lehet, hogy sokmindent leírok, ami evidens, lehet hogy olyan érzésekről is szót ejtek, amik naívnak mutatnak. Lehet, hogy néha színpadisas a stílusom. Bizonyára sokan frászt kapnak a szövegeimtől. Itt, ezen a helyen le szoktam venni a hétköznapi pajzsaimat. Leírom, amit a dolgok mögött megélek, belül. Vannak, akiket ez érdekel. Örülök, hogy nincsenek beszólások. Még aki esetleg frászt is kap tőlem, az is tiszteletben tart, úgy látszik :) Mindegy, jöjjenek az egy éves statisztikák, néhány - ahogy az tőlem elvárható, nemisbiztos, hogy csak néhány... - megjegyzéssel ellátva:

2008 májusában a kutya sem volt rám kíváncsi... Persze ezt más soha nem tudom meg, mert 2011 október végén indítottam a dermedt lelkek blogot... Egy éve, novemberben 2421 megtekintés volt a csúcs. Ez gyakorlatilag egybeesik az indulással. Érthető, hogy ilyenkor sokan kíváncsiak. Bár mit talál az ember egy induló blogon, max egy-két bejegyzést arról, hogy ki ő és mi a célja az oldallal... Úgy tűnik nagyjából az emberek harmadát érdeklem :D Persze ez nem ilyen egyszerű, de szeretek ilyeneken hülyülni. 700-1000 megtekintés állandósult havonta. A vége azért esik lefele, mert az a mostani hónap és még csak harmadika van... Összesen 11692 látogatás történt az oldalon eddig. Ez meglepő számomra. Nem tudom, hogy mik a normális számok, de ez nekem baromi sok :) Nyílván ez jóval kevesebb embert jelent, de durva belegondolni. Az azért sejthető, hogy nem 3-4 ember olvas hétről hétre. Hihetetlen :) És köszi!

Nem tudom, hogy ki követ külföldrűl, új infó nekem. Az USA-ból ennyiszer nézték a blogot, durva. Szerbiára és Thaiföldre lenne tippem :)

Ezek a legolvasottabb bejegyzéseim. Nem tudom, hogy miért a munkám vezeti a sort, de az látszik, hogy a külföldi tapasztalatok és a ködösen megfogalmazott címeket rejtő bejegyzések sok embert érdekelnek.

Ezekből pedig semmi következtetést sem fogok levonni :) Azért azt elárulom, hogy én Mac-et használok és Safarit, néha iPad-et bejegyzés íráshoz. Szóval nem én lendítem fel a látogatottsági adatokat :)

Fontos még, hogy 126 bejegyzés érkezett az egy év alatt. Nem sok, nem kevés. Szerintem a támákhoz viszonyítva ez oké. Tudom, hogy nehéz hozzászólni a végtelen önelemzéseimhez. Sokan vagytok, akik csöndben maradtok. Álltalában én is így vagyok más territóriumán... Bíztatok azért mindenkit, hogy néha bukkanjon fel egy-egy gondolattal.

A blog átesett egy design váltáson is. Ez ezért történt, mert a kapcsolatom is - amiről a szövegeim legtöbbszőr szólnak - átesett egy nagy váltáson. Inkább úgy mondanám, hogy túljutottunk egy nagy göröngyön. Egyébként az itteni külső messze van attól a mércétől, amit a munkámban diktálok magamnak, mint grafikus. Az átszínezéseken, háttéren kívül egyáltalán nem nyúltam bele a sablonba. Majd egyszer talán készítek egy egyedi felületet.

Végül köszönöm Kapitánynak és Fabiennek a tőlük érkező vendégeket! Ígérem, folytatom!

U.I. : Van egy nagy tervem, ami alapvetően átalakíthatja a blogot. Nem árulok el részleteket, de véleményem szerint nemhogy letérek az eddigi útról, hanem megtöbbszörözöm az üzenetet. Ha összejön, és működik...

Pertu

Végre egy rendes pihenést is kiérdemeltem. Az előző hosszú hétvégén nem volt igazán időm pihenni. Egy sima hétvégére zsugorodott a munka miatt, ahogy rendszerint a sima hétvégéim egynapos lassításra zsugorodnak. Most viszont úgy jött ki a lépés, hogy még a négynapos szünet előtt leadtam a munkám, hétfőig nincs mit csinálnom vele. Gergő tervezte, hogy hazamegy a szüleihez vidékre, pár napra. Elkísértem.

Szeretek itt lenni. Budapestet is szeretem, sosem elégedetlenkedtem. A kertvárosban nőttem fel. Mindig sok volt a zöld, nem volt nagy a forgalom, csönd és nyugi volt. Egy idő után túl nagy csönd és nyugi... Lakásra vágytam a belvárosban. Nyüzsgésre. Egyfolytában szerveztem valamit, baráti találkozókat, sétákat Gergővel, mozit, sütizést, bolyongást ismeretlen városrészeken... Apám halála után elviselhetetlen volt a házban a csönd. Úgy éreztem, hogy nem bírom tovább, és betelepültem a nyüzsgő városközpontba. Azóta beindult a nyüzsgés a munkámban. Napi 10-12 órát nyüzsizek. Hazaérve nyugalomra, állandóságra, csöndre vágyom. Ez nemnagyon van a belváros "vendéglátóipari egységekkel"egyik legjobban felszerelt utcájában. Mikor meglátogatom a családomat a kertvárosban, az mindig feltölt. Most sem tudnék ilyen környezetben élni, de érzem, hogy erre is szükségem van.

/ Ez megint egy olyan dolog, hogy két véglet is igaz rám. Illetve két véglet között vagyok, olyan metszetben, ahol nincsenek sorstársaim a környezetemben. Sok példát tudnék erre hozni. Néha úgy érzem, hogy mindig én vagyok a kakukktojás. Lányok között én vagyok a férfi, férfiak között én vagyok a lányos. Húsevők között én vagyok a vegetáriánus, vegetáriánusok között húsevő vagyok ( halat eszem... ), iparművészek között túl képző-, képzőművészek között iparművész vagyok. Komoly emberek között bohém vagyok, őrült fiatalok között én vagyok a komoly. Szépek között csúnya vagyok, csúnyák között szép. Heterók között meleg vagyok, melegek között heteró. Lassúak között én vagyok a gyors, gyorsak között a lassú. És így tovább, sorolhatnám még... A lényeg, hogy mindenhol kilógok. Van, hogy ez pozitív, van hogy negatív. Mások szempontából is és bennem is. Néha örülök ennek, mert ez sosem unalmas, szürke sosem vagyok. Viszont őrjítő is tud lenni, mert Gergőn kívül nem vagyok senkivel sem összhangban, mindenkivel egy szeletem kerül összhangba csak, vagy egy szeletem nem, a többi igen... /

Szóval itt vagyunk egy vidéki városban, Gergő szüleinél. Bírom őket. Mindig vidámak, sürögnek-forognak. Tele vannak élettel. Pedig ez nem egy nyüzsgő nagyváros, ahol percenként történik valami. Mégis mindig van miről mesélni, mindig van mire készülni. Kedvesek, nyitottak, önzetlenek, diszkréten viselkednek. Egyfolytában megy a viccelődés :) Mind nálunk otthon, anyuval és a hugommal. Más fajta viccelődés, de ugyanaz az életfelfogás a gyökere. Sokszor van szó negatív dolgokról, de nem kesergés van ezzel kapcsolatban, hanem mindenki kifigurázza a helyzetet, akár saját magát is. Tele vannak iróniával és öniróniával. Nincs ebben semmiféle negatív, egyszerűen csak jó élni, bármi történjen is. Az ilyen emberek boldogok. Nem vágynak máshová, ott érzik jól magukat, ahova kerülnek. Szeretnék ilyen lenni. Voltam ilyen és bennem van a vágy most is, hogy ilyen legyek. Valami mégis hajszol, hogy törekedjek máshova, mint ahol vagyok. Nem is ezzel lehet a probléma, hanem a türelmetlenséggel. Magamat hibáztatom, ha valami nem elég jó, pedig ha visszanézek nincs miért panaszkodnom. Meg kell tanulnom megelégednem annnyival, ami éppen van. Igyekszem. Gergőben is ezt érzem. Sokmindennel elégedett, de benne is motoszkál a türelmetlenség. Idegesíti, hogy sok minden messze van, amit szeretne elérni. Nem érzi, hogy közelítene feléjük. Pedig közelít, csak esetleg máshogy, mint ahogy elképzeli.

Szükségünk van az ilyen pillanatokra. Mióta itt vagyunk, nem gondoltam a munkámra; a karrieremre; az egzisztenciára, amit szeretnék elérni kettőnknek; a családra, amire vágyom Gergővel. Vagyunk csak, pihenünk, szeretjük egymást. És elégedett vagyok :)

Tegnap pertut ittunk Gergő anyukájával. Eddig is jó volt köztünk a kapcsolat. Nemtudom, hogy miért pont most ajánlotta fel. Eddig valamiért fontosnak találta, hogy egy kis távolságot tartson, azzal, hogy én magázom őt. Mindenesetre nagyon jól esett a gesztus. Ismerjük egymás családját, a családunk is elkezdte megismerni egymást. Egyáltalán nem rémít ez meg engem. Nincs pánikérzetem. Nem félek az elköteleződéstől. Mindenki tegez mindenkit. Mindenki kedves, örömmel fogad minket. Nincs benne semmi megjátszott érzelem. Nemrég mutattam be Gergő anyukájának az anyukámat. Látta a lakásunkat, kicsit belepillantott a közös életünkbe. Találkozott a kutyánkkal. Nemrég jöttünk össze egy szakítás után, de nem is érződik rajtunk. Erősebbek lettünk együtt. Szerintem ezek olyan dolgok, amiket Gergő anyukája értékel. Nem tudom mi játszódott le benne eddig kettőnkkel kapcsolatban. Látta hogy Gergő boldog, nem tiltakozott, szeretettel fogadott korábban is. Szerintem olyami lehet, mint anyumnál annó. Féltette Gergőt, lehet hogy csak tudat alatt. Most látta, hogy rendezett körülmények között élünk, hogy a barátaink, családunk támogatnak minket, hogy a nyugdíjas anyukám is teljesen laza ebben a kérdésben, hogy megoldjuk a problémáinkat. Talán most fogadta ezt el igazán.

Szeretjük egymást és nagyon jó érzés, amikor ezt a környezetünk is értékeli. Tudom, hogy Gergőnek mennyire fontos anyukája. Nekem is fontos. Nem tudom, hogy ebből ő mennyit vett észre, de én úgy érzem, hogy amellett, hogy ez egy megnyugtató dolog, hogy elfogadnak minket a szüleink, egyben egy igenlés is az élettől. Az anyák ösztönei ritkán tévednek. Két anyuka - két ilyen anyatigris - ösztönei pedig biztosan nem tévedhetnek :)

Évfordulók

Nem pont a mai napra esnek, de mostanában aktuális több fontos évforduló is.

Egy éve költöztünk össze Gergővel. Kevésnek tűnik, olyan mintha mindig is így lett volna. Távoli emlékeknek tűnnek az összeköltözésünk előtti események. Pedig volt több, mint másfél évünk együtt azelőtt is. Nagyon sok hullámvölgyön mentünk keresztül együtt ebben az időszakban. Most már mindkettőnkben letisztázódott, hogy külső problémák gyűrtek maguk alá, amiket sajnos bevonszoltunk a kapcsolatba is. Szintet léptünk azzal, hogy közös otthont alakítottunk ki magunknak - még ha átmeneti is, mivel "csak" egy albérlet. Volt, hogy elveszett a közös otthon jelleg. Volt, hogy mást is beengedtünk és egy káosz lett a nyugalom szigetéből. A lakótársunk pár napja kiköltözött, újra a mi otthonunk a lakásunk. Sok szép emlék köt azokhoz a falakhoz, és sok keserű pillanat. Ez is, az is mi voltunk, a mi közös emlékeink. Folyamatosan tanulunk, érünk egymás mellett. Ahogy visszagondolok a mostanihoz képest vad, felhőtlen, felelőtlen, magával ragadó, kiszámíthatatlan, izzó hónapokra, kapcsolatunk hajnalára, mindig megmosolygom magunkat. Egyfolytában csak adni akartunk a másiknak másfél évig, koncentráltuk magunkat, hogy a legjobb oldalunkat mutassuk a másiknak, mikor találkozunk. Szép dolog ez, de nem valóságos hosszútávon. Arra remek volt, hogy egy gyönyörű képet tudjunk őrizni egymásról, ha a másikra gondolunk. Emellett a mindennaokban ott vannak a kellemetlenségek is. Már elmúlt a rácsodálkozás időszaka. Nem esünk kétségbe, ha a másik épp nem a gyönyörű és megfoghatatlanul vonzó arcát mutatja. Merünk gyengék lenni a másik előtt, merünk őrülten viselkedni, merünk beszólni, merünk, beleszólni a másik dolgaiba, ha nem is durván. Elfogadtuk, hogy a másik nem az, akinek akarjuk, hanem egy másik ember. Olykor gyarló, olykor kiborítóan figyelmetlen, olykor egy barom, máskor pedig nélkülözhetetlen társ, zseniális pszichológus, megértő barát vagy lelki támasz. Ez mind nem jött volna ki ilyen keményen, ha nem költözünk össze. Évekig megtehettünk volna, hogy a legszebb valónk találkozzon egymással. Könnyű türelmesnek, megértőnek, viccesnek, szexinek lenni, ha az ember tudja hogy 6-11-ig kell annak lennie, előtte és utána azt csinál, amit akar. Most látjuk, mit csinál a másik 6 előtt és hova fárad 11 után.

A reggelek a kedvenceim együtt. A fél óra a napi hajtás előtt, mikor csak magunk vagyunk. A kutyus fel szokott jönni az ágy alól, odabújik hozzánk. Gergővel csak mosolygunk. Belülről csiklandoz valami megnyugtató, biztonságos érzés. Tiszták a gondolataink, nem gondolunk még a napi problémákra. Minden olyan változatlannak és öröknek tűnik. Akárhogy is alakul az életem, ezt az érzést örökre megőrzöm és mindig fel fog tölteni, ha erre gondolok. 

A másik évforduló, hogy egy éve vezetem a blogomat. Sok kedves üzenetet kaptam, bíztatást, dícséretet. Folytatom ezután is :)