Eddig kétszer voltam Franciaországban. Egyszer gimi másodikban, egyszer pedig a harmadik fősulis évemben. Mindjárt kifejtem bővebben is az élményeimet, gondolataimat. Azért kezdtem bele most ebbe a témába, mert kicsi több, mint két hét múlva Gergővel együtt kimegyünk egy hétre ;)
A nővérem kint él. Korábban Bordeaux-ban laktak a férjével, de egy-két éve kiköltöztek az óceán partra. Még nem voltam a házukban, nagyon kíváncsi vagyok. Gimiben már 2 éve tanultam a franciát, mikor a 18. szülinapomra meghívtak a nővéremék 2 hétre. Amíg nem volt közöm a nyelvhez szimpatikus volt nekem a francia kultúra. Sajnos az első francia tanárom nem volt jó pedagógus, nem sikerült érthető rendszerben szemléltetni a nyelvet, nem voltak izgalmasak az órák, sok szöveget kellett szórul szóra megtanulni, és ez mind elvette a kedvemet. Sajnos nincs jó nyelvérzékem - négyünkből egyedül a nővéremnek jutott - és a francia nem is túl könnyű, úgyhogy mindent összevetve nem voltam jó ebből a tárgyból. Egy idő után a francia nyelv az országgal együtt bekerült a szar skatulyába a fejemben...
A két hetet imádtam Bordeaux-ban ;) a város, a programok, a színes emberek, az élni tudás, az ízek, a pörgés, mind felcsigáztak. Nem sokat szólaltam meg kint, de valami mégis ragadt rám, új tanárt is kaptunk, végülis megtáltosodtam. Érettségiztem is franciából, francia gyökerű fősulira jelentkeztem, franciául vizsgáztam...
A fősuli alatt évente kétszer szólaltam meg franciául, úgyhogy így lassan négy éve, hogy kopik a nyelvtudásom. Megintcsak nem tudok megszólalni. Sokmindent értek, de egy szó sem jönne most ki helyesen.
Harmadévben kimentünk az anyaiskolába egy hónapra Párizsba. Maga az egy hónap fantasztikus volt a barátaimmal, de mindegy lett volna, hogy hol töltjük, milyen városban. Párizs nekem nagy csalódás volt. Borzasztóan felszínesnek tűnt. Ott a sok giccs az ember képébe tolva, mellette meg az erőszak, mocsok, rohanás, képmutatás, gőg, kirekesztés, szervezetlenség, tökölődés. Az tény, hogy a szórakozáshoz, az élet apró örömeihez, a részletekhez mesterien értenek, de sok minden csak álarc ott. A mertó ugyan mindenhova elvisz, de nagyon zsúfolt, mocskos, szűk, lehangoló, fusztráló, büdös. Egy-két állomás átláthatatlan labirintus. A felújításoknál elfelejtenek tájékoztatni, a beléptető rendszer meghibásodásánál tehetetlenek, a bőröndöd nem fér át a kapukon adott állomásokon, de erre semmi sem figyelmeztet, csak ha már a labirintus közepén jársz, az utolsó mertó után rádzárják az aluljárókat, ha nem hallod az elromlott hangosbemondó figyelmeztetését, a felszálló utasok nem engedik előre a leszállókat, bizonyos mozgójárdás aluljárókban a fal méterenként le van szarva... Nem ezt várná az ember egy túlhájpolt világváros híresen kiterjedt metróhálózatától. A boltokban gyakran alacsony problémamegoldó képességgel rendelkeznek az eladók, - ez a lakásunk melletti bio boltra nem volt igaz :) - a francia fiatalok elutasítóak voltak velünk szemben (szintén külföldről érkezett diákokkal találtuk meg csak a közös hangot...), az utcán gyakran belénk kötöttek. Az emberek ugyan nagyon elfogadóak, de ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy le sem szarják egymást. Mindegy, hogy két férfit látnak csókolózni az utcán, szaró csövest, vagy verekedő fiatalokat, hidegen hagyja őket, mennek tovább. Nem voltam korábban világvárosban, ez a része nem nekem való.
Na mindegy, sokat tudnék még mesélni, sok kis sztorit, pozitívakat is persze. Most megint Bordeaux környékére megyünk, kíváncsi leszek huszonéves fejjel, egy meleg pár egyik feleként milyen lesz Dél Franciaország!
Egyébként a családomból a nővérem reagált a legpozitívabban, mikor előbújtam. Nem találkoztunk még, mióta tudja, de folyton hívogatnak a férjével, hogy menjünk ki, mutassam be Gergőt stb. Gyerekkoromban nagyon közel voltunk egymáshoz, sok időt töltöttünk együtt. 16 év köztünk a korkülönbség, a második anyukám volt gyakorlatilag. Mindigis nagyon hasonlítottunk egymásra, érdeklődésben, habitusban, humorban egyaránt. Tini éveim elején kiköltözött és pár év alatt teljesen leredukálódott a kapcsolatunk 1-2 évente találkozásra, rövid felszínes beszélgetésekre. Régóta várom, hogy egyszer újra egymásra találjunk, hogy megismerje azt az öccsét is, aki a fősulin lettem. Talán most jött el a pillanat...
