Kerülőút

Pár napja egy közeli barátommal beszéltem telefonon. Egy hosszabb hullámvölgy után végre helyrejött, erről beszélgettünk többek között. Ebben és sokminden másban is van párhuzam köztünk. Beszélt arról, hogy évek óta tartogat projekteket, amikkel most van energiája foglalkozni. Jól ír és több komoly szövege nyomtatásba kerülhet mostanában. Nagyon örültem neki. Ahogy beszélgettünk, felgyulladt a villanykörte a fejem felett. Miért is nem írok mostanában? Nem célom továbbra sem, hogy bárhova bekerüljenek a szövegeim, nem ez a terület ahol jövőm van, de nagyon hiányzik, hogy csillapítsam a közlési vágyamat. Nem teljesen értem a folyamatot, amitől évekre betompultam. Dolgozom rajta egy éve a terapeutámmal. Azt viszont tisztán látom, hogy visszatérőben van a közlési vágyam és rengetek energia akar kitörni belőlem. Hát hajrá!

Visszaolvastam pár régi blogbejegyzésemet. Érzések szabadultak fel bennem, úgy ahogy évekig nem. Hova tűnt belőlem az a korábbi érzékenység és tettrekészség? Hogy engedheti meg egy ember magának, hogy így kicsússzon alóla minden? Jó nagy kerülőutat tettem az elmúlt hat évben. Most mindent kitépek, ami nem működik elég jól. Felszabadultabb vagyok napról napra. Kezd megint nem érdekelni mások véleménye. Iletve érdekel, de nem bizonytalanít el. Ezzel együtt a környezetemből is jönnek a pozitív visszajelzések. Hol voltam a saját életemből eddig? Felébredt valaki. Nem gyengébb. Tapasztaltabb. (de üres ez a szó) Vigyázni kell rá!

Egy buszon ülök, útban egy kis fesztiválra, ahol régi barátok és ismerősök várnak. Nem találtuk egymást az elmúlt pár évben, de már tudom hogy azért, mert aludtam. Utazok újra. Egyedül. Nincs kerülőút. Jó reggelt nektek!