2012/09/24

Szakítás

Szakítottunk.

Nem bírtam tovább és kimondtam, hogy vége.
Gergő nem volt itt már rég óta, úgy értem lélekben.
Úgy érzem nagyon sokszor próbálkoztam felhívni a figyelmét, hogy ez így nem oké, de nem történt semmi.
Idegenként éltünk egymás mellett.
Úgy éreztem, hogy ezeket csak én látom, ő pedig leszarja az egészet.
Azt éreztem, hogy nem ismerem ezt az embert, aki naponta elalszik mellettem, akinek a jelenéről nem tudok szinte semmit.
Ő sem igazán érdeklődött, hogy velem mi van.
Egy rémálommá vált az egész.
Kifogytam a türelemből.
Fáj.
Beismertem, hogy ennek nincs semmi értelme tovább.
Nincsenek eszközeim, hogy figyelmet csikarjak ki belőle.
Már nem is érdekelt, hogy felfogja -e egyáltalán, hogy mi játszódik le közöttünk, vagy csak leszarja.
Eljutottam a közönyig, amit már jól ismerek korábbi kapcsolataimból.
Nem akartam, hogy elmérgesedjenek a dolgok köztünk, egy nyugodt ( már amennyire nyugodt vagyok mostanában... ) pillanatban akartam kimondani, hogy ennyi és nem több.
Gyerek.
Egyedül vittem a hátamon a közös dolgainkat, már rég óta.
Nem segített, pedig nagyon nehéz időszakom van nekem is.
Nem vett részt a közös döntéseinkben.
Enyém volt minden felelősség.
Nem ilyen kapcsolatra vágytam.
Nem tudok tovább alkalmazkodni.
Nem bírom tovább a szürkeséget, megfojt.
Az egész kapcsolat megfojt.
Ragaszkodik, nem enged, rabul ejt, de leszar, nincs véleményem, ami eljut hozzá.
Fáj.
Nem akarom elhinni, ami itt van a szemem előtt.
Nem akarom, hogy minen valósággá váljon.
Reménykedek.
Fáj.
Újra és újra csalódok.
Rosszabb, mint valaha.
Egyedül vagyok.
Senki sem ért enegem.
Ő nincs.
Semmi nincs.
Szar.
Fáj.
Elég.
Tenni akarok valamit.
Kihajítom a picsába.
Leszarom.
Ki a szar ez?!?
Nem kell.
Mehet, amerre akar, kit érdekel.
Csessze el tovább az életét, már nem az én bajom.
Nem horgonyzok itt tovább.
Nem ezt akarom.
El innen.
Látni sem akarom többet.
Ez az utolsó pillanat, mikor lát, de ezt ő még nem tudja.
Leszarom.
Biztos szar lesz neki.
Hátha egyszer megtudja mit élek át hónapok óta.
Az kéne hozzá, hogy ne tagadjon magának ennyit.
Nem néz szembe semmivel, csak menekül.
Elegem van ebből a menekülésből.
Én nem ilyen vagyok.
Egyszer élünk, nem cseszem el erre az időmet.
Egyszer biztos észbe kap, majd sajnálhatja utólag.
Már messze leszek.

Most van az  pont, hogy eljöttem otthonról és nem akarok többé oda visszamenni.
Megírom neki.
" Még annyi időt sem tudunk mostanában együtt tölteni, hogy szakítsak veled "
Nem érti.
Nyílván.
Semmit sem ért.
Nem tudná elviselni, ha végleg elvesztene...
Pedig végleg elvesztettél!
Egy heted van kiköltözni.
Nem akarlak látni többé!
Pá!

Nem válaszolok neki azóta.

6 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Az előbb kétszer jelent meg, eltávolítottam az egyik kommentemet, erre kitörölte mind a kettőt. Pfff.
    De ezt írtam:
    "Hát megtetted. Nem volt könnyű, de tudod a mondást: Egy ajtó bezárul, kinyílik egy másik. Aztán ott a másik ajtón ott van egy kedves mosolygós srác, aki szeretne segíteni Neked és a problémáidnak, csak meg kell őt találnod.
    Gergőnek is majd lesz más pasi az életében...
    Fel a fejjel, és sok sikert a gyászhoz!"

    VálaszTörlés
  3. Sajnálom, hogy így alakult.
    Nem így kellett volna.
    Kommunikáció és ami még rosszabb, érdeklődés hiányában, viszont szerintem ez a legjobb döntés, amit meghozhattál.
    Ne bánd!
    Persze most, rossz és belül az ember ordít, hogy "Miért!?!", de igazából nincs válasz, mert nincs, aki elgondolkodjon, mérlegeljen és elmondja a választ a miértekre.
    Az üres falak és a tömött város, viszont nem szól vissza.
    Nem velük éltél. Együtt laktatok, de már egyedül éltél.
    Azt hiszem a döntéseddel most Te veszítetted a legkevesebbet.
    Több szakítást, véget megéltem és túléltem. Mert túl lehet élni. Kicsit szomorkodunk, nyalogatjuk a sebeinket és rühelljük a másikat. Kell ez is, hogy lecsillapodjon a lelkünk.
    De!
    Gondolj a sok szép, megélt pillanatra, ami tele volt izgalommal, romantikával, megértéssel, szerelemmel, nevetéssel, csillogó szempárral, vacogó kezekkel, hosszú sétákkal, vallomásokkal... csodákkal.
    Ezek örökre a Tiéd maradnak! És azt mondhatjuk rá, hogy megérte, mert szép volt! Az eltöltött idő vége csak az, amit dilitelni kell az emlékezetünkből. Azt nem kell tárolni, mert a következő idők szép emlékeinek kell a hely! :)
    Mert jönnek még jobb napok!
    Ebben biztos vagyok.
    Kár lenne érted, ha parlagon maradnál!
    Ne hagyd!

    Miért is tennéd?

    (Ezen a héten ismét kitavaszodott!)

    VálaszTörlés
  4. Köszi a hozzászólásokat :) Jól esik a bíztatás. Abban teljesen biztos vagyok, hogy nem kell nekem senki más most. Magamhoz akarok visszatalálni. El sem tudok képzeni mást magam mellett.

    VálaszTörlés
  5. Vajon véletlen, hogy 25-én én is szakítottam? Úgy látszik, ilyen bolond ez az ősz...
    Sok sikert a folytatáshoz!

    VálaszTörlés