Ugrás vakon

Idén nyáron igyekeztem mindent lazábban kezelni, mint az év többi részén. Elegem lett sok apróságból és mindent megtettem, hogy elengedjem a rossz beidegződéseimet. Így a nyár végére úgy érzem sikerült, van hogy kiderül, van még min dolgoznom. Feladtam dolgokat, amiken régóta görcsölök és igyekszem nem veszteségként, hanem továbblépésként értékelni ezeket. Persze nem mindig megy. Értelmezés kérdése, hogy jobb -e most nekem, hogy kevesebb dolog van a birtokomban, de amit kidobam, azt mint menthetetlennek értékeltem. Tisztább a helyzet, az biztos. Vissza akartam menni a gyökerekhez, oda ahol még minden ép volt körülöttem, bennem.

Utoljára a főiskolán éreztem azt, hogy minen rendben. Akkor sem volt minden rendben, de azért még úgy éreztem, hogy jó irányba tartanak a dolgok körülöttem. Sokkal egyszerűbb volt az életem. Éppen a felnőttéválásom végefele jártam telve csupa gyönyörű és elérhetőnek tűnő céllal. Jól ment a munka a főiskolán, mindenhonnan jöttek a pozitív visszajelzések. Felvállaltam magam a barátaim között, jöttek a pozitív visszajelzések. Még pont eltartottak a szüleim, a mindennapok kegyetlen kis megélhetési, intézési csapdái nem engem nyomasztottak még. Nem kellett senkiről gondoskodnom, még magamról se teljesen. Az volt a dolgom, hogy álmodozzak, barátkozzak, megismerjem a világot, kísérletezzek és tanuljak és ez mind jól ment. Boldoggá tett a sok intenzív barátság, párkapcsolat. Bátor voltam, mert minden világos volt.

Na ide nagyon nehéz visszatalálni. Nehéz felszabadulni az elmúlt hat év súlya alól, úgy hogy közben tanuljak is ebből az időszakból. Felismertem, hogy csapdába zártam magam. Kimondtam magamnak, hogy így nem akarok tovább élni. Ez az egyszerűbb rész. Ez kb. nyár közepén zajlott tudatos formában, megelőzte az életem több területén zajló elakadás, menekülés. Rájöttem még a télen, hogy a munkahelyem, amit összehoztunk az elmúlt 4 évben, zsákutca. Azóta tudatosan haladok abba az irányba, hogy legkevesebb fájdalommal lezárjuk a céget és elhelyezkedjek egy nekem valóbb munkakörnyezetben. Nyár közepére világossá vált, hogy a kapcsolat, amiben voltam szintén zsákutca. Ugyan nem volt olyan viharos, mint az előző, de sajnos a volt párommal nagyon eltért a véleményünk fontos dolgokban. Visszatartott ebben a folyamatban is. Sajnos nem az az ember, aki beleillik a frissített jövőképembe. A kompromisszumokkal teli, redukált változatba igen, de ebből elég volt nekem ez a hat év köszönöm. A kapcsolatnak ott vége is lett. A cég még él, az energiáimat viszont nem ide öszpontosítom, hanem a továbblépésre készülésemre.

Azt gondolom, hogy a szorongásaim legfőbb oka, hogy mindent nagyon komolyan vettem az utóbbi években. Csak a hosszútávú jövőm érdekelt, mást meg sem láttam és amint valami nem vitt hozzá közelebb, azonnal nem érdekelt, vagy idegesített. Szorongtam, ha úgy éreztem, hogy messzebb vagyok a céljaimtól, türelmetlen voltam, ha közelebb kerültem hozzájuk. Egy elképzelt világhoz hasonlítgattam magam folyamatosan. A jelenem nem számított, akár szélsőségesen is kockáztattam, csak majd egyszer legyen jó. Elfelejtettem elengedni magam, elfelejtettem hogyan kell szórakozni, hogyan kell cél nélkül játszani, elveszni kis örömökben. Egyik barátom mondta pár hete, hogy mindenki aki nagyon szeretné megtalálni az igazit, ott rontja el, hogy már a kész végeredményt keresi és észre sem veszi az igazi embereket, akik egyszer vele együtt oda fejlődhetnek. Meg egyáltalán, nem lehet előre tervezni a jövőt egy ilyen gyorsan változó világban. Régen sosem érdekelt, hogy mennyit érek. Nem rangokat és státuszt jelentő mérföldköveket vadásztam, hanem szabadon éltem, megkérdőjeleztem egy csomó dolog működését és határokat döntögettem. Emellett persze igyekeztem új, jobban működő folyamatokat kitaláni, a munkámban meg is valósítani. Mikor lett belőlem is elvakult fogyasztó?

Szóval most lassítok és igyekszem magamat érzékenyíteni mindenféle területen. Figyelek, tanulok, néha elengedem magam és a célom egyedül a folyamatos fejlődés és a kompromisszumok leépítése. Szépen lassan visszaépül bennem a bizalom az ismeretlennel szemben. Sokkal több az életkedvem, több mindent veszek észre magam körül és jóval intenzívebben tudom megélni a mindennapjaimat. A pozitív visszajelzések is elkezdtek jönni, úgyhogy úgy tűnik, hogy van ennek értelme :)

Katarzis

"Katarzisnak nevezzük az olyan élményeket, amelyek az embert életének teljes vagy részleges megváltoztatására vagy erőteljes megerősítésére sarkallják, nemcsak értelmileg, hanem mindig érzelmileg is.

Az irodalmi alkotásnak az a hatásmódja, amellyel az embert a hétköznapok világából kiemeli és magasabb, megtisztult erkölcsi, lelki világba emeli. Egy olyan lelki összetett fogalom, amelyben öröm és félelem is benne van. A műalkotások befogadásának általános, mindhárom műnemben jelentkező élménye. Eredetileg görög szó, ami megtisztulást, megszabadulást jelent. /pl.:részvét, félelem/

A katarzis Arisztotelész szerint a tragédia folyamán a főhősben és a nézőben bekövetkező megrendült, emelkedett, megtisztult lelkiállapot.

Egy mű hősének lelkében végbemenő megtisztulás: amikor a feszültséget okozó érzések feloldódnak."

via Wikipedia

--

Begyorsult minden. A fesztiválon elengedtem magam, úgy ahogy régen nem. Nagyon jó volt a légkör. A szűk társaság, de a sok idegen is nagyon családiasan viselkedett. Otthon éreztem magam, lement minden stressz, nyíltam úgy érzem. Egyik nap hajnalig beszélgettem az egyik lánnyal, akivel évek óta barátok vagyunk. Beszólt, hogy ne vegyem már ilyen komolyan magam. Ne férjet keressek görcsösen, hanem pozitív élményeket. Ez volt a lényeg, de hosszan beszéltünk erről a témáról. Hatott. Pár nap alatt igyekeztem változtatni a hozzáállásomon, elgondolkodni, hogy mitől félek. Közben bejelentkezezt valaki, akivel most együtt vagyunk őrültek. Igyekszem nem a jövővel foglalkozni, hanem a jelent kimaxolni. Nem tudhatom mi lesz belőle, de ameddig kitartok az elveim mellett és jól érzem magam, addig úgy gondolom nagy baj nem lehet. Csak lazán ;)

Kerülőút

Pár napja egy közeli barátommal beszéltem telefonon. Egy hosszabb hullámvölgy után végre helyrejött, erről beszélgettünk többek között. Ebben és sokminden másban is van párhuzam köztünk. Beszélt arról, hogy évek óta tartogat projekteket, amikkel most van energiája foglalkozni. Jól ír és több komoly szövege nyomtatásba kerülhet mostanában. Nagyon örültem neki. Ahogy beszélgettünk, felgyulladt a villanykörte a fejem felett. Miért is nem írok mostanában? Nem célom továbbra sem, hogy bárhova bekerüljenek a szövegeim, nem ez a terület ahol jövőm van, de nagyon hiányzik, hogy csillapítsam a közlési vágyamat. Nem teljesen értem a folyamatot, amitől évekre betompultam. Dolgozom rajta egy éve a terapeutámmal. Azt viszont tisztán látom, hogy visszatérőben van a közlési vágyam és rengetek energia akar kitörni belőlem. Hát hajrá!

Visszaolvastam pár régi blogbejegyzésemet. Érzések szabadultak fel bennem, úgy ahogy évekig nem. Hova tűnt belőlem az a korábbi érzékenység és tettrekészség? Hogy engedheti meg egy ember magának, hogy így kicsússzon alóla minden? Jó nagy kerülőutat tettem az elmúlt hat évben. Most mindent kitépek, ami nem működik elég jól. Felszabadultabb vagyok napról napra. Kezd megint nem érdekelni mások véleménye. Iletve érdekel, de nem bizonytalanít el. Ezzel együtt a környezetemből is jönnek a pozitív visszajelzések. Hol voltam a saját életemből eddig? Felébredt valaki. Nem gyengébb. Tapasztaltabb. (de üres ez a szó) Vigyázni kell rá!

Egy buszon ülök, útban egy kis fesztiválra, ahol régi barátok és ismerősök várnak. Nem találtuk egymást az elmúlt pár évben, de már tudom hogy azért, mert aludtam. Utazok újra. Egyedül. Nincs kerülőút. Jó reggelt nektek!

Redukált én

Tegnap volt egy beszélgetésem pénzügyekről. Az egyik ismerősöm pénzügyi tanácsadónak tanul, úgy néz ki, hogy én leszek az egyik első ügyfele. Sok ponton érintettük a jövőt, utólag elgondolkoztam.

Egy ideje nem tiszta számomra sem a saját jövőképem. Annó a szakításkor éreztem, hogy az életem, céljaim, mint egy kártyavár, összedőlnek. Mondtam is Gergőnek, hogy mindent kihúz alólam. Ezt azóta is így gondolom. Többet már nem tudom azt a biztonságot érezni a jövőmmel kapcsolatban. Nem bízom vakon a céljaim elérésében. Alapvetően a régi céljaim már nem motiválnak. Család, gyerekek, saját lakás, szakmai sikerek, egyikben sem hiszek már. Úgy érzem, hogy ez egy másik ember volt, aki ezekért kűzdött. Előszőr megtanultam, hogy bárkit elveszíthetünk. Betegség, baleset, szakítás, semelyik emberi kapcsolatunk nem állandó és nem is tudom így érezni már. A tárgyakhoz való viszonyom is megváltozott. Gyerekkoromban nagyon ragaszkodtam sok tárgyamhoz, játékokhoz, könyvekhez, ruhákhoz. Szinte betegesen. Hisztiztem, ha valamit nem szerezhettem meg, rengeteg cuccot cipeltem mindenhova. Úgy érzem, hogy élettelen dolgokban kerestem a boldogságot. Később jöttek az emberek. Barátok, párok, az ő szeretetüktől függtem. Aztán a veszteségek okozta fájdalom megtanított rá, hogy így soha sem leszek boldog.

Most mi van helyette? Tapasztalatszerzés leginkább. Igyekszem megtalálni az érdekeset mindenben, ami elém kerül. Nem menekülök, hanem igyekszem minél több mindent megérteni. Nem fölfelé akarok haladni, hanem ezen a szinten terjeszkedni, ahol vagyok. Úgy akarok élni, hogy ne azt néztem mi van előttem, hanem azzal elégedettnek lenni, amim van. Úgy érzem, hogy az a feladatom, hogy másoknak segítsek. Talán meglátok összefüggéseket, amik a tapasztalataimmal vegyítve tájékozottabbá tesznek. Ezeket arra használom, hogy megértsek, támogassak másokat. Most nekem így jó. Később nem tudom mi lesz, lesz e valami amit nagyon el szeretnék érni. Egyenlőre sok energiám abban, hogy ne akarjak semmit nagyon. Új dimenzióját élem az életemnek és izgalmas. Hosszú távon nem tudom mennyi van ebben, kiderül ha majd eljön az ideje.

Samuval egyenlőre nincs ebből konfliktusunk, mert éppen most jelöli ki a saját útját. Magára kell most koncentrálnia én pedig nem zavarok be az eltérő jövőképemmel, lévén hogy nincsen. Akármit is szeretne később, még sok teendője van a közeljövőben, én pedig mellette állok. Nekem most ez jelenti a boldogságot, nem vágyom többre.

Ébredés

Sok dolog történt velem az utóbbi hetekben, hónapokban. Nem csak eseményekre gondolok, hanem belső folyamatokra is. Most nem is arról szeretnék beszámolni, hogy mi miatt, inkább arról, hogy hova jutottam gondolatban.

Egyre több olyan visszajelzést kapok az utóbbi időben, hogy megváltoztam. Nem csak arra gondolok, mikor valaki ezt mondja nekem, hanem sokszor érzem, hogy megváltozott a viszonyom dolgokkal kapcsolatban. Kicsit visszavonultam, többet gondolkozom és kevesebbet cselekszem. Én ezt abszolút pozitívan élem meg, mert úgy érzem, hogy bizonyos dolgokon változtatnom kellett. A fősuli alatt nagyon kinyílam annó. Hagytam az ösztöneimet felszínre kerülni, akár pozitív, akár negatív következményei volak. Sokszor nem érdekelt semmi, csak mentem előre, amerre a szívem diktálta. Nem is bántam meg semmit, mert azt gondolom, hogy megfelelő időben hagytam előtőrni a személyiségemnek ezt az oldalát. Az energiám sok embert meggyőzött, sokan megszerettek és adnak a véleményemre. Meg kell jegyeznem, hogy a barátaim nagy része így ismert meg és ezt a viselkedést várják el tőlem. Ez van, hogy teher nekem. Változok folyamatosan. Úgy éreztem, hogy zsákutcába kerültem, ezért folyamatosan azon vagyok, hogy újraértékeljem az életemet, újradefiniáljam magamat. Egészen eddig nem voltam ebben szigorú magammal, kényelmes tempóban haladtam és próbáltam megtalálni benne az örömömet.

Sokszor írtam már a terhekről, amiket az utóbbi években összegyűjtöttem. Az utolsó ilyen az egy évvel ezelőtti szakítás volt. A kontrolt nem hagytam kicsúszni a kezemből, tudtam mit kell csinálnom, hogy tovább tudjak lépni. Lelkileg viszont megviselt, visszavonulóra késztetett. Nem hiányzik a Gergővel volt kapcsolatom, nem bánom hogy így alakultak a dolgok, a kudarcélmény az amit nehezen dolgoztam fel. Úgy érzem, hogy könnyen meg tudom szerezni, amit szeretnék. Megtartani viszont sokszor nem megy. Az elmúlt pár évben sokat vesztettem a rugalmasságomon. Azon dolgozom, hogy visszaszerezzem. Most viszont nem azt szeretném, hogy gyengeségből és ragaszkodásból táplálkozzon, inkább erőből, hitből, bizalomból.

Azt is észrevettem, hogy sokszor félreértenek az utóbbi időben. Ha harsány vagyok, akkor hamar átmegy az üzenetem, de azt meg kell tanulnom, hogyan fejezzem ki magam hatékonyan más eszközökkel. Többször próbálták meg kitalálni, hogy mi zajlik bennem és megmondani, hogy mi lehet a viselkedésem mögött. Legutóbb a legjobb barátom-munkatársam tegnap este. Elgondolkoztatott, mert olyanokat mondott nekem, amik ha valósak, akkor sok mindenen változtatnom kéne. Igyekeztem az ő szemszögéből átértékelni az elmúlt időszakot. Végülis nem tudok neki igazat adni, úgy érzem hogy nincs oka félteni. Arra viszont ráébresztett, hogy ez az átmeneti állapot, amiben vagyok, mások számára zavart okoz. Több visszajelzést kell adnom, hogy elkerüljük a félreértéseket. Mostmár szeretnék konkrét célokat kitűzni magam elé és határidőket szabni magamnak.

Az elkövetkező heteim ebben a szellemben fognak telni. Úgy érzem, hogy ebben Samu is támogatni fog. Még nem beszéltem neki erről, mert neki is sok feladata van mostanában, nem akartam elvonni a figyelmét. Továbbra is pozitívan állok a jövőhöz és hiszem, hogy a dolgoknak így kell történniük.

Következmények

Egy hónappal ezelőtt volt egy csúnya veszekedésünk Samuval. Meglepetés szülinapot szerveztek nekem a barátaim. Kirándultunk, piknikeztünk, megáztunk, egyik barátomnál tortáztunk, este buliztunk. Egész nap csúsztak le a sörök, fröccsök, estére már be is rúgtam. Éjfélkor zárt a hely, ahol voltunk, ezért Samuval és az egyik barátnőmmel hárman kiültünk a Dunapartra beszélgetni, mert még erőltettem a folytatást. Az ajándékba kapott szlovák gyomorkeserűtől nagyon csúnyán berúgtam, az lett a vége, hogy veszekedtünk hazafele Samuval. Az események nagy részére nem emlékszem, nem voltam tiszta. Egyedül ébredtem az utcán, a telefonom nélkül. Megijedtem, hogy mi történhetett Samuval, hazarohantam, láttam hogy alszik. Lezuhanyoztam, mentem be a szobába és nekemesett. Én azt sem tudtam, hogy mi történik, veszekedtünk. A sokadik sértődés, kiabálás után végre elmesélte, hogy mi történt. Elvieg az volt a vége, hogy az utcán úgy összevesztünk, hogy ellöktem, közöltem hogy köztünk mindennek vége és eltűntem. Keresett, nem talált, hazament. Nem nagyon tudtam felfogni, mert nem értettem, hogy ennek az egésznek mi lehetett az oka. Kerestem a válaszokat, de egyfolytában bántott én meg visszatámadtam. Aztán nem bírtam tovább, el akartam menni sétálni, hogy kiszellőztessem a fejem, mert nagyon kimerültem érzelmileg. Velem még ilyen nem volt, nem szoktam soha így veszekedni emberekkel. Még senki nem tudott így felhúzni korábban. Végül meggyőzött, hogy maradjak, de nem volt hajlandó megbeszélni értelmesen a dolgokat. Csak azt szajkózta, hogy reggel hazamegy vonattal és többet nem jön vissza. Addigra kitisztult a fejem és csak értelmesen meg akartam beszélni a dolgokat, mert csupa félinformáció hangzott el. Nekem még mindig nem volt világos, hogy miért veszekszünk, védekeztem a leki támadások ellen. Mondta, hogy aludjak, aludjak én meg nem tudtam megnyugodni. Addig kérleltem, míg egy kicsit tudtunk beszélgetni nyugodtabban, de nagyjából semmit nem beszéltünk meg. Aludtunk, aztán ment a barátnője elé, aki meg volt beszélve, hogy két napig nálunk alszik. Mikor felébredtem nagyon rosszul éreztem magam. Már nem is az érdekelt, hogy mi történt valójában és mi lehetett az oka, hanem emiatt az egész hangulat miatt voltam rosszul. Nagyon fájt, ha eszembe jutott, milyen arccal nézett rám. Soha nem szerettem volna neki szomorúságot okozni, abszurdnak éreztem a helyzetet. Nem tudtam hovatenni a viselkedésünket. Mielőbb tisztázni szerettem volna a helyzetet. Barátokkal beszélgettem. Nagyjából minenki úgy volt vele, hogy hülye vagyok, de semmi gáz, mindenkivel előfordul az ilyesmi. Nem tudtam, hogy mi lesz, mit szeretne Samu. Féltem, hogy olyannak lát, amilyen nem vagyok. Mondtam neki többször is tiszta fejjel, hogy nem tudom, hogy miért történt, ez nem én vagyok, ezeket a dolgokat nem így gondolom. Nem tudom, hogy miért mondtam bizonyos dolgokat, de ne vegye komolyan, mert nem igazak. Tudom, hogy ilyenkor milyen, csak azt hallja meg, amit meg akar. Nem tudtam, hogy megközelíteni. Azt értezem, hogy elkönyvelt és kész, bezárultak a falak. Az a baj, hogy nem emlékszem semmire és nem tudok magyarázatot adni. Nem kerek nekem a sztori, csak az ő oldalát ismerem az események nagy részéről. Úgy döntöttem, hogy nem tehetek mást, el kell fogadnom az ő verzióját és ezen nem kattogok tovább. Végül megjöttek este a barátnőjével. Nem volt alkalmunk megbeszélni, a lányt kísérgettük helyekre. Igyekeztem normálisan viselkedni. Kitakarítottam, főztem nekik vacsorát, mentem velük mindenfele. Ez ment napokig, aztán együtt hazamentek vidékre...

Nekem meg jött a bizonytalanság különböző hullámokban. Nem akartam Samut nyúzni, de úgy éreztem, hogy percről percre messzebb van & egy idő után már nem tehetek semmit. Levelet akartam neki írni már az elejétől, de annyira ideges voltam, hogy nem bírtam egy helyben ülni. Miután beláttam, hogy ez az egyetlen irány, amiben elmozdulhatok, rákoncentráltam az energiáimat & mindent leírtam neki, amit gondolok. Nem vártam nagy kibékülést. Egyrészt nem vagyok ennyire szentimentáliskodó, másrészt nem tűnt reálisnak. Azt szerettem volna, hogy mindketten megnyugodjunk & továbblépjünk ezen. Inkább arról beszéljünk, hogy mi lesz, ne arról, hogy mi volt. Elolvasta, leírta, hogy rosszul esett neki, amit csináltam. Elmondta, hogy nehéz neki, egyenlőre nem tud túllendülni, idő kell neki, de amúgy folytassuk, nincs para.
Azóta is igyekszem. Megfogadtam, hogy nem bántom többet. Mikor felhúz, akkor sem hagyom magam felidegsíteni. Ha nagyon élesedik a helyzet, akkor inkább időt adok magamnak lenyugodni.
Ebből eljutottunk odáig, az én szempontomból, hogy nem szólok semmiért. Ha valamiért mégis, akkor is tompítva, csak a sokadik alkalommal, vagy ha nagyon tellik a pohár. Bármit megteszek neki szó nélkül, a saját ingerküszöbömet pedig magasan tartom. Mosok, főzök, takarítok, bármikor megyek vele szórakozni időt & pénzt sem kímélve. Ha pár napig nincs itt nem költök semmit, hogy legyen pénzem, ha itt van & megyünk valahova.
Két hétig szabin voltam a hónap végén. Sokat voltunk együtt. Éreztem, hogy valami nem oké, akárhogy igyekszem szeretni, falat húz közénk. Igyekeztem az optimista oldalamat elővenni & csak csinálni tovább, amit a szívem diktál. Sokszor nehéz volt csendben maradnom, de nem érdekel. Szeretem. Bármit megtennék érte, Néha összezuhanok & hagyom magamnak átérezni, hogy mennyire megbánt apró gesztusokkal. Aztán meggyőzöm magam, hogy nem kell ezeket felvennem, csak magamat, a szeretetemet adnom. Azzal nem lehet semmi baj, ha szeretek valakit.
Fáj sokszor. Néha egy cigi mellett elgondolkozom, hogy hova tartunk. Lehet, hogy nem látja, de sok áldozatot hozok érte & közben ő a sértett fél. Hova vezet ez? Neki sokkal több mindent lehet, mint nekem ebben a kapcsolatban. Moat ez a helyzet csak ráerősít.
Felhoztam neki végül. Megkérdeztem, hogy mi a baja velem. Azt mondta, hogy nehezen tud megbocsátani. Elfogadom, de nem tudom meddig mehet ez így. Zavar hogy folyamatos teljesítési ingerem van felé & úgy érzem hogy kevesebbet kapok vissza. Ez rombolja a kapcsolatunkat. Folyamatosan igyekszem félretenni a sérelmeimet, neki lehet kiakadni, lekezelni, beszólni, érzelmekkel zsarolni, tesztelni, szeretetet rendelni bármikor bármekkora mennyiségben. Megijedek, mert ez nem egy egyenlőségre épülő, egészséges kapcsolat felé visz minket. Szeretem. Azt szeretném, hogy jól menjenek köztünk a dolgok. Félek. Felnőttebb szeretnék lenni, de mindig ellágyulok tőle. Tudom, hogy ez most nem igazán jó nekünk, keresem a megoldást, ami mindkettőnknek emészthető.

Sok minden

Lassan a hetedik hónapnál járunk Samuval. A nagyobb viharok elcsendesedni látszanak köztünk. Úgy látom egyre jobban kiismerjük egymást, így könnyebben megy az idegen dolgok, helyzetek megértése / elfogadása is. A részemmé vált, nem csak a mindennapokban, hanem belül is. Vannak még távlatok, de sok gátlás feloldásán már túl vagyunk. Örülök a nyárnak, mert többet lehetünk együtt. Az egyik baráti társaságommal már voltunk egy balatoni hosszúhétvégén, két hét múlva kettesben megyünk, augusztusban meg lesz két hét szabim, amikor hosszabb időt is tudunk együtt tölteni távol a munkától & a hétköznapi feladatoktól, stressztől. Furcsa, hogy a közös életből már egyre több tapasztalatunk van, de a közös lazulásból még nem sok. Ezen szeretnék most változtatni.

A tulaj a fejünk fölött újítgattatja a lakást, ami egyenlőre kellemetlen, de inkább igyekszem arra koncentrálni, hogy hosszabb távon jobb lesz. Előre nem bejelentett időpontokban vadidegen munkások jelennek meg, túrják fel a konyhát & az előszobát. Kulcsuk is van... Nem tudja senki meddig tart, pontosan mi fog történni. A tulaj nem felügyeli a munkálatokat, folyton rábeszélik újabb & újabb változtatásokra, néha meg nem elégedett az eredménnyel & plusz köröket futtat. Senki nem fektetett energiát a tervezésbe. Most ugyan újabb - hogy szebb -e az szubjektív, szerintem nem - de használhatatlabb konyhát készítettek. Kicsi a hely, de semmilyen praktikát nem alkalmaztak, hogy kényelmesebb legyen a használat. Nem ez a szakmám, de kapásból vagy tíz dolgot tudnék mondani, amit alkalmazva több lehetne a tárolóhely, nagyobb lehetne a munkafelület, lenne hely olyan dolgoknak, mint a kuka, csöpögtető stb. és lenne elég fény a főzéshez... Drága anyagokból csinálnak ízléstelen, rosszul kivitelezett és kényelmetlen konyhát.

A munkások látványosan megvetnek minket, mert melegek vagyunk. Tiszteletlenül beszélnek, csak akkor szólnak hozzánk, ha nincs más megoldás. Hétvégén reggel dörömbölnek az ajtón, hogy engedjem be őket, aztán még ők vannak kiakadva, amiért időbe telik míg felöltözök és ajtót nyitok. Összekoszolnak mindent, nem csak azt, amivel dolgoznak.Tudom milyen egy felújítás, volt már részem néhányban, de normális esetben az ember tiszteletben tartja, hogy más hogyan él, nem igyekszik mindenhol felfordulást hagyni maga után. Persze szemtől szemben nem mondanak semmit, csak éreztetik, hogy megvetnek minket. Nem kérdeznek, hanem utasítanak, kiosztanak, beszólogatnak. Ha én lennék a megbízójuk, már sokkal kevesebbért is elküldtem volna őket. Mondanom sem kell, a munkájuk eredményén is látszik, hogy rosszat kívánnak nekünk... Lassan már nincs olyan felület, amihez ne nyúltak volna hozzá, így bízom benne, hogy hamarosan vége lesz ennek a zűrzavarnak.

Mostanában elég passzív vagyok az életem szervezését illetően. Nem hívok meg embereket, nem szervezek filmnézős estéket, nem megyek haza anyuékhoz, ritkán keresem a barátaimat. Ez hónapokig zajlott tudattalanul, mostanában kezdtem el ezen kattogni. Nincs bajom, csak azt hiszem elfáradtam kicsit. Az utóbbi pár évben - kezdve a főiskolán - nagyon aktívan éltem, sok új barátot szereztem, lakás, bulik, cégalapítás, komoly kapcsolat, tanulás, munka, pénzszerzés, a határaim feszegetése, gyász tették ki a mindennapjaimat. Két végén égettem a gyertyát.  A novemberi szakítás visszakergetett a csigaházamba. Átestem a másik végletbe. Akkor megyek, ha hívnak, sodródom. Rábízom magam másokra, ha valami nem tetszik menekülök. Tudom, hogy ez most nincs jól, szeretnék egy egyensúlyt kialakítani. Azt hiszem a feltöltődő fázisom végén tartok. Már zavar a saját tehetetlenségem, háttérbe csúszásom, de még nem érzem magam teljesen megerősödve, hogy újra teljes mellszélességgel menjek előre. Hiányoznak sokan a környezetemből, akikkel ritkán találkozom, de fontosak nekem. Talán attól félek, hogy csalódnak bennem, mert nem vagyok 100%-on & félek, hogy lerombolom a rólam kialakult képet. Segíteni sem kell nekem, mert nincs problémám, amit meg lehetne oldani, magamnak kell előkészítenem a jövőmet. Sok szempontból sínen vagyok, csak fel kell nőnöm hozzá, hogy tényleg ott is legyek. Ígérem, hamarosan visszatérek!

4 hónap

Sokszor eszembe jut, hogy írnom kellene, de most jutott annyi időm rá, hogy meg is tegyem...

Samuval pár napja ünnepeltük, hogy négy hónapja vagyunk együtt. Másfél hónapja költöztünk össze. Megvannak az előnyei és a hátrányai is, hogy ilyen villám tempóban haladtunk a kapcsolat elején. Az már az első pillanatban kiderült, hogy sokat jelentünk egymásnak és jól kijövünk. Persze azóta volt több konfliktusunk, amiből látszik, hogy ez nem ilyen egyszerű. A problémáinknak két fő okát látom. Az egyik, hogy még nem csiszolódtunk össze, a másik hogy más fázisában tartunk az életnek.

Úgy látom, hogy olyan dolgok mozgatják Samut, amik engem is mozgattak pár éve, a fősulis éveim alatt. Kimeríthetetlen az energiája, mindig jönne-menne, szórakozna, két végén égetné a gyertyát. Tudom, hogy ez a legjobb, amit most tehet, felszabadul, keresi az útját, utánamegy mindennek, ami hajtja. Sajnos ez a fajta motiváció bennem megcsappant, mikor apám halálával összekuszálódtak a családi szerepek, elveszettnek éreztem magam, befejeztem a tanulmányaimat, elszakadtam otthonról, céget alapítottam, elkezdtem eltartani magam, függetlenedtem a családomtól és berendezkedtem egy saját életre. Akármennyire is igyekszem derűsnek és felhőtlennek érezni magam, a mindennapokban rengeteg dolgot kell megoldanom, hosszútávú döntéseket hoznom, ami komolyságot igényel.

Főleg a cég miatt agyalok sokat, mikor bent vagyok és dolgozom, akkor felelősséget vállalok a magam és mások munkájáért is. Egyre komolyabb ügyfeleink, partnereink vannak, megbízhatóan ott kell lennem, a felmeülő problémákra megoldást kell találnom, 100%-osan jelen kell lennem. És nem csak ennyi, mert egy brendet építünk magunk köré, folyamatosan fejlesztenünk kell magunkat, hogy minnél jobban benne legyünk a szakma vérkeringésében. Ügyfeleket kell szereznünk, közben egyre nagyobbnak és jobbnak mutatni magunkat. Évekig tartott, amíg beleszoktam a felelősségbe. A szakmai dolgokban is folyamatosan tanulok, mindig figyelemmel kísérem az új technológiákat, stílusokat, igyekszem hatékonyabban elvégezni a rutinszerű munkákat is. Azon is folyton agyalok, hogy hogyan kezeljek egy-egy ügyfelet, vagy hogyan találjam el hogy mi tetszene neki, ami közben a céljainak megfelel. Ebben a szakmában nagyon különböző ügyfelek vannak, különböző területekről. Van hogy mellrák témában, van hogy német bútortervezésben, gyerekkönyvkiadó, banki alkalmazás, szórakozóhely arculat, vagy biztonságtechnikai témában kell tájékozódnom. Különböző hozzáállást igényel, más a cél, más az eszköz, más személyiség az ügyfél, amihez idomulnunk kell. Ettől szép, de sok energiát követel tőlünk, legalábbis tőlem. Ott vannak az alvállalkozóink is, egy-egy projektnél az ő munkájukat is át kell látnom, kordinálnom, kommunikálnom az ügyfél felé. Közben szerződéseket írok, új ügyfelekkel tárgyalok, pályázatkon indulok, figyelem a gyakornok munkáját és meghallgatom a munkatársam személyes problémáit...

Munka után nehéz átkattannom a vidám, lelkes, energiabomba fiatalságomba. Samu hajnalig sétálna, filmezne, bulizna, pörögne velem minden nap. Alkoholt iszik, cigizik, amiben én egyre jobban mértéket tartok. Tudom, hogy sok a bizonytalanság, átmenetileg segítenek ezek a dolgok, de az embernek meg kell találnia magában a megoldást. Nekem egyre kevésbé kell külső anyagokhoz fordulnom, ha bizonytalan vagyok, de tudom, hogy ez egy folyamat. Ami az erőmből kifér, azt igyekszem vele tölteni, de gyakran lemerül az elem, vagy csak nincs hangulatom. Én nagyon jól tudom, hogy ennek semmi köze a kettőnk kapcsolatához, de úgy érzem, hogy ő fejében ezt valami kettőnk között bontakozó széthúzásnak értelmezi. Amikor a céges ügyekről, vagy hasonló "felnőttes" témákról beszélek neki, akkor ugyan figyel, de nem nagyon tud mit mondani, neki ez még egy másik világ. Nem akarok unalmas lenni, meg nagy felnőttet játszani, kioktatni, lerázni. Idővel szerintem beáll az egyensúly. Márcsak azért is, mert ő most diplomázik. El kell döntenie, hogy mihez kezd magával, tovább tanul -e, dolgozik, él a beinduló külföldi karrierjével... Lassan eljut ő is arra a fordulópontra, hogy nem másoktól várja a segítséget, hanem a kezébe veszi az életét. Lassan el akarja majd tartani magát, a munkával sok új helyzetbe kerül, amiken keresztül kialakul egy komoly énje is. Nem akarok úgy állni a dolgokhoz, hogy hátradőlök és megvárom, hogy olyan legyen amilyet szeretnék. Bízom benne, hogy ki tudjuk használni a különbségek miatti előnyöket és át tudjuk hidalni a surlódásokat. Ha sikerül, akkor biztos vagyok benne, hogy megerősíti a kapcsolatunkat. Később is lesznek ilyen helyzetek, mikor eltérő külső tényezők irányítanak minket, de ha megvan a receptünk, akkor nem lesz baj.

Megtanultam türelemmel kezelni a kapcsolataimat, különválasztani a pillanatnyi lelkiállapotomat, lelkiállapounkat a kapcsolat egészétől. Tudom, hogy ez az egész egy dinamikus, folyton változó helyzet, nem várom el, hogy napi 24 órában együtt legyünk és maximális hőfokon izzon a szerelem. Egy kapcsolat nekem sokkal többről szól. A szerelmet nem nagyon kell magyaráznom, nekem ez a belépő. Egy kapu, ami a másikkal összeköt & egyáltalán lehetőséget teremt, hogy megismerjük egymást. Idővel rengeteget tudunk meg egymásról & saját magunkról is, változunk a másik miatt, eljutunk a határainkig, közös döntéseket hozunk, hatással vagyunk egymásra, de mellette igyekszünk a saját személyiségünket megtartani. Új dolgok jönnek be, amihez alkalmazkodunk, segítünk egymásnak, de nem a másik helyett döntünk, vagy teszünk meg dolgokat, hanem segítünk megerősíteni, hogy saját erejéből tudja megoldani az életét. Sok rugalmasság & türelem kell az ilyesmihez, amiben a szeretet a katalizátor, de számomra nem csak a végcél. Nekem valami ilyesmit jelent egy kapcsolat. Négy hónap alatt elindultunk ezen az úton, hátunk mögött van már jó néhány áthidalt konfliktus, előttünk van rengeteg csapda, de megéri, ezt érezzük mindketten. 

2 hónap

Ma van két hónapja, hogy együtt vagyunk Samuval.

A héten vége lett az extra melónak. Samu szerint látszik rajtam, mikor munka után lát, hogy egész máshogy nézek ki. Biztos így van, nekem belülről nem ilyen éles a kontraszt. Hiányzott a természetes közegem, két hét idegen után jobban tudom értékelni a sajátot. Jövő hétfőtől már a spanyol gyakornokunk is ott lesz az irodában. Csütörtök este leültünk vele sörözni, hogy ne az első munkanapon essünk túl a kínos bemutatkozó körökön, hanem kicsit lazább körülmények között. Egyenlőre semleges nekem a helyzet, se nem kifejezetten szimpi, se nem ellenszenves a srác. Az első pár nap biztos kicsit furcsa lesz de aztán majd csak kialakul valami egyensúly. A nyári gyakornok lánnyal jól kijöttünk, igaz vele nem voltak nyelvi határaim. A munkatársam jól beszél angolul, kicsit spanyolul is. Én mindent értek, csak kifejezni nehéz magamat idegen nyelven. Többekközt ezért is mentem bele ebbe a helyzetbe, hogy túljussak ezen a gáton. Néha sikerül egy-egy különösen szimpi külföldivel felszabadultan beszélgetni, de általában azért leblokkolok vagy csak hallgatom, hogy a többiek miket beszélnek velük.

Ez a második hétvége, hogy Samuék albérletében maradok. A barátom hiányol, aki a szakítás után befogadott, de mivel már a cuccaim fontosabbik része itt van, kényelmesebb maradnom. Ez is olyan dolog, ami természetesnek tűnik, mindaddig amíg el nem kezdek gondolkozni rajta. Pénteken tartottunk egy házibulit, eljöttek olyanok is, akikkel a szakítás óta nem találkoztunk. Egy barátom kérdezgetett Samuról. Mikor neki meséltem, akkor furcsa volt kimondani, hogy két hónapja ismerem, az első randin is itt aludtam és mostanra már teljesen itt lakom, amíg nem találunk egy jobb lakást, ahova visszacuccolhatom a háztartásomat kutyástól. A buli is olyan volt, mint régen a lakásban, amiket Gergővel rendeztünk. A különbség csak annyi volt, hogy most nem én szerveztem, készülődtem stb., mert Samu találta ki. Az én barátaim jöttek és jó érzés volt. A csapat sem ugyanaz, mint régen. A szakítás utáni hetekben felelevenített haverságokból azóta barátságok lettek és összeeresztettem néhány barátomat, akik összebarátkoztak. A zárt baráti köröm így kicsit bővült, illetve nyitottabb lett. A furcsa inkább az, hogy nem is Samu barátai csatlakoztak, hanem miatta az enyéimek ismerték meg egymást. Mivel neki mindenki új volt, felkavarta az állóvizet, hogy különböző embereket ereszt össze, akik úgy tűnik kijönnek egymással. Szóval ezen a fronton is új dolgok történnek. Egyedül a Gergő baráti köréből hiányzik egy-két ember. Próbáltam velük találkozni, amíg Gergővel igyekeztünk barátságot fenttartani, addig volt is néhány alkalom. Idén még nem  láttam egyiküket sem és hiányoznak. Folyton ott van Gergő is, ha mennek valahova, én meg nem szívesen találkoznék vele. Samut is vinném, mert miattam van fent a hétköznapokon Pesten, alig várja hogy este találkozzunk, nem hanyagolnám őt. Egyébként is akinek tudom bemutatom a barátaim közül.

A jövőhétre szervezem, hogy otthon is bemutassam Samut. Fél tőle, mert még nem volt ilyen helyzetben. Egyébként sem vagyunk egy szokványos felfogású család, de majd megtapasztalja élőben. Azt kérdezgette tőlem, hogy mi van ha nem szimpi anyukámnak. Egyrészt anyu nem szólna bele, hogy kivel vagyok, boldognak lát így meg főleg nem. Másrészt biztos vagyok benne, hogy jól ki fognak jönni, mert nem tudok semmi olyan okot, ami miatt problémájuk lehetne egymással. Gergővel is csak annyi baja volt anyunak az elején, hogy én fizettem egyedül a lakást. Most még ennyi hibalehetőség sincs, mert hárman fogjuk fizetni az új lakást. Nekem már furcsa, hogy a költözésnél tartunk, a barátaim is ismerik, de otthon még nem látták Samut. A kutyával is jó lenne ha nem a költözésnél találkoznának előszőr.

A héten voltam életemben negyedszer meleg buliban. Barátaim, egy pár hívtak. Nem vagyok tapasztalt ilyen téren, alapvetően ezek a helyek nem a természetes közegem. Samu nem nagyon akart jönni, mert még sosem volt, de aztán végülis belement miattam. Előszőr még Gergő hívott, jött pár fősulis haverom is. Akkor jól éreztem magam, mert a saját barátaim vettek körül meg csak egy sima kocsámzás volt. A Szigeten szarul voltam, de így utólag azt gondolom, hogy Gergő viselkedése tette pokollá azt az estét. Nyomultak, flörtöltek, meztelenül táncoltak, ezekre nekem nincs szükségem. Főleg az volt kellemetlen hogy Gergőt ezek a dolgok érdekelték, engem meg nem. A szakítás után volt a harmadik alkalom, ugyanaz a pár hívott, akik most is. Láttam, hogy milyen jól érzik magukat együtt felszabadultan. Akkor viszont egyedül voltam és zavart, hogy nincs velem senki. Most viszont ott volt Samu. Táncoltunk, beszélgettünk, csókolóztunk és minden olyan természetes volt. Jó volt, hogy nem kellett szétnézni, ha meg akartam puszilni, vagy ölelni. Egy idő után ő is ellazult és jól szórakoztunk. Nekem is új élmény volt, mert mással ez még sose volt ilyen természetes. Hülyültünk és nem érdekelt senki csak egymás. Éreztem, hogy közel van és nem kellett emiatt feszengenem, mert mindenki másnak is természetes volt. Szóval azt gondolom, hogy stabil kapcsolatban még jobb bulizni együtt, mint a barátokkal :)

Iga

Szépen lassan haladnak a dolgaim. A telet már nagyon unom, nem örülök, hogy még csak most jön a neheze. Fáradt vagyok nap mint nap, úgy érzem, hogy alig megy az idő. Állandósult az állandóság hiánya. Rosszul nem érzem magam, mert nincs semmi nagy baj, csak letudnám már ezt az átmeneti időszakot.

Extra melót vállaltam be. Két hétig beugrottam az ügynökséghez, ahol ismerőseim dolgoznak. Mellette csinálom a saját céges munkáinkat is. Többfele figyelek, ami megeröltető, mert nem ez a típus vagyok. A munkatársam családjában gondok vannak a nagyszülőkkel, ezért otthonról dolgozik egy hétig, összességében teljes a káosz. A kutyámat ivartalanítani kellett, mert a másik kutya lassan tüzel, akivel egy kertben laknak jelenleg. Nem akartam korlátozni szegényt, de sajnos most ez volt az egyetlen megoldás. Egyébként is szarul érzem magam, amiatt haza kellett passzolnom, amíg nincs egy megfelelő lakásom, ahova vihetem. Hétvégén tudom megvillámlátogatni, addig nem jutok haza.

Samuval jól vagyunk :) Szünete van, hétköznap fent van Budapesten. Az extra meló miatt nem tudunk annyi tartalmas időt együtt tölteni, mint amennyit szeretnénk. Minden este együtt lógunk, ott alszom náluk, gyakorlatilag már ott lakom. A szünet miatt a lakótársai nincsenek fent mind, így nem zavarok annyira. Meló után kell nekem egy-két óra, amíg el tudom magam engedni. Samu sokat segít, beszélgetünk, kikapcsolunk, mászkálunk, főzünk, filmezünk, sör mellett lazítunk. Későn fekszem, sokszor hajnalban, de örülök, hogy van aki kimozdít a komfortzónámból.

Úgy érzem, hogy jobban élek, mint korábban, nem lustulok, fordulok be, sok minden történik, rá vagyok kényszerülve, hogy aktív szereplője legyek az életembek. Samu sok szeretetet ad, naponta többször meghatódom. Megnevettet, meghallgat, támogat, bízik bennem, megnyugtat.

A héten eldöntöttük, hogy összeköltözünk. A kutyával együtt négyen leszünk, Samu egyik lakótársa is jön velünk. Aranyos lány, bírjuk egymást. Így nem annyira éles az összeköltözünk érzés sem, mert nem csak ketten leszünk. Samu amúgyis sokat van otthon, anyukája miatt a hétvégékre hazajár. A szüneteket is otthon szokta tölteni, még nem repült ki. Nem

bánom, hogy így van, szerintem ez most ideális lesz nekünk. Örülök, hogy haladunk :) A kutya is végre velem lesz, lesz állandó kuckóm, közel lesz megint az iroda, Samut is gyakran látom :) Anyagilag is jobb lesz, mint régen.

Jöjjön a tavasz és a nyár és süssön a nap és élni jó :)