Sokszor eszembe jut, hogy írnom kellene, de most jutott annyi időm rá, hogy meg is tegyem...
Samuval pár napja ünnepeltük, hogy négy hónapja vagyunk együtt. Másfél hónapja költöztünk össze. Megvannak az előnyei és a hátrányai is, hogy ilyen villám tempóban haladtunk a kapcsolat elején. Az már az első pillanatban kiderült, hogy sokat jelentünk egymásnak és jól kijövünk. Persze azóta volt több konfliktusunk, amiből látszik, hogy ez nem ilyen egyszerű. A problémáinknak két fő okát látom. Az egyik, hogy még nem csiszolódtunk össze, a másik hogy más fázisában tartunk az életnek.
Úgy látom, hogy olyan dolgok mozgatják Samut, amik engem is mozgattak pár éve, a fősulis éveim alatt. Kimeríthetetlen az energiája, mindig jönne-menne, szórakozna, két végén égetné a gyertyát. Tudom, hogy ez a legjobb, amit most tehet, felszabadul, keresi az útját, utánamegy mindennek, ami hajtja. Sajnos ez a fajta motiváció bennem megcsappant, mikor apám halálával összekuszálódtak a családi szerepek, elveszettnek éreztem magam, befejeztem a tanulmányaimat, elszakadtam otthonról, céget alapítottam, elkezdtem eltartani magam, függetlenedtem a családomtól és berendezkedtem egy saját életre. Akármennyire is igyekszem derűsnek és felhőtlennek érezni magam, a mindennapokban rengeteg dolgot kell megoldanom, hosszútávú döntéseket hoznom, ami komolyságot igényel.
Főleg a cég miatt agyalok sokat, mikor bent vagyok és dolgozom, akkor felelősséget vállalok a magam és mások munkájáért is. Egyre komolyabb ügyfeleink, partnereink vannak, megbízhatóan ott kell lennem, a felmeülő problémákra megoldást kell találnom, 100%-osan jelen kell lennem. És nem csak ennyi, mert egy brendet építünk magunk köré, folyamatosan fejlesztenünk kell magunkat, hogy minnél jobban benne legyünk a szakma vérkeringésében. Ügyfeleket kell szereznünk, közben egyre nagyobbnak és jobbnak mutatni magunkat. Évekig tartott, amíg beleszoktam a felelősségbe. A szakmai dolgokban is folyamatosan tanulok, mindig figyelemmel kísérem az új technológiákat, stílusokat, igyekszem hatékonyabban elvégezni a rutinszerű munkákat is. Azon is folyton agyalok, hogy hogyan kezeljek egy-egy ügyfelet, vagy hogyan találjam el hogy mi tetszene neki, ami közben a céljainak megfelel. Ebben a szakmában nagyon különböző ügyfelek vannak, különböző területekről. Van hogy mellrák témában, van hogy német bútortervezésben, gyerekkönyvkiadó, banki alkalmazás, szórakozóhely arculat, vagy biztonságtechnikai témában kell tájékozódnom. Különböző hozzáállást igényel, más a cél, más az eszköz, más személyiség az ügyfél, amihez idomulnunk kell. Ettől szép, de sok energiát követel tőlünk, legalábbis tőlem. Ott vannak az alvállalkozóink is, egy-egy projektnél az ő munkájukat is át kell látnom, kordinálnom, kommunikálnom az ügyfél felé. Közben szerződéseket írok, új ügyfelekkel tárgyalok, pályázatkon indulok, figyelem a gyakornok munkáját és meghallgatom a munkatársam személyes problémáit...
Munka után nehéz átkattannom a vidám, lelkes, energiabomba fiatalságomba. Samu hajnalig sétálna, filmezne, bulizna, pörögne velem minden nap. Alkoholt iszik, cigizik, amiben én egyre jobban mértéket tartok. Tudom, hogy sok a bizonytalanság, átmenetileg segítenek ezek a dolgok, de az embernek meg kell találnia magában a megoldást. Nekem egyre kevésbé kell külső anyagokhoz fordulnom, ha bizonytalan vagyok, de tudom, hogy ez egy folyamat. Ami az erőmből kifér, azt igyekszem vele tölteni, de gyakran lemerül az elem, vagy csak nincs hangulatom. Én nagyon jól tudom, hogy ennek semmi köze a kettőnk kapcsolatához, de úgy érzem, hogy ő fejében ezt valami kettőnk között bontakozó széthúzásnak értelmezi. Amikor a céges ügyekről, vagy hasonló "felnőttes" témákról beszélek neki, akkor ugyan figyel, de nem nagyon tud mit mondani, neki ez még egy másik világ. Nem akarok unalmas lenni, meg nagy felnőttet játszani, kioktatni, lerázni. Idővel szerintem beáll az egyensúly. Márcsak azért is, mert ő most diplomázik. El kell döntenie, hogy mihez kezd magával, tovább tanul -e, dolgozik, él a beinduló külföldi karrierjével... Lassan eljut ő is arra a fordulópontra, hogy nem másoktól várja a segítséget, hanem a kezébe veszi az életét. Lassan el akarja majd tartani magát, a munkával sok új helyzetbe kerül, amiken keresztül kialakul egy komoly énje is. Nem akarok úgy állni a dolgokhoz, hogy hátradőlök és megvárom, hogy olyan legyen amilyet szeretnék. Bízom benne, hogy ki tudjuk használni a különbségek miatti előnyöket és át tudjuk hidalni a surlódásokat. Ha sikerül, akkor biztos vagyok benne, hogy megerősíti a kapcsolatunkat. Később is lesznek ilyen helyzetek, mikor eltérő külső tényezők irányítanak minket, de ha megvan a receptünk, akkor nem lesz baj.
Megtanultam türelemmel kezelni a kapcsolataimat, különválasztani a pillanatnyi lelkiállapotomat, lelkiállapounkat a kapcsolat egészétől. Tudom, hogy ez az egész egy dinamikus, folyton változó helyzet, nem várom el, hogy napi 24 órában együtt legyünk és maximális hőfokon izzon a szerelem. Egy kapcsolat nekem sokkal többről szól. A szerelmet nem nagyon kell magyaráznom, nekem ez a belépő. Egy kapu, ami a másikkal összeköt & egyáltalán lehetőséget teremt, hogy megismerjük egymást. Idővel rengeteget tudunk meg egymásról & saját magunkról is, változunk a másik miatt, eljutunk a határainkig, közös döntéseket hozunk, hatással vagyunk egymásra, de mellette igyekszünk a saját személyiségünket megtartani. Új dolgok jönnek be, amihez alkalmazkodunk, segítünk egymásnak, de nem a másik helyett döntünk, vagy teszünk meg dolgokat, hanem segítünk megerősíteni, hogy saját erejéből tudja megoldani az életét. Sok rugalmasság & türelem kell az ilyesmihez, amiben a szeretet a katalizátor, de számomra nem csak a végcél. Nekem valami ilyesmit jelent egy kapcsolat. Négy hónap alatt elindultunk ezen az úton, hátunk mögött van már jó néhány áthidalt konfliktus, előttünk van rengeteg csapda, de megéri, ezt érezzük mindketten.
