Rajzok, LMBT illsztráció

Igen, megint jelentkezem, még mindig ma!

Van egy régóta dédelgetett álmom. Először is szeretek rajzolni, tanultam is, de érzem jövök ki a gyakorlatból a sok számítógépes feladat miatt. Elveszik az időmet, energiámat. Nagyon szeretem a manualitást, amelyik munkámba belefér, oda bele is viszem. Szeretek illusztrátorként is tevékenykedni, szeretek leképezni, absztrahálni dolgokat, helyzeteket, kérdéseket, érzéseket, gondolatokat... Szeretnék kialakítani egy saját, egyéni rajzi stílust, vagy akár többet is. Emellett régóta keresem a szerepemet a meleg világ protezsálásában. Nem vagyok hangember, legalábbis nem vagyok frontember. Nem ehhez értek. Viszont szeretnék a magam módján tenni valamit a meleg fiatalok érdekében. Tanultam reklámot, megtanultam hogyan öntsem közérthető és akár szerethető formába a gondolatot, tudom hogyan keltsek figyelmet. Ezeket felhasználva szeretnék egy képsorozatot csinálni, ami felhívja a figyelmet a melegek problémáira, érzéseire, a tabunak tekintett, de valójában nem biztos, hogy ijesztő helyzetekre, kérdeésekre, válaszokra, gondolatokra... Matricák, újsághirdetések, plakátok, netes hirdetések, bannerek, kitőzők, pólók formájában szeretném beszivárogtatni a köztudatba, szépen lassan egy brand-et kialakítva. Mindenképpen vidám, színes, üde grafikára gondoltam, még a nehezebb témáknál is, had érezzék az emberek, hogy nem félelmetes, nem rossz, nem ilyesztő, nem beteg ez a világ. Talán még füzeteket is összeraknék belőlük, vagy egy könyvet, ha az évek során elég sok jön össze és van közönségük.

Természetes, hogy félek. Félek, mert egyenlőre nem tartok a melegségem teljes felvállalásánál és félek, mert nem akarok kikerülni a frontra. Szétszednének. Egyébként sem képviselném jól a melegeket, erre megvannak a szervezetek és azok az emberek, akik tudják, hogyan csinálják. Azt viszont látom, mint vizuális kommunikációt tanult szakember, hogy nem elég hatékony a kommunikáció. Nem elérhető, nem hozza közel, azt aki bizalmatlan. Nem kerül ki a nyilvánosság elé. Nem kelt bizalmat. Sajnos.

Először csak ide a blogra töltenék fel képeket. Előszőr kísérletezek mindenfélével, szeretném, ha hozzászólnátok, elmondanátok, ha valami nem oké, ha valami nem egyértelmű, esetleg túl direkt, ha a stílus, vagy a hangvétel nem megfelelő, ha túl gyerekes, vagy ha túl komoly! Azt nem ígérem, hogy minden poszthoz csatolok egy képet is, pedig az lenne az ideális. Ebben az esetben kb. hetente születne egy-egy poszt, ami egy kezdő blognál elég szerény, vélemyényem szerint.

Van pár ötlet a fejemben, de szívesen veszek mindenkitől segítséget, hogy milyen témákkal foglalkozzak, hogyan tegyem érthetővé, elérhetővé a gondolatainkat, azok számára, akik elzárkóznak, akik tudatlanok, de tagadnak...

Melegség és az EGO

Ez egy érdekes kérdés. Azt tapasztalom, hogy végletekben mozog a melegek magabiztossága. Van ugye a visszahúzodó, félénk, törékeny kisfiú kategória. A környezetemben is volt ilyen ember. Aki sosem meri elmondani a véleményét, aki meghúzódik a háttérben, folyton csak figyel, néz, de róla nem derül ki senki. Rengeteg elfojtás és szorongás érezhető ezeken az embereken. Általában feminim típus, törékeny alkat, még akkor is, ha nem vékony. Óvatos, óvatos mindenben, minden körülmények között. Nem tudja elengedni magát, retteg. Azt tapasztaltam, hogy ők általában olyan melegek, akik ezt nyíltan nem vállalják fel. Az egész életük a köré épül, hogy eltereljék gyanút magukról, miközben mindenki sejti róluk, hogy melegek.

A másik kategória, akinek hatalmas a magabiztossága, ebből látok többet. Aki rendkívül büszke arra, hogy kiharcolta magának az elismerést, aki falkavezér akar lenni a falkavezérek között is. Sokszor párosul ehhez a típushoz az általánosnál nagyobb intelligencia, műveltség, de a szerénység valahol elfogyott... Nagyon tudja hogy mit akar, nagyon határozott, vitába száll mindenkivel, akivel eltérő a véleménye valami aktuális nemisbiztoshogyolyanfontos témában...

Valószínű ez onnan eredeztethető, hogy sok kűzdelemmel jár felvállalni azt, ha valaki meleg. A kűzdelem megerősít. Szerintem sokan azzal próbálják kompenzálni a társadalom által leértékelt szerepüket, hogy művelődnek, univerzális értékeket keresnek, ami elvehetetlen tőlük, amit a társadalom is elismer. Fontos a karrier, mert az egyszemélyes, azt élete végéig építheti az ember, aminek a dicsőségéből senki más nem részesül, mert ugye általában nagy a bizalmatlanság, a melegek sorsa ígyisúgyis az egyedüllét. Fontos tehát, az olyan érdemek halmozása, amitől függetlennek, értékesnek és erősnek érezheti magát egy meleg férfi. Mindig van egy apró félelem, szorongás, ami megnehezítheti a dolgokat, de ha valami sikerül, akkor ugye ennek ellenére sikerül, tehát az érdem is nagyobb... Megcsináltam! Igen én! ÉN a meleg! Hahaha! ...

A bizalmatlanságból adódik az arrogancia. Az ember szeretni érezni, hogy valamit elért, szeret versenyezni, de miért kell a másik képébe vágni, ha nekem valamim van? Vagy miért nem lehet örülni, ha valaki megszerzett valamit, mért jön be a képbe rögtön, hogy, de miért nem én?

Sok melegre jellemző az exhibicionizmus. Ezis a versengés velejárója, mert mindig ott kell lenni a toppon, mindig szebbnek, erősebbnek, okosabbnak, ügyesebbnek, értékesebbnek kell tűnni a másiknál és ezt nagyon meg is kell mutatni természetesen. Mi ennek a vége? A bizalmatlanság. Mindenki vágyik a szeretetre, a megértésre, a törődésre, de ezt nem lehet megkapni, ha nem adsz fel magadból. Hogyha jobban szereted magadat, annál akivel épp összehoz a sors, akkor mindig is kevés lesz, amit kapsz. Hogyha folyton magadból indulsz ki, hasonlítgatod magadhoz az embereket, akkor mindig az lesz a vége, hogy senki sem olyan, mint te. Nem is lesz. Soha. És ez így van jól. Meg kell tanulni minden helyzetben tiszteletben tartani a másikat és meg kell tanulni őt jobban szetetni önmagadnál. És ez nem feltétlen csak az ember párjára igaz. Az alázat nagyon fontos, attól még senki sem lett kevesebb.

Végre egy bejegyzés, amiben nincs kék rész...

Miért "Dermedt hippi lelkek"?

A kérdés jogos :)


Kb. 5 percig gondokoztam, hogy mi is legyen a blogom címe. Valami olyat kerestem, amiben nincs semmi "meleg". Nem fogok meztelen fiúkról képeket feltenni, nem lesz rózsaszín a háttér - bocsánat mindenkitől, akinek esetleg mezten srácok vannak a blogján, vagy rózsaszín a háttér :D , senkit sem akarok megbántani - az nem én lennék. Valami komolyabbat szerettem volna, de mégis lazát. Lehet kicsit túl lőttem a célon a "dermedt"-el. Számomra a ez a szó nem tartalmaz hidegséget, nem fagyott, dermedt :) A pillanat megállítását, időt az apró dolgok felfedezésére. Tipikusan az a helyzet, mikor kicsit megállsz, kifújod magad, egy lépést hátralépsz, és megnézed, hogy hol is vagy, mit is csinálsz, miért, hogyan tovább, mindek, meddig, hova?... A legjobb dermedt pillanatokat mindig hajnalban élem át, átvirrasztott éjszakák után. A virrasztás okát sokminden képezheti, ezt a szabad fantáziátokra bízom... 

A hippit azt hiszem nem kell magyarázni, elég nagy hippi vagyok, persze mai értelemben. Megkérdőjelezem a környezetem alapszabályait, a berögzött mintákat... Imádom a természetet, minden körülmények között előnyben részesítem a füves mezőt a padnál. Szeretem a lazaságot, szeretem a társaságot, a közös vidámságot, hosszas beszélgetéseket, nagy sétákat. Szeretek és szoktam is kiülni a barátaimmal egy-egy bor társoságában valahova nagy beszélgetésekre, közös feszültségoldásra.

A lelkek kettőnkre utal, a páromra és rám.

Gyors poszt - Mit jelent a távkapcsolat?

Előre is elnézést kérek, de most nincs lehetőségem hosszú posztot írni! Egyrészt dolgom van, másrészt telefonról írok...


Többszőr beszélgettem ismerőseimmel a távkapcsolat miben létéről. Nekem azt jelenti a távkapcsolat, így 23 évesen, ha ritkán látom a páromat, hetente 1-2 × tudunk találkozni, pár órát beszélgetni, egyébként levelezünk, chat-elünk, smsezünk. Nem kell ehhez messze lakni egymástól, elég ha olyan az élethelyzet, ha kevés a szabadidő. Mi, a párommal 1,5 évet csináltunk így végig. Olyan szempontból oké volt a dolog, hogy mindketten le voltunk foglalva az egyetem/főiskola miatt, tehát ugyanabban a cipőben jártunk. Hozzátenném, hogy én nem magyar oktatási rendszerben tanultam grafikai tervezést, ami eléggé eltérő időbeosztást jelent a magyar egyetemekéhez képest. Eleve full time hajtás van, leadások, gyakorlások, kísérletezés... és a vizsgáink, szüneteink is máshogy voltak. Persze ebből jöttek azok a helyzetek, hogy volt hogy Gergő szabad volt egy hétig, de én ugyanúgy csak 2 × értem rá találkozni, de olyan is volt h a 2 hónapos téli szünetemben a vizsgáira készült, aztán meg haza kellett mennie a vidéken lakó szüleihez... Ő az első párom, akivel sohasem volt vitánk ebből. Szar érzés, de tudtuk, h várnunk kell. Ez is olyan fura kettőnk között, az elejétől fogva működik valami kölcsönös biztonságérzet. Tudtuk, hogy ritkán van alkalmunk egymásra, nem pazaroltuk az időt panaszkodásra, vagy veszekedésre. Leginkább a nyarakra vártunk, mert akkor mindketten szabadok vagyunk...


 Az első közös nyár jól indult, fent volt koliban egy vizsgája miatt, én még nem melóztam, nagyjából naponta találkoztunk. Aztán nekem beindult a szakmai gyakorlat, őt meg a vizsga után várták haza a szülei. Minden felborult, 2 hónapot melóztam, elkaptam egy durva betegséget, külföld... 2 hónapig nem láttuk egymást. Őt jobban megviselte, mert kevesebb volt a dolga, engem a mókuskerék lefoglalt, de persze így is szar volt. Abban az évben már voltam télen egy hónapot külföldön, még csak 2 hónapja voltunk együtt..., aztán meg ez a két hónap nyáron... A megoldás az volt, hogy amikor csak tehettük, de naponta egyszer tuti, írtunk egymásnak hosszú maileket. Rengeteget. 


Lehet én vagyok régimódi, de jobban szeretem a leveleket a chat-nél, vagy a telefonnál. Visszaolvasható, van lehetőség mindent kifejteni (látjátok, szeretek terjengősen fogalmazni...), személyes, az ember nem lohol, nem rövidít. Nekem jobban átjön a másik személyisége levélben. Telefonálni egyrészt nem igazán szeretek, másrészt nem volt rá elég pénzünk... / Érlelődik egy lista formátumú poszt a fejemben, hogy mit gondolok, mi kell egy jó kapcsolat sinen tartásához ;) /


Kicsit bizar nekem ez a szerep, nem szerettem sose papolni arról, hogy én mit hogyan látok jónak... Nem szabad ezeket, meg úgy engem általában, komolyan venni, ez is csak egy vélemény, egy út a sok közül!


A távkapcsolatról még annyit, hogy amilyen nehéz, olyan szép is. Az a véleményem, hogy a távolságot, vagy az időt nem szabad hagyni, hogy emberek közé álljon. Tudom, ez így nagyon utópisztikus, de van, hogy az ember érzi, hogy érdemes várni. Az önzőség sosem ütötte fel a fejét köztünk, mindketten önmagunk elé tudjuk sorolni a másikat, a másik kötelezettségeit, szokásait, kapcsolatait... A sok gyötrődés mellett mindig készültünk a találkozókra, mindig próbáltunk valami különlegetset belecsempészni az együtt töltött időbe. Mindig felfokozott érzelmi állapotban találkoztunk, nem vittük magunkkal a problémákat, csak kikapcsoltunk, szórakoztunk, örültünk egymásnak, az apróságoknak. Sokat lelkiztünk, kiadtuk magunkból a feszültséget, megvígasztaltuk, feltöltöttük egymást. A találkozók kinden percét kihasználtuk, sokszor reggelig sétáltunk a kihalt, fagyott Budapesten. Ez is érdekes különben, hogy együtt sosem fáztunk meg. Pedig azért voltak rázós helyzetek. Minusz 10 fokban, térdigérő hóban, kabát nélkül összebújva elaludtunk egy játszótéren és hasonlók... Na mindegy, ezek külön posztot érdemelnek.


Lépek, majd reagálok a hozzászólásaitokra is!


Üdv,
Alejandro

Bemutatkozás 2. - terveim a bloggal

Arra gondoltam, hogy leírom, hogyan fogom vezetni a blogot. Nem tervezem történeti összefoglalóval, amennyit eddig írtam, az éppen elég lesz rólam indulásnak. Kékkel kiemelem, ami rólam és a páromról szól. A feldobott témáim alkalomszerűek lesznek, de mindnek köze lesz a melegekhez.

Nem vagyok már tini, egy pályakezdő komolytalankodó komoly / vagy komolykodó komolytalan / fiatal szemszögéből írok. Megvan a magam élete, amit imádok, ehhez társult a melegségem, de nem változott meg semmi. Monogám vagyok, komolyan tervezek a kapcsolatomban. Nem érdekel mi lehetne, mert boldog vagyok a helyzetemben. Úgy érzem megtaláltam, akit kerestem, mindenem megvan, amit egy kapcsolatban kívánhatok. Szerencsésnek érezzük magunkat. Soha nem veszekedtünk Gergővel, vannak persze nézeteltérések, voltak komolyabb problémáink is, de a kapcsolat nem változott. Mindig, minden percben tiszteljük egymást, és ezt ki is fejezzük. Sosem próbáltunk meg hatni a másikra, sosem próbáltuk megváltoztatni a másikat. Még, mikor nagyon ki voltam akadva rá, akkor is nyugodt hangvételben tisztázni tudtuk a dolgokat.

Tudom ez most úgy hangozhat, mintha szürke balfaszok lennénk, akik nem is tudják, hogyan kell élni. Valójában elég kattantak vagyunk :) A kezdeti időkben este találkoztunk, éjjeleket töltöttünk együtt a budapesti utcákon. Ott sétáltunk, beszélgettünk, ettünk, ittunk, piáltunk, néha aludtunk. Nem volt együtt hova menni, de ez nem számít, mert együtt voltunk. Állandóan hülyülünk, röhögünk, hülyeségeket csinálunk, hülye helyeken ;D Annyira jó, hogy sosem kellett versenyeznem, hogy rám nézzenek, hogy értékeljenek. Ebbe a játékba sosem szálltam be. Nem vagyok divatos, most épp formában sem, de nem is érzem emiatt a nyomást. Furcsa vagyok, mert nem azonosulok a környezetemmel, ez leginkább talán külsőleg látszik. Nem veszem komolyan az öltözködés dolgot, a párom szerint egy hipster kaméleon vagyok. Ez van...

Alapvetően a konzervatív és a liberális valami fura ötvözete vagyok, nem politikai értelemben. Nem érdekel a politika, én a saját szintemen próbálok érvényesülni, nem szólok bele olyasmibe, amihez nem értek. Sok hagyományos érték van, ami fontos nekem. Hűség, tisztelet, egyenlőség, tolerancia, család, barátság, tisztaságra való törekvés, béke, alkalmazkodás... Viszont sok szempontból eltér a gondolkodásom az általánostól. Szeretek mintákat megkérdőjelezni. Alapvetően mindent szeretek megkérdőjelezni. Szeretem lebontani a kliséket, a falakat. Lételemem a változás, a változtatás, de az értékrendem nem változik...

Sokszor úgy érzem, hogy nem tartozom sehova és mégis mindenhova. Nem érzem magamat sem férfinak, sem nőnek. Sem tisztának, sem erkölcstelennek. Sem hívőnek, sem hitetlennek. Sem aszexuálisnak, sem szexinek. Sem szépnek, sem csúnyának. Sem gyávának, sem bátornak. Sem melegnek, sem heterónak. Sem gyengének, sem erősnek. Sem lassúnak, sem gyorsnak. Sem nem képző, sem nem iparművésznek. Stb... Mégis van, hogy ide, van hogy oda sorolnak, vagy én sorolom magamat néha ide, néha oda. Relatív. Próbálok mindent kívülről szemlélni, ami velem kapcsolatos és próbálom a dolgokat egyszerre több oldalról is vizsgálni. Ennek gyakran ez a következménye, hogy a véleményem, vagy a helyzetem nem fedi egyik oldalt sem...

- Alejandro from my iPad -

Bemutatkozás, gondolatok...

Bemutatkozásomat kékkel kiemelem, egyébként meg következik mindenféle gondolat tőlem.

23 éves budapesti fiú vagyok. Frissen végzett tervezőgrafikus. Melegként határoz meg a környezetem.  Lassan 2 éve kapcsolatban élek a párommal, a neve legyen innentől kezdve Gergő. Azelőtt lányokkal volt kapcsolatom, egy 1 és egy 2 éves. 21 évesen csöppentem bele a meleg életbe. Korábban éreztem, hogy vonzanak a férfiak, nézegettem gay oldalakat a neten, de gyakorlatilag nem volt hatással az életemre, mert úgy döntöttem, hogy heteróként szeretnék élni. Mindig lányokba szerettem bele, de a férfitest is izgatott szexuális értelemben. Gergőt az interneten ismertem meg, 4 évig jó barátok voltunk, de csak chat-en. Tudtuk egymásról, hogy izgatnak minket a fiúk, de egymással nem kavartunk. Egymást menoráltuk. Mély beszélgetéseink voltak. A kezdetektől érezzük, hogy van valami nagyon közös bennünk. Egyikünk sem érezte ezt még senki mással kapcsolatban. Ez nem a szerelem. Úgy szoktuk mondani, hogy van egy közös kis kétszemélyes világunk, amiről korábban azt hittük, hogy csak egyszemélyes. Belelátunk egymásba. Nagyon sok mindent szedtünk már ki egymásból. Egymás pszichológusai vagyunk. A két éves kapcsolatom vége nagyon megviselt, Gergő értett meg egyedül. Csak akkor nyugodtam meg, ha vele beszélgettünk. Találkoztunk élőben is korábban összesen 3-szor, de mikor 21 évesen találkoztunk, akkor már más volt. Rájöttem, hogy szeretem, hogy nem érdekel semmi, mert itt nagyon mély dolgokról van szó. Összejöttünk. Rengeteget találkoztunk, beszélgettünk. Azóta sem múlt el ebből semmi. Van valami olyan összetartó erő köztünk, ami már a szerelem elött is megvolt, amire a szerelem csak rátett :) Most ősszel összeköltöztünk. Régen vártuk ezt, most nagyon jó :) Ezekről mind írok majd bővebben is!

Sokszor hallottam már, hogy máshonnan közelítem meg a dolgokat, mint a környezetem. Most teret adok a hülye kicsavart gondolkodásomnak. Lehet értelmezni, szétszedni, hozzászólni, megvitatni! Szeretek írni, szeretek írott formában rendszerezni dolgokat. Kimondani belül kavargó gondolatokat. Talán beindul valami, talán lesz kitartásom blogot vezetni. Mindig vicces ám elolvasni blogok kezdő posztjait :) Sokszor benne vannak ezek a klisék, hogy most megpróbálom, olvassatok, fejlődni fogok, de még tanulnom kell... :D 


Nézzétek el nekem, de kicsit zavaros lesz ez a bejegyzés. Nincs tapasztalatom a blogírásban. Nehezen szerkesztem szövegemet egy téma köré. Hozzá vagyok szokva hosszú szövegek írásához, a barátomnak rengetegszer írtam több oldalas leveleket, de ott mindent megfogalmazok, ami a fejemben van. Nincs egy téma és a cím, ami alá rendelem a gondolataimat. Saját blog, saját stílus. A stílus kialakulóban van, ahogy én is.


Kívülálló vagyok, aki kívülről értelmezi a melegeket, miközben egy fiúval élek együtt. Azt gondolom, hogy az ember szexuális orientációja nem kell, hogy kihasson az életmódjára, gondolkodására, viselkedésére, legalábbis amennyire lehet önmagunknak kellene maradnunk.

Nem csak ebben a témában, de általában hiányzik, hogy az emberek elhatárolják magukat a tömegszellemtől és merjenek saját gondolatokat szülni, saját dolgokat tenni, saját dolgokat szeretni, saját életutat bejárni. Néha már abszurd, ahogy a környezetemben élő embereket látom behódolni a közkívánatnak, illetve nem is behódolni, mert nem az egyén sokszor nem jut el odáig, hogy legyen mit feladnia. Nagyon sok értéket látok emberekben, ami elveszik, mert nem mutatta meg senki, mit kéne kezdeni velük. Az emberek általában bizonytalanok és ez a legjobban önmagukra igaz. Mintákat keresnek, csoportokat, elveket, amikkel azonosulhatnak, nem mernek önállóan belevágni dolgokba.

Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy mindenki tegye, amit gondol, legyen totális anarchia, essen szét a társadalom... csak arra akarok rávilágítani, hogy nem árt lebontani a sablonokat, amik közt élünk, és őszintén, a saját mércénk szerint élni. Kevés dolgot tartok egyetemesnek, a békét, a hűséget, a szeretetet,  a türelmet, a segítséget, a toleranciát, az egymás megértésébe fektetett energiát, az önzetlenségre való törekvést...

Azt gondolom, hogy a tény, hogy meleg vagyok, nem definiál engem. Kicsit sem. Tulajdonképpen jelentéktelen információ. Nincs hatással a barátaimra, a családomra, a munkámra, arra, hogy mi a kedvenc színem, mi a kedvenc ételem, mi érdekel, milyen témákról beszélek szívesen, milyen filmeket nézek, milyen boltban vásárolok, milyen helyekre járok, kikkel beszélgetek, milyen ruhát hordok...

Nem szeretem, mikor azt mondják, a melegek ..., a férfiak ..., a nők ..., a kövérek ..., az értelmiségiek ..., a szőkék ... Azért nem, mert ezek apró részletek, amik nem definiálnak, hanem csak színesítenek egy személyiséget. Persze ide tartozik, hogy sokan valamelyik attribútumukat kiemelik és azonosulnak vele, elnyomva az összes többit, elvesztve önmagukat, a lehetőségeiket... Olyan emberekkel találkoznak szívesen, akikre ez a tulajdonság jellemző, szépen lassan csak akkor érzik otthon magukat, ha ennek a tulajdonségnak szentelt légkörben vannak. Ennek egyenes következménye, hogy a személyüket azonosítják azzal az egy árva tulajdonsággal, ezeket az embereket pedig ezzel a tulajdonsággal írják le...


Azt gondolom, hogyha a nemiséget tekintjük, nincsen két pólus, nő és férfi. Nem gondolom, hogy a nőknek valami kimondatlanul az embererek fejébe táplált nőies szerepben kellene tetszelegniük, mint ahogy a férfiaknak sem. Szerintem a lélek nemtelen. Szerintem nagyon sok dolog van, amit azért teszünk, vagy gondolunk, mert mindenki azt teszi, vagy gondolja, de ha ezeket elvennék tőlünk, kiderülne, hogy továbbra is önmagunk vagyunk. Sohasem gondoltam úgy egy emberre, hogy ő egy férfi. Egy dolog, hogy férfiként viselkedik, tehát sok helyzetben azt teszi, amit elvárnak tőle, mert ez a kötelező szerepe, amibe nincs beleszólása. Olyan témákban informálódik, amikről a férfiak szoktak beszélni egymással, olyan ruhákat vesz fel, amiket a férfiak szoktak, stb., tehát ő a férfi. Megszületésünktől kezdve húzzák ezeket a határokat, ami a nemi hovatartozásunk határait jelenti. Olyan fontosak ezek? A másik dolog, hogyha már elfogadjuk, hogy nem csak férfi és nő pólus létezik, az a tapasztalatom, hogy a többi embert valahogy a kettő közé sorolják. Az a férfi, aki nem durva, aki nem néz focit, aki nem rajong a sportokért, aki nem folytja el az érzéseit, aki mer gyenge lenni, az nőies. Az a nő pedig, aki határozott, aki megdöbbentően őszinte, aki nem hord szoknyát, aki nem szereti a meleg színeket, az férfias. Nehéz ezt megfogalmaznom, de valahogy azt érzem, hogy ez a pár tulajdonság nem mérvadó. Az a férfi sem akar nő lenni, aki nem szereti a focit és az a nő sem akar férfi lenni, aki nem szereti a szoknyát. Egyszerűen csak elhatárolódnak a nemükre ráhúzott kötelezően ajánlott viselkedési formáktól. Miért kell, hogy rövid legyen a hajam fiú létemre? Nekem jobban tetszik a hosszú, szerintem jobban kifejezi a személyiségemet, senkinek sem ártok vele, ha megnövesztem, akkor hosszú hajam lesz. Senkinek semmi köze hozzá. Nem fogok női frizurát hordani ( mármit olyat, ami ki lett kiáltva nőinek, mert a nőknek szokott olyan lenni...pff ), nem akarok nő lenni, egyszerűen csak tetszik valami.


Pontosan ez e bajom általában a melegekkel. Azt tapasztalom a saját életemben ( Minden gondoloat, amit megfogalmazok, az olyasmi ami a saját tapasztalataimon alapszik, ami abban a légkörben, ahol élek így működik, vagyis korántsem egyetemes. Egyszerűen csak szeretném megmutatni, hogy így is lehet és, hogy én hogyan alkotok egy egészet. Valójában nem igazán találkoztam még olyan emberrel, aki pontosan úgy gondolkozna, mint én. Sőt, a meleg blogokat olvasva, meleg filmeket nézve arra jutottma, hogy meg kell mutatnom, hogy hogyan élek, mert úgy látom, hogy más, mint amilyen mintákkal találkozni. ), hogy a melegek szépen többé-kevésbé elhatárolják magukat a heteróktól. Mások. Együtt szeretnek bulizni, kirándulni, sportolni. Akkor engedik el magukat, ha melegekkel vannak körölvéve. A melegeket kitüntetett figyelemmel szemlélik, alapvetően szimpatikusabb nekik, ha valaki meleg, mintha heteró férfi lenne, vagy nő. Csoportokat állítanak fel, amikhez mindenkit hozzárendelnek. Sok esetben szenvednek abban a világban, amit muszáj elviselniük, a heteró világban, és alig várják, hogy végre hazaérjenek a meleg otthonukba, a melegek közé. Nem értheti őket senki, aki nem meleg. Nekik más az életmódjuk, az értékrendszerük, mert melegek. Ez csak számomra nevetséges?


Az összes barátom, akinek elmondtam, hogy összejöttem egy fiúval, pozitívan reagált. A családom is. Nem ér bántás emiatt. Nem kezelnek máshogy. Volt, aki azt gondolta, hogy akkor ezentúl úgy kezel, mintha lány lennék, de ez kiderült, hogy nem működik, mert nem vagyok azért közelebb a női lélekhez, mert meleg férfi vagyok. Fiúként kezelnek. Eleinte féltem, mikor belekezdtem ebbe, hogy mi lesz ebből. Azt gondoltam, hogy meg fogok változni, hogy egy fiú mellett el fogok nőiesedni. Féltem, hogy kirekesztenek, olyan bélyegekkel aggatnak tele, amik nem jellenzőek rám. Beszippant ez a világ és azonosulni fogok a melegek értékrendszerével. Nem így lett. Változtam abban, hogy jobban ki merem fejezni magamat - művészeti suliba jártam, az önkifejezés féligmeddig a hivatásommá vált közben - merem megmodani a véleményemet, merek mintákat boncolni és mögéjük látni. Törekszem arra, hogy őszintén éljek, hogy ne legyenek titkaim azok előtt, akiket szeretek. Próbálom érthetővé tenni a tetteimet és a mögöttük álló gondolatokat. Nem érdekel, hogy mit várnak el tőlem, a saját utamon járok, ami nem ér többet, vagy kevesebbet, mint másoké, egyszerűen csak egyéni, mert egyedül vagyok saját magam. Elgondolkozom gyakran, hogy mit teszek azért mert én jónak látom, és mi az amit a környezetem aggat rám. Ahogy ezek szépen lassan kiépültek, rengeteg falam omlott le. Nyitottabb lettem, bátrabb. Ritkán vagyok bizonytalan, mert nem kell keresnem, hogy hogyan kéne viselkednem, hogyha úgy viselkedek, ahogy belülről jön. Minden barátom tiszteli a véleményemet, nem biztos, hogy azonos dolgokat gondolnak, vagy tennének, mint én, de úgy fogadnak el, ahogy vagyok. Én pedig nem élek vissza ezzel. Facebookról letöröltem mindenkit, akivel nincs valódi kapcsolatom. Mindenkit, akivel felszínes viszonyban vagyok. Csak azok az emberek maradtak, akikkel szívesen találkozom, akik érdekelnek, akikkel szívesen osztom meg az életemet, a gondolataimat. Több, mint 400 -an voltak, most 128 -an maradtak... Ennek semmi köze ahhoz, hogy meleg vagyok. Nem azokat töröltem, le akik nem tolerálnák ezt. Egyszerűen csak elindult bennem egy folyamat, hogy nem jópofizom, olyanokkal, akikkel nem szeretnék. Nem is bántom őket, inkább fordítom az energiámat olyanokra, akikkel szívesen foglalkozok. Sokkal többet számít nekem egy mély barátság, mint 100 haver...


Egyenlőre ennyit az ízelítőből :)