2012

Így 2013-at megkezdve elgondolkoztam az elmúlt egy évemen...

Nyers év volt számomra. Több minden történt velem, mint korábban. Nagy változásokon mentem keresztül, leginkább belső változásokon. Idén sokat értem, sokmindent kinőttem.

Tavaly ilyenkor bizakodva tekintettem magam elé. Semmi mást nem akartam, csak kijönni a gödörből. Fél évvel a diploma után még mindig nem bírtam összekapni magam lelkileg, hogy munkát keressek, de két volt csoporttársammal, barátommal cégalapítást fontolgattunk. Végre hajtott valami, nem csak magamért csináltam. Be akartuk bizonyítani, hogy nem kell beállni a sorba, hogy nem kell multinál güriznünk, reklámmal foglalkoznunk. Gergővel szemben türelmes voltam. Sok volt bennem a feszültség a nyári, őszi zűrök óta, de úgy éreztem, hogy az együttélés következménye, hogy nem maradnak majd titkok. Nem voltam jól, de jobban mint előtte. A változásnak örültem, ez hajtott.

Az év első pár hónapjában sok volt a szervezés. Munkakeresés. Kudarc. Ketten maradtunk a munkatársammal, immár támogatás nélkül. Ha összenéztünk, tudtuk, hogy ezt akarjuk csinálni, de nem tudtuk, hogyan. Én jobban féltem, mint ő, pedig ő szokott. Aztán varázsütésre megoldódtak a dolgok - átmenetileg - beszállt a bátyám. A sokéves munkatapasztalata, kapcsolatai, ötletei révén el tudtunk indulni, nem kellett úgy félnünk, hogy elrontjuk. Újra bizakodtam. Közelebb kerültem a családomhoz is. Anyukám végig bízott bennem, nem korholt, nem sürgetett.

Gergővel őrjítően nem volt semmi. Hagytam, mert a diplomájára készült. A feszültség csak nőtt, kezdtem bepánikolni, hogy túlnő rajtunk. Nem ismertem rá a kapcsolatunkra, nem ismertem rá Gergőre. Elmúlt az időszak, mikor egyenlőek voltunk a kapcsolatban. Fájt. Nem értettem a külső dolgok, hogyan férkőznek kettőnk közé, ha korábban mindent ki tudtunk zárni. Vissza akartam csinálni a költözést. Egyre csalódottabb voltam.

A nyárra megváltást vártam. Nem jött... A cégben mindenki hisztizett, nehezen találtuk a közös hangot, de folytattuk. Átvertek, kihasználtak, mi kűzdöttünk, dolgoztunk. Felépítettük az irodánkat, beköltöztünk. Végre új ingerek értek. A közösségben, ahol a stúdiónk van, sok új emberrel találkoztunk. Felvettem a kapcsolatot gimis barátaimmal. Commingoutoltam nekik is. Újra olyan lett velük a viszonyom, mint régen. Visszamentünk az egyikükkel a gimibe tábort tartani gyerekeknek. Jó volt újra ott lenni. Éreztük, hogy mi már felnőttünk, szembesültünk vele mennyi minden változott. Lehívtak egy nyaralásra. Megint régi-új ismerősök. Van életem újra életérzés. Emberek, emberek, emberek...

Közben Gergő sehol. Kiakadtam. Felborította a terveinket, felborított mindent. Hidegen hagyta, hogy ez fáj. A kérdésekre nem válaszolt. Fájt. Üvöltöttem. Fájt. Cserbenhagyott. Fájt. Tomboltam. Fájt. Elmeséltem barátoknak. Mindenki védett, segített. Csak Gergő nem értett. Egyedül éreztem magam, kicsinek, tehetetlennek. Fájt.

Ősszel beindult a cég, félállást is vállaltam mellé. Közben beköltözött hozzánk egy jó barátom, egy lány. Sokat melóztam, megint új emberek, új kihívások jöttek. Úgy éreztem végre fontos vagyok, végre keres a sors. Mégsem epizódszerepre szántak csak, amibe már elkezdtem beletörődni.

Ami munkafronton pozitívba fordult, Gergővel szemben mégjobban nyomasztott. Sarkamra álltam. Nem bírtam tovább várni, úgy éreztem elárul minket. Szakítottam. Megnyugodtam, aztán minden mégjobban összekuszálódott. Dolgoztam, nem kerülhettem padlóra, de csúsztam másztam. Fájt. Máris hiányzott. Vártam, hogy újra belépjen,de úgy mint rég. Elrontotta. Soha már. Aztán kiüresedtem. Nem hajtott semmi, nem voltam senki egyedül. A többiek tanácsaitól már hányingerem volt. Nem értette senki. Csak mi. Találkoztunk. Mint rég. Két srác, akik egész este kötetlenül beszélgetnek nem akármilyen lelki mélységekben. Igen ez Ő. Semmi más nem érdekelt. Mint rég.

Télen a főiskolai barátok eltávolodtak. Mindenkinek valamiből elege lett. Elkezdtek irigykedni, szivatni, eltűnni... Nagyon jó csapat voltunk együtt, de most mindenki máshova tart. Mindenki csak mondja a magáét, de nem tesz semmit. A munkatársammal is feszültségek alakultak ki köztünk, mert a másik munkahely miatt keveset vagyok bent. Megbeszéltük, de ott lebegett felettünk. A lakótárs zavarni kezdett, Gergővel nem tudtunk magunk lenni. Én komolyodni szerettem volna, ők mindig lazulni. Nem tudtuk rendesen összeegyeztetni az életritmusunkat. A lakás kosztenger lett, a kutya is nehezen viselte az összevisszaságot. Senki se akarta, hogy rámenjen erre a barátságunk. Kiköltözött végül, de nem haraggal. Meló, meló, meló. Vártam az ünnepeket, a pihenést.

Gergővel kimentünk pár napra Hollandiába. Mézeshetek hangulat. Azóta is minden oké. Újra egyensúly van köztünk.

A másodállásnak vége, év végéig szólt a megállapodás. Végre csak a céggel foglakozhatok. Munkaidőben. Zűrösnek induló nyugodt karácsony. Coughsurferek, vicces év vége. Beteg év eleje...

Sok újat tanultam. Főleg türelmesnek maradni, a felesleges kattogást kiiktatni. Belátom, hogy felnőttként kell viselkedjek, mert olyan életszakaszban vagyok, ami fokozott komolyságot követel. Sok dologba vágtam bele az utóbbi időszakban, amihez nincs tapasztalatom. Kimerítő rálelni a megfelelő módszerekre, kialakítani egy rendszert. Kicsit átestem a ló túloldalára. Munka és alvás tette ki a napjaimat, szórakozásra, barátokra nem sok időt szántam. Meg kellett tanulnom az egyensúlyt, mikor engedhetem el magam és mikor nem. Eddig ez ösztönös volt, de idén az ösztöneim kudarcot vallottak. Persze eddig adott volt egy keret, hogy mit hogyan csináljak. Főiskola, otthoni rendszer, amibe beleszülettem stb. Most, hogy a saját kezembe vettem az életemet, mindent fel kell építenem. Terveznem kell. Néha tervezetlenséget tervezek be, ezzel fenttartva az egyensúlyt. Inkább cselekszem, mint kattogok. Ez régen is mindig bejött, nemtudom miért felejtettem el. Haladok, biztosan előre. Ezt mindig észre kell vegyem, ha épp úgy érzem, hogy minden szar. Pedig nem. Megtanultam újra komplexebben hozzáállni a dolgokhoz. A következő lecke a felszabadultság ki és bekapcsolása lesz. Az egyensúly fenttartásának legjobb eszköze. A kapcsolatokról is sok minden tanultam. A kapcsolat nem csak egy pillanatnyi állapot számomra már. Felelősség. Magadért és a másikért is. Főleg érte, neki pedig főleg értem. Nagyon nehéz szembesülni az ideálok összeomlásával, de remek dolog új arcáról megismerni a másikat. Gyengének lenni a másik mellett, megosztani a hibákat is. Vinni egymás terhét. Kevésbé fáj mindenkinek. Változunk, új lehetőségek jönnek. Valami elmúlik, de jön helyette más. Nyitottnak kell maradni a másikra. Meg kell keresni a kaput, ahol bejuthatunk és megérthetjük mi zajlik a másikban. Van kulcs mindig. És ez csak kettőnkről szól, nem valamelyikünkről. Ez a mi kettőnk örök játéka, felfedezni egymást. Újra és újra. Erről szól. Még ezek is mi vagyunk.

Remélem nem voltam túl ködös. Ennyit az évemről. Tervek pedig vannak, idő is. Már csak össze kell egyeztetni őket!