Barátok?

Tegnap este egyedül ültem a gangon. Kezemben fehérborral és cigivel azon tűnődtem, hogy miért nincs senki, akit felhívhatnék szombat este. Senkit sem tudtam, aki eljönne velem kiereszteni a gőzt.

Nagyon fárasztó hetem volt, amit a péntek esti ügyfélkommentek csak mégjobban megkoronáztak. Ordítani tudtam volna hazafele. Semmi komoly bajom, csak feltornyosult bennem a sok stressz. Úgy volt, hogy megyünk valahova Gergővel. Átjött egy meleg haverja, borozgattunk hárman, beszélgettünk. Nem volt rossz, de mindenki finomkodott. Igazából csak tovább fársztott mentálisan, hogy figyelnem kellett magamra, meg a házigazdáskodás is kimerített. Amíg ők 1-1 pohárral ittak, én megittam négyet... Benne volt a levegőben a feszültség, nem tudom miért, de kicsit kínosan éreztem magam. Aztán a srác hazament, nem mentünk tovább sehova. Még egy darabig győzködtem Gergőt, hogy menjünk még valahova, de már félig aludt...

Azt éreztem, hogy tele vagyok, a fejemben a heti munkabeszélgetések, viták, teendők visszhangzottak. Valami egész mást szerettem volna csinálni. Megpróbáltam elhívni pár barátomat, hátha van kedve valakinek felkerekedni velem és reggelig menni menni menni. Vagy elutaztak, vagy fel se vették a telefont...

Egyedül a gangig jutottam, kijött utánam a kutya is. /Legalább nem mondhatom, hogy a kutya se törődik velem :P / Azon golndolkoztam, bárcsak bátrabb lennék és elindulnék egyedül valamilyen ismeretlen társasághoz csatlakozva. Itt lakunk a party központban, tele az utca, az egész környék laza fiatalokkal. Nem tudok idegenekkel szóba elegyedni. Ha megszólítanak, úgy más, szívesen beszélgetek, de én utálok nyomulni. Barátokkal sokszor ismerünk meg egy-egy új embert, akkor mindig lelkes vagyok és nem okoz gondot a kommunikáció. Sajnos egyedül mégis képtelen vagyok rá.

Arra jutottam, hogy sok embert kell megismernem, hogy legyenek még, akiket felhívhatok, hogy merre járnak este, csatlakozhatok -e egy-két órára. Amíg Gergő a hétvégén is dolgozik, nincs örök társam a hajnalig csavargásra, bennem pedig sok a mehetnék. Hiányzik a társasági életem, hiányoznak a spontán őrültségek. Hiányzik, hogy mások hívogassanak, hogy menjek-menjek. Tudom, tehetek róla, hogy ez így alakult. Sokszor rossz oldalra áltam, vagy nem védtem meg azokat, akiknek szükségük lett volna rá. Én is hagytam, hogy széthulljon a fősulis baráti társaság. Csak a panaszkodásra tellett részemről is. Sajnos már túl nagy sebek keletkeztek, mindenkit más fele húz a büszkesége. Új utakon kell járnom. Szeretnék egy vegyes, laza, boldog baráti kört, de néhány négyszemközti barátság is nagyon boldoggá tenne.

Imádok például főzni; itt a projektor, lehet mozizni; mindig vannak kreatív ötleteim programokra, problámák megoldására; szeretek jókat beszélgetni, hülyéskedni, vagy komoly dolgokról filozofálni; szívesen eljárnék sok-sok kiállításra, megnyitókra, eseményekre, beszélgetnék róluk; szeretek kirándulni, csavarogni, piknikezni, új helyeket, új ízeket felfedezni; sokan mondják rám, hogy egyedi látásmódom van; szívesen segítek másoknak, meghallgatom őket, ha tudok tanácsokat adok; cuki a kutyám; szeretek nagylelkű lenni; nincsenek zűrös dolgaim; nem vagyok nyomulós; alkoholmentes és alkoholos programokban is benne vagyok; nem irigykedek; nem szoktam szívességeket kérni;  empatikus vagyok, igyekszem mindekit megérteni és elfogadni... Miért tűnnek el a barátaim? Miért kerülnek az emberek? Egy okot tudok csak, hűséges vagyok olyan barátokhoz, akik megosztják az embereket, akik mellől sokan eltűnnek. Ez ekkora hiba lenne? Szeretem és nem hagyom ott őket. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy elég színes vagyok ahoz, hogy ne azonosítsanak másokkal csak azért, mert jóban vagyunk. Furcsák az emberek!