Redukált én

Tegnap volt egy beszélgetésem pénzügyekről. Az egyik ismerősöm pénzügyi tanácsadónak tanul, úgy néz ki, hogy én leszek az egyik első ügyfele. Sok ponton érintettük a jövőt, utólag elgondolkoztam.

Egy ideje nem tiszta számomra sem a saját jövőképem. Annó a szakításkor éreztem, hogy az életem, céljaim, mint egy kártyavár, összedőlnek. Mondtam is Gergőnek, hogy mindent kihúz alólam. Ezt azóta is így gondolom. Többet már nem tudom azt a biztonságot érezni a jövőmmel kapcsolatban. Nem bízom vakon a céljaim elérésében. Alapvetően a régi céljaim már nem motiválnak. Család, gyerekek, saját lakás, szakmai sikerek, egyikben sem hiszek már. Úgy érzem, hogy ez egy másik ember volt, aki ezekért kűzdött. Előszőr megtanultam, hogy bárkit elveszíthetünk. Betegség, baleset, szakítás, semelyik emberi kapcsolatunk nem állandó és nem is tudom így érezni már. A tárgyakhoz való viszonyom is megváltozott. Gyerekkoromban nagyon ragaszkodtam sok tárgyamhoz, játékokhoz, könyvekhez, ruhákhoz. Szinte betegesen. Hisztiztem, ha valamit nem szerezhettem meg, rengeteg cuccot cipeltem mindenhova. Úgy érzem, hogy élettelen dolgokban kerestem a boldogságot. Később jöttek az emberek. Barátok, párok, az ő szeretetüktől függtem. Aztán a veszteségek okozta fájdalom megtanított rá, hogy így soha sem leszek boldog.

Most mi van helyette? Tapasztalatszerzés leginkább. Igyekszem megtalálni az érdekeset mindenben, ami elém kerül. Nem menekülök, hanem igyekszem minél több mindent megérteni. Nem fölfelé akarok haladni, hanem ezen a szinten terjeszkedni, ahol vagyok. Úgy akarok élni, hogy ne azt néztem mi van előttem, hanem azzal elégedettnek lenni, amim van. Úgy érzem, hogy az a feladatom, hogy másoknak segítsek. Talán meglátok összefüggéseket, amik a tapasztalataimmal vegyítve tájékozottabbá tesznek. Ezeket arra használom, hogy megértsek, támogassak másokat. Most nekem így jó. Később nem tudom mi lesz, lesz e valami amit nagyon el szeretnék érni. Egyenlőre sok energiám abban, hogy ne akarjak semmit nagyon. Új dimenzióját élem az életemnek és izgalmas. Hosszú távon nem tudom mennyi van ebben, kiderül ha majd eljön az ideje.

Samuval egyenlőre nincs ebből konfliktusunk, mert éppen most jelöli ki a saját útját. Magára kell most koncentrálnia én pedig nem zavarok be az eltérő jövőképemmel, lévén hogy nincsen. Akármit is szeretne később, még sok teendője van a közeljövőben, én pedig mellette állok. Nekem most ez jelenti a boldogságot, nem vágyom többre.

Újdonságok

Az utóbbi pár napban megfogalmazódott bennem pár dolog, amit megélek mostanában. Sok minden beérett, ami régebben kezdődött bennem és furcsa érzés volt ezekre ráébrednem. Megpróbálom összeszedni, de még biztos lesznek ilyen nagy bumm érzések bennem mostanában.

Gergő mellett szocializálódtam, mint meleg a környezetemben. Ami rendszer kialakult az első pár hónapban, az változatlan is maradt a kapcsolat végéig. Mások előtt mindig, mint haverok viselkedtünk. A legközelibb barátok, családtagok előtt, akik régóta tudták, elfogadták, hogy együtt voltunk, előttük is. Csak kettesben értünk egymáshoz, fogalmaztunk gyengéden, stb. Nagyon nagyon kevés kivétel volt. Külföld, egy bizonyos buli, véletlen ránknyitás... Ezt én kezdtem, mert nehezen tudtam meghúzni a határt, hogy mi nekem a természetes és mi nem. Nem akartam senkit zavarni, megoldottuk máshogy. Valószínűleg ez az önelfogadásom egy szinten való beragadásával is összefügg, öngerjesztő folyamat. Meleg ismerőseim sem voltak, Gergő haverjai előtt is ugyanaz volt a viselkedésmintánk, mint máskor. Ezek most változtak. Samuhoz bújok mindenhol. Azon veszem észre magam, hogy két centire vagyok tőle mikor az utcán sétálunk, minden lehetőséget kihasználok, hogy hozzáérhessek. Gondolok itt a „legális” helyzetekre elsősorban, villamoson tömegben véletlen hozzányomnak az emberek, megkocogtatom a vállát, ha szólok neki, hozzáérek a kezéhez ha valamit odaadok neki... Akaratlanul ennél több működik köztünk a barátok előtt is. Ölelések, puszik, összenézések, mosolyok, belsős megjegyzések megállíthatatlanul zajlanak köztünk. Vannak még a nyílvános köszönések, amiben nagy ugrás történt. Ha kikísérem a vonathoz, vagy kimegyek elé, akkor ölelést vagy ölelést és puszit is váltunk. Ilyen eddig senkivel nem volt nekem. Annó lányokkal, de családtagokkal, barátokkal is távolságtartó vagyok testileg, a kézfogáson túl nekem már minden kellemetlen szokott lenni. Most mindenki más eltűnik és nem is számít :) Egyébként meg a Keleti pályaudvar bejáratánál a lépcső közepén egy meleg pár érzelmes ölelése úgy tűnik nem megbotránkoztató történés 2014-ben, Budapesten :)

Másik, de hasonló dolog, hogy nem érzek bűntudatot az után, hogy Samuval együtt vagyunk. Ez kísért egész eddig, valahogy mindig túlzottan intimnek és sötétnek éltem meg a szexualitásomat. Minden, ami történt az mindig hatalmas jelentőséggel bírt és utána mindig összezuhantam. Most úgy érzem nincs tét, nem érzem az elvárások nyomását se kívülről, se belülről. Teljesen más élmény így együtt lennem valakivel, mintha valami nagy terhet levettek volna rólam. Merek kísérletezni, elfogadást, vágyat, szeretetet érzek a másik oldalról, nem megfelelési kényszert. Furcsa ezt mondani, de eddig egyáltalán nem jelentett számomra szórakozást a szex, feszült voltam, túlagyaltam. Nem azt mondom, hogy agyatlan kielégülésekre vágyom, egyáltalán nem, viszont könnyebb lett elfogadnom magam ilyen téren is. Egy kicsit ilyesztő, hogy korábban sem én, sem más nem vette észre rajtam, hogy ezzel gondjaim voltak.

Mikor apám meghalt, olyan volt, mintha tíz évet öregedtem volna. Hosszas folyamat volt elfogadni, hogy már semmi nem lesz olyan, bennem is megváltoztak dolgok és ne akarjak az lenni, aki korábban voltam. Most olyan, mintha visszakaptam volna azt a tíz évet :) Lekerült egy teher rólam ebből a szempontból is. El tudom engedni magam és nem kell hozzá semmi extra, nem aggódok egyfolytában, nincsenek váratlanul felbukkanó irreális félelmeim. Amik vannak, azokat Samu segít elkergetni. Neki el tudom hinni, hogy minden renden van. Kezdtem azt hinni,

hogy ilyen csak a filmekben van. Nem tudom biztosan, de azt érzem, hogy ez kölcsönös. Észrevettem párszor, hogy sikerült megnyugtatnom vagy feltöltenem.

Vannak dolgok, amiket megérzünk egymással kapcsolatban. Ebbe a témába jobban nem mennék bele, mert nehéz megfogalmazni. Mindkettőnknek vannak terheink, amiket régóta hurcolunk, egymást kezdjük ezekre a területekre is beengedni. Mikor épp történik, akkor nem furcsa, csak utólag elgondolkodva. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért ő az, aki bejöhet, de egyszerűen csak jön jön jön és ugyanez történik fordítva is. Nem érzek kellemetlenül emiatt, érzem hogy jó az ami velünk történik. Bizalmatlan sem tudok vele szemben lenni.

Az elmúlt egy hétben elkezdett zavarni, hogy nincs állandóra berendezett életem, mint korábban volt. Nem a múltat sírom vissza, másképp szeretném csinálni. Egyenlőre még nem érzem teljesen tisztán, hogy mit szeretnék. Nem a kapcsolatra gondolok, hanem az életkörülményeimre. Itt is ott is lakom, ezt is azt is eszem, változó hogy mennyire lustulok vagy pörgök, kísérletezek vagy a megszokottat keresem stb. Így hogy érzelmileg megtaláltam a stabilitást, szeretném rendezni magam körül a dolgokat. Agyalok azon, hogy mi lenne a megoldás lakásra, kutyára, munkára, életvitelre. Két napja kicsit befordultam emiatt, de Samu segített megnyugodni és lazábban hozzáállni ehhez. Van időm, semmit sem kell elkapkodnom, minden a kezemben van, hogy jól tudjam csinálni :)

Happy End

Előszőr is boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!

Év végére minden kisimult körülöttem. Helyére kerültek a dolgok. Sok minden történt, ezért nem volt időm írni, pedig lett volna téma több bejegyzésre is elég.

Samuval tökéletes volt az első randink, ahogy a második is és az összes többi azt követő is. Nagyon hamar beindult a szerelem ;) Sokat beszélünk, chaten és személyesen is. Amiktől az elején féltem kicsit, hogy fiatalabb nálam pár évvel és grafikusnak tanul, alaptalanul zavartak. Valószínüleg Gergő miatt ijedtem meg, nem akartam újból valakinek az apja vagy a mentora lenni, elegem lett, hogy erről szól a párkapcsolatom. El is felejtem, hogy fiatalabb Samu, mert gondolkodásában meghaladja a korát, egyáltalán nincs köztünk szakadék. Vannak céljai, halad előre az életben, tudatos, komolyan hoz meg döntéseket, önálló. Büszke vagyok rá, hogy ilyen tud lenni 21 évesen.

Gyorsan történik köztünk minden. Alig 2,5 hete vagyunk együtt, mégis olyan mintha évek óta ismernénk egymást. Valami olyat találtunk meg mindketten a másikban, amit nagyon rég keresünk. Hihetetlen, olyan mintha az összes igényemet, vágyamat a másik felemről összegyúrták volna egy hús vér emberbe, még hihetetlenebb, hogy összetalálkoztunk és most Ő a másik felem. Figyelmes, megértő, érdeklődő, mesél magáról, megnyílik nekem, nem titkolózik, nehéz témákról is könnyű vele beszélgetni, nem játsza meg magát, kimondja amit gondol, erős az akarata, érzékeny, nyitott, laza. Már el is felejtettem, hogy milyen az, mikor fáradt vagyok, vagy valami bajom van és a másik teljesen leveszi a vállamról a terhet. Meg tud nyugtatni, elvonja a figyelmem a gondokról, megmagyarázza, hogy nincs semmi baj. Megölel, személyesen vagy virtuálisan és minden kisimul :)

Minden nap, mikor fent van Pesten, találkozunk. Többször is egy nap akár. Együtt ebédelünk, vagy elkísér napközben, ha elintéznivalóm van. Este megyek hozzá, eszünk, filmezünk, beszélgetünk, találkozunk a barátaival, összebújunk. Nyugodtan alszom mellette, jó ott ébredni, onnan indítani a napomat. Közben egész nap chatelünk, telefonálunk, képeket, zenéket küldözgetünk egymásnak. Olyan, mintha mindig itt lenne mellettem, fognánk egymás kezét, nem hagy egyedül, figyelünk egymásra egész nap. Furcsának hathat ez a ragaszkodás, főleg az én szabadságvágyammal összevetve, de mégis nagyon tetszik. Nem korlátoz, nem szól bele abba, hogy mit teszek, csak ott van mindig, figyel és támogat. Ugyanez fordítva is természetesen :) Segítünk egymásnak, ha valami nem megy, de nem irányítgatjuk egymást. Nincsenek játszmák köztünk, nem kavarunk, nem ugráltatjuk a másikat. Nagyon hasonlítunk belül, ez sokszor gyakorlati dolgokban is meglátszik. Hasonló vagy ugyanazok a dolgok, tárgyak, márkák, színek tetszenek, ugyanattól félünk, vagy ugyanazokat a dolgokat nem szeretjük. Persze ez nem mindenre igaz, de sokszor vicces a ráismerés. Hasonló szerepet töltünk be a baráti társoságunkban, ugyanúgy kezel minket a környezetünk :) Ez nem hogy unalmas, hanem kifejezetten szórakoztató nekem.

Voltam a szülinapi buliján. Bemutattam én is a barátaimnak egy buli keretein belül. Mindenkinek szimpi, jókat beszélgettünk, hülyültünk együtt. Többen mondták, hogy meglepően nyitott, több mindenben közelebb engedi magához az embert, mint annó Gergő. Hát igen, ezt nekem nem kell magyarázni... Örülök, hogy ezek a dolgok is zökkenőmentesen zajlanak.

Látom Samun, hogy egyre szabadabb belül, nyitottabb, vidámabb, felszabadultabb. A környezete is mondta már nekem, de magamtól is látom. Nagyon boldoggá tesz az öröme :) Örülök, hogy ez kölcsönös, mindkettőnk béket tud adni a másiknak a sok vihar után. Úgy hangozhat, mintha túldimenzionálnám ezt a kapcsolatot, hiszen alig pár hete tart, de valóban ennyire intenzív. Pár nap alatt kinőtte magát a számomra legfontosabb embernek. Nem tudom, hogy történt, de mindent felülírt bennem. Nagyon szeretem!

Karácsony előtt egy nappal chateltünk Samu anyukájával. Beszélgetni akart velem, nem zárkóztam el előle. Kellemes ünnepeket kívántunk egymásnak, összetegeződtünk. Bocsánatot kért, amiért nem figyelt előszőr Samura, mikor rólam mesélt neki. Elmondta, hogy régóta igyekszik elfogadni a fia másságát, de még vannak félelmei. Igyekeztem megnyugtatni. Mondta, hogy látja Samun, hogy nagyon boldog. Megköszönte nekem :) Aranyos volt. Akármilyen bizar is ez a szitu, örültem neki. Szeretem az egyenes embereket. Jól esett a bizalom és az őszinteség.

Hallva az elmúlt karácsonyaimon érzett magányosságot, Samu felajánlotta, hogy feljön hozzám karácsony másnapján :) Nagyon meghatott. Még soha senki nem tett engem első helyre karácsonykor. Mindig vágytam arra, hogy a párommal meghitten, kettesben karácsonyozzunk, de mindig ott volt a két család miatti szakadék, amibe végül mindig én estem bele. Nagyszüleim, apám halála, nővérem külföldre költözése, anyum és hugom párra lelése óta a karácsony nálunk elvesztette az igazi velejét. Sokan nincsnek már ott, a maradék rohan, szervezi a saját programját. Kiveszett a nyugalom, béke, a környezet kizárása, egymásra figyelés. Egy sima vasárnapi ebéd hangulata lett, ami nem rossz, de a korábbiakhoz képest kevés. Gergő mindig hazautazott, tavaly meghivattam magam, de az is kicsit erőltetett lett így, Szenteste így is egyedül voltam. Idén meghittebb volt az otthoni ebéd is, mint lenni szokott. Este átjöttem a barátnőmhöz, akinél lakom, összedobtuk a családi sütikészleteket, pezsgőztünk, mandulalikőröztünk, idióta karácsonyi filmet néztünk, videótelefonáltunk Samuval. Jó volt :) Ma délután jön föl Samu. Kettesben leszünk másfél napot az albérletükben. Várom nagyon.

A szilvesztert idén is én szervezem, csak most az otthoni házba. Jön Samu is :) Nagyon szépre sikerül az év vége. Soha nem gondoltam volna, hogy így, de happy end van :)

Nektek is hasonlóan boldog és vidám év végi ünneplést, családozást, barátozást, bulizást, pihenést kívánok!