Következmények

Egy hónappal ezelőtt volt egy csúnya veszekedésünk Samuval. Meglepetés szülinapot szerveztek nekem a barátaim. Kirándultunk, piknikeztünk, megáztunk, egyik barátomnál tortáztunk, este buliztunk. Egész nap csúsztak le a sörök, fröccsök, estére már be is rúgtam. Éjfélkor zárt a hely, ahol voltunk, ezért Samuval és az egyik barátnőmmel hárman kiültünk a Dunapartra beszélgetni, mert még erőltettem a folytatást. Az ajándékba kapott szlovák gyomorkeserűtől nagyon csúnyán berúgtam, az lett a vége, hogy veszekedtünk hazafele Samuval. Az események nagy részére nem emlékszem, nem voltam tiszta. Egyedül ébredtem az utcán, a telefonom nélkül. Megijedtem, hogy mi történhetett Samuval, hazarohantam, láttam hogy alszik. Lezuhanyoztam, mentem be a szobába és nekemesett. Én azt sem tudtam, hogy mi történik, veszekedtünk. A sokadik sértődés, kiabálás után végre elmesélte, hogy mi történt. Elvieg az volt a vége, hogy az utcán úgy összevesztünk, hogy ellöktem, közöltem hogy köztünk mindennek vége és eltűntem. Keresett, nem talált, hazament. Nem nagyon tudtam felfogni, mert nem értettem, hogy ennek az egésznek mi lehetett az oka. Kerestem a válaszokat, de egyfolytában bántott én meg visszatámadtam. Aztán nem bírtam tovább, el akartam menni sétálni, hogy kiszellőztessem a fejem, mert nagyon kimerültem érzelmileg. Velem még ilyen nem volt, nem szoktam soha így veszekedni emberekkel. Még senki nem tudott így felhúzni korábban. Végül meggyőzött, hogy maradjak, de nem volt hajlandó megbeszélni értelmesen a dolgokat. Csak azt szajkózta, hogy reggel hazamegy vonattal és többet nem jön vissza. Addigra kitisztult a fejem és csak értelmesen meg akartam beszélni a dolgokat, mert csupa félinformáció hangzott el. Nekem még mindig nem volt világos, hogy miért veszekszünk, védekeztem a leki támadások ellen. Mondta, hogy aludjak, aludjak én meg nem tudtam megnyugodni. Addig kérleltem, míg egy kicsit tudtunk beszélgetni nyugodtabban, de nagyjából semmit nem beszéltünk meg. Aludtunk, aztán ment a barátnője elé, aki meg volt beszélve, hogy két napig nálunk alszik. Mikor felébredtem nagyon rosszul éreztem magam. Már nem is az érdekelt, hogy mi történt valójában és mi lehetett az oka, hanem emiatt az egész hangulat miatt voltam rosszul. Nagyon fájt, ha eszembe jutott, milyen arccal nézett rám. Soha nem szerettem volna neki szomorúságot okozni, abszurdnak éreztem a helyzetet. Nem tudtam hovatenni a viselkedésünket. Mielőbb tisztázni szerettem volna a helyzetet. Barátokkal beszélgettem. Nagyjából minenki úgy volt vele, hogy hülye vagyok, de semmi gáz, mindenkivel előfordul az ilyesmi. Nem tudtam, hogy mi lesz, mit szeretne Samu. Féltem, hogy olyannak lát, amilyen nem vagyok. Mondtam neki többször is tiszta fejjel, hogy nem tudom, hogy miért történt, ez nem én vagyok, ezeket a dolgokat nem így gondolom. Nem tudom, hogy miért mondtam bizonyos dolgokat, de ne vegye komolyan, mert nem igazak. Tudom, hogy ilyenkor milyen, csak azt hallja meg, amit meg akar. Nem tudtam, hogy megközelíteni. Azt értezem, hogy elkönyvelt és kész, bezárultak a falak. Az a baj, hogy nem emlékszem semmire és nem tudok magyarázatot adni. Nem kerek nekem a sztori, csak az ő oldalát ismerem az események nagy részéről. Úgy döntöttem, hogy nem tehetek mást, el kell fogadnom az ő verzióját és ezen nem kattogok tovább. Végül megjöttek este a barátnőjével. Nem volt alkalmunk megbeszélni, a lányt kísérgettük helyekre. Igyekeztem normálisan viselkedni. Kitakarítottam, főztem nekik vacsorát, mentem velük mindenfele. Ez ment napokig, aztán együtt hazamentek vidékre...

Nekem meg jött a bizonytalanság különböző hullámokban. Nem akartam Samut nyúzni, de úgy éreztem, hogy percről percre messzebb van & egy idő után már nem tehetek semmit. Levelet akartam neki írni már az elejétől, de annyira ideges voltam, hogy nem bírtam egy helyben ülni. Miután beláttam, hogy ez az egyetlen irány, amiben elmozdulhatok, rákoncentráltam az energiáimat & mindent leírtam neki, amit gondolok. Nem vártam nagy kibékülést. Egyrészt nem vagyok ennyire szentimentáliskodó, másrészt nem tűnt reálisnak. Azt szerettem volna, hogy mindketten megnyugodjunk & továbblépjünk ezen. Inkább arról beszéljünk, hogy mi lesz, ne arról, hogy mi volt. Elolvasta, leírta, hogy rosszul esett neki, amit csináltam. Elmondta, hogy nehéz neki, egyenlőre nem tud túllendülni, idő kell neki, de amúgy folytassuk, nincs para.
Azóta is igyekszem. Megfogadtam, hogy nem bántom többet. Mikor felhúz, akkor sem hagyom magam felidegsíteni. Ha nagyon élesedik a helyzet, akkor inkább időt adok magamnak lenyugodni.
Ebből eljutottunk odáig, az én szempontomból, hogy nem szólok semmiért. Ha valamiért mégis, akkor is tompítva, csak a sokadik alkalommal, vagy ha nagyon tellik a pohár. Bármit megteszek neki szó nélkül, a saját ingerküszöbömet pedig magasan tartom. Mosok, főzök, takarítok, bármikor megyek vele szórakozni időt & pénzt sem kímélve. Ha pár napig nincs itt nem költök semmit, hogy legyen pénzem, ha itt van & megyünk valahova.
Két hétig szabin voltam a hónap végén. Sokat voltunk együtt. Éreztem, hogy valami nem oké, akárhogy igyekszem szeretni, falat húz közénk. Igyekeztem az optimista oldalamat elővenni & csak csinálni tovább, amit a szívem diktál. Sokszor nehéz volt csendben maradnom, de nem érdekel. Szeretem. Bármit megtennék érte, Néha összezuhanok & hagyom magamnak átérezni, hogy mennyire megbánt apró gesztusokkal. Aztán meggyőzöm magam, hogy nem kell ezeket felvennem, csak magamat, a szeretetemet adnom. Azzal nem lehet semmi baj, ha szeretek valakit.
Fáj sokszor. Néha egy cigi mellett elgondolkozom, hogy hova tartunk. Lehet, hogy nem látja, de sok áldozatot hozok érte & közben ő a sértett fél. Hova vezet ez? Neki sokkal több mindent lehet, mint nekem ebben a kapcsolatban. Moat ez a helyzet csak ráerősít.
Felhoztam neki végül. Megkérdeztem, hogy mi a baja velem. Azt mondta, hogy nehezen tud megbocsátani. Elfogadom, de nem tudom meddig mehet ez így. Zavar hogy folyamatos teljesítési ingerem van felé & úgy érzem hogy kevesebbet kapok vissza. Ez rombolja a kapcsolatunkat. Folyamatosan igyekszem félretenni a sérelmeimet, neki lehet kiakadni, lekezelni, beszólni, érzelmekkel zsarolni, tesztelni, szeretetet rendelni bármikor bármekkora mennyiségben. Megijedek, mert ez nem egy egyenlőségre épülő, egészséges kapcsolat felé visz minket. Szeretem. Azt szeretném, hogy jól menjenek köztünk a dolgok. Félek. Felnőttebb szeretnék lenni, de mindig ellágyulok tőle. Tudom, hogy ez most nem igazán jó nekünk, keresem a megoldást, ami mindkettőnknek emészthető.

Reménysugár

Vasárnap útban a lakás fele egyre erősebb reményt éreztem. Elkezdett bennem valami nyüzsögni, mosolyogtam, vártam a percet, mikor újra látom majd Gergőt. Úgy éreztem, hogy bizonyítanom kell. Bocsánatot kérni mentem haza, bebizonyítani, hogy fontos nekem, oda akartam rá figyelni. Vettem egy szál vörös rózsát.

Gergő még aludt, mikor odaértem. Kitakarítottam a konyhát, rendet raktam. Az asztalt is letakarítottam, a közepére tettem a rózsát. Lementem valami kajáért, végül elmentem boltba bevásárolni. Eszembe jutott, hogy sok szép pillanatunk kötődik a közös evéshez. Csupa olyan dolgot vettem, amit tudom, hogy szeret. Visszamentem, még mindig az ágyban volt. A rózsa vázában a konyhapulton. Örültem, hogy vízbe tette, számít. Visszatettem vázástól az asztal közepére. Gyorsan megfőztem, terítettem. Közben kijött, mondta hogy jó illat van. Kérdeztem, hogy éhes -e. Igen. Tálaltam, leültünk. Beszélgettünk, hülyültünk, mintha mi se történt volna.

Kaja után megkérdeztem, hogy tud -e enni. Igen. Én nem. Bocsánatot kértem. Nem értette, hogy miért. Mondtam, hogy azért mert felkaptam a vizet pénteken. Nem hagytam, hogy elmondjon mindent, az indulataim felül kerekedtek rajtam. A régi figyelmetlenségeimért, szúrkálódásaimért, bántásaimért is bocsánatot kértem. Nem vezetett sehova, nem szeretnék neki ártani. Nem jó módszert választottam, hogy megnyissam jobban. Megkérdeztem, hogy lehetségesnek tartja -e az újrakezdést. Nem mondta, hogy nem, de fájdalmasan tiltakozott. Elkezdtem meggyőzni. Szerintem nincs vesztenivalónk. Mióta a szakadék elkezdődött köztünk, még nem próbáltunk meg érdemben tenni ellene. Már régen érzem, hiába mondtam. A felismerés még nem megoldás. Szerintem ki kellene próbálnunk, milyen ha visszalépünk sok sok lépcsőt és máshogy tesszük meg együtt. Utánaolvastam meleg párterápiáknak, engem meggyőztek, hogy kérjünk külső segítséget. Elakadtunk mindketten, külön külön is. Nem csoda hogy együtt nem megy mostanában. Anyukám egyik bölcs mondása, hogy az ember akkor tud adni, ha már magának megadott mindent. A maradékból, pluszból lehet őszintén adni, abból később sem lesz baj. Előszőr bizonytalan volt, tiltakozott. Meggyőztem, hogy ez nem a folytatás megvásárlása. Egymás motivációjának, döntéseinek a megismerése. Magunktól elakadtunk, nem tudunk közös nevezőre jutni, mindegy hogy mi az a nevező. Ha még lehet ebből a kapcsolatból valami, miért ne adjuk meg az esélyét? Lezárni is segít a terápia, ha úgy döntünk alatta. Kérte, hogy küldjem át a linket. Mondta, ha folytatjuk is esetleg, akkor is lakjunk most külön. Mondtam, hogy rendben, kezdjük ezeket előről. Mondta, szeretne egyedül lenni, mert fel akarja építeni magát. Tudom, erről már tavaly is volt szó. Jót fog velünk tenni a távolság, növeli a bizsergést. Végül annyit igért meg, hogy gondolkozik azokon, amiket mondtam, de idő kell neki. Mindketten indultunk egy egy baráthoz beszélgetni. Mondtam, hogy este visszajövök, mondta rendben. Nem emlékszem, de valamire azt mondta, hogy türelmetlen ember vagyok.

Sokat beszélgettünk a legjobb barátommal aznap este. Szerinte mindkettőnknek jót tesz, ha most mindent nagyon megváltoztatunk, legyen az akár szakítás, akár tiszta lap.

Visszamentem, nem volt otthon még. Közben rámírt egy közös ismerős, hogy ebédelnünk együtt hétfőn. Kérdeztem tőle, hogy azért kérdezi -e, mert hallotta, mi történt. Nem, új volt neki. Fel akartam hívni, mert nem válaszolt egy ideje. Kinyomoztam a számát. Gergővel közös ismerősük adta meg a számot, a hangomból arra is rájött, hogy baj van. Nem akartam elmondani, de kicsúszott. Gergő és ez a srác jó barátok, neki kellett volna mondania. Inni akart velem, mondtam, hogy jól esik, de Gergőnek nagyobb szüksége van a barátságára most. Megigérte, hogy felhívja. Közben beszéltem a lánnyal is. Megbeszéltük a hétfői ebédet. Beszéltünk még egy lánnyal, akinél most lakom. Aztán nagyon lefáradtam, befeküdtem az ágyba és már aludtam is.

Gergő éjszaka jött haza. Nem ment fel a galériára aludni, befeküdt mellém, de az ágy másik végébe. Nagy nehezen elaludtam. Hajnalban sírógörccsel ébredtem. Próbáltam elfolytani, de nem ment. Majdnem egy órán át tartott, közben Gergő úgy tett, mintha aludna. A kutya próbált megvígasztalni. Kimentem a konyhába, órákig vegetáltam. Betettem egy szirmot a rózsából Gergő szemüvegtokjába. Kitettem az asztalra néhány közös emléket a pénztárcámból. Bútor számlát, holland repjegyet. Fontosak neki a tárgyi emlékek.

Korán mentem be dolgozni, egész nap a meló éltetett. Közben a fél világgal chateltem. Sok barát, ismerős van mellettem. Minden napra van valaki, aki segít. Visszavittem a kutyát a lakásba. A szirom az asztalon volt. Jelentheti azt is, hogy nem kell neki, meg azt is, hogy tudatni akarja velem, hogy észrevette. A papírokon ott volt egy papír tőle. Jegyzetei egy munkáról, időpontjai a hétre. Nem tudom, hogy érti, lehet hogy csak meg akarta mutatni, hogy látta, amit odatettem.

Elmentünk sportolni a munkatársammal. Közben írtam Gergőnek, hogy az a tervem, hogy este megyek fel cuccokért, a barátomnál alszom, reggel jövök a kutyáért. Ez a napi forgatókönyv. Írta, hogy neki is oké így. Írtam, hogy szóljon, ha beszélni akar. Mondta, hogy elég elfoglalt, de szól majd. Megkérdeztem, hogy a haverja felhívta -e. Mondta, hogy nem. Írtam, hogy véletlen elmondtam, vígasztalni akart, de hozzá irányítottam. Megköszönte.

A mozgás után nagyon fáradtan mentem fel a lakásba. Ott volt Gergő. Nyugodtan beszélgettünk. Figyeltem rá, láttam hogy észrevette. Mondta, hogy öt napja fáj a hasa, próbáltam tanácsokat adni. Olvasott közben, de egyre többet tette le a könyvet. Végre a szemembe nézet, nem volt hideg velem. Jól esett, Nagyon lassan pakoltam, segített. Már már meghitt volt. Megkérdeztem, hogy hogy legyenek a dolgok a lakással. Azt mondta, hogy hétvégére kap választ a koliból, hogy mikor költözhet. Oké. És a telefonnal, mi legyen? Mondta, hogy fizeti a hűségnyilatkozatot helyettem, havonta küldi a pénzt. Mondtam, hogy rendben. Megkérdeztem azt is, hogy mikor tudunk nagyot beszélni. Hétvégén. Persze mondtam, hogy szóljon, ha még kell majd idő, várok rá akármeddig. Elköszöntünk. Vigyázz magadra, ezt mondta mindkettőnk.

Útközben véletlen Gergőnek küldtem egy sms-t amit nem neki szántam. Elnézést kértem. Azt írta semmi baj, vigyázzak magamra. Jól esett az este, megnyugtatott. Kitaláltam, hogy nem adom fel, szórom az apró jeleimet. Most egész bizakodó vagyok az újrakezdést illetően. Nem merem teljesen belélni magam. Később bánnám, ha nem tennék meg most mindent. Ha még nincs veszve minden, akkor hatni fog rá a sok apró kedvesség. Szívből jön.

Várok. Úgy, mint rég, mintha a szomszéd szobában lenne. Itt is van meg nem is, ettől indult be annó a szerelem. Nem a folytonos egymáson lógástól. Várok. Bizakodom.