Kihívás

Vissza kell szereznem egykor híres versenyszellememet!

Az utóbbi időben - az utóbbi időben túl sokat utóbbi időzök... - megalkuvóvá váltam. Illetve ez nem igaz, csak a nagy részem vált megalkuvóvá. Olyan, mint egy nagy saláta levelei. Minden ami zöld, ami élénk színű, az már találkozott a külvilággal. Formálta, hol megtépte, hol rásütött a nap és egészségesre érett, hol túlérett, a sár bepiszkolta, a rovarok megrágták. Belül viszont van egy rész, ami még sosem látott napot, sarat, bogarakat, még nincs színe, belőle még bármi lehet. Az egész olyan, mintha a belső rész védelmére épült volna a szerkezet. Belül növekszik, itt születnek a levelek. Valahogy így érzem magam én is. Érzem, hogy ami most történik velem, az a külső, az a mulandó. A belső értékek biztonságban vannak, szunnyadnak. Nagyon szeretném már újra megélni félretett bensőmet, de félek, hogy még túl törékeny.

Egy nagy szem vagyok, látok, figyelek, de tehetetlennek érzem magam. Inkább próbálom a szépet és a jót nézni, amíg újra lendületbe kerülök, hogy ne bosszantsam magam.

Magammal kell versenyeznem, magamat kell legyőznöm. Kihívásokra van szükségem. A főiskola alatt nem ismertem lehetetlent, napról napra legyőztem magam és rohantam felfele a lépcsőfokokon.

Utálom a béklyóimat. Talán minden apám miatt van. Miatta kezdtem el hajtani, neki akartam odacsapni, hogy lássa hogy oda való vagyok, ahova menni akarok. Hogy nem buta rajzolgatás amit csinálok, hanem van jövőm, mint grafikus. Illetve a felvételin elég megalázó helyzetbe hozott az igazgatónő annó. Azt mondta, hogy nem látja rajtam az eltökéltséget és nem tart odavalónak. Emlékszem milyen érzés volt, mikor rávillamtottam a szemem és belül az őrjöngő dühöt eltörölte egy kaján mosoly. Kirázott a hideg, ahogy megnyugodtam egy ismeretlen belső magabiztosságtól. Mikor fél évvel később jött gratulálni az eredményeimhez, akkor csak az a pillanat járt a fejemben. Egy évvel később a szüleim bent jártak a félévi vizsgakiállításon. Apámat elkapta az igazgatónő - ő azt gondolta, hogy valamelyik tanár - összevissza áradozott neki rólam. Apám elkezdte mesélni, hogy bezzeg az igazgatónő annó fel se akart venni, mielőtt a nő mentegetőzni tudott volna, anyám ott termett és villámgyorsan elterelte a témát. Azon kívül, hogy nagyon kínos volt, elgondolkodtam, hogy hogy lehet, hogy a két ember, aki a legkevésbé hitt bennem, most udvariassági versenyt rendez, hogy ki támogatott jobban... Mondjuk bizonyos nézőpontból valóban nekik köszönhetem, hogy akkor odáig jutottam...

Most nincs, akivel dacolhatnék, nincs akinek bizonyíthatnék. Addig kűzdöttem a családommal, barátnak, társnak pedig olyan embereket találtam, akik úgy fogadnak el, ahogy vagyok és nem bántanak, ha aktuálisan nem felelek meg az elvárásaiknak.

Néha egy-egy kekec megrendelőnél érzem csak, hogy ha a fene fenét eszik, akkor is olyat csinálok, amit elfogad végre és ami a saját mércémnek is megfelel. Megtehetném, hogy szarok bele és hagyom magam az ízléstelenség felé terelni, de igyekszem megmutatni, hogy a leghajmeresztőbb instrukciókat is át tudom fordítani minőségbe. Sajnos ezek nem állandó kihívások, ideig óráig tartanak és nem is olyan fényes a győzelem, mert sosem tehetem meg, hogy közöljem, hogy amit kér az nevetséges és a szakma lábbal tiprása, de kihívás elfogadva.

Valakiért is tudok kűzdeni, ha valakim nagy bajban van. Hirtelen felemelem a hangom, mint magamért soha - max. a szemvillogtatás - folyékonyam beszélek idegennyelven, ha kell, fenyegetek, csípős keresztkérdéseket teszek fel, beszólok, lehordok embereket, ha a szeretteimet bántják. Gergőért tudnék kűzdeni, de nincs igazi bajban, csak problémái vannak. Elhatároztam, hogy nem avatkozok bele a problémái megoldásába, mert most pont ez lenne a lényeg, hogy végre maga vegye kezébe az élete irányítását. Nem fogom kioktatni, nem fogok tőle elvenni dolgokat, ha látom, hogy csinálhatná jobban is, mert sosem tanulja meg magának megtalálni a megoldást. Azt szeretném, hogy helyreálljon az önbizalma, ezért inkább igyekszem kihívások elé állítani. Sokmindent megtenne értem, amit magáért nem. Ugyanez fordítva is igaz természetesen. Kicsit bánt, hogy nem nyúz, hogy haladjak, hanem mindent rámhagy. Pedig én is ezt csinálom. Fel akarom benne is éleszteni a versenyszellemet. Magunkat kell legyőznünk.

Ha megvan a recept, jelentkezem!

A változás szele

Érzem, hogy közeleg valami. Valahogy kevésbé nyomasztanak a mindennapi gondok, mint korábban. Régen volt bennem ilyen várakozás a jövőt illetően. Nem tudom hol vesztettem el a fonalat. Illetve az még csak csak megvan, de hogy miért nem sikerült eddig felvenni, azt nem értettem. Sokszor hallottam, hogy a gyász ilyen, hogy egyik nap egyszer csak úgy kelsz, hogy vége, hogy nincs többé és új dolgok kezdődnek. Két sötét év van mögöttem.

Három éve növesztem a hajam. Mindig elvarázsolt a hosszú kibontott haj, mindegy hogy nő vagy férfi volt a viselője. Sosem bontom ki a hajam, mindig össze van fogva, vagy sapka alatt van... Szépen csendben elérte a hátam közepét. Ma valamiért nem fogtam össze. Felszabadító érzés, mintha nem is az enyém lenne. Lehet, hogy ez egy mélyen megbúvó ígéret volt eddig. Nem mertem élni a lehetőségeimmel, árnyként nagyon óvatosan éltem.

Ma a munkatársammal kitöltöttünk egy kérdőívet. Egy designer oldal a szárnyai alá vesz és ehhez egy bemutatkozást vártak tőlünk, kérdések alapján. Voltak mindennapi kérdések, amit vicceskedve próbáltam megválaszolni, de sokszor nagyon kellett törnöm a fejemet, hogy mi lehet bennem az érdekes. Közben döbbentem rá, hogy mennyire hagyom elfolyni a napjaimat. Mindig ugyanaz a biztonságos rutin. RUTIN, te jó ég, mindtha nem is magamat hallanám. A tizenöt éves magam, ha most szembetalálkoznánk durván lehordana. Maga voltam a rutin ellentéte. Mindig a felfedezés, a tréfa, a megszokott eljárások kerülése mozgatta a fantáziám, nem a biztonság.

A munkám ma nagyon jól ment. Van egyfajta biztoshogyjóleszérzemhogyígykellennie érzésem, ha valamit jól csinálok. Ilyenkor úgy érzem falakat át tudnék törni, olyan erő száll meg, olyan tiszta kapcsolat valamivel, amit meg kell csináljak, amit kapok, hogy létrejöjjön általam. Na, ezt sem éreztem évek óta, mindig elbizonytalanodtam. Emiatt belassultam az utóbbi időben. A munkatársam már nem is emlékszik arra, hogy valaha gyorsan dolgoztam volna...

Itt van, érzem, tudom. Érzem a reményt. Azt hittem örökre elveszett, hogy a túlélés a valódi élet, amit így vagy úgy leplezni próbálunk. Hihetetlen, hogy tudtam enélkül élni.

Már csak egy kívánságom van, hogy jusson belőle Gergőnek is. Száműzzük el együtt a sötétség napjait! Nem fogom össze a hajam, kapjon csak bele a szabadság szele!

Évforduló 3.0

Igen, megint eltelt egy év :) Egy hete ünnepeltük Gergővel a harmadik évfordulónkat. Nem mondom, hogy kevesebb dolog történt, mint tavaly. Nemrég kifejtettem, hogy mik történtek velünk, egy hét csúszással egybeesik a naptári év és a mi időszámításunk...

Idén minden megváltozott. Idén minden összeomlott. Idén minden újraépült. Idén kiderült, hogy még mindig a legfontosabbak vagyunk egymásnak. Idén is megmaradtunk mi! Idén sem vagyok egyedül, idén is van kihez bújnom, van kivel elmenekülnünk, idén is van aki mindig segít ha nekem már nem megy valami, idén is van, akit mindig jó látni, idén is van aki nem nevet ki, van aki csüng a szavaimon, van kivel osztozni, idén is van akinek leshetem a kedvét, van akit megnevettethetek.

Spórolunk mostanság, de úgy döntöttem, hogy mi együtt most megérdemlünk egy kis lazítást az idei év fáradalmai után. Elmentünk a Wasabiba all you can eat japán dőzsölésre. Nagyon vicces volt. Előszőr jártunk ilyen helyen. Az elején próbáltuk visszafogni magunkat. Egy-két falatos „fogásokat” lehet leemelni egy futószalagról, bármennyit. Az üres tányérokat néha elviszi a pincér. Cikinek éreztük, hogy mindig hatalmas halmokban gyűltek a tányérjaink. Folyton ugrattuk egymást, felröhögtünk... Mellettünk párok andalogtak a félhomályban, komolyan vették a helyet, mi meg hülyéskedtünk az ételeken. Attól csak még viccesebb lett, hogy vissza kellett fogni magunkat. Nem mertünk semmit sem a tányérokon hagyni, mert az furán vette volna ki magát, ha a tányérkupacainkon kajakupacok is maranak és a picér 5 percenként félig megevett menüket hord el az asztalunkról... Ha valami egyikőnknek sem ízlett, akkor győzködtük egymást, hogy milyen jó, vagy egész más ételekhez hasonlítgattuk :)

Volt valami ízetlen darabos pépes desszert, amit egyikőnk sem bírt megenni, már egyébként is megteltünk, válogatósabbra ettük magunkat. Kijelentettem, hogy ezt biztosan az egyik kedves vendég pakolta vissza a tányérjára és újra a futószalagra, mert úgy néz ki. Közben nem értettem, hogy Gergő mért vág kétségbeesett fejet és próbál elfojtva röhögni. Kiderült, hogy egy méterre mögöttem állt a pincér... Mikor elment, nagyon röhögtünk :D

Egy idő után kerültem a zsírosabb fogásokat, aztán már úgy voltam vele, hogy már mindegy és összevissza ettem mindent, végül már csak a gyümölcsök csúsztak. Előtte egy héttel volt több napos gyomorrontásom, nemrég álltam le a diétával. A gyomrom még össze volt szűkülve, úgyhogy hamarabb elfáradtam, mint Gergő. Az utolsó egy órában, már én válogattam neki, hogy miket kell még helyettem is megóstolnia. Megbeszéltük, hogy addig nem indulunk, amíg már egy falattal se megy le több a torkunkon. Végül majdem három óra folytonos zabálás után Gergő is kidőlt...

Kihagytuk a sétát a helyeken, ahol annó az éjszakát töltöttük, mikor összejöttünk. Alig bírtunk mozogni, de nagyon vicces volt. Itthon is csak fetrengtünk egymás mellett és a kajákról beszéltünk összebújva :)

Hát ilyen volt az idei ünneplés :D

2012

Így 2013-at megkezdve elgondolkoztam az elmúlt egy évemen...

Nyers év volt számomra. Több minden történt velem, mint korábban. Nagy változásokon mentem keresztül, leginkább belső változásokon. Idén sokat értem, sokmindent kinőttem.

Tavaly ilyenkor bizakodva tekintettem magam elé. Semmi mást nem akartam, csak kijönni a gödörből. Fél évvel a diploma után még mindig nem bírtam összekapni magam lelkileg, hogy munkát keressek, de két volt csoporttársammal, barátommal cégalapítást fontolgattunk. Végre hajtott valami, nem csak magamért csináltam. Be akartuk bizonyítani, hogy nem kell beállni a sorba, hogy nem kell multinál güriznünk, reklámmal foglalkoznunk. Gergővel szemben türelmes voltam. Sok volt bennem a feszültség a nyári, őszi zűrök óta, de úgy éreztem, hogy az együttélés következménye, hogy nem maradnak majd titkok. Nem voltam jól, de jobban mint előtte. A változásnak örültem, ez hajtott.

Az év első pár hónapjában sok volt a szervezés. Munkakeresés. Kudarc. Ketten maradtunk a munkatársammal, immár támogatás nélkül. Ha összenéztünk, tudtuk, hogy ezt akarjuk csinálni, de nem tudtuk, hogyan. Én jobban féltem, mint ő, pedig ő szokott. Aztán varázsütésre megoldódtak a dolgok - átmenetileg - beszállt a bátyám. A sokéves munkatapasztalata, kapcsolatai, ötletei révén el tudtunk indulni, nem kellett úgy félnünk, hogy elrontjuk. Újra bizakodtam. Közelebb kerültem a családomhoz is. Anyukám végig bízott bennem, nem korholt, nem sürgetett.

Gergővel őrjítően nem volt semmi. Hagytam, mert a diplomájára készült. A feszültség csak nőtt, kezdtem bepánikolni, hogy túlnő rajtunk. Nem ismertem rá a kapcsolatunkra, nem ismertem rá Gergőre. Elmúlt az időszak, mikor egyenlőek voltunk a kapcsolatban. Fájt. Nem értettem a külső dolgok, hogyan férkőznek kettőnk közé, ha korábban mindent ki tudtunk zárni. Vissza akartam csinálni a költözést. Egyre csalódottabb voltam.

A nyárra megváltást vártam. Nem jött... A cégben mindenki hisztizett, nehezen találtuk a közös hangot, de folytattuk. Átvertek, kihasználtak, mi kűzdöttünk, dolgoztunk. Felépítettük az irodánkat, beköltöztünk. Végre új ingerek értek. A közösségben, ahol a stúdiónk van, sok új emberrel találkoztunk. Felvettem a kapcsolatot gimis barátaimmal. Commingoutoltam nekik is. Újra olyan lett velük a viszonyom, mint régen. Visszamentünk az egyikükkel a gimibe tábort tartani gyerekeknek. Jó volt újra ott lenni. Éreztük, hogy mi már felnőttünk, szembesültünk vele mennyi minden változott. Lehívtak egy nyaralásra. Megint régi-új ismerősök. Van életem újra életérzés. Emberek, emberek, emberek...

Közben Gergő sehol. Kiakadtam. Felborította a terveinket, felborított mindent. Hidegen hagyta, hogy ez fáj. A kérdésekre nem válaszolt. Fájt. Üvöltöttem. Fájt. Cserbenhagyott. Fájt. Tomboltam. Fájt. Elmeséltem barátoknak. Mindenki védett, segített. Csak Gergő nem értett. Egyedül éreztem magam, kicsinek, tehetetlennek. Fájt.

Ősszel beindult a cég, félállást is vállaltam mellé. Közben beköltözött hozzánk egy jó barátom, egy lány. Sokat melóztam, megint új emberek, új kihívások jöttek. Úgy éreztem végre fontos vagyok, végre keres a sors. Mégsem epizódszerepre szántak csak, amibe már elkezdtem beletörődni.

Ami munkafronton pozitívba fordult, Gergővel szemben mégjobban nyomasztott. Sarkamra álltam. Nem bírtam tovább várni, úgy éreztem elárul minket. Szakítottam. Megnyugodtam, aztán minden mégjobban összekuszálódott. Dolgoztam, nem kerülhettem padlóra, de csúsztam másztam. Fájt. Máris hiányzott. Vártam, hogy újra belépjen,de úgy mint rég. Elrontotta. Soha már. Aztán kiüresedtem. Nem hajtott semmi, nem voltam senki egyedül. A többiek tanácsaitól már hányingerem volt. Nem értette senki. Csak mi. Találkoztunk. Mint rég. Két srác, akik egész este kötetlenül beszélgetnek nem akármilyen lelki mélységekben. Igen ez Ő. Semmi más nem érdekelt. Mint rég.

Télen a főiskolai barátok eltávolodtak. Mindenkinek valamiből elege lett. Elkezdtek irigykedni, szivatni, eltűnni... Nagyon jó csapat voltunk együtt, de most mindenki máshova tart. Mindenki csak mondja a magáét, de nem tesz semmit. A munkatársammal is feszültségek alakultak ki köztünk, mert a másik munkahely miatt keveset vagyok bent. Megbeszéltük, de ott lebegett felettünk. A lakótárs zavarni kezdett, Gergővel nem tudtunk magunk lenni. Én komolyodni szerettem volna, ők mindig lazulni. Nem tudtuk rendesen összeegyeztetni az életritmusunkat. A lakás kosztenger lett, a kutya is nehezen viselte az összevisszaságot. Senki se akarta, hogy rámenjen erre a barátságunk. Kiköltözött végül, de nem haraggal. Meló, meló, meló. Vártam az ünnepeket, a pihenést.

Gergővel kimentünk pár napra Hollandiába. Mézeshetek hangulat. Azóta is minden oké. Újra egyensúly van köztünk.

A másodállásnak vége, év végéig szólt a megállapodás. Végre csak a céggel foglakozhatok. Munkaidőben. Zűrösnek induló nyugodt karácsony. Coughsurferek, vicces év vége. Beteg év eleje...

Sok újat tanultam. Főleg türelmesnek maradni, a felesleges kattogást kiiktatni. Belátom, hogy felnőttként kell viselkedjek, mert olyan életszakaszban vagyok, ami fokozott komolyságot követel. Sok dologba vágtam bele az utóbbi időszakban, amihez nincs tapasztalatom. Kimerítő rálelni a megfelelő módszerekre, kialakítani egy rendszert. Kicsit átestem a ló túloldalára. Munka és alvás tette ki a napjaimat, szórakozásra, barátokra nem sok időt szántam. Meg kellett tanulnom az egyensúlyt, mikor engedhetem el magam és mikor nem. Eddig ez ösztönös volt, de idén az ösztöneim kudarcot vallottak. Persze eddig adott volt egy keret, hogy mit hogyan csináljak. Főiskola, otthoni rendszer, amibe beleszülettem stb. Most, hogy a saját kezembe vettem az életemet, mindent fel kell építenem. Terveznem kell. Néha tervezetlenséget tervezek be, ezzel fenttartva az egyensúlyt. Inkább cselekszem, mint kattogok. Ez régen is mindig bejött, nemtudom miért felejtettem el. Haladok, biztosan előre. Ezt mindig észre kell vegyem, ha épp úgy érzem, hogy minden szar. Pedig nem. Megtanultam újra komplexebben hozzáállni a dolgokhoz. A következő lecke a felszabadultság ki és bekapcsolása lesz. Az egyensúly fenttartásának legjobb eszköze. A kapcsolatokról is sok minden tanultam. A kapcsolat nem csak egy pillanatnyi állapot számomra már. Felelősség. Magadért és a másikért is. Főleg érte, neki pedig főleg értem. Nagyon nehéz szembesülni az ideálok összeomlásával, de remek dolog új arcáról megismerni a másikat. Gyengének lenni a másik mellett, megosztani a hibákat is. Vinni egymás terhét. Kevésbé fáj mindenkinek. Változunk, új lehetőségek jönnek. Valami elmúlik, de jön helyette más. Nyitottnak kell maradni a másikra. Meg kell keresni a kaput, ahol bejuthatunk és megérthetjük mi zajlik a másikban. Van kulcs mindig. És ez csak kettőnkről szól, nem valamelyikünkről. Ez a mi kettőnk örök játéka, felfedezni egymást. Újra és újra. Erről szól. Még ezek is mi vagyunk.

Remélem nem voltam túl ködös. Ennyit az évemről. Tervek pedig vannak, idő is. Már csak össze kell egyeztetni őket!

Couchsurferek nálunk, alkoholmentes szilveszter...

A két ünnep között nem dolgozunk, ez volt a terv. Amíg Gergő szüleinél karácsonyoztunk két coachsurfer is bejelentkezett hozzánk. Úgy voltam vele, hogy ezt az időszakot kikapcsolódásra, a megszokottból való kilépésre szánnám egyébként is, akkor miért ne haverkodjunk laza külföldiekkel :) Gergőnek is tetszett az ötlet, úgyhogy 28.-a óta itt van velünk Max, a francia srác. Nagyon nehezen oldódik. Többször találkozott a barátainkkal, de nem sokat szólalt meg. Ha kérdeztük válaszolt, de általában csak igennel vagy nemmel :/ Ha itthon vagyunk ő is itt van, egyedül nem megy sehova. Gergő mutatta meg neki a várost, állítólag akkor kicsit oldottabb volt, de reggel és este, mikor én találkoztam vele, szinte meg sem szólalt. Velünk reggelizik, vacsorázik, napközben nem eszik, kicsit furcsa... Úgy vagyunk vele, hogy amit ketten ennénk elég hármónknak is, de azért fura, hogy ezt természetesnek veszi, közben meg nagyon távolságtartó. Volt hogy korábban kelt fel, mint mi és bereggelizett a készleteinkből... Na mindegy, más kultúra. Közben két napot mégis dolgoznom kellett, úgyhogy sokat nem is találkoztam Maxxal.

Másodikára este úgy volt, hogy jön egy bolgár srác és aznap négyen leszünk, mert az a francia utolsó estéje is nálunk. Aztán olyan verzió is volt, hogy 5 haverjával jött volna 31.-én, de azt nem tudtuk bevállalni. Végül egy napra jön egy haverjával.

Közben én lebetegedtem, úgyhogy itthon fekszem, amíg Gergőék mászkálnak. Holnap hazamegyek, hogy elférjenek a bolgárék és hogy nyugodtan tudjak pihenni. Sajnálom, hogy így alakult, jófejnek tűnik a két srác, szívesen megismertem volna őket. Az is hülyén jött ki, hogy most szegény Gergőnek kell egy csapat külföldit szórakoztatnia. Mondjuk élvezi, csak néha akad ki a franciától, mikor mindenhova magával viszi és a magyar történelemről és az épültekről kérdezgeti :) Meg estére mindig nagyon fáradt, hogy egész nap angolul beszél. Legalább gyakorol a nyelvvizsgájára, tavasszal le kell tennie a szóbelit.

Szilveszterre tizenketten lettünk a lakásban. Én egész nap felváltva hánytam és a vécén ültem, estére belázasodtam, de nem akartam lemondani a bulit nálunk. A többiek az utolsó pillanatban nehezen mentek volna máshova, meg egyébként is örültem, hogy ennyien elfogadták a meghívásunkat. Éjjfélig itt voltak, utána nélkülem mentek tovább. Én főleg a babzsákon fetrengtem, nem ettem-ittam semmit, minden energiám arra ment el, hogy tartsam magam. Így nem beszélgettem sokat a többiekkel. Zavart, hogy nem tudtam házigazdáskodni, pedig nagyon szeretek. Utólag nem volt olyan rossz, de egész máshogy terveztem :P 12 éves korom óta ez volt az első alkalom, hogy nem ittam egy korty alkoholt se, 3 éves korom óta, hogy még gyerekpezsgőt se :D Az biztos, hogy sokáig emlékezni fogok rá! A lényeg, hogy zajlik az élet!

A munkát legközelbb holnapután tudom elkezdeni, holnap még pihennem kell. Fogalmam sincs mivel töltöm a holnapot, rég volt ilyen, de legalább rápihenek a hajtásra.

BÚÉK nektek!

Együtt-külön-együtt Karácsony

Boldog Karácsonyt kívánok neked, aki épp olvasol!

A karácsonyaim megfakultak az utóbbi időben, úgy néz ki, hogy végre most lett számomra újra igazi az ünnep. Gyerekkoromban a nagyobb tesóim jöttek hozzánk a párjaikkal 24.-e délelőtt. Másnap szüleimmel, hugommal mentünk az egyik, harmadnap a másik nagyszüleimhez. Ott unokatesókkal, nagynénikkel, nagybácsikkal, mindenkivel találkoztunk. Mióta nem élnek a nagyszüleim, a nővérem kiköltözött külföldre, már nem az igazi a karácsonyi hangulat. Két éve apám haldoklott, pont kórházba került karácsonyra, azóta már ő is hiányzik a fa mellől. Bátyámék kislányai ugyan bővítették az erősen fogyó csapatot, de így is hiányérzetem szokott lenni. Tavaly a karácsonyi ebédet leszámítva egyedül voltam a lakásban.

Idén úgy tűnt, hogy minden megváltozik. Gergővel jobban megismertek, elfogadtak minket egymás szülei, ebben az elmúlt évben. Gergő több családi eseményünkre is hivatalos volt, a bátyámék is megismerték stb. November elején megbeszéltük, hogy idén együtt töltjük a karácsonyt. Nálunk ebéd, náluk vacsora szokott lenni 24.-én, így adta magát a szervezés. Délután utaztunk volna tovább Gergő vidéki szüleihez, hogy pár napot ott töltsünk.

Örültem, hogy végre megint igazi karácsonyom lehet. Készültem, vártam, mint kiskoromban. A munkaszünet miatt is már hónapok óta erre ácsingóztam. Aztán jött a zűrzavar... Gergő nem szervezte le otthon időben a teveinket, a szülei csak 25.-ére vártak. Engem, őt egy nappal előbb. Így hát mégis szét kellett szakadnunk. Megértem, hogy olyan rokonok mentek hozzájuk szenteste, akik nem tudnak kettőnkről. Az volt a rossz, hogy direkt ezért beszéltük meg jóelőre. Gergő azt mondta, hogy csak ők, a szűk család lesznek otthon, mehetek nyugodtan. Hiába nyúztam, nem beszélte meg otthon, hogy engem is vinne. Ez lett a vége. Közben kiderült, hogy a barátaim 26.-ára karácsonyi bulit szerveznek. Kiakadtam, közöltem Gergővel, hogy akkor nem is megyek, nem fogom a karácsonyt egyedül a volánbuszon tölteni. Aztán pár napja kiderült, hogy 2-kor indul haza a busz, amire jegyet foglalt 24.-ére. Ebédre hívott anyukám, amit hetekkel ezelőtt lefixáltunk. Mondtam neki, hogy akkor oda se jöjjön. Elegem van abból, hogy a családom csak a zűrt látja körülöttem. Nem igaz, hogy a pár alkalmat, mikor találkozunk, nem lehet normálisan együtt tölteni. Mindig az utolsó pillanatban Gergő miatt borul az egész. Aztán úgy döntöttem, hogy ez fordítva nem így lesz. Nem akarom, hogy a szülei azt gondolják, hogy bajom van velük, ezért nem megyek mégsem le hozzájuk. Lemondtam a bulit, leszerveztem az odautamat kocsival Gergőékhez. 23.-a estére megszerveztem egy kettesben előkarácsonyozást.

A 23.-a jól sikerült. Reggel megjött a fa biciklisfutárral. Napközben vásárolgattunk, ami még hiányzott az ajándékok közül azt beszereztük. Vettünk égőket, szaloncukrot a fára. Találtam világító csipeszeket, úgyhogy azzal tettük fel a szaloncukrot. Az Ikeában vettünk egy két dolgot a konyhába, bevásároltunk a vacsorához, kávéztunk, átverekedtük magunkat az Árkádos Oláh Gergő koncerten, ajándékokat csomagoltunk... Gyümölcsökkel töltött pisztrángot csináltam, kagylós galuskával és almásrétest ;) Minden finom kett. Gyertyafényes vacsora után odaadtuk egymásnak az ajándékainkat az első közös karácsonyfa alatt. Új tokot kaptam a gépemhez, amit ő csinált kézzel :) Gergő nagyon örült a szemüvegének, bár még csak egy kupon a leendő szemüvegéhez. Megbeszéltük, hogy így az ajándékom mindig vele lesz :D

A 24.-e zűrösre sikeredett. Kitaláltuk, hogy koradélelőtt megyünk át anyumékhoz, és akkor legalább nem csak egy fél ebédnyi ideje van ott Gergőnek. Hazavittük a kutyát, hogy ne legyen egyedül, amíg vidéken vagyunk. Gergő hozta az utazótáskáit, én a kutyát és az ajándékokat. Taxit akartam hívni, hogy normálisan hazajussunk ennyi cuccal, de Gergő nem engedte, mondván hogy sokba fog kerülni. Nekivágtunk bkv-val, kerülőúton, mert a kutya nagyon fél a metrón. Csomót vártunk a járművekre, csupa sárosak lettünk a kutyától, egy idegbaj volt így hazajutni. Majdnem dél volt, mire odaértünk. Anyum előrehozta az ebédet, gyorsan ajándékoztunk, aztán Gergő el is indult. Kiderült, hogy estére anyum meghívta a fickóját, így haza kellett jönnöm a lakásba. Amúgy a délután jó volt. Sokat beszélgettünk, nevettünk anyuval. Megmutattam a hollandiai képeket, boroztunk, amíg megjött a barátja. Bemutatott minket egymásnak. Szimpi volt a kezdeti megdöbbenés után - hasonlít apámra, csak öregebbnek néz ki... - de nem sokat beszélgettünk, mert hamar jött a taxim. ( Nem úsztam meg... )

Este fura volt itthon egyedül, úgyhogy korán lefeküdtem aludni. Most fogok előszőr telekocsival utazni. Pár hete regisztráltam, a visszautunk 28.-ára már napok óta le van zsírozva, de tegnap odafuvart is találtam Gergőékhez. Délre már ott is leszek.

Ha nem is zökkenőmentesen, de végül mégis VAN IGAZI KARÁCSONYOM! :)

Remélem nektek is jól telik! Mégegyszer boldog karácsonyt!

Hello Hollandia!

Előzmények, Budapest

Elbénáztam a dátumot Coughsurfing-en és véletlenül egy hónappal későbbre tettem az időpontokat... Sok embernek írtam, hogy mennénk szívesen, páran válaszoltak, hogy talán tudnak fogadni. Egy héttel a kiutazás előtt lett egy biztos igenünk. Egy házaspár pár hónapos gyerekkel. Azt írták, hogy előszőr próbálnék a CS-et és családokat fogadnának be pár napra, most épp ránk gondoltak. Azt hiszem nem kell magyaráznom, hogy ez miért furcsa, de ez nem Magyarország... Sajnos a tényleges időpont nem volt jó nekik.

SOS írtam még egy csomó embernek, végül egyikük válaszolt. Annyit írt, hogy tud minket fogadni. Később megkérdezte, hogy mikor érkezünk és elküldte a telefonszámát. Próbáltam haverkodni vele, hátha kicsit szeretne többet tudni azokról akiket beenged napokra az otthonába, de csak ennyit írt...

A bonyodalmakat már leírtam korábban.

Péntek este, Eindhoven

Leszálltunk a gépről. Írtam a holland srácnak, hogy megérkeztünk. Annyit válaszolt, hogy wellcome és egy szó meg egy kód... Nem tudtam, hogy mi lehet az, rágugliztam. Kiderült, hogy a címe, csak egybeírják az utcaneveket... Mielőtt odamentünk, mászkáltunk a városban kicsit. Bebuszoztunk a reptérről. Néztem a telefonomon, hogy meddig közelít a busz az elméleti szállásunk felé, mikor elkezdett távolodni, leszálltunk. A belvárosban találtuk magunkat. Kicsit Váci utca feeling volt, csak sokkal bohémabb, kevésbé puccos, szellősebb, vidámabb, átláthatóbb...

az egész kicsit emlékeztetett egy Tim Burton film díszletre

hamburger automata

 design kukabolt

design bolt

bájos horror 

 pub, ahol sokan voltak, még kint is ültek

 design bolt...

 ez is valami beülős hely

 pub

rengeteg a bicikli, sokan színesre festik, ez már csak azért is praktikus,
mert így hamar megtaláli a több száz egy kupacban parkoló bringa között...

10 körül beállítottunk a tulajhoz. Kicsit para volt elsőre. Félhomály, koponya és csonkolt kéz az asztalon, mellette egy katonai tőr... A srác mondta, hogy most kelt, leültetett minket, sört bontott nekünk. Még a beszélgetés elején kiderült, hogy ő is meleg. Mesélte, hogy sok vendéget fogadott már a nagyvilágból, de meleg pár még nem járt nála. Álítólag nem jellemző, hogy fiúk együtt regisztrálnak az oldalra, főleg nem keletről, ahogy ő mondta... Mi csak mosolyogtunk és elütöttük azzal, hogy szerencsénk van a környezetünkkel, illetve így tartottuk korrektnek. Ha már kikapcsolódni megyünk valahova, akkor nem akarjuk megjátszani magunkat - amúgy sem szoktuk - és akkor olyan helyre megyünk, ahol nem kell titkolóznunk, tehát nyugodtan lehettünk őszinték. Mondta, hogy hát jó, akkor most az övéi vagyunk pár napig. Ez kicsit rémisztő volt, de szerencsére csak poénnak szánta, ahogy később bebizonyosodott. Beszélgetünk mindenféléről. Családról, munkáról, művészetről, barátokról, melegekről. Azt mondta, hogy neki nincsenek lány barátai, csak a fiúk társaságát keresi. Ez nekem furcsa volt, de nem mentünk jobban bele a témába. Mondta azt is, hogy elég társaságkerülő - ilyenek ezek a társoságkerülő hollandok, idegenekkel beszélgetnek a nappalijukban a társaságkerülésről... - pár közeli barátja van, egyébként nincs sok ismerőse. Szimpi volt összességében, de Gergőt leszámítva mindenki nehezen megnyíló típus és ezen a sör sem segített egy idő után, úgyhogy pár beszélgetés alatt nem lettünk vele barátok. Bár ki tudja, még nem küldtük el neki az ajándékunkat., majd karácsonyra :)

Szombat, Eindhoven

Másnap bevásároltunk mindenféle kaját és nyakunkba vettük a várost. A szállásadónktól kaptunk kulcsot a lakáshoz, így nem kellett egymáshoz alkalmazkodnunk napközben. Csak úgy mentünk, amerre a lábunk vitt. Pár helyet bejelöltem magamnak térképen a telefonomba, hogy majd, ha valamelyikhez közel kóválygunk, akkor megnézzük. Eljutottunk a kertvárosba. Minden nagyon rendezett, továbbra is Tim Burton fimbe illő.

külvárosi kacsa

 kávézó, zárva volt, pedig tetszett

este bementünk a Van Abbe Múzeumba, egy ételekről szóló kiállítást láttunk,
izgalmas volt, jól jött volna annó a diplomamunkámhoz :)

Később visszamentünk a láakásra. Kiderült, hogy Amsterdam csak kicsit több mint egy órára van. Utána néztem a neten, hogy mennyibe kerülne. Úgy voltunk vele, hogy ha már itt vagyunk, menjünk el oda is :) A szállásadónk korán elment aludni, aznap nem is beszélgettünk.

 Vasárnap, Amsterdam

A vonatozás rendben volt, minden a sínen ment...

ajánlom mellé meghallgatni ezt!

Kb. öt perc után elkezdett szakadni az eső, ahogy leszálltunk a vonatról. Előszőr bemenekültünk egy szuvenír boltba. Meg is vettük a legolcsóbb Amsterdam feliratos esernyőt. 2 percig bírta, aztán jött a jégeső. Ekkor egy coffee shop-ba menekültünk. Két teát kértünk - csak - és megszáritkoztunk. Durva volt a szag, füst kombó. Füstöt már semmilyet nem látni itthon, hamar elszoktunk tőle a dohányzás tilalom bevezetése óta. Kinéztünk egy modern művészeti múzeumot, hogy ott biztosan órákat el tudunk tölteni hasznosan fedett helyen, addig hátha jobb idő lesz. Míg odanavigáltunk egyfolytában zuhogott. Egy idő után már nem érdekelt minket, mászkáltunk ide-oda, fényképeztünk, megnéztük a kis utcákat is...

 ez volt az első dolog, ami Amsterdamban fogadott...

 kicsit posztapokaliptikus volt az időjárás

 még így is nagyon tetszettek az épületek

 nem ritka az ilyen palota sem, de azért általában ízlésesebbek a házak

 minden színes, de nem csiricsáré, mintha direkt kikeverték volna a palettát,
úgy hogy bárhogy egymásmellé téve is harmonikus legyen az összkép - biztos így történt

főleg itt harmonikusak a színek...

 a legkisebb házakon is hatalmasak az ablakok

Van Gogh füle és közös kép rólunk :) 

 Stedelijk Múzeum kívülről, egy kád alakú,
de a felújítások miatt nem tudtuk messziről lefotózni

vetítés alatt összebújó pár a múzeumban, nem tudtam jobb képet csinálni, mert mindeki
engem nézett a fókuszlámpa fénye miatt, pedig nagyon szépek voltak a fények... 

kilátás a múzeumból 

valóságban még ennél is élénkebb színű kép

mire kijöttünk a múzeumból, kisütött a nap 

és el is kezdett lemenni 

 kerestünk egy parkot, ahol megkajálhatunk

találtunk is :) 

Közben rengeteget sétáltunk. Finomakat ettünk. Kézen fogva mentünk mindehova, kihasználva, hogy ott lehet. Fülig ért a szánk :) Többen, akik jöttek szemben ránkmosolyogtak. A reptéren nehéz volt elengedni egymás kezét. Azóta is néha reflexből nyúlnék Gergő után az utcán, de aztán gyorsan leállítom magam :/ Rengeteg házon hatalmasak az ablakok, sokszor még a függöny sincs behúzva a földszinten sem. Így láttunk be egy baba konyhának berendezett gyerekszobát. Benne két kisfiú játszott, épp valamit főztek. Nagyon vicces volt és egyben szokatlan látvány is. Azon röhögtünk, hogy közös oviban biztos mi is palacsintasütősdit játszottunk volna Gergővel :D Aztán lement a nap és a borús idő már nem számított, a város kivirult.

ez én vagyok az egyik legnagyobb csatorna partján 

 sajnáltam, hogy nem volt nálam állvány... sok hajólakást láttunk a vizen

 Gergő a hídon...

Későn értünk haza, még órákig sétáltunk, beültünk sörözni egy régi Amsterdami pubba. A tulajnál ott volt két barátja. Leültettek dumálni. Megkóstolták az Unicumot amit vittünk, ízlett nekik. Nagyon fáradtak voltunk, úgyhogy csak ritkán szóltunk bele a beszélgetésbe, de így is jó volt. Sokat nevettünk. Mindhárman szingli meleg srácok voltak, kicsit irigykedtek is ránk, hogy mi itt együtt nyaraunk. Az egyikük Boszniából jött cserediák, ő egész sok mindent tudott Magyarországról. A másik két srác bevallotta, hogy annyi az össz infójuk, hogy keletebbre vagyunk Németországnál. Sokáig fent voltunk, beszélgettünk.

Reggel már nem találkoztunk szállásadónkkal, azt mondta, hogy csak dobjuk be a kulcsot a postaládába, ha elmentünk. Így is volt. Kajáltunk, elmentünk egy print shop-ba kinyomtatni a repjegyeket, vettünk ebédet, hogy elköltsük a maradék eurónkat, és kimentünk a reptérre. Ott megebédeltünk. Olyan finom volt és annyi minden, hogy majdnem le is késtük a repülőt a nagy dőzsölésben :) Végül elértük - sajnos... - és már itthon is vagyunk.

utolsó reggel a holland lakásunkban...

Szép volt, jó volt, nyugis volt, visszamegyünk :) A legélhetőbb ország, ahol eddig jártam. Kedvesek az emberek, nem érezni a nagy rohanást még tömegben sem. Szépek a helyek, de nem giccsesek. Látszik, hogy nem csak kirakatba készültek, hanem az életőség is fontos szempont. Sok a természetes burkolat, szín, ember... Nincs érezhető kirekesztés, diszkrimináció, viszont azt a nemtörődömséget sem éreztem, ami mondjuk Párizsban ezzel társul. Mindenhol kedvesek voltak velünk, segítőkészek, türelmesek, de mégis minden gyorsan és flottul zajlott. A múzeumban, ahol nem működött a kártyás fizetés, nem mondták a magukét, hanem kedvesen elmondták hogy hol tudunk pénzt felevenni. Utána, mint régi ismerősöket üdvözöltek, mikor visszamentünk. Amszterdamban is a nagy modern művészeti múzeumban, ahol sok volt az ember, gyorsan bejutottunk, kb. 2 perc alatt. Mindenhol tudtuk, hogy merre kell menni, minden jól szervezett volt. A boltok ízlésesen vannak berendezve, sokmindenből van kint kóstoló, le lehet ülni kávézni :) Vannak elérhető áron jó minőségű élelmiszerek, azt néztük, hogy sok minden itthon drágább ugyanolyan azonos minőségben... Abszolút vonzó hely, csak ajánlani tudom!

Majdnem nem, de végül fantasztikus utazásunk

Hónapokkal ezelőtt vettem két jegyet Eindhovenbe, Hollandiába. Gergőnek és nekem. Azóta sok minden történt. Többekközt összekuszálódtak a pénzügyeim, spórolós időszak következett. Sokáig azt gondoltam, hogy mégsem fogunk tudni elmenni az útra. Az utolsó pillanatban végül a pénz nem lett akadály. Lett viszont más... A kiút előtti este, mikor onlájncsekkinelni akartam, kiderült, hogy nyáron lejárt a személyim... A másnap első felét horrorként éltem meg. Infók a netről, légitársaság honlapja 404 error, ügyfélszolgálatosok nem veszik fel a telefont, nem megbízható fórumos infók, okmányiroda honlapja egy káosz, nyitás előtt sor az okmányirodában, elküldenek, központi okmányiroda, 15 perces sor csak a sorszámhoz, több órás várakozás, már csak 1,5 óra gépindulásig, hazarohanás, SOS taxi, onlájncsekkin hiánya miatt horror ráfizetés. Végül fent a gépen, már semmi nem állíthat meg!!! Olyan volt, mint egy harc az idővel, a bürokráciával, a furcsán működő rendszerekkel, az utálatos és kiégett emberekkel. Mindezt azért, hogy végre mindent magunk mögött hagyhassunk Gergővel, pár napig úgy mászkáljunk éjjel-nappal, mint régen, mikor még felelőtlenül kivonulhattunk a szokásos életünkből együtt átvirrasztott éjszakákra. Úgy éreztem mindent meg kell tennem, hogy kijussunk. Annyi mindenbe nyugodtam bele mostanában kettőnkkel kapcsolatban. Újra látni akartam az arcán a gyermeki rácsodálkozást, az őszinte kalandvágyat a szemében, a tejbetök vigyort, mikor ismeretlen helyeken járunk, mikor megnevettetem, mikor vicces emberekkel találkozunk. Erre koncentráltam, amíg úgy tűnt, hogy nem lesz kész időben a személyim. Annyi mindenbe buktam bele mostanában, annyi kompromisszumot kötöttem, ezt nem lehetett hagyni. Egy hajszálon múlott, de sikerült!

Hihetetlenül jó volt! Olyan, mintha heteket töltöttünk volna ott, annyi élmény ért minket. Minden volt, amire vágytam, kint minden felhőtlen volt és új. Napokig eszembe se jutott, hogy honnan jöttem és mi vár rám otthon. Ilyet már nagyon rég éreztem, akkor is Gergővel :)

Írok majd egy részletesebb beszámolót is, képekkel, sztorikkal, ha az időm engedi! Van még egy majdnem befejezett poszt, azzal is lassan végzek...

Sűrű hetek

Egy filmben izgalmasnak találnám azt a részt, amit most megélek. A valóságban már nagyon szeretnék túllenni rajta. Az tény, hogy valószínüleg sokáig emlékezni fogok erre az időszakra és erőt fog adni, hogy túl tudtunk jutni rajta. A helyzet az, hogy egyre nagyobb káosszá lesz körülöttem a bizonytalanság...

Az előző bejegyzésem után akartam írni egy másikat, arról hogy hazaköltözöm Gergőstől anyukámhoz és a hugomhoz. Végiggondoltam a helyzetet, ez tűnt a legésszerűbb megoldásnak. Nincs elég pénz jelenleg, hogy fenttartsuk az aktuális életszínvonalunkat, anyum szívesen lát, mondta is, nyugi lenne, átmenetileg sok minden megoldódna. A céget vagy be tudjuk indítanirendesen fél éven belül, vagy felvetetem magam teljes állásba a céghez, ahova most bedolgozom. Gergőnek is lassan össze kell jönnie valami állásnak. Egy évre szerettem volna otthon lenni. Érdekes posztokat tudtam volna írni arról, hogy milyen az, ha 2012-ben, Magyarországon egy meleg pár együtt él az egyikük családjával. Egy darabig biztosan nem fogok, mert maradunk. Anyummal végigbeszélve a helyzetet, rájöttem, hogy még van pár szál, amin elindulva tartósan fenttartható a jelenlegi helyzet. Nagyon sok macera lenne a költözés. Kezdve a lakásfestéstől, a bútor szét és összeszerelésekig. Maximálisan összeszervezve is legalább egy hét lenne kivitelezni. Nincs egy hetem, főleg úgy, hogy utána hulla fáradt lennék. Újabb költözésnél megint egy csomó macera lenne... Nyílván lenne sok mindennapi surlódás, még akkor is, ha mindenki szeret mindenkit és alapvetően nyitott és türelmes emberek vagyunk. De nem is ez a fő gondom ezzel a tervvel, hanem hogy visszalépes. Ezt anyukám is tudja és ezért bíztatott, hogy ne adjam fel. Illetve nem ez a jó szó, mert egy pillanatig sem gondolta, hogy belebuktam valamibe, és rávezetett, hogy ne lássam ilyen borúsan a a helyzetet.

A félállásban, ahol dolgozom, most mint külsős vagyok. Bejelentetem magam a főnökömmel és akkor a kezembe kapom a pénzemet. Alkuképes vagyok, a lényeg, hogy legyen belőle fix jövedelem. Emellett van még két terv, amit most nem írok le, de biztató a helyzet :)

Tegnap a legjobb barátom-munkatársammal veszekedtünk, hogy mi legyen a céggel. Mindkettőnknek nehéz ez a helyzet, hogy három napot máshol vagyok, nem találkozunk minden nap, sokszor a másik nélkül döntünk stb. Az lenne a jó, ha csak a céggel foglalkoznék, viszont anyagilag nagyobb kockázatot vállalnék. Nem akarom elvágni a lehetőséget, hogy teljes állásba felvegyenek, ha mi úgy döntünk fél éven belül hogy lehúzzuk a rolót. Ördögi kör... Abban állapodtunk meg, ha Gergőt felveszik valahova, akkor eljövök a félállásból és csak a cég marad.

Maradunk a lakásban. Van B terv. Nem vagyok teljesen nyugodt, de közelebb vagyok az álmaim megvalósulásához, mintha hazamentünk volna. Illetve az álmaim itt vannak körülöttem, azon kell dolgoznom, hogy fenttartható maradjon ez az állapot. Az egyik álmom itt fekszik mellettem az ágyon, a másik az ágy alatt, a harmadikban lakom, a negyedikbe megyek be dolgozni holnap reggel ;) Hozzáállás kérdése, hogy mennyire szenvedek aztól, hogy mindez sok munkába kerül.

Változások, csőd, folytatás

Tegnap borult egy csomó minden. Nem köztünk Gergővel. Apró hülyeségeket leszámítva jól megvagyunk. A pénzügyi stabilitásom borult.

Igazából soha nem is volt. Azóta nem, hogy önállóan irányítom az életemet. A két munkahely felemészt, pénzt egyenlőre alig látok. A saját vállalkozásomra nincs elég időm, nem haladnak simán a dolgok. Év végéig vannak munkáink, utána csak bizonytalanság. Közben fizetem az albérletet. Gergő nem talál munkát, nekem nem kön a pénz, az adósaim nem fizetnek, a banki ügyeim is megcsúsztak, a lakótárs kiköltözött és az ő részét is én fizetem. Ez így együtt sok...

Nem esek kétségbe, ezek eddig is benne voltak a pakliban. Vannak vészforgatókönyvek. Tegnap mindent átbeszéltünk a munkatársammal és Gergővel is. Megnyugodtam. Változások jönnek.

Előveszem a régi mondásomat: Engem a változás éltet!