Kihívás

Vissza kell szereznem egykor híres versenyszellememet!

Az utóbbi időben - az utóbbi időben túl sokat utóbbi időzök... - megalkuvóvá váltam. Illetve ez nem igaz, csak a nagy részem vált megalkuvóvá. Olyan, mint egy nagy saláta levelei. Minden ami zöld, ami élénk színű, az már találkozott a külvilággal. Formálta, hol megtépte, hol rásütött a nap és egészségesre érett, hol túlérett, a sár bepiszkolta, a rovarok megrágták. Belül viszont van egy rész, ami még sosem látott napot, sarat, bogarakat, még nincs színe, belőle még bármi lehet. Az egész olyan, mintha a belső rész védelmére épült volna a szerkezet. Belül növekszik, itt születnek a levelek. Valahogy így érzem magam én is. Érzem, hogy ami most történik velem, az a külső, az a mulandó. A belső értékek biztonságban vannak, szunnyadnak. Nagyon szeretném már újra megélni félretett bensőmet, de félek, hogy még túl törékeny.

Egy nagy szem vagyok, látok, figyelek, de tehetetlennek érzem magam. Inkább próbálom a szépet és a jót nézni, amíg újra lendületbe kerülök, hogy ne bosszantsam magam.

Magammal kell versenyeznem, magamat kell legyőznöm. Kihívásokra van szükségem. A főiskola alatt nem ismertem lehetetlent, napról napra legyőztem magam és rohantam felfele a lépcsőfokokon.

Utálom a béklyóimat. Talán minden apám miatt van. Miatta kezdtem el hajtani, neki akartam odacsapni, hogy lássa hogy oda való vagyok, ahova menni akarok. Hogy nem buta rajzolgatás amit csinálok, hanem van jövőm, mint grafikus. Illetve a felvételin elég megalázó helyzetbe hozott az igazgatónő annó. Azt mondta, hogy nem látja rajtam az eltökéltséget és nem tart odavalónak. Emlékszem milyen érzés volt, mikor rávillamtottam a szemem és belül az őrjöngő dühöt eltörölte egy kaján mosoly. Kirázott a hideg, ahogy megnyugodtam egy ismeretlen belső magabiztosságtól. Mikor fél évvel később jött gratulálni az eredményeimhez, akkor csak az a pillanat járt a fejemben. Egy évvel később a szüleim bent jártak a félévi vizsgakiállításon. Apámat elkapta az igazgatónő - ő azt gondolta, hogy valamelyik tanár - összevissza áradozott neki rólam. Apám elkezdte mesélni, hogy bezzeg az igazgatónő annó fel se akart venni, mielőtt a nő mentegetőzni tudott volna, anyám ott termett és villámgyorsan elterelte a témát. Azon kívül, hogy nagyon kínos volt, elgondolkodtam, hogy hogy lehet, hogy a két ember, aki a legkevésbé hitt bennem, most udvariassági versenyt rendez, hogy ki támogatott jobban... Mondjuk bizonyos nézőpontból valóban nekik köszönhetem, hogy akkor odáig jutottam...

Most nincs, akivel dacolhatnék, nincs akinek bizonyíthatnék. Addig kűzdöttem a családommal, barátnak, társnak pedig olyan embereket találtam, akik úgy fogadnak el, ahogy vagyok és nem bántanak, ha aktuálisan nem felelek meg az elvárásaiknak.

Néha egy-egy kekec megrendelőnél érzem csak, hogy ha a fene fenét eszik, akkor is olyat csinálok, amit elfogad végre és ami a saját mércémnek is megfelel. Megtehetném, hogy szarok bele és hagyom magam az ízléstelenség felé terelni, de igyekszem megmutatni, hogy a leghajmeresztőbb instrukciókat is át tudom fordítani minőségbe. Sajnos ezek nem állandó kihívások, ideig óráig tartanak és nem is olyan fényes a győzelem, mert sosem tehetem meg, hogy közöljem, hogy amit kér az nevetséges és a szakma lábbal tiprása, de kihívás elfogadva.

Valakiért is tudok kűzdeni, ha valakim nagy bajban van. Hirtelen felemelem a hangom, mint magamért soha - max. a szemvillogtatás - folyékonyam beszélek idegennyelven, ha kell, fenyegetek, csípős keresztkérdéseket teszek fel, beszólok, lehordok embereket, ha a szeretteimet bántják. Gergőért tudnék kűzdeni, de nincs igazi bajban, csak problémái vannak. Elhatároztam, hogy nem avatkozok bele a problémái megoldásába, mert most pont ez lenne a lényeg, hogy végre maga vegye kezébe az élete irányítását. Nem fogom kioktatni, nem fogok tőle elvenni dolgokat, ha látom, hogy csinálhatná jobban is, mert sosem tanulja meg magának megtalálni a megoldást. Azt szeretném, hogy helyreálljon az önbizalma, ezért inkább igyekszem kihívások elé állítani. Sokmindent megtenne értem, amit magáért nem. Ugyanez fordítva is igaz természetesen. Kicsit bánt, hogy nem nyúz, hogy haladjak, hanem mindent rámhagy. Pedig én is ezt csinálom. Fel akarom benne is éleszteni a versenyszellemet. Magunkat kell legyőznünk.

Ha megvan a recept, jelentkezem!