A kezdet

Nem tudtam dönteni két nehéz téma között, de azt hiszem, hogy a másik leírásához még nem vagyok elég erős...

Ugyan elhintettem pár morzsát arról, hogy kezdődött köztünk a kapcsolat Gergővel, de sok mindent nem tudtok még és hiányoznak a dermedt gondolataim is a történetből. Igen, egy tiszta kék bejegyzés következik

Kezdem az elején, 17 éves vagyok, benne egy haldokló kapcsolatban. / Időnként elgondolkozok azon, hogy két ember segítette akaratlanul, hogy Gergővel szorosabb viszony alakulhasson ki, a két exbarátnőm... / Életem első szerelme, ami viszonzott. A legdurvább rózsaszín köd, amit el tudtok képzelni, de már az a fullasztó fajta. Az a fajta köd, ami akkor is tart, mikor a kapcsolat már gyakorlatilag halott. Nagyon, de nagyon másképp viselkedtem akkor. Eszméletlenül naív voltam és kicsit sem gyakorlatias. Szerettem és azt hittem, hogy ez elég egy kapcsolatban. Gyakorlatilag gyerekszerelem volt. Mikor először fogtam fel, hogy itt bajok vannak - akkor a lány már gyakorlatilag menekült a kapcsolatból - akkor futottam össze Gergővel. Egy meleg chat-en, máig nem emlékszem, hogy hogya kezdődött, de a lényeg, hogy msn-en kötöttünk ki. Hamar odajutottunk, hogy közösen fantáziáltunk és mindenki tette a maga dolgát az asztal alatt... Ezt követte volna a szokásos lerázó szövegem, aztán huss. Valamiért viszont elkezdtünk beszélgetni. Nagyon hamar kiderült, hogy itt mindketten be lettünk csapva, mert mindketten azt a szerepet játszottunk, amiről azt gondoltuk, hogy a másiknak imponál. Lényeg a lényeg, hogy egy nagyot beszélgettünk. Aztán megint és megint. Köze sem volt többet a beszélgetéseinknek a chat-sexhez, sőt. Soha életemben még ilyen mélyen nem beszélgettem senkivel. Soha senki nem tudott így megnyitni. Mindig, ha beszélgettünk, akkor azon kaptam magam, hogy olyan gondolatok állnak össze bennem szavakká, amiknek a létezéséről sem tudtam, legfeljebb sejtettem, de sokszor még azt sem. Persze ez kölcsönös volt, ahogy a rácsodálkozás is. Kiderült, hogy iszonyatosan hasonlítunk egymásra, már-már olyan volt számomra, mintha saját magammal beszélgetnék, egy alternatívámmal, aki egy párhuzamos világban él. Nagyon furcsa és addiktív volt ez az egész. Leültünk délután és reggelig beszélgettünk. Nem voltak tabuk, mindketten kihasználtuk az őszinte és elfogadó légkört. Nem ítélkeztünk, nem szóltunk bele semmibe, csak valahogyan táptalajt biztosítottunk egymás gondoloatainak. Az ember azt sem mondhatja, hogy kémia, hiszen nagyon messze voltunk egymástól, az ország másik felében.

Évekig tartott ez, pár hetente leültünk beszélgetni, és nem bírtuk abbahagyni. A meleg témát kerültük, valószínű mindketten kicsit pironkodtunk, amiatt hogy ilyen bután hozott minket össze a sors. Mikor mégis előjött a homoszexualitás, mint téma kettőnk között, akkor elmeséltem, hogy számomra ez mit jelent és nem több testi vágynál, aminél többre tartom a szerelmet és a lányokat. Elmeséltem, hogy soha sem leszek szerelmes fiúba. Elmeséltem, hogy soha sem vállalnám fel, hogy felizgat a férfitest, inkább megtanulom kikapcsolni ezt belül. Ő pedig elmondta, hogy nem tudja mi lesz, de nem tartja azt sem kizártnak, hogy fiúval kösse össze az életét. Nekem ez elképzelhetetlennek tűnk, meg is kérdeztem, hogy honnan van ehhez bárorsága, nem fél-e. A családja hogyan reagálna, a barátai stb., meg egyáltalán ez helyes-e és lehet-e ezt Magyarországon nyíltan vállalni. Aztán az lett a vége, hogy jól megijesztettem... Ezután még jobban kerültük a meleg témákat.

Volt olyan is, hogy szerelmet vallott. Egyrészt jól esett, másrészt nagyon megijesztett. Bennem egyáltalán nem játszódott le ilyesmi és féltem, hogy ez majd kettőnk közé áll. Nagyon sokat jelentett nekem, mint barát, mint mentor, nem akartam, hogy az érzelmek kettőnk közé álljanak. Tisztáztam vele a helyzetet. Ugyanakkor azt sem értettem, hogy hogyan lehet szerelmes az interneten keresztül, ha még soha nem is találkoztunk. Ezzel aztán őt is meggyőztem, belátta, hogy nem szerelmes, csak nagyon szeretne az lenni. Miután ezen is túl voltunk, még erősebb lett köztünk a barátság.

Voltak olyan időszakaim, amikor úgy döntöttem, hogy minden szálat elvágok, ami a melegekhez köt. Egyszer Gergőnek is megírtam mailben, hogy bármennyire is szeretem, muszáj megszakítanom vele a kapcsolatot, mert ki akarok lépni a melegek közül. Szerelmes vagyok, újra tudok szereteni, azóta, hogy összetörtek és nem szeretném, hogy bármi is belerondítson a kapcsolatomba. Akármennyire sincs már köze a barátságunknak ahhoz, hogy mindketten vonzódunk a férfiakhoz, akkor is tartok tőle, hogy befolyásol ez a barátság. Megértette. Nagyon fájt neki, de tudta, hogy miért írom és tiszteletben tartotta. Valószínű, ha nem így viselkedett volna, akkor soha sem veszem fel vele a kapcsolatot újra.

Találkoztunk is 19 évesen, mielőtt még elkezdtem volna a fősulit, ő pedig az egyetemet. Annyira vicces különben, hogy a környezetemben szinte ő az egyetlen, aki a fősuli elöttről ismer. Ő tudta egyedül a bizonytalanságaimat a szakmai rátermettségemmel, a tehetségemmel kapcsolatban. Ez is igaz visszafele :) Emlékszem, még, hogy mennyire nem volt benne biztos, hogy hova menjen, mit tanuljon. Azért különösen vicces, mert mindketten nagyon oda valók vagyunk, ahova végül mentünk és nagyon megtaláltuk a helyünket és a barátainkat. Gyakorlatilag új életünk lett, rengeteg ismerőssel, korábban sohasem tapasztalt népszerűséggel és elismeréssel. Vicces, hogy egy ember van, aki ismerte a bizonytalan, esetlen, depressziós, bizalmatlan, gyenge, félénk, gyerek Alejandrót, miközben a barátaim nagyon nem ilyennek látnak. Na és énis ismertem, ismerem ugyanezt Gergőben. Biztos, hogy ennek is köze van ahhoz, hogy felnőttként is szót értünk egymással, látjuk, ha a másik nem őszinte, tudjuk érezzük, hogy mi van a másikban. Hogyha akarnánk, sem tudnánk egymást becsapni. Egymás mellett nőttünk fel, mégha nem is együtt. Mindkettőnknek volt mással kapcsolata, mindketten szereztünk egyéni tapasztalatokat, de senkiben sem találtuk meg egymást...

Találkoztunk később is, kétszer. Elmesélte személyesen, hogy véget ért egy kapcsolata egy fiúval, ami nagyon megviselte, de már kezd jól lenni. Na itt nagyon megijedtem. Kerültük a melegséggel kapcsolatos témákat, én az életemben is, azt gondoltam, hogy ő is. Soha nem beszéltem személyesen senkivel ilyesmiről. Ráadásul olyan helyen voltunk, ahol sok ember mászkált. Egyáltalán nem működött az a megértés és elfogadás, ami máskor. Haragudtam rá, hogy ilyen helyzetbe hoz. Egyrészt jól esett a bizalma, másrészt annyira zavarba hozott, hogy elsüllyedtem volna szégyenemben. Nem értettem, hogy miért ilyen körülmények között mondja el és miért nekem, hiszen én nem is vagyok meleg, annak már vége, mikor szemeztem ezzel a világgal. Biztos ismer még melegeket, ha volt barátja, miért akarja ezt rám eröltetni, ha ismer és tudja, hogy ezt én szeretném letenni. Közben meg nagyon sajnáltam, mert láttam, hogy szarul van. A legjobb barátom majdnem elbőgi elöttem magamat én pedig menekülök előlem, mert nem akarom, hogy félreértse a kettőnk közti viszonyt. Nagyon szar volt ez a kettősség érzés. Nem is beszéltem vele hónapokig utána.

Tisztáztuk később, de nem volt túl sok időnk egymásra a tanulás miatt. Elérkeztem oda a második barátnőmmel, hogy körvonalazódott, hogy nem működik tovább. Részemről nem. Nagyon szar érzés volt. Egyszer összetörték a szívemet, tudom, hogy mennyire szar. Nem akartam énis így elbánni valakivel. Szerettem, tiszteltem azt a lányt, de a szerelem már elmúlt és világos lett előttem, hogy nem illünk össze. Nagyon szeretném, de nem. Nem tudtam, hogy mi legyen. Az egész egy szenvedés volt, mire ezeket ki tudtam mondani magamnak. Ő nagyon szeretett engem, nagyon odavolt értem, nem tudtam, hogy zárjam ezt le szépen, minnél kevesebb bántással. Borzasztó volt. Őrjítő. Közben a suliban is őrület volt, minden addiginál nagyobb hajtás. Imádtam a feladataimat, az egész mindent, amit tanultam, de olyan szarul voltam, hogy nem ment azzal a lendülettel, amivel máskor, ezért még több energiámat elvette, még szarabbul lettem....

Ki mást kerestem volna fel, ha nem Gergőt. Ugyanazzal a lendülettel vetettük bele magunkat a lelkizésbe, mint régen. Egy idő után rájöttem, hogy csak akkor vagyok nyugodt, ha vele beszélek. Rengeteget chat-eltünk. A suliban a filmlistánkon fel volt adva a Brokeback Mountain. Miután megnéztem, rájöttem, hogy én is ezt élem át. Van egy életem, de akkor élek igazán, ha Gergővel ketten vagyunk. Meg is mondtam neki. Elbeszélgettünk, hogy mit jelentünk egymásnak. Első találkozásunkkor elmentünk kirándulni annó. Nagyon féltem, hogy bármi történik köztünk. Ugyan volt nálam pokróc, volt nálam bor a feszültséget oldandó, de nem jutottunk el odáig. Ennek nagyon örültem, mert nekem ez nem erről szólt. Miért vittem akkor magammal ezeket a dolgokat? Talán éreztem, hogy húz engem, hogy ő mást is szeretne és mivel szerettem, jobban, mint bárkit, bíztam benne. Bíztam abban, hogyha ő szeretne valamit, akkor az nem lehet rossz. Tiszteletben tartottuk a barátságot annó és ezért nagyon hálás voltam, vagyok neki. Tündérmese az egész, tudom, hogy ilyen nem létezhet, kettőnk között mégis igaz!

Nem véletlen tehát, hogy végül megadtam magam. Nem rögtön, miután ezeket megbeszéltük. Elmondtam, hogy hogyan készültem a kirándulásra, hogy volt egy pont, mikor elbizonytalanított. Ő elmondta, hogy nagyon szeret engem és sokat gondol rám. Régóta azt kívánta, hogy találjon valaki olyat, mint én, mert tudta, hogy engem nem kaphat meg. Hogyha ezt nem tartja tiszteletben mindvégig, akkor soha nem is kapott volna meg. Annyira hihetetlen, hogy ilyen ember létezik :) Sohasem élt vissza a közelséggel. Talán akkor, mikor a volt barátjáról beszélt, akkor éreztem egyedül. Azt is tisztáztam magamban, tudom, hogy nagyon szarul volt, tudom, hogy milyen, mikor kihúzzák az ember alól a légvárat és tudom, hogy én álltam hozzá a legközelebb, eztért egyértelmű volt, hogy nekem mondta mindezt el. Nagyon féltettem a barátságunkat, azt a kapcsolatot, amit sosem tudtunk megmagyarázni, de ami nélkül nem váltunk volna azzá akivé. Sosem tudtam volna nyitott srácként érkezni a fősulira, ha Gergővel nem beszélgetünk erről ennyit. Sosem lett volna bennem annyi lendület, hit, kitartás, ha nem önti belém. Nem lettem volna magabiztos, nem tudtam volna kitörni és sikert sikerre halmozni. Féletem volna az új emberektől és nehezen találtuk volna meg egymást a barátaimmal. Nem az lennék aki és ugyanezek igazak rá is. Nem akartam kockára tenni egy szerelemért ezt az egészet. Ő pedig nem értette, hogy mitől félek. Ennyire összeillünk és megtartjuk az egy lépés távolságot továbbra is. Akkor is, miután ezeket bevallottuk egymásnak? Végül ő nyert. Megmondtam neki, hogy nélküle én egy senki vagyok. Hogyha belemegyünk ebbe a szerelembe, akkor már sohasem léphetünk vissza barátokká. Vagy kitart örökre, vagy egyszer végleg vége. Tudtam már akkor is, hogy a végleg vége nekem mindennek a végét jelentené és ez igaz most is. Soha sem szakítanék, de ha egyszer megteszi mindenemet elvesztem és ugyanaz a szürke, gyenge törpe leszek, aki régen voltam és azt én már nem bírnám elviselni. Tudom, elragadtatom magam meg minden, de tudom. Ez az ember nem létezne soha többet. Valaki más lennék, valaki sokkal rosszabb...

Sajnos a szíkítás nem ment egyik napról a másikra, Gergővel hamarabb találtuk magunkat szerelemben, minthogy szakítottam volna a lánnyal. Ez azóta is bánt, mert én nem vagyok ilyen. Nem volt korrekt. Egyébként sikerült a lehető legszebben elválni. Azóta felvettük a kapcsolatot. Sokat változott ő is, előnyére. Gergőt is elmeséltem, teljesen pozitívan fogadta, örült, hogy boldog vagyok.

Az a nehéz - sajnos Gergő ezt nem látja, vagy nem akarja látni - hogy ne vesszünk el az érzelmekben, hanem mindig az az őszinte, nyitott végletekig elfogadó és támogató barátság maradjon a kapcsolatunk alapja. Én nem felejtem el. Volt hogy kiborultam valamiért, volt, hogy dobáltak az érzelmeim, de egy idő után mindig bekapcsol a riasztó, hogy de hiszen ez Gergő, az a 17 éves Gergő. Megvolt a közös világunk, összekapcsoltuk, ezt sohasem veszítjük el. Nem csak két fiú vagyunk, aki szeret szerelmes lenni, akik izgulnak egymásra, ez 20 percig volt köztünk annó a chat-en, és már akkor továbbléptünk...