Várakozás...

Gondolom mindenkinek ismerős ez a bénitó, őrjítő, lassan múló érzés. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. Várakozás. ...

Lassan telnek a percek, olyan mintha még csak most ment volna el. Mégis halványodik minden. Az ember elkezd elgondolkozni, hogy vajon nem csak képzeltem az egészet, nem lehet, hogy igazából ez a valóság. Az szörnyű volna, akkor nem lenne értelme semminek, nem szabad erre gondolnom. Miért nem keres? Írtam neki, hívtam, de ő magától miért nem keres. Pedig korlátlanul tud hívni és egész nap net elött ül. Megígérte, hogy ír egy hosszú mailt. Ezt is csak azért mert kb. kicsikartam belőle. Utálok kicsikarni dolgokat belőle. Nem is szoktam. Nem így szoktunk működni. Hiányzom én úgy neki, mint ő nekem? És mi van, ha nem, akkor mit tehetek? Semmit, bele kell törődnöm. Megőrjít. Sejti -e vajon, hogy mit élek át? Igen, ő biztos, hogy tudja. Mindent tud rólam, még azt is, amit én nem. Biztos rengeteg a dolga. Tudom, hogy otthoni barátaival, ismerőseivel találkozik. Biztos jól esik neki az otthoni nyugi. Mostanában sokat stresszeli magát. Mellettem miért nem tud megnyugodni? Mióta összeköltöztünk, nem nyugodt. Nem mondja mi a baj, pedig érzem. Hiába kérdezem. Várok, csak várok, nem értem, de nem tehetek mást. Nem mondja, hogy miért jön mindig este, pedig koradélután felhív, hogy lassan itthon lesz. Tudom, hogy sok a dolga, nem idegesítem. Nem kérem számon, ez nem a mi stílusunk. Tudja, hogy bármit elmondhat nekem. Mindent meg szoktunk beszélni. Miért beszélgetünk kevesebbet, mióta összeköltöztünk? Mért nem járunk el a megszokott kis helyeinkre? Miért nem tanul itthon? Miért nem itthon neki az itthon? Miért nem szól bele semmibe itt, mintha neki nem is lenne otthona? Még a cuccai nagy részét sem hozta át. Mi a baj? Nem biztos bennünk, bennem? Azt gondolom, hogy mindent megbeszéltünk. Nem maradt köztünk konfliktus a nyári zűrök után. Sőt, erősebbek lettünk tőle. Büszkék vagyunk magunkra, hogy milyen szépen meg tudtunk oldani mindent. Akkor mi van most? Valami új probléma? Valami, amit nem akar velem megosztani? Mi lehet, amit nem akar elmondani? Érint engem, vagy azt akrja, hogy ne szóljak bele? Tudja, hogy sosem szólok bele. Sosem ítélkezünk egymáson, sosem utasítjuk egymást, sosem mondjuk el, hogy mit kéne tennie a másiknak, sosem sugalljuk, hogy mit szeretnénk. Akkor jó valami, ha érzem, hogy tisztán az ő fejéből pattant ki, ha én ültettem el a csírát, akkor felemás. Nem egy szolgát kerestünk magunk mellé, hanem valakit aki eredeti.

Ősszel mindig ilyen, mindig dupla erővel nyomasztják a dolgok. Miért nem kér segítséget? Miért nem hagyja magát ellazítani? Miért nem önmaga mostanában? Rengeteg minden változott, de az Isten szerelmére, pozitív irányba! Látom, hogy facebookon postol dolgokat, még olyan csoportba is, aminek mindketten a tagjai vagyunk, like-ol képeimet. Miért nem ír két sort? Másoknak igen, nekem nem. Majdnem két napja nem beszéltünk. Lehet, hogy csak beképzelem az egészet. Lehet, hogy én nem vagyok túl a problémáimon. Mondjuk az biztos, hogy nem múlt el minden, de nem érzem, hogy húznának. Pont a költözés ad energiát. Beindított egy folyamatot, ha lassan is, de biztosan haladok a céljaim felé. Már a rossz álmaim is elmúltak. Felhőtlenül boldognak érezném magam, egyedül az hiányzik, hogy velem tartson ebben. Lehet, hogy figyelmetlen vagyok? Túl sokat foglalkoztam mostanában a saját problémáimmal? A barátaim problémáival? Miért van mindenki mélyponton, mikor én egy év óta végre kimászok a gödörből? Majdnem minden barátom nagyon ki van készülve, mindenkinek összejött az élet. Vannak akik szinte már kiábrándultak a saját életükből, mindenből. Nekik próbáltam mostanában energiát adni. A párom is segített. Lehet, hogy féltékeny. Azt gondolja, hogy vele kellene többet foglalkoznom? Tudja nagyon jól, hogy van egy ismerősöm, aki az öngyilkosság gondolatával játszik, akit most kihoztunk a szakadékból és aki azóta már egész jól van. Talán hagynom kellett volna és Gergőt részesíteni előnyben. Hülyeség ez az egész gondolatmenetem, hiszen ő a legempatikusabb ember, akit ismerek. Biztos, hogy átlátja és megérti a helyzetet. Szólna, ha nem? Lehet, hogy a saját démonjaival kűzd? Lehet, hogy harcol a féltékenység ellen és ez viseli meg?

Nekem kéne keresnem? Küldtem neki mindenfélét. Hívtam, de nem vette fel. Érzem, hogy nem akar velem beszélni valamiért, nem akarom kierőszakolni, ha nem. Csak nem tudom, hogy miért. Megértem, ha vannak olyan kérdések a fejében, amiben egyedül akar dönteni. Lehetnek tisztázandó dolgok. A nyári eseményeket lehet, hogy nem volt ideje a megfelelő polcra betenni és most ezért akar elvonulni. Semmi baj. A legjobban talán a bizonytalanság bánt, ezzel tud a legjobban fájdalmat okozni. Tudja. Biztos vagyok benne, hogy nem akar fájdalamat okozni. Egyszerűen csak el van merülve a gondolataiban, ahova most engem nem akar beengedni. Miért nem lehet ezt megmondani? Ismer, tudja, hogy nem lenne ezzel semmi bajom.

Minden, amit tehetek, hogy várok. A türelmemmel mutatom ki, hogy szeretem és tiszteletben tartom őt. Nem lehetek olyan dolgok miatt mérges, amiknek nem is ismerem a mozgatórugóját. Tudom, hogy nem kéne spekulálnom. Tudom, hogy el kéne foglalnom magam. Tudom, hogy nem lehet nagy baj. Tudom, érzem hogy szeret. Innentől kezdve nem lehet nagy a baj, bármit megoldunk valahogy. Készülök neki egy meglepetéssel, arra fordítom inkább az időmet. Úgysem tudom függetleníteni a gondolataimat tőle. Nem is akarom már soha!


ui: Úgy döntöttem, hogy neki címezve elküldöm ezt az egészet, amit most itt leírtam...