2011/11/02

Szex, test, külső...

Nem tudom, hogy a párom távolléte mennyire befolyásolta a témaválasztást, de mindenképpen szar volt egyedül ébredni...

Lehet, hogy furcsa lesz a megközelítésem. Lehet, hogy szentimentális vagyok. Lehet, hogy furcsa dolgokat szeretnék. Minden ember más, különböző dolgokat keresünk. Ki kell ábrándítanom azokat, akik fröcsögős, tocsogós, vad szexuális fantáziától izzó posztra számítanak. Viszont azt megígérhetem, hogy továbbra is őszinte leszek és leírom, hogy mit látok a dolgok mögött. Továbbra is én én vagyok, a saját szemszögemből tudok csak nyilatkozni...

Megmondom őszintén, nem voltam sok emberrel. Testileg sem, lelkileg pedig végképp nem. Volt két hosszú kapcsolatom lányokkal. Szerelem volt mindkettő a maga módján. A testi szerelem nem volt zökkenőmentes. Az első lánnyal való kalandozásból maradt pár komplexusom. Rettegtem attól, hogy a másiknak nem jó. Féltem, hogy úgy beindulok, hogy nem tudom majd visszafogni magam. Sajnos a második barátnőmmel ez okozott problémákat, mert benne csak egészséges félelem volt, de túlreagáltam. Na mindegy, nem részletezem, de soha sem tudtam igazán elengedni magam velük.

Tizenéves koromban találkoztam pár férfival. Csakis a test érdekelt férfi oldalról, kínosan ügyeltem arra, hogy nehogy bármiféle szimpátia alakuljon ki velük. Általában egyáltalán nem is érdekelt, hogy egyébként kik az életben. Arcokra sem emlékszem. Egyik ilyen alkalom sem volt jó. Annyira felszínes volt, amennyire csak lehetett. Nem is nagyon tudtak kielégíteni, de inkább leléptem, mert éreztem, hogy így nem is fog menni. Mindig hatalmas volt a csalódás. Elég élénk a fantáziám, ha önkielégítésről volt szó, akkor mindig nagyon élveztem a dolgot, de élőben meg sem közelítette az elképzeléseimet az élmény.

Kortársaimmal nem is találkoztam. A gimiben sem érdekelt soha semelyik fiú. Ügyeltem rá, hogy senki se gondolja a környezetemben, hogy izgat a férfitest. A tesiórák utáni öltözéseket, zuhanyzásokat is megúsztam „baleset” nélkül. Megtanultam elég korán kontrollálni a testem, ha nem akarom, nem áll fel. Fiú barátaimra soha sem gondoltam „úgy”, soha sem kevertem a barátságot a szerelemmel. Illetve egyszer igen, Gergővel, de az egy nehéz döntés volt. Erről egyszer úgyis írok külön bejegyzést! Összefoglalva, úgy éreztem, hogy lányokba tudok beleszeretni, a személyiségük, a járás velük érdekelt, viszont testileg a férfiak izgattak jobban. Mikor ezt beláttam, az elég szar pillanat volt. Most akkor mit kezdjek? Kizártnak tartottam, hogy bármi kialakuljon köztem, és egy fiú között. A lányokkal pedig hiányzott valami, aminek nem tulajdonítottam nagy jelentőséget, talán a szenvedély szó írja le legjobban ezt.

Csak olyan emberrel tudok járni, akit szeretek. Sosem mennék bele egy kapcsolatba úgy, hogy nem éreztem a teljes bizsergést.

Az elveim szerint a testnek nincs túl nagy értéke. Kiábrándít ez a testkultusz, amiben élünk. Utálok a tükör előtt állni, utálom, ha hozzá kell nyúlni a fejemhez, utálom, ha amit felveszek borzasztóan mutat rajtam. Sokszor nem is érdekel. Van hogy lázadok és mindenki elmehet a sunyiba, nem vagyok hajlandó többet foglalkozni magammal. A barátaimnak mindegy, maximum kapok pár vicces megjegyzést, az idegenek pedig nem érdekelnek. Persze van egy csomó ruhám, cipőm, táskám, de mindig mikor erre ráébredek, akkor az elég furcsa érzés. Nekem a külső abszolút az önkifejezés eszköze és nem a közkedveltség elérésének az egyik lehetőségét látom benne. Lehetnék trendi boy, de valójában a gondolkodásom eltér a legtöbb kortársamétól. Lehetnék trendi boy, de valójában az életmódom más, mint a kortársaim nagy részének. Lehetnék trendi boy, de ha belül nem azt gondolom, amit trendi gondolni, akkor nem keltem a látszatot, hogy trendi boy vagyok. Furcsán nézek ki, előfordul velem. Nem akarok szép lenni, nem akarok minnél több ember számára vonzó lenni, nem akarok divatos lenni. Nekem nem az tetszik, amit megmondanak, hogy most ez az idevaló és ez a szép kéremszépen. Két év múlva ugyanaz már ciki lesz. Miért is? Állítólag helyes vagyok egyébként, tehát a lehetőségeim meglennének rá, hogy szupervonzó fickót rittyentsek magamból, de minek? Kinek? A párom így szeret. Nincs rá igényem, hogy legyezzék a hiúságomat. Nem érezném magam többenk, ha többen néznének meg, ha azért lennének velem kedvesek, mert szépnek tartanak. Hahó! Itt belül is van valami emberek!

Hogyha 2 évvel ezelőtt megkérdezik mi a külső ideálom, akkor először elmondtam volna, hogy nekem nincs külső ideálom, nem az fog meg egy emberben, hogy éppen hogyan néz ki. Hogyha nagyon erősködtek volna, azt mondtam volna, hogy körte alkat, 150-160 centi, hosszú göndör haj, vékony derék, mellek, vidám mosoly, okos szemek... Ehhez képest itt van Gergő, aki magas, rövidhajú, vékony, nincsenek mellei és nem vékony a dereka... Még, hogyha azt kérdezték volna, hogy milyen fiút tudok elképzelni magam mellé, mármint milyen lenne külsőleg, akkor sem sok minden egyezett volna Gergővel. Biztos, hogy egymagasságút mondtam volna velem, biztos, hogy nem mondtam volna, hogy legyen csontos. Lehet ez azért van, mert én nagyon élvezem, hogy egyenlőek vagyunk, szemben egy heteró kapcsolattal, egy meleg kapcsolatban szerintem könnyebb megteremteni az egyenlőséget. Ezt majd folytatom később! Szóval nem tulajdonítok nagy jelentőséget az ideálnak. Az puszta véletlen volt, hogy a két barátnőm hasonlított egymásra, mégis teljesen máshogy láttam őket. Természetesen.

Azt tapasztalom, hogy sokszor hatalmas a különbség külső és belső között. Főleg meleg körökben. Mindenki megtanul csodaszépnek látszani, de akkor honnan tudja az ember, hogy ki milyen belül? Biztos, hogy nem csodaszép belülről köztük mindenki, sőt. Nagyon fontosnak tartom az őszinteséget. Én őszinte vagyok a külsőmmel. Úgy öltözök fel aznapra, ahogy érzem magam. Sokszor totálisan eltér a megjelenésem egyik napról a másikra, ha nagyon más a lelkiállapotom. A páromat ez szórakoztatja, nekem önkifejezés. Sokszor nézek ki úgy, hogy látom az embereken, hogy nem értik. Hogyha nem olyan cipő van épp rajtam, amit megszokott az emberek szeme a kortársaimon, akkor ott a kérdőjel a tekintetekben. Tudom, hogyha beszélgetnénk őszintén velük, akkor is ott lennének a kérdőjelek, akkor hol itt a probléma? Kicsit elkanyarodtam az alaptémától. Persze ennek is van köze a szexhez. A külső a mai körülmények között egyenlő a szexel...

Szerepek. Köztünk nincsenek szerepek. Nincsenek állandó szerepek. Van, hogy ő van fent és én vagyok mélyponton. Ilyenkor ő az erős, én vagyok, aki hozzá menekül. Az elmúlt egy évben sok volt a problémám, ez sokszor volt így. Sokszor viszont én vagyok az erős és ő a gyenge. Nyugodtabb típus vagyok, kevésbé veszem fel a dolgokat, ebből adódik, hogy sokszor nyugatatom meg őt bizonyos dolgok után. Mindketten szeretjük a változatosságot, mindketten maximálisan bízunk egymásban.

A szexben is ez igaz ránk, nincsenek szerepeink. Mondhatnám, hogy mindketten unik vagyunk. Az is lehet, hogy mindketten passzívak. Vagy mindketten aktívak. Nem tudni, a lényeg, hogy fontosnak tartjuk beteljesíteni a másik vágyait. Legtöbb helyzetben magaméi elé helyezem a párom igényeit a szexben. Az ő orgazmusát jobban élvezem, mint a sajátomat. Nem tudom ez mennyire számít furcsának. Lehet ez még az első barátnőm mellett összeszedett komplexusom lecsapódása. Nem tudom, de nem is érdekel, mert jó így. Gergővel működik. Ő az első ember a Földön, akivel egyszerre tapasztalom a lelki és testi kapcsolatot maximálisan. Számomra a szex olyan dolgok kifejezőeszköze, amit szavakkal nagyon nehéz, talán nem is lehet elmondani. Egy felület arra, hogy kimutassuk a szeretetünket. Egy kétszemélyes utazás, ahol semmi más nincs csak mi. Számomra semmi köze a külsőhöz. Gergő úgy tud hozzám érni, hogy pillanatok alatt elvesztem a fejem. Pedig nem csinál semmi különöset, megérinti a kezem például. Az a nagy helyzet, hogy Ő az, aki megérinti a kezemet. Rá tudunk kapcsolódni egymás csápjaira és mindig érezzük, hogy mire vágyik a másik. Nem mindig ugyanarra. Mindig máshol érzékeny, mindig más izgatja. Nem irányítjuk egymást szex közben sem. Attól izgalmas, hogy a másik egy másik ember, aki nem azt teszi amit mondanak neki, hanem, amit érez. Sokszor tényleg jobban tudja minek örülnék, mint én magam. Fordítva is így van természetesen.

Sokszor voltunk együtt az utcán. Sötét parkokban általában, éjszaka, hajnalban. Biztos van, akinek izgalmasan hangzik. Nekünk nem volt más lehetőségünk. Az elején nem tudta más, csak mi ketten. Nem volt hova menni. Később, nagyon ritkán előfordult, hogy valamelyik barátunknál aludtunk. Na akkor volt ágy is... Az utcán nem lehetett, hogy mindketten elengedjük magunkat. Gergő alapvetően nagyon könnyen oldódik, hamar elfeledkezik mindenről ezért sokszor én vállaltam magamra a figyelő szerepet. Olyan is előfordult, hogy nem tudtam koncentrélni és énis teljesen belemerültem az eseményekbe, na volt hogy így buktunk le. Nem részletezem, elég ciki volt, de nem lett bajunk belőle. Volt olyan is, hogy az egyik barátom elutazott külföldre, addig odamentünk vigyázni a lakásra és egymásra. Az ilyen alkalmakkor tudtuk megtapasztalni, milyen az, ha nem kell semmihez alkalmazkodni, tényleg csak mi vagyunk...

Gyakorlatilag úgy szerettem bele Gergőbe, hogy nem is találkoztunk közben. 4 éve ismertük már egymást, rengeteget mentoráltuk a másikat, rengeteget köszönhettünk lelkileg egymásnak. Összesen 3 × találkoztunk a 4 év alatt. Nem a testére voltam kíváncsi, nem jelentett többet egy személyes találkozó a millió levélnél, üzenetnél, beszélgetésnél. Nem fogott meg külsőre, de eszembe sem jutott ilyesmi, mert barátok voltunk. Soha nem is képzeltem el, hogy hogyan néz ki, nem láttam őt a szemem előtt, amikor beszéltünk, vagy írtam neki. Mikor egyértelműsödött, hogy beleszeretünk egymásba, akkor is a neten kezdődött. Meg is ijedtem élőben, hogy jé tényleg, ő ilyen magas! Megijedtem, amikor közel jött, megcsókolt. Hatalmas volt mindene. Kicsinek, törékenynek éreztem magam mellette. Pedig ő a vékony és mégis mindene szélesebb valójában. Kellett pár óra, mire ezek már nem számítottak. Azóta sem. Nem külsőleg kell egyenlőnek lennünk. Mi tudjuk, hogy mi van belül és más nem számít. Azonnal olyan összhangba kerültünk, mint még soha senkivel. Nem is értettük, hogy lehet, hogy csak most jöttünk össze, mikor mindig is minden jel arra utalt, hogy egymáshoz tartozunk. Ez már nem számít, a lényeg, hogy megtaláltuk egymást.

Mint említettem egyenlőség van köztünk. Dinamikus egyenlőség. Minden megy magától, soha sem volt még olyan, hogy ugyanazt a szerepet szerettük volna mindketten. Mindig kialakul magától. Együtt vagyunk erősek. Együtt vagyunk bátrak. Együtt vagyunk egészek. Van, hogy hevesek vagyunk egymással, van, hogy húzzuk egymást a végsőkig, van hogy száguldunk és nem foglalkozunk a részletekkel, van hogy más sem létezik csak részletek. Van, hogy meg sem szólalunk az ágyban, van hogy bezsélgetünk. Van, hogy nagyon finoman bánunk egymással, van hogy durván. Van hogy csak light-os dolgokat csinálunk, van hogy mindent, ami eszünkbe jut. Helyzetfüggő, hangulatfüggő. Az az érdekes, hogy sohasem volt ebből konfliktus. Soha sem voltunk annyira más lelki állapotban, hogy nagyon másra vágytunk volna az adott helyzetben. Hamar átvesszük egymás hangulatát, legyen az öröm, vagy bánat. Nem tudom mitől, de működik. Nekem ez rég nem a testről szól. Vele soha nem is szólt a testről. Nem is szoktam nézni őt közben. A szemét szoktam egyedül figyelni. Az jobban izgat bárminél a testén, ha érzem Őt, ha minnél több érzékszervemmel tapasztalom a jelenlétét.

Meglepődtem a kezdeti időkben, hogy mennyivel jobban kielégít vele a szex, mint bármi, amit korábban tapasztaltam. Nem csak a testem elégül ki, hanem a lelkem is. Elfáradok, de az az a jól eső fáradtág vesz rajtam erőt. Ilyenkor is ott vagyunk egymásnak. Nem kívánom azonnal újra, nem is akarok felöltözni, menni tovább. Örökre ott akarok lebegni, vele. Ezt szoktam érezni.

Régebben aszexuálinak gondoltam magam. Nem hajtottak a hormonok, mint a kortársaimat. Hamar tudtam kontrollálni a testem, ha az agyam, vagy a szívem mást mondott. Nem ragadtattam el magam, nem beszéltem a szexről, nem élveztem élőben a szexet senkivel. Sem lánnyal, sem férfivel. Nem értettem, hogy mi őrjíti így meg az embereket. Gergő ezen mindig csak mosolyog, mindig megnevetteti, mert eszébe jut, hogy mennyire nem vagyok vele aszexuális. Közeli barátaink egyszer azt mondták nekem, hogy mi valójában leszbikusok vagyunk. Nagyon diszkréten kezeljük az egész kapcsolatunkat. Soha sem beszélünk intim részletekről. A kapcsolatról is virágnyelven fogalmazunk, de azt érezni, hogy nagyon oda vagyunk egymásért. Soha sem szerettem beszélgetni a szexről, főleg a saját szexuális életemről nem szeretek nyilatkozni. Intim dolognak tartom, ami csak rám és a páromra tartozik. Mondták azt is, hogy ez milyen jó így és mennyire igazunk van. Nem tudom, a lényeg, hogy nekünk így jó :)


Amennyit tudtam, megosztottam most. Ezeket sohasem foglaltam még össze. Magamnak sem.

10 megjegyzés:

  1. Hello Alejandro! 979-nél akadtam a beajánlódra, gondoltam körülnézek. Jól tettem :)
    Sok mindenről írsz, nekem tetszik a stílusod, meg amiről írsz, az(ok) sem kis dolog/dolgok. A nem lustaságból írt bejegyzéseim itt lelhetők fel (defalla.freeblog.hu), a másikról be tudsz azonosítani :) Jövök még s ez nem fenyegetés!

    VálaszTörlés
  2. De most összefoglaltad. Magadnak is.
    Én meg hirtelenjében nem találom a varrókészletet, s ha se tű, se gomb, se cérna, akkor erre most nem tudok gombot varrni. Nem is kell, mert minden gomb és gomblyuk a helyén van ezen a kabáton - nagyjából :) -, azt hiszem. A bizonytalanságom abból fakad, hogy a testi szerelemmel kapcsolatban, a legkíméletesebben fogalmazva is, hiányosak a tapasztalataim. Mégis úgy érzem, hogy az összefoglalódban feltáruló viszonyulás a szerelem testi gyönyöreihez elragadóan rokonszenves nekem.
    Ha nem érzek torokszorító fájdalmat és/vagy irigységet (magam is csodálom, de nem!), az csak azért lehet, mert nagyon élveztem a feltárulkozásod mélységét, és azt sem kevésbé, hogy együtt szárnyalhattam veled!
    Na, jó, ennyit, a tőlem már ismert refrén formájában beismerek: a fene a te párod jó dolgát! ;) :D Meg a tiedet is. :) Ilyen állapotaimban csiklandós jelzők is kikívánkoznának belőlem, de - a tiedhez hasonlóan - az én önuralmam is messze átlag feletti. Sajnálom is gyakran. Kicsit most is. ;):) :D
    Köszönöm az élményt! Mert az volt olvasni ezt a bejegyzést is, nem is akármilyen: alaposan átöblítette a keringésemet a felgyorsuló véráram, átmasszírozott, de meg is nyugtatott. Miért? Egyszerűen, mert igazolva látom, hogy ezek az attitűdök nemcsak romantikus lányregényekben fordulnak elő, hanem a valóságban is.
    Az is eszembe jutott, talán itt is igaz, hogy a nehézségek (itt most pl. arra gondolok, hogy mi "normális" az utcán, vagy bárhol a heterok, és mi a melegek részéről...), és persze azok leküzdésének együttes élménye gyakran mennyire előnyére válhat egy kapcsolatnak, feltéve, hogy a felek is felismerik ezt, és komolyan, tartósan így akarják. Úgy látom, ti így akarjátok. :) Ezzel együtt is jobb lenne a többségi normák szélesítése (a jogrendben is), hogy ne kelljen annyi embernek tök feleslegesen szenvednie, és lemondania a neki való életről: önmagáról. Mert, ugye, azt is sejtjük, hogy messze nem minden érintett jut el az iménti felismerésig, nem szívesen vállalja a "széllel szemben..." kockázatát, inkább elbújik, akár önmaga elől is, vagy lopakodik a kertek alján, és egyre mélyebben téved be a vadmálnásba, hogy lassan örökre elveszítse ott magát... Sovány vigasz, hogy ez nem elsősorban az ő szégyene, hanem szíves mindnyájunké: az egész társadalomé. S a vesztes is ugyanaz: mi, mindannyian.
    De, hogy ne ilyen szomorkás hangulatú mondat zárja a feljegyzést: az ördög vinne el, amikor bukfencet vet benned! :D Egyre jobban kedvelem a "szószátyárságodat"! Az idézőjel magyarázata: igyekszel mindent mélyen és őszintén megmutatni. Hálás vagyok neked ezért!

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm a hozzászólásokat :)

    Saint-Moty, ha lesz időm, belevágok a blogodba és a defalla-n is körülnézek! Örülök, ha érdekesnek találod a bejegyzéseimet :)

    Tucat, én csak örülök, ha örülsz nekünk :) Viszont, mielőtt még megbántanálak, szeretném tisztázni, hogy kicsit túl személyes kezd lenni a hangvételed, amit kötelességem visszautasítani, mert mint tudod párnál vagyok. Nem is akármilyennél. Szívesen veszem a hozzászólásaidat. Nagy örömmel tölt el, hogy van, aki érdemben reagál a gondolataimra, de még így az éteren keresztül is zavarba hozol, amit légyszíves kerüljünk el a jövőben! ;)

    üdv,
    Alejandro

    VálaszTörlés
  4. Ilyen veszedelmes érzelmi mélységekben élek, Alejandro, s mellé még viszonylag őszinte is vagyok. Viszonylag, mert a bejegyzéseidre is igyekeztem a tőlem telhető visszafogottsággal reagálni: a lelkesedésem töredékét mutattam csak, éppen azért, hogy ne keltsek olyan zavart, amely a párkapcsolatodban bármiképp megjelenhet. De, s ezért megbocsáss, ha téged zavarba hozott az őszinteségem, az bizony elismerés, nem is akármilyen! :) A bejegyzéseidnél "személyesebb", intimebb, ha beleszakadok, se lehetnék, s éppen a személyes, őszinte és tanulságos feltárulkozásod váltja ki belőlem az alig leplezhető elragadtatást és elismerést, amelyből, persze, a párodnak is kijár.
    A lényem lényege hát ez, és nem stílus, amelynek a kiiktatására kérsz most. Megpróbálhatom, de ez, attól tartok, az elnémulásomat és a csendes megfigyelői pozíció felvételét jelenti.
    Bántani, megbántani sosem akartam senkit, hitem és szándékom szerint jó fiú vagyok én. Meg azt is gondolom, viszonylag értelmes is volnék, s elég jól értem a világot, s az embereket (tán még téged is :)), de tapasztaltam már sokszor, hogy ez nem oda-vissza igaz. Hogy vélem mi a baj, tán sose tudhatom meg már, de legalább én megpróbálom elfogadni így magamat. :)
    Most tényleg személyes és sebzően őszinte leszek: ha a párom lennél, minden nap minden éber percében azon mesterkednék, hogy a kisfiús zavar bíbor lángocskáit gyújtsam az arcodon, hogy aljasul, kedvemre gyönyörködhessek az újra meg újra fellobbanó tűzben. De nem vagy a párom, esélye (veszélye :)) sincs ennek semmi, ezer okból, s ezt mindketten tudjuk is. Ezért talán a teljes nyíltság és őszinteség légköre lenne a legtermékenyebb e helyen, ahová nem diplomaták, hanem érző, netán meleg szívű, szerető, de mindenképpen barátságos szándékú emberek járnak.
    Én így látom, Alejandro, de megpróbálom megérteni és teljesíteni a kérésedet. Politikus nem vagyok, így gyors sikert álszentül nem ígérek.
    Végül, zavar ide vagy oda, kérlek, hidd el, hogy a szeretet lelkesedő szenvedélye irányítja az ujjaimat a billentyűk felett! Meg azt is elhiheted, hogy sem te, sem a párod, sem pedig a kapcsolatotok nincs felőlem semmi veszélyben! Sőt, ha kell, s tehetem, magam óvom. Nem kell, s nem tehetem. :)

    Bocsásd meg, kérlek a lényem létezését! Sokfélék vagyunk. :)

    Jó éjt!

    VálaszTörlés
  5. Látod, én pedig ilyen vagyok, ha zavarba hoznak, akkor vagy elmenekülök, vagy őszintén megmondom a véleményem. Nem véletlen az utóbbit tettem. Még véletlenül sem szeretném, hogy elnémulj, egyáltalán nem örülnék. Valamiért az emberek imádják kihasználni, hogy könnyű engem zavarba hozni. Az emberek a párommal az élen... Ilyen vagyok, nem megjátszom. Sokmindent látok, nem mondanám magam naívnak, viszont vannak azok a helyzetek, amikor lecsupaszítom magam. Na ilyenkor talán már önmagamban is pirulok, hátha még rakják alám a tüzet. Nem is olyan régen elképzelhetetlennek tartottam volna, hogy ilyesmiket leírjak. Egyáltalán a fejemben sem fogalmazódtak meg ezek a gondolatok, csak foszlányok, érzések formájában kavarogtak. Nem kevés szerepe van abban a páromnak, hogy elindult bennem egy folyamat, aminek az a következménye, hogy lebontottam a falakat, kibújtam a csigaházamból. Ez nehéz. Tulajdonképpen nem szűntek meg azok a dolgok, amik miatt annó téglánként felépítettem a bástyáimat. Nem szűntek meg, de már vannak élő bástyáim, és van egy váram. Sőt van egy egész másmiyen váram, aki most messze van, de onnan is küldi a futárokat. Mindig is szerettem volna őszintén élni, most vagyok a legközelebb. Rengeteg energiát, boldogságot ad, hogy nem kell magamat takargatni. Próbálom jól csinálni és rászolgálni a bizalomra. Nemmintha nagyon erölködöm kéne, ilyen vagyok, csak egy kicsit koncentrálom magam. Az elmúlt egy évemet rengeteg dolog árnyékolta be, sokan voltak, akik tartották bennem a lelket. Biztos vagyok benne, hogy - ugyan rettenetesen éreztem magam - ez az egész egyrészt megerősített, másrészt pedig akatva-akaratlan felnőttem. Saját magam jöttem rá, hogyan bontsam le a téglákat. Mások adták az ehhez szükságes biztonságot. Azt viszont nagyon sajnálom, hogy a párom nem bontotta le az ő falát. Nem olyan régen derült ki, hogy neki sokkal trükkösebb fala van. Úgy tűnik, mintha ő lenne az az ember, aki előtt egy tégla sincs, na pont ez maga a fal. Az én falamat a hülye is látta, mert nem lepleztem, egy minimális szintnél jobban sosem tudtam megjátszani magam. Ezt a minimális szintet is gyűlöltem mindig... Az én védőváram falai sajnos nagyon zártak. Biztos vagyok benne, hogy még nem jártam legbelül. Sokkal beljebb, mint bárki, talán beljebb, mint ő maga, de rengeteg alagutat és kamrát érzek én még itt. Az élet mindig tartalmaz meglepetéseket. A sors iróniája, hogy kiderült, én a felszín alatt olyan vagyok,mint ő felette. Nem véletlen kerültünk mi össze. Ki tudna bejutni hozzá, ha nem valaki olyan, aki meg tudta tanulni tőle, hogyan engedje be őt? Aki olyan, mint amit ő láttat. Tudom, hogy fél, tudom mit érez, de remélem azt is tudom, hogy hogyan kell beosonni és kitakarítani, hogy a várból palota lehessen.

    Bocs, kicsit elkanyarodtam. Szokásomhoz híven. A lényeg, hogy itt most nincsenek falak és bevallottan sebezhető vagyok. Márcsak azért is, mert ezen a helyen nincsenek itt a bástyáim, és nincs váram, itt magam vagyok. Illetve ha ez így lenne, már szétszedtek volna. A gondolataim vannak itt egyedül, csupaszon. Kellőképpen bizonytalan vagyok, ha nem is abban, hogy mit gondolok és érzek, hanem abban, hogy jó ötlet -e kimondani őket, és ha igen hogyan?

    VálaszTörlés
  6. Már megint hosszú lett, a fenébe! Akkor kettévágom valahol.
    Szerintem..., azt gondolom..., az a véleményem, hogy..., ne vedd rossz néven, ha... Ezeket a többnyire semmitmondó sallangokat ezúttal elhagynám. Csak akkor alkalmazom őket, ha tényleg nem vagyok teljesen biztos az állításom helyességében, vagy, ha az ellentámadás élét szeretném csillapítani azzal, hogy egyes gondolatokat nyitva hagyok, lebegtetek, s mintegy vitára ajánlok, jelezvén, hogy nem tekintem lezártnak az eszmecserét. Más szóval ezek taktikai (egyes helyeken vitatechnikaiként említik) húzások, és könnyen belátható, hogy a kommunikáció fenntartásának a szándékán, meg az önvédelmen kívül semmilyen célt nem szolgálnak, vagyis többnyire el is torzítják a beszélő gondolatait.
    De nem kommunikációs kurzus ez, tehát:
    Igen, jól teszed, hogy őszintén elmondod mindazt, ami nagy erővel kikívánkozik belőled, feltéve, hogy felkészültél a fogadtatásra. Milyen lehet az? Két szélső helyzet képzelhető el:
    1. Elragadtatott tetszésnyilvánítás.
    2. Durva, netán vulgáris formát is öltő elutasítás.
    Az utóbbi elterjedtebb kies hazánk szerfelett önelfogadó és önszerető, amúgy intelligens társadalmában.
    A két elemes itemskála végpontjai között természetesen rengeteg árnyalat elképzelhető, s ha egy vita, beszélgetés sok megnyilvánulását megvizsgálhatunk, azt találjuk, hogy - a témának az adott társadalom gazdasági, értékrendi, erkölcsi... állapotától függően bár - a végén túlsúlyba kerülnek a diplomáciai hangvételbe hajló, tapintatos, és ezért kétségbe vonható nyíltságú megfogalmazások. Ez ugyan nem sérti általában a megszólítottak hiúságát, sőt, esetenként élvezik is a műtiszteletet (ritkán valódi az a visszafogottan beszélők esetében, de ilyen is van), de nem, vagy alig ismerik meg belőle a beszélő mélységi attitűdjeit, így hát az ilyen kommunikációnak az értelme is kétségbe vonható. Ennél, bár nehezebb elviselni, a nyíltan brutális véleménynyilvánítás is hasznosabb, mert az valamiképpen őszinte (hogy miért "valamiképp", abba most hadd nem menjek bele, mert az igencsak terjedelmes viselkedés- és társaslélektani tanulmánnyá kerekedne a végén, de ha pl. a legvehemensebb homofóbok indítékaira gondolsz, kb. sejtheted, miről lenne szó a tanulmányban :)).

    Másrészt a zavarod több okból is érthető, az egyiket említetted is: ilyen nyíltan sose tárulkoztál fel téged több érzékszervvel érzékelő, tehát rólad közvetlenül személyes információt begyűjtő emberek előtt, akik tudják, ki vagy, mit tanulsz, hol dolgozol, hol laksz, mi a neved... Ezt e kérdésekben nem is ajánlom ebben a az önelfogadó, önszerető... :) De ez a blog más: itt úgy intézheted, hogy csak saját magad számára légy teljesen jelen, ami fontos indítékod is, hisz szükségképpen átéled mindazt, amit itt elmondasz, és - ha őszinte vagy magadhoz - azt is érzed, hogy nagyon el szeretnéd mondani ezeket a gondolataidat és élményeket. Durvábban: "hadd tudja meg már a világ, hogy én téged szeretlek, hogy én téged soha el nem felejtlek!" Nem szeretem ezt a zenei műfajt, de most kapóra jött ez a nótaszöveg.
    De miért is itt mondod el? Több oka lehet, de feltételezem, hogy a világgá kiáltásnak ez a módja a legkönnyebb, s főként (a párodat is fenyegető!!!) veszélyek vállalása nélkül talán az egyetlen ebben az önelfogadó, önszerető... :), mert még a bizalmas(abb) ismerőseid, barátaid körében sem mindenről beszélsz nyugodtan, és/vagy az ő köreik mégsem elég tágasak - és a kiterjedt kapcsolatrendszerük miatt nem is elég biztonságosak - ahhoz képest, hogy mekkora érzelmi erővel szeretnéd a boldogságodat megosztani: mindenkivel!

    VálaszTörlés
  7. (folytatás)
    Valami ilyesmi... Szerintem. Így gondolom. Ez a véleményem. Ne vedd rossz néven! :D Ha rossz néven veszed, azt én, bizony mondom, rossz néven veszem! :D

    És még egy "apróság": ha ez az önelfogadó, önszerető... (saját, bizalmas nyelvhasználatomban: önsorsrontó csürhe) valóban szabad lenne végre, és felfogná legalább az elemi érdekeit, akkor - és ezért tán hálás is vagyok ennek az önelfogadó... -nak :) - te, barátom, Alejandro, aligha pacsmagolnál itt, néha akár százas pulzust gerjesztő, édes-félénk izgalommal a blogodban a bástyafalak mögötti életed bármely részletének a megosztásával. Miért is tennéd? Semmi szükség nem lenne rá, hiszen kézen fognád Gergőt, és a kellemes őszi napsütésben végigandalognál vele a városon, a békésebb helyeken, ahol a többi szerelmespár is oldódik kissé a fény elől sikeresen elrejtőzött szmogban, boldog, a világnak is szóló csókot váltanátok, hogy aztán egymás derekán, a traumatológusoknak sokat ígérő szorítással hazasétáljatok, s otthon, nagyokat nyerítve, néhány családtagotokkal együtt tervezzétek boldogan az esküvőtöket, meg általában az ígéretes, boldog, közös jövőt. Milyen szürkécske, unalmasan természetes élet lenne, igaz? Eh, be jó, hogy ez mifelénk nem így van - még. ;) :D És ezeket az izgalmakat, úgy tűnik, sokáig meg is hagyja még az önelfogadó... :)

    No, örülök, hogy nem rúgtál ki innen! De - mondtam, s ez nem fenyegetés, hanem nyíltság és őszinteség a részemről - én én vagyok, te te vagy, Gergő meg Gergő..., s ez így is van jól, még akkor is, ha nem mindig egyformán kellemes, hanem netán kellemetlen..., urambocsá fájdalmas is olykor. Vagy egyszerűen csak izgalmasan csiklandós és zavarba ejtő, ami nem is biztosan kellemetlen, legfeljebb szokatlan egyes, még nem tapasztalt helyzetekben. :)

    Ez itt fent rendben van így, főnök? ;) :) Az értékeléshez tudd azt is, hogy kicsit izzadtam írás közben, nehogy nagyon elrúgjam a pöttyöst. Sajnos az ilyen figyelemmegosztás a tartalom (s néha a hozzá leginkább illő stílus) rovására megy, de majd kialakul ez lassan: egyre kevesebbet verejtékezem, mert te egyre jobban viseled a nyíltságomat, vagy valami ilyesmi... :D
    Ja, erről jut eszembe: remélem, Gergő is figyelemmel kíséri a blogodat! Ha még nem, ajánld a figyelmébe! Részint, mert szerintem... - mondjuk így egyelőre, nehogy a sárkány madzagja elszakadjon :D - nem olyan rossz, másrészt pedig megelőzendő a meglepetést, amikor esetleg véletlenül rábukkan a róla is szóló tartalomra, mert, mint említetted az ő védelmi rendszere más szerkezetű, mint a tiéd, és esetleg nem jól reagálna. Ez elég ijesztő gondolat a számomra, nagyon nem szeretném, ha így lenne. Látod, kettőtöket akarlak együtt! Nincs mitől félnetek! Komolyan, na! ;) :)

    És hidd el, tényleg beleizzadok a visszafogottságba! :D Jó, csak egy kicsit, mert nyitva az ablak, s árad befelé a hűs levegő. :)

    Ne haragudj rám, kérlek! Nyílt és tiszta a szívem, a lelkem is hófehér. Bármennyire tetszik is a zavarod, sajnos megedződsz, s elmúlik, tudom. De addig legalább oszd meg velünk azt is, hisz annyira szép! :) Meg fontos része mindannak is, amiről itt szó van, nemde? :)

    Uram, irgalmazz! :D

    VálaszTörlés
  8. No, persze, nem lenne tucat a nevem, ha a nagy verejtékezés közepette megint el nem kerülte volna valami fontos dolog a figyelmemet. Szerencsére megvan az a rossz szokásom, hogy többször ellenőrzöm a munka tárgyát, itt most: azt amire, és azt is ahogyan reagáltam.

    Az mondod: "...remélem azt is tudom, hogy hogyan kell beosonni és kitakarítani, hogy a várból palota lehessen."
    Én pedig azt, hogy óvatosan takaríts! A várbeli holmik fontosak a várúrnak, és ő maga rendezte el őket tetszése, félelme, stb. szerint, ezért csak a beleegyezésével, sőt, lehetőleg vele együtt mozdíts el bármit! Még ennél is jobb, ha hagyod, hogy szép lassan ő maga rendezze át a lovagtermet, a szobákat, a raktárakat, és galériává alakítsa a gyilokjárót. A szerető jelenléted és biztatásod is elég lesz, azt hiszem.
    Szóval légy türelmes és kitartó! Kastély az már így is, még, ha lőrések nyílnak is a falból, hisz te is ott laksz már a falai mögött, s az ágyúival téged is oltalmazni akar a várkapitány.

    Személyes, tudom. De fontosnak tartom nagyon, és így sikerült elmondanom. Tucatosan. :D

    VálaszTörlés
  9. A takarítást egyáltalán nem úgy értettem, hogy erőszakkal betörök, feldúlok mindent és kényem-kedvem szerint átrendezem a dolgokat. Úgy értettem, hogy érzem, hogy vannak Gergőben gátak, szorongás, feszültségek, nagyrészükről azt gyanítom ő sem tudja az okukat. Béklyók tartják vissza az önbizalmát, olyan, mintha kűzdene belül valamivel. Szeretnék segíteni. Megteremteni azt a légkört, amiben mer ebbe beleásni. Esetleg segíteni ásni is, ha egyedül nem bírja. Én nem teszek semmit a helyére, ez egyedül az ő dolga. Abban tudok segíteni, hogy megtalálja, mi van rossz helyen, esetleg mire nincs már szükség, vagy mit kell beszerezni.

    Azon gondolkodtam, ha élőben találkoznátok velünk, biztosan összekevernétek minket :) Kettőnk közül ő viselkedik lazábban és magabiztosabban, én viszont nehezen oldódok és elsőre nagyon zárkózottnak tűnök. Vicces, de végülis egyensúlyban vagyunk :)

    VálaszTörlés
  10. Igen, Gergőnél a lazaság a várkaput takaró, hosszú évek aprólékos munkájával megfestett kép, amely mögött feltárul a bizonytalanság, de főleg a védtelenség, és persze az ezek indukálta, marcangoló félelmek. A kép alakjai a környezetből vett mintákat (közvetlen környezet, média, stb.) modellezik, illetve azok tökéletesített és helyzetfüggően aktualizált magatartásformáit jelenítik meg. Maga az álcázó "festmény" is hallatlanul bonyolult és dinamikus, de a lényege és a célja a FÉLELMEK (kiterjedt állapotában voltaképpen az egész személyiség!) álcázása: hogy egyszerre tartsa távol a nemkívánatos érdeklődést, és vonzza a kívánatost. És van egy befelé sugárzó feedback-je is: némi biztonságtudatot ad, és szinten tartja a labilis, a látszat ellenére nyilvánvalóan alacsony önértékelést. A baj az, hogy roppant energiaigényes a fenntartása, és előbb-utóbb a személyiség energiáinak a kimerüléséhez vezet. A testi és viselkedési tünetek széles skálán tudnak megjelenni, de általában fellelhető köztük a verejtékezés, tenziós anomáliák, diabéteszes epizódok, az érzelmi-hangulati hullámzás, instabilitás, váratlan érzelmi kitörések (negatívak is, pl. dührohamok akár), nem ritka a feszültségoldó szerek (alkohol, drogok...) használata, esetleg a függés kialakulása sem, és a folyamat észrevétlenül depresszív tendenciába csúszhat. Ugyanakkor emberkénk görcsösen ragaszkodik a védelmi rendszer kellékeihez, mert éppen attól FÉL a legjobban, hogy valaki áttöri azt. Azt sem tartom kizártnak, hogy a te társaságodban is gyakran bizonyul feszültnek, különösen akkor, amikor azt érzi, hogy le szeretnéd fejteni a vásznat a kapuja elől. Megijed, mert fél, hogy nem sikerül visszatenni a helyére, és védtelen marad, rés támad a védelmi rendszeren...
    Bonyolult ez. De a lényeg, amit már mondtam:
    "Oké vagy, Gergő, így, ahogy vagy! Nekem mindenképpen! Ne félj elengedni magad, amikor velem vagy! bízhatsz bennem!"
    A leglényegesebb üzenet a magatartásod és a kommunikációd minden vetületén át, összhangban, hitelesen: "OKÉ VAGY!" Ha elég kitartó és türelmes vagy, akkor az attribúciós torzítások csökkenni fognak lassan a közös életeteken kívül is. De azt nem szabad elfelejteni, hogy a tudatos, de tartós szorongást nem okozó álcázás nem tekinthető attribúciós hibának egy meleg részéről egy elutasító légkörű közösségben! Íme az ok, amiért a melegek előszeretettel tartózkodnak elkülönülve, a saját társaságukban, ahol lehullhat róluk neurotizáló, fárasztó álarc, és (f)elszabadulhatnak végre. Teszik is. :)

    Végem van, megkeresem a vackom, ha még tudom. :) Jó éjt!

    VálaszTörlés