Szex, test, külső...

Nem tudom, hogy a párom távolléte mennyire befolyásolta a témaválasztást, de mindenképpen szar volt egyedül ébredni...

Lehet, hogy furcsa lesz a megközelítésem. Lehet, hogy szentimentális vagyok. Lehet, hogy furcsa dolgokat szeretnék. Minden ember más, különböző dolgokat keresünk. Ki kell ábrándítanom azokat, akik fröcsögős, tocsogós, vad szexuális fantáziától izzó posztra számítanak. Viszont azt megígérhetem, hogy továbbra is őszinte leszek és leírom, hogy mit látok a dolgok mögött. Továbbra is én én vagyok, a saját szemszögemből tudok csak nyilatkozni...

Megmondom őszintén, nem voltam sok emberrel. Testileg sem, lelkileg pedig végképp nem. Volt két hosszú kapcsolatom lányokkal. Szerelem volt mindkettő a maga módján. A testi szerelem nem volt zökkenőmentes. Az első lánnyal való kalandozásból maradt pár komplexusom. Rettegtem attól, hogy a másiknak nem jó. Féltem, hogy úgy beindulok, hogy nem tudom majd visszafogni magam. Sajnos a második barátnőmmel ez okozott problémákat, mert benne csak egészséges félelem volt, de túlreagáltam. Na mindegy, nem részletezem, de soha sem tudtam igazán elengedni magam velük.

Tizenéves koromban találkoztam pár férfival. Csakis a test érdekelt férfi oldalról, kínosan ügyeltem arra, hogy nehogy bármiféle szimpátia alakuljon ki velük. Általában egyáltalán nem is érdekelt, hogy egyébként kik az életben. Arcokra sem emlékszem. Egyik ilyen alkalom sem volt jó. Annyira felszínes volt, amennyire csak lehetett. Nem is nagyon tudtak kielégíteni, de inkább leléptem, mert éreztem, hogy így nem is fog menni. Mindig hatalmas volt a csalódás. Elég élénk a fantáziám, ha önkielégítésről volt szó, akkor mindig nagyon élveztem a dolgot, de élőben meg sem közelítette az elképzeléseimet az élmény.

Kortársaimmal nem is találkoztam. A gimiben sem érdekelt soha semelyik fiú. Ügyeltem rá, hogy senki se gondolja a környezetemben, hogy izgat a férfitest. A tesiórák utáni öltözéseket, zuhanyzásokat is megúsztam „baleset” nélkül. Megtanultam elég korán kontrollálni a testem, ha nem akarom, nem áll fel. Fiú barátaimra soha sem gondoltam „úgy”, soha sem kevertem a barátságot a szerelemmel. Illetve egyszer igen, Gergővel, de az egy nehéz döntés volt. Erről egyszer úgyis írok külön bejegyzést! Összefoglalva, úgy éreztem, hogy lányokba tudok beleszeretni, a személyiségük, a járás velük érdekelt, viszont testileg a férfiak izgattak jobban. Mikor ezt beláttam, az elég szar pillanat volt. Most akkor mit kezdjek? Kizártnak tartottam, hogy bármi kialakuljon köztem, és egy fiú között. A lányokkal pedig hiányzott valami, aminek nem tulajdonítottam nagy jelentőséget, talán a szenvedély szó írja le legjobban ezt.

Csak olyan emberrel tudok járni, akit szeretek. Sosem mennék bele egy kapcsolatba úgy, hogy nem éreztem a teljes bizsergést.

Az elveim szerint a testnek nincs túl nagy értéke. Kiábrándít ez a testkultusz, amiben élünk. Utálok a tükör előtt állni, utálom, ha hozzá kell nyúlni a fejemhez, utálom, ha amit felveszek borzasztóan mutat rajtam. Sokszor nem is érdekel. Van hogy lázadok és mindenki elmehet a sunyiba, nem vagyok hajlandó többet foglalkozni magammal. A barátaimnak mindegy, maximum kapok pár vicces megjegyzést, az idegenek pedig nem érdekelnek. Persze van egy csomó ruhám, cipőm, táskám, de mindig mikor erre ráébredek, akkor az elég furcsa érzés. Nekem a külső abszolút az önkifejezés eszköze és nem a közkedveltség elérésének az egyik lehetőségét látom benne. Lehetnék trendi boy, de valójában a gondolkodásom eltér a legtöbb kortársamétól. Lehetnék trendi boy, de valójában az életmódom más, mint a kortársaim nagy részének. Lehetnék trendi boy, de ha belül nem azt gondolom, amit trendi gondolni, akkor nem keltem a látszatot, hogy trendi boy vagyok. Furcsán nézek ki, előfordul velem. Nem akarok szép lenni, nem akarok minnél több ember számára vonzó lenni, nem akarok divatos lenni. Nekem nem az tetszik, amit megmondanak, hogy most ez az idevaló és ez a szép kéremszépen. Két év múlva ugyanaz már ciki lesz. Miért is? Állítólag helyes vagyok egyébként, tehát a lehetőségeim meglennének rá, hogy szupervonzó fickót rittyentsek magamból, de minek? Kinek? A párom így szeret. Nincs rá igényem, hogy legyezzék a hiúságomat. Nem érezném magam többenk, ha többen néznének meg, ha azért lennének velem kedvesek, mert szépnek tartanak. Hahó! Itt belül is van valami emberek!

Hogyha 2 évvel ezelőtt megkérdezik mi a külső ideálom, akkor először elmondtam volna, hogy nekem nincs külső ideálom, nem az fog meg egy emberben, hogy éppen hogyan néz ki. Hogyha nagyon erősködtek volna, azt mondtam volna, hogy körte alkat, 150-160 centi, hosszú göndör haj, vékony derék, mellek, vidám mosoly, okos szemek... Ehhez képest itt van Gergő, aki magas, rövidhajú, vékony, nincsenek mellei és nem vékony a dereka... Még, hogyha azt kérdezték volna, hogy milyen fiút tudok elképzelni magam mellé, mármint milyen lenne külsőleg, akkor sem sok minden egyezett volna Gergővel. Biztos, hogy egymagasságút mondtam volna velem, biztos, hogy nem mondtam volna, hogy legyen csontos. Lehet ez azért van, mert én nagyon élvezem, hogy egyenlőek vagyunk, szemben egy heteró kapcsolattal, egy meleg kapcsolatban szerintem könnyebb megteremteni az egyenlőséget. Ezt majd folytatom később! Szóval nem tulajdonítok nagy jelentőséget az ideálnak. Az puszta véletlen volt, hogy a két barátnőm hasonlított egymásra, mégis teljesen máshogy láttam őket. Természetesen.

Azt tapasztalom, hogy sokszor hatalmas a különbség külső és belső között. Főleg meleg körökben. Mindenki megtanul csodaszépnek látszani, de akkor honnan tudja az ember, hogy ki milyen belül? Biztos, hogy nem csodaszép belülről köztük mindenki, sőt. Nagyon fontosnak tartom az őszinteséget. Én őszinte vagyok a külsőmmel. Úgy öltözök fel aznapra, ahogy érzem magam. Sokszor totálisan eltér a megjelenésem egyik napról a másikra, ha nagyon más a lelkiállapotom. A páromat ez szórakoztatja, nekem önkifejezés. Sokszor nézek ki úgy, hogy látom az embereken, hogy nem értik. Hogyha nem olyan cipő van épp rajtam, amit megszokott az emberek szeme a kortársaimon, akkor ott a kérdőjel a tekintetekben. Tudom, hogyha beszélgetnénk őszintén velük, akkor is ott lennének a kérdőjelek, akkor hol itt a probléma? Kicsit elkanyarodtam az alaptémától. Persze ennek is van köze a szexhez. A külső a mai körülmények között egyenlő a szexel...

Szerepek. Köztünk nincsenek szerepek. Nincsenek állandó szerepek. Van, hogy ő van fent és én vagyok mélyponton. Ilyenkor ő az erős, én vagyok, aki hozzá menekül. Az elmúlt egy évben sok volt a problémám, ez sokszor volt így. Sokszor viszont én vagyok az erős és ő a gyenge. Nyugodtabb típus vagyok, kevésbé veszem fel a dolgokat, ebből adódik, hogy sokszor nyugatatom meg őt bizonyos dolgok után. Mindketten szeretjük a változatosságot, mindketten maximálisan bízunk egymásban.

A szexben is ez igaz ránk, nincsenek szerepeink. Mondhatnám, hogy mindketten unik vagyunk. Az is lehet, hogy mindketten passzívak. Vagy mindketten aktívak. Nem tudni, a lényeg, hogy fontosnak tartjuk beteljesíteni a másik vágyait. Legtöbb helyzetben magaméi elé helyezem a párom igényeit a szexben. Az ő orgazmusát jobban élvezem, mint a sajátomat. Nem tudom ez mennyire számít furcsának. Lehet ez még az első barátnőm mellett összeszedett komplexusom lecsapódása. Nem tudom, de nem is érdekel, mert jó így. Gergővel működik. Ő az első ember a Földön, akivel egyszerre tapasztalom a lelki és testi kapcsolatot maximálisan. Számomra a szex olyan dolgok kifejezőeszköze, amit szavakkal nagyon nehéz, talán nem is lehet elmondani. Egy felület arra, hogy kimutassuk a szeretetünket. Egy kétszemélyes utazás, ahol semmi más nincs csak mi. Számomra semmi köze a külsőhöz. Gergő úgy tud hozzám érni, hogy pillanatok alatt elvesztem a fejem. Pedig nem csinál semmi különöset, megérinti a kezem például. Az a nagy helyzet, hogy Ő az, aki megérinti a kezemet. Rá tudunk kapcsolódni egymás csápjaira és mindig érezzük, hogy mire vágyik a másik. Nem mindig ugyanarra. Mindig máshol érzékeny, mindig más izgatja. Nem irányítjuk egymást szex közben sem. Attól izgalmas, hogy a másik egy másik ember, aki nem azt teszi amit mondanak neki, hanem, amit érez. Sokszor tényleg jobban tudja minek örülnék, mint én magam. Fordítva is így van természetesen.

Sokszor voltunk együtt az utcán. Sötét parkokban általában, éjszaka, hajnalban. Biztos van, akinek izgalmasan hangzik. Nekünk nem volt más lehetőségünk. Az elején nem tudta más, csak mi ketten. Nem volt hova menni. Később, nagyon ritkán előfordult, hogy valamelyik barátunknál aludtunk. Na akkor volt ágy is... Az utcán nem lehetett, hogy mindketten elengedjük magunkat. Gergő alapvetően nagyon könnyen oldódik, hamar elfeledkezik mindenről ezért sokszor én vállaltam magamra a figyelő szerepet. Olyan is előfordult, hogy nem tudtam koncentrélni és énis teljesen belemerültem az eseményekbe, na volt hogy így buktunk le. Nem részletezem, elég ciki volt, de nem lett bajunk belőle. Volt olyan is, hogy az egyik barátom elutazott külföldre, addig odamentünk vigyázni a lakásra és egymásra. Az ilyen alkalmakkor tudtuk megtapasztalni, milyen az, ha nem kell semmihez alkalmazkodni, tényleg csak mi vagyunk...

Gyakorlatilag úgy szerettem bele Gergőbe, hogy nem is találkoztunk közben. 4 éve ismertük már egymást, rengeteget mentoráltuk a másikat, rengeteget köszönhettünk lelkileg egymásnak. Összesen 3 × találkoztunk a 4 év alatt. Nem a testére voltam kíváncsi, nem jelentett többet egy személyes találkozó a millió levélnél, üzenetnél, beszélgetésnél. Nem fogott meg külsőre, de eszembe sem jutott ilyesmi, mert barátok voltunk. Soha nem is képzeltem el, hogy hogyan néz ki, nem láttam őt a szemem előtt, amikor beszéltünk, vagy írtam neki. Mikor egyértelműsödött, hogy beleszeretünk egymásba, akkor is a neten kezdődött. Meg is ijedtem élőben, hogy jé tényleg, ő ilyen magas! Megijedtem, amikor közel jött, megcsókolt. Hatalmas volt mindene. Kicsinek, törékenynek éreztem magam mellette. Pedig ő a vékony és mégis mindene szélesebb valójában. Kellett pár óra, mire ezek már nem számítottak. Azóta sem. Nem külsőleg kell egyenlőnek lennünk. Mi tudjuk, hogy mi van belül és más nem számít. Azonnal olyan összhangba kerültünk, mint még soha senkivel. Nem is értettük, hogy lehet, hogy csak most jöttünk össze, mikor mindig is minden jel arra utalt, hogy egymáshoz tartozunk. Ez már nem számít, a lényeg, hogy megtaláltuk egymást.

Mint említettem egyenlőség van köztünk. Dinamikus egyenlőség. Minden megy magától, soha sem volt még olyan, hogy ugyanazt a szerepet szerettük volna mindketten. Mindig kialakul magától. Együtt vagyunk erősek. Együtt vagyunk bátrak. Együtt vagyunk egészek. Van, hogy hevesek vagyunk egymással, van, hogy húzzuk egymást a végsőkig, van hogy száguldunk és nem foglalkozunk a részletekkel, van hogy más sem létezik csak részletek. Van, hogy meg sem szólalunk az ágyban, van hogy bezsélgetünk. Van, hogy nagyon finoman bánunk egymással, van hogy durván. Van hogy csak light-os dolgokat csinálunk, van hogy mindent, ami eszünkbe jut. Helyzetfüggő, hangulatfüggő. Az az érdekes, hogy sohasem volt ebből konfliktus. Soha sem voltunk annyira más lelki állapotban, hogy nagyon másra vágytunk volna az adott helyzetben. Hamar átvesszük egymás hangulatát, legyen az öröm, vagy bánat. Nem tudom mitől, de működik. Nekem ez rég nem a testről szól. Vele soha nem is szólt a testről. Nem is szoktam nézni őt közben. A szemét szoktam egyedül figyelni. Az jobban izgat bárminél a testén, ha érzem Őt, ha minnél több érzékszervemmel tapasztalom a jelenlétét.

Meglepődtem a kezdeti időkben, hogy mennyivel jobban kielégít vele a szex, mint bármi, amit korábban tapasztaltam. Nem csak a testem elégül ki, hanem a lelkem is. Elfáradok, de az az a jól eső fáradtág vesz rajtam erőt. Ilyenkor is ott vagyunk egymásnak. Nem kívánom azonnal újra, nem is akarok felöltözni, menni tovább. Örökre ott akarok lebegni, vele. Ezt szoktam érezni.

Régebben aszexuálinak gondoltam magam. Nem hajtottak a hormonok, mint a kortársaimat. Hamar tudtam kontrollálni a testem, ha az agyam, vagy a szívem mást mondott. Nem ragadtattam el magam, nem beszéltem a szexről, nem élveztem élőben a szexet senkivel. Sem lánnyal, sem férfivel. Nem értettem, hogy mi őrjíti így meg az embereket. Gergő ezen mindig csak mosolyog, mindig megnevetteti, mert eszébe jut, hogy mennyire nem vagyok vele aszexuális. Közeli barátaink egyszer azt mondták nekem, hogy mi valójában leszbikusok vagyunk. Nagyon diszkréten kezeljük az egész kapcsolatunkat. Soha sem beszélünk intim részletekről. A kapcsolatról is virágnyelven fogalmazunk, de azt érezni, hogy nagyon oda vagyunk egymásért. Soha sem szerettem beszélgetni a szexről, főleg a saját szexuális életemről nem szeretek nyilatkozni. Intim dolognak tartom, ami csak rám és a páromra tartozik. Mondták azt is, hogy ez milyen jó így és mennyire igazunk van. Nem tudom, a lényeg, hogy nekünk így jó :)

Amennyit tudtam, megosztottam most. Ezeket sohasem foglaltam még össze. Magamnak sem.