Iga

Szépen lassan haladnak a dolgaim. A telet már nagyon unom, nem örülök, hogy még csak most jön a neheze. Fáradt vagyok nap mint nap, úgy érzem, hogy alig megy az idő. Állandósult az állandóság hiánya. Rosszul nem érzem magam, mert nincs semmi nagy baj, csak letudnám már ezt az átmeneti időszakot.

Extra melót vállaltam be. Két hétig beugrottam az ügynökséghez, ahol ismerőseim dolgoznak. Mellette csinálom a saját céges munkáinkat is. Többfele figyelek, ami megeröltető, mert nem ez a típus vagyok. A munkatársam családjában gondok vannak a nagyszülőkkel, ezért otthonról dolgozik egy hétig, összességében teljes a káosz. A kutyámat ivartalanítani kellett, mert a másik kutya lassan tüzel, akivel egy kertben laknak jelenleg. Nem akartam korlátozni szegényt, de sajnos most ez volt az egyetlen megoldás. Egyébként is szarul érzem magam, amiatt haza kellett passzolnom, amíg nincs egy megfelelő lakásom, ahova vihetem. Hétvégén tudom megvillámlátogatni, addig nem jutok haza.

Samuval jól vagyunk :) Szünete van, hétköznap fent van Budapesten. Az extra meló miatt nem tudunk annyi tartalmas időt együtt tölteni, mint amennyit szeretnénk. Minden este együtt lógunk, ott alszom náluk, gyakorlatilag már ott lakom. A szünet miatt a lakótársai nincsenek fent mind, így nem zavarok annyira. Meló után kell nekem egy-két óra, amíg el tudom magam engedni. Samu sokat segít, beszélgetünk, kikapcsolunk, mászkálunk, főzünk, filmezünk, sör mellett lazítunk. Későn fekszem, sokszor hajnalban, de örülök, hogy van aki kimozdít a komfortzónámból.

Úgy érzem, hogy jobban élek, mint korábban, nem lustulok, fordulok be, sok minden történik, rá vagyok kényszerülve, hogy aktív szereplője legyek az életembek. Samu sok szeretetet ad, naponta többször meghatódom. Megnevettet, meghallgat, támogat, bízik bennem, megnyugtat.

A héten eldöntöttük, hogy összeköltözünk. A kutyával együtt négyen leszünk, Samu egyik lakótársa is jön velünk. Aranyos lány, bírjuk egymást. Így nem annyira éles az összeköltözünk érzés sem, mert nem csak ketten leszünk. Samu amúgyis sokat van otthon, anyukája miatt a hétvégékre hazajár. A szüneteket is otthon szokta tölteni, még nem repült ki. Nem

bánom, hogy így van, szerintem ez most ideális lesz nekünk. Örülök, hogy haladunk :) A kutya is végre velem lesz, lesz állandó kuckóm, közel lesz megint az iroda, Samut is gyakran látom :) Anyagilag is jobb lesz, mint régen.

Jöjjön a tavasz és a nyár és süssön a nap és élni jó :)

Újdonságok

Az utóbbi pár napban megfogalmazódott bennem pár dolog, amit megélek mostanában. Sok minden beérett, ami régebben kezdődött bennem és furcsa érzés volt ezekre ráébrednem. Megpróbálom összeszedni, de még biztos lesznek ilyen nagy bumm érzések bennem mostanában.

Gergő mellett szocializálódtam, mint meleg a környezetemben. Ami rendszer kialakult az első pár hónapban, az változatlan is maradt a kapcsolat végéig. Mások előtt mindig, mint haverok viselkedtünk. A legközelibb barátok, családtagok előtt, akik régóta tudták, elfogadták, hogy együtt voltunk, előttük is. Csak kettesben értünk egymáshoz, fogalmaztunk gyengéden, stb. Nagyon nagyon kevés kivétel volt. Külföld, egy bizonyos buli, véletlen ránknyitás... Ezt én kezdtem, mert nehezen tudtam meghúzni a határt, hogy mi nekem a természetes és mi nem. Nem akartam senkit zavarni, megoldottuk máshogy. Valószínűleg ez az önelfogadásom egy szinten való beragadásával is összefügg, öngerjesztő folyamat. Meleg ismerőseim sem voltak, Gergő haverjai előtt is ugyanaz volt a viselkedésmintánk, mint máskor. Ezek most változtak. Samuhoz bújok mindenhol. Azon veszem észre magam, hogy két centire vagyok tőle mikor az utcán sétálunk, minden lehetőséget kihasználok, hogy hozzáérhessek. Gondolok itt a „legális” helyzetekre elsősorban, villamoson tömegben véletlen hozzányomnak az emberek, megkocogtatom a vállát, ha szólok neki, hozzáérek a kezéhez ha valamit odaadok neki... Akaratlanul ennél több működik köztünk a barátok előtt is. Ölelések, puszik, összenézések, mosolyok, belsős megjegyzések megállíthatatlanul zajlanak köztünk. Vannak még a nyílvános köszönések, amiben nagy ugrás történt. Ha kikísérem a vonathoz, vagy kimegyek elé, akkor ölelést vagy ölelést és puszit is váltunk. Ilyen eddig senkivel nem volt nekem. Annó lányokkal, de családtagokkal, barátokkal is távolságtartó vagyok testileg, a kézfogáson túl nekem már minden kellemetlen szokott lenni. Most mindenki más eltűnik és nem is számít :) Egyébként meg a Keleti pályaudvar bejáratánál a lépcső közepén egy meleg pár érzelmes ölelése úgy tűnik nem megbotránkoztató történés 2014-ben, Budapesten :)

Másik, de hasonló dolog, hogy nem érzek bűntudatot az után, hogy Samuval együtt vagyunk. Ez kísért egész eddig, valahogy mindig túlzottan intimnek és sötétnek éltem meg a szexualitásomat. Minden, ami történt az mindig hatalmas jelentőséggel bírt és utána mindig összezuhantam. Most úgy érzem nincs tét, nem érzem az elvárások nyomását se kívülről, se belülről. Teljesen más élmény így együtt lennem valakivel, mintha valami nagy terhet levettek volna rólam. Merek kísérletezni, elfogadást, vágyat, szeretetet érzek a másik oldalról, nem megfelelési kényszert. Furcsa ezt mondani, de eddig egyáltalán nem jelentett számomra szórakozást a szex, feszült voltam, túlagyaltam. Nem azt mondom, hogy agyatlan kielégülésekre vágyom, egyáltalán nem, viszont könnyebb lett elfogadnom magam ilyen téren is. Egy kicsit ilyesztő, hogy korábban sem én, sem más nem vette észre rajtam, hogy ezzel gondjaim voltak.

Mikor apám meghalt, olyan volt, mintha tíz évet öregedtem volna. Hosszas folyamat volt elfogadni, hogy már semmi nem lesz olyan, bennem is megváltoztak dolgok és ne akarjak az lenni, aki korábban voltam. Most olyan, mintha visszakaptam volna azt a tíz évet :) Lekerült egy teher rólam ebből a szempontból is. El tudom engedni magam és nem kell hozzá semmi extra, nem aggódok egyfolytában, nincsenek váratlanul felbukkanó irreális félelmeim. Amik vannak, azokat Samu segít elkergetni. Neki el tudom hinni, hogy minden renden van. Kezdtem azt hinni,

hogy ilyen csak a filmekben van. Nem tudom biztosan, de azt érzem, hogy ez kölcsönös. Észrevettem párszor, hogy sikerült megnyugtatnom vagy feltöltenem.

Vannak dolgok, amiket megérzünk egymással kapcsolatban. Ebbe a témába jobban nem mennék bele, mert nehéz megfogalmazni. Mindkettőnknek vannak terheink, amiket régóta hurcolunk, egymást kezdjük ezekre a területekre is beengedni. Mikor épp történik, akkor nem furcsa, csak utólag elgondolkodva. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért ő az, aki bejöhet, de egyszerűen csak jön jön jön és ugyanez történik fordítva is. Nem érzek kellemetlenül emiatt, érzem hogy jó az ami velünk történik. Bizalmatlan sem tudok vele szemben lenni.

Az elmúlt egy hétben elkezdett zavarni, hogy nincs állandóra berendezett életem, mint korábban volt. Nem a múltat sírom vissza, másképp szeretném csinálni. Egyenlőre még nem érzem teljesen tisztán, hogy mit szeretnék. Nem a kapcsolatra gondolok, hanem az életkörülményeimre. Itt is ott is lakom, ezt is azt is eszem, változó hogy mennyire lustulok vagy pörgök, kísérletezek vagy a megszokottat keresem stb. Így hogy érzelmileg megtaláltam a stabilitást, szeretném rendezni magam körül a dolgokat. Agyalok azon, hogy mi lenne a megoldás lakásra, kutyára, munkára, életvitelre. Két napja kicsit befordultam emiatt, de Samu segített megnyugodni és lazábban hozzáállni ehhez. Van időm, semmit sem kell elkapkodnom, minden a kezemben van, hogy jól tudjam csinálni :)

Happy End

Előszőr is boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!

Év végére minden kisimult körülöttem. Helyére kerültek a dolgok. Sok minden történt, ezért nem volt időm írni, pedig lett volna téma több bejegyzésre is elég.

Samuval tökéletes volt az első randink, ahogy a második is és az összes többi azt követő is. Nagyon hamar beindult a szerelem ;) Sokat beszélünk, chaten és személyesen is. Amiktől az elején féltem kicsit, hogy fiatalabb nálam pár évvel és grafikusnak tanul, alaptalanul zavartak. Valószínüleg Gergő miatt ijedtem meg, nem akartam újból valakinek az apja vagy a mentora lenni, elegem lett, hogy erről szól a párkapcsolatom. El is felejtem, hogy fiatalabb Samu, mert gondolkodásában meghaladja a korát, egyáltalán nincs köztünk szakadék. Vannak céljai, halad előre az életben, tudatos, komolyan hoz meg döntéseket, önálló. Büszke vagyok rá, hogy ilyen tud lenni 21 évesen.

Gyorsan történik köztünk minden. Alig 2,5 hete vagyunk együtt, mégis olyan mintha évek óta ismernénk egymást. Valami olyat találtunk meg mindketten a másikban, amit nagyon rég keresünk. Hihetetlen, olyan mintha az összes igényemet, vágyamat a másik felemről összegyúrták volna egy hús vér emberbe, még hihetetlenebb, hogy összetalálkoztunk és most Ő a másik felem. Figyelmes, megértő, érdeklődő, mesél magáról, megnyílik nekem, nem titkolózik, nehéz témákról is könnyű vele beszélgetni, nem játsza meg magát, kimondja amit gondol, erős az akarata, érzékeny, nyitott, laza. Már el is felejtettem, hogy milyen az, mikor fáradt vagyok, vagy valami bajom van és a másik teljesen leveszi a vállamról a terhet. Meg tud nyugtatni, elvonja a figyelmem a gondokról, megmagyarázza, hogy nincs semmi baj. Megölel, személyesen vagy virtuálisan és minden kisimul :)

Minden nap, mikor fent van Pesten, találkozunk. Többször is egy nap akár. Együtt ebédelünk, vagy elkísér napközben, ha elintéznivalóm van. Este megyek hozzá, eszünk, filmezünk, beszélgetünk, találkozunk a barátaival, összebújunk. Nyugodtan alszom mellette, jó ott ébredni, onnan indítani a napomat. Közben egész nap chatelünk, telefonálunk, képeket, zenéket küldözgetünk egymásnak. Olyan, mintha mindig itt lenne mellettem, fognánk egymás kezét, nem hagy egyedül, figyelünk egymásra egész nap. Furcsának hathat ez a ragaszkodás, főleg az én szabadságvágyammal összevetve, de mégis nagyon tetszik. Nem korlátoz, nem szól bele abba, hogy mit teszek, csak ott van mindig, figyel és támogat. Ugyanez fordítva is természetesen :) Segítünk egymásnak, ha valami nem megy, de nem irányítgatjuk egymást. Nincsenek játszmák köztünk, nem kavarunk, nem ugráltatjuk a másikat. Nagyon hasonlítunk belül, ez sokszor gyakorlati dolgokban is meglátszik. Hasonló vagy ugyanazok a dolgok, tárgyak, márkák, színek tetszenek, ugyanattól félünk, vagy ugyanazokat a dolgokat nem szeretjük. Persze ez nem mindenre igaz, de sokszor vicces a ráismerés. Hasonló szerepet töltünk be a baráti társoságunkban, ugyanúgy kezel minket a környezetünk :) Ez nem hogy unalmas, hanem kifejezetten szórakoztató nekem.

Voltam a szülinapi buliján. Bemutattam én is a barátaimnak egy buli keretein belül. Mindenkinek szimpi, jókat beszélgettünk, hülyültünk együtt. Többen mondták, hogy meglepően nyitott, több mindenben közelebb engedi magához az embert, mint annó Gergő. Hát igen, ezt nekem nem kell magyarázni... Örülök, hogy ezek a dolgok is zökkenőmentesen zajlanak.

Látom Samun, hogy egyre szabadabb belül, nyitottabb, vidámabb, felszabadultabb. A környezete is mondta már nekem, de magamtól is látom. Nagyon boldoggá tesz az öröme :) Örülök, hogy ez kölcsönös, mindkettőnk béket tud adni a másiknak a sok vihar után. Úgy hangozhat, mintha túldimenzionálnám ezt a kapcsolatot, hiszen alig pár hete tart, de valóban ennyire intenzív. Pár nap alatt kinőtte magát a számomra legfontosabb embernek. Nem tudom, hogy történt, de mindent felülírt bennem. Nagyon szeretem!

Karácsony előtt egy nappal chateltünk Samu anyukájával. Beszélgetni akart velem, nem zárkóztam el előle. Kellemes ünnepeket kívántunk egymásnak, összetegeződtünk. Bocsánatot kért, amiért nem figyelt előszőr Samura, mikor rólam mesélt neki. Elmondta, hogy régóta igyekszik elfogadni a fia másságát, de még vannak félelmei. Igyekeztem megnyugtatni. Mondta, hogy látja Samun, hogy nagyon boldog. Megköszönte nekem :) Aranyos volt. Akármilyen bizar is ez a szitu, örültem neki. Szeretem az egyenes embereket. Jól esett a bizalom és az őszinteség.

Hallva az elmúlt karácsonyaimon érzett magányosságot, Samu felajánlotta, hogy feljön hozzám karácsony másnapján :) Nagyon meghatott. Még soha senki nem tett engem első helyre karácsonykor. Mindig vágytam arra, hogy a párommal meghitten, kettesben karácsonyozzunk, de mindig ott volt a két család miatti szakadék, amibe végül mindig én estem bele. Nagyszüleim, apám halála, nővérem külföldre költözése, anyum és hugom párra lelése óta a karácsony nálunk elvesztette az igazi velejét. Sokan nincsnek már ott, a maradék rohan, szervezi a saját programját. Kiveszett a nyugalom, béke, a környezet kizárása, egymásra figyelés. Egy sima vasárnapi ebéd hangulata lett, ami nem rossz, de a korábbiakhoz képest kevés. Gergő mindig hazautazott, tavaly meghivattam magam, de az is kicsit erőltetett lett így, Szenteste így is egyedül voltam. Idén meghittebb volt az otthoni ebéd is, mint lenni szokott. Este átjöttem a barátnőmhöz, akinél lakom, összedobtuk a családi sütikészleteket, pezsgőztünk, mandulalikőröztünk, idióta karácsonyi filmet néztünk, videótelefonáltunk Samuval. Jó volt :) Ma délután jön föl Samu. Kettesben leszünk másfél napot az albérletükben. Várom nagyon.

A szilvesztert idén is én szervezem, csak most az otthoni házba. Jön Samu is :) Nagyon szépre sikerül az év vége. Soha nem gondoltam volna, hogy így, de happy end van :)

Nektek is hasonlóan boldog és vidám év végi ünneplést, családozást, barátozást, bulizást, pihenést kívánok!

Randi <3

Pár napja úgy keltem, hogy szeretnék magam mellé valakit. Rájöttem, hogy a körökben ahol mozgok, a büdös életben nem találok senkit, viszonylag ritka madár az új ismerős és akkor az igényeimről még nem is beszéltem. Felregisztráltam egy meleg társkeresőre. Kiemeltem hogy barátokat és komoly kapcsolatot kedesek, más nem érdekel. Fél nap alatt 28-an írtak rám. A nagy részüktől kapásból elköszöntem, mert megkeseredett társfüggők voltak vagy túl nagynak éreztem a korkülönbséget. Szerelmes levelet is kaptam, de lehűtöttem a srácot, hogy két kép és három sor alapján nem ismer és nem tudom komolyan venni. Két srác volt, akikkel viszonylag sokat beszélgettünk. Az egyikük képről nem tetszett annyira de szimpi volt a beszélgetésünk alapján. A másik nagyon tetszett pár óra chat után randit is megbeszéltünk aznap estére...

Végül a randiból nem lett semmi. Lebetegedett de aztán meg inkább a barátaival bulizott. Még ő volt rám ideges, aztán könyörgött hogy találkozzam vele, aztán megint szidott. Elküldtem végül, mert nekem ez nem hiányzik.

A másik srácnak írtam, hogy randim lesz és ne haragudjon, de most mást választottam és azt tartanám korrektnek ha nem tartanék több vasat a tűzbe, csak egy helyre koncentrálnék. Megértette, aranyos volt.

Mikor az őrültről már tudtam, hogy nem akarok vele semmit, akkor újra ráírtam a másik srácra. Tökjó beszélgetés alakult ki köztünk. Bocsánatot kértem, hogy nem láttam meg benne elsőre a lehetőséget. 8 órát chateltünk, egy kis alvást leszámítva folytattuk egész nap. Tegnap fel is hívtam, egy órát beszéltünk. Nagyon durván megfelel az elvárásaimnak és ettől függetlenül elvarázsol. Nagyon lelkiismeretes, kedves, szerény, talpraesett, őszinte, komoly és vicces, figyelmes. Hihetetlen, mintha a kívánságaim alapján gyúrták volna össze. Nagyon érdekes dolgokat mond és őt is nagyon érdekli, amit én mondok. Eddig semmi negatívat nem találtam benne, de nem is keresek. Nagyon húz, én is őt, de az egész nem tudatos. Neki is a szex az nem egy bemutatkozó esemény, majd egyszer alakul, ha alakul. Nem is beszéltünk a szexről. Nem hittem, hogy létezik ilyen ember. Most vidéken van a szüleinél, hétfő este randizunk ;) Percenként ráírunk egymásra, nagyon egy hullámhosszon vagyunk.

Egyébként úgy néz ki Gergővel működik az őszinteség köztünk. Mikor utoljára találkoztunk megmutatta, hogy kivel jár, én hogy kivel fogok randizni. Jót beszélgettünk. Nem éreztem féltékenységet, rajta sem éreztem. A meghiúsult randim előtt még smst is írt, hogy érezzem jól magam. Persze ez jelentheti az ellenkezőjét is, de úgy érzem felesleges lenne túlkomplikálnom. Egyébként ami óta van az új srác, nem beszéltünk, nem is érzem, hogy lenne rá igényem.

Ezennel hivatalosan is adok blognevet az új fiúnak, legyen mostantól Samu ;)

Barátok

Sok minden változott a legutóbbi bejegyzésem óta. Egy eseménysorozatot szervezünk a munkatársammal, napok óta a lebonyolításán dolgozunk. A 8 órás munkanap után nég órákat töltünk bent, prezentációkat vezénylünk le. 9-10-ig bent vagyunk. Társasági életre sincs emellett időm, nem hogy leírni, hogy mi történik velem. Most kis darabokból rakom össze a sztorit, ha van szabad öt percem, akkor írok hozzá pár mondatot... Előre is elnézést, ha emiatt nem lesz néhol kerek a mondanivalóm.

A kimondott szakítás után megvolt az egy napos tombolás, részegedés a barátokkal, amit egy napos alvás követett. Este találkoztam egyik lány ismerösömmel, elmentünk vacsorázni. Találtunk egy jó helyet, nagyot beszélgettünk. Onnan mentem tovább egy újdonsült barátom lakására teázni. Egy meleg srác, chateltünk párszor. Vele is nagyon sokat beszélgettünk. Elgondolkoztató dolgokat mondott. Ott és akkor sokkolt, amit hallottam, de sokat segített, hogy helyre kattanjanak bennem dolgok. Azt mondta, hogy nagyon furcsa, hogy így kezelem a helyzetet. Gergő egy lépést akart hátralépni, de az nekem nem kényelmes ezért inkább százat hátráltam. Úgy kezelem ezt a kapcsolatot, mint egy hetero házasságot, pedig árnyaltabb a dolog. Valójában én szakítottam, mert Gergő nem akart elveszteni, de én képtelen vagyok szoros barátságban maradni vele. Ezeket be tudtam látni otthon egyedül. De úgy voltam vele, hogy a bennem zajló érzések nem engedik, hogy másképp viselkedjek...

Másnap nagyon furcsán keltem. Erotikus álmom volt, de a vágy tárgya nem Gergő, hanem egy idegen fiú volt. Ilyen már nagyon régen történt, teljesen Gergőre voltam beállva az elmúlt pár évben, más eszembe sem jutott. A kezdeti zavar után megörültem. Sütött a nap, sétáltam, jól éreztem magam. Reggel összefutottunk a lakásban, mikor mentem a kutyáért. Gergő és a lakás is idegennek tűnt, távolinak, mintha évekkel ezelőtt történt volna minden. A jó kedvem töretlen maradt, talán túlságosan is önfeledt voltam. Gergő nagyon leharcolt állapotban volt, nem értette, hogy mi van velem, de nem mondott rá semmit.

Napok múlv sem hiányzott, rendbe kerültem. Hétvégén ráírtam Gergőre, hogy ha már úgyis öszefutunk a lakás kipakolása miatt, akkor leülhetnénk kicsit beszélgetni. Így is lett. Órákon át dumáltunk, rég volt ennyire őszinte és nyugodt a kommunikáció köztünk. Elmondtam neki, hogy lezártam, továbbléptem, úgy érzem, hogy messze vagyok már tőle. Mint ember hiányzik, de kapcsolatba képtelen lennék vele kezdeni. Nagyon mások az igényeink, per pillanat nagyon máshogy működünk. Sokat tanultam az egészből. Nem akarok keseregni és a sebeimet nyalogatni, ami jó volt megmarad örökre, a többi meg tapasztalatnak oké. Elmondta, hogy előszőr nem akart szakítani, de ott hagytam. Belátta, hogy értelmetlen próbálkozni, elsüllyedt a depressziójában. Nem gondlta, hogy ennyire kikészül majd. Nem könnyebbült meg, csalódott a szerelemben, visszacsinálna mindent, ha tudna. Elmondtam, hogy én nem a múltban keresem a hibát, hanem  jelenre koncentrálok. Átrendezek mindent, jobbra törekszem. Sokat haladtam, boldogabb is vagyok. Visszajött a régi optimizmusom és a kifogyhatatlan energiám. Futok, edzek, egészségesen eszem. Abbahagytam a vegetáriánusságot, levágattam a hosszú hajam, kidobok mindent, amihez ragaszkodtam de visszahúz. Előre megyek, kűzdök a céljaimért. Láttam rajta, hogy örül, hogy jól vagyok. Megbeszéltük, hogy megpróbáljuk  barátságot kettőnk között. Azóta sokkal jobb minden. Nincsenek kínos kerülgetések, kombinálások, csak őszinte szavak. Egy-két naponta beszélünk, néha összefutunk, abszolút barátként tudok rá tekinteni, úgy érzem hogy ő is.

A környezetünk nem érti. Azt hiszik, hogy belül tombolok, hogy elnyomom a fájdalmat. Nem tudják elképzelni, hogy ennyi idő után továbbléptem volna. Telebeszélték a fejem, hogy lesz ez még rosszabb is, de én nem így érzem. Persze lehet, nem látom előre, hogy mi lesz, de majd én tudom, hogy mit érzek. Változó, hogy ki mennyire fogadja el ezt, vannak akiknek kifeezetten heves dühkitörései vannak és más barátaimtól akarnak bizonyosságot szerezni, hogy biztosan szarul vagyok igazából.

Annyi bajom van csak, hogy magányos vagyok, olyan mint gimis koromban. Hiába van most nagyon sok jó barátom, valami hiányzik. Valami és nem valaki, Gergő nincs a képben. Az életstílus, egy társ hiányzik, de közben kihasználom a szabadságomat is. Megyek mindenfele, sokkal többet találkozom barátokkal, aktívan szervezek mindenfélét. Nem lustálkodok. Csak kéne valaki, akinek odaadhatom a szeretetem, akinél leparkolhatok néha, akiért érdemes erősnek lennen. Nem keresek aktívan barátot. Nem az a cél, hogy mindenáron legyen valakim. Így hogy fogytam 15 kilót és rövid a hajam, sok az egy éjszakás jelentkező, de ez nem az én világom. Tettem egy próbát, de az is csak engem igazolt. Ha találkozok valakivel, aki nagyon megmozgat, készen állok egy kapcsolatra már ma is, de nekem csak komolyan megy :)

Szingli élet

Szakítottunk.

Gergő egyre pozitívabb volt a héten. Minden nap letettem az asztalra egy szál rózsát, estére mindig a vázában landolt. Mikor összefutottunk egyre oldottabb, vidámabb volt velem. Aztán szombat este írt, hogy tegyük át a nagy beszélgetést vasárnapról szerdára. Akkor eléggé kikészültem, de belementem. Hétfő délelőtt írt, hogy legyen aznap este. Nem tudtam dolgozni, teljesen készen voltam aznap.

Este elvitt randizni. Olyan volt két óra hosszat, mint a hőskorunkban. Teljesen elhitette velem, hogy folytatást szeretne. Aztán közölte, hogy fázik, hazamegy. Kicsit kiakadtam, mert nem beszéltünk meg semmit. Beültünk egy helyre. Mivel magától már megint nem mondott semmit, ezért kérdezgetni kezdtem. Megint a könnyebb végén fogta meg a beszélgetést, de ezúttal nem hagytam magam. Eleget vártam, nem csinálhatja ezt velem végtelenségig. Előtte el is döntöttem, hogy ha továbbra is ilyen, akkor én nem tudom ezt folytatni.

Felváltva voltak oldottabb témák és a lényegi beszélgetés köztünk. Aztán az egyik oldottabb szövegében kimondta a szakítás szót. Lecsaptam, megkérdeztem, hogy akkor ez egy szakítás?!? Csak mert egész addig nem mutatta jelét. Az. Onnantól kezdve nem törődtem tovább vele, hogy finomkodjak. Nagyrészt arról beszélt, hogy nem akar elveszíteni, de nem tud szerelmet érezni. Eszébe sem jutott, hogy ezután kevesebbet találkozunk, lazul a kapcsolatunk. Hét éve nagyon fontos vagyok neki, nélkülem nem is tudja elképzelni az életet... Mondtam neki, hogy ezt én is így érzem, de nem értem, hogy hogyan képzeli. Össze akart költözni, ugyanúgy folytatni a kettőnk kapcsolatát, csak szerelem nélkül. Mondtam, hogy ettől én nagyon szenvednék, mert szerelmes vagyok. Nem tudnám végignézni, ahogy ismerkedik. Nem tudom elképzelni, hogy ez teljesen őszinte tudna lenni köztünk. Nem bírja a felelősséget, a kimondott dolgokat, ezért inkább éljünk egymás mellett káoszban. Most egyikünknek sem erre van szüksége. Újra össze kell tennünk magunkat, mert az utóbbi években elhagytuk magunk. Nem tudok már asszisztálni az életéhez, szerelmes vagyok, de nem hülye. Nem fizetek egy albérletet neki, nem viszem nyaralni, nem főzök neki finomakat, nem bújok vele ágyba, ha nem akar engem ugyanúgy, ahogy én is őt. Aztán egy szép napon lelép valakivel, akivel beizzik a láng, ő meg szólt ugye, hogy nem szerelmes...

Megbeszéltük, hogy per pillanat, ahol tartunk az életben, az nem összeegyeztethető tovább. Mindketten el tudjuk képzelni, hogy évek múlva megint fellobban köztünk a láng és újra egymásra találunk. Azért mondtam neki, hogy ezzel ne hitegesse magát, ne várjunk egymásra, mert elmegy mellettünk az élet. Lehet, hogy így lesz, lehet hogy valami jobb vár ránk. Viccből megfogadtuk, ha 40 évesen is szinglik maradunk, akkor folytatjuk mindenképp.

Nem akarta átbeszélni a kettőnk között történt dolgokat, ki nem mondott problémákat. Elfáradt, sokkolta hogy nem akarom többé látni. Nem hagytam neki, hogy megint elmeneküljön. Előszedtünk apróságokat. A lényeg az, hogy én mindent megmondtam neki, ami engem zavart, de ő nem akart megbántani. Mondtam neki, hogy hosszú távon ez lett belőle. Ha ott és akkor kimondja, tudtam volna változtatni, esetleg megmagyarázni. Elmondtam neki, hogy nagyon fájt, hogy egy ideje nem állt mellettem. Ha szarul voltam este, nem ölelt át, nem mondta hogy semmi baj. Régen igen, mostanában magamra voltam utalva ilyen szempontból. Láttam rajta, hogy sajnálja. Mondtam neki, amit anyumtól hallottam. Egy ember akkor tud őszintén adni, ha már neki megvan a 100%. Egyébként valaki sérül. Velünk ez történt. A másiknak adtunk sok mindent, de magunkat nem tudtuk adni, mert az elveszett. Egyikünk sem azt az embert látja az asztal túloldalán, akit rég, hanem egy árnyékot. Ezt nem csinálhatjuk egymással. Ha mindketten most összekapjuk magunkat, akkor mint két felnőtt, független férfi, semmi akadálya, hogy adjunk egymásnak.

Végül elindultunk, mert Gergőnek már nagyon menekülhetnékje volt. A Balhán egyszercsak nem szállt fel velem a villamosra, eltűnt. El sem búcsúztunk. Nem akarta hallani. Ismerem, felkészültem erre is. Viszont engem bántott volna, ha nem mondok ki utoljára, hogy mit jelent nekem. Előre írtam egy búcsúlevelet, ami otthon fogadta a rózsák mellett. Sajnálom, hogy így alakult köztünk. Nagyon szerettem, szeretem, de be kell látnunk, hogy ebben a formában sokat szenvedünk. Tiszta szívemből azt kívánom, hogy legyen boldog, még ha most nehéz is elfogadnom, hogy nem mellettem lesz az. Ha a későbbiekben összefutunk, bárhogy is viselkedek tudnia kell, hogy nem haragszom és mindig lesz egy kis zug számára a szívemben. Köszönök mindent, amit értem tett. Nem bánok semmit, de fáj hogy ez lett a vége!

Még 2 nap

Még két nap maradt az eddigi életemből. Vasárnap délután ülünk le beszélni Gergővel újra, végleges döntést hozni. Pár napja jobban lettem, a saját hibáim kijavításán dolgozom és reménykedek. Egyre erősebb bennem a remény a folytatásra. Sok apró részletet tudnék mondani, de főleg megérzés...

Most megint nem tudok aludni. Tele lesz programokkal a hétvégém, csupa nagyszerű emberekkel találkozom. Görcsben van a gyomrom, tovább fogyok.

Vasárnapra idegbeteg leszek, ha ilyen szinten folytatódik ez az érzés. Gergő kevesebb mint egy hete azt mondta, hogy nem vagyok türelmes ember. Rosszul esett, hogy ezt mondja, de jobban ismer, mint én magamat.. Azóta nem nyaggatom, be szeretném bizonyítani, hogy bármeddig van türelmem vele kapcsolatban. Úgy örülnék, ha most itt lenne és megnyugtatna. Nem szabad beleélnem magam. Nehéz! Hiányzik! Féltem!

Reménysugár

Vasárnap útban a lakás fele egyre erősebb reményt éreztem. Elkezdett bennem valami nyüzsögni, mosolyogtam, vártam a percet, mikor újra látom majd Gergőt. Úgy éreztem, hogy bizonyítanom kell. Bocsánatot kérni mentem haza, bebizonyítani, hogy fontos nekem, oda akartam rá figyelni. Vettem egy szál vörös rózsát.

Gergő még aludt, mikor odaértem. Kitakarítottam a konyhát, rendet raktam. Az asztalt is letakarítottam, a közepére tettem a rózsát. Lementem valami kajáért, végül elmentem boltba bevásárolni. Eszembe jutott, hogy sok szép pillanatunk kötődik a közös evéshez. Csupa olyan dolgot vettem, amit tudom, hogy szeret. Visszamentem, még mindig az ágyban volt. A rózsa vázában a konyhapulton. Örültem, hogy vízbe tette, számít. Visszatettem vázástól az asztal közepére. Gyorsan megfőztem, terítettem. Közben kijött, mondta hogy jó illat van. Kérdeztem, hogy éhes -e. Igen. Tálaltam, leültünk. Beszélgettünk, hülyültünk, mintha mi se történt volna.

Kaja után megkérdeztem, hogy tud -e enni. Igen. Én nem. Bocsánatot kértem. Nem értette, hogy miért. Mondtam, hogy azért mert felkaptam a vizet pénteken. Nem hagytam, hogy elmondjon mindent, az indulataim felül kerekedtek rajtam. A régi figyelmetlenségeimért, szúrkálódásaimért, bántásaimért is bocsánatot kértem. Nem vezetett sehova, nem szeretnék neki ártani. Nem jó módszert választottam, hogy megnyissam jobban. Megkérdeztem, hogy lehetségesnek tartja -e az újrakezdést. Nem mondta, hogy nem, de fájdalmasan tiltakozott. Elkezdtem meggyőzni. Szerintem nincs vesztenivalónk. Mióta a szakadék elkezdődött köztünk, még nem próbáltunk meg érdemben tenni ellene. Már régen érzem, hiába mondtam. A felismerés még nem megoldás. Szerintem ki kellene próbálnunk, milyen ha visszalépünk sok sok lépcsőt és máshogy tesszük meg együtt. Utánaolvastam meleg párterápiáknak, engem meggyőztek, hogy kérjünk külső segítséget. Elakadtunk mindketten, külön külön is. Nem csoda hogy együtt nem megy mostanában. Anyukám egyik bölcs mondása, hogy az ember akkor tud adni, ha már magának megadott mindent. A maradékból, pluszból lehet őszintén adni, abból később sem lesz baj. Előszőr bizonytalan volt, tiltakozott. Meggyőztem, hogy ez nem a folytatás megvásárlása. Egymás motivációjának, döntéseinek a megismerése. Magunktól elakadtunk, nem tudunk közös nevezőre jutni, mindegy hogy mi az a nevező. Ha még lehet ebből a kapcsolatból valami, miért ne adjuk meg az esélyét? Lezárni is segít a terápia, ha úgy döntünk alatta. Kérte, hogy küldjem át a linket. Mondta, ha folytatjuk is esetleg, akkor is lakjunk most külön. Mondtam, hogy rendben, kezdjük ezeket előről. Mondta, szeretne egyedül lenni, mert fel akarja építeni magát. Tudom, erről már tavaly is volt szó. Jót fog velünk tenni a távolság, növeli a bizsergést. Végül annyit igért meg, hogy gondolkozik azokon, amiket mondtam, de idő kell neki. Mindketten indultunk egy egy baráthoz beszélgetni. Mondtam, hogy este visszajövök, mondta rendben. Nem emlékszem, de valamire azt mondta, hogy türelmetlen ember vagyok.

Sokat beszélgettünk a legjobb barátommal aznap este. Szerinte mindkettőnknek jót tesz, ha most mindent nagyon megváltoztatunk, legyen az akár szakítás, akár tiszta lap.

Visszamentem, nem volt otthon még. Közben rámírt egy közös ismerős, hogy ebédelnünk együtt hétfőn. Kérdeztem tőle, hogy azért kérdezi -e, mert hallotta, mi történt. Nem, új volt neki. Fel akartam hívni, mert nem válaszolt egy ideje. Kinyomoztam a számát. Gergővel közös ismerősük adta meg a számot, a hangomból arra is rájött, hogy baj van. Nem akartam elmondani, de kicsúszott. Gergő és ez a srác jó barátok, neki kellett volna mondania. Inni akart velem, mondtam, hogy jól esik, de Gergőnek nagyobb szüksége van a barátságára most. Megigérte, hogy felhívja. Közben beszéltem a lánnyal is. Megbeszéltük a hétfői ebédet. Beszéltünk még egy lánnyal, akinél most lakom. Aztán nagyon lefáradtam, befeküdtem az ágyba és már aludtam is.

Gergő éjszaka jött haza. Nem ment fel a galériára aludni, befeküdt mellém, de az ágy másik végébe. Nagy nehezen elaludtam. Hajnalban sírógörccsel ébredtem. Próbáltam elfolytani, de nem ment. Majdnem egy órán át tartott, közben Gergő úgy tett, mintha aludna. A kutya próbált megvígasztalni. Kimentem a konyhába, órákig vegetáltam. Betettem egy szirmot a rózsából Gergő szemüvegtokjába. Kitettem az asztalra néhány közös emléket a pénztárcámból. Bútor számlát, holland repjegyet. Fontosak neki a tárgyi emlékek.

Korán mentem be dolgozni, egész nap a meló éltetett. Közben a fél világgal chateltem. Sok barát, ismerős van mellettem. Minden napra van valaki, aki segít. Visszavittem a kutyát a lakásba. A szirom az asztalon volt. Jelentheti azt is, hogy nem kell neki, meg azt is, hogy tudatni akarja velem, hogy észrevette. A papírokon ott volt egy papír tőle. Jegyzetei egy munkáról, időpontjai a hétre. Nem tudom, hogy érti, lehet hogy csak meg akarta mutatni, hogy látta, amit odatettem.

Elmentünk sportolni a munkatársammal. Közben írtam Gergőnek, hogy az a tervem, hogy este megyek fel cuccokért, a barátomnál alszom, reggel jövök a kutyáért. Ez a napi forgatókönyv. Írta, hogy neki is oké így. Írtam, hogy szóljon, ha beszélni akar. Mondta, hogy elég elfoglalt, de szól majd. Megkérdeztem, hogy a haverja felhívta -e. Mondta, hogy nem. Írtam, hogy véletlen elmondtam, vígasztalni akart, de hozzá irányítottam. Megköszönte.

A mozgás után nagyon fáradtan mentem fel a lakásba. Ott volt Gergő. Nyugodtan beszélgettünk. Figyeltem rá, láttam hogy észrevette. Mondta, hogy öt napja fáj a hasa, próbáltam tanácsokat adni. Olvasott közben, de egyre többet tette le a könyvet. Végre a szemembe nézet, nem volt hideg velem. Jól esett, Nagyon lassan pakoltam, segített. Már már meghitt volt. Megkérdeztem, hogy hogy legyenek a dolgok a lakással. Azt mondta, hogy hétvégére kap választ a koliból, hogy mikor költözhet. Oké. És a telefonnal, mi legyen? Mondta, hogy fizeti a hűségnyilatkozatot helyettem, havonta küldi a pénzt. Mondtam, hogy rendben. Megkérdeztem azt is, hogy mikor tudunk nagyot beszélni. Hétvégén. Persze mondtam, hogy szóljon, ha még kell majd idő, várok rá akármeddig. Elköszöntünk. Vigyázz magadra, ezt mondta mindkettőnk.

Útközben véletlen Gergőnek küldtem egy sms-t amit nem neki szántam. Elnézést kértem. Azt írta semmi baj, vigyázzak magamra. Jól esett az este, megnyugtatott. Kitaláltam, hogy nem adom fel, szórom az apró jeleimet. Most egész bizakodó vagyok az újrakezdést illetően. Nem merem teljesen belélni magam. Később bánnám, ha nem tennék meg most mindent. Ha még nincs veszve minden, akkor hatni fog rá a sok apró kedvesség. Szívből jön.

Várok. Úgy, mint rég, mintha a szomszéd szobában lenne. Itt is van meg nem is, ettől indult be annó a szerelem. Nem a folytonos egymáson lógástól. Várok. Bizakodom.

Boldogság, gyere haza!

Péntek este Gergő azt mondta, hogy már nem szerelmes. Megérdezte, hogy én az vagyok -e. Azt válaszoltam, hogy igen. Ezután három órán keresztül nem szóltunk egymáshoz.

Összeomlottam. Ültünk a konyhában és nem tudtunk megszólalni. Rendeltem alkoholt, hogy megeredjen a nyelvünk. Józanul akartam beszélni, de egyszerűen nem ment.

Elsőként megszólaltam, megkérdeztem, hogy akar -e erről most beszélni. Mondta, hogy nehéz. Mondtam, hogy muszáj. Hamar berugtunk, nem minden tiszta a beszélgetésből. Kemény voltam vele, nem tudtam megnyugodni. Mondta hogy nehéz neki, nem akarja, hogy így legyen. Nem érti az okát, keresi a hibákat. Én meg folyton csak a szakítás praktikus részleteivel traktáltam, pedig egy szóval sem mondta, hogy ezt szeretné.

Hajnalban eljöttem az egyik barátomhoz, estig folytattuk az ivást. Ledőltem egy kicsit aludni, mert vártunk még egy lányt a társoságból és össze akartam szedni magam kicsit. Nagyon rossz volt másnaposan egyedül felébredni. Józan fejjel újra átgondoltam a dolgokat, segítettek a lányok is.

Most úgy érzem, hogy megér egy próbát feleleveníteni a múltat. Vagy máshogy, de együtt újra kezdeni. Rájöttem, hogy nem is biztos, hogy Gergő szakítani akar, csak én kezeltem ezt ennyire fekete fehéren. Időt akartam neki hagyni, hogy tisztázza az érzéseit, de most úgy érzem, hogy cserben hagytam. Ha úgy döntünk, hogy folytatjuk, akkor sok energiát kell beletennem a kapcsolatba. Szégyenlem magam, hogy büszkeségi kérdést csináltam a helyzetből. Ezzel csak az indulatomról győztem meg, a szerelmünket nem mutattam ki. Eltávolodtam tőle, megértem, hogy úgy érzi nem tud szeretni. Nem így viselkedtem vele, mikor megszeretett. Sokkal gondoskodóbb, megértőbb voltam. Ő is velem. Le kell győznünk a büszkeségünket. Kár lenne mindent kidobni az ablakon. El sem tudom képzelni.

Rossz belegondolnom, hogy szenved. Szeretnék neki segíteni, szeretném hogy visszakapja azt az embert, akit elveszített. Megváltoztam apám halála óta. Bizalmatlanabb vagyok, nem lehet rám számítani. Nem támogattam mindenben, önző voltam vele. El akarom ezeket mondani neki. Azt akarom, hogy ne hibáztassa magát, amiatt ahogy érez. Jó oka van rá. Sokat változott ő is, sok mindenben én sem számíthattam rá, de el tudom felejteni. Érte mindenre képes vagyok, szeretnék kűzdeni a szerelméért.

Mindketten szeretnénk visszakapni a társunkat, szerelmünket. Tegnap megmagyarázhatatlan módon újra remény támadt bennem. Szeretném vele megosztani. Félek attól, hogy nem érinti meg, de most csak ez éltet.

Írtam neki hajnalban egy hosszú levelet. Olyat, amit régen szoktam. Megálltam, odafigyelek rá, leromboltam a falaimat. Bocsánatot kértem. Megkérdeztem, hogy mit szeretne. Egyszerű dolgok, de valamiért eddig hülye voltam és nem figyeltem rá eléggé. Reggel írtam neki sms-t, hogy mikor van ma otthon. Megkérdeztem, hogy tudunk -e ma beszélni. Még nem válaszolt. Várok, de belebolondulok. Félek. Féltem. Hiányzik!

Kényszer költözés

Pár napja a tulajdonos felmondta a bérleti szerződést. Annó, másfél éve mikor a fejünk fölött tulajdonosváltás történt, abban állapodtunk meg, hogy nagyjából két évig szeretnénk még itt lakni. Mivel a tulajdonos egy 18 éves, akkor még fiatalabb, lány ezért az ügyvédnő anyja intézte az ügyeket. Az akkor megbeszéltek alapján abban a hiszemben voltunk, hogy tavasszal költözik be a lány. Végülis két hónapunk van az átköltözésre. Az eredeti tervem az volt, hogy szépen megírok ide minden tapasztalatot. Mivel a kinézett lakások nagy része egy szobás, ezért nem kell sok logika, hogy a tulaj rájöjjön, hogy egy meleg pár vagyunk. Gergő eleinte tiltakozott, hogy ezt nyíltan meg is mondjuk, de én nem szeretem az ilyen sumákolást. Ahol nem szívesen látnak, oda nem megyek, ennyi.

Odáig jutottam, hogy kigyűjtöttem 20 lakást a neten. Egyik este átnyálaztuk őket Gergővel, kettőt kihúzott a listámról. Előkerült a szokásos konfliktus. Szeretném, ha nem én dönteném el egyedül, hogy hol lakjunk az elkövetkező pár évünkben. Ezzel a lakással is az a legnagyobb gondom, hogy olyan, mintha Gergő lakna nálam, nem a kettőnk közös otthona lenne. Mindent rám bíz.

Az oké, és jól is esik, hogy a berendezést, színeket rám bízza, lévén hogy vizualitással foglalkozom. Gyerekkorom óta egy-két havonta átrendeztem a szobámat. Mindig kerestem, hogy lehetne még praktikusabban kihasználni a teret. Gyakran selejtezek, azt tartom meg, ami előre visz. Az elromlott dolgokat átalakítom, a tér hibáit eltűntetem, ebben már van tapasztalatom. A színekről, formákról, kompozícióról nem is beszélve, ezekkel napi szinten dolgozom :)

Kértem Gergőt, hogy írja össze, hogy miket szeretne és miket nem egy új lakásban. Ilyenekre gondolok, hogy ebben a lakásban nem lehet rendesen szellőztetni, megtapasztaltuk hogy ez hosszú távon mennyire kellemetlen, mindenképp olyan lakást nézünk, ami jól szellőzik. Vagy legalább abba szóljon bele, hogy hol nézzek lakásokat. Egy dolog, hogy nekem most jobb lenne, ha kiköltöznénk a külvárosba, de helyette nem dönthetem el, hogy a napjaiból 1,5 órát tömegközlekedéssel töltsön... Nem tudom, hogy ez megint a pénzről szól -e nála. Egy hónapja nincs állandó munkája, így megint én vagyok a fő pénzforrás. Lehet, hogy ezért nem szól semmit, mert nem ő fedezi? Ez csak azért baromság, mert most hosszabb távra tervezünk. 5-8 évre keresünk új lakást, az erre az időszakra vonatkozó igényeinket, terveinket kellene most összeszednünk. A munkatársam szerint Gergőnek azért mindegy, mert még nem tart itt fejben. Nincsenek hosszútávú tervei, nem gondolkodik előre. Ezt mondjuk kétlem, de hogy mik a tervei, azt én sem tudom. Már egy ideje feladtam ezt a kűzdelmet és nem próbálok belelátni a fejébe. Ha valami nem tetszik neki, úgyis szól.

Egy-két nap alatt nagyon fellelkesedtem, főleg mert sok jól hangzó lakásra bukkantam. Egy kicsit fázom attól a gondolattól, hogy egy csomó vadidegennel kell megosztanunk, hogy egy pár vagyunk. Tartok a visszautasítástól, megjegyzésektől. Eddig ilyen szempontból elkényeztetett minket az élet. A kutya is problémaforrás és még van egy-két speciális igényünk. A legjobb lenne olyan lakást találni, amit mi újíthatunk fel és a lakbérből levonhatnánk ennek a költségeit. Szóval sok mindennek kellene passzolni és rövid időn belül.

Egyik ismerősünk most kap saját lakást az apjától, ezért költöznek. Egyszer voltunk náluk házibuliban. A beosztás és egy-két benyomás megvan, a többire a pálinka miatt nem emlékszem... A közelben van, két szobás, galériás, felújított, sok minden szól mellette. A tulaj is jó fej állítólag, állat sem gond, ajánlással velünk sem lesz ellenszenv. Egyedül az a probléma, hogy drágább, mint a mostani. Amíg Gergő nem talál munkát, addig húzós egyedül fizetnem. Olyan a beosztás, hogy lakótárs is kényelmesen elférne.  A közeli ismerősők közül most épp senki nem költözne, szét kéne nézni a távolabbi szálakon is.

Egyre inkább lehorgonyzunk az említett lakásnál. Várom már, hogy jobb körülmények közé költözzünk. Abban bízom, hogy kihat majd a mindennapjainkra. Remélem Gergőnek is jó motiváció lesz a munkakereséshez, tanuláshoz. A kutyának lesz a legnehezebb, nem szereti a változást. Ezt a lakást kb. fél évig tartott megszoknia, remélem ez most gyorsabban megy majd...

Jövő vagy azutáni hétvégén festjük ezt a lakást, ahonnan elmegyünk. A barátok igérték, hogy jönnek glettelni, festeni, szemetet cipelni :) A költözésnél a hugomék utánfutójával elég kétszer, háromszor fordulni, egy nap alatt simán át fogunk tudni cuccolni. Az ünnepeket már mindenképp másik lakásban töltjük. A szokásos szilveszteri házibuli is nálunk lesz, az új lakásban :)

Jelentkezem a fejleményekkel!