Randi <3

Pár napja úgy keltem, hogy szeretnék magam mellé valakit. Rájöttem, hogy a körökben ahol mozgok, a büdös életben nem találok senkit, viszonylag ritka madár az új ismerős és akkor az igényeimről még nem is beszéltem. Felregisztráltam egy meleg társkeresőre. Kiemeltem hogy barátokat és komoly kapcsolatot kedesek, más nem érdekel. Fél nap alatt 28-an írtak rám. A nagy részüktől kapásból elköszöntem, mert megkeseredett társfüggők voltak vagy túl nagynak éreztem a korkülönbséget. Szerelmes levelet is kaptam, de lehűtöttem a srácot, hogy két kép és három sor alapján nem ismer és nem tudom komolyan venni. Két srác volt, akikkel viszonylag sokat beszélgettünk. Az egyikük képről nem tetszett annyira de szimpi volt a beszélgetésünk alapján. A másik nagyon tetszett pár óra chat után randit is megbeszéltünk aznap estére...

Végül a randiból nem lett semmi. Lebetegedett de aztán meg inkább a barátaival bulizott. Még ő volt rám ideges, aztán könyörgött hogy találkozzam vele, aztán megint szidott. Elküldtem végül, mert nekem ez nem hiányzik.

A másik srácnak írtam, hogy randim lesz és ne haragudjon, de most mást választottam és azt tartanám korrektnek ha nem tartanék több vasat a tűzbe, csak egy helyre koncentrálnék. Megértette, aranyos volt.

Mikor az őrültről már tudtam, hogy nem akarok vele semmit, akkor újra ráírtam a másik srácra. Tökjó beszélgetés alakult ki köztünk. Bocsánatot kértem, hogy nem láttam meg benne elsőre a lehetőséget. 8 órát chateltünk, egy kis alvást leszámítva folytattuk egész nap. Tegnap fel is hívtam, egy órát beszéltünk. Nagyon durván megfelel az elvárásaimnak és ettől függetlenül elvarázsol. Nagyon lelkiismeretes, kedves, szerény, talpraesett, őszinte, komoly és vicces, figyelmes. Hihetetlen, mintha a kívánságaim alapján gyúrták volna össze. Nagyon érdekes dolgokat mond és őt is nagyon érdekli, amit én mondok. Eddig semmi negatívat nem találtam benne, de nem is keresek. Nagyon húz, én is őt, de az egész nem tudatos. Neki is a szex az nem egy bemutatkozó esemény, majd egyszer alakul, ha alakul. Nem is beszéltünk a szexről. Nem hittem, hogy létezik ilyen ember. Most vidéken van a szüleinél, hétfő este randizunk ;) Percenként ráírunk egymásra, nagyon egy hullámhosszon vagyunk.

Egyébként úgy néz ki Gergővel működik az őszinteség köztünk. Mikor utoljára találkoztunk megmutatta, hogy kivel jár, én hogy kivel fogok randizni. Jót beszélgettünk. Nem éreztem féltékenységet, rajta sem éreztem. A meghiúsult randim előtt még smst is írt, hogy érezzem jól magam. Persze ez jelentheti az ellenkezőjét is, de úgy érzem felesleges lenne túlkomplikálnom. Egyébként ami óta van az új srác, nem beszéltünk, nem is érzem, hogy lenne rá igényem.

Ezennel hivatalosan is adok blognevet az új fiúnak, legyen mostantól Samu ;)

Barátok

Sok minden változott a legutóbbi bejegyzésem óta. Egy eseménysorozatot szervezünk a munkatársammal, napok óta a lebonyolításán dolgozunk. A 8 órás munkanap után nég órákat töltünk bent, prezentációkat vezénylünk le. 9-10-ig bent vagyunk. Társasági életre sincs emellett időm, nem hogy leírni, hogy mi történik velem. Most kis darabokból rakom össze a sztorit, ha van szabad öt percem, akkor írok hozzá pár mondatot... Előre is elnézést, ha emiatt nem lesz néhol kerek a mondanivalóm.

A kimondott szakítás után megvolt az egy napos tombolás, részegedés a barátokkal, amit egy napos alvás követett. Este találkoztam egyik lány ismerösömmel, elmentünk vacsorázni. Találtunk egy jó helyet, nagyot beszélgettünk. Onnan mentem tovább egy újdonsült barátom lakására teázni. Egy meleg srác, chateltünk párszor. Vele is nagyon sokat beszélgettünk. Elgondolkoztató dolgokat mondott. Ott és akkor sokkolt, amit hallottam, de sokat segített, hogy helyre kattanjanak bennem dolgok. Azt mondta, hogy nagyon furcsa, hogy így kezelem a helyzetet. Gergő egy lépést akart hátralépni, de az nekem nem kényelmes ezért inkább százat hátráltam. Úgy kezelem ezt a kapcsolatot, mint egy hetero házasságot, pedig árnyaltabb a dolog. Valójában én szakítottam, mert Gergő nem akart elveszteni, de én képtelen vagyok szoros barátságban maradni vele. Ezeket be tudtam látni otthon egyedül. De úgy voltam vele, hogy a bennem zajló érzések nem engedik, hogy másképp viselkedjek...

Másnap nagyon furcsán keltem. Erotikus álmom volt, de a vágy tárgya nem Gergő, hanem egy idegen fiú volt. Ilyen már nagyon régen történt, teljesen Gergőre voltam beállva az elmúlt pár évben, más eszembe sem jutott. A kezdeti zavar után megörültem. Sütött a nap, sétáltam, jól éreztem magam. Reggel összefutottunk a lakásban, mikor mentem a kutyáért. Gergő és a lakás is idegennek tűnt, távolinak, mintha évekkel ezelőtt történt volna minden. A jó kedvem töretlen maradt, talán túlságosan is önfeledt voltam. Gergő nagyon leharcolt állapotban volt, nem értette, hogy mi van velem, de nem mondott rá semmit.

Napok múlv sem hiányzott, rendbe kerültem. Hétvégén ráírtam Gergőre, hogy ha már úgyis öszefutunk a lakás kipakolása miatt, akkor leülhetnénk kicsit beszélgetni. Így is lett. Órákon át dumáltunk, rég volt ennyire őszinte és nyugodt a kommunikáció köztünk. Elmondtam neki, hogy lezártam, továbbléptem, úgy érzem, hogy messze vagyok már tőle. Mint ember hiányzik, de kapcsolatba képtelen lennék vele kezdeni. Nagyon mások az igényeink, per pillanat nagyon máshogy működünk. Sokat tanultam az egészből. Nem akarok keseregni és a sebeimet nyalogatni, ami jó volt megmarad örökre, a többi meg tapasztalatnak oké. Elmondta, hogy előszőr nem akart szakítani, de ott hagytam. Belátta, hogy értelmetlen próbálkozni, elsüllyedt a depressziójában. Nem gondlta, hogy ennyire kikészül majd. Nem könnyebbült meg, csalódott a szerelemben, visszacsinálna mindent, ha tudna. Elmondtam, hogy én nem a múltban keresem a hibát, hanem  jelenre koncentrálok. Átrendezek mindent, jobbra törekszem. Sokat haladtam, boldogabb is vagyok. Visszajött a régi optimizmusom és a kifogyhatatlan energiám. Futok, edzek, egészségesen eszem. Abbahagytam a vegetáriánusságot, levágattam a hosszú hajam, kidobok mindent, amihez ragaszkodtam de visszahúz. Előre megyek, kűzdök a céljaimért. Láttam rajta, hogy örül, hogy jól vagyok. Megbeszéltük, hogy megpróbáljuk  barátságot kettőnk között. Azóta sokkal jobb minden. Nincsenek kínos kerülgetések, kombinálások, csak őszinte szavak. Egy-két naponta beszélünk, néha összefutunk, abszolút barátként tudok rá tekinteni, úgy érzem hogy ő is.

A környezetünk nem érti. Azt hiszik, hogy belül tombolok, hogy elnyomom a fájdalmat. Nem tudják elképzelni, hogy ennyi idő után továbbléptem volna. Telebeszélték a fejem, hogy lesz ez még rosszabb is, de én nem így érzem. Persze lehet, nem látom előre, hogy mi lesz, de majd én tudom, hogy mit érzek. Változó, hogy ki mennyire fogadja el ezt, vannak akiknek kifeezetten heves dühkitörései vannak és más barátaimtól akarnak bizonyosságot szerezni, hogy biztosan szarul vagyok igazából.

Annyi bajom van csak, hogy magányos vagyok, olyan mint gimis koromban. Hiába van most nagyon sok jó barátom, valami hiányzik. Valami és nem valaki, Gergő nincs a képben. Az életstílus, egy társ hiányzik, de közben kihasználom a szabadságomat is. Megyek mindenfele, sokkal többet találkozom barátokkal, aktívan szervezek mindenfélét. Nem lustálkodok. Csak kéne valaki, akinek odaadhatom a szeretetem, akinél leparkolhatok néha, akiért érdemes erősnek lennen. Nem keresek aktívan barátot. Nem az a cél, hogy mindenáron legyen valakim. Így hogy fogytam 15 kilót és rövid a hajam, sok az egy éjszakás jelentkező, de ez nem az én világom. Tettem egy próbát, de az is csak engem igazolt. Ha találkozok valakivel, aki nagyon megmozgat, készen állok egy kapcsolatra már ma is, de nekem csak komolyan megy :)

Szingli élet

Szakítottunk.

Gergő egyre pozitívabb volt a héten. Minden nap letettem az asztalra egy szál rózsát, estére mindig a vázában landolt. Mikor összefutottunk egyre oldottabb, vidámabb volt velem. Aztán szombat este írt, hogy tegyük át a nagy beszélgetést vasárnapról szerdára. Akkor eléggé kikészültem, de belementem. Hétfő délelőtt írt, hogy legyen aznap este. Nem tudtam dolgozni, teljesen készen voltam aznap.

Este elvitt randizni. Olyan volt két óra hosszat, mint a hőskorunkban. Teljesen elhitette velem, hogy folytatást szeretne. Aztán közölte, hogy fázik, hazamegy. Kicsit kiakadtam, mert nem beszéltünk meg semmit. Beültünk egy helyre. Mivel magától már megint nem mondott semmit, ezért kérdezgetni kezdtem. Megint a könnyebb végén fogta meg a beszélgetést, de ezúttal nem hagytam magam. Eleget vártam, nem csinálhatja ezt velem végtelenségig. Előtte el is döntöttem, hogy ha továbbra is ilyen, akkor én nem tudom ezt folytatni.

Felváltva voltak oldottabb témák és a lényegi beszélgetés köztünk. Aztán az egyik oldottabb szövegében kimondta a szakítás szót. Lecsaptam, megkérdeztem, hogy akkor ez egy szakítás?!? Csak mert egész addig nem mutatta jelét. Az. Onnantól kezdve nem törődtem tovább vele, hogy finomkodjak. Nagyrészt arról beszélt, hogy nem akar elveszíteni, de nem tud szerelmet érezni. Eszébe sem jutott, hogy ezután kevesebbet találkozunk, lazul a kapcsolatunk. Hét éve nagyon fontos vagyok neki, nélkülem nem is tudja elképzelni az életet... Mondtam neki, hogy ezt én is így érzem, de nem értem, hogy hogyan képzeli. Össze akart költözni, ugyanúgy folytatni a kettőnk kapcsolatát, csak szerelem nélkül. Mondtam, hogy ettől én nagyon szenvednék, mert szerelmes vagyok. Nem tudnám végignézni, ahogy ismerkedik. Nem tudom elképzelni, hogy ez teljesen őszinte tudna lenni köztünk. Nem bírja a felelősséget, a kimondott dolgokat, ezért inkább éljünk egymás mellett káoszban. Most egyikünknek sem erre van szüksége. Újra össze kell tennünk magunkat, mert az utóbbi években elhagytuk magunk. Nem tudok már asszisztálni az életéhez, szerelmes vagyok, de nem hülye. Nem fizetek egy albérletet neki, nem viszem nyaralni, nem főzök neki finomakat, nem bújok vele ágyba, ha nem akar engem ugyanúgy, ahogy én is őt. Aztán egy szép napon lelép valakivel, akivel beizzik a láng, ő meg szólt ugye, hogy nem szerelmes...

Megbeszéltük, hogy per pillanat, ahol tartunk az életben, az nem összeegyeztethető tovább. Mindketten el tudjuk képzelni, hogy évek múlva megint fellobban köztünk a láng és újra egymásra találunk. Azért mondtam neki, hogy ezzel ne hitegesse magát, ne várjunk egymásra, mert elmegy mellettünk az élet. Lehet, hogy így lesz, lehet hogy valami jobb vár ránk. Viccből megfogadtuk, ha 40 évesen is szinglik maradunk, akkor folytatjuk mindenképp.

Nem akarta átbeszélni a kettőnk között történt dolgokat, ki nem mondott problémákat. Elfáradt, sokkolta hogy nem akarom többé látni. Nem hagytam neki, hogy megint elmeneküljön. Előszedtünk apróságokat. A lényeg az, hogy én mindent megmondtam neki, ami engem zavart, de ő nem akart megbántani. Mondtam neki, hogy hosszú távon ez lett belőle. Ha ott és akkor kimondja, tudtam volna változtatni, esetleg megmagyarázni. Elmondtam neki, hogy nagyon fájt, hogy egy ideje nem állt mellettem. Ha szarul voltam este, nem ölelt át, nem mondta hogy semmi baj. Régen igen, mostanában magamra voltam utalva ilyen szempontból. Láttam rajta, hogy sajnálja. Mondtam neki, amit anyumtól hallottam. Egy ember akkor tud őszintén adni, ha már neki megvan a 100%. Egyébként valaki sérül. Velünk ez történt. A másiknak adtunk sok mindent, de magunkat nem tudtuk adni, mert az elveszett. Egyikünk sem azt az embert látja az asztal túloldalán, akit rég, hanem egy árnyékot. Ezt nem csinálhatjuk egymással. Ha mindketten most összekapjuk magunkat, akkor mint két felnőtt, független férfi, semmi akadálya, hogy adjunk egymásnak.

Végül elindultunk, mert Gergőnek már nagyon menekülhetnékje volt. A Balhán egyszercsak nem szállt fel velem a villamosra, eltűnt. El sem búcsúztunk. Nem akarta hallani. Ismerem, felkészültem erre is. Viszont engem bántott volna, ha nem mondok ki utoljára, hogy mit jelent nekem. Előre írtam egy búcsúlevelet, ami otthon fogadta a rózsák mellett. Sajnálom, hogy így alakult köztünk. Nagyon szerettem, szeretem, de be kell látnunk, hogy ebben a formában sokat szenvedünk. Tiszta szívemből azt kívánom, hogy legyen boldog, még ha most nehéz is elfogadnom, hogy nem mellettem lesz az. Ha a későbbiekben összefutunk, bárhogy is viselkedek tudnia kell, hogy nem haragszom és mindig lesz egy kis zug számára a szívemben. Köszönök mindent, amit értem tett. Nem bánok semmit, de fáj hogy ez lett a vége!

Még 2 nap

Még két nap maradt az eddigi életemből. Vasárnap délután ülünk le beszélni Gergővel újra, végleges döntést hozni. Pár napja jobban lettem, a saját hibáim kijavításán dolgozom és reménykedek. Egyre erősebb bennem a remény a folytatásra. Sok apró részletet tudnék mondani, de főleg megérzés...

Most megint nem tudok aludni. Tele lesz programokkal a hétvégém, csupa nagyszerű emberekkel találkozom. Görcsben van a gyomrom, tovább fogyok.

Vasárnapra idegbeteg leszek, ha ilyen szinten folytatódik ez az érzés. Gergő kevesebb mint egy hete azt mondta, hogy nem vagyok türelmes ember. Rosszul esett, hogy ezt mondja, de jobban ismer, mint én magamat.. Azóta nem nyaggatom, be szeretném bizonyítani, hogy bármeddig van türelmem vele kapcsolatban. Úgy örülnék, ha most itt lenne és megnyugtatna. Nem szabad beleélnem magam. Nehéz! Hiányzik! Féltem!

Reménysugár

Vasárnap útban a lakás fele egyre erősebb reményt éreztem. Elkezdett bennem valami nyüzsögni, mosolyogtam, vártam a percet, mikor újra látom majd Gergőt. Úgy éreztem, hogy bizonyítanom kell. Bocsánatot kérni mentem haza, bebizonyítani, hogy fontos nekem, oda akartam rá figyelni. Vettem egy szál vörös rózsát.

Gergő még aludt, mikor odaértem. Kitakarítottam a konyhát, rendet raktam. Az asztalt is letakarítottam, a közepére tettem a rózsát. Lementem valami kajáért, végül elmentem boltba bevásárolni. Eszembe jutott, hogy sok szép pillanatunk kötődik a közös evéshez. Csupa olyan dolgot vettem, amit tudom, hogy szeret. Visszamentem, még mindig az ágyban volt. A rózsa vázában a konyhapulton. Örültem, hogy vízbe tette, számít. Visszatettem vázástól az asztal közepére. Gyorsan megfőztem, terítettem. Közben kijött, mondta hogy jó illat van. Kérdeztem, hogy éhes -e. Igen. Tálaltam, leültünk. Beszélgettünk, hülyültünk, mintha mi se történt volna.

Kaja után megkérdeztem, hogy tud -e enni. Igen. Én nem. Bocsánatot kértem. Nem értette, hogy miért. Mondtam, hogy azért mert felkaptam a vizet pénteken. Nem hagytam, hogy elmondjon mindent, az indulataim felül kerekedtek rajtam. A régi figyelmetlenségeimért, szúrkálódásaimért, bántásaimért is bocsánatot kértem. Nem vezetett sehova, nem szeretnék neki ártani. Nem jó módszert választottam, hogy megnyissam jobban. Megkérdeztem, hogy lehetségesnek tartja -e az újrakezdést. Nem mondta, hogy nem, de fájdalmasan tiltakozott. Elkezdtem meggyőzni. Szerintem nincs vesztenivalónk. Mióta a szakadék elkezdődött köztünk, még nem próbáltunk meg érdemben tenni ellene. Már régen érzem, hiába mondtam. A felismerés még nem megoldás. Szerintem ki kellene próbálnunk, milyen ha visszalépünk sok sok lépcsőt és máshogy tesszük meg együtt. Utánaolvastam meleg párterápiáknak, engem meggyőztek, hogy kérjünk külső segítséget. Elakadtunk mindketten, külön külön is. Nem csoda hogy együtt nem megy mostanában. Anyukám egyik bölcs mondása, hogy az ember akkor tud adni, ha már magának megadott mindent. A maradékból, pluszból lehet őszintén adni, abból később sem lesz baj. Előszőr bizonytalan volt, tiltakozott. Meggyőztem, hogy ez nem a folytatás megvásárlása. Egymás motivációjának, döntéseinek a megismerése. Magunktól elakadtunk, nem tudunk közös nevezőre jutni, mindegy hogy mi az a nevező. Ha még lehet ebből a kapcsolatból valami, miért ne adjuk meg az esélyét? Lezárni is segít a terápia, ha úgy döntünk alatta. Kérte, hogy küldjem át a linket. Mondta, ha folytatjuk is esetleg, akkor is lakjunk most külön. Mondtam, hogy rendben, kezdjük ezeket előről. Mondta, szeretne egyedül lenni, mert fel akarja építeni magát. Tudom, erről már tavaly is volt szó. Jót fog velünk tenni a távolság, növeli a bizsergést. Végül annyit igért meg, hogy gondolkozik azokon, amiket mondtam, de idő kell neki. Mindketten indultunk egy egy baráthoz beszélgetni. Mondtam, hogy este visszajövök, mondta rendben. Nem emlékszem, de valamire azt mondta, hogy türelmetlen ember vagyok.

Sokat beszélgettünk a legjobb barátommal aznap este. Szerinte mindkettőnknek jót tesz, ha most mindent nagyon megváltoztatunk, legyen az akár szakítás, akár tiszta lap.

Visszamentem, nem volt otthon még. Közben rámírt egy közös ismerős, hogy ebédelnünk együtt hétfőn. Kérdeztem tőle, hogy azért kérdezi -e, mert hallotta, mi történt. Nem, új volt neki. Fel akartam hívni, mert nem válaszolt egy ideje. Kinyomoztam a számát. Gergővel közös ismerősük adta meg a számot, a hangomból arra is rájött, hogy baj van. Nem akartam elmondani, de kicsúszott. Gergő és ez a srác jó barátok, neki kellett volna mondania. Inni akart velem, mondtam, hogy jól esik, de Gergőnek nagyobb szüksége van a barátságára most. Megigérte, hogy felhívja. Közben beszéltem a lánnyal is. Megbeszéltük a hétfői ebédet. Beszéltünk még egy lánnyal, akinél most lakom. Aztán nagyon lefáradtam, befeküdtem az ágyba és már aludtam is.

Gergő éjszaka jött haza. Nem ment fel a galériára aludni, befeküdt mellém, de az ágy másik végébe. Nagy nehezen elaludtam. Hajnalban sírógörccsel ébredtem. Próbáltam elfolytani, de nem ment. Majdnem egy órán át tartott, közben Gergő úgy tett, mintha aludna. A kutya próbált megvígasztalni. Kimentem a konyhába, órákig vegetáltam. Betettem egy szirmot a rózsából Gergő szemüvegtokjába. Kitettem az asztalra néhány közös emléket a pénztárcámból. Bútor számlát, holland repjegyet. Fontosak neki a tárgyi emlékek.

Korán mentem be dolgozni, egész nap a meló éltetett. Közben a fél világgal chateltem. Sok barát, ismerős van mellettem. Minden napra van valaki, aki segít. Visszavittem a kutyát a lakásba. A szirom az asztalon volt. Jelentheti azt is, hogy nem kell neki, meg azt is, hogy tudatni akarja velem, hogy észrevette. A papírokon ott volt egy papír tőle. Jegyzetei egy munkáról, időpontjai a hétre. Nem tudom, hogy érti, lehet hogy csak meg akarta mutatni, hogy látta, amit odatettem.

Elmentünk sportolni a munkatársammal. Közben írtam Gergőnek, hogy az a tervem, hogy este megyek fel cuccokért, a barátomnál alszom, reggel jövök a kutyáért. Ez a napi forgatókönyv. Írta, hogy neki is oké így. Írtam, hogy szóljon, ha beszélni akar. Mondta, hogy elég elfoglalt, de szól majd. Megkérdeztem, hogy a haverja felhívta -e. Mondta, hogy nem. Írtam, hogy véletlen elmondtam, vígasztalni akart, de hozzá irányítottam. Megköszönte.

A mozgás után nagyon fáradtan mentem fel a lakásba. Ott volt Gergő. Nyugodtan beszélgettünk. Figyeltem rá, láttam hogy észrevette. Mondta, hogy öt napja fáj a hasa, próbáltam tanácsokat adni. Olvasott közben, de egyre többet tette le a könyvet. Végre a szemembe nézet, nem volt hideg velem. Jól esett, Nagyon lassan pakoltam, segített. Már már meghitt volt. Megkérdeztem, hogy hogy legyenek a dolgok a lakással. Azt mondta, hogy hétvégére kap választ a koliból, hogy mikor költözhet. Oké. És a telefonnal, mi legyen? Mondta, hogy fizeti a hűségnyilatkozatot helyettem, havonta küldi a pénzt. Mondtam, hogy rendben. Megkérdeztem azt is, hogy mikor tudunk nagyot beszélni. Hétvégén. Persze mondtam, hogy szóljon, ha még kell majd idő, várok rá akármeddig. Elköszöntünk. Vigyázz magadra, ezt mondta mindkettőnk.

Útközben véletlen Gergőnek küldtem egy sms-t amit nem neki szántam. Elnézést kértem. Azt írta semmi baj, vigyázzak magamra. Jól esett az este, megnyugtatott. Kitaláltam, hogy nem adom fel, szórom az apró jeleimet. Most egész bizakodó vagyok az újrakezdést illetően. Nem merem teljesen belélni magam. Később bánnám, ha nem tennék meg most mindent. Ha még nincs veszve minden, akkor hatni fog rá a sok apró kedvesség. Szívből jön.

Várok. Úgy, mint rég, mintha a szomszéd szobában lenne. Itt is van meg nem is, ettől indult be annó a szerelem. Nem a folytonos egymáson lógástól. Várok. Bizakodom.

Boldogság, gyere haza!

Péntek este Gergő azt mondta, hogy már nem szerelmes. Megérdezte, hogy én az vagyok -e. Azt válaszoltam, hogy igen. Ezután három órán keresztül nem szóltunk egymáshoz.

Összeomlottam. Ültünk a konyhában és nem tudtunk megszólalni. Rendeltem alkoholt, hogy megeredjen a nyelvünk. Józanul akartam beszélni, de egyszerűen nem ment.

Elsőként megszólaltam, megkérdeztem, hogy akar -e erről most beszélni. Mondta, hogy nehéz. Mondtam, hogy muszáj. Hamar berugtunk, nem minden tiszta a beszélgetésből. Kemény voltam vele, nem tudtam megnyugodni. Mondta hogy nehéz neki, nem akarja, hogy így legyen. Nem érti az okát, keresi a hibákat. Én meg folyton csak a szakítás praktikus részleteivel traktáltam, pedig egy szóval sem mondta, hogy ezt szeretné.

Hajnalban eljöttem az egyik barátomhoz, estig folytattuk az ivást. Ledőltem egy kicsit aludni, mert vártunk még egy lányt a társoságból és össze akartam szedni magam kicsit. Nagyon rossz volt másnaposan egyedül felébredni. Józan fejjel újra átgondoltam a dolgokat, segítettek a lányok is.

Most úgy érzem, hogy megér egy próbát feleleveníteni a múltat. Vagy máshogy, de együtt újra kezdeni. Rájöttem, hogy nem is biztos, hogy Gergő szakítani akar, csak én kezeltem ezt ennyire fekete fehéren. Időt akartam neki hagyni, hogy tisztázza az érzéseit, de most úgy érzem, hogy cserben hagytam. Ha úgy döntünk, hogy folytatjuk, akkor sok energiát kell beletennem a kapcsolatba. Szégyenlem magam, hogy büszkeségi kérdést csináltam a helyzetből. Ezzel csak az indulatomról győztem meg, a szerelmünket nem mutattam ki. Eltávolodtam tőle, megértem, hogy úgy érzi nem tud szeretni. Nem így viselkedtem vele, mikor megszeretett. Sokkal gondoskodóbb, megértőbb voltam. Ő is velem. Le kell győznünk a büszkeségünket. Kár lenne mindent kidobni az ablakon. El sem tudom képzelni.

Rossz belegondolnom, hogy szenved. Szeretnék neki segíteni, szeretném hogy visszakapja azt az embert, akit elveszített. Megváltoztam apám halála óta. Bizalmatlanabb vagyok, nem lehet rám számítani. Nem támogattam mindenben, önző voltam vele. El akarom ezeket mondani neki. Azt akarom, hogy ne hibáztassa magát, amiatt ahogy érez. Jó oka van rá. Sokat változott ő is, sok mindenben én sem számíthattam rá, de el tudom felejteni. Érte mindenre képes vagyok, szeretnék kűzdeni a szerelméért.

Mindketten szeretnénk visszakapni a társunkat, szerelmünket. Tegnap megmagyarázhatatlan módon újra remény támadt bennem. Szeretném vele megosztani. Félek attól, hogy nem érinti meg, de most csak ez éltet.

Írtam neki hajnalban egy hosszú levelet. Olyat, amit régen szoktam. Megálltam, odafigyelek rá, leromboltam a falaimat. Bocsánatot kértem. Megkérdeztem, hogy mit szeretne. Egyszerű dolgok, de valamiért eddig hülye voltam és nem figyeltem rá eléggé. Reggel írtam neki sms-t, hogy mikor van ma otthon. Megkérdeztem, hogy tudunk -e ma beszélni. Még nem válaszolt. Várok, de belebolondulok. Félek. Féltem. Hiányzik!

Kényszer költözés

Pár napja a tulajdonos felmondta a bérleti szerződést. Annó, másfél éve mikor a fejünk fölött tulajdonosváltás történt, abban állapodtunk meg, hogy nagyjából két évig szeretnénk még itt lakni. Mivel a tulajdonos egy 18 éves, akkor még fiatalabb, lány ezért az ügyvédnő anyja intézte az ügyeket. Az akkor megbeszéltek alapján abban a hiszemben voltunk, hogy tavasszal költözik be a lány. Végülis két hónapunk van az átköltözésre. Az eredeti tervem az volt, hogy szépen megírok ide minden tapasztalatot. Mivel a kinézett lakások nagy része egy szobás, ezért nem kell sok logika, hogy a tulaj rájöjjön, hogy egy meleg pár vagyunk. Gergő eleinte tiltakozott, hogy ezt nyíltan meg is mondjuk, de én nem szeretem az ilyen sumákolást. Ahol nem szívesen látnak, oda nem megyek, ennyi.

Odáig jutottam, hogy kigyűjtöttem 20 lakást a neten. Egyik este átnyálaztuk őket Gergővel, kettőt kihúzott a listámról. Előkerült a szokásos konfliktus. Szeretném, ha nem én dönteném el egyedül, hogy hol lakjunk az elkövetkező pár évünkben. Ezzel a lakással is az a legnagyobb gondom, hogy olyan, mintha Gergő lakna nálam, nem a kettőnk közös otthona lenne. Mindent rám bíz.

Az oké, és jól is esik, hogy a berendezést, színeket rám bízza, lévén hogy vizualitással foglalkozom. Gyerekkorom óta egy-két havonta átrendeztem a szobámat. Mindig kerestem, hogy lehetne még praktikusabban kihasználni a teret. Gyakran selejtezek, azt tartom meg, ami előre visz. Az elromlott dolgokat átalakítom, a tér hibáit eltűntetem, ebben már van tapasztalatom. A színekről, formákról, kompozícióról nem is beszélve, ezekkel napi szinten dolgozom :)

Kértem Gergőt, hogy írja össze, hogy miket szeretne és miket nem egy új lakásban. Ilyenekre gondolok, hogy ebben a lakásban nem lehet rendesen szellőztetni, megtapasztaltuk hogy ez hosszú távon mennyire kellemetlen, mindenképp olyan lakást nézünk, ami jól szellőzik. Vagy legalább abba szóljon bele, hogy hol nézzek lakásokat. Egy dolog, hogy nekem most jobb lenne, ha kiköltöznénk a külvárosba, de helyette nem dönthetem el, hogy a napjaiból 1,5 órát tömegközlekedéssel töltsön... Nem tudom, hogy ez megint a pénzről szól -e nála. Egy hónapja nincs állandó munkája, így megint én vagyok a fő pénzforrás. Lehet, hogy ezért nem szól semmit, mert nem ő fedezi? Ez csak azért baromság, mert most hosszabb távra tervezünk. 5-8 évre keresünk új lakást, az erre az időszakra vonatkozó igényeinket, terveinket kellene most összeszednünk. A munkatársam szerint Gergőnek azért mindegy, mert még nem tart itt fejben. Nincsenek hosszútávú tervei, nem gondolkodik előre. Ezt mondjuk kétlem, de hogy mik a tervei, azt én sem tudom. Már egy ideje feladtam ezt a kűzdelmet és nem próbálok belelátni a fejébe. Ha valami nem tetszik neki, úgyis szól.

Egy-két nap alatt nagyon fellelkesedtem, főleg mert sok jól hangzó lakásra bukkantam. Egy kicsit fázom attól a gondolattól, hogy egy csomó vadidegennel kell megosztanunk, hogy egy pár vagyunk. Tartok a visszautasítástól, megjegyzésektől. Eddig ilyen szempontból elkényeztetett minket az élet. A kutya is problémaforrás és még van egy-két speciális igényünk. A legjobb lenne olyan lakást találni, amit mi újíthatunk fel és a lakbérből levonhatnánk ennek a költségeit. Szóval sok mindennek kellene passzolni és rövid időn belül.

Egyik ismerősünk most kap saját lakást az apjától, ezért költöznek. Egyszer voltunk náluk házibuliban. A beosztás és egy-két benyomás megvan, a többire a pálinka miatt nem emlékszem... A közelben van, két szobás, galériás, felújított, sok minden szól mellette. A tulaj is jó fej állítólag, állat sem gond, ajánlással velünk sem lesz ellenszenv. Egyedül az a probléma, hogy drágább, mint a mostani. Amíg Gergő nem talál munkát, addig húzós egyedül fizetnem. Olyan a beosztás, hogy lakótárs is kényelmesen elférne.  A közeli ismerősők közül most épp senki nem költözne, szét kéne nézni a távolabbi szálakon is.

Egyre inkább lehorgonyzunk az említett lakásnál. Várom már, hogy jobb körülmények közé költözzünk. Abban bízom, hogy kihat majd a mindennapjainkra. Remélem Gergőnek is jó motiváció lesz a munkakereséshez, tanuláshoz. A kutyának lesz a legnehezebb, nem szereti a változást. Ezt a lakást kb. fél évig tartott megszoknia, remélem ez most gyorsabban megy majd...

Jövő vagy azutáni hétvégén festjük ezt a lakást, ahonnan elmegyünk. A barátok igérték, hogy jönnek glettelni, festeni, szemetet cipelni :) A költözésnél a hugomék utánfutójával elég kétszer, háromszor fordulni, egy nap alatt simán át fogunk tudni cuccolni. Az ünnepeket már mindenképp másik lakásban töltjük. A szokásos szilveszteri házibuli is nálunk lesz, az új lakásban :)

Jelentkezem a fejleményekkel!

Hamarabb, mint gondolnám...

A múltkori bejegyzéshez annyit tennék hozzá, hogy beszélgettünk Gergő anyukájával. A szüret után maradtam még egy napot, Gergőnek viszont haza kellett jönnie. Még a szüret alatt mondtam anyósomnak, hogy szívesen segítek az utómunkálatokban is. Volt ebből egy kis kavarás is, Gergő nem nagyon értette, hogy miért nem buszozok fel vele kora reggel. Közben a huga már nézett estére nekünk vonatot, anyukája csinált nekem ebédet... Maradtam végül.

A kajához kellett még néhány hozzávaló, úgyhogy anyós elhívott magával a Tesco-ba. Útközben hamar ráterelődött a szó, hogy mi történik velünk mostanában. Barátokról, elfogadásról, coming out helyzetekről beszélgettünk. Azt is megkérdezte, hogy mennyi bántásban van részünk. Meglepődött, de azt is láttam rajta, hogy kicsit megkönnyebbült, amiért elmeséltem, hogy nyugodtak lehetünk, mert amerre megfordulunk, nem bánt senki. A végén még azt is mondta, hogy tök olyanok vagyunk, mint egy heteró pár, úgy éljük az életünket, láttam rajta a felismerést. Elmeséltem, ahogy egyszer anyu is eljutott idáig.

Nagypapám öccsének a temetésén történt, tavaly nyáron. Éppen a szakítás előtti kétségbeesésemnél tartottam. Anyu látta rajtam, hogy valami nem oké, azt is kiszúrta, hogy ennek semmi köze a temetéshez. Szerettük Dezső bácsit, de sosem volt szoros tagja a családunknak. Tiszteltem őt, mert ő viselte egyedül méltósággal, kellő öniróniával, humorral az öregedést, a család vénjei közül. Mikor anyu elkezdett kérdezgetni, nem éreztem helyénvalónak, hogy a gyászmenet elején (mi sétáltunk ketten a sor elején, közvetlenül a halottaskocsi mögött...) erről beszélgessünk. Aztán meg lettem nyugtatva, hogy Dezső bácsi nagyon szeretett élni és kellően humorosnak tartaná a helyzetet... Elmeséltem a problémáimat, Gergő tagadását, a kétségeket, a lelki vívódást, mindent. Anyu nem próbált okoskodni, csak kuncogott, hogy mennyire olyanok vagyunk, mint egy heteró pár. Ezzel nem segített az aktuális helyzetemen, de összességében jól esett :)

Gergő anyukája ezután nekem is bevalllotta - eddig csak Gergőn keresztül hallottam - hogy példaképként tekint anyukámra. Nem mondta, de szerintem a kettőnk kapcsolatának feldolgozására gondolt főleg. Egyébként is párhuzamosan két síkon futott a beszélgetésünk. A komoly témák mellett folyamatosan szó volt a környékről, a szembe jövő emberekről, Gergőék gyerekkoráról. Ezek csak pillanatnyi terelések voltak, mindig visszakanyarodtunk a fő témánkhoz. Összességében örültem a beszélgetésünknek. Bízom benne, hogy segíteni fog anyósom lelkén könnyíteni, minket jobban megértenie. 

Családban marad

Éppen egy idegen autóban ülünk, telekocsival Gergő szüleihez megyünk  a holnapi szüretre. Gergő diplomaosztója óta most találkozom először a családjával. Nincs köztünk konfliktus, nekem az első pillanattól kezdve szimpatikusak mindketten. Anyukájával mégis van egy kis feszültség köztünk. Nagyon érzékeny vagyok az ilyesmire, tudom, ha a másiknak ellenérzései vannak velem szemben. Általában ez fordítva is igaz, látszik rajtam, hogy mit gondolok. Ördögi kör ez, mikor muszáj reagálnom valahogy arra, hogy tudom, hogy a másiknak problémája van velem. Nekem nincs, megértem, elfogadom a helyzetet, de akárhogy is próbálom, nem tudom leplezni, hogy észreveszem a feszültséget. Hiába szereti, elfogadja, támogatja Gergőt, nem teljesen oké, hogy nem lesz felesége, gyereke, nem

lehet vele kapcsolatban az ismerősökkel nyíltan beszélni... Az utóbbi időben egyre jobban felfigyelek az apró jelekre. Néha olyan, mintha verseny lenne köztünk. Egyáltalán nem szállok be, a birkatürelmemmel elég jól bírom a helyzetet. Semmi élesre nem kell gondolni. Tudom, hogy egy csupaszív, kedves nő, sosem érzékeltette az ellenkezőjét. Tudatalatt vannak olyan apró megnyílvánulásai, amikből tudom, hogy még mindig nem dolgozta fel teljesen, hogy a fia meleg. Csigatempóban oldódik a helyzet, de engem idegesítenek a ki nem mondott dolgok.

Ki nem mondott dolgok között nőttem fel, a saját magam irányított mindennapi életemben igyekszem egyenes lenni és egyértelműsíteni az emberi kapcsolataimat. Ha egy barátomon látom, hogy baj van, kérdezek. Mindig elmesélem mit gondolok, nem rejtem véka alá a véleményemet. Rólam általában mindent lehet tudni, vállalom a tetteimet, véleményemet. Elismerem, ha hibázok. Igyekszem másik oldalról is megvizsgálni helyzeteket, nem csak a sajátomból. Ez valószínű az apám titkolózási, susmusolási, eltusolási viselkedésenek a kompenzációja. A legjobb barátom nyers, őszinte, nem köntörfalaz. Amúgy is igaz, hogy ilyen emberek vesznek körül, ezt szeretem.

Gergőéknél kicsit más a "divat". Szerintem többet adnak a látszatnak, mint kellene. Persze nem vagyok abban a helyzetben, hogy ezt meg tudjam ítélni. Nem élek vidéki kisvárosban, más a generációm, speciális közegben mozgok...

Remélem, hogy egyszer meg tudjuk ezeket őszintén beszélni Gergő anyukájával. Remélem, hogy egyszer majd ő is úgy fogja gondolni, hogy a fiának én vagyok a tökéletes társa, ahogy azt az én anyum gondolja Gergőről! Többször kéne anyutalálkozókat rendeznünk, hogy Gergő anyukájának legyen kivel megbeszélni a félelmeit. Anyu sokat olvas a neten, beszélget erről a testvéreimmel, meleg témájú előadásokra jár, cikkeket olvas. Egyébként is egy karakán nő, biztos vagyok benne, hogy a barátnői előtt sem csinál ebből problémát. Sajnos Gergő anyukájának nincsenek ilyen lehetőségei. Ott ahol ez az egész városban tabu, nehéz hol tájékozódni. A számítógéphez nem ért, az ismerőseivel sem tud erről beszélni. Gergő apja nem nagyon beszédes típus, szerintem vele sem téma ez a szitu. Szívesen segítenék, de azt hiszem a fekete bárány szerepemből nehéz lenne. Gergővel sem nagyon lehet erről beszélni. Lehet, hogy a hugán keresztül lehetne forrásokat juttatni Gergő anyja kezébe. Megkérdezem legközelebb erről!

hogyan tovább?!?

Mostanában többször elgondolkoztam, hogy mi legyen a bloggal. Nyomaszt ez a lassú haldoklás. Annyi minden történik velem, újra szabadnak érzem magam, megélem a mindennapokat. Valahogy ide nem menekítem át a gondolataimat. Zárjam le? Miért? Meghagyhatom a lehetőséget a folytatásra. Nyomasztanak a lezáratlan ügyek. Nem akarok ígéretet sem tenni, mert nem szeretném, hogy később muszájnak érezzzem az írást. Tehát mégiscsak lezáratlan projektként kezelem továbbra is ezt a csatornát, talán egy kicsit lazulok :)

Egy év telt el azóta, hogy Gergővel szakítottunk, majd újrakezdtük. Sokkal több időnek tűnik. Azóta annyira máshogy érzek. Sok emberrel megbeszéltem ezt a témát. Pont tegnap éjjel is egy lánnyal, Gergő régi haverjával. Spontán este volt, reggel hatig beszélgettünk. Eddig, ha összefutottunk, kerültük egymást, csak ment az udvariaskodás. Most kiderült, hogy sokmindenben hasonlítunk. Több nehéz témát is átrágtunk, elgondolkoztató volt. Ő is így volt vele, mikor meséltem a kapcsolatnkról.

A szerelem, szeretet mellé beért a türelem is ennyi idő után. Egy tomboló szerelmes általában nem türelmes. Problémák felszínre kerülésénél pedig főleg nem türelmes... Mégis, ha lecsupaszítom kettőnket, akkor kristálytisztán látom azt a két élniakaró, tettrekész, szeretni vágyó, naív, ártatlan kölyköt, akik egymás társaságában tudnak igazán önmaguk lenni. Ez semmivel sem bonyolultabb. A többit a külvilág hozza, a boldogulási kényszer, mások viselkedése, nehéz helyzetek, alkalmazkodás, szerepek, kényszerek, szabályok...Ezek folyton változnak, a felszínen változtatnak is. Úgy érzem ki tudok szabadulni ezek alól és egyszerűen csak tudok a párommal együtt lenni. Felszabadító érzés, hogy nem érdekel hova jutunk, mert együtt megyünk az úton. Innentől kezdve minden olyan, mint egy színdarab, nem lehet komolyan venni.

Sok új emberrel beszélgetek mostanában. Ismerősök új oldalát ismerem meg, régi barátságokat elevenítek fel, külföldiekkel chat-elek. Olyan jó újra meg-megállni és mint egy darabot, megbeszélni az élethelyzeteket, amibe kerülünk. Olyan jó csak úgy felhívni valakit munkaidőben, minden ok nélkül csak egy kicsit beszélgetni. Igazi. Gergőnek is van már mobilnet a telefonján. Néha csak random képeket küldünk egymásnak. Néha lefotózza mit csinál, én meg elküldöm neki, hogy a kutya milyen pózban alszik. Nincs sértődés belőle, ha a másik nem válaszol, mert nem ez a lényeg. Olyan, mintha kicsit mindig itt lenne. Egyébként is közel vagyunk egymáshoz, mióta megint egyetemre jár, 10 percre vagyunk egymástól gyalog egész nap. Egyszer-kétszer együtt tudunk majd ebédelni egy héten. Beülünk valahova, vagy csak piknikezünk egy parkban, mint a régi szép időkben :) Régóta várom ezt. Jó lesz néha együtt reggelizni, együtt hárman, a kutyával elindulni itthonról. Megvárni egymást. A munka is könnyebben megy. Lazább vagyok, látszik mert bátrabb vagyok és spontánabb az ötletelésben, lelkesebb a megvalósításban. Végre érzem, hogy mindigis ezt akartam csinálni. Nem tudom mit hoz a jövő, de most jó ez így!