Mostanában többször elgondolkoztam, hogy mi legyen a bloggal. Nyomaszt ez a lassú haldoklás. Annyi minden történik velem, újra szabadnak érzem magam, megélem a mindennapokat. Valahogy ide nem menekítem át a gondolataimat. Zárjam le? Miért? Meghagyhatom a lehetőséget a folytatásra. Nyomasztanak a lezáratlan ügyek. Nem akarok ígéretet sem tenni, mert nem szeretném, hogy később muszájnak érezzzem az írást. Tehát mégiscsak lezáratlan projektként kezelem továbbra is ezt a csatornát, talán egy kicsit lazulok :)
Egy év telt el azóta, hogy Gergővel szakítottunk, majd újrakezdtük. Sokkal több időnek tűnik. Azóta annyira máshogy érzek. Sok emberrel megbeszéltem ezt a témát. Pont tegnap éjjel is egy lánnyal, Gergő régi haverjával. Spontán este volt, reggel hatig beszélgettünk. Eddig, ha összefutottunk, kerültük egymást, csak ment az udvariaskodás. Most kiderült, hogy sokmindenben hasonlítunk. Több nehéz témát is átrágtunk, elgondolkoztató volt. Ő is így volt vele, mikor meséltem a kapcsolatnkról.
A szerelem, szeretet mellé beért a türelem is ennyi idő után. Egy tomboló szerelmes általában nem türelmes. Problémák felszínre kerülésénél pedig főleg nem türelmes... Mégis, ha lecsupaszítom kettőnket, akkor kristálytisztán látom azt a két élniakaró, tettrekész, szeretni vágyó, naív, ártatlan kölyköt, akik egymás társaságában tudnak igazán önmaguk lenni. Ez semmivel sem bonyolultabb. A többit a külvilág hozza, a boldogulási kényszer, mások viselkedése, nehéz helyzetek, alkalmazkodás, szerepek, kényszerek, szabályok...Ezek folyton változnak, a felszínen változtatnak is. Úgy érzem ki tudok szabadulni ezek alól és egyszerűen csak tudok a párommal együtt lenni. Felszabadító érzés, hogy nem érdekel hova jutunk, mert együtt megyünk az úton. Innentől kezdve minden olyan, mint egy színdarab, nem lehet komolyan venni.
Sok új emberrel beszélgetek mostanában. Ismerősök új oldalát ismerem meg, régi barátságokat elevenítek fel, külföldiekkel chat-elek. Olyan jó újra meg-megállni és mint egy darabot, megbeszélni az élethelyzeteket, amibe kerülünk. Olyan jó csak úgy felhívni valakit munkaidőben, minden ok nélkül csak egy kicsit beszélgetni. Igazi. Gergőnek is van már mobilnet a telefonján. Néha csak random képeket küldünk egymásnak. Néha lefotózza mit csinál, én meg elküldöm neki, hogy a kutya milyen pózban alszik. Nincs sértődés belőle, ha a másik nem válaszol, mert nem ez a lényeg. Olyan, mintha kicsit mindig itt lenne. Egyébként is közel vagyunk egymáshoz, mióta megint egyetemre jár, 10 percre vagyunk egymástól gyalog egész nap. Egyszer-kétszer együtt tudunk majd ebédelni egy héten. Beülünk valahova, vagy csak piknikezünk egy parkban, mint a régi szép időkben :) Régóta várom ezt. Jó lesz néha együtt reggelizni, együtt hárman, a kutyával elindulni itthonról. Megvárni egymást. A munka is könnyebben megy. Lazább vagyok, látszik mert bátrabb vagyok és spontánabb az ötletelésben, lelkesebb a megvalósításban. Végre érzem, hogy mindigis ezt akartam csinálni. Nem tudom mit hoz a jövő, de most jó ez így!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése