Szakítás

Szakítottunk.

Nem bírtam tovább és kimondtam, hogy vége.

Gergő nem volt itt már rég óta, úgy értem lélekben.

Úgy érzem nagyon sokszor próbálkoztam felhívni a figyelmét, hogy ez így nem oké, de nem történt semmi.

Idegenként éltünk egymás mellett.

Úgy éreztem, hogy ezeket csak én látom, ő pedig leszarja az egészet.

Azt éreztem, hogy nem ismerem ezt az embert, aki naponta elalszik mellettem, akinek a jelenéről nem tudok szinte semmit.

Ő sem igazán érdeklődött, hogy velem mi van.

Egy rémálommá vált az egész.

Kifogytam a türelemből.

Fáj.

Beismertem, hogy ennek nincs semmi értelme tovább.

Nincsenek eszközeim, hogy figyelmet csikarjak ki belőle.

Már nem is érdekelt, hogy felfogja -e egyáltalán, hogy mi játszódik le közöttünk, vagy csak leszarja.

Eljutottam a közönyig, amit már jól ismerek korábbi kapcsolataimból.

Nem akartam, hogy elmérgesedjenek a dolgok köztünk, egy nyugodt ( már amennyire nyugodt vagyok mostanában... ) pillanatban akartam kimondani, hogy ennyi és nem több.

Gyerek.

Egyedül vittem a hátamon a közös dolgainkat, már rég óta.

Nem segített, pedig nagyon nehéz időszakom van nekem is.

Nem vett részt a közös döntéseinkben.

Enyém volt minden felelősség.

Nem ilyen kapcsolatra vágytam.

Nem tudok tovább alkalmazkodni.

Nem bírom tovább a szürkeséget, megfojt.

Az egész kapcsolat megfojt.

Ragaszkodik, nem enged, rabul ejt, de leszar, nincs véleményem, ami eljut hozzá.

Fáj.

Nem akarom elhinni, ami itt van a szemem előtt.

Nem akarom, hogy minen valósággá váljon.

Reménykedek.

Fáj.

Újra és újra csalódok.

Rosszabb, mint valaha.

Egyedül vagyok.

Senki sem ért enegem.

Ő nincs.

Semmi nincs.

Szar.

Fáj.

Elég.

Tenni akarok valamit.

Kihajítom a picsába.

Leszarom.

Ki a szar ez?!?

Nem kell.

Mehet, amerre akar, kit érdekel.

Csessze el tovább az életét, már nem az én bajom.

Nem horgonyzok itt tovább.

Nem ezt akarom.

El innen.

Látni sem akarom többet.

Ez az utolsó pillanat, mikor lát, de ezt ő még nem tudja.

Leszarom.

Biztos szar lesz neki.

Hátha egyszer megtudja mit élek át hónapok óta.

Az kéne hozzá, hogy ne tagadjon magának ennyit.

Nem néz szembe semmivel, csak menekül.

Elegem van ebből a menekülésből.

Én nem ilyen vagyok.

Egyszer élünk, nem cseszem el erre az időmet.

Egyszer biztos észbe kap, majd sajnálhatja utólag.

Már messze leszek.

Most van az  pont, hogy eljöttem otthonról és nem akarok többé oda visszamenni.

Megírom neki.

" Még annyi időt sem tudunk mostanában együtt tölteni, hogy szakítsak veled "

Nem érti.

Nyílván.

Semmit sem ért.

Nem tudná elviselni, ha végleg elvesztene...

Pedig végleg elvesztettél!

Egy heted van kiköltözni.

Nem akarlak látni többé!

Pá!

Nem válaszolok neki azóta.