Megadtam Gergőnek a blog linkjét. Eddig nem tudott róla.
Nekem ez egy menekülés volt valahol, ide írni. Őszintén, tabuk nélkül. Valahogy úgy, ahogy csak Gergővel tudok beszélgetni. Mostanában hiányzott ez. Nem akartam őt kiadni senkinek. Remélem, hogy nincs olyan a környezetében, aki olvasná ezeket, beazonosítaná őt és visszaélne az információkkal.
Pont ma olvastam vissza én is a bejegyzéseket az elejétől. Kíváncsi voltam, hogy mennyit változott a hozzáállásom, véleményem stb. Hát nagyon... Legalábbis így belső szemszögből ilyesztően. Az első bejegyzésekkor igyekeztem általános témákba belekezdeni, szerettem volna távoltartani a blogot a saját életemtől. Na ez a próbálkozás totális kudarcba fulladt. A másik nagy változás, hogy szépen lassan egyre negatívabbak a bejegyzéseim. Nyílván ez párhuzamban van a lelkiállapotommal, de azért durva szembesülnöm ezzel. Ne haragudjatok, hogy ilyen sötétbe fordult itt minden. Igyekszem kilábalni ebből, mind a magánéletemben, mind hozzáállásomban és persze itt is a blogon! Tanulságos is volt átolvasnom az őszi gondolataimat. Vannak dolgok, amiket kicsit sötétebben látok visszagondolva és helyretett kicsit, hogy most az emlékezet torzitó erejét figyelmen kívül hagyva újraéltem dolgokat.
Érdekes dolog ez. Az ember sokszor értelmezi újra korábbi cselekedeteit. Az időben tovább haladva már-már külső szemlélőként tudjuk figyelni a korábbi hozzánk kapcsolódó eseményeket. Sokszor az aktuális lelkiállapot - főleg, ha érzelmileg telített - befolyásolja az emlékeket. Főleg az érzelmi oldalát. Általában szeretem ezt, mert nyitottabbá tesz, arra ösztönöz, hogy egyébként is próbáljam több szempontból megvizsgálni a komplikált helyzeteket. Illetve azt a gondolatot is erősíti bennem, hogy az érzelmekkel óvatosan kell bánni, mert túl nagy hatással lehetnek helyzetekre. Vicces ugyanazt a sztorit különböző kontextusokban meghallgatni. Mások szájából furának hathat, ha máshogy emlékeznek valamire. Ilyenkor elgondolkodom, hogy mit is jelent a valóság. Ha nincs róla videófelvétel és két ember máshogy emlékszik valamire, akkor mi van? És ha van róla felvétel, azon nem látszik az a többlet, ami a szereplők a fejükben hordoztak abban a pillanatban. Ha valamelyikük csak eljátszott egy szerepet a sztoriban, a másik később megtudja a valódi gondolatait, akkor az egész emlékkép megváltozik. Akkor mi a valóság? Ami megtörtént, vagy ami a fejekben volt és ugyan nem történt meg, de ott volt abban a helyzetben?
Sok helyzetben el tudom fogadni, hogy amire én emlékszem, vagy amit én átélek, az egy szubjektív valóság. Kíváncsi vagyok más, hozzám közel álló emberek, szubjektív valóságára is. Ritkán szállok harcba emberekkel, ha másképp látnak valamit, inkább kíváncsi vagyok az ő verziójukra is. Sokszor rosszul esik, ha másoknál ennek az ellenkezőjét tapasztalom. Rosszul esik, ha azt érzem, hogy nem lehet véleményem, nem lehetek része egy sztorinak a gondolataimmal, mert más másképp emlékszik és foggal körömmel védi az igazát. Számomra nincs igazság ilyen helyzetben. Fáj, ha valakit, akinek én tiszteletben tartom a véleményét, nem érdekelnek az én gondolataim és nem nyitott rám. Ritkán tapasztalok ilyet, de mostanában álltalában meg is tartom magamnak a gondolataimat. Vannak viszont olyan emberek, akik nagyon tudják értékelni, ha ilyesmikről beszélgetek velük.
Inkább most befejezem, mert fáradok és aludnom kéne. Gondolkozom még ilyen témákon, hogy ne csak a párapcsolatom boncolgatásáról és a lelki válságaimról lehessen itt érfelvágós sztorikat olvasgatni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése