Vihar előtti csend

Gergő hazajött. Nem úgy ahogy megbeszéltük. Egy szombati napon érkezett volna, egyszerre értünk volna haza vmikor délután. Egy-egy üveg borral a kezünkben nyakunkba vettük volna a várost - mint régen - és reggelig dumáltunk volna. Végre elmondta volna az ő álláspontját. Reagált volna a rengeteg dologra, amit írtam/mondtam neki. Végre újra részesei lehettünk volna egymás életének. Pontot tehettünk volna a végére, ennek a kapcsolatunk számára zűrös időszaknak. Szombatra úgy éreztem, hogy szeretném folytatni Gergővel a kapcsolatot. Hiányzott, éreztem a remémysugarakat. Vasárnap nagy közös ebédre hívott minket anyum. Mind a három tesómmal, a párjaikkal, gyerekeikkel. Úgy éreztem, hogy ha addigra tisztázunk mindent Gergővel, akkor nagyon jó lesz.

Sms-ben megkérdeztem, hogy hányra ér haza. Vasárnap délután volt a válasz. Mondtam neki, hogy akkor már mindegy, egyedül megyek az ebédre, nem lesz nagy beszélgetés. Úgy éreztem, hogy megint cserben hagyott. Hetek óta a nagy beszélgetésre koncentrálok. Ezzel kelek, ezzel fekszem. Erről beszélgetek a barátaimmal, ismerősemmel. Egyedül Gergőnek nem jelent semmit. Halogatja, lemondja, elbagatelizálja. El akar menekülni. Még a történtek után is ki akarja kerülni, hogy magyarázatot adjon. Megírtam neki, hogy nálam ezzel végleg betelt a pohár. Ne jöjjön haza, amíg nem képes velem leülni beszéli és érdemben válaszolni a kérdéseimre. Nem válaszoltam az sms-eire, meg sem néztem őket. Aztán pár órával később írtam neki egy mailt, amiben bővebben megmagyaráztam, hogy miért vagyok ennyire kiakadva, ha esetleg nem esett volna le neki. Válaszolt rá egy hosszú mailt, bocsánatot kért, egyetértett stb. Zavart, hogy el kell küldenem a francba, hogy reagáljon arra amit mondok, hogy foglalkozzon a véleményemmel. Megírta, hogy vasárnap reggel hazajön egy korai busszal. Megjedt. Talán most előszőr fogta fel, hogy nem viccelek. Délután futott be a vonatom, Gergő meglepetésből kijött elém. Hazamentünk, megvolt a családi esemény. Semmi különös, se jó, se rossz. Még a hugom barátjával elhoztunk bútorokat, Gergő nem fért be, BKV-zott. Itthon még pakoltunk stb., nagyon elfáradtam. Másnap meló, estére pedig jöttek a nővéremék a férjével vacsira. Reggel megbeszéltük Gergővel, hogy mindketten 4-re érünk haza. Lesz egy óránk vásárolni és az előételt összerakni. Azt mondta, hogy kitakarít, rendet rak, mire hazajövök. Persze a dolgok nem így alakultak. Hazaértem, Gergő sehol, rumli, mosatlan edények, alsógatyák elől... Lementem vásárolni, közben a hugom is beugrott, hozott ajándék képeket, elment az idő. Nagyon ideges voltam, kapkodtam, mindet bedobáltam a szekrény mögé. Közben már kellett volna indulni a nővéremék elé, de a lakás még mindig nem volt kész. Az utolsó pillanatban befutott Gergő, téblábolt össze vissza, míg én rohangáltam. Kiküldtem, hogy vezesse ide a vendégeket. Az utolsó pillanatig pakoltam, mosogattam, takarítottam párhuzamosan. Miután megjöttek, én elindultam az indiai boltba egy-két fontos hozzávalóért még. Végülis jók lettek a kaják, nem volt nagyon gáz, jó lett a hangulat. Az estét a nővéremékkel egy közeli cukrászdában zártuk. Mikor elbúcsúztunk, vettem két üveg bort és egy doboz cigit és kimentünk a Dunapartra. Vártam, hogy Gergő felhozza a témát. Kb. fél óráig csupa lényegtelen fecsegés volt az egész. Már kezdtem ideges lenni, hogy magától soha az életben nem fog beszélni. Gondolkoztam, hogy bedobjam a kérdéseimet és harapófogóval essek neki, vagy felálljak és ottagyjam -e. Valszeg felfogta, hogy nem menekülhet tovább. Kérdéssel indíott ( a jól bevált taktikája, hogy addig se ő beszéljen, neki csak helyelnie kelljen... ), tudni akarta hogy milyennek látom én őt. Mondtam neki, hogy szertintem világosan leírtam. Nem nagyon akart beszélni, úgyhogy a lényeget elmondtam szóban is. Órákig dumáltunk, viszonylag semleges stílusban, hol baráti hangvétellel, hol egy-egy csípős megjegyzéssel, de végig békésen. Az ő gondolatai megintcsak nem kerültek felszínre. Nagyon kevés igen, több mint amit eddig hallottam, de számomra borzasztóan kevés. Nem is mentünk végig a témákon, inkább róla beszéltünk, mint a kapcsolatunkról. Nagyon fáztam, mondtam hogy menjünk haza és folytassuk. Közöltem, hogy részemről ez a beszélgetés nincs lezárva és nem elég amit hallottam. Mondta, hogy egyetért és mindenképp folytassuk. Bevezetőnek teljesen oké lett volna. Hazajöttünk, közben hazaért a lakótárs. Borozni akart velünk. Bejöttem a szobába, mondván, hogy fáradt vok. Gergő nem jött utánam, aznapra ennyi volt. Azóta is várok. Mindennapra szervezek vmi közös programot, hogy legyen lehetőségünk a beszélgetésre. Gergő úgy viselkdik, mintha már mindent megbeszéltünk volna és sikeresen kibújt volna a magyarázatok elől. Éreztetem vele hogy vmi nem oké, de semmi reakció.

Nálam megint betelt a pohár. Nincs több kártya a kezemben, amivel beszédre késztethetném. Nem érti vagy nem akarja érteni a helyzetet. Úgy érzem, hogy nekem már mindegy. Leveszem róla a kezemet. Sokkal felnőttebb kapcsolatra vágyom, nem érdekel ez a bohóckodás. Szeretem, de belátom, hogy hazugságban éltem. Gergő nem az akinek én gondolom. Nemtudom, hogy mennyi arányban hazudott ő és tettem hozzá én a vágyaimból a képéhez. Szakítok vele. Kikészít ez a helyzet és nem bírom tovább. Egyszer talán majd megérti. Sajnálom.